Nógrád. 1973. szeptember (29. évfolyam. 204-229. szám)

1973-09-28 / 227. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD **-* AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁC5 LAPJA XXIX. ÉVF., 227. SZÁM ARA: 80 FILLER 1973. SZEPTEMBER 28., PÉNTEK Hazánknak és Finnországnak Jelentős szerepe van az európai enyhülésben Kádár János csütörtöki programja Kádár János, az MSZMP KB első titkára finnországi tartózkodásának harmadik napján, csütörtökön két. Hel­sinki közelében fekvő város­ba látogatott el feleségével, valamint kíséretének tagjai­val. Az útra elkísérte Urho Kekkonen köztársasági elnök, Paul Georg Jyrkenká Lllo bu­dapesti finn nagykövet és több más finn vezető szemé­lyiség is. Az út első állomása Hä- meenlinna, a Helsinkitől 100 kilométerre fekvő, 36 ezer la­kosú tartományi székhely volt, ahol a Központi Bizottság el­ső titkárát, feleségét. Kekko­nen elnököt és a többi ven­déget a tartomány és a város vezetői köszönötték meleg szeretettel. A látogatók felke­resték a környék egyik neve­zetességét, a Häme-i várat, amelyet a XIII. században kezdtek építeni. A most folyó restaurációs munkálatokról és általában a finnországi mű­emlékvédelemről a vendégek a vár főépületében, az úgyne­vezett királyteremben kap­tak szakszerű tájékoztatást. Ezt követően Kádár János és kísérete megtekintette a mint­egy 700 éves gótikus tégla- építmény néhány részét. Az MSZMP KB első titkára a (Tudósítás a 2. oldalon) Üi@st tartott mBiflinlszierfangäcs Fejlődik as alumíniumipar - Jelentés a fogyasztói árakról A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszterta­nács csütörtökön ülést tartott. A kormány kegyelettel em­lékezett meg a tragikus bal­eset következtében elhunyt Vályi Péterről, a Miniszter­tanács elnökhelyetteséről és emlékét jegyzőkönyvben örö­kítette meg. A kormány megtárgyalta dr. Tímár Mátyás, a Miniszterta­nács elnökhelyettese jelenté­sét a magyar—bolgár gazda­sági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság szeptember 13—16. között Vár­nában tartott elnöki találko­zójáról. A tárgyalásokon meg­állapították, hogy a bizottság előző ülésszakán hozott hatá­rozatok alapján fejlődött a két ország együttműködése. Meghatározták a kitűzött fel­adatok teljesítését biztosító további teendőket, az együtt­működés bővítésének lehetősé­geit. A Minisztertanács a ba­ráti légkörű találkozót hasz­(Folytatás a 2. oldalon) Időarányosan megvalósulnak A mezőgazdaság fejlődése, közútjaink és a közlekedés helyzete A Nógrád megyei Tanács csütörtökön délelőtt Salgótar­jánban, székháza tanácstermében tartotta meg ülését, amelyet Hoffer István, a megyei tanács elnöke nyitott meg. A tanács­kozáson részt vett Géczi János, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának első titkára, ott voltak megyénk országgyűlési képviselői és a szakigazgatási vezetők. A megyei tanács tár­gyalt a megye közútjainak és közlekedésének helyzetéről, a fejlesztés irányáról. A napirendet széles körű vita követte, melynek keretében felszólalt Rödönyi Károly, a közlekedés- és postaügyi miniszter első helyettese. Az ezzel kapcsolatos jelentésre és határozatokra a közeljövőben visszatérünk. Ezt követte Herencsényi Józsefnek, a megyei tanács el­nökhelyettesének jelentése az élelmiszer-gazdaság fejlesztési tervének időarányos végrehajtásáról. területén várhatóan ked­vező változás következik be. Az állatok létszáma az év végéig várhatóan 2,4 százalékkal, a tehénlét­szám 6,4 százalékkal nö­vekszik. (Folytatás a 2. oldalon) Két utaséval Világűrben a Szojuz—12 í 5ÁLV Bokor Pál, az MTI tudósító­ja jelenti: Csütörtökön délután ismét ember vezette űrhajót bocsá­tottak fel a Szovjetunióban. A Szojuz—12 űrhajó parancs­noka — Vaszilij Lazarez alez­redes, valamint fedélzeti mér­nöke — Oleg Makarov, az űr­hajó föld körüli- pályára téré­se után megkezdték a kétna­pos kísérleti program végre­hajtását. A Moszkvai Rádió és a tele­vízió csütörtökön délután he­lyi idő szerint öt óra után né­hány perccel adását megsza­kítva olvasta be a TASZSZ hírügynökség hivatalos közle­ményét, amely szerint a világ­űr föld körüli térségének ku­tatási programjával összhang­ban csütörtökön délután, moszkvai idő szerint 15 óra 16 perckor a Szovjetunióban fel­bocsátották a Szojuz—12 jel­(Folytatás a 2. oldalon) A chilei nép nagyon szereti a békét Köszönet a megértésért, rokon szén wert, szolidaritásért A chilei vendégek a házigazdák társaságában megtekintették a mintatermet js, nagy elismeréssel szóltak az öblösüveggyáriak nagyszerű munkájáról ahol Nem ^tettek transzparenst, zászlókat a salgótarjáni öb­lösüveggyár bejáratához. Út­törők sem álltak sorfalat, mégis olyan ünnepélyes, meg­ható volt a hangulat tegnap délelőtt a gyári kapuban, az üzemekben egyaránt. Gyorsain elterjedt a hír, hogy a hős chilei nép két küldötte: Hec­tor Nunez • és dr. Leopolde Ortega, a Chilei Kommunista Párt Központi Bizottságának tagjai látogatnak el a gyár­ba, Vomsik László, a gyári pártbizottság titkára és Var­ga Gyula igazgató néhány kedves szóval üdvözölte a vendégeket. S amikor az asz­tal mellett megkezdődött a beszélgetés, kissé zavarban voltak a vendégek és a ven­déglátók egyaránt... A csendet Vonsik László Az elmúlt, közel három év eredményei bizonyít­ják, hogy a negyedik öt­éves terv célkitűzései összességében reálisak, azok időarányosan és dif­ferenciáltan valósultak meg. A mezőgazdasági termelés célkitűzése volt a termelés színvonalának emelése, a terü­letek racionálisabb hasznosítá­sa, a vetésszerkezet termőhelyi feltételekhez igazított kialakí­tása. Az állattenyésztés, külö­nösen pedig a szarvasmarha- ágazat elsődleges fejlesztése. A megyei tanács megállapí­totta, hogy a megye kedvezőt­len közgazdasági körülményei ellenére a mezőgazdasági üze­mek a lehetőségeikhez mérten tervszerűen gazdálkodtak. Alapvetően a racionális költ­séggazdálkodásra való törek­vés a jellemzőjük. A tsz-ek 1972-ben 1,5 milliárd forint halmazott termelési értéket állítottak elő. A termelési ér­ték évente az előirányzott 2— 3 százalékkal szemben 5—5,5 százalékkal emelkedett. Nőtt a munka termelé­kenysége, a tízórás munkanapra jutó halmozott termelési érték 32,3 százalékkal, a halmozatlan termelési érték 56,2 százalék­kal haladta meg az 1970. évit. A racionális földhasználat keretében az elmúlt három év során 3339 hektár szántó ke­rült egyéb hasznosításra. Mint például gyeptelepítésre, erdő- telepítésre. Ez a teljesítés meghaladja a tengje* célul tűzött 3600 hektárt. A terve­zett 190 millió forint érték meliorációs beruházás telje­sítése megközelíti az előirány­zottat. Jelentős előrehaladás történt a koncentrált és komp­lex kivitelezések terén. Tizen­ötezer hektár területen megva­lósult a komplex talajvédelem. Kémiai talajjavítást az elő­irányzott 12 600 hektárral szemben 8112 hektáron végez­tek. A közcélú, és üzemen belüli vízrendezés keretében 200 ki­lométer hosszú csatornát hoz­tak rendbe 862,8 ezer köbmé­ter föld megmozgatásával. A tervezett mezőgazdasági hasz­nosítású nagy víztározók és az Ipoly területén előirányzott Szécsény—Pösténypuszta tér­ségében a folyó szabályozása állami támogatás hiányában a tervidőszakban már nem épül meg. Megépítenek viszont két 30—50 ezer köbméteres víztá­rozót. A jelentés ezt követően a növénytermesztés alakulásáról adott számot, külön foglalkoz­va a takarmánytermesztéssel, amelyről megállapította, hogy javult, de még továbbra is je­lentősek azok a tartalékok, amelyek feltárásra várnak. Foglalkozott a műtrágya fel- használásával, a gyümöicstele- pítéssel, valamint a fagazda­ság helyzetével. Az állattenyésztésről meg­állapította, hogy az ágazatban célul tűzött feladatok diffe­renciáltan valósultak meg. A központi és megyei in­tézkedések - hatására a szarvasmarha-tenyésztés Igazodni a valós szükségletekhez Országos ügyvezető elnökségi ülés a TIT-ben A TIT országos ügyvezető elnöksége tegnap a TIT Nóg­rád megyei szervezetének székházában tartotta soron következő ülését. Salgótarján­ba érkezett többek között dr Ortutay Gyula akadémikus, a TIT országos szervezetének el­nöke, dr. Soós Gábor, a MÉM miniszter első helyettese, a TIT alelnöke, dr. Vonsik Gyu­la, a TIT főtitkára, valamint az ügyvezető elnökség számos tagja. Részt vett az ülésen dr. Boros Sándor, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkára is. Az ügyvezető elnökség tag­a célkitűzések megvalósítása jó úton halad. A jelentés beszámol a szer­vezeti életben bekövetkezett- pozitív változásokról; a TIT- tagság és ezen belül az értel­miség számának emelkedésé­ről, a tagság aktivizálásáról, valamint az ismeretterjesztés tartalmának korszerűsödésé­ről. A megyei szervezetnek ha­gyományai vannak a munká­sok között végzett ismeretter­jesztés területén és ez a te­vékenység a jövőbeni is a fő feladatok között szerepel a me­zőgazdasági fizikai dolgozók jait dr. Bandúr Károly, az és az ifjúság aktivizálásával MSZMP Nógrád megyei Bi- párhuzamosan. zottsága Oktatási Igazgatósá­gának vezetője, a TIT megyei szervezetének elnöke köszön­tötte. Az elnökség első napi­rendi pontként, a Nógrád me­gyei TIT-elnökség beszámoló­ját vitatta meg. A beszámoló átfogó képet ad a szervezet 1972/73. évi tevékenységéről, a megyében folyó ismeretterjesz­tés helyzetéről. Hangsúlyozza, hogy a megyei szervezet mun­káját a megye gazdasági éle­tében bekövetkezett változá­sok, az MSZMP megyei vég­rehajtó bizottságának 1972. május 9-i ülésén elfogadott, a TIT-munkára vonatkozó hatá­rozata, valamint a VI. megyei küldöttértekezlet és a VI. or­szágos küldöttgyűlés irány- mutatásai határozzák meg, s. A tanácskozáson nagyon sok kérdés, felszólalás hangzott el a megyei szervezet vezetőihez. Elsősorban a meglevő gondok orvoslásával kapcsolatosan. Ezek közül elsőként kell szól­ni a munkásság körében vég­zett ismeretterjesztés nehézsé­geiről. Az jíj gyáregységek, te­lephelyek nem rendelkeznek kultúrára fordítható anyagi eszközökkel (vagy csak na­ségvetésből a TIT-előadásokra fordítható pénzösszeg tervezé­sét. Többen is felvetették a be­járó munkások, az ingázók nagy táborának problémáit. Megyénk néhány üzemében már találunk olyan kezdemé­nyezéseket, íormakeresést, amely a bejáró munkásokkal való foglalkozást célozza (kihe­lyezett, lakóhelyi TIT-eiőadá- sok, reggeliszünetben folyó ismeretterjesztés), de ez még nem általános. Sok gondot okoz az apró falvaknak, tele­püléseknek a vérkeringésbe kapcsolása is. Egyetértés volt abban, hogy ezeket a kis fal­vakat a körzetesítés (TIT kör­zeti csoportok) útján lehet a legjobban mozgatni. Dr. Boros Sándor elismerve a TIT-szervezetnek a közmű­velődésben betöltött, egyre je­lentősebb szerepét, többek kö­zött azt hangsúlyozta, hogy a jövőben a tartalmi munkát jobban kell igazítani a valós szükségletekhez. Ahhoz pedig, hogy a valós igények birtoká­ba kerüljünk, feltétlenül szük­séges a más szervekkel (szak­gyon kis mértékben.) Ez meg- szervezet, KISZ, Hazafias Nép­nehezíti a munkába való be­vonásukat. Más üzemekben a gazdasági vezetők szemléleté­vel van a baj, de szemléletbe­li fogyatékosságokkal találkoz­hatunk sok községi tanácsnál is. Az elmúlt évben pl. né­hány községi tanács egysze­rűen kihagyta az éves költ­front) való kapcsolat további mélyítése, a tartalmas együtt­működés. Az ülésen elhangzott javas­latok, elképzelések bizonyára hozzájárulnak ahhoz, hogy a TIT megyei szervezete a jö­vőben még hatékonyabban munálkedhasson. törte meg. Beszámolt arról, hogy a chilei dráma hírére milyen szolidaritási megmoz­dulások történtek a gyárban. A munkások forró hangulatú röpgyűiéseken tiltakoztak a katonai junta államcsínye miatt. Táviratokban szolida­ritásukról biztosították a chilei kommunistákat, mun­kásokat. Ma is élénk érdek­lődés kíséri a chilei esemé­nyeket, ég mélységesen elíté­lik a haladó gondolkodású emberek tömeges gyilkolá­sát. •. Kérdések és válaszok egész sora hangzott él. Hector Nu­nez így, fogalmazott: * — Köszönet a fogadtatá­sért, s azért, amit a chilei nép iránt tanúsítanak. Jól­eső érzés tudomásul vennünk, hogy nem vagyunk egyedül, szolidáris velünk a magyar nép, köztük Nógrád megye dolgozói is... Nyugtalanok voltunk már mi is az otthoni nírek miatt, de nem gondol­tuk, hogy ilyen tesz a befe­jezés. A fasiszta puccs ugyan­is itt ért bennünket gz önök szép hazájában... Az első hírekből tudjuk, hogy a chilei nép, a dolgozó osztály vála­szol a fasiszta puccsira, fegy­verrel harcol szabadsága megvédéséért. M;i hisszük, hogy a népek szolidaritásá­val meg ' lehet állítani a fa­siszta tombolást, a tömegmé- szárlást, meg lehet fordítani, a jelenlegi helyzetet. Most bizonytalan helyzetben va­gyunk. hiányzók a haza, s az hogy nem tudunk otthon a dolgozó néppel együtt harcol­ni. A magyar barátság, a vendégszeretet sók mindent pótol. S mi csodálattal néz-, zük a magyar nép alkotó munkáját, sok sikereket kí­vánunk a szocializmus építé­séhez. Az üzemben sem áll te a munka. Dolgoznak az üveg­fúvók, a csiszolók, a gépke­zelőik. Barátságos kézfogás, integetnek az emberek, mint­ha biztató szavakat monda­nának: veletek vagyunk, elv- társak, veletek chileiek! Szol­noki József csiszoló a gép (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents