Nógrád. 1973. június (29. évfolyam. 126-151. szám)
1973-06-27 / 148. szám
Az olvasás öröme Bessélgetés egy felhívásról ' Az olvasás — bármennyire közhelyszerűnek tűnik is — öröm és szórakozás. A betűiek, az írott szónak varázslatos ereje van. A könyv régmúlt időkbe enged bepillantást, távoli földrészekre, olykor bolygókra visz bennünket. Aki egyszer megízlelte a betűk gyönyörét,, az többet nem tud lemondani róla. Kapcsolat g könyvtárral E gondolatok jegyében intézett felhívást a salgótarjáni nyomda Rózsa Ferenc KISZ- szervezete, a KISZ Nógrád megyei bizottságával és a Balassi Bálint Megyei Könyvtárral egyetértésben, e hónap elején a munkásfiatalokhoz. — Jó kapcsolatunk van a könyvtárral -— mondja Buda László, a nyomdászok KISZ- ti lkára. — Tagságunk 75—80 százaléka könyvtári tag, rendszeresen olvas. A magyar könyvnyomtatás 500. évfordulóját az idén ünnepeljük. Könyvről, könyvnyomtatásról lévén szó, ez illik hozzánk, s úgy gondoltuk, nekünk is teamünk kell valamit. A nyomdászok vállalták, hogy minden KISZ-es olvasó számára igazolványlapokat nyomtatnak, külön a már olvasók, külön az ezután beiratkozok számára. A nyomda KISZ-es fiataljai nemcsak a munkában állják meg a helyüket, hanem azon kivül is. Hasznosan, értelmesen töltik szabad idejüket. Olvasnak. színházba, moziba járnak, klubjukban színvonalas rendezvényeket, filmvitákat tartanak. Közülük kerültek ki a Balassi Bálint Megyei Könyvtár sci-fi klubjának alapító tagjai. Néhány héttel ezelőtt 11 résztvevővel irodalmi szakkört alakítottak. Verseket tanulnak, elemeznek, így lesznek egyre jobb értői az irodalomnak, művészetnek. Az olvasás számukra közös élmény. Nem véletlen hát. hogy eppen ők voltak azok, akik a felhívást kibocsátottak, A munkásfiatalok olvasó- mozgalmát a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtár tartja kézben. Az akció során nyilvántartást vezetnek: hány KISZ-szervezet kapcsolódott be a mozgalomba, mit és mennyit olvasnak a fiatalok. A következő év elején ezek alapján értékelnek és jutalmazzák meg, a megyei és a salgótarjáni városi KISZ- bizottsággal, az SZMT központi könyvtárával közösen a legjobb munkát végzett KISZ- alapszervezeteket és -tagokat. A körlevél A mozgalom céljáról Szabó Ernőrié, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese tájékoztat: — Tapasztalataink szerint a fiatalok többsége egyáltalán nem, vagy csak kevésbé ismeri a könyvtár lehetőségeit, szolgáltatásait. Az akcióval nekünk tehát nem csupán az olvasás megszerettetése és népszerűsítése a célunk, hanem a könyvtárak sajátos lehetőségeinek megismertetése is, azért, hogy a jövőben a munkásfiatalok maximálisan kihasználhassák azokat önművelésük, szakmai fejlődésük érdekében. A sajtóban megjelent felhívás után a KISZ Nógrád megyei bizottsága körlevélben fordult valamennyi üzemi, vállalati és termelőszövetkezeti . alapszervezethez, hogy csatlakozzanak a felhíváshoz, kulturális igényeiket közöljék a könyvtárakkal. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és az SZMT központi könyvtára szinten írt egy körlevelet, amelyben módszertani segítséget, tanácsokat adott könyvtárosainak az akcióval kapcsolatos teendőkhöz. A könyvtáraknak olyan szolgáltatásokat — politikai fórum, szakelőadás. könyvankét, író-olvasó találkozó — kell nyújtani- ok, amelyek a munkásfiatalok Igényeivel találkozva, felkeltik az intézmény iránti érdeklődést és megfelelnek a KISZ- tagság szakmai összetételének. A szolgáltatásokon kívül a KISZ-alapszervezeteket a könyvtárak közös könyvtórlá- togatásra hívják meg. Ha a felhívás nyomán sikerül életképes mozgalmat létrehozni, akkor megnövekszik a könyvtárak társadalmi hatásfoka is. Az olvasásba bekapcsolódó KISZ-alapszervezetek akkor ott élhetnének a könyvtárakban. Csak közösen A könyvtárak felkészülten várják a KISZ-es fiatalokat. Szeretnék — a nyomdászfiatalokhoz hasonlóan, akik a megyei olvasómozgalmat útjára indíj- tották —, ha minél több alapszervezet keresné fel a könyvtárakat, mert csak közösen, a KIgZ-szervezetek és a könyvtárak szoros együttműködésével lehet sikeres az akció. Sulyok László Jogi tanácsadó Munkaviszonyban töltött időnek számít-e a javító-nevelő munka ideje ? K. L, olvasónk kér választ büntetés folyamatos végre- helytálló viszont az a tájé- b címben feltett kérdésre. Ál- hajtását nem érinti. Ezzel kozta tás, amely a munka- íitása szerint ugyanis lapunk összhangban Írja elő az könyvi bejegyzésre vonatko- régebbi számában közölt so- 5/1967. (X. 8.) Mü-M. ez. ren- zott. A 12/1967. (X. 20.) Mü.M. roaatban olvasta, hogy a ja- delet 9. §-a, hogy a munkavi- az. rendelet 19. §-a érfcelmé- vító-nevelő munka büntetés a szónyban töltött idő tartatná- ben ugyanis a szünetelés idő- pénzbüntetés egyik módja, ba nem számítható be mun- tartamát a munkakönyv „bevagy változata, amelynek kaviszonynak a javító-nevelő jegyzés igazolása” című ro- semmiféle kihatása nincs, munka miatti szünetelés ide- varba be kell jegyezni, a szü- Ugyanakkor érdeklődésére je. Ez azt jelenti, hogy ezt az netelés okát azonban nem munkaügyi - csoportvezetőjétől időt egyetlen olyan jogosult- szabad feltüntetni. Ezt az inast a választ kapta, hogy a Ságnál sem lehet figyelembe dokolja, hogy a javító-neve- javító-nevelő munka nem venni, amelynél a munkavi- lő munka büntetés, a letöltés számít munkaviszonyban töl- szonyban töltött idő képezi a napjával törvényi rehabilitá- tött időnek, így ezt az időt feltételt. lás alá esik, így arra a kémunkakönyvébe sem jegyzik E tekintetben tehát munka- »őbbi időben senki sem hivatügyi csoportvezetőjétől kapott kozhat. he. _ __ _ _ S ajnos, régi lapszamaink tájékoztatás helyes volt. Nem átlapozása után sem találtuk meg a büntetési ^nemekről szóló azt a sorozatot, amelyből fenti tájékozódását szerezte. E nélkül is azt kell azonban válaszolnunk, hogy a javító-nevelő munka a főbüntetések egyik olyan neme, amely kizárólag az elkövető }avitására és nevelésére irányul. A büntetés miniszteri indokolása szerint ennél a büntetésnél ugyanis a hangsúlynem annyira a munkabér csökkentésén, hanem a munka mellett azon van, hogy amíg a büntetés tart, az elítéltet dolgozótársai — munkája és magatartása szempont !ából egyaránt —, a'megszokottnál jobban figyelemmel kíséri k,„ szükség esetén pedig nevelő Itatást is gyakorolnak rá. Mindazon túl tehát, hogy meg csak jogszabályi utalás sem található rá, ezen miniszteri indokolásból is egyértelműen azt kell értelmezni, hogy a javító-nevelő munka olyan önálló főbüntetési nem, amely a pénzbüntetésnek sem egyik módja, sem változata nem lehet. A Btk. 42. § (2) • bekezdés második mondata külön kiemeli ugyan, hogy a munka- viszonyban álló dolgozók részére biztosított mindazon jogok, amelyek a büntetés céljával nincsenek ellentétben, az elítéltet is megilletik. A büntetés céljával ellentétben állóknak pedig azok a munkajogi jogosultságok tekinthetők, amelyek a büntetés folyamatos végrehajtását érintik. így pl. az elítéltet is megilletik a társadalombiztosítási szolgáltatások. A javító- nevelő munka idejének munkaviszonyban töltött időként való beszámítása azonban a Dr. J. S. A megoldás: összefogás Óvoda kell Szügy hon SZÜGY község hat kilométerre fekszik Balassagyarmattól. Míg a városban egy négyszögöl telek ára 200—250 forint, addig itt 60 forint, A város szívóhatása érvényesül. Csitárból, ílinyből, Terényből, Csesztvéről jönnek a „bevándorlók”. A községben évente 15 új lakás épül, 1972-ben 28 új házhely talált gazdára. A község kereskedelmi és szociális ellátottság szem [fontjából és helyzeténél fogva is alkalmas a központ kialakítására, csak egy nehézség van, az óvodahiány. Nem mellékes gond ez, hiszen a szülők — legtöbbje dolgozik — munkáját akadályozza, ha nincs kire, nincs hol hagyni a gyerekeket. — -Három évvel ezelőtt 50 férőhelyes óvodánk volt, de ennyi gyerek se volt. — mondja Rados József tanácselnök. Azóta megtörtént a körzetesítés, elkezdődött a beáramlás és most ott tartunk, hogy a 45 fős óvodában szabályellenesen, 52 gyermeknek adtunk helyet és 36 létjogosult apróságot el kellett utasítanunk férőhely hiányában A beköltözés mértékét figyelembe véve, az óvodai igények még nőni fognak. A nyári hónapodra az iskolai napközi kapacitását szeretnénk idénynapközi tonnájában hasznosítani, ezzel is segítve elsősorban a szövetkezeti dolgozók helyzetét Szándékunkat hivatalos fórumon bejelentettük, a jóváhagyást várjuk. A termelő- szövetkezet jelezte, hogy az idénynap tgpzihez anyagi segítséget nyújt majd. EZ PERSZE szükségmegoldás, mert ősztől az épület újra az iskolásoké. Elhatároztuk, hogy 75 férőhelyes óvodát hozunk létre. Elkezdtük a tartalékolást erre a célra. Reméljük, 1975-re meglesz. Valószínűleg a Magyarnándori Állami Gazdaság egyik használaton kívüli épületét alakítjuk át, a tárgyalások még nem fejeződtek be, ha sikertelenek lesznek, űj épületet emelünk. Tárgyaltunk támogatásról az állami gazdaság helyi üzemegységével, a taz-szei, a Növényolajipari Vállalat kihelyezett részlegével, melyek mind támogatást ígértek. A szövetkezet például százezer forintot ajánlott fel munkában, anyagban. pénzben. Célunk az is. hogy felkeressük azokat a budapesti vállalatokat, ahová szügyiek járnak dolgozni — közel százan ingáznak Pestre —, velük is tárgyalni kívánunk. Az óvodát 75 százalékban a tartalékolt alapból. 25 százalékbán pedig társadalmi munkából, önálló » felajánlásból kívánjuk létrehozni. MI1ÍT AZT a Balassagyarmati járási Hivatal vezetőjétől megtudtuk, a gyermekintézmények kérdése nemcsak Szügy gondja Magyamándor- ban például 140 százalékos a* óvoda kihasználása. Szügyben úgy tűnik, megtalálták a megoldást. Az összefogás valószínűleg máshol is segíthet. —S— Délelőtt az oviban ÄÄsiTSí Munkásarcok korolhatnak. De ugyanez fordítva: ki látott már női kovácsot, vasöntőt, vagy akár autószerelőt? Nyilvánvaló, hogy a nő alkata, felépítése meghatározó a foglalkozás gyakorlásánál, mivel villanyszerelő-hiány Mégis előfordul, hogy olyan volt, azt mondták, tanuljak 'szakmákban is megtalálunk tovább. Nem kellett kétszer nőket, ahol a munka termé- mondani. 1951-ben vülany- szete férfias jelleget kíván — szerelő-segédként szabadul- mint esztergályos, gyalus, tam. Akkorra megismertem a villanyszerelő ... gyárat, a szerelők munkateVonzódásból választhatták? rületeit, és mindjárt, két mű- — kérdezzük önkéntelenül, szakra osztottak... Hamar Vagy csak véletlenül kerültek belejöttem. Nem húzódoztam ide? Elégedettek vele? Ad ne- semmitől, ahogy jött, a szakkik örömet? Érzik-e a szak- mán belül minden munkát ma szeretetét?. .. vállaltam. Közvetlen, ségítőkész munkatársaim voltak, és a jó közösségben könnyű volt — Nem vágyódtam soha a megszokni, megszeretni a könnyű munka után. A dől- szakmát, s örömet találni goknak mindig a nehezebb Den ne. Hiszen egy-egy jól része érdekelt — mondja végzett feladat után az elis- Orosz Ernőné, a síküveggyár mérést nyugtázó kézfogát villanyszerelője. — Ezért nem késett soha. . mindig a fiúkkal szerettem Kopogtatás szakítja meg játszani. Annak idején, mikor szavait. Szerelőtáskával az ol- ide kerültem, 1949-ben a női dalán egy fiatalember lép be munkalehetőség kevés volt. A az ajtón: tanulóintézet és a gyár köl- —■ Manci néni, vezetéket csönös szerződést kötött a kérek... — mondja, hogy miképzésre, Az igazgatónak is lyet, mennyit, s hová. Rövi- bemutattak. Én meg nagyon den megbeszélik, s már megy örültem, hogy a műhelybe Is- De pillanattal később újra kerülhettem. Hetente kétszer kopognak, lártunk iskolába. A 108 fiú — Manci néni, visszahozközött egyedül én voltam tam a hosszabbitót — szól az lány. Nagyon rendesek vol- alacsony fiú és visszateszi a lak, mindenben segítettek, A helyére. Nern sokkal később, tornaórán az osztállyal együtt- fiatal , műszerészasszonyka fociztam. Egyenlő társként, lemezt kér. barátként fogadtak rr^aguk A műhely kéziraktárában közé. vagyunk.i Figyelem, milyen — ... közvetlen melegséggel fogad— Először csak motorte- ia az érkezőket, müven jó kéréseidnek. készültem, s szándékkal beszél . velük. Egyetlen nő a férfiak között Megértem azt a magas fiút is, aki a táppénzeslapját tette eléje és a karját mutatva áriról beszélt, hogy még mindig nincs rendben ... Kpzben két férfi újratekercselt mágnesféket hoz Nagybátonyból. Manci népi kiszalad, a férjét keresi, a műhely művezetőjét, hogy elintézze az átvételt. A férje szakmunkásból lett művezető. Ahogy» a katonaságtól leszerelt, 1952-től együtt dolgoztak, itt kerültek egymáshoz közelebb, A kölcsönös megbecsülésből szakmai házasság left. — Ismertem én azelőtt is, de csak úgy, futólag —• mondja a férje. — Ha nincs közöttünk, talán meg sem ismerem, a feleségem se lett volna ... — 1955-ben kötöttünk házasságot — veszi át a szót Oroszné — és kislányunk születése miatt több mint hárem évig nem dolgoztam. Amikor visszajöttem, körülbelül két évig délutános inspekciós voltam, utána pedig 1970-ig, tíz éven keresztül a férjemmel ellentétes váltó műszakba jártam. így valamelyikünk mindig a kislányunkkal lehetett. ,1970-től vagyok állandó délelőttös. Az egyenáramú akkumulátorok karbantartása, utántöltése, anyagok, szerszámok kiadása, vételezése a rendszeres feladatom. S ezek mellett minden napra megkapom a soron következő tennivalókat. A váltó műszakba létszámhiánynál szükség esetén most is beugróm, és mivel közel lakunk a gyárhoz, ha fennakadás van, az Üzemekben, többször behívnak anyagot kiadni, segédkezni ... Állandó mindenes lettem... — Mennyi a keresete? — Tizenkettő ötven az órabérem. A március 1-í bérföj- lesztésnél egy forintot kaptam. Meg vagyok vele elégedve. — A műhelyben mennyi a legalacsonyabb és a legmagasabb órabér? — A kezdőknél nyolc, a gyakorlott szakmunkásoknál tizenöt forint. — A munkájáért kapott-e valamilyen elismerést? — Kiváló Dolgozó oklevelet 1968-ban. A műhelyre évenként egy-kettő esik, s érre érdemest a sok jóból nehéz választani... Az előbbi kérdéseket, s válaszokat Takács Ferenc, a műhely „Kandó Kálmán” Ezüstkoszorús Szocialista Brigádjának vezetője is hallotta. Papírdobozban biztosítékokat hozott vissza, azt rakosgatta. Közbeszól: — A kollektíva véleménye szerint Manci néni minden Kulcsár fahr. elismerést megérdemel. Munkáját nagyon lelkiismeretesen, szorgalmasan végzi. Oroszné pirulva hajol az asztalra és a kinyitott füzetben írni kezd. Még a beszélgetésünk elején, sután azt kérdeztem tőle, hogy van-e tekintélye, elismerik-e? — „Megtisztelnek, udvariasak” — mondta halkan. S csak lassan engedett fel, úgy, hogy a szakmáról kezdett beszélni.,. Arról, hogy ha újra kezdené, ezt választaná és ajánlja a nőknek is, ha vonzódnak a technikához, ha bírják a magasságot .,. A műhelyben az egyik munkatárs, Miskolczi István, az építő-fenntartó gyárrészleg alapszervezetének párttitkára mondta: — Itt mindenkinek megvan a reszortja, 'de Orosz Ernőné, ha szükség van, bárhová besegít. A férje nem tesz vele kivételt, talán még‘ szigorúbb Is, mint a többiekkel. Szeretünk vele dolgozni, nagyon jó munkatárs. A villanyszerelő-műhelyben egyetlen nő a férfiak között Legutóbb, a nőnap alkalmából ünnepélyesen köszöntöttük, megajándékoztuk. Elérzékenyült, köny- nyeit nem tudta visszatartani. Húsz éve dolgozik itt, más gyárnál nem volt... A részleg vöröskeresztes csoportjának titkára, a brigádnak pedig hat éve ő az állandó színházbérletese és a műhely garde-mamája. Vendel Lajos NÓGRÁD — 1973. június 27., szerda