Nógrád. 1973. június (29. évfolyam. 126-151. szám)

1973-06-10 / 134. szám

Bajor Nagy Ernő: Krúdy fekete napja (Részletek az Irodalmi Színpadon elhangzott emlékbeszédből.) Mindenes cselédje. Szűcs Juliska talált rá a halott Krúdy Gyulára, Délelőtt tíz volt, s a gazda meghagyása szerint éb­resztem akarta őt, mert az író a városba készült. A halál be­álltát orvos, dr. Boér Kálmán konstatálta: szerinte szívbénu­lás ölte meg az elhunytat, aki rövid haláltusájában, föltehe­tően, alig szenvedett Egy szemtanú szerint a halott Krúdy széles rézágyon pihent, vékony karja mellére simult, mind­két lábán harisnya volt, a harisnyás lábak előtt összegyűrt farkasprém hevert Éjjeliszekrényén félig égett gyertyát látott a riporter, egy doboz cigarettát, szemüveget, ceruzákat Ott volt utolsó' írása is, egy levél, melyet Halasi Fischer Ödönnek címzett, s azt közölte benne: szeretné megtekinteni a Nemzetközi Vásárt.*. A magyar toll mágusa halálának napja nem szűkölkö­dött újságba kívánkozó eseményekben. Abban a huszonnégy órában tört ki botrány amiatt, hogy a nagyhatalmú Wolff Károly keresztfiát neveztette ki a fővároshoz főorvossá ... Berek Sándor 21 éves költő saját verseit szórta az első eme­leti karzatról a képviselőházban tanácskozó honatyák közé, előállították a rendőrségre. Aznap Hitlerék százával tartóztat­ták le Németországban a baloldali politikusokat... Oravecz Imre, 38 éves nagyidai parasztfestő 42 képből álló életművé­vel Budapestre érkezett... Gyermektartásra kötelezték az albertfalvai katolikus egyházközséget... Péterffy Ferenc ve- csési orvos anyagi gondjai miatt fejbe lőtte magát... S még egy esemény: a büntető törvényszék Szemák tanácsa ítéletet hirdetett abban a perben, amelyet kommunista értelmiségiek nagy csoportja ellen folytattak. Az ítélet többek között más­fél évi börtönnel sújtotta Széli Jenő egyetemi hallgatót, há­rom hónapra ítélték Olt Károly magántisztviselőt, egy-egy hónapot kapott Kelemen János és E. Kovács Kálmán. Békés Istvánt, Darvas Józsefet, Szántó Piroskát és József Attilát a vad alól felmentették. A halott Krúdyval nyomban békét kötött a kormányzat. Maga a vallás- és a közoktatásügyi miniszter táviratozott az özvegynek: „Mély részvéttel értesültem szeretett férje el­hunytéról stop enyhítse nagyságos asszonyom fájdalmát a fölemelő tudat, hogy a megboldogult kiváló munkássága ma­radandó értéke lesz irodalmunknak” Aláírás: Hóman Bálint. A nagyságos asszonynak abban a helyzetben másra lett volna szüksége, mint felemelő tudatra. Ismert tény, hogy ép­pen küakoltatási eljárás folyt a család ellen, a lakásból pe­dig díjfizetési hátralék miatt kikapcsolta a villanyt az Elekt­romos Művek. Micsoda ellentmondás! Négyszobás lakás, háztartási al­kalmazottal, de nincs pénze a legelemibb kiadások fedezésé­re. Utolsó írásainak egyikében azt mondta el, hogyan tett vagyontalansági esküt a törvényszék előtt, melynél csődöt kértek ellene... Az írás két befejező mondata. „Esküt tet­tem, hogy semmim sincs. Vajon lehet semmi nélkül élni?”, i' Az a bizonyos semmi a hivatalosan számba vett 6919 pen­gő 23 fmér tartozáson kívül a következő személyes ruhada­rabokból állt: »Két lepedőből varrott fehér vászonöltöny, egy sál, egy selyemzsebkendő, tizennégy puha- és három ke­ménygallér, tíz nyakkendő, egy pár fehér glasszékesztyű, egy szürke kamásni, három pár magasszárú, szürke, antilopbe- tétes gombos cipő, hat pár harisnya, egy szürke halszálkás felöltő, két fekete csíkos nadrág, egy fekete zakó mellénnyel, egy rövid báránybőr bekecs, egy barna szvetter, egy zöld és egy szürke kalap, két nadrágtartó, nyolc ing, hat alsónadrág, négy hálóing, kilenc zsebkendő, egy sötétkék öltöny és egy frakk.” ___ K rúdy a magyar toil eleddig legszorgalmasabb munkása volt. önmagára rótt napi penzuma elérte, néha meghaladta a tizenhat gépelt oldalt. Bejárta az emberi lélek Antarktiszát és trópusi vidékeit Ki mondhatná teljes felelősséggel, hogy életművének alkímiája nélkülözhette volna a visszatérő má­mor, a könyörtelen versenyizgalom vagy a céltalannak tetsző, költséges barangolások hatóanyagát?! Utolsó éveinek sok gondja, keserűsége testében, kedélyében is megvénítette őt. Talán saját sorsának borús sejtelme komorlott az 1933. év legelején írt cikkben, melyet e szavakkal zárt le: „Vajon mit írunk az 1933-iki esztendőről, ha megérjük, átbírjuk és befejezhetjük?”. Nem fejezhette be. Május 12-én,' immár negyven eszten­deje ennek, hasztalan költögették... És még azn^p fölröp­pentek az újabb Krúdy-legendák. Mert Petőfit és Adyt is beleértve sem volt még egy magyar író, akinek életéről any- nyi mende-monda, igaz anekdotikus történet és koholt his­tória keringett volna. Hogy hányszor párbajozott; ki ugrott le miatta az emeletről; miként rázatta magát konflison egy jó ebédért Pestről — Füredig; kikkel ivott a Mélypincében; kikkel Kéhlinél; miért járt Fresser Anna vendéglőjébe; mi­ként töltötte az időt a Vén Eperfában ... Halála napjától a Krúdy-történetek, mondhatni osztódással és immár ellenőriz­hetetlenül szaporodtak. A temetés külsőségei akaratlanul is a legendákat sokasították. Tizennyolc kandeláber gyertyái­nak lidérclángja lobogta körül a koporsót. Gyöngyvirág, tu­lipán, orgona, szegfű árasztotta el a ravatalt. Zene kísérte utolsó útján. Krúdyn frakk volt és fehér nyakkendő. Egy szemtanú szerint „Utolsó szegény éveinek utolsó élő pillana­tában oly fejedelmin elegáns volt. mint egy herceg.” Míg temették a szél fújt, eső verte a várost, mennydörgés kisérte a szertartást. A Reggel című újság nyilvános gyűjtést kezdett, hogy megsegítse az író családját. Az első napon 585 pengőt aján­lottak meg Krúdy tisztelői... Ma már világosan látjuk, fejedelmi hagyaték maradt a vagyontalansági esküt tett író után. Legalább hatvan regény, háromezer elbeszélés, színművek, publicisztikák sora. Élet­műve a régi újságokban szunnyadó novellákkal és folytatá­sos regényekkel együtt mintegy 150 kötetre, összesen 45 ezer nyomtatott oldalra tehető. Mi ma emlékezzünk az emberre, aki nem tudta maga mellé hódítani a szerencsét; aki — bár sokan szerették —, boldognak talán sohasem vallotta magát; aki — jóllehet ra­jongói mindig voltak — bizalmas barátra nem lelt; aki nem 1 irtózott csoportokhoz, karrierkovács érdekszövetségekhez ... Emlékezzünk rá, aki negyven éve megpihent, de mindaddig el, amíg tiszteli a szép szót és gondozza irodaimat a magyar. Gynrkovics Tibor: Vallatás a vendéglőben 1 OTT ÜLTEK a ventÜSgtő­ben, kedélyesen, felöltözve a kiéi szülő és a nagybácsi. Sört ittak. A faburkolat otthonos­sá tette a vendéglőt, a ma­gyaros térítők meleggé. Túl voltak a vacsorán. Az apa nagy testű, mondhatni kövér ember, a nagybácsi is, finom modorral. Néha nagyot kaca­gott, régi történetet mesélhet­tek egymásnak. Az asszony fehér bliústban, frissein ondo- lá-lva. Ü mmepelgettek, vasár­napoztak. Néha-néha az aj­tóra néztek, az üvegajtó kint az előtérben olykor megmoz­dult Egy-egy ember lépett be, egy-egy pár, aztán eltűn­tek a presszórészben. Zene szólt, vasárnapina alkalmas zene. — Ne idegeskedjetek, ha késik — mondta a nagybácsi, aztán elővette a zsebóráját megnézte, bólintott — Nincs semmi baj. A gyereknek sza­badság kell. Emlékezz visz- sza, Márton, mi is szabadon éltünk gyerekkorunkban. Ivott egy kis sört, nevetett — Ezt mondom én is Már­tonnak — toldotta meg az asszony. — Én. nem idegeske­dem, ő idegeskedik, ö min­dig idegeskedik. Hét óra húsz. Ez még nem idő. A gyerek­ben bízni kelL — Én is bízom, nem arról van szó. És nem idegeskedem. Csak amiben megállapodunk, azt tartsa be. Hét óra, az hét óra. Megmondtam neki. Nincs késő, nem arról van szó. Egyáltalában nem izgat hogy mit csinál, kivel be­szél, ellófrál valami fiúval. Végigmegy a parton, szép az este. Sétáljon. De jelentse be. Éva szaladt a vendéglő fe­lé. Most vált el Kláritól, s olyan volt az este, minit a sötét mese, borzongató, még­is szép. A víz, a sok túlolda­li lámpa, miről is beszéltek? A matematikáról, a kdgúnyol- haitó tanárokról, a Nagy Medvéről, aki csak döirmög egész óra alatt, mégis a leg­jobb tanár. Na, meg fiúkról, de csak úgy mellékesen, vi­horástawa. Hogy mondja éli ne­kik ezt az egész estét? ö maga sem érti pontosan, de valami csodalatos, hogy talált valakit, akivel úgy tud beszélni, mint saját magával. Klári hangja is hasonlított az övére, ugyanazt tanulták a másik osztályban, valami könnyű vibrálás keletkezett köztük. Végre, talált egy ba­rátot. Talált! Már rendezget­te magában a szavakat, hogy mit mondjon, valami nagyon egyszerűt: Találtam egy ba­rátot — Nem, ezt félreértik. — Találtam egy lányt — Azt hiszik majd, hogy a folyópar­ton talált valakit, és most se­gítséget leéli vinni. — Talál­tam egy barátnőt — Ezt ta­lán... Ez meg ünnepélyes és ostoba, de mit mondjon? Kinyitotta a kis üvegajtót sietett a szüleihez, vidám arccal. A három felnőtt úgy ült ott, mintha fából farag­ták volna. Nagybátyja moso­lyogni próbált anyja kicsit a fejét csóválta, apja nem né­zett rá, az asztalon dobolt az ujjaival. — Milyen, vidám vagy — mondta engesztelő hangsúly- lyal az anyja. Éva kigombolta a kabátját féloldalasán leült. Fújt egyet a szaladás után. A szavait fo­galmazta magában.. — Hót óra ötven. — Apja csak ennyit mondott, töltött magának egy kis sort, és né­zett jelentőségteljesen. A nagybátyja megfogta kedvesen, a karját, rámosoly- gott. — Nem akarsz inni vala­mit? Kólát vagy jaffát? ö megrázta a fejét Nincs kedve inni — mondta gúnyosan az apja.. — Mással van elfoglalva. De nem baj. Mi is voltunk fiatalok, igaz? — Fölemelte a poharát a bátyja felé intett a sörrel, aztán ivott. — Én nem bá­nom, hogy hót jár. Csak ami­ben megállapodtunk, azt tart­sa be. Mi is mi mindent meg­csináltunk, igaz, Jóska? Kez­dődik a fiatalság, nem any- nyira csöpp lány már ő. Sé­ta, ez, az... — Nem fáztál? — kérdez­te az anyja, aztán mondta tovább a magáét — Annyira vártunk. Azért ülünk itt, hogy gyere. Né vedd rossz néven, ha aggódunk érted. Szerétéiből tesszük. Elhiheted. — Ezt mondom én is — toldotta meg az apja. — Mindent elmondhatsz nekünk. Mi már túl vagyunk az élet lényegén. Mindent megértünk, bizalommal lehetsz irántunk. Bármi van, véled vagyunk, melletted vagyunk! — hang­súlyozta. Éva eltűnődött, minek kel­lene lenni? Mi az a bármi? És, hogy mellette vannak ? Eddig nem voltak? — Hagyjátok már, majd később beszélgetünk. Emlé­kezz vissza, mi jobb szeret­tünk gyerekek közit, mint ilyen nagy mamlasz felnőttek­kel lenni. Emlékezz vissza, mikor meglógtunk a vonat­tal, két napra, azt hittük, vi­lággá megyünk — nevetett a nagybácsi. — Hát ezt mondom én is. Mi megértünk bármit. — Ap­ja közel hajolt hozzá. — Tör­tént valami baj ? Nem történhet olyasmi, amiben mi ne áll­nánk melletted. Rendesen ta­nulsz, otthon is segítesz, ne hidd, hogy mi rosszakat gon­dolunk rólad. Talán tudunk nefeij segítem j. Art csak hó: láthatod, hogy mi többet él- paszítaiüunk... A segítséged- tíimk meg, sok mindent ta­ré vagyunk bármikor. De eh­hez bizalom is kell. A te bi­zalmad. Azzal, hogy beállí­tasz, és egyszerűen azt mon­dod, apa, ez meg ez történt, legyen az bármi. — Hát nem arra nevelte­lek, hogy elmondj mindent? Emlékszel, mosogatás közben, milyen jól eldiskuráltunk. Tő­lem még sosem kaptál ki, ha elmondtál valamit. Emlékszel, amikor betörtétek a Panni- vai az ablakot, egy szóra megértettem... — mondta az anyja. Hol az egyik hajolt egész közel hozzá, hol a másik. Kedvesen beszéltek, nagy­bátyja a karját simogatta, mint egy kis állatnak. Any­ja nyugtatta, apja mormogott. Az egész vendéglő idegen lelt. Fogalma sem volt az egész helyiségnek az ő kislány ba­rátjától, arról az egyszerű ti­tokról, amit nem lehet el­mondani, hogy találtunk egy embert magunknak. — NE HARAGUDJ, ez a makacsság a legrosszabb — mondta apja a nagybátyjá­nak. — Te tudod, hogy ne­kem mindent el lehet monda­ni. Ügy nézek én ki, akinek nem lehet mindent elmonda­ni? Egy fél szó elég. Egy fél szó! De egy ilyen gyerek... Csak hallgat. Mi bármiben segíthetünk néked — hajolt megint közel az apja. — Mi mindent megértünk. Meget­tük már a kenyerünk javát, talán valamivel többet tu­dunk, hogy eligazítsunk az élet dotigaiiban. Azt csak belá­tod, hogy felnőttek vagyunk, többet tudunk arról, hogy mi a helyes, mi nem? Azt csak belátod, hogy valami különb­ség van köztünk? Legalább korban? Hogy felnőttek va­gyunk, te meg gyerek? Azt csak belátod? — Apja hango­san beszélt, az arcába hajolt. — Nem akarok semmit sem mondani. Hat nem értitek? — mondta Éva, és kiszaladt a szabadba. — __ü. S ZÜTS LASZLÖs Egy csésze tea Könyvheti Vettem egp öreg szamovárt (Készüli a műit század végén Tehát még Csehov idejében) Vettem egy öreg szamovárt Mert arra gondoltam Valaki egyszer feljöhet hozzám Aki nem szereti a presszó-kávét És akkor mivel kínálom meg? Valaki egyszer feljöhet hozzám Abból a neutron-szélből Abból a proton-havazásból Amelyben odalent csatangolunk Életünk mágneses terein Valaki egyszer feljöhet hozzám Meggémberedett éveivel Átázott emlékekben És akkor mivel kínálom meg? Vettem egy öreg szamovárt Hogy mindig legyen nálam Egy kis melegség Egy csésze tea HARKÁNYI JÁNOS: MÁRIA gyermekkorom hajadban bujkál süt gurul az újszegedi táj nyári égen fecskék fénylenek Anyám hajában megfürdenek Te vagy a táj Te vagy az Anyám játékom is Te leszel talán Te vagy az ÜT kit megtaláltam csillagokhoz verődik lábam bölcsődal lüktet velünk szemben visszük egymást a végtelenben Anyám akkor eladta haját s nappalok lettek az éjszakák! antológiák A* gyenSűnfi Ismétlődő ün­nepi könyvhét hagyományos­sá váló antológiái közül ez­úttal háromról szólunk. Az Aranysörényű fellegek a Zrí­nyi Könyvkiadónál jelent meg. Formailag folytatása a Vallomás a katonáról (1968.) és a Sátrak melege (1971.) című köteteknek, tartalmilag vala­mivel erősebb is azoknál. Il­lés Lajos, a kötet szerkesztő­je gazdagabb anyagból válo­gathatott, s szigorú szelektá­lás eredményeképpen alapjá­ban katonákról, részleteiben viszont életünk egészéről, mindennapjainkról, a hábo­rú óta eltelt időszak ember­formáló hatásának az egyéni­ségekben való tükröződéséről szóló, többségében rangos írá­sokat olvashatunk. A kötetben a többi között olyan művekkel találkozha­tunk, mint Dobozy Imrének az első világháborútól indított, de apa és fiú párbeszédeként égészen napjainkig vezető Csonka párbeszédek című gon­dolatgazdag elbeszélése. Sze­repel a kötetben Soós Zoltán sok részletében ismert, s most egészében olvasható nagysze­rű poémája, a Szélirány az indításhoz is, amely repülő­sök közé viszi az olvasót. A Kossuth Könyvkiadó ri­¥ aliud utca (Iványí Ödön tusrajza) Portgyűjteménye, az írószem­mel 1972 ezúttal is Nemes György szerkesztésében jelent meg. Az elmúlt évben újsá­gokban, folyóiratokban napvi­lágot látott riportok közül tar­talmaz harmincat. Olyanokat például, mint Bertha Bulcsú írása, amely a szőlőtermesz­tésről szól, korunkban, ami­kor „a bor is áruvá alacsonyo- dott”, mint a szerző írja a legszárazabbnak tűnő szám­adatokból és rövid anekdóták- ból összegyúrt riportjában. Ott van Csalog Judit megdöbben­tő írása, A szegénység szé­gyene, amely szerint a mai gyerekek többségében a sze­génység elítélendő, rossz tulaj­donságokkal párosul. Nemcsak megrázó, hanem egyben fel- rázó, figyelmeztető írás ez. Vi­gyázzunk! Hiszen máris: „Ugyanaz a sztereotip, fölé­nyes vállrándítás jut minda­zoknak. akik oktondi mód MÁSOKÉRT vitték vásárra a bőrüket.’’ A Táncsics Könyvkiadó harmadszor jelentet meg könyvet Szép Szó antológia címmel. A kötet, csakúgy, mint a két korábbi, Szalontay Mihály szerkesztésében a Nép­szava Szép Szó című irodal­mi és kulturális mellékletében az elmúlt tizenkét hónap so­rán megjelent írásokból tar­talmazza a legjobbakat, azo­kat, amelyek témájukban és írói megformálásukban a na­pi aktualitáson messze túlmu­tatnak. Ezért dicsérendő, hogy az antológiából nem kimon­dottan szépirodalmit csinált a szerkesztő, versek és elbeszé­lések mellé jegyzetek, esszék, kritikai, tudományos írások, kistanulmányok is bekerültek! Többek között Déry Tibor, Urban Ernő, Baranyi Ferenc! Mátyás Ferenc, Czine Mi­hály, Csák Gyula, Ta­más Aladár, Illés Endre ne­vével találkozhatunk a lapo­kon. A hétről hétre megjelent írások együtt újraolvasva új szellemi izgalmakkal, a rész­letek feltűnőbb, egymás fé­nyében üjabb színeket kapó szépségeivel örvendeztetik meg az olvasót.

Next

/
Thumbnails
Contents