Nógrád. 1973. december (29. évfolyam. 281-305. szám)
1973-12-24 / 301. szám
Jövő évi lenek A N ógráci megyei Vegyesipari és Javító Vállalat 1974. évi tervében a dinamikus fejlődés tükröződik. A termelést 2,3 millióval kívánják tovább növelni, ami 6 százalékos növekedésnek felel meg. Több mint 7 százalékos felfutást terveznek a javító-szolgáltató tevékenységnél. A termelés és az elénhető nyereség függvényében a jövő esztendőben 2,7 százalékos vállalati bérfejlesztésre lesz majd lehetőség. Pavilonsor a főtéren Salgótarján városközpontjának egyik színfoltja lesz az a pavilonsor, amely a vasúti töltés eltakarására énül. A munkálatok kiviteli terve november végén már végleges formájában elkészült és döntés született, milyen üzletek kapjanak helyet a reprezentatív pavilonsorban. Az elgondolások szerint falatozó, virágbolt. könyvesbolt. népművészeti és édességbolt, dohány- ajándék üzlet, valamint bérletpénztár. irodahelyiség, órajavító és cipőszalon költözik a főtérre. ■ . ■ ■ 4M, ' ■ W NOGRAD Nagy a tanulási kedv Üdülés Pesten Tavaly az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Nógrád megyei kirendeltségének szervezésében 100 mezőgazdasági fiatal töltött Nógrád megyéből egy hetet Budapesten a tél foiyamán. A fiatalok a Hotel ifjúságban és a Hotel Expressziben laktak, és szórakoztatásukra. idejük hasznos eltöltésére tartalmas programot dolgoztak ki a rendezők. Az egyhetes üdülés népszerű a mezőgazdaságban dolgozó fiataljainknál ' * Az Ipcúy Bútorgyáriban nagy gomdot fórai tanaik a rendszeres tanulásra, továbbképzésre. A vezető beosztásiban dolgozók közül ötnek egyetemi, háromnak főiskolai végzettsége van. Huszonötén szerezték meg a gimnáziumi érettségit, tízen szak technikusi, kilencen pedig közgazdasági technikumi oklevelet szereztek. A fizikai munkások közül jelenleg tizenhatnak van középiskolai, illetve technikusi végzettsége. Egyébként a szakmunkások közül 276 rendelkezik a nyolc általános iskolai végzettséggel, 62- mefk viszont nincs meg az alap- műveltsége. Jelenleg ketten járnak főiskolára, egy a közgazdasági egyetemre, nyolcán szakközépiskolába ketten gépipari technikumba — ketten pedig a közgazdasági technikum elvégzésére vállalkoztak Pályaválasztási kiállítás A Nógrád megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet szervezésében december 27-én délelőtt fél tizenegykor pálya- választási kiállítás nyílik a salgótarjáni Gagarin. Általános Iskolába. A salgótarjáni üzemek és szakközépiskolák bevonásával megrendezendő kiállítást a pályaválasztás előtt álló fiatalok szervezetten, csoportonként látogatják majd. A kiállításon találkozhatnak az üzemek képviselőivel, akik elbeszélgetnek velük, s filmvetítésekre is 6ort kerítenék. A kiállítás január 6-ig látható. Készülnek a tervek Sok gondot oitooe Salgótar- ánban a korszerűtlen- zsúfolt áros távolsági autóbusz-pá- yaudivar. A tanács már több aben foglalkozott a megoldás ehetőségeivel, hogy mielőbb aeg lehessen kezdeni a kor- zerű, szép autóbusz-pályaud- ■ar építését. Mindezek órtel- nében a tanács, a kiviteli teret megrendelte és ígéret szelni 1974. január 5-ig elkészül. Lz építkezést az AGHOFIL zakemiberei vállalták eL i—--------------O RVOSI ÜGYELET Salgótarjánban, az Arany *. u. 3. számú házban ma, egész nap dr. Frajna Ferenc, kedden dr. Gyöngyös György, és dr. Balázs Miklós, szerdán pedig dr. Cser- kuti György és dr. Ráth Dezső az ügyeletes orvos. Az ügyeletet indokolt esetben a 11-44-es telefonon lehet hívni. Balassagyarmaton a városi kórházban ma egész nap dr. Váradi Erzsébet, kedden dr. Bobnla László, i szerdán pedig dr. Hunyadi i Mátyás az ügyeletes orvos. Salgótarjánban, az SZTK- rendelőben a járás körzeti 1 orvosi ügyeletét december I 25-én dr. Monori József, december 26-án dr. Asztalos Jndit látja el. Orvosi ügyelet van Nagybátonyban a ül. sz. orvosi rendelőben. December 25-én dr. Magyarfalvi András, a következő napon dr. Nádasdy László tart ügyeletet. A Pécskő Üzletházban levő gyógyszertár ügyeletet lát el az ünnepek alatt. Fogorvosi ügyelet van Salgótarjánban a kohászati ; Izeinek rendelőjében. Jól dolgozik a bizottság Jó munkát végzett ebben, az esztendőben a Balassagyarmati városi Tanács egészségügyi és szociálpolitikai bizottsága. A bizottság tagjai fontos feladatinak tekintették az egyedülélő, elhagyott önegek gondozását, támogatását, a házi szociális gondozás okos és jó megszervezését. Megvizsgálták az egészségügyi intézményekben dolgozó nők helyzetét, a városi kórházban ellenőrizték, mennyire törődnek az egyedül élő édesanyákkal, a sokgyermekes családokkal, milyen az ' asszonyok, lányok továbbtanulásának lehetősége. Fokozott mértékben figyelemmel kísérik a gyakorlatukat végző egészségügyi szakközépiskolásokat, hogy a most induló fiatalok valóiban az egészségügyi pályán maradjanak. Korszerű vásárcsarnok Egy hónapon bedül — 1974. január 31-ig — elkészülnek a salgótarjáni korszerű vásár- csarnok kiviteli tervei amelyet a LAKÓTÉRV tervezői készítenek. Az építkezés területelőkészítése — külön tervek alapján — jól halaid, a Fürdő utcai házaikat már lebontották. A közfürdő épületét is bontják, a kazánház eltüntetésére pedig a fűtési idény befejezése után kerül sor. A Centrum Áruházzal megegyeztek a bútorraktár kártalanítása ügyében, hasonló megállapodás látott napvilágot a szénbányák vállalattal is. A csarnok építését a Nógrád megyei Állami Épitő- ipari Vállalat 1974 közepén kezdi. Utolsó forduló előtt Ismeri-e Nógrádot? Még egy forduló van hátra és befejeződik 12 hetes pályázatunk. Ismertetjük azoknak a névsorát, akik eddig valamennyi kérdésre helyes választ adtak és 66 pontot gyűjtöttek. Bénáik Lászlóné Balassagyarmat. Czene Győző Cered. Dénes Andrásné Ságúifalu. Dénes János Szécsény. Ethei Lajosné Balassagyarmat. Fenyvesi Erzsébet Balassagyarmat Fries Gyula Salgótarján. Kér. tész György Szécsény. Leszák Pálné Balassagyarmat. Méhész Ferencné Szécsény, Miskédi László Szécsény, Obrecsány Gyuláné Szécsény, Trizna Lajos Balassagyarmat, Váraljai Béla Salgótarján. Végvári Beatrix Balassagyarmat. Zólyo. mi Andrea Balassagyarmat, Zsélyi Éva Mihálygerge. Az utolsó forduló kérdéseit december 29-én. déli 12 óráig kell beküldeni szerkesztőségünkbe. A legjobbak között összesen 3000 forint értékben díjakat sorsolunk ki. — Szellemi vetélkedő. Útkén, az óv végi sportküldött- toözgyűlésen szellemi vetélkedőt is rendeztek az olimpiák történetéből. Szabó Ervin győzött Berta Zoltán, előtt. — Fenyőbál a Kohászban. Az Idén. karácsonykor, december 25-én este rendezik meg a Kohász Művelődési Központban a hagyományos fenyőbált Táncra, az Explorer zenekar játszik. — Kirándulók