Nógrád. 1973. július (29. évfolyam. 152-177. szám)
1973-07-21 / 169. szám
-—-----_ Szobrok, emlékművek A hála és emlékezés jegyében A NÓGRAD 1970. július 26-i szama hírül adta, hogy Salgótarjánban a városrekonstrukció során lebontják a szovjet hősi emlékművet. „Ezt a munkát már befejezték” — áll a cikkben. Az emlékművet Forgácson állítják fel, ahol az első szovjet katona a város területére lépett 1944. december 24-én este. Az emlékmű most e helyen hirdeti a történelmi jelentőségű eseményt. Korábbi környezet, a régi városkép, a hajdani Szabadság tér is már csak az emlékezetben él, a Régiposta utca északi bejárata, a pénzintézet, a hajdani Pécskő utca nyugati vége, az őrangyal patika, az üzletek épülete, a hosszan elnyúló ház, amely sokáig a megyei könyvtárnak adott otthont stb. Az emlékmű avatása hatalmas politikai megmozdulásnak számított a városban. A Munkás Szó című lap 1946. augusztus hó 24-i számának első oldalán P. M. tudósítását olvashatjuk az eseményről „Augusztus 11-én avatta fel Salgótarján az orosz emlékművet” címmel. E napon két alkalommal rádióközvetités is volt Salgótarjánból, kulturális és sportesemények zajnéhóny részletet: „A ráchó * bányászt szólaltatta meg először. Meghatva hallgathattuk a bányászhlmnuszt a -Szerencse fel* jelszavát a bányászaink előadásában ... 10 órakor kezdődött az emlékmű felavatása. Hatalmas tömeg vönult fel a feldíszített Szabadság térre a karcsú obe- liszk formára alkotott emlékmű köré. Vidéki viszonylatban ez az emlékmű az első helyet foglalhatja el. Előtérkiképzése művészileg tovább képezhető, jobb időkben sor is kerül rá, amint a salgótarjániak mondják. Jakab elvtárs nyitja meg az ünnepséget, kifejtve a salgótarjáni Kommunista Párt törhetetlen bizalmát felszabadítóink iránt. Kádár János nemzetgyűlési képviselő elvtárs a fasizmus szörnyűségeiről, a népek újkori rabszolgaságáról beszélt. A felszabadító Vörös Hadsereg adta vissza a kis népek szabadságát, a mienket is .. . Bla- nár Sándor polgármester vette át megőrzésre az emlékművet ...” A cikkben említett „Jobb idők” hozták magukkal az 1960-as években kezdődött városrekonstrukciót, amelynek következményeként az emlékmű csaknem eredeti állapotában mai helyére került, „továbbfejlesztésére” nem került sor. (Az új szovjet hősi emlékművet a későbbiekben ismertetjük.) lottak. Idézünk a tudósításból — Ha rám bíznák, én nagyon gyorsan és minden szempontból kedvezően rendezném a városi közlekedés problémáit. — Igen? Es hogyan? — Mindenekelőtt megszüntetném a gyalogjárókat. Ez a dolog nyitja. — Mi lesz akkor a gyalogosokkal? — A gyalogosokkal? Azt kérdezitek, mi legyen velük? Semmi különös. Azazhogy mégis: menjenek a pokolba! Kasteliano: Kendezzük... Csak nem gondoljátok komolyan, hogy ezeknek a két lábon járó feudális maradványoknak helyes az utca mindkét oldalán akkora teret kisajátítani? Ráadásul mindezt akkor csinálják, amikor szegény gépkocsivezetők annyit szenvednek a dugóktól. — Igazad van, mert nagyon sok olyan gyalogos van, aki csak sétára használja a gyalogjárókat. — Hát sétáljanak kedvükre, csak ne a városban. Én is szeretek sétálni, de nekem jachtom van... S ha már azt nem tudnám megvalósítani, hogy a gyalogosokat kitiltsam a városból, akkor anynyit minimum kiharcolnék, hogy a középkori húsgombócok vásár- és ünnepnapokon ne érinthessék talpukkal az aszfaltot Milyen pompás lenne úgy utazni, hogy nem lóg feletted Damoklész kardja, nem kell minden pillanatban arra gondolnod, hogy agyonnyomsz vala kit... Engem főleg az bosszant, hogy olyankor rengeteg időt veszítek a formaságok és a rendőrség miatt. Fordította: i Saiga Attila Munit a én vidámság Edzőtábor úttörő „művészeknek A nyfrjesi úttörőtábor kapujához érve. a két piros nyak- kendős őrszemtől kérdezem: — Mi a jelszó, lányok? Válasz helyett az egyik kislány, a hatodikos Hajdú Györgyi ajkához ütögetve tenyerét huhogó, újjongó hangot hallat. Csatlakozom hozzá, s beengednek. (A Salgótarjáni Úttörő Központi Művészegyüttes 53 tagja töltött itt, Nyírjesen július 19-ig, tanulással, szórakozással egy hetet a kellemes levegőjű, dús lombú fákkal teli, szép környezetben.) Délelőtt háromórás szakmai foglalkozáson vesznek részt a gyerekek. Négy csoportban. Külön próbálnak, illetve gyakorolnak a zenészek, a bábosok, az irodalmi színpadosok és a fiúénekesek. Koedukált tábor. — Hogyan viselkednek, dolgoznak a gyerekek? — érdeklődöm Székely Istvántól, a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ főmunkatársától, a művészeti tábor vezetőjétől. — Nem panaszkodhatom rájuk. Kisebb fegyelmezetlenségektől eltekintve, ami természetes is, kulturáltan viselkednek jól dogloznak. A többség a nagy meleg ellenére is örömét leli a munkában. A fiúk és lányok — ki szóban, ki anélkül, bólogatva — egyetértőén helyeselnek, bár egy-két ellenvélemény is eljut fülemhez. Ezek a lustábbak — súgnak a mellettem lévő lányok —, azt szeretnék, ha csak egy órát gyakorolnánk, aztán mennénk játszani. De van itt lehetőség játékra is bőven. Lehet társasjátékoz- ni, pingpongozni, tollaslabdázni, lábteniszezni, focizni a földön és az asztalon. A szellemet is játékkal edzik: köny- nyed, vidám vetélkedőket rendeznek, „Ki mit tud?” versenyt a tábortűznél, részt- vesznek a rádió „Ki nyer ma?” játékában. Tanúja voltam egy ilyennek. Vagy tíz-tizenkét leány, az úttörőzenekar tagjai körRészlet a táborról PÓKHÁLÓ (5.) írta: Galgóczi Erzsébet — Aha... És kinek akarta ezt az egy-két fürt halat ajándékozni? — Kinek? Kiknek! — Hát kiknek? — Ne írja, elvtárs ... Vincellér elvtársnak, Szabó elvtársnak, a másik Szabó elvtársnak, Koiocsai elvtársnak, Gelencsér elvtársnak, Csegei elvtársnak, Buzsáki elvtársnak, Furján elvtársnak... A főhadnagy elképedve hallgatja a névsort: valameny- nyi név olyan ismert a megyében, hogy felesleges a beosztásukat hozzátenni. Elbizonytalanodik, Zsiga pedig fújja a vég nélküli névsort, egyre kevésbé ismert nevek jönnek, az egyiknél a tiszt megállítja: — Ez kicsoda? — Az Állatforgalmi Vállalat Osztályvezetője — mondja Zsiga és folytatja — Lehőtz elvtárs, Ócsag elvtárs ... — Na, várjon csak — gondolkodik a tiszt, aztán gépeli: „A menetlevélen fel nem tüntetett halat nem értékesítésre, hanem ajándékozásra szánta.” Pont. Itt írja alá. Zsiga nem nyúl a tollért. — Feljelent? — Nem. Visszaadom az ügyet a téesznek. — És a hal...? — Leadja, ahol a többit. Szerződésre. A rendőrség ezze] a zára. dékkal továbbította a jegyzőkönyvet: „Mivel nem nyert megállapítást, hogy a hal eltulajdonításából Selyem Zsig- mond agronómusnak anyagi haszna származott, a rendőrség eltekint a bűnvádi feljelentés megtételétől.” Az úgynevezett Központi Major: istállók, magtárak, silók, górék, műhelyek nagyszabású komplexuma. Az egész fölött — mint falusi házak fölött a templomtorony — a csillogó hidroglóbusz uralkodik. A marhaistálló előtti térségen bikákat mázsáinak. Két markos féri az orr-karikába fűzött kötélen kivezeti a bikát az istállóból a mázsára. Géza a két olasz kereskedö- A mázsát Zsuppán kezeli, vei kissé távolabb ácsorog. Sáray úr a tolmács. A takarmányozóban Csor- vás, a főkönyvelő házigazdaként sürög-forog. Két viharvert széket visz ki az olasz kereskedőknek, s valósággal kényszeríti őket, hogy üljenek le. Rettentően sajnálja, hogy a Csao bambinón kívül egy szót sem tud olaszul. Mögötte Piroska a kis adminisztrátor, fehér kötényben, fityulában, harmatos bamfoisüvegekkel kínálja az olaszokat. A bambi nem ízNŐGRÁD = 1973. július 21., Szombat tik nekik, de Piroskának megcsipkedik az arcát. Pellek Gyuri, az egyik cigányfeketére sült állatgondozó fekete trikót, micisapkát visel — odakiáítja Gézának a mázsán álló bika mellől: — Géza, én is ráállok a mázsára. Hetven ]jj}6! Fizessenek a taljánok! Ezeknek a bőrük alatt i* pénz van! — Mit mond? — Jkérdezi az olasz. Sáray úr fordít. — Azt mondja, hogy a saját nevelése Hogy vérzik a szíve, amiért meg kell válni tőlük! Az olaszok bólogatnak. — Szép állatok! Nagyon szépek! Géza kivesz két bambisüveget Piroska kosarából, s az emberek után megy az istállóba. Nevet — Gyuri, ne kiabálj ilyeneket, hátha megértik az olaszok! — Maga hol tanult meg Gyen jól olaszul? — kérdezi az olasz. — Fiatalkoromban egy évig Olaszországban csavarogtam. — Mint agronómus? — csodálkoznak. — Mint földbirtokos — feleli Sáray. A téesz borkombinátja a legmodernebb elvek szerint épült. A külső, földszinti részen helyezkedik el a teljesen gépesített daráló és prés, s ebből vastag csövek vezetnek a pincében, elhelyezett óriási betonkádakhoz. A pince közepén két sorban óriási „hagyományos” hordók terpeszkednek, nagy része már üresen várja a szüretet. A falak mentén kisebb hordók, válogatott borokkal. A téesz vezetősége a két. olasz marhakereskedőt traktál ja. Saci, a fiatal pincemester vezeti őket a hordók mentén, minden hordó csapjából teleea. gedl a poharukat, s ragyogó mosollyal zsebeli be a dicséreteket. Sáray úr fordít. Géza odaszól a pincemesternek: — Mindent bele, Saci! Az aranyérmeseket! Megvették a bikákat! — Mit mond? Mit mond? — kérdezi az egyik olasz. Sáray úr szenvtelen arccal fordít. — Azt mondja, hogy a pincemesterünk parasztgyerek, a téesz ösztöndíján végezte el az egyetemet. Több aranyérmet nyert a borainkkal. Zsuppán kissé hátramaradt, s a tekintetével odahívja Gézát. — Mi lesz a Selyem Zsiga üggyel? — Miért haragszol Selyem Zsigára? — Haragszik a fene — for- tyan fel Zsuppán. — Személy szerint mért haragudnék rá? De mindenkire haragszom, aki nem tort ja be a törvényt, aki lop, csal, hazudik, megveszteget, korrumpál... és ráadásul röliög a markába: na, jól átejtettem ezeket a tahó parasztokat. Géza elmosolyodik, — Mióta vagy te tahó paraszt? Zsuppán sötét marad. — Az apám az. Az egész pereputtyom. Én is az voltam. S újra annak érzem magamat, mióta hazahívtál. — Selyem Zsiga is paraszt volt. — Azt már ő régesrégen elfelejtette. Aki ’56 előtt képes volt kiszolgálni egy parasztellenes politikát...! Gézának nincs kedve politizálni. Sóhajt. — Nem hiszem, hogy nálatok a Vagongyárban minden aprócseprő üggyel a rendőrséghez szaladtatok! ÍFelytatjuk) be ülték a rádiót. A megfejtés elhangzása előtt kellett papírra írniuk a maguk tippjét. A játék tisztaságára, hogy még véletlenül se történjék „huncutság”, vezető tanáruk, Virág László vigyázott, őszintén megvallva kételkedtem a sikerben. S ezek az okos, értelmes tíz-tizennégy éves lányok alaposan rácáfoltak kishitűségemre: a négy fő kérdéséből háromra tökéletesen megfeleltek. A legjobb eredményt a nyolcadikos Katona Dóra és a nála valamivel idősebb, tiszteletbeli úttörőzenekari tag, Édes Kati érte el. A fiúkórus tagjai ebéd előtt még fociztak egy kicsit. Jobban esik így az ebéd. — Nagyon ízlik a kaja — mondja a többiek nevében is a hetedikes Bulyovszky Tamás. — Csak az a baj — kapcsolódik a beszélgetésbe Tamás osztálytársa, Csuberda Zoli, hogy fürödni nem lehet. Bizony, igazsága van Zolinak, mert foci után, s ekkora hőségben jól esne az embernek egy kis langyos fürdőzés. Dehát veszélyes, kiszámíthatatlan medrű a nyírjesi tó. A gyerekek életét, épségét nem kockáztathatják a vezető tanárok sem. Hétfőn városnézésen Balassagyarmaton járt benn az egész tábor — újságolták többen Is. Voltak a Palóc Múzeumban, a Horváth Endre Galériában, a művelődési központban, délután filmelőadáson vettek részt. Egybehangzó vélemény szerint a legnagyobb élményt a múzeumban látott népviseletek és az udvaron lévő, eredetien berendezett palóc ház jelentette. — Még sohasem jártam » Palóc Múzeumban — meséli , Rácz Pista, a bábcsöport egyik hatodikosa. — Csudára tetszett, amit ott láttam. Meg fogom nézni máskor is. A tábor szervezői egyik céljukat elérték tehát; maradandó, emlékezetes élményt, kellemes napokat szereztek a művészetek ifjú barátainak. Elérték másik céljukat is: a csoportok sikeres előkészületeket tettek az elkövetkezendő időszak fellépéseire. A zenészek együtt is próbáltak a fiúkórussal és a bábosokkal. A jövőben közös műsorokat is adnak. — Mi részben már a jövő évi békéscsabai nemzetközi bábfesztiválra készülünk — újságolja Tóth Ilus. — Nóg- rád megyei népszokásokat viszünk bábszínpadra. A munka legelején tartunk. A forgatókönyvünk, s bábjaink egy része már kész van. Közben felharsan a kürtszó. Ebédre hív. További jó munkát kívánva, búcsúzunk. Az általános iskolát most befejezett Benga Jutka a kapuig kísér. — Milyen kár, hogy jövőre már nem lehetek itt a többiekkel — sóhajtja. — Nem baj, Jutka — vigasztalom, míg bekászálódom a kocsiba. — Ez az élet rendje. ö pedig megáll, s mosolyogva búcsút int elporzó gépkocsink után. Sulyok László Zánkára indultak Ma, a KISZ Központi Bizottság Vörösselyem Zászlóval kitüntetett nagybátonyi József Attila Úttörőcsapatának 22 kiváló úttörője tíznapos táborozásra indult Zánkára. Mint ismeretes, a sok éves kiemelkedő csapatmunkáért a nemzetközi gyermeknapon a KISZ Központi Bizottsága Vörösselyem Zászlóval tüntette ki a nagybátonyi úttörőcsapatot. A kiemelkedő úttörőmunkát végző pajtások közül, a KISZ Nógrád megyei bizottságának úttörőelnöksége 22 kiváló úttörőnek 10 napos táborozást biztosított. A tábor programjában szerepel autóbusz- és hajókirándulás; tábori olimpiai sport- vetélkedő; gyalogtúra, akadályverseny. A részt vevő pajtások megtanulnak úszni, kerékpározni. , A kiváló úttörők megismerik a jövő évi úttörőfeladatokat — s többségük, mint őrsvezető —. a csapatban még eredményesebb munkát tud végezni.
