Nógrád. 1973. július (29. évfolyam. 152-177. szám)

1973-07-17 / 165. szám

fit. Már megkezdődött a próbaüzem A FŰTÖBER csaknem 400 milliós beruházása határidőre elkészült. Az építők valóra váltották ígéretüket. Július 1-én megkezdődött a próbaüzem, bár az üzembe helyezési eljárás még folyamatban van. A hőcserélők és a középméretű tartályok sorozatgyártása már az új üzemben folyik. Csaknem 100 új, modern gépet helyeztek itt üzembe. Kö­zöttük sok az automatikus vezérlésű, nagy teljesítményű gép. Elsősorban hegesztő- és lángvágógépek ezek. Képünkön az NSZK gyártmányú másoló lángvágógép szerepel. A rajzról fotócella segítségével letapogatja a formát és egyszerre négy vágófejjel dol­gozik. Öt ember munkáját végzi el, a négy lángvágóét és végső soron az előrerajzoló- et is. Mustó István a 30 milliméternél, vastagabb acéllemezből a hőcserélők peremeit vágja Mai arcuk, mai emberek Dolgozó anyákról három felvonásban LEHET manapság még vala­mi újat mondani a dolgozó családos nőkről ? Aligha. Számtalanszor elhangzott, le­írták, hogy ezek az asszonyok, hogyan végzik a - hármas fel­adatot: a munka, a háztartás, és a gyereknevelés gondját. Arról is sokat szóltak, hogy az üzemek, vállalatok segítik-e, és miként a családos nőket. A téma azonban mindig aktuális, g most valahogy így próbáltuk megvizsgálni: a dolgozó anya és a gyerek. Színhely: a Nógrád megyei Textilipari Vállalat salgótarjá­ni telepe. Szereplők: az itt dol­gozó asszonyok. És a rende­zők? El kell fogadnunk ren­dezőkként azokat az életkörül­ményeket, melyek között ezek az asszonyok megpróbálnak jó munkásnők, és jó anyák lenni egyszerre. — Mennyi idő jut a gyere­keimre? Kevés, nagyon kevés. Beáta 10 éves, Csaba pedig négy. Iskolaidőben akkor ta­lálkozunk, mikor reggel össze­készítem őket, és este, ha ha­zamegyek. — Lakás van? — A Művész-telepen lakunk egy három-szobásban, a szüle­immel. Grósz Józsefnél aki az szb- titkárt helyettesíti, elmondja Koch Istvánnéról, hogy tulaj­donképpen sok „gyereke” van. Oktató a tanműhelyben. — Igen — az asszony abba­hagyja egy kicsit a félkész is­kolaköpenyen az aprólékos munkát —, ez 35—10 gyerek. A tanulócsoportom tagjai is most szabadultak. Jó ered­ménnyel végeztek, kitűnő is volt köztük. Hanem nagyon ideges tudtam lenni, amikor egy-egy nehéz nap után haza­mentem, és a két sajátom ott­hon ricsajozott. Rossz gyere­kek — ezt már mosolyogva, harag nélkül mondja. — Es a férje? ő többet tud velük foglalkozni? — Sajnos, nem. Vidékre jár, alig van otthon. Az igazi se­gítség, amit a nagyszülőktől kapunk. Nem is tudom, ho­gyan járnék két' műszakba, miként oldanám meg a ház­tartást, ha külön lennénk a nagyszülőktől. Anyu, anyu, de kevés időd marad, még ilyenkor nyáron is! Mikor is játszottunk együtt utoljára? ★ A KŐVETKEZŐ „kategória” a gyereküket egyedül nevelő anyáké. Ez lehet a második felvonás. Répás Istvánná válása most emelkedett jogerőre. — Két gyerek van, a 9 éves kislány már tud nekem segíte­ni. A négyéves még kicsi, a nagymamával van. A vállalat támogat, augusztusban kapom a segélyt. — Mennyi időt tölthet a gyerekeivel? — Nagyon jó, hogy bevezet­ték a szabad szombatot. Két­hetente egy-egy egész nap, amivel én rendelkezem. A ház­tartást sem lehet elhanyagolni, de akkor — jobbára csak ak­kor — jut idő a gyerekekkel foglalkozni. Amikor Grósz Józsefnével arról beszélgettünk, hogyan támogatja a vállalat az egye­dülálló, vagy sokgyerekes anyákat, az anyagi juttatások mellett szóba került az üdülés. Berekfürdőn, és a Balaton mellett üdülője van a vállalat­nak. Az egyedülálló