Nőgrádban. A két ünnep között sokan keresik fel megyénk festői tájait. Az már biztos, hogy az Ékszerész SíC turistái öt napot töltenek a Karancs hegységben. — Teadélután nyugdíjasoknak. Magyarnándorban a művelődési házban vendégül látták a nyugdíjasokat A karácsony előtt rendezett kedves összejövetelen műsorral és teadélutánnal fogadták a falu öregeit. — Megemlékezés Babitsról. Mátraverebélyben a szakmaközi bizottság emlékestet rendez december 28-án este a községi kultúrotthonban. Babits Mihály születésének 90. évfordulójáról emlékeznek meg. t — Előadás Ecsegen. A Humor színpad Ecsegen. a művelődési házban szerepei december 25-én este, A Nászút egyedül című vígjátékot mutatják be. Sok jegy elkelt már elővételiben. — Pásztói modellezők. Pasztáról kaptuk a hírt, hogy az MHSZ szervezésében megalakult a községi modellező klub. A fiatalok a h^lyi MHSZ-ott- honiban kaptak helyet — Színházban voltak. A Volán-iroda szervezésében a megyei tanács KISZ-eseinek 45 tagú csoportja vasárnap színházilátogatáson Budapesten volt Be »árt áh a tej boltot A népszerű tejiboltot Szé- esényöen bezárták. Nem az érdeklődés hiánya miatt. Népszerű volt! Az ajtón tábla: „Tejbolt megszűnt tej tenné" kék fogyasztása az étteremben”. Mármint a Rákóczi étteremben, Állófogyasztás helyett. 15—20 percet is kell várakozni. Oda csak a tejivók töredéke megy be. De mi indokolta, hogy manapság, amikor a tejfogyasztás növelésére buzdítják a lakosságot, éppen Szécsényben zárták be a tejboltot, ahol jelentős tejüzem működik? A helyi ÁFÉSZ-nál megtudtuk. hogy a helyiséget' a ktsz- től bérelték. A ktsz most igényt tart a helyiségre. Bővítik a szolgáltatást Ez nem is baj. De az igen, hogy a ki- ebrudalt tejboltnak másutt nem biztosítottak helyiséget. Mert alkoholt a nagyközségben 11 helyen mérnek! Túlságosan is kilóg a lóláb. Szeszből bizonyára nagyobb a haszon! És a lakosság érdeke nem számít? Mert az csak átmeneti megoldás lehet, hogy az étteremben gyorskiszolgálást vezetnek be. Az ÁFÉSZ- nél tervezik egy korszerű tejbolt kialakítását. Hogy mikor valósul meg — ezt senki nem tudja. A tej: élet. erő. egészség! Szécsényben viszont ezt nem tudják. Igyunk tehát vizet? —sz— NAPTAR 1973. december 24., hétfő. Ádám, Éva napja. A Nap kel: 7.31 órakor, nyugszik: 15.57 órakor. A Hold kel: 7.21 órakor, nyugszik: 15.51 órakor. ★ 1973. december 25., kedd Karácsony első napja. A Nap kel: 7.31 órakor, nyugszik: 15.58 órakor, A Hold kel: 7.59 órakor, nyugszik: 16.50 órákor. ★ 1973. december 26., szerda. Karácsony második napja. A Nap kel: 7.31 órakor, nyugszik: 15.58 órakor. A Hold kel: 8.32 órakor, nyugszik: 17.53 órakor. ★ 1973. december 27., csütörtök. János napja. A Nap kel: 7.31 órákor, nyugszik: 15.58 órakor. A Hold kel: 8.58 órakor , nyugszik: 18.57 órakor. Enyhe idő4 Várható időjárás ma estig: időn- ként felhősödés, elszórtan esővel. A hajnali és a reggeli órákban néhány helyen köd. Mérsékelt, napközben időnként megélénkülő déli, délnyugati szél. Továbbra is enyhe marad az idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet: általában 7—12 fok között, a tartósan ködös helyeken 5 fok körül. FILM KI MIT TUD? Jól sikerült film ki mit tudót rendeztek a karácsonyi ünnepek előtt a 211-es Salgótarjáni Szakmunikasképző Intézet klubjában. A vetélkedőn 30 szakmunk ás tan aló vett részt. — Előadás Taron. A magyar szakszervezeti mozgalom kialakulásáról hangzik el előadás Taron, december 28-án este 18 órakor, a művelődési házban. — Titkári értekezlet. A TIT salgótarjáni városi-járási titkárai Salgótarjániban a szervezet székházában tartják értekezletüket december 27- én tíz órakor. Megbeszélik az ez évi munkát, és az 1974, évi munkaterveí Népfrontotok továbbképzése A január 3-tól 5-ig terjedő időben a megyei népfront- bizottság ismét megtartja az immár hagyományos három, napos továbbképzést a községi és városi népfrontbizottságok vezetőinek.. A tanfolyam helye ezúttal Salgótarján. A háromnapos tanácskozás témái között szerepel a VIII. magyar békekongresz- szus és a békeerők moszkvai kongresszusának állásfoglalása. illetve az ott elhangzott legfontosabb határozatok. Továbbá fontos helyet kap a város és községpolitika, a munkások szerepének növekedése a népfrontmozgalomban, illetve a szocialista nemzeti egység kérdései PALÓC SZOBOR BALASSAGYARMATON Somogyi József Kossuth- díjas szobrászművész készíti azt a palóc témájú szobrot, amelyet Balassagyarmaton, az újonnan kialakított városi főtéren állítanak majd fel. A művész a szobor tervét január 30-ig készíti el és mutatja be a megrendelőknek. — Az irodalmi színpad« napokról. A Művelődésügyi Minisztériumban januárban tanácskozási rendeznek, amelyen értékelik az 1973-as évben megrendezett irodalmi színpadi napokat. „Terítékre kerül” a balássagyarmati fesztivál is, s egyben döntenek annak továbbfejlesztéséről. A jövőben, egy-egy szocialista ország irodalmát bemutató előadások kerülnek majd sorra az Ipoly-parti városban. — Lehet választani. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben a következő tanévben 15 szakmában 145 fiatal „beiskolázására” nyílik lehetőség. Döntő többségében fiú- kát várnak a szakmába. A lányok gépi forgácsolónak és elektronikai műszerésznek jelentkezhetnek. ÉRTESÍTÉS A Nógrád megyei Mozitize- mi Vállalat értesíti kedves közönségét, hogy a MOPRESSZÓ december 25-i és 1974. január 1-i előadásai — a Jó estét MRISS CERBEL és a Lila akác című filmekből — a Tarján kisvendéglő ünnepi rendezvényei miatt elmaradnak. Ipróhirdetések CSALÁDI ház Vizsláson, kettő szoba, konyha, fürdőszoba és mellékhelységekkel 300 négyszögöl telekkel ötvenezer forintért családi okokból sürgősen eladó. Komoly vevőnek fizetési kedvezmény lehet. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni Salgótarján' Arany János út 2. Le- hoczki Imre 25-23 telefonon. «IÖ állapotban levő garazsírozott Wartburg de Luxe személygépkocsi eladó. Érdeklődés: 11-90 telefonon. NYUGDÍJAS férfidolgozót portás munkakörbe, valamint takarítónőket azonnali belépéssel felveszünk. Karancs Szálloda. BALASSAGYARMATON új, 3 szobás, komfortos, családi ház, garázzsal 14ö négyszögöles kerttel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: telefonon Balassagyarmat 660, 17 óra után, SzontághPál út 38. JÖ állapotban levő Skoda S—100-as személygépkocsi eladó. Cím: Kisterenye, Rákóczi, u. 92. ELEFOH Egy perc Miért nem működik a nyelvi fabor ? A TIT Nógrád megyei szervezetének székházéban jó néhány hónappal ezelőtt elkészült az intenzív nyelvoktatást szolgáló, korszerű audiovizuális nyelvi labor. A TIT által indított nyelvtanfolyamok hallgatóinak kérését teljesítve. megkérdeztük Gálfi Ároádot. a TIT Nógrád megyei szervezetének titkárát, miért nem működik a nyelvi labor? — Három okot is mondhatok — válaszolta Gálfi Árpád. — Elsősorban azért nem. mert nem a kezdők számára készült. márpedig a jelenleg folyó tanfolyamokon csak kezdők vesznek részt. Az ő számukra modern nyelvoktató termet rendeztünk be. ahol magnetofonnal és diafilmek segítségével tanulhatnak. Az alapok megtanulásához semmi egyéb segédeszközre nincs szükségük, arról nem is szólva. hogy az országos idegen- nyelvi központ, amely a nyelvi laborok számára összeállítja az anyagot, csak a középhaladóknak és a haladóknak nyújt segítséget. — Kaptak már nyelvi anyagot a központtól? — Még nem. Január végén, februárban várjuk az első német nyelvű anyagot, még később a többit. Mindenesetre, amikor kezdő nyelvtanulóink átkerülnek a középhaladó kategóriába. minden szükséges nyelvi anyag a rendelkezésünkre áll majd. — Mj a harmadik ok? — A labor konstrukciós hibái. A Budapesti Bútoripari Vállalattal hosszú ideje folyik a vita a hibák kijavítása ügyében, s most már a bíróság is foglalkozik az üggyel. De hangsúlyozom: ha ez a gond megoldott volna, pillanatnyilag akkor sem működhetne a labor a másik két ok miatt. Reméljük azonban, hogy az év első két hónapja ban valamennyi gondunk megoldódik. Sz. K. ALBÉRLETI szobát keresek, lehetőleg külön bejáratút, Salgótarján városköznont körzetében. „Kisgyerekkel” jeligére ajánlatokat a kiadóba, vagy 31-29 telefonra kérek. Felvételre keresünk számvitelipénzügyi osztály- vezetői munkakör betöltésére közgazda- sági szakembert. Követelmény: köz- gazd. egyetem vagy számviteli főiskolai végzettség. Fizetés a 10/1971. MÉM. rendelet szerint, besorolás alapján. A pályázatot rövid önéletrajzzal az alábbi címre kérjük benyújtani: Mátraaljai Állami Gazdaság, 3060, Pásztó, Akácfa u. 4. Tervező és Építő Szövetkezet azonnali felvételre keres legalább 5 éves gyakorlattal ÉPÍTÉSZ-* MÉRNÖKÖT, vagy FŐISKOLÁST. Meghatározott Időre GYORS- ÉS GÉPlRÓNÖT. Jelentkezés a személyzeti osztályon. Salgótarján, Dózsa Gy. u. 1. (volt acélgyári kórház). Telefon: 20-96. 20-97. A balassagyarmati Építőipari Szövetkezet azonnali belépéssel felvesz épületasztalos szakmunkásokat Jelentkezni lehet a szövetkezet balassagyarmati Zrínyi u. 21. sz. alatti telepén, Jancsó László szakipari részlegvezetőnél. Felveszünk tizennyolc éven (elüli férfiakat — téli munkaszünetről kiállított igazolással — a TÉLI FAGY SZÜNET tartamára — termelőszövetkezeti engedéllyel rendelkező TERMELŐSZÖVETKEZETI TAGOKAT az engedélyben meghatározott időtartamra. Jelentkezni lehet levélben, vagy személyesen a BUDAPESTI VEGYI MÜVEK munkaügyi osztályán. Levélcím: 1097 Budapest, IX.. Kén ti. 5. vOOKAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nőgríd megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAP. GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján Petőfi a. L Telefon: 82-94. 82-95. 82-98. 82-9», Főszerkesztő: 18-94. 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. I. Telefon: 10-89 Terjeszti; » Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postanioalaloknal és • kézbesítőkul) Előfizetési dfj egy hónapra 80 tonnt. Előállnia: a Nógrád megyei Nyomdaipart Vállalat 3101 Salgótarján Petőfi u i Pf.r 90 FY.s Kelemen Gábor igazgató. Index-szám: 85 07*.