Nógrád. 1973. november (29. évfolyam. 256-280. szám)

1973-11-17 / 269. szám

Mesterségek dicsérete A gépi szedő A szedőteremben munka közben nagy a zaj, de most csend van. Pár perccel múlt hat óra. étkezési szünet van. A szedő kicsomagolja a vacsorát, s a gép melletti kis asztalon hozzálát a kenyérhez, kolbász­hoz. Fiatal ember, 20 évesnek ha látszik, pedig már 26. A ne­ve Fekete Lajos II. A kettő is hozzá tartozik itt a műhely­ben a nevéhez, múlt évben még hárman voltak Fekete Lajosok, azóta a legidősebb nyugdíjba ment. Az édesapja annak a Fekete Lajosnak, aki szemben ül velem. — 1961-ben kezdtem tanul­ni a szedést, akkor még kézi szedőként. Két év múlva az­tán átjöttem a géphez, mert kellett ide az ember. Sok a munka, kevesen vagyunk most is. Hatvannégyben szabadul­tam. Tavaly még egy műhely­ben dolgoztam az édesapám­mal. — Nem sajnálja a kézi sze­dést? — Hát, ami igaz, az igaz, ez „rabszolgább” munka. nincs megállás, a munkaidőt végig kell ülni a gép mellett. Állan­dóan figyelni a kéziratot, a gépet, hogy jól működik-e. A kézi szedésnél nem ilyen kö­tött a munka. Oldottabb a fi­gyelem, bizonyos fokig terve­zésre is van lehetőség. — Szereti-e a gépi munkát? — Szeretem ezt is. Minden munka szép. Másnap, ahogy bejövünk, jólesik látni az új­ságban a kezünk nyomát. Va­lahogy kollektív öröm ez, mindnyájunknak jó, mindünk munkája egyszerre. — Csak az újságot szedi? — Nem. Különféle kereske­delmi kiadványokat is készí­tünk, általában délelőtti mű­szakban. — Elolvasa-e azt, amit szed? — Szedés közben nincsen mód, de ha van olyan, ami ér­dekel, azt előtte átfutom. In­kább ráhajtok utána kicsit. — Változott-e, könnyebbe- dett-e a szakma, amióta csi­nálja? — Változott, újabb gépek jöttek, modernebbek valami­vel, de a lényegen ez nem so­kat változtatott. A munka tu­lajdonképpen ugyanaz maradt. Én inkább változtam, — bök az asztalon fekvő szemüveg felé —, romlott a szemem, de ez már velejár. A mennyezeten vastag csö­vek, minden gép fölött szívó­torok. — Az elszívóberendezés az ólomgözöktől véd? — Védene, de inkább kikap­csoljuk, annyira zúg, hogy nem lehet tőle dolgozni. — Mennyi egyórai teljesít­ménye — kérdezem. — Átlagban hét és fél ezer „n”. Az „n” egy nyomdai át­lagérték — teszi hozzá — tu­lajdonképpen minden betű, minden leütés. Tehát mond­hatni hét és fél ezer betű. — Otthon van-e valami hobbyja? — Otthon is csak a szemem rongálom, nagyon szeretek olvasni és-tanulok. A műszaki főiskola nyomdaipari szakán tanulok levelezőként. Elfogyott a kolbász Fekete Lajos II. kiböki a tejeszacskót, kitölti a tejet. Hamarosan véget ér a vacsoraszünet, el­indulnak a gépek. Újra zaj lesz a szedőteremben. — gáspár — BÉLYEGGYŰJTŐKNEK CSOKONAI November 17-én a Magyar Posta Ikét forint névértékű bélyeggel emlékezik meg Cso­konai Vitéz Mihály születé­snek 200. évfordulójáról. Az uj kiadvány a felvilágosodás költőjének szobrát ábrázolja, amelyer Izsó Miklós formázott meg Csokonai szülővárosa, Debrecen részére. Az emlék­mű képét Bokros Ferenc al­kalmazta bélyegre. A költő ‘hányatott élete során végigba- ramgolta az országot megis­merte a népet, magába szív­ta a népköltészet erejét. 32 éves korában szülővárosában halt meg. Alkotásai száza­dokra. költőutódoik egész so­rára hatottak. Korát megelőz­ve látta a társadalmi rend­szer kegyetlen igazságtalansá­gát: „Háiriy jó ész lett vaddá, hogy nem mívelék.” Gazdag érzelmi hullámzásról tanúsko­dó szerelmes versei igaz gyöngyszemei költészetünk­nek. Románia Szinte egyszerre jelent meg a' Magyar és a Román Posta, régi ékszereiket ábrázoló kiad­ványa, tárgyilagos bírálók szerint szomszédai niké a sike­rültebb. Néhány kis példány- számban kiadott román blokk értéke hirtelen magasra szö­kött, ez is felkeltette a gyűj­tők figyelmét. Ez évben még hatértékű népi kerámiáikat be mutató sorozat kerül forga­lomba. amely kis mérete elle­nére árnyaltan adja vissza a formák és a díszítőelemek szépségét. Jövőre változatos, talán kissé túlságosan is gaz­dag kiadási tervet állítottak össze. Elsőnek az impresszió- nista festők alkotásaiban gyö­nyörködhetünk blokkon és hat bélyegen. Vissza u természethez A civilizáció veszélyezteti a növény- és az állatvilágot, az ilyen témájú sorozatokat bol­dogan szemléli a városokba tömörülő emberiség. A Cseh­szlovák Posta a vadászszö­vetség jubileumát kutyáikat ábrázoló bélyegekkel köszönti. Kuba hétértékű sorozatán or­chideákban. gyönyörködhe­Pályázaíof hirdetünk az alábbi állások betöltésére: jkereske- 1 del mi ! osztály­vezető megfelelő gyakor­lattal és végzett­séggel, SZÁLLÍTÁS- VEZETŐ NORMAS, KEZDŐ KÖZGAZDÁSZ. A pályázatokat kérjük az alábbi címre megküldeni, Agria Bútorgyár, 3300 Eger. Knézich Károly út 34. Pf. 87. Cipro» Iiií öntés GARÁZS eladó Pécskő-mederben. Cím: 22-94. Taurus abroncs­gyár felvesz 18. életévet betöltött szakma nélküli férfi-, női dolgozókat. Szál­lást, házaspárok részére külön két­ágyas szobát biz­tosítunk. Útiköltsé­get térítünk. Je­lentkezés a gyár munkaügyi főosz­tályán. Budapest, Vili., Kerepesi út 17. Keleti pályaud­var mellett. FELSŐFOK Ü villa­mos üzemmérnököt , azonnali belépéssel tervezői munkakör­be felveszünk. Fize­tés megegyezés sze­rint. SZOVTERV. Fel- szabadulás, út 12. PVC-henger kezelé­séin gyakorlott hen­gereseket keresünk Szanda, kiskéripusz- tai üzemünkbe. Je­lentkezéseket írásban kérünk az eddigi mű­ködés, megjelölésével. Budapest, VI., Gorkij fasor 8/a. sz. alatti központunkban. ALTALANOS Gép és Műanyag Ktsz. Budapest, VI.. Gorkij fasor 8/a. . felvételre keres Szanda, kiskér- pusztai üzemében mű­anyag-feldolgozásban, -hegesztésben, -kon­fekcionálásban jártas üzemvezetőt. Ajánla­tokat az eddigi műkö­dés részletes megjelö­lésével a budapesti központunkba kérünk. FERFIMUN KAKRÖT raktáros! beosztásba felveszünk. Alkalma­zás esetén erkölcsi bi­zonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet szombat kivételével 7—16 óráig. Élelmi szer­es Vegyiáru-nagv]<'-'i'. (FŰSZERT). Állomás út 4/a. tünk. A vadon élő állatok vé­delemire szorulnak. Svédor­szág sas, sólyom, róka, farkas, vidra, fóka kipusztulására hívja fel a f-igyelmet új soro­zatával. Tizenkét gyönyörű virággal díszíti a légiposta­borítékokat Kanada, hogy a szép bélyegek látványa fokoz­za a levél örömét. Apró álla­tok hiánya is zavarja a ter­mészet egyensúlyát. Ne csak szépsége miatt becsüljük a tarka lepkéket, a madarakat és riasztó külsejük miatt ne bántsuk a békát, a siklót, er­re tanít Lichtenstein négy bé­lyege. Ausztrália rákokat és különleges tengeri élőlényeket kapcsol össze új sorozatában a megkövesedett szépséggel, a féldrágakövekkel (achat. opál stb.) Innenonnan Tíz frank névértékű, szel­vényes bélyeggel emlékeztek meg a belga bélyeg-nagyke- reskedok egyesülete 50 éves fennállásáról. Az érdekes, szelvényes kiadványon meg­pillanthatjuk az első ismert belga bélyegikereskedő J. B. Moens arcképét. Moens már 1862-ben albumot adott ki, és könyvet írt az akkor (!) is­mert hamisítványokról. — Anglia és gyarmatai nászaján­dékul két'két bélyegből álló új sorozatot nyújt át Anna ki­rálykisasszony esküvője al­kalmából. — San Marino pos­tája az osztrák államnyomdát hívta segítségül, hogy az ősi fegyverzetű, nyilazó katonák tiszteletére megfelelő kivitelű sorozatot adhasson ki. A gyermekek és az audio-vizuális eszközök Francia gyermekek körében végzett felmérésből kiderül, hogy nagy többségük — ami­kor csak lehetőség nyílik rá — szeret lemezt hallgatni. A 6—11 éves gyermekek többségének legalább egy sa­ját lemeze van; akiknek pe­dig nincs saját lemezük, több­nyire családjuk körében jut­hatnak hozzá a lemezhallga­tás élvezetéhez. Bár a gyermekek szeretik a televíziót, mégis gyakran ré­szesítik előnyben a lemezt, mert az utóbbi ismételten le­hallgatható. a televízióadás is­métlésére azonban nincs lehe­tőségük. A könyvet illetően megosz­lanak a vélemények: 47 száza­lék a lemezt, 44 százalék a könyvet részesíti előnyben, 6 százalék pedig egy szintre he­lyezi a két szórakozási formát. A lemez szeretető sokkal hang­súlyosabb a fiatalabb korosz­tálynál (55 százalék a 6—7 éve­seknél és mindössze 42 száza­lék az idősebbeknél). A felso­rolt indokok: — a lemezt könnyű lehall­gatni, — lusták olvasni. — jobban szeretik, ha vala­ki szóban elmesél egy történe­tet. — a zene „jelenléte’’. Az átlagos százalékarány nagy különbségeket takar a magas rangú vezetők és a sza­bad foglalkozásúak gyermekei, illetve a munkásgyermekek között. Ami a zenei műfajok meg- válogatását illeti, sokkal in­kább kedvelik a klasszikus zenét, mint a „szórakoztató dalokat”. Sokkal inkább le­köti Őket a szólóhangszer, semmint a klasszikus nagy­mesterek zenekari művei, és láthatólag nem gyakorol rá­juk különösebb hatást korunk zenei kifejezési formája, a popmuzsika. HIRDESSEN ÖN IS A NÓGRÁD BAN! építkezők figyelem! 3 millió forint értékben egyes FELSŐRUHÁZATI CIKKEK, KÖTÖTTÁRUK ÉS HAZAI MŰBŐR CSIZMÁK kiárusítása 39°, 0 árengedménnyel már csak 3 napig, november 21-ig tart a Nóigrád megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat RUHÁZATI SZAKBOLTJAIBAN és a PÉCSKŐ ÁRUHÁZBAN Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Kistoronyén, Nagyfaátonyban és Mátranovákon. Még a csúcsforgalom előtt szerezze be tégla• szükségletét a Tua telepeken NÓöRAD - 1973. november 17., szombat J i ». Széles választék, kiváló minőség, gyors szállítás. EG ER—SALGÓTARJÁNI TÜZÉR VÁLLAI AT Otthon lim-lom, nincs értéke, a mmm átveszi, pénzt ad érte! Győjtőtelepein felemelt áron vásárol lextilhulladékot a Középmagyarországi (MÉH) Nyersanyag­hasznosító Vállalat A vegyes háztartási textiihulladék (szintetikus, gumírozott, impregnált, olajos, olajfestékes anyagot nem tartalmazhat) ára kilogrammonként A háztartási pamuttextil-hulladék ára kilogrammonként mosatian színes mosatlan fehér tiszta színes tiszta fehér 1,60 Ft 5-20 Ft 5 Ft 10 Ft 10 Ft 20 Ft A közölt árak csak a 20X20 centiméternél nagyobb méretű, nem morzs állapotú, nem olajos és olajfestékes textilanya­gokra értendők. A FUTÖBER nagybeitonyi FELVESZ o lakatos, he^e^fo9 szak- és betanított munkásokat nagy gyakorlattal rendelkező maróst és köszörűst, gázüzemi vizsgával rendelkező kuzáiikezelöket, és fűtöket, valamint segédmunkásokat« A képzetlen dolgozókat betunil juk és szak vizsgáztatjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents