Nógrád. 1973. augusztus (29. évfolyam. 178-203. szám)
1973-08-03 / 180. szám
Matyi bácsi monológja Egy ember, i Szomorú, tragikus esetek Baleseti mérleg a ZIM-ben AZ ELSŐ FÉL ÉVBEN 77 dolgozó szenvedett balesetet gyárunkban. A kiesett napok száma 1536 nap volt. A tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva öttel emelkedett a balesetek száma, a kiesett munkanapoké 227 nappal. A kiesett napok számához hozzájárulnak az elmúlt években bekövetkezett balesetek. Például egyik dolgozó nő, aki a gyár udvarán elesett és kartörést szenvedett, 542 napig volt táppénzesállományban. Egy lakatosunk több mint 300 napja táppénzesállományban van. Idén eddig három súlyosabb baleset történt gyárunkban. Valamennyit meg lehetett volna előzni nagyobb figyelemmel, körültekintőbb munkával. Például az anyagraktárunkban Gotth Piroska anyagraktári kiadó balesetét két munkatársa „játékból” idézte elő. Reggelizés közben egymást lök- dösték. Ennek következtében egyikük ráugrott a raktáros lábára, amely eltörött. A másik balesetes Czipa József, az öntödei homloklazítógép kezelője, aki a gépet áramtalanította. Később a helyszínre érkező két villanyszerelő áram alá helyezte a gépet anélkül, hogy meggyőződött volna róla, hogy a gép működése nem idéz-e elő balesetet. Ennek következtében Czipa József kezét a gép két helyen eltörte. A harmadik súlyosabb eset Kristóf András lemezraktári szállítómunkás balesete volt, akit a targonca pótkocsihoz szorított. Ennek következtében combtörést szenvedett. Figyelmesebb munkával, a tolatási szabály betartásával ezt a balesetet is meg lehetett volna előzni. A szakszervezeti bizottság értékelése azt is feltárta, hogy a balesetek többsége lemegvágásból adódott, ötvenegy dolgozó kézsérülésc szenvedett. Részletesen elemezve: a gyárrészlegnél az első fél évben 35 sérülés történt, ez 13 dolgozóval több az elmúlt év hasonló időszakánál. De ugyancsak emelkedést mutat a statisztika az öntödei gyárrészlegnél 8, és a hagyományos gyárrészlegnél 3 dolgozóval. Javulás van, csökkent a baleset az új zománcozóban, a kulcsöntödében, a tisztítóműhelyben és a csiszolóban. A balesetek alakulását nagymértékben befolyásolta a tömeges újfelvételes dolgozó. Az I. fél évben gyárunkban 451 ember lépett be és 420 lépett ki. A nődolgozóink körében öttel emelkedett a balesetek száma a múlt év hasonló időszakához viszonyítva. Az emelkedés a hagyományos szereidében, a régi zománcozóban és a gáztűzhelyszereidéber: mutatkozik. Az elmúlt fel évben a munkavédelmi rendeletek, előírások be nem tartásáért, ezen belül a védőeszközök elhanyagolásáért 25 esetben vontunk felelősségre fegyelmileg dolgozókat. Nyolc műszaki dolgozónk kapott főmérnöki figyelmeztetést a balesetek alakulása miatt. Időközben elrendeltük üzemünkben, a műhelyekben a rendkívüli munkavédelmi oktatást. Ezenkívül minden gyárrészlegvezetőt főmérnöki utasításban köteleztünk a megtörtént balesetek szigorúbb elemzésére, az ellenőrzés megszigorítására, a szükséges intézkedések megtételére. Az intézkedések hatására június hónapban 30 százalékkal csökkent a balesetet szenvedők száma május hónaohoz viszonyítva. A baleseti tájékoztatóhoz tíz munkavédelmi őr szólt hozzá. Számos javaslatot tettek a bálesetek megelőzésére. A legtöbb hozzászóló a fegyelem kérdését boncolgatta. Az elhangzott javaslatokat u munkavédelmi osztály megvizsgálja, és a szükséges intézkedést megteszi. Több munkavédelmi őr felvetette, hogy nem hálás dolog munkatársait figyelmeztetni, mert nem úgy fogadják, mint segítséget, hanem sok esetben durva szavakkal illetik. HALLGATTAM a szenvedélyes hozzászólásokat a munkavédelmi őrök tanácskozásán. Milyen jó volna, ha ez a harcosság, kiállás a műhelyekben, a mindennapi munkában megmutatkozna! Kevesebb lenne a baleset, ha a munkavédelmi őreink élnének a jogaikkal, és a műhelyben feltárt hiányosságokat, a hibákat bejegyeznék a munkavédelmi naplóba, s azok nem maradnának intézkedés nélkül. Molnár István ZIM St. gyára — Nehezen tudok a cigarettától szabadulni. Pedig ugyancsak gyötör néha a fulladás. Főleg ilyen meleg időkben, meg reggel, ha párás, ködös a levegő! Azt se tudom, milyen régóta nyaggat az asztmám, de tényleg sokat kínlódom. Jaj, ne fényképezzen le! Hogy hová? A Nógrádba? Hát ki akar ilyen öreg embert látni az újságban? Különben én is járattam ám! De most, hogy rosszabb a szemem!... Aztán az unokák se nagyon hagynak olvasni, valahogy elmaradt. Néha átmegyek a szomszédhoz, annál látom, miket írogatnak bele maguk. Szóval, aztán fulladok mostanában is. De muszáj dolgozgatni is, unalmas az élet, ha nincs munka. Átjárok néha Nógrád- megyerbe, az orvosi rendelőbe. Tudja, télen ott vagyok fűtő. No, nem nehéz munka. A központi fűtés kazánjára kell néha egy-egy lapáttal tenni. Szóval most, amikor gyógyszert íratni megyek, motoszkálok a kazánok körül, nem lyukadt-e ki valamelyik, nem rozsdásodnak-e? - De nincs ott baj semmivel. Oszt’ telik ezzel is az idő. Most meg körtét voltam szedni. Hej, de sokat megmásztam már az öreg fát. Most meg már csak létráról megy. Hát, így megöregedtem. Azért nincs olyan dolog, amit él ne végeznék! Elmondta: Kiss Mátyás Magyargécen — kulcsár — Ifjúsági nap A VIT tiszteletére ifjúsági napot rendeznek augusztus ötödikén Erdőkürtön. Az egész napos programot az ifjúsági nagygyűlés nyitja majd. Ezután kerül sor a sport- és kulturális rendezvényekre; lesz labdarúgó-mérkőzés, bemutatkoznak a környék irodalmi színpadai, öntevékeny művészeti együttesei. Többek között Tar, Szurdokpüspöki és Ecseg küldötteit látják majd vendégül az erdőkürtiek. A nagyszabású, színes program záróakkordjaként, este szabadtéri ifjúsági bálon szórakozhatnak az ifjúsági nap résztvevői. A félelem, az aggódás nagyon nagy úr. A legerősebb embernek is tud parancsolni. Akkor, 1945-ben sokan kényszerültek a félelemnek engedelmeskedni. Azóta az emlék is megfakult, s ez nem baj. De akádnak olyanok, akiknek a sorsát a 28 évvel ezelőtt történt dolgok befolyásolják. Így esett Csáthyékkal is. Nem, szerencsére nem történt akkor jóvátehetetlen tragédia, nem vált komor drámává az életük. Csak ' éppen a lakhelyük, a munkájuk, az ismerőseik ’változtak. — Pesten laktunk. A háború alatt is. Negyvenötben már elviselhetetlen volt a helyzet. Már akkor volt két kicsi fiam, s a harmadik gyerek születése is csak hetek kérdése volt. Azt mondta a férjem, csak el innen, mi tart minket Pesten? Valóban, semmi nem tartott ott. Soha nem,tudtam megszokni a nagyvárost, falun születtem. Igaz, egyéves voltam, hogy elkerültünk innen, mégis falusi lány maradtam. A hivatali helyiségben egy íróasztal van, oldalt pedig hét szék. Kinek kellenek a székek? Valószínűleg az ügyfeleknek, bár itt nincs nagy forgalom. Hét székhez egy ember, Tolmácsnak egy tanácskirendeltség egy emberrel, hét székkel. — Múlt az idő, és mi maradtunk Tolmácson. Persze, itt volt a rokonságom, nem voltunk idegenek. Az élet visszatért a rendel kerékvágásba, mindenki ott dolgozott, ahol 0 hasznosítani tudta magát. Én 1951-ben a postát is vezettem. Egy évig. Dolgoztam óvodában is. Közben a fiaim megnőttek — mert a harmadik gyerek is fiú lett —, most is itt élnek a faluban. Egyikük sem ment el. Csúnya ez a hét szék, egyi- ktik-másikuk már roggyant is, mégsem hiányozhatnak innen. Rétságról gyakran jönnek ki a tanács vezetői, megkérdezik, mi újság, beszélgetnek. Csáthy Albertné úgy tudja, meg vannak elégedve a munkájával, ezt egyébként a pénzjutalmak is bizonyítják. — Ami munka itt a kirendeltségen van, azt- nem nehéz elvégezni. A férjem hpsz- szú ideig dolgozott a járási tanácson — akkor még ísy hívták —, azután ezt a ki - rendeltséget vezette. Engem ő tanított be. Azután nyugdí j ha ment, egyedül maradtam itt. Adócsekkeket adok ki, más apróságot végzek. Hiszen minden komoly ügyet Rétságón intéznek. Amilyen pazar berendezést látni egyik-másik irodahelyiségben, olyan kopott ez a szoba a maga hét székével. De azt hiszem, mégsem ez a fontos. Valakinek ez a hét szék annyi, mint süppedő szőnyegek, hatalmas filodendron és két titkárnő együttvéve. — Most múltam 55 éves. Mehetnék nyugdíjba. De azt gondoltam, amíg az egészségem engedi, dolgozom tovább. Amíg az egészsége engedi, itt marad ezen a kirendeltségen. A székekkel együtt. o .1. Mesterségek die s’é r e t e Az esztergályos A műhelyben kisebb1 és. nagyobb esztergapadok zúgnak, egyiken egy tengely forog, a másikon egy nagyobb gép- alkatrész, melynek négy sarkáról vágja a kés az anyagot. A padlón itt is. ott is fényesen, kéken kunkorodik a fémforgács. — 1954-bén szabadultam. Tulajdonképpen műszerész szerettem volna lenni, vagy lakatos, de az esztergályossá ghoz is volt kedvem, és ide sikerült. Budapesten tanultam a szakmát. Nehéz szakma ez kérem. A gépet ki kell használni, ezért váltóműszakban dolgozunk. A televíziót fél hónapig nézhetem, színházba, moziba is nehezen jutok el. Ilyen nyári délutánokon, amikor kettőkor megyek be dolgozni, hát sokkal szívesebben mennék inkáljb hazafelé már. „Menő” szakma volt ez kérem, sokkal jobban fizették, mint a- többi vasas szakmát, dehát meg is volt annak az alapja, mert itt nem lehet megállni, minden perc ki i/an számítva, ha az ember normában dolgozik, azt úgy ki lehet számítani, hogy szusszanásnyi ideje sincs. Nagy figyelmet is igényel. Folyton kézben a tolómérce, mikrométer,* tized- század millimétemyd pontosságot követelnek meg. Elég egy pillanatnyi figyelmetlenség és kész a selejt. Az sem mellékes, hogy állni kell. Nem mindenkinek bírja a lába. Aztán a gép köti is az embert, egy pillanatra nem lehet otthagyni, mert abból baleset lesz. Azért szép munka, ez kérem. Örömöt ad az, ha az ember szépen, pontosan dolgozik. Ha az a munkadarab, alkatrész pont olyan lesz; amilyennek a rajzon feltüntetik. Amióta dolgosok, sokat változott. Eltűnnek a transzmissziók, minden gépnek saját motorja lett, s az újakon már sok automatizált rész van, könnyebb velük a munka. Más-más csavarti- pushoz például nem kell fogaskereket cserélni, csak egy kis kart arrébbtolni. A kések is változtak, az újak többet bírnak, nagyobb fordulattal járnak a gépelt, többet lehet termelni. Olyan ez a szakma, hogy nem elég a képesítés, amit az ember három év alatt megtanul, aki igazán, jól akarja csinálni, annak tovább kell képezni magát. Én most járom a gépipari tedhnibumot, estin, jövőre szeretnék érettségizni Elmondta: Bohati László, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek 36 éves esztergályosa. Lejegyezte: Gáspár Imre. Társadalmi juttatások és az életszínvonal R égi felismerés, hogy a társadalmi juttatásoknak nem csak szociális jelentősége és hátasa van, hanem közvetlenül. befolyásolják a gazdasági fejlődés ütemét. Nyilvánvaló, hogy azokban az országokban, ahol a lakosság egészségügyi, kulturális — ideértve a szakképzést is — színvonala magas, ott lényegesen gyorsabb ütemű fejlődésre képesek, mint azokban az országokban, ahol ez a színvonal az átlaghoz képest alacsonyabb. Másrészt: a társadalmi juttatások rendszere, az életszínvonal alapvetően befolyásoló jövedelempolitika szemszögéből sem tekinthető másodlagosnak. A szocialista jövedelempolitika ugyanis nem merülhet ki a munka szerinti elosztás elvének alkalmazásában. Szociálpolitikai meggondolásokat is érvényesíteni kell, és ezt szolgálják különösképpen a pénzbeli társadalmi juttatások (például a családi pótlék, a táppénz, a gyermekgondozási segély, a nyugdíj), de az úgynevezett közvetett, nem pénzben nyújtott juttatások is. A szociálpolitika tehát alapvető része az egész jövedelempolitikának, s ha az egész rendszer jól illeszkedik a társadalmi-gazdasági életbe, akkor a szociálpolitika számottevően gyorsíthatja az ország fejlődését. (Például:, a gazdaságilag aktív személyek általános életnívója attól is függ, hogy az állam milyen mértékben járul hozzá a gyerrpekek és az idős korúak eltartásához. Az életszínvonal pedig közvetlenül is befolyásolja, az emberek munkaképességét, produktivitását.) A statisztikai adatok elemzése — de a kézenfekvő, mindenki által ismert tények is — egyértelműen bizonyítják, hogy hazánkban a társadalmi juttatások aránya nemzetközi viszonylatban is magas, sőt, vannak juttatások (például á gyermekgondozási segély), amelyek a legfejlettebb ipari államokban is ismeretlenek. Az embernek már-már az az érzése, hogy államunk anyagi lehetőségeit meghaladó mértékben vállalja a társadalmi juttatásokat, ugyanakkor a lakosságnak újra és újra magyarázni, bizonyítani kell, hogy ezeket — közkeletű és közhelyszerű kifejezéssel élve — a „borítékon kívüli” összegeket éppúgy figyelembe kell venni az életszínvonal megítélésénél, mint a havonta kifizetett béreket, éppúgy részei az életszínvonal növekedésének mint például az időről időre végrehajtott béremelések. A szakemberek jól tudják: ez a jelenség — tudniillik, hogy az emberek nem méltányolják kellőképpen a társadalmi juttatásokra fordított hatalmas összegeket — nemcsak és. nem elsősorban esetleges szűklátókörüséggel magyarázható, hanem a társadalmi juttatások rendszerének néhány lényeges problémájával, a rendszeren belül található aránytalanságokkal, bizonyos ellentmondásokkal is. Az összes juttatásoknak 46 százaléka a pénzben fizetett, közvetlen juttatás. A nagyobb részt képviselő nem pénzbeli juttatásokat valóságos értéküknél kisebb megbecsülésben részesíti a közvélemény. Pedig ezek kSzé tartozik az oktatásügy, az egészségügyi ellátás. hogy csak a legnagyobb összegeket felemésztő közvetett juttatásokat említsem. Csak a társadalombiztosítási kiadások összege már 1970- ben, több mint 30 milliárd forint volt, s ebből mindösz- sze 5,5 milliárd forint terheli a biztosítottakat. Minderről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, s talán érthető is, hiszen a társadalmi juttatások gyakorlatában vannak olyan torzulások, amelyek némi magyarázatot adnak arra is, hogy miért részesítjük előnyben a pénzben fizetett juttatásokat. Egy-két évvel korábbi felmérés szerint üzemétkeztetésben részesül a gyárak és intézmények dolgozóinak 25 százaléka, kedvezményes üdültetésben csak 5 százalék. A bölcsődés korú gyermekeknek alig 10 százalékát, az óvodás korúaknak is csak a felét lehet gyermekintézményekben elhelyezni. (PerszeC itt számításba kell venni, hogy jelenleg 200 ezer körül van azoknak a száma, akik a gyermekgondozási segélyt veszik igénybe.) Az aránytalanságok egyúttal jelentős jövedelemaránytalanságokat is okoznak. Több nagyvállalatnál végzett reprezentatív vizsgálat bizonyítja, hogy dolgozóik >30 százalékának juttatásai nem haladták meg munkabérük 10 százalékát sem, a dolgozók 10 százalékánál pedig a juttatások értéke a bérek 70 százalékánál is magasabb volt. Mindez egyértelműen utal arra, hogy a társadalmi juttatások rendszerét felül kellene vizsgálni, de mindenekelőtt ki kellene dolgozni e juttatásokra vonatkozó új, szociál- és gazdaságpolitikai célrendszert. A témához tartozik — s erről részletesen szó van az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság egyik tanulmányában is —, hogy nálunk bizonyos szolgáltatásokhoz kizárólag társadalmi juttatás formájában lehet hozzájutni, és nincs mód azok megvásárlására. S miután a szanatóriumi ellátást, a napközit, a gyógyüdülőt részben, vagy teljesen költségvetési forrásokból finanszírozzák, az e célokra fordítható összegek nem növelhetők tetszés szerint, az intézmények igénybevétele szigorú feltételekhez kötött. E rendszernek a fenntartása — pontosabban az átlagosnál nagyobb jövedelmű rétegek ilyen jellegű többletfogyasztásának mesterséges korlátozása — hosszabb távoA tekintve, társadalmilag és gazdaságilag sem tűnik indokoltnak. Arról nem is beszélve, hogy a „fogyasztó” választási lehetőségeinek kiterjesztése politikailag és gazdaságilag is csali kedvező lehet. Azt alighanem mondanom sem kell, hogy a fizetett szolgáltatásokra való részleges áttérés nem szoríthatja háttérbe az eddigi ingyenes, vagy kedvezményei szolgáltatásokat. A társadalmi juttatások rendszerének alapjai több mint két évtizeddel ezelőtt alakultak ki, de közben megváltozott a gazdasági környezet, megváltoztak a jövedelmi viszonyok és arányok is. Felismert tény, hogy egyes juttatási formák ma már elavultak, másokra a jelenleginél is több pénzt kellene költeni. Az arányok, a szerkezet módosítására lenne szükség ahhoz, hogy a juttatások változatlanul megfeleljenek a bevezetőben említett — és gazdasági, társadalmi életünk szempontjából rendkívül fontos — követelményeknek. Vértes Csaba NÓGRAD — 1973. augusztus 3., péntek
