Nógrád. 1973. augusztus (29. évfolyam. 178-203. szám)
1973-08-12 / 188. szám
KIRAKATBAN A vizuális SSSS •okát beszélünk, vitatkozunk manapság. Dolgozó emberek nagy tömege értetlenül megy el a modern kortársi művészet alkotásai mellett; kitűnő modern szobrok kapnak ledorongoló, köznapi kritikát, legyintést, tízezrek képtelenek érteni a modern film formanyelvét, élvezni, szeretni a rangos mai magyar grafikát. Óriási jelentőséget kap életünkben a vizű- alitás; a reklám, a plakát, a fényképezés tö- . megessége mind átrendező tényezők, de spontán hatásuk, sőt a tömegkommunikációs eszközök, a televízió tudatos tevékenysége sem elég a gyors változáshoz, előrelépéshez, fejlődéshez a látáskultúra terén. Salgótarjáni vonatkozásban is sok szó esett már a modem városkép, az üveg-beton városközpont ízlésnevelő funkciójáról, a köztéri szobrokról, amelyek közénk melegedve, észrevétlenül lesznek a korszerű képzőművészeti megformálás szószólói, észrevétlenül nevelnek a modem műalkotások értésére, szeretetére. S legalább ilyen nagy jelentőségűek életünk köznapibb dolgai a vizuális kultúra fejlesztése terén: a használati eszközök modern kialakítása, az öltözködés kultúráig, az utca esztétikája. A postaláda vagy a szemétkosár színe, környezettel harmonizáló formája éppúgy, mint a közlekedési eszközök kulturáltsága. Keveset gondolunk ezekkel a tényezőkkel. Hamarabb elképzelhető, hogy egy üj szobor kerül a Pécskő Uzletház mellé, mint mondjuk az, hogy az áruház lépcsőrendszereit rendszeresen söpörjék, lemossák. Pedig nem kérdéses, milyen társadalmi erőigénybevétellel valósítható meg az elemi tisztaság, s a szobortelepítés; mennyi forintba, energiába kerül az egyik, s a másik, és az sem kétséges, hogy jelen körülményeink között egyelőre nagyobb hatásfokkal nevel a szép szeretetére, megbecsülésére a tiszta, ápolt környezet, köztér, mint az oda helyezett műalkotás. Sőt! A nem megfelelő környezetben élő, elhelyezett képzőművészeti alkotás épp ellenkező hatású lesz, mint célja, vagy másképp; természetes igényeinken,túl éppen sok szép szobrunk jelenléte ürügyén ügyeljünk különösen köztereink tisztaságára, rendjére. Vagy itt vannak a kirakatoki Ezrek és ezrek ácsorognak naponta előttük nagyon is praktikus szempontok szerint, míg mások puszta szórakozásból. Különösen a fiatalok, a nők nézegetik szeretettel, véget nem érő türelemmel a kirakatokat, sokan azt is vallják közülük, egy-egy várost az határoz meg, milyenek a kirakatai. Látványosak, esztétikusak, befolyásolok, izgalmasak, vagy szürkék, laposak, invenciótlanok. Milyenek a salgótarjáni kirakatok? Mit tapasztalunk, ha a Pécskő utcától az Arany János utcáig végigtekintünk „üzleti központunkon”? Ízlésesek? Szépek? Látványosak? Segítik-e tervezőik azt a küzdelmet, amelyet napról napra vívnunk kell a látáskultúra fejlesztése dolgában? Hiszen a kirakat, az árukompozíció, amely a vásárló, az érdeklődő elé kerül, naponta sokszor is, igen nagy lehetőséget kínál a befolyásolásra, ízlésváltoztatásra. Észrevétlenül nevelni lehet tízezreket a modem elrendezés elfogadására, izgalmas asszociációkra. Észrevétlenül lehet belopni a jó reklámgrafikát vagy akár a képgrafikát is az emberek rokonszen- vébe, változatosan kialakított színélményekkel lehet színkultúrára nevelni. Nagyjából három kirakattípus figyelhető meg Salgótarján városközpontjában. Szerencsére legkevesebb az olyanok száma, amelyek piszókszürke üvege elé állva az ember hiába kémlelődik; a lassabban-gyorsabban lerakodó poron kívül nincs az üveg mögött semmi, üres a kirakat. Ezekről nincs mit mondani, a kirakathoz tartozó üzlet, intézmény jelenlegi szintjén nem való a városközpontba, alighanem véletlenül van ott, vagy nem tudatosodott fenntartóiban, hogy ott van. Ezek a „kirakatok” kifejezetten rontják a városképet, igen rossz nevelő hatásúak a látáskultúra szempontjából; lehangolják az embert. (Szabó ktsz a Kulacs mellett!) Jóval több azoknak a kirakatoknak a száma, melyekre az a jellemző, hogy az áru ott van az „ablakban”, a kirakatrendező a lehetséges sokféle hatás közül egyetlen egyet pályázott meg: ebben az üzletben ilyen áruk kaphatók. Ez információ, tényanyag, lista. Fontos, kell, hasznos. Csak éppen kimarad egy lehetőség: befolyásolni az embereket, hogy vásárolják ezeket az‘ árukat. S egy másik: a gyönyörködtetés, a nevelés. Ügy is lehetne mondani, hogy a város kirakatainak többsége ehhez a típushoz tartozik. Ezekben a kirakatokban úgy féléves váltásokkal megmegjelenik egy-egy dekorációs motívum is (fotó, reklámgrafika, árjegyzék), de, ezek az elemek nem kapcsolódnak szervesen a bemutatott árutömeghez, esetlegesek, invenciótlanok, néha giccsesek is. (Ezermesterbolt, vasáruk boltja, készruhaszaküzlet, üvegporcelán bolt, népművészeti bolt). Talán a leggondosabban tervezett, rendezett kirakat a városban a városi tanács mellett levő csemegebolt kirakata. Mindig látványos, gazdag, friss, érdekes. A rendzők jól élnek szűk terükkel, kedves ötletekkel, ízléses trükkökkel csalogatják közelebb a vásárlót. Szép, hangulatos színekkel dolgoznak. Az ilyen kirakat az év minden szakában képi egység; fejleszti a közönség látáskultúráját, nem beszélve arról, hogy alighanem üzleti szempontból sem haszontalan... Nagyjából mindez elmondható a két nagyáruház kirakatainak többségéről is; általában látványosak, ízlésesek, de mind a Centrum Áruház, mind a Pécskő Aruház esetében jellemző az, hogy a nagy felületek lehetősége gyakran felszínességre, lomposságra csábít, s a bútor-, szőnyegkirakatok elnagyoltak, esetlegesek, holott igencsak látványosak lehetnének! ¥7’ o>l7m ezelőtt olvasni lehetett városi kirakatversenyről. Nem volna célszerű újra és újra_megrendezni? Vagy éppen egy folyamatos versenynek megtervezni, amelyben egy-egy év kirakatait pontozzák, amely versenyben öngól a hetekig üres kirakat, a rendezetlen alkalmi áruhalom? Akár a városi tanács is díjazhatná a legjobbakat! Hiszen a kirakatok majdnem olyan fontos részei a városnak, az itt folyó ízlésnevelésnek, életformaváltásnak, 'mint a közénk melegedő szobrok, toronyházak ... Erdős István I PÓKHÁLÓ i l (24.) f s írta: Galgóczi Erzsébet ? — Nem mondhatnám — mondja Zsiga fancsalian. — Égy éve itt vagyok, de még csak a házam alpjait tudatam lerakni. — Mert a Niklai hülye, puritán ember! Neki nincs szíve több pénzt felvenni, mint amennyit a traktorosa keres! Egy ekkora téeszben, tudod mennyi fizetése lehetne az elnöknek? Tizenötezer! Havonta! Törvényesen! S mellé a prémium, ez az... A tagság megszavaz mindent, ha úgy van neki tálalva... A Szabó, aki két éve ment ki területre, már villát épített Siófokon. .. — önt a poharakba, megisszák. — Téeszelnöknek lenni' vagy nagy felelősség, vagy nagy buli... Erről van szó, barátocskám. — Nem értem — mondja Zsiga. — Rám mi szükség van? Ha főagronómus akarsz lenni, gyere ki főagronómus- tiak. Csegei nevet. — Nem vesz fel a Niklai. Közgyűlés elé viszi az ügyet, s az elutasít... ’56 előtt begyűjtő voltam. Sajnos, emlékeznek rám a parasztok. Zsiga tölt. Hallgat. — Az emberek szeretik — mondja aztán. — Nem tudom elképzelni, hogy leváltsák! — Azt bízd csak rám!. — legyint Csegei fölényesen. — Az emberek mindent megszavaznak, ha úgy van nekik tálalva. Majd mozgósítom a megyénél, meg a járásnál a barátaimat, kivonulunk nyolctíz autóval, úgy megdolgozzuk a gyűlést, hogy a végén egyszerűen nem tudnak mást csinálni az emberek, mint amit mi akarunk. Zsiga rosszkedvűen hallgat — ahelyett, hogy felvillanyozná a lehetőség, hogy elnök lesz. Csegei bátorítóan a vállára csap. — Elintézem, már jövőre annyi dotációt kapsz, hogy ha egész évben csak bukfencet vettek, akkor is kétszer any- nyit tudsz osztani, mint Niklai. .. S ha pénzt adsz nekik, megcsókolják a kezedet. Fölmutat a szőlődombra, ahol színes kendőben asszonyok hajlonganak a tőkék között, s szürke kalapos férfiak hordják puttonyban a szőlőt. — Azt hiszed, érdekli őket, hogy Niklai az elnök, vagy te, vagy a kalocsai érsek? Ez csak minket érdekel, öreg harcos. A parasztnak csak az fontos, hogy tele legyen a hasa, meg a bugyellárisa. Ha nem rúgjuk hasba, ő is békén hagy minket. Mi pedig? Most már vigyázunk, hogy ne rúgjuk őket hasba — s koccintásra emeli a poharát. Géza felesége csomagol. Egy nagy ruháskosárba válogatja a szekrényből a maga és a gyerekek holmiját. Arcán, szemén látszik a sírás nyoma, de már nem sír, komor elszántság tükröződik a vonásain, mozdulatain. Géza megtorpan a küszöbön, s szótlanul, sötét arccal nézi a csomagoló asszonyt. A léptem-e Anna odafordul, meglátja Gézát, de nem szól, visszafordul a rakodás felé, mintha változatlanul egyedül lenne a szobában. Géza vár. Abban reménykedik, hogy az asszony felelősségre vonja, szemrehányást tesz neki, de nem. Az asszony némán, elszántan rakodik. Géza nem bírja tovább, odalép, s kitépi az asszony kezéből a ruhát. — Ezt a semmi kalandot fújod fel? — kiáltja. — Melyik férfi életében nem esik meg? Annyi, mint fél deci pálinka. Lehajtom, s elfelejtem. De mi egymáshoz tartozunk! Anna keserűen: — Egymáshoz... — Elismerem, hibás vagyok, bűnös vagyok, gazember vagyok! De téged szeretlek! Elhiszed ? — Nem — mondja az asz- szony. — Hazudtál nekem Géza, Tíz éven keresztül hazudtál. Igaz volt a könyvtárosnő is, a patikusnő is, a káder felesége is... Elég volt! Csak arra kellettem, hogy meglegyen a tiszta inged, a meleg ételed... Elmegyek, Géza... Legalább anyám nem lesz egyedül. — Sokára teszi hozzá. — Meg én sem! Géza nézi, vár — de az asz- szonynak olyan eltökélt az arca, látszik, hogy soha nem fogja megmásítani elhatározását. 4 NŰGRÁD — 1973. augusztus 12* vasárnap Hátul, a felnőttek olvasóterme mögött található Pász- tón a gyermekkönyvtár. De ez a .második hely” nem jelképes — a terveiben, ötleteiben nincs alacsonyabb szinten, mint a „nagyok” könyvtára, „felnőtt” ez a részleg is. 130 új olvasó Még nincs vége a nyárnak, de a programban jelzett foglalkozások többsége mind lezajlott. Ma éppen a kézikönyvtár használatáról, az olvasóterem könyveiről tartottak e^y kiselőadást. Miután Tóth Imréné részlegvezető befejezte az ismertetést, felkerült egy szép meselemez a lemezjátszóra, így tudott időt szakítani a beszélgetésre. — A gyerekek hol vannak? — kérdi tompán. — Semmi közöd hozzájuk — mondja az asszony háttal. Géza kifordul a szobából. A másik szobában a szekrény legfelső fiókjából kiveszi a pisztolyát, megnézi, meg van-e töltve, s a bőrlemberdzsek belső ^sebébe rejti. Gyalog megy az utcán. Ezen az utcán néhány hete nem tudott úgy végigmenni, hogy . lépten-nyomon ne állították volna meg. Még a motorról is valósággal lehúzták. Most is mindenki, akivel találkozik, köszön neki, de senki nem kérdez, s nem mond neki semmit. Találkozik egy krutnplis- szekérrel — a krumpli tetején az az öregasszony ücsörög, aki kérte tőle ezt a fogatot. Most eppencsak fogadja Géza köszönését. A kocsma előtt Pigniczki száll le a biciklijéről. Észreveszi a közeledő Gézát, széles mosollyal várja be. Át akarja ölelni. — Köszönöm, öcsém — har- sogjh. — Mégiscsak jó rokon vagy! Gyere, igyunk valamit! Géza elhárítja: — Most nem, Antal bátyám —, s az dobol a fülében, amit Zsuppán mondott: „Semmivel sem vagy különb, mint ők.”' A' járdán szembejön vele Zsuzsa — megdobban a szíve. De amint a lány észreveszi őt, elfordított fejjel átmegy a túloldali járdára. A száz férőhelyes tehénistállóban sétálgat föl-alá a tehenek között. Egyedül van. A léptek zajára a takarmányo- zóból benéz Pellek Gyuri, fekete trikóban, kimondhatatlan , színű micisapkában. Meglátja Gézát, állva marad, összehúzott szemmel nézi a közeledő elnököt. — Még 1971-ben végeztem a könyvtár szakot Debrecenben, de itt a gyerekek között csak május óta dolgozom. Ugyanis a diplomaosztás után három héttel született egy kislányom, vele töltöttem az elmúlt másfél évet. Ezért sem mertem rögtön belekezdeni a gyerekfoglalkozások megindításába, elég nagy volt a kiesés. Azóta sokat fejlődött a könyvtár, változtak az olvasók is. Két alkalommal összehívtam a gyerekeket és meseolvasás, diavetítés mellett megbeszéltük a nyári programot. Kérdezősködtem, mivel szeretnék tölteni ezeket a délutánokat, így a kisebbek és nagyobbak igényeit, elképzeléseit is sikerült megismerni. Ha csak azért tartunk hetente kétszer valamilyen szervezett foglalkozást, hogy ne az utcán csatangoljanak a gyerekek, hanem könyvek és játékok között töltsék az időt, ugye, ezért is megérné? örülünk, hogy gyakran ennél többet is kaptak: vonzó, érdekes és az ismereteiket is gyarapító órákat tölthettek itt nálunk. Szellős, esztétikusán berendezett a könyvtárnak ez a része is. A falon a júliusi rajzverseny legszebb alkotásai és kedves mesefigurák váltakoznak. Háromezer könyv, harminc újság, diavetítő sok-sok mesefilmmel, lemezjátszó, játékok várják az ide látogató iskolásokat és óvodásokat, Mert az 540 kis olvasó között több nagycsoportos óvodás is van: nem lehet elég korán elkezdeni a barátkozást a könyvekkel! Még egy adatot el kell mondani: az olvasók egynegyede, a nyár folyamán iratkozott be, a százharminc új olvasót főleg az utóbbi he* tek sok jó rendezvériye csalogatta be. Ki tud több irőt ABG-sorrendben ? — Annyi öleiét és fantázia van a gyerekekben! A rajzversenyt a János vitéz vetítése után rendeztük — sok rajzot meseillusztrációként is elfogadnának. A legtöbb látogatója — több mint hatvan — a szavalóversenynek volt. Több tanár is eljött meghallgatni a tanítványait. Itt ia az volt a jó, hogy el tudtak szakadni az iskolában tanult versektől, sok szép verset tanultak meg erre az alkalomra. Egyik délután érdekes irodalmi játékot csináltunk: tíz perc alatt kellett minél több író nevét felírni — ábécésorrendben. Egy nyolcadikos kislány 50 nevet írt le! De az alsósok is legtöbben átlépték a húszat. — Szívesen dolgozol a gyerekrészlegben? — Ide kértem magamat, amikor másfél év után megszakítottam a gyermekgondozási szabadságot. Talán a kislányomnak is szerepe van abban, hogy egyre jobban szeretem a kicsiket. A munka is könnyebb lett, hiszen van egy érettségizett, hatórásként dolgozó kislány mellettem. Több időm marad a kölcsönzés mellett a gyerekfoglalkozásokra. Már az őszre is gondolunk, hogyan lehetne egy könyvba- rátklubot megszervezni. Így kötöttebb lenne a program, de nem maradnának el a játékos összejövetelek sem. Tényleg közeledik már az iskolaév; az utolsó foglalkozás. címe is jól mutatja: Hogyan tanuljak?... G. Kiss Magdolna Elárvult hirdetőtáblák Szépen gyarapodnak járási székhelyeink. Pásztó is közéjük tartozik. Űj épületek, utak, lakóházak, ipari létesítmények jelzik a fejlődést. Igazán apró szeplő a község szépülő arculatán az a néhány, régóta elhanyagolt hirdetőtábla, amivel a központban találkoztunk, tje rendkívül szembetűnő, ezért is hívjuk fel rájuk a figyelmet. Az egyiket, ami fából készült, már csak a jószándék tartja egybe. Benne egyetlen aprócska „Mi hoztuk az időt” plakát szomorkodik. A másikban özönvíz előtti, megsárgult fényképek láthatók, amik ráadásul túlságosan jól eredetileg sem sikerültek. A harmadikra már ,,hirdetmény” se jutott, egykedvűen rozsdásodik a járda szélén. Talán nincsen gazdájuk Pásztón ezeknek a hirdetőtábláknak? Esetleg elfeledkeztek róluk az illetékesek? Vagy a közlendő hiányzik? —is (Folytatjuk)
