Nógrád. 1973. november (29. évfolyam. 256-280. szám)

1973-11-09 / 262. szám

Víztárolót építenek a luefalvai termelőszövetkezet kiskeresz.túri tehenészeti telepe víz- gond.ialnak enyhítésére. Balya András építésvezető elmondotta, hogy két héttel ezelőtt lát­lak munkához, és az 1,2 millió forint értékű víztárolót december 15-re szeretnék átadni rendeltetésének. Képünkön: aknazsaluzást készítenek elő a szövetkezet építőbrigádjának dolgozói (Kulcsár József felvétele) Koszorúzások, ünnepi megemlékezések a Hagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére delmi Váltelaitaál ét, a megye A Nagy Októberi Szocialis­ta. Forradalom 56. évforduló­ját méltóéul ünnepelte az egész ország. Mindenütt ünnepsége­ket, megemlékezéseket, koszo­rúzásokat tartottak, s a tiszte­let és hála virágait helyesték el az emlékművek talpazatain*. Üininepélt az ország, 'közöt­tük a Nógrád megyeiek is. A városok, községek KISZ-esei es úttörői már az ünnep elő­estéjén rendbe hozták a ha­zánkért éleseit szovjet hősök sírjait, az emlékművek kör­nyékét. A Nagy Október év­fordulójára virágok borították el a sírokat, ahol szinte kivé­tel nélkül rövid kis. ünnepsé­geket is tartottak a fiatalolt. Nógirád megye ezen a na­pon a munka sikerét is ünne­pelte. Üj gyárakat avattunk Balassagyarmaton, Pasztán, Saligótar janiban. tási igazgatóságának épülete­ben megkezdte munkáját a Magyarországi Németek De­mokratikus Szövetségének IV. kongresszusa. Dr. Wild Fri­gyes, a szövetség főtitkára beszámolójában hangsúlyozta, hogy a Magyarországon élő mintegy 200 000 német aktí­van kíván részt venni a to­vábbiakban is a szocialista Magyarország építésében, amely biztosítja számukra történelmi hagyományaik, sa­játos nemzetiségi kincsek, Dr. Michael Kohl, az NDK miniszterelnökségének állam­titkára és Egon Bahr bonni miniszter csütörtökön az NDK fővárosában ismét talál­kozott egymással. A megbe­szélések előtt Bahr újságírók­nak kijelentette: bár nem gondolja, hogy a pénzbevál­tás új szabályozásával, a be­váltandó összeg emelésével az NDK az enyhülés ellen szán­dékozott volna lépéseket ten­ni, a csütörtöki megbeszélésen mindazonáltal ■ szóba hozza, ben, termelőszövetkezetében, vállalatánál, hivatalában és iskolájában ünnepségeket tar­tottak, méltatva a Nagy Qktó- ben jelentőségét. Sok helyütt röpgyűléseken emlékeztek meg az eseményről. Már hagyo­mány, hoigy ezen . a napon nyújtják át a kitüntetéseket, jutalmakat, elismeréseket. A salgótarjáni öblösüveg­gyárban a párt-, szakszerveze­ti és KISZ-bizottság közösen értékelte aktivistáinak tevé­kenységét és a munka elisme­réseként ötvenezer forint ju­talmat osztottak szét. A gyár sok dolgozója kapott kitünte­tést, illetve elismerést kiváló munkájáért. Hasonlóképpen ünnepeltek a Salgótarjáni Ko­hászati Üzemekben, a síküveg­gyárban, a Nógrádi Szénbá­nyák Vállalatnál, a Volán 2. számú Vállalatánál, a Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereske­sának lehetőségét, megőrzé­sét és fejlesztését is. A beszámoló megállapította, hogy különösen jó eredmé­nyeket értek el az elmúlt négy évben az oktatás terüle­tén- Míg a német nyelvű óvo­dák száma 1968/69-ben mind­össze hat volt. számuk az Idei tanévben már elérte a 39-et. 1968/69-ben 123 nyelv­oktató iskolát tartottak szá­mon, 9460 tanulóval. Jelenleg 146 működik, csaknem 11500 gyermekikéi. (MTI) hogy Bonn ellenzi az NDK- nak ezt a lépését- A nyugat-berlini helyi kép­viselőház csütörtöki ülésén különösen az ellenzéki CDU- párti képviselők, de még az SPD részéről is heves kiroha­násokat intéztek az NDK el­len az új szabályozás miatt (Érdekes megemlíteni, hogy a négyoldalú egyezmény telje­sen az NDK-na bízza a láto­gatások anyagi oldalának sza­bályozását. — A szerk.) (MTI) valamennyi üzemében. Mi­niszteri kitüntetések, kiváló dolgozó jelvények mellett so­kan kaptak pénzjutalmat, elis­merést. Az ünnepein gazdagod­tunk kulturális értékekben is. Patakon modern, minden igényt kielégítő klubikönyvtá- rat avattak, melyen jelen volt Géczi János, a megyei pártbizottság első titkára is. A művelődést és szórakozást szolgáló klublkönyvitár már ré­gi kívánsága volt a környék­belieknek. Sok községben szovjet ven­dégeket fogjadtak, akikkel kö­zösen emlékeztek a Nagy Ok­tóber évfordulójára. Az ünnepségek, megemléke­zések, amelyek a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünne­peit köszöntötték, véget értek. Csütörtökön délelőtt ünnepé­lyes külsőségek közepette, ka- . jnai tiszteletadással levonták az árbocrúdról a Magyar Népköztársaság állami zászla­ját, amely két napon át len­gett a Parlament előtti Kos­suth Lajos téren. Ugyancsak katonai tisztelet- adás közepette vonták le a gellérthegyi felszabadulási em­lékműnél a magyiar nemzeti lobogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját. Az üzem- és munkaszerve­zés korszerűsítéséről szóló ha­tározat közel két éve látott napvilágot. Mit tettek a ter­melőszövetkezetek az e téren reájuk háruló feladatok meg­valósításáért? — errő tárgyalt csütörtöki ülésén Salgótarján­ban a Cserhát és Karan.cs Hegyvidéki Tsz-ek Területi Szövetségének Elnöksége. Az előterjesztést Hlavaeska Gyula közgazdász készítette el. Megállapították, hogy a szövetkezetekben a vezetés szín­vonala jelentősen emelkedett. A gazdaságak élén politikai­lag és szakmailag képzett ve­zetők állnak. Erősödött a szö­vetkezeti pártmunka szervező, ellenőrző szerepe. Elemezték az egyes vezetési stílusokat, foglalkoztak az üzemi szerve­zetek kialakításának tapasz­talataival. A legutóbbi két évben meg­kezdődött a szövetkezetekben az ágazati irányítás szervezé­se, mélyet elsősorban a gépe­síti színvonal áras. emelke­dése. a technológiák Rurszerű­Hivatala kü~~U: a Miniszterta­nács csütörtökön ülést tartott. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette lázár Györgynek, a Miniszter- tanács elnökhelyettesének je­lentését a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudomá­nyos együttműködési kormány­közi bizottság október 22—25. között Budapesten tartott ülé­séről, amely a barátság és a kölcsönös elvtársi egyetértés szellemében folyt le. A tárgya­lásokon jelentős előrelépés történt az 1975 utáni együtt­működés körvonalainak meg­határozásában. Behatóan fog­lalkoztak a gép- és vegyipari Kapcsolatok bővítésének lehe­tőségeivel. Intézkedéseket dol­goztak ki a műszaki-tudomá­nyos kapcsolatok formáinak es módszereinek további fej­lesztésére. Az ülésszak során a gumiipar, a vegyipari gép­gyártás és az azbesztkiterme- lés területére vonatkozó, je­lentős szakosítási és szállítási egyezményeket írtak alá, ame­lyek mind a magyal-—szovjet gazdasági együttműködést, mind az integrációs program végrehajtását nagymértékben segítik. A Minisztertanács megtár­gyalta a legutóbbi- magyar— lengyel kormányfői találkozón kitűzött gazdasági feladatok végrehajtásának helyzetéről sítése, a termelési szerkezet egyszerűsödése és a szakoso­dás tett indokolttá. Ez a szer­vezeti típus megszűnteti a te­rületi tagoltságot. A növények termesztése többé-kevésbé korszerű, speci­ális gépekkel és kemizálással folyik, állandó gyalogos mun­kaszervezeti egységet nem igé­nyel. Az eddigi szervezeti for­mák közül az ágazati, rend­szer a legkorszerűbb, beveze­téséhez azonban megfelelő üzemnagyság, korszerű tech­nikai bázis, szakmailag kép­zett középvezetők és egyszerű termelési szerkezet szükséges. Az üzemi szervezeti életben folyamatos a fejlődés, de a további előrelépés érdekében az eddiginél tudatosabb szer­vezői munkára, bátrabb, ön­álló kezdeményezésekre van szükség. Az üzemek sokrétű­sége miatt kész sémák alkal­mazása nem lenne szerencsés. A munkaszervezés során — állapították meg — lényeges követelmény, hogy embercent­rikus legyen. A különböző szóló jelen,test. A tanácskozás óta tartott egyeztető megbe­szélések eredményesek voltak. A két ország közötti gazdasági kapcsolatok, elsősorban a tim­föld- és alumínium-, az élel­miszer- és vegyiparban, a jár­műprogram bővítésében és végrehajtásában, valamint a termelési kooperációkban továhb erősödtek. A kor­mány a jelentést jóváha­gyólag tudomásul vette. Utasította az érdekelt minisz­tereket, hogy a további fel­adatok végrehajtására a szük­séges intézkedéseket tegyék meg. A munkaügyi miniszter elő­terjesztése alapján a kormány megtárgyalta a szakmunkás- képzés korszerűsítésének és anyagi ellátása fejlesztése meggyorsításával, valamint a képzésben a vállalatok szere­péneit fokozásával összefüggő feladatokat. Az előterjesztés megállapítja, hogy a szakmun­kásképzés szerkezeti, tartalmi és pedagógiai korszerűsítése 1970. óta a kívánatos ütemben haladt és számottevően fejlő­dött. A kormány úgy ha táró-* zort, hogy a képzés korszerű­sítését, ezen belül az anyagi ellátás fejlesztését gyorsítani, a vállalatoknak a képzésben betöltött szerepét pedig növel­ni kell. Szükséges, hogy a vál­lalatok javítsák a gyakorlati oktatás anyagi, tárgyi féltéte­munkaf'Olyamatofeat végző em­berek és gépek tevékenységé­nek összehangolása egyre na­gyobb felkészültséget igényel. A közelmúltban sikerült be­mutató üzemeket szervezni, ahol a szakemberek tanulmá­nyozhatják az üzem- és mun­kaszervezés legkorszerűbb formáit, meggyőződhetnek előnyeiről. Így vezették be az idén Ludányhailásziban és Pásztón az önálló ágazati el­számolási rendszert. A tapasztalatok kedvező fo­gadtatásra találtak, és 1974. január 1-től a szövetség terü­letén újabb öt közös gazda­ság kezdi meg tevékenységét ebben a szervezeti formában. Végezetül az elnökség aján­lásokat fogadott el az üzem- és munkaszervezés további korszerűsítésére, melyekkel megismertetik a tagszövetke­zeteket. Ezután dr. Farkas Imre élő­terjesztésében foglalkozott az elnökség a szövetkezeti döntő- bizottságok munkájának érté­kelésével. leit. Az állami oktatás fejlesz­tő ível összhangban az 1975/ 76-os tanévtől az általános s- ivolát végzett fiatalok részere egységes — tagozat nélküli — szakmunkásképzést, az ipari és m ezőgazdasági szakközépisko- Iákban az 1974/75-ös tanévtől pedig a szakmunkás-képesítés megszerzését biztosító oktatást szerveznek. A kormány fei- kérte a KISZ központi bizott­ságát. a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsát és a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társula­tot, hogy nyújtsanak segítsé­get a szakmunkástanulók ne* velőst íez. általános műveltsé­gük fejlesztéséhez. A Minisztertanács a könnyű­ipari miniszter előterjesztése alapján jóváhagyta az egyedi nagyberuházásként Kiskunha­lason, illetve Debrecen—Máté­szalka telephelyen felépülő két, egyenként évente 500—550 tonna felsőruházati cikket elő­állító* kötöttárugyár létesítését. A könnyűipari miniszter be­számolt a bőrgyártás alakulá­sáról, s a bőrfeldolgozó ipar — elsősorban a cipőipar — alap­anyag .ellátásáról. A Minisz­tertanács elfogadta azt; a ja­vaslatot, bogy a bőrgyártás további fejlesztését • a meglevő gyárak tartalékainak feltárá* sávaíl és rekonstrukciójával oldják meg. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyait. (MTI) Fock Jenő é» Aexél György fogadta a vendéget Dr. Ajtai Miklósnak, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­sének, az Országos Műszáki Fejlesztési Bizottság elnöké­nek meghívására csütörtökön Budapestre érkezett V. A. Ki­rillin akadémikus, a Szovjet­unió Minisiztertanácsának el­nökhelyettese, a Szovjetunió Minisztertanácsa tudományos és műszáki állami bizottságá­nak elnöke. Fogadására a Ferihegyi re­pülőtéren megjelent dr. Ajtai Miklós, Osztrovszki György, az QMFB elnökhelyettese, Té­tényi Pál, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia főtitkárhelyet­tese, Rosta Endre, a KKI el­nöke és Naigy Mária, aa MSZBT főtitkára. Jelen volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió Dudapesti nagykövete. Fock Jenő, a Min is zter ta­nács elnöke csütörtökön híva-' tatában fogadta V. A. Kirillin akadémikust, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhe­lyettesét, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa tudományos éa műsizabi állami bizottságának elnökét. V. A. Ki ri Hint ezt követően fogadta Aczél György, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titká­ra is. A szívélyes, baráti légköri eszmecseréiken részt vett dr Ajltai Miklós, a kormány el nökhélyettese, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, valamint V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagy­követe. (IMTI) Nógrád valamennyi üzemé­Megkezdte munkáját a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének IV. kongresszusa Csütörtökön az MSZMP anyanyelvi kultúrájuk ápolá- Pest megyei Bizottsága okta­Kohl és Bahr újahh találkozója Berlinben Hazánkba érkezett V. A. KiriBSin, a Szőv e unió miniszterelnök-helyettese V. A. Kirillint, csütörtökön fogadta Fock Jenő, a Miniszter- tanács elnöke Napirenden •• Üzem- és munkaszervezés a tsz-ekben Világ proletárjai, egyesüljetek! NÓQRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BÍZÓT! SÁGA ÉS A’ MfrGY 11 t A N ÁC S. LAP! A XXIX. EVF., 262. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1978. NOVEMBER 9., PÉNTEK iilASt f«Bi^Ot* ea gifiinisacKertsaRsccsss Jelenté» integráció» programról A »xakinunká»képxé» kor»*eríí»íté»éért A kormány Tájékoztatási

Next

/
Thumbnails
Contents