Nógrád. 1973. július (29. évfolyam. 152-177. szám)

1973-07-31 / 177. szám

Árpi, Tibi és Laci...

A pásztói elágazásnév három fiú. Komoly foglalkozásuk van, tehenet őriznek. A három srác Qndrésik Árpi, Lukács Tibi és Árpi unokatestvére Ondrésik Laci, aki látogatóban van Pasztón Adácsról.

A főnök Árpi -Ezt bizonyítja, hogy az ő vállán lóg az ostor, amivel, hatalmasakat lehet pattogtatni.

— Tibi nagypapája csinálta. Nagyon klassz,, jókat csattog.

Árpi most megy hetedikbe, Tibi ötödikes lesz. Büszkén újságolják, hogy a bizonyítvány nem is volt olyan rossz. Szépen sorakoztak az ötösök és a négyesek. Most szünidőben vállalták a tehenek őrzését.

Amíg beszélgetünk az út szélén, addig is oda-oda- pillantgatnak, mit csinálnak a jószágok. Hiába, nagy a felelősség. ..

— Vigyázz, a Zsuzsi kiment az útra — kiáltja egyszeresük Tibi.

Erre mind a három gyerek nekiiramodik és egykettőre visszaterelik a fegyelmezd - lenkedő jószágot.

— Én minden nyáron szoktam teheneket őrizni — mondja Árpi. — Most tízre vigyázunk. Apukám Tepkén dolgozik. A termelőszövetkezetben állattenyésztő. Szoktam tőle pénzt is kapni az őrzésért. Gyűjtöm. Biciklit szeretnék venni. Már van hatszáz forintom.

Tibor édesapja is a Béke Termelőszövetkezetben traktoros. Ö nem kap különfi- zetséget a nyári munkáért.

— De édesanyám mindig elenged moziba, vagy a strandra, ha menni akarok.

— Nem unatkoztok?-k Á, dehogy. Mindig oda visszük a teheneket, ahol nagyobb a fű. Váltogatjuk a helyet. Közben játszani szoktunk. Fogócskázunk, vagy hunyót játszunk.

— Meg az autókat is nézzük, ha itt vagyunk az út szélén — szól közbe Tibi. — Ismerjük, melyiknek milyen a márkája. Ha egy-egy klassz autót látunk, nézzük, amíg el nem tűnik az úton. Nem lehet itt unatkozni.

— Nem vagyunk kint egész nap. Hétkor kijövünk, aztán tizenegykor hazahajtunk. Délután megint kiválasztunk egy helyet, ahol jól lehet legeltetni. Most elmegyek majd nyaralni. Laciékhoz, az uno- katestvéremékhez Adácsra. Addig majd valamelyik testvérem vigyáz rájuk.

Az unokatestvér rábólimt. Aztán megint elszaladnak, mert az egyik kisborjú veszélyesen közeledett a forgalmas országú thoz.

így van ez. Aki munkát vállalt, az nem ér rá beszélgetni. ..

Cs. E.

lévészereptéú

Droznicsek Árpád a hőségtől kábán állt a villamosmegállóban, amikor megérkeztek a tévé munkatársai. Pont négy óra volt.

— Megkérjük, nyilatkozzék, mi a véleménye a közlekedésről? — kérdezte egy szimpatikus fiatalember, aki egy mikrofont dugott Droznicsek orra alá.

A riportalany kissé zavartan dadogta:

— Hogy is mondjam ... Ügy

még soha sem volt, hogy valahogy ne lett volna.

— Köszönjük. Az esti híradóban már megnézheti magát! — mondta a barátságos fiatalember.

Es Droznicsek taxiba ült, hogy le ne késsé az adást...

Este fél nyolckor — alighogy hazaért — felhangzott a Tv-híradó ismerős szignálja. Egy ferihegyi fogadás és egy új Zala megyei sertéshizlalda között Droznicsek tűnt fel a képernyőn. Felesége, Jolán gyengéden simult Árpádhoz.

— Milyen okosan beszélsz szivem: úgy még soha nem volt, hogy valahogy ne lett volna. És olyan szép vagy a képernyőn, mint egy filmszínész. Ezt megünnepeljük. Vedd elő a dugipénzedet. Tudom, hogy ott rejtegeted a zsírosbödönben. Ma este egy tévésztárral mulatok — mondta az asszony oly szerelmesen, mint másfél órás házaskorukban.

Droznicseket munkahelyén a portás reggel levett kalappal köszöntötte:

— Gratulálok. Jól megmondta a véleményét az este. Kérek a noteszembe egy autogramot a kislányomnak. Gyűjti a híres embereket.

Kollégái virággal és kisüsti törköllyel várták. A szép Pla- tárfiné a köszöntőjében azt mondta: büszkék, hogy ilyen emberrel dolgozhatnak egy szobában. Aztán Droznicsek füléhez hajolt: „Maga már

régóta tetszik nekem. Este hétkor várom a Hármashatár- hegyen. A főúttól jobbra, a negyedik tölgyfánál”.

Délben az üzemi étkezdében hatalmas szelet, puhára főtt zsíros marhahúst rakott a tányérjára Teri néni, a szakácsnő:

— Tudom, hogy ezt szereti

Droznicsek művész úr. Legközelebb milyen szerepben látjuk a tévében?

— Nem tudom. De csak prózáról lehet szó. Az énekhangomat még képezni kell — mondta Droznicsek szerényen. Ebéd után az igazgató hívatta. Széles mozdulattal ölelte magához:

— Gratulálok, ön a mi büsz-, keségünk. Nagyon tetszett az a magabiztosság, ahogy keményen odavágta: „Ügy még sohasem volt, hogy valahogy ne lett volna!” Holnap a minisztériumban fontos megbeszélésem van. Szeretném, ha velem jönne. Egy tehetséges, ismert ember társaságában erősödik a pozícióm.

Jó dolog ez a népszerűség. Egyetlen tévészereplés és íme, hárommillió néző ismeri az embert — dünnyögte elégedetten Droznicsek. amikor délután a közlekedési vállalat kocsit küldött érte. A központ egyik vezetője fogadta. Hely- lyel és konyakkal kínálta. Szívélyesen kezet szorított Droz- nicsekkel.

— Köszönjük a tegnap esti tévényilatkozatát. Köszönjük a tárgyilagos, mérsékelt hangot, mellyel az utazóközönség tudomására hozta: „Ügy még soha nem volt, hogy valahogy ne lett volna!” Hálánk jeléül ebben a hónapban bliccelhet jármüveinken!...

Galambos Szilveszter

Owen

nyomában

Az Owen korában még kétezer lakosú településen ma mindössze 82 felnőtt és 18 gyermek él. 1968 óta — amikor bezárták a gyárat — rohamos az elvándorlás. Hajdani. 1817-ben alapított iskolája, ahol Owen szellemében a munkás gyermekek ingyenes oktatásban részesültek — romos. Tetőzete behorpadt, falai mállanak. A jellemneve Lő intézet — az oweni felnőttnevelés intézménye — ma is működik: a szomszédos Lanark polgári klubja.

A Clyde partján, festői dombok között fekvő New Lanark megmentésére 1963-ban mintegy 600 alapító taggal megalakult a New Lanark társaság. Tagjai egyetemi professzorok — a brit szigetek szinte valamennyi főiskolájából —, amerikai emberbarátok, az NDK és Lengyelország lelkes értelmiségei. A falusi boltot — Nagy-Britannia első, ugyancsak Owen alapította szövetkezeti boltját, A gyár leépítése, New Larank elnéptelenedése azonban megnehezíti a kommuna ' muzeális heíyreállítákát.

New Lanark, a Glasgow-től 25 mérfoldnyire délre fekvő egykori ipartelep végnapjait éli Az ipari forradalom egyik legérdekesebb emléke a műit század elején, az utópista szocialista Robert Owen által alapított szövőgyár omladozik. A szürke kőépület, ahol 1820 és 1825 között a híres kommunista közösség dolgozott, már idegenforgalmi látványosságként is megfakult, pedig az érdeklődés iránta töretlen. Csak énpen menteni kellene a menthetőt.

Üzem- és munkaszervezés a tanácsi vállalatoknál

Tauu mint másfél év telt el az üzem- és

X KJULJ munkaszervezésre vonatkozó párt-, és kormányhatározat megjelenése óta. A tanácsi felügyelet mellett működő ipari vállalatok sajátos feltételekkel rendelkeznek, illetve az igények is mások, mint a minisztériumi vállalatoknál, ezért feltétlenül időszerű volt, hogy a megyei tanács legutóbbi vb-ülósén megvizsgálta a határozatok végrehajtását.

Az Ipoly Bútorgyár folytatja az intenzív gyártmányfejlesztést, a szécsényi asztalosüzemben új technológiai folyamat alkalmazásával 30 százalékkal növelték a bútorgyártást, Balassagyarmaton az egész telepet érintő technológiai módosítással növelték a termelést. A Textilipari Vállalat salgótarjáni és jobbágyi telepén szalagszerű termelés bevezetésével kétharmadra csökkentették az átfutási időt, a szabászat átszervezésével munkaerőt, és ezzel költségeket takarítottak meg. A Vegyesipari Vállalat a technológia tökéletesítésével, az önköltség és normaidő csökkentésével, a termelés növelésével gazdaságossá tette a szerszámosláda gyártását. Az üzem- és munkaszervezés konkrét eredménye tehát az, hogy több bútor, ruhanemű és egyéb használati tárgy jutott a lakosságnak, vállalati nyereség és részesedési alap képződött, tehát érdemes volt gondolkodni és végrehajtani a párthatározatot, mert jól jártak az üzemi dolgozók és a vásárlók is.

Az említett példák biztatóak' nem akarom azok értékét kisebbíteni. Az is jó dolog, hogy terjednek, szaporodnak a hasznos intézkedések, de még korántsem általánosak, még nem bontakoztak ki kellő mértékben. Mi akadályozza a párt- és a kormányhatározatok eredményesebb végrehajtását? Néhány vállalatnál hiányoznak, vagy gyakran változnak a vállalati közép-, illetve hosszú távú műszakigazdasági, fejlesztési tervek, ezért nem boldogul a szervezés, másutt a rekonstrukció köti le a szellemi, és főleg az anyagi erőt.

Nem vitatom, az üzem- és munkaszervezés nem kevés pénzbe kerül, különösen akkor, ha tudományos intézetre bízzák a tanulmány elkészítését. A technológia korszerűsítéséhez is pénz kell. De az is igaz, a megyei tanács vb- elé terjesztett jelentésben leírták, és az érintett gazdasági vezetők kénytelenek beismerni, hogy a rendelkezésre álló gépek és berendezések fokozott kihasználására az intézkedési

tervek kevés súlyt helyeznek. A műszakiak és a munkások látják, hogy a gépek sokszor állnak, elhanyagolják a karbantartást, ezt nem tekintik veszteségnek, nem intézkednek. Ez annál is inkább figyelemre méltó hiba, mert a technikai felszereltség fokozása szükségszerű, a rekonstrukciók jelentős része még ezután következik.

Amikor beszámoló készül, akkor mindenki vallja, hogy az üzem- és munkaszervezés korszerűsítése elválaszthatatlan a munkaversenytől, a szocialista brigádmozgalomtól. Az is közismert, hogy az 1973. évi versenyválla- lások fő követelménye a gazdálkodás, a termelékenység eredményességének növelése. Mindezt hangoztatják, elméletileg elismerik, mégis több vállalatnál nem mondják meg, hogy az eredmények növelése érdekében munkahelyenként mit kérnek a dolgozóktól. Vagy a termelési- és brigádértekezleteken csak általánosságokat mondanak. Ahol ezt teszik, ott a brigádvállalások többnyire formálisak, általánosak, nem segítik eléggé a gazdaságosság fokozását.

A tanácsi iparhoz tartozó vállalatok dolgozóinak fele részt vesz a szocialista brigádmozgalomban. Mégis több vállalati vezető csak alkalomszerűen foglalkozik a munkaverseny- nyel, ennek ösztönzésére a szükségesnél kisebb összeget biztosítanak, és az erkölcsi elismerést sem mindig adják meg.

A tnPirVéi tanács vb elismerte, hogy az utóbbi másfél év alatt a munkaverseny fejlődött, kézzel fogható, forinttal mérhető eredményeket ért el, de a vizsgálat arra is figyelmeztet, hogy az üzem- és munkaszervezés nemcsak a vezetők feladata, a követelmények olyan nagyok, hogy tömegbázisra kell építeni, a munkaversenyt és az üzem- és munkaszervezést a legfontosabb feladatok szolgálatába kell állítani. Fejleszteni kell a szervező munka és a munkaverseny — eken belül az újítómozgalom — kapcsolatát, az üzem- és a munkaszervezést mindinkább a termelés gazdaságosságának, s a hatékonyság fokozására kell hasznosítani. Milyen módszerekkel, hogyan? Erre vonatkozóan az írásbeli jelentésben, és a felszólalások során is több javaslatot tettek, de ezen túlmenően, a megyei tanács vb több határozatot hozott, és ennek nyomán folyamatosan további intézkedések következnek. F. L.

Alakul a gyár, alakulnak a munkások

A Ganz-MÁVAG mátrano- váki gyárában 1969-ben kezdték meg a termelést, de a beruházás még tart. 'Az üzem az idegen szemével zsúfoltnak látszik. Ez talán attól van, hogy nagyok itt a méretek. A daruk hatalmas lemezeket emelnek és egy-egy darupályarész is sokat nyom. Üj üzem, új munkásokkal. Az egyik még fejlesztésre, soksok szervezésre szorul, a másik, a munkás pedig soksok szakmai tapasztalatra, amit nem szerezhetett meg előző munkahelyén, a bányánál. Mindkettő jól halad, az üzem és a munkás is, a kijelölt úton. A számok is arról tanúskodnak.

Az 1971-es évben 43 milliós értéket termett ez az üzem, tavaly már 70 milliót. Az idén 93 millió 600 ezer forint értékű tervet szabtak a mátra- nováki gyárra. Az első fél évben 50 millió 600 ezer forint érték ebből megvalósult.

— Exportra is szállítottunk — újságolták. — Egyiptomi megrendelésre zsilipkapuk készültek. — Az idei exportjuk 10 millió forint lesz. Még ezután fognak hozzá a három- nyílású vasúti híd gyártásához, amit Csehszlovákiába szállítanak. Jövőre is készül ilyen, összesen 16 hídra van csehszlovák megrendelés.

Négyen beszélgetünk a gyárról, Csikó István csoportvezető, Marúzs Elemér, mindketten alapszervi párttitkárok, Hollósi János pedig a csúcsvezetőség tagja. A gyár, annak is inkább az emberi oldala a téma. Vajon hogyan látják ők?

— Szorgalmas emberek vannak ebben az üzemben.

Űj tanműhely Nagybátonyban

Megyénkben is Jelentős intézkedések történnek a szakmunkásképzés elméleti és gyakorlati színvonalának javítása, fejlesztése érdekében. Szeptembertől kezdve a nagy- bátonyi FÜ.TÖBER gyáregységében is új tanműhelyben tanulnak a vas- és fémszerkezet-lakatos ipari tanulók.

A korszerű tanműhelyben

egy időpontban húsz tamiló készülhet fel, illetve sajátíthatja el a szakmát. Az új gyáregység vezetősége — a 209. sz. Zsinkó Vilmos Szakmunkásképző Intézet igazgatóságával — nagy gondot fordít arra, hogy a leendő szakmunkások megfelelő körülmények között, magas színvonalon sajátítsák el a szakmái.

Olyanok zömében, akik tanulni is szeretnek — mondja Csikó István, majd elgondolkozik és így folytatja:

— Vannak, akiknél még valamiféle bizonytalanság érzését lehet felfedezni, ez is az igazsághoz tartozik. Elgondol- kodók és valahogy talán a munkát is „muszájból” végzik még,

— Korábban ez volt inkább a jellemző, nekem is ez a véleményem — kapcsolódik a beszélgetésbe Marúzs Elemér. — Most már azért gyakoribb, hogy egyik is jön, a másik is —, nézd, igaz, hogy milyen jól sikerült ez a munka — mondják és szinte érzi az ember, hogy örülnek a sikernek. Ügy gondolom, hogyha ezt tudjuk erősíteni az emberekben, akkor teszünk jó szolgálatot, mert aki már idáig eljutott, így vélekedik, abban aligha van bizonytalanság, az már látja a jövőt.

— Igazad van — helyeselnek a többiek, azután megint Csikó veszi át a szót.

— A bérezésünk tetjesítmé- nyes órabér. A többletmunka tehát érződik a kereseten is, de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy ez még beruházás alatt álló üzem, és van itt gond elég. Ott van például a szerszámkérdés. Kevés a szerszám. Az én csoportomban 25-en dolgozunk, és van hat tanuló is. Kézi szerszámmal jóformán csak né’nányan rendelkezünk, mi látjuk el a többit is.

— Nemcsak nálatok, másutt is úgy van ez a szerszámmal. De azért azt se hallgassuk el, hogy talán eddig sok szerszám el is tűnt. Ezen is változtatni kellene. Persze a szerszámellátást valahogy meg kell oldani a vezetőségnek, mert anélkül nehéz dolgozni — mondja Marúzs Elemér. •

— Az üzem- és munkaszervezés segítésére most nekünk is alapszervezetenként intézkedési tervet kell készíteni. Első ízben kerül ez nálunk napirendre. Tennivaló bőven, van. , A szerszámtakarékosságon kívül a munkaidő jobb kihasználása, a tanulóképzés segítése, a szocialista brigád- mozgalom erősítése mind

olyan feladat, amiben a párt- szervezet tud tenni egyet és mást. De van olyan sajátos tennivaló, amit az üzemvezetőségnek kell a tervében rögzíteni és megoldani.

— Mi, csoportvezetők korábban járunk be a munkahelyre, hogy a napi feladatokat kialakítsuk mire a többiek jönnek. Ezt meg tudjuk oldani. Amikor viszont egy-egy nagyobb munkát befejezünk, akkor néhány napos pangás következik csak azért, mert az új munka nincs kellően előkészítve. A programozásban, alapanyag-biztosításban még sokat kell javulni a gyáregységnek — mondja Csikó István, és a többiek is megerősítik ezt a véleményt.

— A munkások egyre inkább igénylik, hogy a vezetők gyakrabban mondjanak véleményt munkájukról. Az információt kellene még hatékonyabbá tenni, mert ennek is két oldala van. Nem azt mondom, hogy nem járják a munkahelyeket a vezetők, mennek ők éppen eleget. De a szervezés mellett több időt és figyelmet kellene fordítaniuk a munkásokra is — vélekedett Hollósi János.

A beszélgetésből kitűnik, jól látják a tennivalókat annak érdekében, hogy a sokat emlegetett üzemi légkört hogyan, miképpen kellene javítani, erősíteni. Van bennük egészséges türelmetlenség is, ami csak hasznára lehet a közös ügynek. Így beszéltek például az üzem kezelésében levő művelődési intézményrői. amit élettel megtölteni; tartalmassá tenni még ma csak feladat. Elkezdődött valami a tudatban, de lassú az erjedés. Meg kellene ezt gyorsítani, már csak azért is, mert az új gyárban sok a fiatal, akiknek itt is, mint másutt, vannak és egyre nagyobbak lesznek ilyen irányú igényei.

A termelést, amiről elöljáróban elismerően szóltam, ezek az emberek valósítják meg. Ahogy a gyár alakul, úgv alakulnak munkásai és ez a kölcsönhatás örökös folyamat, amiben az emberé a meghatározó szerep.

Bőd« János

NÓGRAD - IS73, jui.us 31., kedd