Nógrád. 1973. július (29. évfolyam. 152-177. szám)
1973-07-15 / 164. szám
/ Korszerű műveltség . AZ ELŐZŐ két cikkben' szó volt arról, hogy tények, adatok egyszeregye nélkül nincs gondolkodás, nincs se korszerű, se korszerűtlen műveltség. Azután arról is szó esett, hogy ha mindig csak á tényeket, adatokat kérik számon érettségin, vizsgákon, vetélkedőkön, akkor eppen a gondolkodás marad élj Most már itt az ideje válaszolni a címben kérdésként is meglapuló kijelentésre: milyen is hát a korszerű' műveltség? Megint kezdjük egy negatívummal a választ. Nemrég a televízióban a Nobel-dí- jas, magyar származású fizikus, Wiegner Jenő mondotta, hogy 30—40 évvel ezelőtt még lehetett olyan fizikus, aki saját kora minden fontos, fizikailag érdemes tudományos eredményét ismerte, érthette. Ma már elképzelhetetlen mindez egyetlen személyről. Matematikatudósok , állítják, hogy vannak olyan részterületei a matematikának, amit ugyanúgy nem értenek, mint a laikusok. Mindebből talán következik, hogy a műveltséget és a korszerűséget nem lehet gzon mérni, mennyi tényt, adatot ismer fejből valaki. A korszerű műveltség fokmérője csak a gondolkodás dialektikája, rugalmassága lehet. Mjt jelent ez? Próbáljuk példákkal illusztrálni. Petőfi és 1848 mostanában az évforduló apropójából sok könyv, újságcikk témája, s hallhattunk a televízióban egyetemista fiatalokat, akik őszintén elmondták: számukra idegen Petőfi, annyira mások a mai körülmények, hogy élete példája érdektelen nekik. Elfeledkeznek arról, hogy egy eszme igazságát felismerni, aztán vállalni is ezt az igazságot, akár a halál árán, ez örökérvényű példa. Természetesen a jelen más típusú feladatokat állít a forradalmárok elé. Aki azonban dialektikusán gondolkodik a történelemben, az képes egyszerre llátni az azonosságot és a különbséget, s az ebből adódó’ következtetéseket. Egy másik példa a természettudomány köréből. Heisenberg, a világ ma élő talán legnagyobb fizikusa írta le egy szemléletes példában, miért nehéz megmagyarázni laikusoknak a modern atomfizikát. Képzeljünk el egy zárt szekrényt, amit belül még egy fal két rekeszre oszt. Ezen a belső falon van egy lyuk, amin egy atomi részecske ide-oda mozoghat. Ha ez az elemi részecske egy bizonyos határon alul kicsi, sebessége viszont, amivel a lyukon át ide-oda szaladgál egy határon túl nagy, akkor olyan állapot jön létre, amelyben már nem lehet azt mondani, hogy most a szekrény egyik felében van, most a másikban. Mint állapot, mint energia, mindkét oldalon jelen van, s ezt a matematika nyelvén le is lehet írni. Egy rugalmatlanul, antidia- lektikusan gondolkodó ember ezek után azt hihetné: lám, megbízhatalan a világ, már az sem igaz, hogy valami egyszerre csak itt, vagy csak ott lehet, s nem'lehet két helyen is ugyanakkor. Pedig ez a fizikai — és logikai — törvény változatlanul igaz, a testek és a sebesség bizonyos méreteinél, arányainál. Csak ha túllépi ezeket a határokat, akkor érvényesek más szabályok. Ezt tudomásul venni csak a dialektikus gondolkodás képes. MÉG EGY ELÉG gyakori példa ezúttal a művészetek területéről. Valakinek nem tetszik egy műalkotás film, szobor, festmény stb. —, mert rokonszenvesnek találja ugyan a témát, de a bemutatott gondolat, a kifejezett érzelem olyan formák között jelenik meg, ami számára nem rokonszenves. Másoknak nagyon tetszik egy festmény technikája, a színek, a kompozíció, noha, amit a művész közölni akar vele, érdektelen a számára. Mind a két eset a gondolkodás antidialektikus jellegére vall, mert elképzel művészi tartalmakat, a formáktól függetlenül. Nem érti, érzi, hogy a tartalom nem más, mint a forma közvetítette gondolat, amely csak azért testesülhet meg, mert akadt forma, amely kifejezni tudta. A példákat lehetne szaporítani, de talán ennyi is elegendő annak bizonyítására, hogy nem Könnyű dolog — még az élet köznapi dolgaiban sem — dialektikusán gondolkodni. Talán az is kiderül, hogy valóban tények, adatok, összefüggések ismerete nélkül semmiképpen nem lehet ilyengondolkodást elvárni. Most már csak az a kérdés, hogy miként függ össze bizonyos tények, adatok ismerete és a dialektikus gondolkodás? Arról már beszéltünk az imént, hogy nem egyszerűen mennyiségi összefüggésről van szó. Ilyen alapon egy tudóst se lehetne korszerűen műveltnek tartani, mert ha érti is a saját szakterülete minden csínját- bínját, az élet más dolgaiban éppen olyan járatlan lehet, mint egy számadó juhász. Másrészt viszont elképzelhető egy számadó juhász, aki korszerűen műveltnek tartható. Például akkor, ha tudja, milyenek a gazdaságos fajták, melyek a legelőnyösebb birkafajták az ő területén, ismeri a különböző tartási formák előnyeit és hátrányait, az oltóanyagokat és a betegségek megelőzésének módját, saját foglalkozásának múltját, jövőjének lehetőségeit, azt, hogy munkája, eredményessége milyen következményekkel jár a gazdasági egységre, ahol dől-, gozik. ha van fogalma arról, mi előnyös és mi hátrányos a gyerekének, a családjának, az országnak, és kíváncsi más számadó juhászok és más fpg- lalkozású emberek életére is. Mert g korszerű műveltség helyes modellje, amely felé törekedhetünk, amelyet reális célként és reális társadalmi igényként magunk elé tűzhetünk: egy-egy szakma minél mélyebb, egyben minél átfogóbb ismerete, s ezzel Összefüggésben azoknak a kapcsolatoknak az ismerete is, amely a többi emberhez köt mindany- nyiunkat. (Éppen ebben ; adhat oly sok segítséget a művészet.) Ez a szakmai ismeret, ha együttjár a természetes kíváncsisággal minden ismeretlen iránt, és a dialektikus gondolkodással; amellyel minden új ismeretet a megleyőek rendszerébe tudunk elhelyezni, hogy a valóságról, önmagunkról hű képünk legyen: ez áll a legközelebb az igazsághoz. RÖVIDEN SZÓLVA, tehát a korszerű műveltség így összefoglalható: szakma, kíváncsiság, dialektikus gondolkodás. Lehet, hogy sokak számára túlságosan egyszerűnek hal ez a műveltségmodell, de jobbat nemigen lehet találni. Ennyi az egész, ilyen kevés... és ilyen rettentően sok. Bemáth László Módszervásár, 73 A r, JrlAn rendezik meg lUeU először Budapesten a ' művelődési és ifjúsági klubok módszertani tapasztalatcseréjét. Elnevezése: „Módszervásár, ’73”. Nem mi találtuk ki a népművelési munkának ezt a baráti szocialista országokban már bevált új formáját, de magyar változata is sikeresnek ígérkezik. A Népművelési 1 Intézet, a KISZ és az Országos Ifjúság- politikai és Oktatási Tanács ezzel kapcsolatban meghirdetett pályázata így kezdődik: „Ezen a vásáron célunk új, országos terjesztésre alkalmas klubmódszerek kipróbálása és bemutatása, valamint a közvetlen módszertani tapasztalatcsere megteremtése. Vásáros lehet mindenki. Előfeltétele, hogy bekapcsolódjon előkészítő, módszergyűjtő akciónkba.” A klubfoglalkozás újszerűnek tartott módszerét forgató- könyv formájában kell elkészíteni. Természetesen, leírás előtt érdemes a gyakorlatban alaposan kipróbálni, hiszen az országos zsűri által legjobbnak minősített pályázatokat az október 28—30. között rendezett kulturális börzén be is kell mutatni. — Eddig csaknem száz olyan klub jelentette be részvételét, amelyik vállalta, hogy megyéjében, körzetében további klubokat is bekapcsol — mondja Ésik Nóra, a Népművelő intézet főelőadója. — Különösen a vidéki ifjúsági klubok bizonyulnak mozgékonynak. Elgondolkoztató viszont, nogy a jó körülmények között működő fővárosi ifiklubok kevesebb érdeklődést mutatnak. A nemzetközi tapasztalatokból kiderül, hogy a népművelőket közös cipő „szorítja”: a helyenként felbukkanó jó módszerek, klubfoglalkozások nehezen jutnak túl egy-egy művelődési ház falain. A csak leírásokban közzétett, csak nyomatott formában terjesztett ötlétek pedig „halottá" válnak. Éppen ezen sikerült változtatni a környező szocialista országok hasonló kulturális „börzéin”. — Számunkra az volt a legmeglepőbb — mondja Esik Nóra, aki ré$zt vett a múlt évi külföldi „vásárokon” —•, hogy a résztvevők háromperces bemutatókba sűrítve is mennyi tartalmi és formai ötletet tudtak felvillantani. A lengyeleknél az egyik klub „Gödörásók, lyukbamászók” címmel egy tartalmas műemlék- védelmi mozgalomról számolt be. Egy cseh bányászklub pedig „Piknik” jeligével azt mutatta be: hogyan szoktatják a klubtagokat a nyilyánosság előtti szerepléshez. Az NDK- beli részvevőknek egy falusi klub filmes-krónikájával volt nagy sikerük és több vidéki német városból érkezett javaslat azt mutatta be: hogyan dolgozza fel a klubtagság a környék néphagyományait a modern családi ünnepségek díszítésére. A külföldön látott műsorbörzéken növelte a sikert, hogy a módszertani bemutatókat hamisítatlan vásári hangulatban — megrendezett tréfás alkudozásokkal, vásári kikiáltó stílusában előadott reklám kíséretében — verték dobra. Annak érdekében, hogy az első hazai kulturális börze is hasonlóképpen minél játékosabb legyen, a magyar zsűri külön díjazza majd az ízléses ötleteket. A budapesti Népművelési Intézetbe eddig beérkezett vásári „portékában” is van már néhány említésre méltó. A gyulai klub például olyan élő sakkjátszmát tervez, amelyik egyben lehetőséget ad a nagy múltú város történelmének látványos ismertetésére is. Amikor például az élő bástya lép, a gyulai 'vár történetéről elevenítenek fel részleteket tánccal, zenével. A dunántúli faluból, Devecserből egy vetélkedőgép tervét küldték be, magyarázatként pedig hozzáfűzték: mivel nem győzik a tagság igényelte sokféle kérdés-felelet játékot, barkácsoltak a klubnak egy önkiszolgáló ki-mit-tud masinát. Több benyújtott klubmódszerből megállapítható, hogy sok helyen felismerték: a magnót nemcsak akkor érdemes bekapcsolni, ha táncolni akarnak a fiatalok. A korszerű ismeretterjesztés változatos lehetőségeket kínál a magnó és más technikai eszköz felhasználására is. A tapasztalatcserén aZ ilyen javaslatokat különösen nagyra értékeli majd a zsűri. Érdekes kezdeményezés, hogy a Népművelési Intézet által a Módszervásárra kiadott pályázat felhívása önmagában is sok ötletet tartalmaz. A közleményt is. hogy példaként szolgáljon a klubok számára, mágnóval, diavetítéssel előadható forgatókönyv formájában juttatták el az érdekeltekhez. A pályázatokban egyetlen tilalom olvasható: a módszervásáron hivatásos művész nem szerepelhet. Az október rendezendő kulturális börzét, Budapesten, a Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat nemrégen épült korszerű stúdiójában tartják meg, s a hazai meghívottakon kívül a Német Demokratikus Köztársaságból, Csehszlovákiából és Lengyelországból is érkeznek vendégek. Pálos Miklós Kaktuszgyűjtemény Maiina Cehirova sumeni könyvelőnő legkedvesebb hobbyja a kaktusznevelés és gyűjtés. Húsz éve alatt több mint 340, a világ különböző országaiból származó kaktuszfajtát szerzett be; illetve termesztett, Gyűjteménye gazdagabb, mint a szófiai Botanikus Kerté. Tzgalmas,' továbbgondolkodásra A méltó témáról szólt K. Gy. „Sorvadó lehetőségek” című cikke lapunk korábbi számában. A cikk alkalmas arra is, hogy egy meglehetősen elterjedt szemléletről ismételten szót ejtsünk. Nevezetesen arról, hogy hol lehet a helye, mi a szerepe az úgynevezett rep- zentatív — szándékában, s méreteiben ország-világnak szóló — rendezvényeknek egy város, nevezetesen Salgótarján szellemi életében? Hazánkban, de a határokon túl is, a legkülönbözőbb fesztiválok, játékok idejét éljük. Ezek ideje főleg a nyár. Magyarországon a vidéki városokbap rendezett fesztiváloknak van egy olyan funkciója is, hogy bizonyos mértékig oldják a főváros kulturális monopóliu- . mát, beleillenék a szellemi decentralizációra való törekvésekben. Hogy csak néhányat említsünk közülük, a szegedi szabadtéri játékok, a szombathelyi Sa- varia-karpevál, s a hozzá kapcsolódó rendezvények sora, az ugyancsak itt rendezett világszerte ismert társastáncverseny, a gyulai várjátékok, de említhetjük még a legkisebb városok közül Kőszeget, Sopront, Szentendrét, a nagyobb szabású rendezvényeknek otthont adó városok neveit. E nagy nyári rendezvények — amint az említett cikk is szól erről — formájukat, s főként tartalmukat tekintve igen szorosan kapcsolódnak a tájegység kulturális, szellemi hagyományaihoz, kiaknázzák a helyi sajátos lehetőségeket, egyúttal új színt jelentenek az ország közművelődése, idegenforgalma stb. számára. S természetesen, ösztönzően hatnak a helyi, tájegységi közművelődési, tágabb értelemben egész kulturális életének további formálásában, az egész évben végzett „apró” munka végzésében. Nincs szándékunkban tehát a legisebb mértékben sem lebecsülni szerepüket, jelentőségüket! Mármost, hogyan kapcsolódhat Nóg- rád megye, 'illetve Salgótarján e reprezentatív rendezvények sorába? Egyáltalán, kapcsolódnia kell-e hozzájuk? Ügy véljük, s ez az eddig elmondottakból is következik, hogy okosan, körültekintően, s mindenekelőtt megala, VASÁRNAPI JEGYZET Fesztiválok ideje pozottan — a helyi sajátosságok, lehetőségek, hagyományok, igények, a meglevő szellemi és anyagi energiák számbavételével — e tájegység is adhat e módon is hasznosat, jellemzőt az országnak. A szóban forgó cikk — részben ezzel összefüggésben —, meglehetősen sajnálkozik azon, hogy például a könnyűzenei fesztivált nem rendezik meg ezután Salgótarjánban. Azt hisz- szük, ezzel nem feltétlenül veszítettünk. Nem valószínű ugyanis, hogy ez a város munkásmozgalmi, munkóskulturá- lis hagyományaiból, városépítészetének jelenlegi eredményeiből, szellemi arculatának mostani képéből következően éppen az amatőr könnyűzenei fesztiválok megrendezésével hívhatná fel csupán magára az ország figyelmét. A példánál maradva, a város amatőr könnyűzenei élete sem predesztinálja erre Salgótarjánt. Évek óta beszélünk arról, , hogy az amatőr könnyűzenei „mozgalom” helyi, mindennapi fórumai kialakuljanak, kevés sikerrel. Ügy látjuk, éppen az egész éven át végzett alapos, alapozó „apró” munka hiányzik. „Apró” munka? Igen. A nagy rendezvényeknek is kétségtelenül megvan a maguk szerepe egy város közművelődésében, kulturális életében, közönségnevelésében, és így tovább. Jelenlegi körülményeinket figyelembe véve azonban ez a szerep másodlagos. Felmerül a kérdés; mindenáron reprezentálni akarunk-e, vagy inkább a helyi kulturális szint emelésének „közrlapibb” formáit tartjuk-e fontosabbnak. Nyilvánvalóan, ez utóbbit. Igen sok gondunk van itt szűkebb pátriánkban. A munkáskultúra helyi hagyományai még távolról sem szerves részei szellemi életünknek. A munkások körében igen tekintélyes az általános iskola nyolc osztályát el nem végzettek száma, s bi2ony még akadnak analfabéták is. Az életmódban, a szabad idő célszerű kihasználásában, a kulturálódásban jelenlevő igénytelenség felszámolása szintén előttünk áll a legváltozatosabb, tudományosan megalapozott formák, lehetőségek megteremtésével. Mert —, hogy egy rhásik példára hivatkozzunk — rendeztünk may itt művészeti heteket, s eljött egy-két napra a városba az „élő magyar irodalom” színe-java. Akkor, amikor nógrádi irodalmi életről szinte alig beszélhetünk. Ez utóbbi megteremtése kétségkívül „hálátlanabb”, kevesebb látványossággal, de több munkával, erőfeszítéssel járó feladat. Vállalni kellene. A Palócföld című folyóirat új külső köntöst kapott, műhellyé lehetne alakítani, a szándék azonban még nem a megvalósulás. Nem soroljuk tovább, hiszen e tájon mindenki előtt ismert gondokról, teendőkről van szó. Egyébként, a salgótarjáni főtér „kihasználása” jelenleg, úgy hisszük, az anyagi és szellemű lehetőségekkel messzemenően arányban van! Bár a zenés hétfők kétségkívül nem teremtenek fesztiváli hangulatot, intimitásuk, lebonyolításuk módja dicséretes. Mindenekelőtt az arányérzék betartásában! S persze, tudnak rólunk „nagy rendezvények” kapcsán is az országban. Salgótarjánban a zománc biennálé, a szabadtéri szoborkiállítás, az országos ifjúmunkás szavalóverseny, Balassa-- gyarmaton az irodalmi színpadi napok. Lehetne — természetesen — bővíteni e rendezvények sorát. Most azonban inkább arra kellene fordítani a meglevő erőket, szellemiekben, anyagiakban egyaránt, hogy ezeket tegyük formájukban és tartalmukban még inkább csak ránk jellemzőkké, divatos szóval: rangosabbakká. S elsősorban a hétköznapi „apró” közművelődési, kulturális munkát végezzük úgy. hogy „ünnepeink” ragyogása mindnyájunk örömévé váljon. Tóth Elemér c,ct.) a*., ü Bajcsik József rajza r NÓGRÁD — 1973, július 15., vasárnap
