Nógrád. 1973. szeptember (29. évfolyam. 204-229. szám)

1973-09-09 / 211. szám

Burgonyadömplng Orhalomban. Javában tart a burgonya betakarítása a* őrhalmi Ha­zafias Népfront Temelőszövetkezetben. A gépi szedés után a központi majorba szállítják a burgonyát. Képünkön: szovjet gyártmányú osztályozó segítségével tárolókba kerül az idei termés (Fodor Tamás felvétele) lem békülnek a haragosok — A házmester csengetett fel bennünket éjszaka az­zal, hogy két férfi éppen most szedi szét a gépkocsi­mat az utcán. Leszaladtam, és láttam a vádlottakat, amint a két hátsó kerék­ből éppen kiengedik a leve­gőt. — Mit tett ekkor ön? — Megkérdeztem, mit mű­velnek itt. Egyébként jól ismerem őket. Ferencz Ká­roly válasz helyett az anyá­mat szidta, és azt mondta: „Összetöröm a csontjaidat, agyonütlek." Bulik eközben biztatta, hogy Verjen meg engem, — Mi történt ezután? — Elmentem a rendőrség­re. Mikor visszaértem, lát­tam, hogy az anyósomat molesztálják. Egyikük a fái­hoz lökte, a másik a karját szorongatta. Fél tizenkettőkor kezdték a békítő tárgyalást a Sal­gótarjáni Járásbíróságon. A feljelentők Varga István és Kohlmajer Zoltánná, a vádlottak Ferencz Károly és Bulik Gyula, a Volán 2. számú Vállalat dolgozói. A bíróság kérdése Ferencz Ká­rolyhoz: — Bűnösnek érzi-e ma­Bosszúból tették tönkre az autógumit idézni rendeli a következő személyeket”, s itt hosszú névsor következik. „Nem akartam a gyerekek előtt beszélni" A feljelentő a vádlott fé­leségé. A családra való te­kintettel nem írjuk le a ne­vüket. A személyi adatok felvétele van sörön: — Volt-e büntetve? — Nem. — De igen, amikor a nő­véremet megverte — szól közbe a felesége. — Ö. mikor volt az már... A feljelentésben ez áll: „A férjem éjszaka ittasan jött haza, kiabált, hogy menjek ki a konyhába, be­szélni akar velem. Kimen­tem, erre sző nélkül arcul ütött. A lányom a védel­memre kelt. őt is meg akar­ta ütni. Azután még né­hányszor megütött, végül elaludt a konyhában. Nem ez volt az első eset”. — Nem igaz, kérem — mondja a vádlott. — Igaz. hogy megütöttem, de nem a konyhában, hanem a szo­bában, az ágyban. És nem ököllel, ahogy állítja, mert akkor nem így nézne ki. — Hogyan keletkezett a szóváltás? — Régen folyik köztünk a civakodás. Az utóbbi idő­ben csak 1000 forintot ad­tam haza, a többit ruhára költöttem. Azóta nem főz rám.' • — Csak 2—300 forintot adott — veti közbe a fele­sége. — Én nem akartam bán­tani, csak szépen megráz­tam, mert már ágyban volt. „Gyere ki kiscsillagom, be­szélni akarok veled”, mond­tam. Nem akartam a gye­rekek előtt tárgyalni. Nem jött ki, hát ott kapott há­rom pofont. Békülésre itt nincs kilátás. A tárgyaláson majd a gye­rekek fognak tanúskodni a történtekről... Sz. K. A lő hírért, névért A SOR Balassi Bálinttól származik, aki a végvári. vitézekről írta le a szép verset, akik a jó hírért, névért, a harci dicsőségért hagytak hátra minden kényelmet és nyugal­mat. A mi címünkbe teljesen más okból került a jó hír és név: hazánk jó híréről és nevéről v^n szó, de nem csatákban, hanem a nyári idegenforgalomban . Azt mondhatná valaki, hogy az idegenforga­lom a világ egyik legegyszerűbb és legtermé­szetesebb üzleti tevékenysége. Nem kell hoz­zá más, mint autóút, benzinkút, szállodai ágy, délibáb minden fnennyiségben, gémeskút, Ho­tel Intercontinental, napsugárból szőtt arany- híd a Balatonon, vízisí, halászlé. Mindez megvan,’ így hát semmi okunk, hogy különö­sebben problémázzunk az idegenforgalmat il­letően, amíg a tihanyi kéttornyú templom áll és a halászlé rotyog a bográcsokban, bajunk nem lehet. Mindebben kétségtelenül van valami, mert vendégeink nálunk tartózkodását kellemessé az említett tényezők és eszközök nélkül bajo­san tehetjük. Mindez kell hozzá és mindezen túl is nagyon sok minden még. De minden együtt arra hivatott, hogy képet alkosson a mai Magyarországról, a hozzánk érkező bár­milyen nyelven beszélő külföldiben. Így válik az egész idegenforgalom szalámi­eladási és csárdásmuzsikálási témából rangos politikai problémává. Már írtunk róla a közelmúltban, hogy a vendégek fogadtatása nálunk meglehetősen szélsőséges és nem egyszer a valuta kemény­sége szerint melegebb, vagy hűvösebb. Ez a kétségtelenül megalázó és sajnos, nem ritka magatartás egyébként sújtja a hazai turistát, a kispénzű magyart is, akinek többnyire ugyanúgy nincs kemény valutája, mint a len­gyel, vagy csehszlovák kollégájának. De most nem erről a kérdésről szeretnénk néhány szót ejteni, hanem arról a kétféle hatásról, amelyet idegenforgalmunk más-más világtájból érke­zőkből kiválthat. Mit akarunk a nyugati turistának megmu­tatni? Bizonyára nem azt, hogy felkészültünk bármilyen nagy borravaló elfogadására. Bi­zonyára nem azt, hogy tudunk számlát felfelé kerekíteni, vendéglői adagokat lefelé. És azt sem, hogy gazsulálunk — nincs rá hirtelen jobb magyar szó, kifejezés a szótáramban — miközben értéket, pihenést, jó szórakozást, szép tájat biztosítunk a vendégnek. Nemzeti büsz­keség kérdése is, hogy a német, francia, an­gol, amerikai vendég ne egy baksisért hajlan­dó lakájsereg emlékével távozzon tőlünk, ha­nem egyenes gerincű, szocialista hazájuk érte­keire büszke, ugyanakkor udvarias és művelt, emberekével. Nehéz feladat, ez kétségtelen. De a szokványos, a vendéglátóipar! dolgozókat gyakran érő bírálatokat félretéve, meg kell je­gyeznünk, hogy ezen jelentékeny mértékben múlik nemzeti tekintélyünk. Mint ahogy mindazon, amit megmutatunk — városokon és múzeumokban, képtárakon és lovasversenyeken, nyári hangversenyeken és gyógyfürdőkön — ha akarjuk, ha nem, raj­ta van a „Made in Hungary” jelzés. És egy­úttal az Is rajta van, hogy „Készült a szocia­lizmusban”. Mert erről is szó van. Hiszen Mr. Smith, Herr Smith, olasz, francia és svéd sorstársaik egy másik társadalom szemüvegével nézik a miénket. Eljöttek, elhozták a pénzüket, de esetleg az előítéleteiket és a fenntartásaikat is. Tetszik a balatoni naplemente, és a Ha­lászbástya is, de lehet, hogy esetenként jobban tetszene nekik egy magántulajdonban levő Halászbástya és egy felparcellázott naplemen te játékkaszinókkal. Azt kell megmutatnunk nekik, hogy ez így a mienk, ahogy van és bár nem okvetlenül kell nekik szemináriumot tartanunk, a saját két kezünk munkájának eredményeire, a szocialista vívmányainkra büszkék lehetünk előttük is. HINT ahogy a lengyel. az NDK-be H, a szovjet, vagy a bolgár vendég is a mi szo­cializmusunkat látja — igenis, a vendéglő tisztaságában, a vonat pontosságában, a szál­lodai portás, vagy egy eligazításért megszólf' tott járókelő udvariasságában, az ágynemű fehérségében. Jó hírünk, nevünk óránként vizsgázik július és szeptember között, de tu­lajdonképpen egész esztendőben. És ebből a tárgyból nincs nótvizssa. Baktai Ferenc Pusztít a szárazság Afrikában További nyolc afrikai orszá­got érintett súlyosan a tartós szárazság, amely korábban már számos áldozatot követelt hat másik országban — jelen­tette kl a FAO (az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete) egyik szóvivője Genfben Az ENSZ-szervezet felméré­se szerint szárazság pusztít Dél-Algériában, Marokkóban, Tunéziában, Líbiában. Szu­dánban, Gambiában. Észak- Nigériában ás Etiópiában. Megelőzően Maliiból, Mauritá­niából, Felső-Voltából, Nigé­riából, Szenegálból és a Csád Köztársaságból jelentettek aszályt. A katasztrófa hatmillió em­bert érint Legkritikusabbnak a helyzet Etiópiában tűnik. Másfél mil­lió embert fenyeget ott rövid időn belül az éhhaláL POLITIKAI PÁRBESZÉD A közelgő KISZ-vezetőségválasztások miatt a közvéle­mény figyelme egyre inkább az ifjúsági szervezetekben folyó munkára irányul. Ebben nagy része van a KISZ-tagoknak is, akik már év elején alapszervezetük akcióprogramjában fo­galmazták meg saját tennivalóikat, hogy a vezetőeégválasz- tó taggyűlések beszámolói még tartalmasbb KISZ-munkáról szólhassanak. Az ifjúság mindig is figyelt a szűkebb környezetében Végbemenő változásokra. Az érzékeny reagálás legtöbb eset? ben bátor szókimondással, tenniakarással párosul. Ezt a jel­lemző tulajdonságot vette számításba a KISZ rétsági járási bizottsága, amikor arra biztatta az alapszervezeteket, hogy a választások előkészítése során ragadják meg az alkalmat és fordítsanak nagyobb figyelmet a helyi politikára. Az utóbbi hetekben művelődési otthonok klubjaiban, ta­nácstermekben gyűltek össze a fiatalok, hogy találkozzanak a község tanácsi, párt-, termelőszövetkezeti, üzemi vezetőivel. Már előre kérdéseket fogalmaztak, de az érdeklődés a közvet­len környezet problémái iránt a beszélgetések során kristá­lyosodott ki igazán. A megjelentek száma túlnőtt a KISZ-alapszervezeték tag­létszámán. A KISZ-en kívüli fiatalok is szívesen vettek részt ezeken az ifjúsági fórumokon. A találkozások nem egyszerű, megszokott „kérdezz-fele- lek” formájában zajlottak le. A fiatalok és a felnőtt vezetők párbeszédét jelentették. gát? — Nem tudok nyilatkoz­ni, mert egy kicsit ittas voltam. Semmi másra nem emlékszem, mint hogy kien­gedtük a levegőt a gumik­ból. Hogy miért? őmiatta nem tudtam beállni a ga­rázsomba — mutat rá Var­ga Istvánra. — Évek óta bosszant azzal, hogy az út­ba teszi a kocsiját. Gondol­tam, én is bosszantom egy­szer őt. Bulik Gyula sem érzi ma­gát bűnösnek. — A feljelentésben duplán van minden szó, mintha én is csináltam volna valamit. Én csak békítettem őket. Nem igazi, hogy a kedves sértett anyósát bántalmaz­tam. Ferencz ragadta meg, én csak lefejtettem a karját Nekem barátom Varga István, remélem, az is lesz még... A békítési kísérletté Fe­rencz Károly válasza eny- nyi: „Nekem is van mo­noklim — tisztelt bíróság!” — Kívánnak-e tanúkat a tárgyalásra? — Kit kívánhatnánk? Ml csak ketten voltunk, és mindenki ellenünk van. — Ki láthatta, mi tör­tént? — Hát.. i Az egész épü­let. De az egész utca hall­hatta. Kopog az írógép: „A bí­róság a tárgyalásra meg­EGY ASSZONY ÖNMAGÁRÓL Szlovák anyanyelvűként született. Otthon, a családban mindenki szlovákul beszélt, magyar szót jószerével az óvodában hallott először. Ott meg is tanulta, mire iskolás korba kérült, már nem okozott gondot a magyar nyelvtan. — Az akkori szokásokhoz híven, még 17 éves sem vol­tam, amikor hozzámentem a férjemhez, aki Bánkról való és szintén szlovák. Persze, ezen nincs mit csodálkozni, hiszen Bánk nemzetiségi köz­ség, még az utcaneveket is mindkét nyelven kiírták. — Én Rétságon nőttem fel. 21 éves koromban itt kezdtem dolgozni, a községi tanácson. Később megválasztottak vb- titkárnak. Abban az időben én voltam az egyetlen női tanács­tag, és talán az egyetlen nő, aki a tanácson ilyen felelős beosztásban dolgozott. Később aztán a járási tanácsra kerül­tem, voltam nőfelelős, most pedig már néhány éve itt dolgozom, a Börzsönyvidéki ÁFÉSZ-nál. — Majd húsz éve annak, hogy 1954-ben jelentkeztem a gimnázium levelező tagozatá­ra. Elvégeztem, azután 1960- ban kezdtem járni a marxis­ta egyetemre. Abban az időben kerültem kapcsolatba a nép­frontmozgalommal. Már ta­nácstitkár koromban sokat foglalkoztam az emberekkel. A munkám is így hozta, de egyébként is, ha valakinek se­gítségre, tanácsra volt szük­sége, gyakran „hivatalon kí­vül” is megkeresett. Ha pedig valamit várnak az embertől, azt feltétlenül meg kell pró­bálni elintézni. Azt hiszem, szerettek engem az emberek. — Beszéltem a népfrontmoz­galomról. Ez a szervezet olyan széles körű, hogy nagyon sok embert tömöríthet. Szándéko­san nem úgy mondtam, hogy nagyon sok különböző embert — hiszen a különbségek csak apróbbak lehetnek attól, ami a Hazafias Népfront mozgalmi feladataihoz tartozik. Én a magam részéröl úgy érzem, hogy egy fontos feladatom van: a párthatározatok, pár­tunk politikájának megérteté­se a nem párttagok között. Igen egyszerűnek látszik ez a munka, de számolni kell sok megcsontosodott hagyomány­nyal, az újtól és ésszerűtől való idegenkedéssel és bizo­nyos fokú politikai tájékozat* lansággal. Ezért a mi jnun- kánknak ritkán vannak látvá­nyos, azonnali eredményeit. So­kat kell beszélgetni az embe­rekkel addig, míg hajlanak a szóra, és jó néhány kiábrán­dító sikertelenségen át jutha­tunk valami eredményhez. — Igen, hát ez a munka tu­lajdonképpen társadalmi mun­ka. De szükségét érzem an­nak, hogy csináljam, akármi­lyen megítélés alá tartozzon is ez a fajta közéleti tevékeny­ség. Nem szerénytelenség, de egy-két olyan dolgot is csi­nálunk, amit másutt nemigen. Például, már régóta kapcso­latban vagyunk Léván lakó asszonyokkal, látogatjuk egy­mást, s érdekesek ezek a ta­lálkozások. Persze, szó sincs arról, hogy mindent egyedül kell vállalnom. Most már Bánkon lakunk, így hát jól is­merem Juhász Józsefné peda­gógust, a 35 fős bánki kultúr- csoport vezetőjét. 0 is olyan valaki, aki mindig többet sze­retne csinálni annál, ami szi­gorúan a munkájához tarto­zik. Most „csináltak” egy bán- ki lakodalmast — szlovákul. Azt hiszem, a nemzetiségi kultúra hagyományainak ápo­lásánál nem kell jobb bizonyí­ték arra, hogy nálunk a nem­zetiségi politika tökéletesen megfelel mindenki érdekeinek. Ezt nem azért mondom, mert szlovák anyanyelvűnek szü­lettem, hanem, mert nemzeti­ségi községben élek, és tudom, hogy elégedettek az emberek. Aki mindezeket elmondta: Hajdú Pélné, négy gyermek édesanyja, négy kisunoka nagymamája. A többi, gondo­lom, kiderült róla saját elbe­szélése alapján. Orosz Júlia Sok mindenről szó esett. A kérdezők elsősorban fejlesztési feladatok iránt érdek­lődtek, a közeljövő tervei, a fiatalokat érintő dolgok kerültek a beszélgetések középpontjába. A község vezetői elmondták, hogy miként alakul a te­lepülés, üzem jövője, s azonnal hozzáfűzték azokat a tenniva­lókat, melyek valóra váltásában számítanak az ifjúság alko­tó, dolgos kezére. Különösen jól sikerült az ifjúsági fórum Nézsán, Rom- hányban. A rétsági ÁFÉSZ-nél az ifjúsági bizottság munkája is alapos elemzésre került. Tereskén a község fiataljai java­solták a községfejlesztési hozzájárulás összegének növelését, hogy a bevételi forrás emelkedésével még több lehetőség nyíljon a fejlesztési feladatokra. Ez még a tanács vezetőinek is kellemes meglepetést jelentett. Első látásra kicsit hasonlít ez a tanácsi választásokat megelőző rétegtalálkozóra. A különbség mégis jelentős. A fi­atalok nem kaptak meghívót, tudták, számon tartották a be­szélgetés idejét. Nem hangzott el beszámoló, azonnal a tárgy­ra tértek, sokszor szenvedélyes vitába bocsátkozva. Kérései­ket, javaslataikat nem vették jegyzőkönyvbe, legfeljebb a ta­nácselnök, vagy a párttitkár noteszébe került. Nagy a jelentősége ennek az akciónak, amely most kam­pányízű még, mert újszerű, és épp a KlSZ-vezetőségválasztá- sok kapcsán került napirendre. A rétsági kezdeményezés bebizonyította, hogy szükség van az ilyen politikai beszélgetésekre. Fórumot kell találni, rendszeres politikai fórumot, hogy a település, üzem fiataljai tisztán láthassák a lehetőségeket, s maguk ismerjék fel azo­kat a területeket, ahol szükség van segítségükre. Társadalmi- munka-felajánlásokat tettek és tudomásul vették azokat a követelményeket, melyeket a falu vezetői állítottak eléjük. A viták jóval a tervezett időn túl húzódtak és senki sem lesett tüntetőén órájára. A rétsági járás KISZ-alapszervezetei jó módszert ta­láltak, hogy a fiatalok figyelmét a helyi politizálásra irányít­sák. Szabó Gyula NÓGRAD — 1973. szeptember 9.. vasárnap í> *1 <♦

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents