Nógrád. 1973. október (29. évfolyam. 230-255. szám)
1973-10-27 / 252. szám
Mai kommentárunk Htun kásszö vetkezetek A dolgozó emberek közszükségleti cikkekké] való ellátásinak új színioltja fedezhető- fel az Altalancw Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetek munkájában, Mindenütt, ahol üzemek működnek, numWásszövetkezeteket alakítanak. Ennek a lényege: ellátni a dolgozóikat nagy Választékú, kiváló minőségű élelmiszer- és egyéb clkíkféleségekkel. A munkásszövetkeze- tek vállalják többek között — a megyében már nem is egy ipari üzemben — a dolgozók étkeztetésének megszervezését is, A szövetkezésnek ez a formája mindenképpen jó dolog, mert a napi munkában elfoglalt. ember segítséget, szolgálja. Nemrég értesültünk például arról, hogy a kisterenyei ÁFÉSZ Nagybátonyban, a FŰTÖBKR-nél munkásszövebkezet keretében létesítette az üzemi konyhát, Működésével a dolgozók elismerését váltotta ki. Hasonlóim ügyes kende- ményezóssel Balassagyarmaton is megalakították. a munkáfcszövetkezetet. Az ottani körzeti ÁFÉSZ képviselői ott jártak az üzemekben, elmondták a szövetkezes előnyeit, amely megnyerte a munkások tetszését, A finomkötöttben — ahol tudvalevő többségében családanyák dolgoznak, — valóban a nők „második műszakjának" jelentős megkönnyítését eredményezte a kezdeményezés. Az asszonyok megrendelik az árut, és mire a műszaknak vége, ott, a gyárban, becsomagolva meg is kapják. Ez azt jelenti, nem kell a boltokban a csúcs id ükben tolonganluk. Melyik dolgozó nőj nem örül ennek ? Balassagyarmaton tervez) az ÁFÉSZ azt is, hogy AQC-áruházat épít. Az áruháznak úgynevezett íiókboltjai működnek majd az üzemekben, ahol gazdag árúbőséget biztosítanak. Legutóbb arról is tanácskoztak, hogy megoldják a dolgozóknak a téli nagybeszerzést. Gondolnak itt az ÁFÉSZ vezetői a zöldségre, burgonyára ée hasonló áruféleségekre. Tárgyalás folyik arról is, hogy például a kábelgyárban üzemi konyhát nyitnak. A gyár adja a helyiséget, az ÁFÉSZ pedig gondoskodik az üzemeltetésről. A munkásszövetkezet működésének is alapvető feltétele, hogy minél többen a szövetkezet tagjainak sorába lépjenek. Ez is a tagság érdekelt szolgálja. Ugyanis aki tagsági igazolvánnyal rendelkezik, az elsők között számíthat arra, hogy biztosítják részére az árut. De az sem közömbös, hogy a munkáss/.övetke- zet tagjai ugyanolyan részesedésre számíthatnak, mint más szövetkezeti tagok. Az ipari üzemekben dolgozó emberek felismerték a munkásszövetkezetekbe tömörülés előnyét. A tagok, száma egyre emelkedik. Ez viszont arra kötelezi az AFÉSZ-eket, hogy nagy gonddal foglalkozzanak a tagok jogainak kielégítésével. Nem szabad megengedni, hogy akár csak egy napig is zavar legyen az ellátásban. Ellenkezőleg, mindig a legjobbat kell a tagok részére nyújtani. Ma még nem megoldható — anyagiak hiányában —, hogy az árut haza is szállítsák, megszabadítva az embereket attól, hogy egész napos munka után fáradtan cipekedjenek az árú lmzavitével. De ha a tagok száma emelkedik, a munkásszövetkezetek magasabb szintre emelkednek, ez is megvalósítható lesz. A munkásszövetkezetek megalakítása mindenképpen. hasznos, jó kezdeményezese volt az ÁFÉSZ-eknek. A dolgozók is felismerték előnyét, Fejlesszék hát magas szintre, az ipari munkások megérdemelt támogatásúra. — 11 — Kellemes kirándulási! Beköszöntött az ősz. a kirándulások évszaka. Egyre többen döntenek úgy, hogy szabad idejüket a természetben töltik. Érthetően. Ugyan ki ne szabadulna szívesen — legalább a hétvégeken — a benzitigő- zös, füstös várostól. Sok a kezdő turista és többségük bizony tájékozatlan, tapasztalatlan, Barátaiktól — fáit, sokszor az újságokból is — csupa jó híreket hallanak, élvezetes élménybeszámolókat olvasnak a kirándulásról. Joggal vélhetik tehát, hogy a természetjárás örökös majális. Távol álljon a szándék, hogy a kezdő turisták kedvét szegjük. Sőt! Ha tehetjük, még azokat is kirándulásra serkentjük, alciknek eddig eszébe sem .jutott a hegyekkel, völgyekkel való ismerkedés. De azt nem hallgathatjuk el, hogy a természetjárásnak nemcsak örömteli, hanem nehéz perced, órái is vannak. Az első kudarc. csalódás, vagy nehézség .izmiban senkinek se vegye végleg a kedvét. Mi okozhat bonyodalmat, csalódást? Egyebek közt, hogy a kezdők legtöbbször fel sem tudják mérni teljesítőképességüket, s olyan nehéz túrára vállalkoznak, ami még a gyakorlottaknak sem lenne könnyű. Mondjuk, elmennek, a Börzsönybe és gyalog teszik meg az utat Királyréttől a Nagy- hideghegyig. Kifáradnak, másnap a lábuk is sa jog a hosszú út okozta izomláztól, (Még rosszabb lehet a helyzet, ha divatos, magasított talpú cipőben, vagy papucsban keltek útra.) Először csak rövid és kevés hegymászással járó kirándulásra vállalkozzunk. A szervezést segítik a különböző túrakönyvek és kiadványok. (Ezek többnyire minden könyvesboltban beszerezhetők.) Érdemes figyelemmel kísérni a Turista Magazin című lapot, a Természetbarát Szövetség folyóiratát. Ebben túraj avaslatok Is vannak, és emellett hasznos tanácsok is a természetjárással kapcsolatban. Aki megkedvelte a kirándulásokat, jól teszi, ha belép valamelyik természetbarát szakosztályba, ahol a tagok sokféle kedvezményben részesülnek. Például a MÁV vonalain három személy együttes utazása esetén 33 százalékos kedvezményt kapnak. Ugyaneny- nyi a kedvezmény a hajójáratokon is. Az erdei vasútvonalakon felára jegyet válthatnak. Ezenkívül a Turistaellátó Vállalat turistahézaiban is olcsóbb szállást kaphatnak. Természetesen tanácsot lehet és érdemes is kérni a gyakorlott túrázóktól. Öle tudnak igazán jó tanácsot adni például arra vonatkozóan, hogy mi szükséges ács egy-, vagy kétnapos kirándulásokhoz, mert fölöslegesen holmit kár cipelni. Akinek autója, motorkerékpárja van, annak is érdemes megbarátkozni a természettel. Űjabban a iármű-tulajdono- soknak parkolókat építenek a hegyekben, ahol a sátrukat:' is felverhetik, s a kijelölt tűz- rakóhelyen veszélytelenül süthetnek, főzhetnek. Kellemes kirándulást mind a kezdő, mind a haladó kirándulóknak. Mészáros Sándor Á közös Gyakori az olyan, látvány Nagybátonyban. hogy a munkásőrök fegyelmezett sorokban, de mindig vidáman menetelnek az utcán. Az elmúlt napokban azonban gyakori volt az olyan jelenség is, hogy munkakörök hozzátartozókkal, barátokkal, ismerősökkel gyülekeztek a munkásőrség új székhazának építkezésén. Ha- risnyagyá.ri fiatal munkáslá- nyók, diákok tarkították a sort. Ki léglát hordott, ki az ajtókat illesztette n helyére, mások a tereprendezést végezték az asszonyok, lányok pedig az úgynevezett utolsó simításokon dolgoztak: moste k az ajtókat, ablakokat, a padozatot. A közös összefogás igazán nagyszerű páldája az új székház. Az egyszerű embereké, * különböző üzeméké, intézményeké.,. A nagybátonyl munkásorök már birtokba vették az ország egyik legszebb és legkorszerűbb mimkásiőrszékhá- zát. Szegedi Márton paráncs- nok is új, hivatali helyiségében fogad. Tágus, világos. Széf tár ja a karját, s kérdés nélkül megszólal. — Itt megvannak a feltételeik: ahhoz, hogy pártunk, parancsnokaink irányítása,, útmutatásai szerint készüljünk a legszebbre: népünk, pártunk megvédésére, bármely ellenséggel szemben. Öröm és boldogság valamennyi müníkásőr elvtársunk számára is ez az új otthon, hiszen valamennyien az előirt követelményeiknek megfelelően dolgozhatunk, készülhetünk a kiképzési feladatok teljesítésére. Ebben a tágas, szépen berendezett irodában magam is sokmoik emléket' idézek fel az egység életéből. Emlékszem, amikor 17 évvel ezelőtt, még a Ikisferenyei bányánál összesen két helyiségben, kapott otthont ez a munka sőre.eység. Az egyik szobában az iroda, a másikban a fegyverraktár. És állandóan zsúfoltság. Jöttek, mentek az embereit, Később, úgy a hatvanas évek elejéji már változott a helyzet. Valamivel jobb körülmények közé került az egység, sppen itt. Nagybátonyban. Aztán eljött a várva-várt pillanat. — Az egység személyi állománya még az avatás előtt fogadkozott, hogy mindent megtesznek a Kiváló Egység Nagybalun.y utcáin cím megszerzéséért. Erre az új otthon is kötelez. Hogy mennyire sikerül majd ez a uél, méig a jövő titka. summázza Szegedi Márton. A beszélgetés során parancsok kerülnek élő. Megtudom, tiogy az egység kiválóra hajtotta végire az úgynevezett AKM-géppisztolykiképzést eb. ben az évben, s ezzel a kiképzés be is fejeződött. Végrehajtották a műszaki kiképzést is. Század- és szakaezf yüléseken értékelték az ed- iig végzett munkát. Részt vettek a közrend és közbiztonsági megmozdulásokon, rendőrségi akciókban közösen dolgoztak munkásőrök és rendőrök. A foglalkozásokon való megjelenés 87 százalékos az egységnél, arai nagyon is jó arány. Az eredmények természetesen „másban” is jelentkeznek. Ez a más pedig a kitüntetésiek, jutalmuk, dicséretek egész sora. Csupán ebben az evben több mint száz mun- írás őr részesül t országos, megyei és zászlóalj parancsnoki kitüntetésben, jutalomban, ée dicséretben: A polgári személyek közül — éppen, az eredményes együttműködésért öten kapták meg a Munkás- őr emlék.) díványt, Az építkezésre terelődik ismét a s,zó. Szegedi Márton parancsnok lelkesedéssel szól szinte mindenkiről. — Az első köszönet talán Kardos Géza munlkásőrt illeti, aki ilyen szép székházat tervezett; Szabad idejéből sokat feláldozott azért, hogy határidőire elkészüljön a székház. úgy, ahogyan azt a rajzasztalon elképzelte. Tisztelet és elismerés jár azoknak a munkásoknak, művezetőim eh, mérnököknek egyaránt, akik sokszor szabad idejüket, ünnep és vasárnapjaikat áldozták fel az építkezésért. Köszönet a munkásőr feleségeknek, a vállalatok női dolgozóinak, akik segítettek széppé varázsolni szóik házunkat. • Később egy jegyzetfüzet kerül elő. Nevek sorakoznak ben' ne. — Kit, vagy küket említsek? — te&zi fel szinte önmagának a kérdést. Nem akarom, hogy bárki is megsértődj élt, hiszen sokan, nagyon sokan jöttéik segíteni. De itt van. Szabó Pál. Garaim&zagi Ferenc, Fernyész István., Sólyom István, Takács Pál, Sulyok Jánosaié Igaz Ferencné, Jene! Gyula, Jancsi János és még nagyon sokan, mások, akik a vállalt társadalmi munka értékét Irétszer-háromszor túlteljesítették, .. Meggyőződésem, hogv a vezetés korszerű követelményeinek mindenkor megfelelünk, munkásőireink kiképzését, a velük való foglalkozást végrehajtjuk.. Az ablak előtt az egyik szakasz vonul el. Vidámak mint mindig. Szegedi Márton is feláll íróasztala mellől. Kinéz az ablakon, s csak ennyit mond: —■ A ránk bízott feladatot a jövőben is maradéktalanul teljesítjük. Mindenkor készen állunk pártunk, népünk védelmére! Somogyvár! László M&gjelent a Béke és SzoGtaiizmus októberi száma A fejlett szocializmus problémáiról szóló cikksorozat keretében ezúttal Blszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára „Az államelmélet és a szocialista demokrácia fejlődése” című írását közli a Béke és Szocializmus 10. száma, Idézi a X. kongresszus határozatát, amely megállapítja, hogy az állam- elmélet, a szocialista demokrácia továbbfejlesztése a szocializmus teljes felépítésének egyik központi feladata. A cikk ismerteti, hogy a kongresszus óta milyen intézkedések születtek e feladat megvalósítása érdekében. A választási rendszer továbbfejlesztése, tanácsrendszerünk társadalmi-politikai szerepének növelése, a törvényhozói és igazgatási munka korszerűsítése, az igazságszolgáltatás fejlesztése, az állami szervek pártiranyításának hatékonyabbá tétele, mind ezt a célt szolgálták. Erich Honecker, a Nemet Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, „A kommunisták felelőssege az imperializmus elleni közös harcban” című cikkében megállapítja: a szocialista országok kommunista és munkáspártjai olyan közös külpolitikai irányvonalat érvényesítenek, amely megfelel a népek érdekeinek. Ez az irányvonal egyszerre elvi és rugalmas. A szocialista közösség államainak közös külpolitikájához való viszony ma mind nyilvánvalóbban mutatja ki, ki _ védelmezi a békét, a biztonságot, a népek érdekeit, és ki áll szemben mindezzel — állapítja meg a cikk. Alekszej Levkovszkij szovjet és Hamid Safari iráni közgazdász „Az állami szektor társadalmi jelentősége az ázsiai és az afrikai országokban” című tanulmánya napjaink egyik legaktuálisabb kérdésével foglalkozik. Megállapítják, hogy az állami szektor ezekben az országokban a gazdasági felemelkedés legfontosabb eszköze. Nemzetközi kutatócsoport ismerteti megállapításait arról’ hogy ma milyen jelentősége-van Lenin „Balol- daliság — a kommunizmus gyermekbetegsége” című művének. — gy — ín eddig csak kaptam Aki épp hogy csak átlépte huszadik évének küszöbét, az nem nagyon tud társadalmi, mozgalmi múltat maga mögött. Békében született, az országépítés korszakában nőtt tel, vált emberré, ha hivatalosan fogalmazunk: a társadalom teljes értékű tagjává. Előny, megnyugtató, büszkévé tevő előny ez, hisz’ a világon még sokfelé vannak manapság is húszévesek, akik az életnek csak az árnyoldalát, a rosszat ismerik. Felnőnek há- öorúban, éhezve, felnőnek úgy, hogy a szépet, a jót, a bősét nem is ismerik. Szerencsére, pontosabban tudatosan kialakított „szerencsére” a mi fiataljaink élete, felnőtté válásuk kora csendesen folyó patakhoz hasonlít, amely békésen halad a maga útján, hogy aztán egy nagy folyóba, a tengerbe kerülve, ezernyi-milliónyi vízcseppel együtt anikuljon egésszé — társadalommá, közéletté, néppé. Nálunk a felnőtt társadalom irányítja, biztosítja a fiatalok emberré válását, sőt helyet kínál nekik a vezetésben, maga mellé emeli egy-egy képviselőjét: „Nézd, így kell az élen haladni, így kell alakítani, formálni sorsunkat, jövőnket.” Erzsiké élete, felnőtté válása Is egy a sok közül. Hosszú szőke hajával, miniszoknyájával annyira kislányos, hogy a bemutatkozásnál meghökkent: Mészöly Imréné vagyok. Kár, hogy nem találkoztunk már Fél évvel ezelőtt, akkor most ’e tudnám mérni, hogy menynyit; változott belső magatartásában, előbbrelépésében. Mert nagyot lépett előre: az 'Jrszágus Béketanács tagjává választották a VIII. magyar békekongresszuson, sőt tagja a hazánkat a moszkvai béke-világkongresszuson képviselő küldöttségnek. Minden kérés, kérdés nélkül felszabadultan, érezhetően örömmel beszél: — Szinte fordult egyet velem a világ, amikor mindezt megtudtam. Nem tévedtek, valóban rám gondoltak? Csodálatos volt a Parlamentben és ne nevessen ki, de magamban már sokszor megpróbáltam elképzelni a moszkvai utazást is. — Sikerült? ~~ Valahogy minden kavarog bennem. Nagyon-nagyon őrülök, és ugyanakkor egy kicsit félek is. Milyen feladatokat kapok? Helyt tudok-e állni? — A KISZ-szervezetben nyilván szerzett már rutint a mozgalmi munkából. — Amennyit a többiek. Részt vettem a taggyűléseken, a közös munkában, szórakozásban, Azt tettem, amit a hozzam hasonlók. Előképzettségem sem több a társaiménál. Ezért is félek egy kicsit. — És mit használ az ilyen érzés ellen? — Rengeteget tanulok. Olvasom a békemozgalom történetét, a KISZ-ben is mindent előkeritek, amire a munkámhoz szükség lehet. Szeretnék én is adni, mert eddig csak kaptam. Olyan sokat kaptam, hogy néha el sem hiszem. Tudja, hogy nagy dolog az, ha valaki a báketanács elnökségének tagja. — Munkája, magánélete? — 19tí6-bim kerültem ipari tanulónak a Ganz-Villamossá- gl Müvekhez. Itt szabadultam fel, azóta futószalag mellett dolgozom, generátorok, turbók szigetelését végezzük. Kicsit egyhangú munka. Most július 7-én mentem férjhez, szüléinknél lakunk, Angyalföldön. Férjeimnél együtt járunk a vegyMészöly Imréné kémiai gyakorlaton ipari technikum harmadik osztályába, esti tagozaton. Ennyi a munkám és magánéletem. — És a benti KISZ-munka? — Igen, és még valami. A Szakma Ifjú Mestere versenyen aranyérmet nyertem. — Tervei? — Azt hiszem, most következik az igazi munka. A gyári KISZ-vezetőséggel már többször beszéltem. Az első feladat Moszkva után következik. Beszámolok a világ- kongresszusról. Van egy olyan kifejezés: előlegezett bizalom. Azt hiszem, ez tökéletesen rám illik. A tisztség, amibe választottak, tudom, hogy nem a végzett munkám eredménye. Nekem most kell bizonyítanom. Azt szokták mondani, hogy aki nem élte át a háborút, az igazán nem is értékelheti a bókét. Én nyugodt szívvel mondom, hogy tudom, mit jelent a béke. A háborút nem nekünk kell végigszenvedni, a szüléinkkel történt ez. A mi feladatunk, hogy erre emlékezzünk, és a mi gyermekeinkben már csak régi rossznak, soha elő nem bukkanó- nak tűnjön a háború. Lakást szeretnék, gyerekeket, nyugodt munkát. Magamnak is és mindenkinek. Azt hiszem, ezért még sokat kell tenni a futószalag mellett is — az Országos Béketanácsban is. Egy patak csörgedezése a sok ezernyi közül felgyorsult Várja a nagy folyó, a világ minden tájáról érkező víz- cseppek így alkotnák hatalmas tengert A fiatal, szőke asszony élete felgyorsult,, gondolataival, szavával együtt növekszik a tenger moraja, válik egységgé a közös óhaja békéi E. Gy. r NÖGRAD 1915. öklébe« 27* szómból