Nógrád. 1973. június (29. évfolyam. 126-151. szám)
1973-06-06 / 130. szám
/ Kosárlabda NB II. Idényzárás a kosarasoknál Nőj mérkőzés SBTC—Budapesti Hajógyár 48:45 (38:18) Hajógyári pálya’ v.: Dunai. SBTC; Szertné (10), Molnár (9), Szarvasné (2), Kőhegyiné, Gasparkovics (10), Cs.: Kre- nácg (2). Kulhavi (4), Juhász (4), Bablena (5), Bokodi (2). Edző; Pancsovai Nándor. A teremhez szokcjtt SBTC csapata Budapesten szabadié" ri pályán mérkőzött ellenfelével. Ez a vendégeknek bizonyos fokú hátrányt jelentett, A mérkőzés eléggé szeles időben zajlott, ezért távoli dobásokkal kísérletezni népi lehetett. Ehelyett a kosár alá történő betörést alkalmazták. Az első félidőben ezek a támadások nem minden esetben jártak sikerrel, mert az ellenfél szabálytalanság árán igyekezett megakadályozni az SBTC-t a kosárra dobásban. A szabálytalanságok miatt a Hajógyár csapata már az I. félidőben 29 hibapontot gyűjtött össze. Fordulás után az ellenfél még' több szabálytalanságot követett el> mint az első játékrészben, így csapatának tagjai kipontozódtak. A rendes játékidő 44:44 arányú döntetlenre végződött, míg a hosz- szabításban, az SBTC 3 pontos vezetésre tett szert, s ekkor a játékvezető véget vetett a küzdelemnek, mert a Hajógyár csapatában már csak egy játékos maradt a küzdőtéren, a többiek kipontozódtak. Férfímérkőzés: Bajai Vízügy—SKSE 97:61 (51:35) Baja, v.: Giilik—Halász. SKSE: Nagy, Laczkó (13). Novak (8). Svartner (15), Juhász (21), Marok. Szlrvka (2), Osa- vald (2). Edző: Szarvas József. A bajnokságra törő és volt válogatott játékosokból álló hazat csapat nagy pontarányú győzelme nem keltett meglepetést. A Salgótarjáni Kohász megfiatalított ifjúsági játékosokkal állt ki erre a mérkőzésre. A cél tiszte* eredmény elérése volt. A fiatal Kohászcsapat lelkesen és tehetségéhez mértei jól játszott a taktikailag és technikailag sokkal érettebb bajaiak ellen. A fiatalok helyátállásukért minden dicséretet megérdemelnek. Amennyiben a jövőben is ilyen lelkesen játszanak, az őszi fordulóban kelletne* meglepetést kelthetnek. Dr. Jaeger Ede Lövészet Kelemen Ilona is Pápára készül :;; „A Honvédelmi Kupa lövészverseny megyei döntőjében a felnőtt nők küz * elmében 83 köregységes teljesítménnyel első Kelemen Iloría, a pásztói járás versenyzője.” ... Hallottuk az eredményhirdetést a megyeszékhelyen, a Pécskő aljában, a festői környezetben elterülő MHSZ-lőté- ren. Kelemen Ilona büszkén lépett a dobogó legmagasabb fokára. Először Fekete Tiboraé, a Salgótarjáni, majd Iván Gizella, a szécsényi járás versenyzője, a második, illetve a harmadik helyezett gratulált a megyebajnoknak. Aztán sokan körbefogták a fürge tekintetű, bőbeszédű lövészt. Nehezen, de mi is hozzáférkőztünk és tettük fel a kérdést — Mióta üsd ezt a népszerű •sportágit? — Már általános iskolás koromban — 10 évvel ezelőtt — kezdtem a fegyverforgatást Pásztón — kezdte higgadtan a győztes. Azonban Mikszáth- gimnazista koromban sem tudtam már abbahagyni. — Más űzött? sportot nem Is — Igen, de egyiket sem tartósan. Mindig a lövészethez tertem vissza — válaszolt meggyőzően. — Melyik klubot képviselte a megyei döntőn? — A pásztói MEZÖGSP Vállalat MHSZ-lövészklubja színeiben indultam. Sokat edzettem, és áldoztam ezert a győzelemért — mondotta mo solyogva. — Volt már'ettől jobb eredménye is? — Nem. Eddig járási I. és megyei II. helyezést tudtam csak elérni. Most viszont sikerült. Heti három edzéssel készültem erre az erőpróbára. Egy-egy edzési napon 1000— 1500 jól célzott lövést adtam le. Ennek meg is van az eredménye. — Elégedett-e teljesítményével? — Igen is, meg nem is. Az első helyezésnek igen. A 83 / köregységnek azonban nem — mondta kissé komoran. Ugyanis edzésen kispuskával már 95 köregységet is lőttem. Tehát többre is képes vagyok — bizonygatta. — Mit vár az országoson? — Nagyon drukkolok, hiszen most indulok először ilyen jelentős versenyen. Igyekszem leküzdeni a lámpalázat, és bízom, hogy Pápán nem vallók szégyent a 20 lövéséé kispuska számban. Nem „faggattuk” tovább az újdonsült megyei bajnokot, hiszen még mások Is szót akartak vele váltani. Kíváncsian várjuk Kelemen Ilona eredményét a június végén Pápán sorra kérülő országos versenyen. Tudjuk, nem lesz köny- nyű, de szurkolunk Ilonkának. I P. L. Attila, a. gólgyáros Alig volt 11 éves, amikor a salgótarjáni sportiskolában megismerkedett a labdarúgás szépségével. Néhány évvel később, 1967-ben már az SKSE ifjúsági csapatában kergette a labdát. Mester Sándor készítette elő á nagy csatákra. A nagy nap — amikor ő is bekerült az SKSE NB II-es lab- darúgőesapatába — 1970-ben a félfordulós bajnokság utolsó mérkőzésén következett be. Földi Attila — a ma 20 éves fiatalember — nem csupán a játékostársai körében örvend nagy népszerűségnek, hanem a sportszeretők elismerését is kivívta az elmúlt időszakban. Szerény, tisztelettudó labdarúgó. A szakemberek szerint Attila nagy jövő előtt áll. A népszerű sportolóra —• aki esztergályos szakmában is nagy ügybuzgalommal serénykedik — különös tisztelettel néznek az emberek. Attila erre rá is szolgál. Az NB-s csapatok labdarúgói közül kevesen dicsekedhetnek olyan teljesítménnyel, mint ő. Ugyanis eddig 32 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját. Nagy része van abban. Hogy az SKSE az NB III. Északi csoportjában az első helyen áll. Joggan nevezhetjük öt gólgyárosnak is, A jó képességű középcsatárt Jól szolgálják társai; Szebcré- nyU Antal és a többiek. A gólszerzés mellett igyekszik a csapatmunkából is kivenni a részét. Szeret cselezni, de mentségére szolgál, hogy jó befejező, ami azt is bizonyítja, hogy nem dajkálja sokáig a labdát, tzig-vérig csatár, és azt szereti, ha lövése nyomán minél többször az ellenfél hálójában táncol a labda. Lelkiismeretességére vall az is, hogy a csapat, amikor néhány alkalommal alulmaradt az ellenfelekkel szemben, Attila könnyes .szemmel hagyta el a küzdőteret. Több alkalommal nyújtott azonban kimagasló teljesítményt, amelyre joggal lehet büszke. Terveiről, elképzeléseiről szűkszavúan így fogalmaz a gólgyáros: — Mi tagadás, azért játszom, mert szeretnék jó labdarúgó lenni. Szereplésemmel, Úgy érzem, eddig sem keltettem csalódást, A feljutás most már biztosra vehető, hiszen két mérkőzésünk még idehaza van. Remélem, az NB H-ben is megállja az SKSE a helyét. A mindkét lábbal jól rúgó és nagyszerűen fejelő, gólra- törő csatár fejlődése eddig töretlen volt, Edzőjétől eddig számos mérkőzésen ő kapta a legjobb osztályzatot, ' amelyet jó teljesítményeivel érdemelt ki Észak gólkirálya. —demény— Kézilabda NB ff. ÉPÍTŐK- GYŐZELEM SALGÓTARJÁNBAN NÖL BP. PAPÍRFELDOLGOZÓ— SBTC 11:9 (8:4) Budapest, v.: Fülöp. SBTC: Znak — Lukács (6), Nagy (1), Oláhné (2)* Kissné, Sulyok, Deák. Cs.: Szabó, Takács. Ed zó; Szabó Gábor. Az I. félidőben a könnyelmű és pontatlan indítások miatt egymás után három gólt kapott az SBTC. Az ellenfél tervszerűbb játékával biztos 8:4-es vezetésre tett szert Fordulás után a vendégek lelkesebb és átgondoltabb támadásaival a mérkőzés végeredményét ugyan szorosabbá tették, de a győzelmet megszerezni már nem tudták. A mérkőzés folyamán az SBTC-nek hétszer volt lehetősége hétméteres büntetőt dobni, s ezek közül öt alkalommal a hálóba találtak a vendégek. FÉKFL sr. Építők—gyöngyösi VASAS IZZÓ 19:15 (8:9) St. Epítők-pálya, v.t Farkas, Szőke. St. Építők: Kiss J. — Kiss T., Nagy (4), Kovács (8), Baranyai (1), Nádudvari (1), Horváth (5), Cs.: Gulácsi, Szentpéteri, Győri, Kollár, Brész. Az I. félidőben végig a vendégcsapat vezetett, csak esetenként sikerült a hazai csapatnak felzárkóznia. A második félidőben az Építők sokkal ötletesebb támadásaival, emberhátrányból lőtt két góllal átvette a vezetést. Ezt követően egyre inkább technikai fölénybe került a hazai csapat, s nyolcgólos vezetésre tett szert. A mérkőzés hajrájában a hazai együttes kiengedett, így a vendégeknek sikerült a végeredményt szorosabbá tenni. Megyei I. osztály , Döntetlenre végződött a ZIM—Somos rangadó Az Ötvözet MTE pontot szerzett Kazáron =— Egyházasgerge legyőzte Mohorát — Féltucat gólt lőtt Karancslapujtö A megyei I. osztályú labda- hazaiak a 3. percben tueg&ae- Gondos V„ Gondos Z., Gondos rúgó-tajnokség tavaszi XII. nézték a t vezetést, aztán a I. — Gondos O., Gondos L„ fordulójának legnagyobb er- vendégek játszottak mezőny- Pilisi — László Gy. (Somos- defclődée&e’i várt mérkőzése, a fölényben, de csatársorukból kői), László Z. (Tóth), Gecse, ZIM—Somoskőújfalu rangadó hiányzott a gólhelyzetek ki- Juhász. Felkészítő: Ruzsinsz- volt Az idei nézőcsúcs mel- használásához kellő átütőerő, ki László. Mohora: Petiik — Lett lezajlott összecsapás nagy Szünet utón a Volán felülke- Tolnai, Szerutgyöngyii, Nagy, küzdelemben, döntetlenre vég- rekedett, s a vendégek csak Stritte — Kutoucska, Vidámi ződött, s ezzel a vendégek ju- 3:0-nál szépítettek. Góilövő: — Dudás L„ Petra»,' Osztro- tottaik közelebb a bajnoki cím Horváth (2), Iványi J., Mu- vies, Vnbovszki. Felkészítő: megszerzéséhez kétpontos ve- asik, ill.: Megyeri. Jó: Szol- Vidámi József, A mérkőzés zetésük megőrzésével. A for- noki, Muzsik, Iványi J„ Hor- somsát eldöntő gólt a 7. perc- dtuló két meglepetését a két vátih, ÜL: Perez, Molnár, Me- ben egyéni játékból Gecse seregihajtó csapat szolgáltat- gyerl. szerezte. *A továbbiakban ta. Egyházasgerge tegyőzte Mo- ___ sportszerű játék folyt, amely h oráit, az ötvözet MTE pedig Ötvözet MTE—Kazár* alapján a vendégek dönitetpontot szerzett Kazáron. A Mátraaaele 1:1 (1:0) lent érdemeltek volna. A forduló nyolc találkozójából Kazár, 200 néző, v.: Szabó gólhelyzetek kihasználásával hat mérkőzést nyertek a pá- n. ötvözet: Földi — Benkö, azonban hadilábon álltak. Jó: lyaváliasztók. Kairancslapujtő Szabó, Kiss, Giajdár (Hulitka) Simon, Gordos Z., Gondos L., félitucat gólt lőtt a Bgy. Vo- _ Kaitok, Bábel — Nagy II., Gees©, ilL: Szentgyórgyi, lánmak. Igaz, a ’gyarmatiak Kárpáti (Somoskői), Hulitka, NagF= Vrbov&zki. csak tíz fővel játszottak, ami- Simkovics. Felkészítő: Szabó re a bajnokságban már rég János. Kazár: Rátóti — Mól- Hugyag—Dejtar 1.4) (1:0) nem volt példa. A Bányagép qAt, Tőzsér, Homoki — KoSK 3ű-ra verté Kanancske- vacs g Csapó _ Tolnai, ,Hugyag, 300 nezo, v.: Mds zät, s megelőzte. Biztosan Géczi, T-iszkócrn,. Kovács V„ Eí.- Uu^yaf':. Szuhánszky — nyert az St. Volán a Vörös Nagy. Cs.; Balogh J. Felké- Sark™3r„®’> Wagner, Hoffmann Csillag SE eliten. Három cöa- ^ítő: Balogh Gyulia. A 13. Z7 G. — pataiak egy gól elég volt a percben Hulitka kiugrott a Raador T-> Klssámom, győzelemhez. Kevés, mindösz- védők közül, s hatalmas gólt fehérvári, Penzes l. Cs.: Jár- sze 23 gól esett a fordulóban, jőet. l.ű. Ez után nagy fölény- 3„a’, Gyón S. Edző: Vidomusz • , ben játszott a hazai együttes, Mészáros — MaAFavqrébéfly—Romih de rendre elhibázta helyzete- .*» Juhion* P&rfeas F. ■— 1:0 (0:0) iffc. Szünet után egyenrangú ?aroß^ Mvtvk ^ Uamw^ Tra~ Mátnaverebely, 400 néző, v.t *&=**«« fo]£y4 »■ P«®- ^ Naav J M-verebeiv: Ka- 1)681 GSy szögletrúigas után y*- »aiaz» Felkészítő, denszűd — Mátrai. Kormos kaPlur® száUó fejesből a láb- ^eíMvosan Sándor. Erős rraGy Kormos J — Jakuibo- Földi csak ütéssel hárít- nMÍ’ morkozést jétuy„ Kormos d, jokudo . 1Hrj amnhs. H. szott a két csapat. A 30. perevies, Benus G. (Zagyi G.) - oeí ^ ****** 1■ ^tbe a nSSi Gy r ZaÍnT^Ba d«lt 1:1. Jó: Kiss. Hulitka, logh. Edző: Pál József. Rom- Bábel, ilL: Tóaser, Kovács tePáttanó tebdábóL Jőhány: Varga J. — Varga S., Csapó. Pásztor, Zagyvái — Gyurcsó, . „ _ _ ,. KaMczka J. — Tonhauser, Tű- karancslapujtö—Bgy. Volán ri, Balázs, Termán, Meló L. 6:2 (Pólyák). Edző: Nagy László. Karancslapujtö, 200 nézői, A romliányi együttes már az v.: Sütő. K.-lapujtő: Tóth A. élső negyedórában eldönthet- — Gordos, Bodor, Lávaj -*-í m votea a ^rkőtesL Ka- W Lantos - Juhász I„ ydenszäa azonban kétszer, s a Horváth, Juhász n. (Kovács n.í, _ kapufia harmadszor mentette Gy.), Tóth S„ Juhász III. Z^Y^á-r, gólnak látszó lövéseiket Szü- (Lipták). Edző: Lantos Ede. ffiani-)!DuriáT Cv net után kiegyensúlyozottabb Bgy. Volán: Naszály _ Lók- Gv Dudá« játék folyt Feljött a tártaié- sa. Deme, Katyi - Dr. Ha- Miháiv’ kos hazai együttes. A 38. te, Szalay - Fedor, Deák, . percben Zagyvái összeütközött Gál, Berki. Felkészítő: Fábi- Eisle?'teta — Czikora, Szl- kapLisávat a labda eüx>attant án István. A tíz fővel játszó ka n’ — r-Uvm-ó+K ír' közülük, s hátvédtársuk kéz- vendégek nem tudtak ellen- m«; Kafkát zol ütötte el. A ll-est Kor- állni a sok gólhelyzetet te- ™ TsS mos Gy„ a bal sarokba lőtte, rém tő hazad együttesnek. A N ,n, ' A játékával döntetlenre rá- II. felidő nagyobb részében is * c--rj-il tróTA rnmiVióöiyri g».crviíiH-gxi a IjiTMlirf AiAílr iT-ánvn+rtif/fáV « aiA-j A* PO CDGÍ1 Wagner, Győri F„ Pénzes I„ ill.: Fábián, Farkas F„ Mackó, St ZIM—SnalikijMi 1:1 öd« Salgótarján, Forgács-telep. is szerezték a vezetést. Dudás szolgáló rómlhátnyi együttes a Iápujtőiek irányították vonakodva folytatta a játé- játékot, bár a vendégek is ov_oravecr nssrtátéic vésén kot. Jó: Kormos Gy. (a me- nyújtottak egy jó negyedórát. „ *1/* zőny legjobbja)^ Jakubóvics, Góllövő: Juhász II. (2), Tóth jJSStoí labdá^és DiT Kadenszki, Zagyi L„ ilL: Var- S. (2), Horváth (11-esből), De- ® ^bdat es Duga J„ Pásztor, Túri. me (öngól), ill.: Szalay, Bér- gf» ballal a jobb sarokki. Jó: Bodor, Lavaj, Horváth, hMir, °Í Sí. Volán—Vörös Csillag SE Tóth S., Juhász I., il!L: dr. ban-a zlM vezetett több tála (1:0) Halász, Szalay, Fedor. madást, de az utolsó pillán a- tokban közbeléptek a somos í védők. A félidő utolsó negyedórájában a vendégek támadtak s két szögletrúgásnál veszélyesen fejeltek mellé, fölé. Szünet után a vendégek , ... értek el gólt. A 48. percben-JMrad^ Tama^^ Juhasz Bal4zs cselezgetett az alapvoVívás Minősítő verseny Balassagyarmaton Harmadosztályú női és férfi ötödik helyezést tatabányai tőr-, valamint kardverseny- tőrözői szerezte peg. re került sor legutóbb Balas- gipka^fDEAcf 6* gy° Né- sagyarmaton. A mezőnyben (Tatabánya) T’ev 3 Tatabánya, Debrecen, az GordoS ÍIksej 4 ev f Szea SKSE, valamint a rendező vári (Ta Sa) 3 w 5 San egyesület versenyzői léptek SVR'’ LaI. pástra. A versenynek szépséghibája volt, hogy a vendég- szabó ÍBev SE) IntÁt toi/óc vlttM öZaDO (ügy. £>4t)Baöyasalja, 100 néső, v.t St. Bányagép—Karaneskeszi Fodor. St. Volán: Nagyfejeő 3:q (o-o) Kővárt Srolnoki Lovas! ^ Zagyvapálfalva< bánya ■*“ Gyimesi (D’öWiöteir), Pus- ffénsviári Dúlva. 100 névfi v nyák - Horváth, Iványi G., Iványi Muzsik, MúMr. tS* Edző: Sálgó György. Vörös txr^cu> *tw*iyvo- Csillag: Szadii» (Csonka) — 'ljalig’ 3 beadástit a védők Lisovsaki, Mihály, Kakái - közt Séber továbbította a Saabé, Pótíh — Varga, Kecs- rá^ K^ÍÍmzí^s^ijő.0^ Jobb »arok'ba. 1:1. Változatos, kés. Molnár, Megyeri, Perez. r r®!!, urínS _ kemény játék folyt. A hawuFeikószítő: Győri Ferenc. A Z’ ak tegtoizfcosabb helyzet- t Wmya, Sikna (Bakos), Kaza- Oravecz—Bandúr osezjátek TaS*St’ vé8étt ^Oináúr tötöé fölé . 12 Romhanyi, Szecsko.^ Edző. méterről a 68. percben. K vApJrUla' '"e íf‘ jben egyensúiyo’zott játék folyt a ^nxikét részről s<& atadasi továbbíafcban, tisata helyzetet 5J2S rnár egyj,k "em tudolt teremtem. A cserék sem se- ^k5?’ ^ gítettek. Jó: Baár, PáL, Qnaf “ o di!7’ a ve«. iU.: Czitom (a mezfev labdat elvétő védők közül a K-=fr,,iv «„„ka a‘ befutó Molnár vágta a háló- ie®ol>bW- Kaku'k- A. ba. 1:0. Takács akcióból, Nagy B. szabadrúgásból találta el a kapufát. A 70. percben Gar- dos átemelte a labdát a kapus felett, de Tamás mentett. Tíz perc múlva Jenei beadásából Molnár ismét gólt szerzett. A 87. percben Oláh a félpályáról indulva két szép csel után mintaszerű kadi (SKSE) 3 gy., 6. Króm berger (SKSE) 2 gy ....... 8. l átók kevés vívót vonultattak fel. örvendetes viszont, hogy Kard (12 induló): ...2. Skoa kohászok iratal véwenvzői ra ^ SE)‘-3- Makó. 4. Dé tel szereneltek X venyi. 5. Vári (mindhárman jól szerepeltek. w SKSE versenyzői). Női tőr (18 induló): !. Sza- Sajnos női tőrben nem mi- niszló (8 győzelem), 2. Miklós nősült az első hat a kevés in- (7 gy.) ... 4. Balogh (3 gy.) ... dűlő miatt. A férfiaknál vi- 6. Bártfai (3 győzelem). A ki- szont igen. A rendezők a győz- lences döntőbe két SKSE-ver- teseknek az érmek mellé tiszsenyző került, a harmadik és teletdíjakat is adományoztak. Szabó O. A bajnokság állása X. Somos 27 23 4 1 78-19 48 2. St. ZIM 27 20 fi 1 97-2S 4fi 3. K.'lapUjtS . 27 13 ,fi 8 48-40 32 4. St. Bányagép 27 12 fi 9 fih-43 39 5. K.-keSz! 27 12 fi 9 42-44 39 8. Knz.-M.szele 27 13 5 10 33-46 29 7. Bgy. Volán 27 11 5 11 54-43 27 8. M.-verebély 27 10 fi U 40-49 36 .... .. „ . ,. ». St Volán 27 10 6 11 43-53 2« golt lőtt. Jo: Tamas,- Varadi, to. Hugyag 27 ío 5 is 37-33 23 ■ IX, Vörös Cs, 27 11 3 13 S0-60 25 12. Mohora 27 8 4 15 29-48 28 is. Romhány 27 fi 4 15 29-so 20 14. pejtár 27 8 4 15 25-52 20 15, ötvözet MTE 27 3 fi Ifi 31-82 14. J6. E,-gorge- 27 5 4 18 31-78 14 Összeállította: Molnár, Oláh, HL: Básti, Lő- rincz, Szöllős. Egyházasgerge—Mohora 1:0 (J:0) Egyházasgerge, 200 néző, v.I Bafksa. E.-gerge: Simon — Andó Miklós NÓGRÁD ~ 1973, június Í„ szerda