asszonyok, ha üdülni mennek, magukkal vihetik a nagymamát, mint családtagot. A férj helyett. Grószné, aki sokak gondjá­val, bajával foglalkozik, maga is egyedülálló anya. A 7 éves kislány most nyaralni ment a nagyszülőkkel. — Nekem is a szüleim se­gítenek. Teljesen egyedül képtelen lennék mindent el­végezni. A szüleim mindketten nyugdíjasok. Úgy gondoltam, egyedül nevelem fel a lányo­mat. Nagy már ahhoz, hogy egy idegent csak úgy elfogad­jon apjának. Arról nem szól­va, az új apa hogyan viselked­ne vele? Igen, anyu, aki mindig má­sok panaszai után szaladgál. Es amikor otthon nem szb-tit- kár, csak anya, rászakad a sa­ját gondja. FÖLDI 1STVANNÉ műveze­tő. Mindig mosolygós, és min­dig dolgozik. Hogy neki a nap hány órája jut négyéves gye­rekére ? — Amennyi a munka, a ta­nulás, és a társadalmi munka után marad. Azt viszont be kell vallanom, a házimunkát kicsit elhanyagolom. — Hol tanul? — Ruhaipari technikumba járok. Egyébként az üzemben sokan tanulnak, és nemcsak a vezetők. — És a társadalmi munka? — A ledolgozott 8 óra után. Nőfelelős * vagyok. A gyereket egy asszonyhoz hordom, ő el­vállalta. Ha vizsgázni megyek, akkor is előbb elrohanok a gyereket „leadni”, csak aztán jöhet a vizsgadrukk. Néhány éven belül — így tervezzük a férjemmel — én is kétgyerekes anya leszek — nevet, még a búcsúzásnál is. Ez nem volt rossz harmadik felvonásnak. Vajon a darab szerzője elé­gedett-e a főszereplők sorsá­val? Lehet-e erről a témáról később jobb darabot is Írni ? Bizonyosan, de ez már nem­csak a főszereplőkön múlik. Orosz Júlia Túl az egyi Egymillió kilométer. Még kimondani is sok, nem hogy a volán mögötte ülve ennyit megtenni. Nemzetközi műút, főútvonal, gidresgöd- rös elhanyagolt mellékutak. Sok-sok falu, nagyváros, nem egyszer csak néhány házas település. Ez mind-mind be­fér abba az egymillió kilo­méterbe, és közel negyven esztendőbe, amennyit Lak Imre, a megyei tanács gép­kocsivezetője eltöltött a vo­lán mögött. — Pontosan 1928-ban kap­tam meg a jogosítványomat. Cselédgyerek voltam. Bala­tonkenesén éltem, A gazdám­nak volt egy teherautója. Megkérdezte: na gyerek, vol­na-e kedved megtanulni ve­zetni? Nekem sem kellett több. Ráültem a kis kopott Ford kocsira, egykettőre megtanultam, Veszprémben vizsgáztam, . Attól a paptól kezdve, hogy Imre bácsi kezébe kapta a jogosítványt, az autó és ő el­választhatatlanok lettek. Né­zegetem a mostani jogosít­ványt. Ahány féle pecsétet csak bele lehet ütni, mind benn® van. Traktortól kezdve a legnagyobb teherautókig, autóbuszig, mindent vezet­het. — Egy pecsét hiányzik csak. A motorkerékpárnál. Én kértem a rendőrségen, hagyják azt ki. Mert ha az is benne lenne, biztos ráül­nék. Valamikor versenyez­tem is, ma már nem nekem való a motor. Ha jól számolunk, legalább huszonötször megkerülte vol­na a Földet, amennyit kocsi­val vezetett. A napokban kapta meg a 750 ezer kilo­méterért járó jelvényt. Ez a hivatalos. A valóságban jó­val meghaladta az egymillió kilométert. És mindezt anél­kül, hogy a legkisebb horzso­lás is érte volna a kocsiját. Soha nem koccant össze sen­kivel, nem vitázott, nem ve­szekedett. — Engem a kocsi nyugtat — mondja Imre bácsi. — Ha a vezetőülésben vagyok, szá­momra minden más megszű­nik. Csak a volán van. Anél­kül viszont nem tudnénk él­ni. Huszonkét esztendeje a ta­nács gepkocsivezetője. Meg­bízható ember, kiváló gépko­csivezető, nemrégiben kapta meg a húszéves tanácsi mun­káért járó arany fokozatot. Mindenki csak Imre bácsinak ismeri. Magyarországon nincs olyan község vagy város, ahol ne járt volna. De veze­tett Romániában és Csehszlo­vákiában is. Németországban viszont „előkelőén”, társas- utazással ment. — Mindig mosolygok azo­kon, akik úgy vezetnek, hogy közben a térképet bújják. Hosszú gyakorlat, sok vezetés kell ahhoz, hogy az ember szinte fejbő] tudja, Nógrád megyében melyik dűlőút ho­vá visz... Imre bácsi ma 's vidáman meséli, hogy valamikor á film is csábította — Hogy történt? — Dunántúlon, a dégí gép­állomáson dolgoztam. Több mint húsz éve. Éppen egy patakból mertem a vizet, amikor jött egy filmrende­ző, és azt mondta! „Éppen ilyen ember kell nekünk.. Megkérdezte, vállalnám-e egy film főszerepét. Azt vála­szoltam, ha megfelelek, mi­ért ne. Én voltam a szegény ember a filmben. Az volt a címe, hogy Jönnek a gépek. Nagyon jól ment a forgatás. Két hónapig színészkedtein. Azután hívtak, ne hagvjam abba, legyek színész . Nem I felvételi vizsgák a főiskola ipari tagozatán Iliién vállaltam, megmaradtam az autó mellett. Közben elszaladtak az évek. Imre bácsi hivatalosan má­jus 26-ával nyugdíjba ment volna. De csak volna, mert maradt tovább a munkahe­lyén. — Szeretek dolgozni. Min­dig vidáman, jókedvűen kezdem a napot. Soha nem keseredtem el, akármilyen gondom, vagy bajom volt. Jókedvvel csináltam a veze­tést, talán azért nem fárad­tam el soha. Pedig volt olyan, nap, hogy ezer kilo­métert is mentem. A fiata­loknak, akik most kezdik, annyit tanácsolnék, hogy mindig jószívvel tegyék a munkájukat. Így fele olyan nehéz .. A napokban befejeződtek a Pénzügyi és Számviteli Főis­kola salgótarjáni kihelyezett ipari tagozatán is a felvételi vizsgák. A felvételi vizsgabi­zottság július 16-án döntött a felvételekről, s ezután folya­matosan kiküldi az értesítést az érdekelteknek. Felkerestük Lonsták Lász­ló tagozatvezetőt, hogy a már most általánosítható tapaszta­latokról beszélgessünk. Elöljáróban néhány adatot említünk. Mindenképpen po­zitív jelenség, hogy például a nappali tagozatra több mint két és félszeres a túljelentke­zés, 50 helyre 134 fiatal jelent­kezett. Az összes jelentkezőből 48 a Nógrád megyei középis­kolákból jelentkezett, több mint egyharmad, ez az arány is megfelelő. Mindez azt is jelenti, hogy az idei felvételi vizsgák után mód nyílik a valóban legtehetségesebb fia­talok felvételére. A levelező tagozaton főisko­lai szinten tízszeres a túlje­lentkezés, az ipari tagozatra mintegy ezerkétszázan jelent­keztek az országban. Salgótar­jánban felvételizett 170 fel­nőtt. Össszesen hét helyen volt felvételi vizsga számukra. Akiket felvesznek, Salgótar­jánban, illetve két konzultá­ciós központban, Győrben és Miskolcon kezdhetik még ta­nulmányaikat a levelező ta­gozaton. — Ami a leglényegesebb ta­pasztalat: idén jobbak a fel­vételi eredmények, mint ta­valy — mondja Lonsták Lász­ló. — A nappali tagozatra a középiskolákból, a megyei kö­zépiskolákból is, a jobb tanul­mányi eredményt elért fiata­lok jelentkeztek nálunk. Kü­lönösen jó eredménnyel sze­repeltek a felvételi vizsgákon a salgótarjáni Táncsics Mi­hály Közgazdasági Szakközép- iskola tanulói, s a salgótarjá­ni Bolyai Gimnázium diákjai, bár utóbbiak egy részénél a történelem tantárgynál ta­pasztaltunk hiányosságokat is. összességében elmondhatom, hogy idén lényegesen jobban tudunk válogatni a jelentke­zettek közt, mint tavaly. S ez a jövőben minden bizony­nyal megmutatkozik a főisko­la salgótarjáni tagozatának ta­nulmányi eredményében. Milyen a kép a levelezők­nél? — A levelező tagozatra je­lentkezőknél is látszik, hogy alaposabb volt a felvételi vizsgára való felkészülés. Re­mény van arra, hogy több hallgatót tudunk felvenni, mint tavaly. Ügy véljük, az előkészítés is szervezettebb volt, mint tavaly, az előkészí­tő tanfolyamokat a levelező tagozatra jelentkezettek ko­molyan vették. Egyébként az írásbeli fel­vételi vizsga június 28-án volt, a szóbelik pedig július, 2-től 6-ig zajlottak. Felvételi vizsgát kellett tenni matema­tikából, történelemből, illetve politikai gazdaságtanból. — Matematikából a szóbeli eredmények jobbak, mint az írásbeliek — halljuk a tájé­koztatást. — Továbbá politi­kai gazdaságtanból is általá­ban jobban szerepeltek a fel­vételizők, mint azok, akik történelemből felvételiztek. A nappali tagozaton Salgó­tarjánban az 1973/74-es tan­évben ötven új hallgató ke-- di meg tanulmányait, a taní­tás szeptember 10-én kezdő­dik. Ügy véljük, a felvételi vizsga tapasztalatait az elkö­vetkezendő években a megye középiskoláinak érdemes len­ne hasznosítani. T E. f —■ csata! — Kis pénz, nagy pénz Állítólag a pénz nem boldogít — ha nincs. Es ha van? Akkor is előfordul­hatnak bonyodalmak. Mert nem mindegy, hogy milyen címletű a pénz. Pontosabban: bizonyos pénzköltés­re kitalált helyeken íratlan szabály, hogy csak bizonyos címle­tű pénzt fogadnak el. Aki elvéti a hol, és milyent, kegyetlen manipulációk szen­vedő alanyává vál­hat. Tegyük fel, hogy 20 forintért vásárolunk de csupa 1, 2 forin­tos csörög a zsebünk­ben. Kínos. A pénz­táros már blokkolt, most gyilkos pillan­tással, ugráló sze­möldökkel markolja a székkarfát. A sorban utánad következő be­léd rúg. a többi csak le-, és felmenő roko­naiddal foglalkozik. Csak az titok most, és mindörökké, hogy miért ez a kínlódás, ihien esetekben? idő­húzásnak minősüli De hiszen a pénztár­ban is szükség van apróra! Egyébként is. ha kitalálták a 10 fillért is, mit lehet tenni? Ennek a leégésnek az ellenkezője, ha nem tudnak váltani. Vagy, ha nem akar­nak. Ilyenkor két eset lehetséges. Vagy nem vásárol az em­ber semmit, vagy vé­gigszaladja áz utca mindkét oldalát, hát­ha valaki tud válta­ni. De egy Csemege­üzlet nem OTP. mi­ért váltsanak, főként akkor, ha az aprót nem is ott szándéko­zik levásárolni az il­lető. Most pedig néhány jó tanács házi haszná­latra, vagyis Salgó­tarján belvárosának pénzcímletben kife­jezhető lehetőségei, Azt rögtön le kell szögezni, hogy fagy­lalt, és lángosvásár- lásnál, perselyes rendszernél papír- bankóval megjelen­ni szigorúan tilos és élepveszélyes. Kezdjük a postá­nál. Nem összeté­vesztendő a bankkal, elég dolguk van pénzváltogatás nél­kül is. Ide tehát csak végszükség esetén, megviselten, boros­tásan, eszelős te ki n-* tettel menjünk. Ak­kor talán megesik a hölgyek szíve. Az SZMT melletti kis üzlettel nem volna baj, de százasért nem lehet kávét inni. öt­százasért még úgy­sem. Egyszerűbb; ha a kávé mellé veszünk kel JcllUer pálinkát, akkor már nincs is gond a visszaadással. Az üzlet mellett van közvetlenül egy hír­lapárus, ott nagyon észnél kell lenni. Ha tíz forintot adunk egy újságért, a visz- szajárót kozárólag 10 és 20 fillérben kap­juk. Itt a bizonyí­ték, hogy a fillér is pénz. Az eddigi gon­dos kutatások szerint még leginkább a Pécskő csemegéjé­ben lehet bízni. Per­sze lehel, hogy ez majd elmúlik az idők folyamán, csak most, újranyitás után nagy­vonalúak. Egyelőre ennyit. Pusztán humánum­ból, hogy embertár­saim ezután ne esse­nek az én hibámba, elkerülhessék a kínos jeleneteket. Aki pe­dig más üzletek szisz­témáját is felfedezi, írjon. Forintos bélye­get viszont ne ötven- forintos váltásával próbáljon venni a pyslán. — orosz — !

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents