Nógrád. 1973. július (29. évfolyam. 152-177. szám)

1973-07-05 / 155. szám

Polgári politikusokból alakul új kormány Chilében Salvador Allende chilei el­nök kedden este a Népi Egy­ség pártjaival és a hadsereg vezetőivel folytatott tanácsko­zások után bejelentette, hogy új kormányát kizárólag polgá­ri politikusokból alakítja meg és szerdán hozza nyilvánosság­ra a névsort. A kormány hét­főn mondott le, hogy szabad kezet adjon az elnöknek a ne­héz politikai helyzet miatt szükségessé vált átalakítások végrehajtására. Mint a hivatalos közlemény hírül adja, az elnök a chilei nép és kormány nevében elis­merését fejezte ki a fegyveres érőknek a legutóbbi állam­csínykísérlet idején tanúsított hazafias magatartásukért, de nem akarja továbbra is bevon­ni képviselőiket politikai szük­séghelyzetek megoldásába. Az új kormány feladata, ugyancsak a közlemény sze­rint, „készenléti terv” kidol­gozása lesz a legsürgősebb problémák rendezésére. Kedden este a chilei szená­tus is elvetette a kormánynak azt a kérését, hogy a féktelen jobboldali uszítás és kormány- ellenes szervezkedés letörésé­re rendeljenek el három hó­napra ostromállapotot az or­szágban. Az ellenzéki többség ugyanazzal érvelt a szenátus­ban, mint a képviselőházban: a kormánynak a rendkívüli ál­lapot adta felhatalmazással elegendő eszköz áll rendelke­zésére a rend fenntartására. Chilében feloldották a rend­kívüli állapotot. Egyidejűleg hatályon kívül helyezték a múlt pénteken elrendelt éjsza­kai kijárási tilalmat. Emléke­zetes, hogy Santiago tarto­mányban a rendkívüli állapo­tot június 27-én hirdették ki, miután szélsőjobboldali terro­risták merényletet kíséreltek meg Carlos Prats tábornok, hadsereg-főparancsnok ellen, majd június 29-én a katonai zendülés leverése után az in­tézkedés hatályát az egész or­szágra kiterjesztették. Koszig! n Linzbe látogatott Koszigin szovjet miniszter- elnök szerdán délelőtt Kreisky kancellár társaságában gép­kocsin Bécsből Linzbe utazott Az acélművek zászlódíszbe öltözött főbejáratán át sárga sisakos, kék overallos kohá­szok sorfala között gördült be a gépkocsisor a gyártelep központjához, ahol népvise­letbe öltözött lányok virág­csokrokkal köszöntötték a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnökét. Ezt követően a tartományi kormány tagjai üdvözölték Koszigint, akit az üzem dolgozói nagy tapssal fogadtak. Délben a gyár vezetői dísz­ebédet adtak a kedves vendég tiszteletére. Ezt követően Koszigin Dürnsteint érintve visszain­dult Bécsbe, ahol részt vett a szovjet—osztrák társaság ren­dezvényén és gazdasági veze­tőkkel is találkozott. A szovjet kormányfő csü­törtökön fejezi be hivatalos lá­togatását. (MTI) LETARTÖZTATÄSOK GÖRÖGORSZÁGBAN. A görög junta folytatja a leszámolást politikai ellenfeleivel. A napokban további 75 személyt tartóztattak le a májusi haditengerészeti összeesküvésben való részvétel vádjával, köztük Evangelosz Averoff volt külügyminisztert (jobb oldalt) és Petrosz Garu- faliasz korábbi hadügyminisztert Tiltakozások a francia nukleáris kísérletek ellen Daniel Vergara belügymi­niszter-helyettes kedden beje­lentette, hogy Allende elnök, a rendkívüli állapotot az ország­ban uralkodó nyugodt helyzet­re való tekintettel szüntette meg. A chilei munkásság tovább­ra is megszállva tartja az üze­meket és a vállalatokat, hogy megvédje azokat a szabotázs­akcióktól. A dolgozók így vá­laszolnak a rekació ellenforra­dalmi aknamunkájára, és a Népi Egység kormány megdön­tésére irányuló kísérleteire. Éjszakánként munkásőrség vi­gyáz az üzemekre. Csütörtökre várják a chilei fővárosba azt a két antifasisz­ta ifjúsági menetoszlopot, amely június 21-én indult az északi Arica, illetve a déli Pu­erto Mont városából, hogy a fővárosban egyesüljön. A me­netoszlopok útjába eső váro­sokban tüntetéseket tartottak a Népi Egység kormány védel­mében, s a gyűlések szónokai hangsúlyozták, hogy a haladó chilei ifjúság így veszi fel a harcot a bel- és külföldi reak­ció polgárháborús terveivel szemben. A kormánypárti lapok jelen­tései szerint Patricio Jarpa, a fasiszta „Haza és Szabadság” szervezet ifjúsági szervezeté­nek vezetője politikai mene­dékjogot kért Kolumbia san­tiagói nagykövetségén. (MTI) Szerda hajnal óta szünetel a telexíorgalom Párizs és Lon­don között, mivel a Brit Posta technikusai — szakszervezetük felhívására — megtagadták az „együttműködést” francia kol­légáikkal Franciaország terve­zett atomrobbantási kísérlete miatt. Angliában a szakszervezetek felhívására a dolgozók több ré­tege bojkottálja a Franciaor­szággal kapcsolatos szolgálta­tásokat és áruszállítást. Az északkelet-angliai Goole és Hull kikötő munkásai elhatá­rozták, nem rakják ki az árut a francia hajókból; korábban már hasonlóan döntöttek a southamptoni, londoni és bris­toli dokkmunkások. A londoni Luton repülőterén — hosszú várakozás után — végül is fel­szállás engedélyt kapott az a sugárhajtású francia Cara velle, amely ugyancsak az an goi munkások bojkottálása miatt nem tudta folytatni út ját. Űticéljához, a Mururoa ko­rallzátonyhoz közeledik az az új-zélandi és ausztráliai hajó­raj, amely fedélzetén egy új- zélandi miniszterrel a francia nukleáris kísérlet elleni tilta­kozásul indul az atomrobban­tás helyszínére. A japán képviselőház ked­den újabb határozatban szóli tóttá fel a kormányt, tiltakoz­zék a francia atomrobbantási kísérlet ellen. (MTI) NöGRAD — 1973. július 5., csütörtök Drágul as élet Angliában Angliában az egyes élelmi­szerek árának a hét elején jóváhagyott emelése után szerdára már nyilvánvalóvá vált, hogy a jelzettnél na­gyobb és szélesebb arányú ár- emelkedési hullám fenyeget. Az áremelések gyűrűzésének egyik első jele volt szerdán, hogy a legnagyobb szálloda­cégek közül való British Transport Ltd. már bejelentet­te: árait csaknem öt száza­lékkal emeli. Frontot nyitottak ugyanak­kor a szakszervezetek, az egyik kelet-londoni bíróság szerdán helyt adott egy 54 esztendős ■ elárusítónő kerese­tének — akit egyébként szak- szervezete választott ki pró­bafelperesének —, s megítélte neki a december végétől feb­ruár elejéig esedékes ötfonos béremelést, amelyet a bérbe­fagyasztást követően tartott vissza az alkalmazó vállalat. Szakszervezeti körökben hang súlyozták, az összeg ez esetben kicsi ugyan, a tény jelentősé­gét az adja, hogy precedenst eremtett a kis keresetű dolgo­zók számára. (MTI) A második nap Helsinkiben (Folytatás a2 l. oldalról) minden más külpolitikai vo­natkozású hírt kiszorítanak. A lapok több hasábos fényképe­ket is közölnek az első konle- rencianap eseményéről. A helsinki konferen­cia a hivatalos üléseivel párhuzamosan, azok szüneté­ben, illetve az ülések előtt és után egyre több nem hivata­los, kötetlen megbeszélésre került sor a küldöttségek ve­zetői között. Kedden este pél­dául negyvenperces megbe­szélést folytatott egymással Otto Winzer, az NDK és Walter Scheel, az NSZK kül­ügyminisztere. Szerdán este Otto Winzer az NDK nagykövetségén foga­dást adott, és a vendégek kö­zött ott volt Scheel nyugatné­met külügyminiszter is. Szerdán reggel Winzer Ro­gers amerikai külügyminisz­terrel találkozott. Ugyancsak a reggeli órákban. Gromiko szovjet "külügyminiszter 50 perces eszmecserét folytatott Douglas-Home angol külügy­miniszterrel. (MTI) Péter János és Walter Scheel megbeszélései A hosszúra nyúlt szerda délutáni ülés után, helyi idő szerint 18.30 órakor a Finlan- dia-ház egy különtermében megbeszélésre ült össze Péter János magyar és Walter Scheel nyugatnémet külügy­miniszter. A találkozóról a következő hivatalos közleményt adták ki: Péter János, a Magyar Nép- köztársaság külügyminisztere július 4-én, szerdán Helsinki­ben találkozott Walter Scheel- lel, a Német Szövetségi Köz­társaság külügyminiszterével. A két külügyminiszter megbe­szélést folytatott országaik kétoldalú kapcsolatainak fej­lesztéséről. Megállapodtak, hogy kormányaik képviselői rövidesen tárgyalásokat kez­denek a Magyar Népköztársa­ság és a Német Szövetségi Köztársaság közötti diplomá­ciai kapcsolatok felvételéről. (MTI) Tankok az elnöki palotánál Podgornif Szófiában Szerdán a déli órákban hi­vatalos baráti látogatásra a bolgár fővárosba érkezett Nyi- kolaj Podgomij, az SZKP Po­litikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnöke. A szófiai repülőtéren Todor Zsivkov, Georgi Trajkov. Sztanko Todorov, valamint a bolgár párt és állam más ve­zetői szívélyes fogadtatásban részesítették. (MTI) Június 29. Reggel 9 óra. A távirati irodák világszerte a következő sórokat adják hí­rül: „Santiagóban fellázadt a második páncélos brigád. A tankok a köztársasági elnöki palotát lövik.” Mindenhol feszült várako­zás, izgatottság. Néhány óra múlva Allende elnök bejelen­ti: a katonai puccskísérletet meghiúsították, az összeeskü­vés katonai vezetőit és szer­vezőit letartóztatták. A chilei jobboldal kormány- ellenes akciójának csúcspontja volt ez. A roham azonban még nem ért véget. Ha valaki 1970. november elején — amikor a baloldali párttömörülés, a Népi Egység elnökválasztáson győztes je­löltje, Allende bevonult az elnöki palotába — azt mondta volna az ellenzékbe szorult, a demokratikus hagyományokra oly büszke chilei jobboldali pártoknak, hogy 1973. június végén páncélosok lövik majd a La Monedát, az elnöki palo­tát, ingerült elutasításban lett volna része. Az ok: Chile La- tin-Amerika talán egyetlen olyan országa, ahol évtizedek óta a hadsereg a mindenkori elnököt támogatja és távoltari- ja magát a politikától. Kivét®, persze itt is akad — a máso­dik páncélos brigád. Ez az az alakulat, amelynek — a tör­téntek és az előzmények bizo­nyítják — esze ágában sincs távoltartania magát a politi­kától. Valamikor annak a Vi- aux tábornoknak az irányítá­sa alatt állt, aki most bör­tönbüntetését tölti. A tábor­noknak ugyanis — ez volt a chilei jobboldal első próbál­kozása, hogy szembefordítsa a hadsereget a Népi Egység kor­mányával — 1970. novemberé­ben vezető szerepe volt a hadsereg akkori főparancs­nokának meggyilkolásában. Persze, azok a katonák, akik az elnöki palotát támadták, legfeljebb csak hátulról moz­gatott sakkfigurák a chilei játszmában, amely egyre in­kább azzal fenyeget, hogy a vesztésre álló fél felborítja a táblát. Vagyis: /a chilei jobb­oldal, amely eddig minden erejével az alkotmányosság látszatának megőrzésére töre­kedett, úgy tűnik, egyre in­kább elveszíti türelmét és nem riad vissza attól, hogy pol­gárháborúba sodorja az orszá­got. A lázadó katonáktól a szálak a jobboldali politiku­sokhoz, a fasiszta rohamcsa­patokhoz vezetnek. A jobboldal régóta várt, hogy visszavágjon az idei márciusi választások nyo­mán elszenvedett vereségért. A kereszténydemokrata és a nemzeti pártnak ugyanis nem sikerült elérnie kitűzött cél­út, a kétharmados parlamenti többséget, amely lehetővé tet­te volna Allende leváltását. Ellenkezőleg, a választás a baloldali pártok előretörését lozta, bár a jobboldal megőriz­te parlamenti többségét. Már­® X. VIT tiszteletére NÓGRÁD IFJÚSÁGI FILMNAPOK A KISZ megyei bizottsága és a Moziüzemi Vállalat 1973. július—augusztus >hónapokban ifjúsági jilmsorozatokat rendez Salgótarján. Balassagyarmat, Pásztó, Kétság, Szécsény, Diósjenő, Endrefalva, Érsek vadkert. Tloinokterenye, Karancslapujtő, Kisterenye, Nagylóc. Somoskőújfalu, Szügy és Tar /1 I m s s í n h á % a i b a n . A hat előadásra érvényesített kedvezményes bérletek á mozik pénztáránál és * KISZ-szervezetekné] válthatók. cius után ezért taktikát vál­toztattak: támadás a közellá­tás frontján, s így általános elégedetlenséget szítani, szem­befordítani a munkásokat a kormánnyal, sztrájkra buz­dítani őket és végül, ha a megfelelő időpont elérkezik, a fegyverekhez nyúlni. A köz­szükségleti cikkek eltűntek a boltokból, majd felbukkantak a feketepiacon. A tőke vissza­fogta a beruházásokat. Ke­zükre játszott az is, hogy a rossz termés, a földreformmal kapcsolatos nehézségek és a megnövekedett belső kereslet miatt Chile az idén már 425 millió dollárért volt kénytelen élelmiszert importálni. Mind­ezt olyan körülmények között, amikor az ország fő pénzügyi bevételi forrása, a rézexportból származó jövedelem megcsap­pant, mert az Egyesült Ál­lamok a világpiacra dobta stratégiai tartalékait, le­nyomva ezzel a réz árát. Miközben a reakciónak si­került rávennie a rézbányá­szok egy részét, hogy sztráj­koljanak, Chile legkülönbö­zőbb pontjain megszaporodtak a terrorakciók a baloldali pártok és szervezetek ellen. Működésbe lépett a „Haza és Szabadság” nevű fasiszta szer­vezet teljes gépezete. (Figye­lemre méltó tény, hogy ezt a szervezetet 1970 végén, Allen- de beiktatása után hozták lét­re.) Sztrájkok, utcai összecsapá­sok, rendkívüli állapot — ezek jellemezték egyre inkább az ország helyzetét. És június vé­gén a chilei reakció érettnek látta a helyzetet arra, hogy harcba küldje a hírhedt má­sodik páncélos brigádot. A végső döfésnek 'szánták. Allende és a Népi Egység kormánya, a hadsereg túl­nyomó részének és a munkás- osztálynak a támogatásával,' kivédte a döfést. t>e a chilei kormány azzal is tisztában van, hogy a minden eddiginél feszültebb légkörben számíta­ni lehet a jobboldal újabb ak­cióira. Éppen a legutóbbi kor­mánynyilatkozat állapította meg: „Minden állampolgárnak tudatában kell lennie, hogy. az ország a polgárháborús szakadék szélét! táncol.” Ezért most rendkívül fontos lenne a baloldali, antifasiszta erők egységének további erősítése. Zalai István További miniszterek lemondása Uruguayban Juan Mania Bordaberry uruguayi elnök kedden ár- es béremelések bejelentésével igyekezett lecsillapítani a la­kosság különböző rétegeinek elégedetlenségét a múlt heti antidemokratikus elnöki pucs- csal szemben, a fokozódó el­lenállás jeleként azonban újabb két miniszter vált ki a kormányból és erősödik a sztrájkmozgalom. Az egy hete tartó országos sztrájk felszámolására Borda­berry bejelentette, hogy a ma­gánipar alkalmazottai 31,5, az állami alkalmazottak pedig 25 százalékos béremelést kapnak. A mézesmadzag mellé viszont rögtön felszolgálta az ostort is, amikor egy dekrétummal le­hetővé tette, hogy a hadsereg katonai behívóval kényszerít­se munkára a legfontosabb gyárak és iparágak dolgozóit. A béremelés egyébként aligha Lesz elegendő az infláció ellen­súlyozására, mert a kormány már kedden nagyarányú, át­lag 25 százalékos áremelése­ket is bejelentett, méghozzá olyan alapvető fogyasztási cikkek és szolgáltatások terén, mint a benzin, a hús, tej, cu­kor, gáz, víz és elektromosság, valamint a tömegközlekedési tarifák. A hadsereg megosztottságá­nak jeléül kedden újabb két miniszter vált ki a kormány­ból, Bordaberry elnök puccsa óta négy miniszter hagyta el kormányát. Az uruguayi dolgozók to­vábbra is a sztrájk fenntartá­sával fejezik ki tiltakozásukat az antidemokratikus fordulat ellen. Jól tájékozott források szerint az ország üzemanyag­tartalékai legfeljebb- három hétre elegendőek, hogy rövide­sen benzinbehozatalra kell gondolni, (MTI) ,

Next

/
Thumbnails
Contents