Nógrád. 1973. július (29. évfolyam. 152-177. szám)
1973-07-15 / 164. szám
% «/Ilyeeahmk, häfälfink, üdülünk... EZETE ürdön N y aralásnézőbe érkeztünk r Nyaralásúézőbe érkeztünk Berekfürdőre, ahol az a hír járja, hogy több nógrádival lehet találkozni, mint Salgótarjánban, a főtéren, a Karancs előtt. A hír minden esetre igaznak bizonyult. Amikor leparkíroztunk a fürdő bejárata előtt, több ismerős gépkocsit is láttunk. — Maguk Nógrád megyéből jöttek? — fogadott bennünket szívélyesen a fürdő vezetője, Tollas Lajos. — Mi mindig nagyon örülünk a nógrádiaknak, mert az itt üdülők és für- dőzők több mint fele nógrádi. Úgy jönnek vissza minden nyáron, olyan hűségesen, mintha csak hazajönnének egy kicsit. A fürdő vezetője valót állított. Még felsorolni is sok, hányféle gyárnak, ktsz-nek, vállalatnak van üdülője Berekfürdőn. Már hagyományai vannak az acélgyáriak, az öb- lösüvéggyáriak, a síküveggyáriak nyaralásának, hogy a sok vállalat közül csak néhányat említsünk. — Miért szeretik a nógrádiak ennyire Berekfürdőt? i A válasz gyorsan érkezik: ' — ízületi fájdalmakra nagyon jó a mi vizünk. Hat medencénk van, 56 fokkal jön a sárgásbarna gyógyító meleg viz. A berekfürdői gyógyvíz olaj helyett tört fel. Jó ötven évvel ezelőtt ugyanis olajat kutattak ezen a tájon. Olaj nem volt,.víz viszont bőven. Ez alapozta meg a település rangját, cs vizéről vált nevezetessé az egész országban. — Hátha még téliesítik is — ábrándozik Tollas Lajos — az mennyit lendít a látogatottságon! Nem csak álom ez az elképzelés, mert már a tervek is készülnek. Érdemes rá költeni, mert egyre többen keresik fel a strandot. Bizonyítja ezt, hogy eddig is százötezren fordultak meg Berekfürdőn. Jönnek Budapestről és a környékről, Nóg- rádból és a Dunántúlról. Egy biztos: itt mindenkit szívesen fogadnak, kellemesen és jól tölthetik a napokat a kicsik és nagyok. Jólesik az ebéd ## Ä barnák és a fehérek" A síküveggyáraknál éppen váltás varv Könnyű megismerni, — mondják az itteniek — aki barnára sült az megy, aki fehér, az éppen érkezett. Az érkezők között van Lő- rincz László, a síküveggyár asztalosa és felesége, aki üvegfestő. Hogy a fiú se maradjon ki a sorból, ő meg lakatos. — Alig egy órája érkeztünk — mondja a fiatalasszony. Busszal jöttünk, elsősorban jó időt várunk, hogy sokat tudjunk napozni, pihenni. Mi már ősüdülők vagyunk itt, évente visszajárunk. Ugyanolyan kényelmes házikóik, mint az öblösüveggyá- riaknál. Neon csoda, hogy szeretnek ide járni a családok. „Fájó” szívvel búcsúzik Kovács Jánosné, aki a férjével és kislányával pihent — Igaz, hogy vége az egy hétnek, de vigasztal bennünket, hogy nagyon jól éreztük magunkat. Híztunk, barnán, új erőben érkezünk haza. A síküveggyáriakat Tóth István gépkocsivezető szokta hozni és vinni. Hetente, menetrendszerűen érkezik, hogy még aznap vissza is induljon Salgótarjánba. — Kivétel a mostani — mpsolyog tréfásan —, mert a gépkocsivezető ezen a héten itt marad. Egy hétig nyaralunk a feleségemmel és a gyerekkel Persze, azért a hazaütazók is útnak indulnak, mert a busszal váltótárs is érkezett. Ezek után más dolgunk itt már nincsen, mint a most érkezőknek jó pihenést, kellemes nyaralást, a hazaindulóknak pedig szerencsés utat kívánni. Berekfürdőn nem lehet „kihagyni” azt a nagyszerű konyhát és ebédlőt, amelyet tíz Nógrád megyei szövetkezet épített közös erővel, közös pénzen. Amikor odaértünk, éppen javában tartott az ebéd. Bokor Lajos, a karancs- keszi ktsz éjjeliőre a feleségével ült az asztalnál. — Harmadszor vagyunk itt, jólesik ez a kis pihenés. A felesége bólogat: — Az a jó, hogy kiszolgálnak, elébürik teszik az ételt. Nem kell főzögetni, mosogatni. Remélem, egy- év múlva is Itt leszünk . Való iga* finom az ebéd. t \ . . r1 í V7*.-Vsir ■- *.»>• "fi Az acélgyáriak büszkesége Sokan mondták, hogy Berekfürdőn a legszebb üdülője a kohászati üzemeknek van." Valóban. Olyan szép, modern, emeletes épületet sikerítettek, hogy joggal lehet irigyelni. Nem is panaszkodnak az itt nyaralók Minden kényelem adott: televízió, szép társalgó, nagyszerűen berendezett szobák. Állandó hideg, meleg víz. Az egyik ötszemélyes szobába nyitunk be, ahová Husz- kó János és felesége invitált. A három gyerek: Anna, Angéla és Ágnes még ágyban vannak, ebéd utáni pihenőjüket töltik. A mama a fejét csóválja: — Nem szívesen feküdtek le, de muszáj volt nekik. Huszkóék kéthetes beutalót kaptak a gyártól. 21-ig pihennek Berekfürdőn. A férj kovács, a felesége sorjázó. — Most üdül először együtt a család. Három gyerekkel nem-könnyű eljutni — magyarázza a férj. — Most nagyon örülünk, hogy sikerült. Tavasszal, a béremeléskor mindketten szépeji kaptunk emelést, nekem havi 6—700, a feleségemnek 3—tOO forinttal került töbí> a borítékba. Ebből jutott i.000—jjiOO forint a nyaralásra is. — Azt se felejtsd el ’■— figyelmezteti Huszkóné —i, hogy eddig lakásra is spóroltunk. Most költöztünk szép, Huszkóék a strandra indulnak új otthonba, a Kemerovo-körúton lakunk. Ez az év nagyszerűen sikerült, fizetésemelés, új lakás, nyaralás. Keli-e ennél több? A Huszkó család nagyokat fürdik, pihen, játszanak a gyerekek. Egyöntetű a véleményük: — Jövőre is együtt jövünk nyaralni. Ide, Berekfürdőre, Az öblösüveggyáriak víkendházai Tóth Lászlóné a konyha főszakácsa nagyszerű töltött káposztát tálal a ,^posztosainak”. Dicsérik is. a bejegyzések a főztjét. Bekukkantunk még a Nógrád megyei Építőipari Vállalat üdülőházába is, ahol Pep- sinszky Dezső pihen a családjával. Szép ez a házikó is, fürdőszobával, tévével. Jól érzik magukat az idősebbek és a fiatalabbak egyaránt. Az unoka is ott játszadozik az udvaron. — Amikor először jöttünk ide, öt még mózeskosárban hoztuk — mondták, aztán már indultak is fürdeni. Első utunk az öblösüveggyár szépen elkerített kis üdülőtelepére vezetett. Takaros víkendházak között zajlik itt a vidám élet. Az ebédlőben nagy ulticsata folyt, sokan napoztak, pihentek. A gyerekek dobálták a labdát és egy vödörrel a kezében megérkezett a fő pecás, Éliás Sanyi, aki villanyszerelő-tanuló. Igaz, hogy nem az üveggyárban, hanem a kohászati üzemekben. — Még békát is fogott — vicceltek a többiek. Aztán gyorsan hozzátették, nehogy Sanyi megsértődjön: — Minden nap akad a horgára néhány hal, ha nem is cápa- nagyságúak. Ö látja el a szomszédos úttörőtábort zsákmánynyal. A konyhán Gáborfi Rőbertné főszakács vezetésével készül a finom ebéd. Mindenki csak Manci néninek hívja, és nagy közkedveltségnek örvend az üdülők között. Ma is kilencven emberre főz. Két menü között lehet választani, hogy tejfölös babfőzeléket, avagy tökfőzeléket kíván-e enni valaki a hozzátartozó natúrszelettel. Vacsorára pedig rántott hús lesz burgonyával és savanyúsággal. A konyha körül az a mondás járja: „ha kövér akarsz lenni, ide gyere enni.. ” — Ez bizony így igaz — helyesel Batta Józsefné, az üveggyár pénztárosa. — Csak nézzen rám. Nagyszerű a koszt, jó az ellátás. A körülöttünk levő asszonyoknak, Kotra Imrénének, Cseh Gézánénak és Szőllős Já- nosnénak hasonló a véleménye. Szinte kivétel nélkül családdal, férjjel és gyerekkel nyaralnak. Legtöbbször a férj és feleség is üveges. — Kell a pihenés az üvegeseknek — mondják, aztán rögtön azt kérdezik, mi hír otthon, Salgótarjánban? Dembrovszky József üvegfúvó tizennégy éves kislányával, Zsuzsikával nyaral. — Tavaly is itt voltunk, nagyon jól éreztük magunkat, szívesen jöttünk vissza — mondja Dembrovszky József. Szaladnak egymás után a napok, jól érezzük magunkat, reméljük, az idő is kitart. Fehér István és felesége a két kislánnyal, Ritával és Marikával lakik egy négyszemélyes víkendházban. A férj 16 éve üvegfúvó, most először vannak Berekfürdőn. — Fájt a derekam, remélem a meleg víz rendbe hozza. Ha minden jól megy, jövőre ismét Berekfürdőn nyaralunk. Közben elkészül a kávé. amit Szőllősné főzött az otthonról hozott „masinán”. Elfogadjuk a meghívást, aztán búcsúzunk az üveggyáriaktól. A gondnok, Andó Margit még utánunk szól: ne felejtsük el megírni, hogy idén nyár elején az addig használatos vaságyakat kicserélték kényei* mes, modern heverőkre, uj televízió és hűtőgép is érkezett. Íme, nem felejtettük el! Azt is megemlítenénk, panaszkodtak az üdülők, hogy nem jutnak megyei újsághoz, két hétig nem is tudják, mi történik odahaza... Manci néni, a főszakács az ebéd minőségét ellenőrzi Ezeket láttuk és tapasztaltuk Berekfürdőn, ottjár- tunkkor. Nincs hiány a jókedvben, pihenésben, napozásban. így aztán ismét könnyebben megy a munka egy esztendeig. Es érthető a tábla, amely öt nyelven búcsúztatja a kedves vendégeket: „Viszontlátásra ismét Berekfürdőn!” ßz&l a hinta a síküveggyár üdülőjében NÓGRÁD = 1973. július 15., vasárnap
