Nógrád. 1973. június (29. évfolyam. 126-151. szám)

1973-06-24 / 146. szám

I Ki minek mestere? Nemes feladatot vállalt ma­gára Salgótarján város KISZ- bizottsága: a korábbi évekhez hasonlóan ismét megrendez­ték a fiatal szakmunkások vetélkedőjét, a népszerű KI MINEK MESTERE? versenyt. Tegnap a villamos ívhegesz­tő szakmában küzdöttek a 30 éven aluli* eddigi selejte­zők során legjobb helyezést elért fiatalok. Sajnos, mind­össze csak 5 fiú mérkőzött ebben a mind jobban kere­sett szakmában, de az egész városban is összesen csak 15 fiatal ívhegesztő szakmunkás dolgozik. Szívesen adott otthont a VEGYÉPSZER Vállalat a versenyzőknek; a nagy mű­helycsarnokban az elméleti feladatok megoldása után a fiatalok elkészítették a mes­termunkákat, melyek kiváló' minőségéről röntgenes vizs­gálattal győződött meg a szakmai! zsűri. Az első helye­zést Téglás Mihály a VE­GYÉPSZER gyár dolgozója érte el, kiváló teljesítményt nyújtott még Annus Ferenc és Dákay Mihály. A KI MI­NEK MESTERE? versenyek tovább folytatódnak a hiány­szakmákban, s nem titkolt ezek célja sem: szeretnék megismertetni, megkedveltet- ni a fiatalokkal a még je­lenleg újnak számító szak­mákat. (— ár ) elmennek, újak jönnek A mi brigádunk A régiek Aki nincsen benne, talán nem is tudja, hogy milyen gyakran változik az összetéte­le egy-egy brigádnak. Ebben nem kivétel Andó László öb- lösüveggyári korsósbrigádja sem. Pedig a jó kollektíva ki­alakításának egyik legfonto­sabb előfeltétele az összeszo­kottság, a tartós együttlét, a közös munka lehetne... De hát, hol a munka, hol egy-egy ember elhatározása, egyéni problémája, vagy a „véletlen szeszélye” úgy hoz­za, hogy egyesek ideiglene­sen, vagy véglegesen elmen­nek, s mások kerülnek a he­lyükre. A brigádvezető hosz- szabb ideig beteg volt. Távol­létében, mester híján, szét kellett „dobni” a brigádot más kollektívákba, ahol ép­pen munkáskéz hiányzott. Bár egy ideig Sarló Béla bácsi, ve­teran üvegesmester is helyet­tesítette a brigádvezetőt. Balint Károly üvegfúvónak — ő se mai gyerek mór, úgy 20 éve dolgozik a gyárban —, tiem ment az egyik palack gyártása. Átkérte magát egy másik brigádba. — Ezerfeleképpen megpró­báltam — mondta. — Meg­mutatták az idős mesterek, hogyan kell csinálni, de hiá­ba. Nem ment. Annyi bizo­nyos, borzasztó ez a széria. Nagy talp, széles, hosszú nyak. Mire a talpat elkészíti az em­ber, a nyaka megmerevedik, és „riglis” marad. — Aki tudja csinálni, an­nak nem nehéz — mondta Sarló Béla. — De azt meg kell mondani, hogy ennek a gyár­tása szakmailag és fizikailag az egyik legnehezebb feladai. Hát, Bálint Károly elment a brigádból. A helyére Kora- lósi András került, aki szin­tén régi öblösüveggyári dol­gozó. Nagyon érti a szakmát. Tud dolgozni. — Kell egy ta­pasztalt mester a pódiumra, aki viszi magával a többieket — magyarázta Domonkos Zoltán üzemvezető. S nemcsalt ügyes kezű üve­gesmester Komlósi András, hanem munkásőr is. Még er- • re is futja az idejéből. A gyár­kapuban találkoztam vele fél kettő tájban. Egyik munka­társával indult hazafelé a munkából. — Én nem akarok szerepel­ni— mondta. — Nincsen ne­kem erre szükségem. Becsü­letesen dolgozom. Ennyi az egész. Oláh II. a napokban kilé­pett a gyárból. Üj embert tet­tek a helyére, akinek a nevét hirtelen még a brigádvezető sem tudta megmondani. Idő kell ahhoz, amíg megismerik és kiderül róla, hogy megálla­podik-e náluk? S még egy v áltozás várható. A lehordó, Maresok Istvánná sokszor be­teg. Előbb-utóbb állandó em­berrel kell betölteni ezt a munkakört. Ha lehet. Mert nem „döngetik” a gyárkaput a felvételre jelentkezők. Kü­lönösen a kisegítők, a segéd­munkások, az üvegesbrigá­dokban meg a lehordók gyak­ran cserélődnek. A brigád három ifjú tagjá­val beszélgettem életükről és terveikről. Mindegyikük in­nen van még a húszon, az életrajzuk „nyúlfarknyi”, in­kább jövőjük van, mint múlt­juk. Megbecsült emberek a gyárban, fiatal koruk ellené­re is, s hogy milyen lesz az a jövő, az elsősorban rajtuk múlik. Farkas András, aki legrö­videbb ideje dolgozik a gyár­ban, ezt mondta magáról: — Tizenhét éves vagyok. Apám már nyugdíjas, anyám az erdészetnél dolgozik. Én szobafestő szerettem volna lenni, de oda nem vettek fel. Ácstanuló lettem, de nem „ízlett” ez a szakma, ott is hagytam. Azt mondták, hogy itt, az öblösüveggyárban könnyen lehet szakmát tanul­ni. Eljöttem ide. Hét forint órabért kaptam, amikor fel­vettek. Most ezerötszáz forint körül keresek. Bankaforgató vagyok. Betanított munkás. Azt is hallottam, hogy 4—5 év .múlva mindenkinek köte­lező lesz áz érettségi. Ezért elhatároztam, hogy én addig­ra már leérettségizem. És sze­retnék kimenni az NDK-ba dolgozni... Tarjáni fiú Dénes Ferenc. Tizennyolc éves, bátyja a NAÉV-nál csempéző. Édesap­ja szintén az öblösüveggyár­ban dolgozik, a III-as kemen­cén olvasztó, aki egy-két éve ünnepelte gyári munkaviszo­nyának negyedszázados év­fordulóját. Arra a kérdésre, hogy ő is ilyen hűséges ma­rad-e a gyárhoz, a fiú heve­sen megrázta a fejét. Táská­jából előhúzta a kérelmet. Ö is az NDK-ba akar menni. De már ebben az évben. A jénai üveggyárban szeretne dolgoz­ni. Továbbtanulni nem volt kedve. Az általános iskola be­fejezése után került a gyárba. Most már betanított bankafú­vó, jól is keres, a brigádveze­tő dicséri, tehetséges, jó keze van, szívesen tanítja, jövője is van a gyárban, mégis el akar menni. De hát mit le­het tenni? Hogyan marasz­talják? Vissza lehet-e tarta­ni? Bankafúvó a tizennyolc éves Vernóczi István is. Édesapja meghalt, bátyja már megnő­sült (különben ő is a gyárban dolgozik), kettesben élnek édesanyjával, aki takarítónő a gépipari technikumban. Régebben az édesapja is az öblösüveggyárban dolgozott; talán tőle, vagy a bátyjától hallotta, hogy ebben az üzem­ben könnyű a munka, jó a kereset, hát ide jött dolgozni. Hogy valóban könnyű-e a munka? Kinek hógyan. De a kereset tényleg megjárja. Őt is hétforintos órabérrel vet­ték fel, persze, azóta már emelkedett a fizetés, legutóbb, május hónapban elérte a két­ezer-háromszáz forintot. — Szívesebben dolgoznék automata gépen, de egyelőre itt maradok — mondta. — Nemsokára jön a katonaság, ha leszerelek, akkor a többit majd meglátjuk... Kiss Sándor Benne van a® emberek mozgásában, tekintetében, még a levegőben is, hogy va­lami törtélük. Valami, ami kimozdítja helyéből a Széché­nyi közös gazdaságot és a fel­színre emeli. A gépjavító telepen, a ka­pus kivételével, mindenki fiatal. Veienczei Zoltán, aki nemrégen maga is szerelő volt, most a műhely főnöke. Készül életének első .olyan aratására, amikor az embe­rekért és a gépekért ő a felelős. Előrelátóak a tsz új vezetői. Megismerték a fiatal emberek felkészültségét és annak meg­felelő munkát bíztak rájuk. Velenczeimek sok a gondja, de magabiztos. Keskeny ar­cú, barna ember. A szeme is olyan fekete, akár a haja. A végtelenségig nyugodt. — Értelmetlen kapkodni, azzal nem j utunk előre... A vezetőség is éppen ezt a nyugalmat találta értékesnek nála. Mert, aki megfontolja, mit kell csinálni, és még azt is tudja, hogyan, az nem kap­kod. Hütter Csaba nagyon igényes fóagronómus, de a múlt héten szombaton, ami­kor Veienczei beindította a négy kombájnból kijavított hármat, bólogatott, ami nála elismerésszámba megy. A negyedik gépet is kijavítot­ták, csak még össze kell rak­ni. Csupán, ha ez lenne a dolga, talán szórakoztató vol­na. De éppen a napokban, a délutánba forduló órácska alatt derült ki, hogy túlságo­san kényelmes lenne az élet a szécsényd közösben, ha csak erre lenne gondja Veienczei Zoltánnak. Délután fél kettő. Együtt ültek: a növénytermesztési brigádvezető Varga László. A gondtól szinte aszalódik a bőre. Kis Gábor, a növényvé­Béremelések — folyamatos intézkedések A központi és a vállalati saját béremelés együttes összege megyei átlagban 10,1 száza­lékkal növelte a munkások és a közvetlen termelésirányítók keresetét. Néhány vállalat­nál, például a Salgótarjáni Kohászati Üze­meknél, a BRG-nél, az ötvözetgyárban és a Nógrád megyei Textilipari Vállalatnál a me­gyei átlagnál magasabb volt a bérfejlesztés. Viszont az átlag alatt maradt* a béremelés néhány olyan üzemben, ahol nagyon magas a segéd- és a betanított munkások aránya. Béremelést kapni, méghozzá olyan össze­gűt, amelyre sok éve nem volt példa, minden­képpen megnyugtató, jó érzés. Az ipari és az építőipari munkások várták a párt és a kor­mány intézkedését, s ma már lemérhető, hogy a béremelések kedvezően hatottak a munká­sok hangulatára, javították a politikai lég­kört. Ezt lehetett tapasztalni a tanácsválasz­tások idején, közéleti érdeklődés, politikai aktivitás tanúi lehettünk a munkásgyűlése­* Ken, a termelési tanácskozásokon és mind­azokon a fórumokon, ahol a munkások sza­vukat hallatják. Nemcsak a béremelés ténye fontos, ha­nem a határozat végrehajtásának hogyanja is. Az üzemek, a műhelyek maguk dönthet­tek, hogy gzemély szerint ki, mennyit kap­jon. Ahol jól oldották meg a béremelést, ott nagyon megfontolták, hogy melyik munkás mennyit ér és ennek megfelelően adták a fo­rintöt. A bizalmiak és a brigádvezetők sza­vára hallgattak, vagyis széles körben érvénye­sült az üzemi demokrácia és a szépen csengő forintok mellett a kisemberek erkölcsi meg­becsülése is hozzájárult a munkások közér­zetének, javításához, erősítette érzésüket, hogy a munkások ügyével fent a pártközpontban és lent az üzemben is jól foglalkoznak. A Központi Bizottság november 14—15-1 határozata nyomán a béremelések megtörtén­tek és az életszínvonalat érintő más intézke­désre is sor került. Senki sem várta, hogy tapsoljunk a tej és tejtermék, a szeszes ita­lok és dohányáruk fogyasztói áremelésének. Ennek szükségességét megértettük és fegyel­mezetten tudomásul vettük. De a pamutszö­vetek fogyasztói ára 18,1 százalékkal, a füg­gönyöké 17,8 százalékkal olcsóbb lett és má­jus 2-től további ruházati árcsökkentésre ke­rült sor. Öröm, hogy olcsóbbak lettek a gyer­mekruhák, ezek árusítására külön boltokat jelöltek ki és a fogyasztói árak rögzítésére központilag intézkedtek, a kötelező árak be­tartását a megyei tanács fokozottan ellenőriz­teti. Kiket, milyen családokat érintenek legin­kább a pamutszövetek és különösen a gyer­mekruhák árának csökkentése? Főleg a mun­kásokat és közülük is azokat, ahol több gye­reket nevelnek. Persze, Jó lenne egyéb ked­vezmény is és további állandó árcsökkentés. Ami eddig történt, áz országos méretekben milliárdokba került, jelenieg többre nem telik. Valamiről még szólni kell, mert az élet­színvonal-politikai intézkedések között na­gyon jelentős. A munkások lakásépítésének támogatására jelent meg rendelkezés. A mun­kások és a vállalatok kedvezően fogadták az újabb intézkedést és néhány vállalatnál már eredményesen elkezdődött az akció. Mindez azt bizonyítja, hogy a béremelés nem egye­düli intézkedés a munkásosztály helyzetének Javítására, hanem a béremelés folyamatos megvalósítása szervesen beleillik abba a szé­lesebb társadalmi folyamatba, amely pártunk politikájának gyakorlati megvalósítását je­lenti. A munkások ma tapasztalják, éppen ezért sokkal inkább értik mint korábban, hogy az életszínvonal-politika a munkásosz­tály érdekeit képviseli. A gazdaságirányítási reform nem cél, hanem eszköz a párt gazda- ságpolitikáj ának megvalósításához. Nem lehet megállni annak megállapításá­val, hogy jól sikerült a bérfejlesztés, most jobban mennek a dolgok. A pezsdülő életet, a munkások politikai aktivitását ki kell hasz­nálni. Itt az ideje, hogy minden alapszerve­zet, mindén üzem gazdasági vezetése alapo­san elemezze a helyi politikai helyeztet és a munkások érdekében tett intézkedések hatá­sát, megfelelő intézkedéseket vonjanak le és közös erővel törekedjenek a párthatározatok következetes megvalósítására. Az idei bérfejlesztés és a negyedik ötéves tervben elhatározott további bérnövelés fe­dezetéről többletnyereséggel keli gondoskod­ni. Ehhez szükséges a munka- és üzemszer­vezés javítása, a gazdaságtalan termelés és a ráfizetéses tevékenység megszüntetése, a szo­cialista munkaverseny fejlesztése. A minőség javításával és az önköltség csökkentésével fokozni lehet a hatékonyságot. Mindez ösz- szetett és szerteágazó feladat. Éppen ezért a pártszervek és pártszervezetek fokozottan kísérjék figyelemmel és politikai eszközökkel segítsék a határozatok végrehajtását. A szakszervezetek, a tanácsok és egyéb szervek vállalják a bér- és árintézkedések, valamint a munkások életkörülményeinek javítását szolgáló egyéb intézkedések ellenőr­zését és végrehajtását. A nagyobb bérért ér­demes és illő is jobban dolgozni. A munkások nagy többsége szorgalmas, keresni, boldogul­ni akar. Helyeslik a párt politikáját, pártta­gé* és párton kívüliek a határozatok megva­lósításáért dolgoznak, ez további előrehala­dásunk záloga. Dr. Fazekas László Szécsényben történik valami dós. Szőke és mosolygós. Na­gyon magabiztos. Péter Pál, a traktoros brigadvezető. Vib­rált belőle a nyugtalanság, amit egy füzetben végzett fel­jegyzésekkel vezetett le. Két perccel fél kettő után meg­érkezett a fóagronómus. De­rék, magas, őszbe forduló emoer. Inkább tanárnak hi­hető, mint mezőgazdásznak. Aztán a villámjelentések. Varga László: — Szelektá­lunk a Rekettyésen. A beteg krumplitöveket szedik ki. — A fóagronómus arca felenge­dett — Nagyon dicsérik a bur­gonyánkat, — Varga bólin­tott. Kis Gábor: — Permetezünk a gyümölcsösben. — Milyen szórófejekkel? A vegyszerösszetétel ? — így a főagronómus. A növényvédő katonás pon­tossággal sorolta. Mosolygott hozzá és egyre szélesebben, amikor a főagronómus elis­merését olvasta ki a bóloga- tásából. Beszámolt a vegysze- rező repülőgépek munkájáról is. Veienczei Zoltán: — A ne­gyedik kombájnt rakjuk ösz- sze. A réten egy gép kaszál — eddig ’ jutott, mert Péter Pali ráncolta homlokát és közbeszólt. — Percze Pali, a rotációssal feljött a rétről, nem tud rá- menni. Mester Laci elsüllyedt a lápban. A lánctalpas be­döglött. .. Hütter tekintete Velenczein, aki gondolkodott, de ez egy pillanatig történt. — A százast bevontatjuk. — De merre? — kerdezte Hütter. Mind az öt ember egyszerre lett a műhely munkájáért fe­lelősséget érző vezető. Mond­ták, hogy a Ménes mentén végig. Elvetették, mert ott kárt tehetnek a vetésben. Ak­kor a Cimmer-hídnáL Ott sem, mert ez nem bírja el a terhet. Végül kiokoskodták. A Barát-réten át, a vásártérnél. A gépet kezelésbe vették a szerelők. Pontosan két óra. A főag- romómus felállt. Egy hintó keresztül kotyogott az udva­ron. Megállította. Azzal ment vissza a központba. A nö­vénytermesztési brigádvezető feltette napszítta sapkáját és tndult, valahová a Rekettyés- be, oda, ahol az asszonyok dolgoztak. Kis Gábor csend­ben, ahogyan jött, eltávozott. Péter Pali maradt. Veienczei felé fordult. — Maradjon ügyeletes sze­relő. .. ? — Miért? — Mit tudhatja az ember. Ha valami történik ? — Rendben van. A műhelytfőnök a gondok­tól lehajtva fejét, átment a szomszédba a szerelőkhöz Amikor visszatért csak bólin­tott Péternek. Leült és felte­kintett. Arcáról eltűnt a gond. Derült lett. — Ezt az aratást meg kell nyerni. Muszáj... Az újján kezdte számolni, kikkel. Magulya Istvánt, mint a legtapasztaltabbat, aztan Huszar Istvánt, Mester Pált, Balázs Jánost említette mint kombájnvezetőket. A segéd- vezetők pedig, a fiatal szere­lők. Azt mondta; egy kicsit húzódoztak a beosztástól, mert szabad idejük nagyon megcsappant. Még legények. — Végül is mennek. Men­ni kell. Aratásról van szó... Az udvarról belépett a mű­hely irodájába egy köpcös, jó kedélyű ember. De kár, hogy a nevét nem mondta meg. Nagyon ide kívánkozna. Ha­tározottan, öblös hanggal Ve- lemezeinek: — Adjál nekem bakedlitot, — a szigetelőre gondolt — meg szöget is, de kalapácsom sincs, meg fogóm sem. Az ujjammal meg a fogammal nem boldogulok... Fél négy felé járt az idő. Pöstény alól, a rétről kereke­zett követelődzeni Szécsénybe, mert a marha kidöntötte ' a vlllanypásztor karóját. Azt mondta, hogy a jószág az or­rát félti a dróttól, de neki­tarol, úgy dönti ki. — Huncut még a mája is. Jó sora van odalent... — az állat iránti minden szeretele benne volt ebben. A műhelyíőnök kiment és ellátta az öreget mindennel, ami kellett. Veienczei már reggel hattól talpon van. Ha­za is kéne mennie. A kert az ő gondja. A pici gyerekek is várják, meg az édes. Ma még be kell érni .ennyivel, mert Szécsényben valami történik, valami, ami kimozdítja he­lyéből a gazdaságot és a fel­színre emeli. És ennek ő is egyik szereplője. Bobál Gyula NÓGRÁD — .1973. június 24., vasárnap * í>

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents