Nógrád. 1973. szeptember (29. évfolyam. 204-229. szám)
1973-09-23 / 223. szám
Gondolatok a szocialista hrigádtagok művelődési lehetőségeiről FVl Iz plfptfp a figyelmemet a NÓGRÁD foglalkozunk ezzel a művelődési formával. I “I & l i le l IC „Töprengés a munkásmű- Vagy például a felmérés eredménye a barModách Komárnoban veiődésről’ című cikksorozata. A cikksorozat több ellenérvet váltott ki bennem, melyet saját üzemem munkásainak művelődése, a művelődésre szolgáló alkalmak--lehető ségek kihasználásának gyakorlati ismerete alapozott meg. Vitára a cikksorozat harmadik, „Egyének a bri gádközösségben című cikk befejező része adott biztatást: „Nem a mindentudás, hanem kizárólag a mérlegelés és továbbgondolás, sőt vitatkozás reményében íródott a cikksorozat. És nagyon örülnénk, ha munkások és szakemberek körében ezzel felébresztenék a közös töprengés, az építő vitatkozás vágyát.” Ügy gondolom, hogy Balogh Ödön cikksorozatával célját — a vitatkozás vágyának felkeltését — elérte. Mi, gyakorló népművelők a szocialista brigádmozgalom megszületése óta igen sokat töprengünk, kutatjuk azokat a formákat, módszereket, amelyek a legjobban megfelelnek a szocialista brigádokban dolgozó munkások művelődésének kielégítésére. Sok éves tapasztalatok alapján sem merném kategorikusan kijelenteni — mint ahogy azt Balogh Ödön tette cikkében: „A közművelődés lelke ma a klubfoglalkozás. Ez nyújthat kellemes helyszínt, tevékeny részvételt, belefeledkező beszélgetést és baráti társaságot a művelődének.” Ezt az általánosító megállapítást rá lehetne húzni bármely, a már kialakult, vagy kialakulóban levő művelődési formára: üzemi akadémiára, szakkörökre, művészeti csoportokra, könyvtári rendezvényekre, szellemi vetélkedőre stb. Sorolhatnám a formákat, melyek azonos érdeklődésű munkásokat vonzanak foglalkozásaikra, és így nyújtanak művelődési lehetőséget. Azzal egyetértek, hogy a klubfoglalkozás is egy jó formája lehet — ha az tartalommal telített — a különböző érdeklődésű munkások művelődésének. így kívülről repectet adni, a terület ismerete nélkül lehetetlen. Ajánlani tudom azonban azt m módszert, melyet mi sikerrel alkalmaztunk. Az elmúlt évben kérdőíves felmérést végeztünk szocialista brigádtagok körében. Ötszáznyolcvan dolgozót kérdeztünk meg, és tájékozódtunk szociális helyzetükről, iskolai végzettségükről, lakáshelyzetükről, szakképzettségűikről, érdeklődési körükről. A felmérés adatait feldolgoztuk, és arra a következtetésre jutottunk, hogy legnagyobb probléma az általános iskolai végzettség területén van. Ennek enyhítése érdekében a művelődési házban kétműszakos 7—8. osztályt szerveztünk, négyhónapos időtartammal, munkásaink részére. A kezdeti siker biztató, és továbbra is kácsszolgáltatás, mélynek érdekében bar- kócsműhelyt hoztunk létre az öblösüveggyár vezetősége és a szakszervezet segítségével, ahol az ilyen irányú érdeklődést ki tudjul elégíteni. A felmérés hozzásegített bennünket a gyár munkásainak még jobb megismeréséhez, művelődési igényeik ismeretéhez. A munkások művelődését szolgálják az üzemi letéti könyvtárak, üzemi akadémiák, melyek elősegítik a bejáró dolgozók művelődését is. A cikkíróval ellentétben nem ítélem el a brigádok kollektíván tett kulturális vállalásait. Véleményem szerint egy-egy színház, film, múzeum látogatása, vagy akár fehérasz- tal melletti összejövetel, kirándulás is nyújt művelődési lehetőséget és hatással lehet a jó közösségi szellem kialakítására. Minden brigádközösség más-más művelődési igényt feltételez, melyet meghatároz: általános műveltségük, szakképzettségük, lakáskultúrájuk stb. Az igények szintjének és körének igen sok indítéka van. Nekünk, népművelőknek igen nagy területismerettel kell rendelkeznünk, hogy technikai és anyagi adottságaink, figyelembevételével azokat a művelődési formákat szorgalmazzuk, melyek az igények alapján a legmegfelelőbben szolgálják a munkások művelődését. Ennek ellenére is sokszor fogunk szembetalálkozni gonddal. Ma is előfordulnak olyan esetek, amikor az „igényeknek” megfelelő programot szervezünk és érdektelenséggel találják szembe magunkat. Még nem használjuk ki a brigádközösségek számukra nyújtott művelődési lehetőségét. Reálisaiknak kell lennünk. Az üzemben a munkásokat igen sok hatás éri. Szinte minden napra akad valamilyen értekezlet, társadalmi szervek gyűlései, termelési tanácskozás stb., melyek szintén a nevelés egy-egy formái. A munkások elfáradnak, egyéni, illetve családi életet alig tudnak élni. Nem vehetjük rossz néven tőlük, hogy művelődési igényüket szórakozással kívánják összekötni, mely részükre kikapcsolódást, pihenést is nyújt. Rajtunk áll, hogy ilyen programokat biztosítsunk részükre. TbZPk a gondolatok a gyakorló népműve- uzj rv gondolatai, nem a teljesség igényével íródtak. Azonban úgy gondolom, hogy egy picikét megközelítette a „hogyant”, Balogh Ödön írásával ellentétben, mely általánosít és a „hogyanra” nem ad választ. Vratni József, az öblösüveggyár! Kossuth Művelődési Ház igazgatója A Magyar Területi Színház T ragédia-előadásáról AMIKOR AZ ELMÚLT hónapokban — Madách Imre születésének 150. évfordulójára készülődve — számba vettük a Tragédia nemzetközi színháztörténetének állomásait, örömmel rögzíthettük a legutóbbi évtized bemutatóinak sorát Bécstől és Pozsonytól Tartom és Poznanon át Kolozsvárig. A csesztvei emlékkiállítás egyik térképén ma már az is látható, hogyan fogja át Magyarországot 99 helység pontjának hálózata, azo- ké, amelyek a Déryné Színház 1970/71-es évadjában látták vendégül Madách remekét. E két szándék — a magyar kultúra országhatárainkon túli terjesztése és a falvak felkeresésének nehéz, ma is fáradságos munkája — találkozik most a komámoi Magyar Területi Színház szeptember 7-én bemutatott Tragédia-előadásában. Vele kettős évfordulót köszöntenek: a költő ünnepe mellett saját létük, fennállásuk induló, harmadik évtizedét. A komárnoi művelődési otthon termében játszó színház műsortervéből kiderül, hogy még szeptember hónapban a városok (Kassa, Losonc, Fülek, Rozsnyó) mellett Dél-Szlo- vákca magyar lakta falvaiba is eljut a produkció. A vállalkozás nagysága imponáló: új közönséget hódítani Madáchinak csekély létszámú (10 nőt és 10 férfit számláló) társulattal, naponta változó játszási körülmények közepette! Az együttes nemcsak saját erő tartalékait mozgósította a feladatra, hanem megtalálta a művészi megvalósítás kulcsemberét is Várady Györgyben, a győri Kisfaludy Színház Jászai-dí- jas igazgató-főrendezőjében, aki az évek óta gyümölcsöző tsstvérintézményi kapcsolat jó hagyományait folytatva kapta meghívását. Kamaraszínpadon harmadszor birkózik meg — Németh Antal és Szűcsi Ferenc, után magyar réihdeíő azzal. Hogy az egyetemességet hordozó madáchi „gondolatokat néhány négyzetméteren láttassa. Várady rendezésének eszmei jogelődje Hevesi Sándor miisztériiimfelfogása. A LEPERGŐ szöveget Várady okkal és jó érzékkel húzta meg: elmaradtak vagy megrövidültek azok a párbeszédek és monológok (mint A művészeti élet továbbfejlesztése e hasábokon is több összefüggésben szóba került már. Egyebeken túl ez is jelzi azt a szakmai megerősödést, amely az utóbbi években különösen érzékelhetővé vélt a Nógrádban élő képzőművészek nemzetközi és hazai tárlatokon való szereplésén, a művésztelepek életébe való bekapcsolódásán, díjakon keresztül is. Különösen örvendetes ez annak ismeretében, hogy szervezett művészeti életről Nógrádban néhány évtizeddel ezelőtt nem beszélhettünk. Igaz, e tájék szépsége, a palóc építkezés és színes népviselet csábított ide jó nevű festőket, akik azonban — éppen elszigeteltségük miatt — nem teremtettek a táj jellegének megfelelő iskolát. így például találkozhattunk itt Mészöly Géza, Benczúr Gyula, Glatz Oszkár, Dési Huber István nevével. Nyaranként megfordult az Ipoly völgyében Békéssy Leo, s még említhetnénk több más nevet is. A felszabadulás után kezdtek bontakozni a szervezett művészeti életforma körvonalai. (E körvonalak megrajzolására e jegyzetben — természetesen — még csak kísérletet sem teszünk.) Meg-' jegyzendő, hogy az évek során felduz- zadsztott csoportok hovatovább országszerte gátolták a vidéki képzőművészet minőségi kibontakozását. 1964-ben jönnek létre a területi szervezetek, s ez új teendőket is ró a későbbiekben tagjai számára. Gazdagabbak lettünk, szervezettebb, tudatosabb munkával tudták szolgálni az itt élő képzőművészek is a művelődéspolitika által rájuk háruló teendők ellátását. Napjainkban ismét jelentősnek Ígérkező változások elé nézünk. A vidéki képzőművészeti élet decentralizálásáról van szó. A Magyar Képzőművészek Szövetsége közgyűlésén Mikó Sándor főtitkár — egyében túl — részletesen szólott néhány vidéki képzőművészeti központ kialakulásáról is. Például megemlítette, hogy a régebbi múltra visszateVASÁRNAPI JEGYZET Változások előtt a vidéki képzőművészeti élet kintő városokon, Pécsen, Debrecenen, Hódmezővásárhelyen túl, az utóbbi években Miskolc és Salgótarján is felzárkózott e centrumökhoz. Indokoltnak tűnik, hogy az e városokban — s természetesen, még több más helyen is — a kibontakozott képzőművészeti élet jelentőségének megfelelően alakuljanak a jogkörök. Ott döntenének tehát számos lényeges, a képzőművészeti tevékenységgel összefüggő kérdésben, ahol ezeket a legrészletesebben ismerik. Terv szerint 1974-től kerülne a megyei tanácsokhoz e jogkörök jó része. Melyik része? Erre ma még nem adhatunk pontos választ. A Magyar Képzőművészek Szövetsége ezzel összefüggésben kérdésekkel fordult például a megyei tanácsokhoz is. Miről van szó? Például arról, hogy milyen képzőművészeti kiállítások tanácsi engedélyeztetése látszik reálisan megalapozottnak a decentralizálás jelenlegi szakaszában, egyrészt az Alaptagsággal rendelkező művészek, másrészt e tagsággal még nem bíró úgynevezett amatőrök esetében. Továbbá: a zsűrizés mely szeriek közreműködésével tűnik célszerűnek, milyen legyen a zsűri összetétele, mely szerv és milyen beosztású delegáltja legyen a zsűri elnöke? Milyen százalékban legyen a zsűriben képviselve szövetségi tagsággal rendelkező alkotó művész, közülük ki legyen a zsűriben, kiállító művész, vagy nem kiállító, de a területen élő alkotó? Legyen-e a zsűriben művészet- történész? Mely szerv tegyen javaslatot név szerint és esetenként a művész, a művészettörténész zsüritagságára? Melyik szerv költségvetésében legyen biztosítva a kiküldetési és tiszteletdíj? Le- gyen-e, és mikor élhet a Lektorátus vétójogával? Hogyan látszik célszerűnek az árazás, ha a kiállítást a megyei tanács engedélyezi, s még sorolhatnánk az igen lényegesnek tűnő kérdéseket. Ezekből is kitűnik: alapvető változások elé nézünk. A kérdésekre adható válaszok — természetesen — változatosak lehetnek. Ügy tűnik például, hogy az Alap-tagsággal rendelkező művészek esetében a megyei és az egyéni kiállítások, az amatőröknél a megyei tárlatok tanácsi engedélyezése látszik megalapozottnak a jelenlegi szakaszban. A Lektorátus, a megyei művelődésügyi osztály és a Magyar Képzőművészek Szövetségének területi szervezete működhetne közre a zsűrizésben. A zsűri elnökét a területi szervezet delegálhatná. A zsűrinek legalább fele szövetségi tag lehetne, s a zsűriben kiállító és nem kiállító, de a területen élő művész is szerepelhetne a szövetségi tagsággal rendelkezők közül. A kiállítás jellegétől függően hívhatnának meg művészettörténészt, erre a területi szervezet tehetne javaslatot. A Lektorátus előzetesen élhetne vétójogával, amikor a megyei tanács elküldi a következő év kiállítási tervét. A zsűri közületi árazásra tehetne javaslatot. A Lektorátus engedélyezése látszik célszerűnek az országos jellegű pályázatok kiírása engedélyezésében, a megyét, a várost érintő pályázatokat a tanács engedélyezhetné. Az országos díjak odaítélésében dönthetne csupán a Lektorátus. rP ermészetesen, mindezek eldönté- se nem e jegyzet feladata. Feltételes módban csupán néhány kérdésre próbáltuk keresni — megyei tájékozódás alapján — a majdan kialakítandó helyes választ. Tóth Elemér 11. szín. Ádám: Ropog József, Sva: Németh Ica, Lucifert Dráfi Mátyás. (Fotó: Nagy Ladislav, Komámo) például az elemek felidézése a III. szíriben, Róma pusztulásának látomása a Vl.-ban), amelyeknek megjelenítése nem színpadi feladat, teljes értékűen ez csak az olvasó egyéni képzeletében történhet. A rendezői értelmezés így kristálytiszta lesz, és tegyük rögtön hozzá azt is: az elmúlt években először felel meg a színpadi szándék az újabb Madách-kutatások tudományos eredményeinek, amikor Várady a szabadság-egyenlő- ség-testvériség jelszavában találja meg Ádám tetteinek, vágyainak egyik mozgatóját. A másik hajtóerő a boldogság keresése — e kettősség határozza meg a három főszereplő egymáshoz mért szerepét, jelentőségét. Lucifer ezúttal nem az utóbbi években divatossá lett „nagy rendező és szervező”, aki a színpadról mozgatja a misztérium játékot, hanem maga is részese a harcnak, amelyet az emberrel, ódámmal folytat — az em- smberért. Örül ideiglenes sikereinek és amikor veszni lát- ;a ügyét, természetfölötti eszközöket is igénybe vesz. Ádám és Lucifer így ugyanazon emberi szándék jó és rossz oldalát, a tettvágyat és a rontó kétséget hozza színre. E felfogás persze módosítja az ür alakját is, aki — Várady György hangján — nem mennydörögve oszt igazságot, hanem bölcsességénél fogva ítélkezik, forrnál véleményt. Összegezve: a rendezői elképzelés a misztériumjátékot kissé’ a népköltészethez közelíti — a várható közönségréteg ismeretében ez nemcsak elfogadható, hanem egyenesen telitalálat, sőt, mi több: határozottan új színfolt a Madách- értelmezések rendezői palettáján. A SZÍNÉSZEK jól értik Várady minden szándékát. Az emberméretű Lucifert Dráfi Mátyás játssza. Maradéktalanul érzékeld a madáchi drámai vers feszített gondolatritmusát. küzd teljes filozófiai kibontásáért, s még arra is van következetes gondja, hogy hangszínváltásaival jelezze Lucifer emberi és ördögi létének határait. Ádám a bemutatón Ropog József volt — a szerepet később felváltva játssza majd a budapesti Szín- művészeti Főiskolán most végzett Holoosy Istvánnal; ez kétségkívül új változatot jelent a főszereplők triászában. Ropog hatásosain építkezik és kivált az, első részben (ez a VII. szín végéig tart) maszk nélkül is meggyőz Ádám öregedéséről, tapasztalatszerzéséről. Alakítása mégis a XV. színben ível a tetőpontra, az öngyilkossági terv és a feladatvállalás mozzanataiban. Németh Ica Érva alakjának egységét emeli ki (mindvégig „az édenkertnek egy késő Bugára”, Ádám boldogságvágyának célja), de az alak sokféleségének színeivel még adós marad. Hanganyaga és — színe megfelel a szerep követelményednek, szövegmondásának olykori elmosódottságán azonban javítania kell. A három főszereplő játéka a következő előadásokon nyílván csiszolódni fog — eltűnnek a premierlázból következő tévesztések, pontatlanságok; de hogy játékuk hőfokszinten marad, arra biztosítékot nyújt művészi alázatuk, mellyel e sok feladatot megoldott, filmgyári műtermeket is megjárt színészek Madách gondolataihoz közeledtek. Néhány szép pillanattal máris szolgáltak: a bűnbeesés almaevése így komponálódott egybe az első emberpár egymásra találásának és egymásra szorultságának érzésével; emlékezetes marad a XV. szín befejezése is. VÁRADY gondos színészvezetése a szükségből erényt formál: az epizodisták száma oly kicsiny, hogy olykor az ügyelő felléptetésére is sor kerül — viszont így a velük szerkesztett tömegjelenetekben a jellemek nem mosódnak egybe, mozgásuk és szöveg- mondásuk artisztikus, egyéni- tett marad, főként az athéni demagógjelenet és a londoni szín tetszett. A színház szép kiállítású, gazdag műsorfüzettel segíti előadását, amelyben még arra is gondolnak, hogy a Tragédia szövegében előforduló és a megértéshez fontos idegen szavakat megmagyarázzák azoknak, akik most, színpadon találkoznak először Madách nehézveretű szövegével. Amivel viszont nem érthetünk egyet: az egyébként frappáns életrajzi összefoglaló — szemben a rendezői értelmezés és megvalósítás egészével — tartalmazza még az 1848-ban beteg és nem politizáló Madáchról szóló makacs 1 PÄpn rí átA KOMÁRNOI Magyar Területi Színház művészei — mint azt elmondották — fokozott érdeklődéssel és izgalommal készülődnek tervezett magyarországi vendégjátékukra, melynek útvonalán a költő szűkebb pátriája, Nógrád is szerepel. Kerényl Ferenc NÚCRÁD — 1973. szeptember 23., vasárnap 7
