Nógrád. 1973. november (29. évfolyam. 256-280. szám)

1973-11-15 / 267. szám

A korábbi évek hagyomá­nyaihoz hűen megtartották az újítók tanácskozását a salgó­tarjáni öblösüveggyárban. Ezen a gazdasági, tömegszervezeti vezetők is részt vettek. A ta­nácskozásokat az OTH és SZOT felhívása alapján szer­vezték meg, hogy a tapaszta­latok összegezésével, javasla­taikkal az ágazati, majd az országos tanácskozás sikefét elősegíthessék. Kazinczy Gyula műszaki igazgatóhelyettes, a tanácsko­zás előadója elmondta, hogy a gyár dolgozói az újítómozga­lom 25 éve alatt 4650 javasla­tot nyújtottak be, ebből 2225- öt fogadtak el. Az újításokból származó utókalkulált gazda­sági eredmény 23 millió hat- száztizenötezer forint, míg az újítási díj megközelíti a más­fél milliót. Előadásában vá­zolta a gyári újítási tevékeny­ség gondjait, majd beszélt a feladatokról, amelyekkel a dolgozók ötleteinek maradék­talan hasznosítását kívánják biztosítani. Az újítók és mű­szakiak nagy megelégedésére javasolta egy olyan vasipari brigád alakítását, amely első­sorban az újítások kivitelezé­sével foglalkozna. Hozzon magával otthonról ? A nagymamácska — apró öregasszony, fekete kendővel — iáz zsemlét kért, zacskó­ban^ mivel csak egy háló­szatyor volt méla. Az eladó kislány egy zacskóba tette a zsömléket, de nemigen fér­ték bele. A nagymama kért egy nagyobb zacskót, s a ki­szolgáló kerített is valami na­gyobb csomagolóeszközt. Az ügy ezzel el lenne intézve, de az ajtó felé a nagymamát még utolérte az üzletvezető cseppet sem kedves megjegyzése: — Akiinek nagyobb zacskó kéül, hozzon magának otthon­ról. .. Nem az a nagyobb baj, hogy megsértettek egy vevőt, egy idős embert, aiki csak ah­hoz ragaszkodott — érthető higiénai okokból —, ami megilleti őt. Szerintem na­gyobb kár* okozott az odave­tett mondat azzal, hogy fiatal eladók, tanulók füle hallatá­ra hangzott el. Ha ilyen és eh­hez hasonló példát látnak ma­guk előtt, hiába követeli meg az iskola, hogy udvariasak legyenek a fiatal kereskedel­mi szakmunkások, mert az élet példái mindig hatáso­sabbak, mint az iskolai lec­kék. —s— Egy fiú 992-ik! Ismeretlen fegyveresek szer­dán a kora hajnali órákban agyonlőttek egy 15 éves fiút az északír fővárosi keleti ré­szén. Egy katonai szóvivő sze­rint 24 érán belül ez a má­sodik ilyen jellegű gyilkosság Ulsterben. A villongások kitö­rése óta összesen 992 ember halt erőszakos halált Észak­írországban, Könyvtárlátogató gyerekeknek ni városi gyermekkönyvtár az Újítók tanácskozása ax öblösüveggyárban AZ ORSZÁGOS FILHARMÓNIA HANGVERSENYE BALASSAGYARMATON KOSSUTH RADIO . 8.20: Zenekari muzsika. 9.00: Freud és kora. II. 10.05: Iskolarádió. 10.^0: Operarészletek. 11.14: Gondolat. 12.35: Melódiákoktól. 13.59: Peacock úr napja. 14.20: Pete Seeger énekel. 14.32: Fúvószene. 14.40: Melis György énekei. 15.10: Zengjen dalunk. 15.45: Népi zene. 16.05: A közoktatás fóruma. 16.25: Mendelssohn: III. szimfónia. 17.05: Nóták. 17.33: Parti-e a segédmunkás? 17.58: Bemutatjuk új felvételein­ket. 18.28: Csokonai Vitéz Mihály. V. 18.48: Miért igen, miért nem? 19.25: Közv. a magyar asztalite­nisz-bajnokságról. 19.35: Ágh István: A madár visz- szajár. 19.45: Egy óra Zsoldos Imrével. 20.48: Népdalok. 21.29: Háromszor hatnapos háború. 22.15: Sporthírek. 22.20: Hangképek a filozófusok várnai világkongresszusáról. 22.40: Fél óra sanzon. 23.10: irodalmi műsor. 23,33: Gyöngy Pál szerzeményeiből. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Leány vásár. 8.40: Megvonjuk a bizalmat. 9.03: Verbunkosok. 12.00: Zenekari muzsika. 13.03: Miskolci stúdiónk jelentke­zik. 13.20: Vladimír Horovitz felvételei­ből. 14.00: Kettőtől hatig. 18,10: Közvetítés a magyar aszta­litenisz-bajnokságról. 18.20: Emlékezzünk régiekről. 18.43: Magyar táncokról. 19.03: Nyitány az egy nem létező operetthez. 19.12: Az utas. 20.25: Közvetítés a magyar asztali­tenisz-bajnokságról. 20.35: Pesti házak titkai. IV. 21.05: Csajkovszkij : Anyegin. TELEVÍZIÓ: 15.50: Budapesti tavasz. Magyar •film. 17.55: No — három szerepben. 18.15: öt. perc meteorológia. »8.20: Megmérettünk es nehéznek találtattunk. IV. 19,20: Esti mese. 20,00: Az árnyak délben tűnnek el. fi. 2i.oo: Hogyan képzeli 2073-ban? 22,10: A dalirodalom gyöngysze­mei. BESZTERCEBÁNYA* 16.30; Látóhatár. 17.00: ifjú szemmel. 18.10: Daluk. 18.20: Valter Felsen stein. Dok.- film. 19.30: Ján Nálepka, a szlovák nemzeti hős. 20.00: Az ablak még világít. 21.10: Kulturális hírek. 21.35: A fehérorosz állomás. Szovjet film. 23.15: Sajtószemle. MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Egy srác fehér lovon. Magyar film. — Kisterenyei Petőfi: Várunk, fiú. Szovjet film. — Pásztói Mátra: Száguldás a semmibe. (16) Színes USA film. — Szécsényi Rákóczi: A vörös tulipánok völgye. Színes szovjet történelmi film. — Balas­sagyarmati Madách: (5 órától) idegen a cowboyok között. I—II. Színes amerikai western. — Rét- ság: Vesztesek és győztesek. (14) színes olasz—jugoszláv háborús film. Fizetik a KST-t Az üzemekben, a vállala­toknál és az intézményeikben országszerte mos* fizetik ki a Kölcsönös Segítő Takarék- pénztárakban megtakarított összegeket. Ezekben a napok­ban mintegy 500 000 vidéki és több mint 300 000 budapesti KST-tag veszi kézhez az év folyamán megtakarított pén­zét. Ez az összeg ebben az évben csaknem mésfél milliárd forint. Az ország területén működő csaknem 4900 KST változatlanul népszerű a dol­gozók körében. Ennek bizo- nyítélka, hogy az egy főre ju­tó éves betét a KST osafc- r-an 25 éves fennállás^, óta idén először haladta meg a 2000 forintot. Egyaránt érdekes programot tartogat a hét vége Balassa­gyarmat és Salgótarján gyer­mekolvasóinak. A Balassa­gyarmati Madách Imre városi­járási Könyvtár gyermekrész­lege pénteken újra filmvetí­téssel várja ifjú olvasóit. Ez­úttal a „Dunántúli sziigethegy- ség” és a „Bankjegy” című filmeket vetítik. A salgótarjá­alsóbagozatos pajtásokat hívja meg közö6 mesehalllgatásra. A nagy orosz író, Krilov állat- meséit hallgatják meg a gye­rekek, majd a mesék legérde­kesebb részleteiből montázs­képeket raknak ki. A legjob­ban sikerült munkáikat jutal­mazzák és kiállítják. Az előadáshoz többen hoz­zászóltak. Szomszéd István újító javasolta, hogy a szak- szervezeti és gazdasági veze­tés hatékonyabb propagandát, folytasson a megoldásra váró műszaki feladatok ismerteté­sében. Több újító hiányolta, hogy hosszú a javaslatok át­futási ideje, késik az üzem­szerű alkalmazás. Varga Gyula igazgató fog­lalta össze a tanácskozás ta­pasztalatait. Megállapította, hogy az elhangzott javaslatok, észrevételek segítik a gyári újítómozgalom fejlesztését. Szükségesnek tartja, hogy szélesítsék az elbírálói jog­kört, hozzanak létre egy elbí­ráló bizottságot, bővítsék a dolgozók ismeretét a megol­dásra váró műszaki feladatok­ról. Az üvegipar újítóinak ta­nácskozására Vehovszky Ist­vánná, Klenóczky László, Stark Ferenc, Krechnyák Gyu­la, Oswald Győző és Fancsik Ferenc újítókat választották meg küldöttnek. Ezt a tanács­kozást november 16-án Salgó­tarjánban tartják meg. Özse Gábor Az Országos Filharmónia hangversenyére Balassagyar­maton a napokban ikerüllt sor a Rózsavölgyi Márk Zeneisko­la termében, A tanári hang­versenyen közireműiködött Ba­ranyai László, főiskolai tanár (zongora), aki lenyűgöző erővel interpretálta, többek között Chopin f-cnoll balladáját, de előadásaiban Liszt: Mephisto keringője is lendületes erővel, csillogóan bontakozott ki. A zeneiskola tanórai, Veres Ist­ván, Fogonasi Béla, Komády Gerzson, Nyíregyházi Ágnes, Sinköviicz Katalin játékukkal magas színvonalon járultak hozzá a hangverseny sikeré­hez. Az előadott művek vala­mennyi finomságát közvetítet­ték a közönségnek. A kon­certről szólva megemlítjük Réti Zoltán nevét is, aki eze­ket a hangversenyeket fárad­hatatlanul szervezi, és Balas­sagyarmat zenei életének fej­lesztésében pótolhatatlan ér­demeket szerez. A koncert emlékezetes maradt a balassa­gyarmati zenekedvelők szómá­— Mivel magyarázza a számtalan Vagyon elleni bűn- cselekményt, amelyeket eddig elkövetett? — Tizennyolc éves koromban megszöktettem egy lányt, at­tól kezdve nem adtam haza pénzt. Anyám meg a munka­helyemen lefoglalta a pénze­met. Más módon kellett pénz­hez jutnom. — Most is ezért lopott? — Most nem loptam. Bán­talmaztak, azért vallottam be azt, amit el se követtenu — Az ügyészségen is beis­merte. Talán ott is bántal­mazták? — Nem. A megbilincselt vádlott, Pu- soma Miklós,, mindössze hu­szonegy éves, de már nyolcad­szor került összeütközésbe a törvénnyel. Elítélték súlyos testi sértésért, hivatalos sze­mély elleni erőszakért és több ízben lopásért. Hosszú éveket töltött börtönben, s rendsze­rint egyenesen onnan vitték az újabb és újabb tárgyalá­sokra, mert még le sem töltöt­— Eredményhirdetés. Cser­hát- és Karancs-hegwidéki Termelőszövetkezetek Terüle­ti Szövetsége versenyt hirde­tett kombájnosok és bálázók részére. Az eredményhirdetés­re ma kerül sor Salgótarján­ban. A helyezettek értékes pénzjutalomban részesülnek. Idegenforgalmi vendégek 'A Nógrád megyei Idegen­forgalmi Hivatalnak kedves vendégei vannak. Az ere&zt- vényi Hotel Sailgóban tarta­nak ülés* a Dunántúl idegen- forgalmi hivatalainak képvise­lői. Különféle időszerű, az ide­genforgalommal kapcsolatos kérdések kerülnek napirend­re az ülésen, majd a vendé­geknek bemutatják a nemrég átadott szállót. Rövid beszá­moló keretében a megyei ide­genforgalmi hivatal munka­társai ismertetik Nógrád ide­genforgalmi lehetőségeit ás. Mestervizsgák A megyében két mestervizs­ga-bizottság működik, illetve készíti elő a szakembereket a mestervizsga sikeres elvégzé­sére. Ebben az évben a KI- OSZ megyei titkársága öt szakmában 48 hallgatóval szervezett előkészítő tanfo­lyamok ö* esetben pedig mes­tervizsgát bonyolított le. Az eredmények azt mutatják; hogy az előkészítő tamfolya- mofc hasznosak voltak. A hall­gatóknak szak kön yvéket és különböző kiadványokat biz­tosított a KIOSZ megyei tit­kársága. Szakmai továbbképzés A niegye kisiparosainak he­lyi és budapesti előadók 14 előadást tartottak, amely 11 szakmát ölelt fel. és 274-en vettek részt Ezek az előadá­sok a kisiparosok szakmai to­vábbképzését segítették elő. A legnépesebb voü* a tv-szerelők tanfolyama, amelynek ideje 206 óra volt- Díjtalan előadá­sokat tartottak a tv- ,a ház­tartási gépek és a gépjármű­javító szakmában, 96 fő be­kapcsolásával. Nézsán iparkodnak Az őszi mélyszántást össze­sen 1300 katasztrólis holdon végzik el a nézsai Május 1. Termelőszövetkezetben. Eddig 400 holdon fejeztek be a szán­tást. Uhlár József főagronó- mus véleménye szerint no­vember 30-ra végeznek. Az egy hónappal ezelőtt vásárolt (220 lóerős) K—700-as traktor nagy segítségét nyújt a talaj- munlkaknál. Fehér Vince és Nagy Ferenc tratkorosok 12 óránként váltják egymást a hatalmas erőgépen. Két mű­szakban 40 holdat szántanak fel. A szántási mélység pedig eléri a 30 centimétert! te egyik büntetését, amikor fény derült egy másik bűncse­lekményre. Ezúttal azzal vádolják, hogy pulóvereket, kardigánokat és egyéb ruhadarabokat lopott a Nógrád megyei Állami Építői- ipari Vállalat munkásszállá­sáról. — Ha nem lopta ezeket a ruhadarabokat, hogyan kerül­tek magához? — Az egyik bűnjelként le­foglalt pulóver az enyém, ott­hon, Erdőtelken vettem a vá­sárban — vallja Pusoma, an­nak ellenére, hogy a károsult felismeri elveszett tulajdonát. — És a többihez hogyan ju­tott? — Vettem őket. Két kar­digánt nyolcvan forintért egy embertől a Nemzeti étterem­ben. Érdemes volt megvenni, nagyon olcsónak találtam. — Ha szüksége volt rájuk, miért adta el őket? — Egyik sem illett rám. — Kicsik voltak, vagy na­gyok? — Nagyok — vágja ki a NAPTÁR j 1973. november 15„ csütörtök. Lipót napja. A Nap kel 6.47 — nyug­szik 16.09 órakor. A Hold ke! 21.16 — nyugszik 11.29 órakor. Csökken a hőmérséklet Várható időjárás ma estig: fel­hőátvonulások többfelé esővel, ha­vas esővel, hózáporral. Egy-két helyen esetleg zivatarral. Élénk, időnként megerősödő délnyugati, nyugati, később északnyugatira forduló szél. A hőmérséklet csök­ken. Legmagasabb nappali hő­mérséklet: 4—8 fok között. — Öregek napja. Pénteken öregek napját ünnepük az öregek salgótarjáni napközi­jében. Az idős embereket a BRG Hámán Kató szocialista brigádja köszönti majd. A Városgazdálkodási Vállalat kertészete gondoskodik virág­ról. Az ünnepeiteket a nap­közi kis ajándékokkal lepi meg. A VENDÉGLÁTÓ VÁLLALATÓL JELENTJÜK A fennakadások után jól halad a szlovák szoba — volt Vadaskert vendéglő felújítá­sa. A külső burkolás kész, el­kezdték a fűtés szerelését. Az éttermet szilveszterre szeret­nék megnyitni. * Kaitaiin-bál. Jövő hét végén a Katalinok tiszteletére szól a ziene a Salgó étteremben. A Katalin-bálon fővárosi tánc- dalénekesek is közreműköd­nek. — Lasker-díj. William Bon­net Kouwenhoven és Paul Zoll amerikai professzoroknak ítél­ték kedden az orvosi kuta­tásban elért eredményekért kiosztandó „Albert Lasker”- díjat. Az alapítványt Albert Laskar és felesége Mary léte­sítette 1946-ban. A tízezer dol­láros díjat eddig 22 tudósnak ítélték oda. Zoli professzor találmányát, a „Pacemaker” szívműködés-szabályzót egyéb­ként eddig több mint hatvan­ezer amerikai mellkasába ül­tették bele. vádlott, miután egy gyors pillantást vet a jól megter­mett tanúra. Üjabb tanú érkezik, ő is a károsultak egyike. — Én nem loptam tőle — védekezik Pusoma. — Azokat a dolgokat is vásároltam. — Kitől? — Nem ismerem az illetőt... — Véleménye szerint akkor ki követte el a lopásokat? — Csak azok, akiktől én megvettem a holmikat. — Tudja, hogy akkor maga orgazda? — Nem tudtam — mondja elgondolkozva a vádlott, s szemmel láthatóan azt mérle­geli, érdemes-e kitartani állí­tása mellett. Egyre-másra érkeznek a ta­núk, jegyzőkönyvbe foglalják a terhelő tanúvallomásokat, a vádlott azonban kitartóan ta­gad. A Salgótarjáni Járásbíró­ság újabb tanúkihallgatásokkal pénteken folytatja a tárgya­lást. —szöghy— — Eladó kísértet. René ír, 1936-ban bemutatott film­jét vetítették tegnap a film­klub tagjainak Balassagyar­maton. A következő film Frank Kapra: „Ez történt egy éjszaka” című alkotása lesz, melynek főszerepében a régen népszerű Clark Gable-t lát­hatja viszont a közönség. — Pusztít a Sarah. Harma­dik napja pusztít Dél-Viet- nam parti tartományaiban a Sarah elnevezésű tájfun. Az orkánszerű szél következté­ben a folyók kicsaptak med­rükből. mintegy 50 ember meghalt, sok az eltűnt is. Négy tartományban szinte teljesen tönkrement a termés. Több ezer személy fedél nélkül ma­radt. Kincs Moszkva szívében Valóságos kincseskamrái** bukkantak útépítő munkások Moszkva szívében. Távfűtőve­zeték lefektetéséhez készülőd­tek, amikor csillogó aranyhol­mikat fordított ki egyikük ásója. Több mint 50 darab szép veretű régi művű kupa, korsó, teáskanna került fel­színre. Most vizsgálják, milyen korból származhatnak az ér­tékes leletek. — Nyitás a Karagözzel. Szin­te teljesen új színház köszön­ti pénteken a Thália Színház „megkésett” évadnyitójának közönségét. Mintegy 12 millió forintos költséggel újították fel a Nagymező utcai épületet. A Thália Színház egyébként a Ka ragőz című török népi ko­média bemutatójával nyit. November utolsó napján ke­rül a közönség elé Németh László Gandhi című történel­mi drámája Kazimir Károly rendezésében. — Százszemélyes motel. Százszemélyes motelt építtet a bükki gyógyfürdőben a Sa- varia Tourist. Kétágyas, fürdő- szobás, erkélyes szobaiban a fürdőtelepen hosszabb ideig tartózkodók kényelmes szál­lást találnak. Károlyi István,' a Lakóterv mérnöke készíti a kétemeletes. korszerű motel terveit. AZ USA CSAK NEGYEDIK A svájci hitelbank adatai szerint Svájc az ország lako­saira jutó társadalmi termék tekintetében a világ leggazda­gabb államává vált. A Svájc lakosaira jutó társadalmi ter­mék értéke személyenként 6200 dollár. A sorrendben utána Svédország (5850 dol­lár), majd az NSZK (5600 dol­lár) következik. Az Egyesült Államok, aimély egykor veze­tő helyen állt. most a negye­dik helyet foglalja eL Örök vigyáznak a baglyokra A tundrák vidékén otthonos és ott költő, ritkaságszámba menő réti fülesbaglyokból igen sokat látnak ezen az őszön a hortobágyi nemzeti park területén. A puszta leg­távolabbi részén, a kunkápol- nási mocsár környékén ütöt­tek tanyát a „fülesek”, ahol háborítatlanul vadászhat­nak. A fülesbaglyok hasznos madarak, mivel táplálékuk főként mezei rágcsáló. A ba­golytanyák háborítatlanságá­ra a nemzeti park őrei is vi­gyáznak. ! Kedden lesz az árubemutató, -kóstoló és szakmai tanácsko­zás. Lapunk tegnapi számá­ban közölt Tájékoztatják egy­mást című írásunkban az áru­bemutatóval és -kóstolóval egybekötött szakmai tanácsko­zás nem hétfőn, hanem no­vember 20-án, kedden lesz Sal­gótarjánban. A résztvevők lis­táján szerepel még az Állami Gazdaságok Kereskedelmi KFT-je is. — Nógrád megye ifjúsági labdarúgó-válogatottja ma délután 13 órakor játssza az utolsó mérkőzését az orszá­gos bajnokságért az öblös- üveggyári pályán Budapest Él­csapatával. TÍZÉVES A TAKARÉKSZÖVETKEZET Lapunk vasárnapi számának 8. oldalán; számjegyelirás tör­tént. Helyesen: az Érsek vad - kert és Vidéke Takarékszö­vetkezet idei betétállománya meghaladta a 30 millió forin­tot. na. J. F. Fiatalsáqót a börtönben töltötte NOGRAD, n Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács ’apja. 1 őszerkesztő: GOTYÁP, GYULA. Szerkesztőség: Salgótarjáni Petői! u. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97» Főszerkesztő: 12-94, 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető; a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél» Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. 3101 Salgótarján, Petőfi u. 1. Pf.: 96 £v.: Kelemen Gábor igazgató. Index-szám; 25 072.

Next

/
Thumbnails
Contents