Nógrád. 1973. június (29. évfolyam. 126-151. szám)

1973-06-15 / 138. szám

I Szarvasmarha-tenyésztés Felsőpetényben Termelőszövetkezeti elnö­kök beszélgettek a járási párt­bizottságon az egyik tanács­kozás szünetében a szarvas­marhaprogramról. Az egyik elnök megjegyzésére lettem fi­gyelmes. Azt mondta, hogy ezek a felsőpetényiek jól tud­nak játszani a számokkal. Ne­ki senki ne mondja azt, hogy Felsőpetényben 1972-ben az egy tehénre jutó tejhozam 3260 liter volt. ök. is mindent megtesznek a tejtermelés ér­dekében, mégsem tudták még egy évben sem elérni a 3000 literes hozamot. Ez a beszélgetés indított el n hegyek-dombok közé, a kis nemzetiségi községbe, azzal a határozott szándékkal, hogy megnézzem, megfelel-e a va­lóságnak a felsőpetényi 3280 liter, és mi a jó tejhozam tit­ka? A rétsági járásban néhány évvel ezelőtt közismert volt a •felsőpetéryi tesz évről évre jelentkező problémája. A mos­toha körülmények, a helyi Is­meret hiánya oda vezetett, hogy a vezetők nem tudtak megmaradni, az élnökök vál­tották egymást. A mostani elnök: Dobsonyi Pál 1968. ele­jén került a gazdaság élére. Felismerte, hogy az öt arany­koronás földeken jövedelme­zően gazdálkodni csak nagy ráfordítással és megfelelő esz­közökkel lehet. Ehhez azon­ban pénz kellett, ami viszont nem volt. Ezért olyan hasz­not hajtó melléküzemágakat szervezett, amelyeknek a jö­vedelmét aztán az alaptevé­kenység ágazataiba, többek között az állattenyésztésbe fektette. Munkájukat siker koronázta, és ebben semmi rendkívüli nincs. Négy évvel ezelőtt társulá­si szerződést kötöttek egy Pest környéki tsz-szel borjúneve­lésre. A felnevelt állatok kö­zül a bikákat meghizlalták, az üszők egy részét pedig a társ­termelőszövetkezeteknek ad­ták vissza. így elérték, hogy jó egyedek maradtak a gazda­ságban. A negyedik ötéves tervben meghirdetett szarvasmarha­programra nagy figyelmet for­dítottak, és egyik évről a má­sikra majdnem megduplázták az állományt. 1970. december végén összes szarvasmarha­állományuk 277,'1971-ben 437, ez év végére pedig már meg­haladja az Slo darabot. A te­hénlétszám 1970-hez viszonyít­va megduplázódik és eléri a 152 darabot. Tejtermelésük a következő volt: 1970-ben az egy tehénre eső tejhozam 2604 liter, 1971-ben 2911 liter, 1972- ben 3260 liter. Az idei tervük pedig 3400 liter és ez a szám is reálisnak látszik, hiszen az istállóátlaguk ma '.a 10,2 liter. Az egy liter tej szűkített ön­költsége 3,64 forint. Az eltelt hárony év alatt kicserélődött az állomány 50 százaléka és a most ellő üszők 16 liter felett kerülnek „befejésre”. A tej­termelés mellett jó eredmé­nyeket értek el a hfzómarha- előállításban is. A napi súly- gyarapodás éves átlagban el­éri az egy kilogrammot, amelynek az előállítási költ­sége 27 forint. Eredményeik arról tanús­kodnak, hogy átgondolt, terv­szerű munka van mögöttük. Ugyanis ahhoz, hogy jó ered­ményt érjenek el, először ta­karmány kellett. A takar­mánytermesztéshez be kellett meszezni a savanyú talajokat, hogy lucernatermesztésre al­kalmas legyen. Ezt végrehaj­tották. A bizonytalan termé­sű vörösherét kiirtották és így ma már 200 hold lucernásuk van. A nyári zöldtakarmányo­zást felszámolták, mivel'a ma­jor körül telepítettek 60 hold mesterséges legelőt, amely májustól októberig biztosítja a megfelelő takarmányozást. Minden hónapban értékelik a termelést és elemzik a legfon­tosabb mutatókat. Májusban például egy liter tej takar­mányköltsége 1,50 forint, ami nagyon' kedvező. A szarvasmarha-ágazatban dolgozók ismerik a tervüket és anyagi ösztönzésük a terme­léssel szigorúan összefügg. Az elért eredmények nem káp- ráztatóak, de Felsőpetényben, ahol a termelési körülmények nagyon nehezek — elismerésre méltó. Ezt annál is inkább mondhatom, mivel az épülete­ik régi, szerfás istállók, ahol megfeszített munka szükséges minden fillér eredmény eléré­séhez. A felsőpetényíek törekvése értékelésre méltó. ,Az idén to­vább kívánnak lépni a fej­lesztésben. Korszerűsítenek egy 80 férőhelyes növendékis- tállót, elletőt és borjúnevelőt. Megépítenek egy ezer köbmé­teres silóteret isi ahonnan a szabad tartású hízómarhák ta­karmányozását kívánják meg­oldani. Perce* László „Üö/ »sorit a cipő? 9y Megismerni egymás gondjait Várospolitikát agarunk kialakítani. Régi tö­rekvésünk, hogy újat, minősé­gileg jobbat keressünk, ami a munkánkban leginkább segít bennünket. Mert sokat várnak tőlünk, a tanácstól. Ennek pe­dig csak úgy tudunk eleget tenni, ha még szorosabb kap­csolatot keresünk a tanácsta­gokkal. Nélkülük egyetlen ta­nács sem végezhet jó mun­kát, ők közvetítik a választó- polgárok véleményét — mond­ta bevezetőként Ozsvárt Jó­zsef, a Salgótarjáni városi Ta­nács elnöke. Rendhagyó találkozóra jöt­tek össze a Malinovszkij úti iskola igazgatói szobájában a környék tanácstagjai. Ami a rendkívüliséget jelenti, a ta­nácselnök és a tanácstagok az eszmecsere után közösen vé­gigjárták az utcákat. Elmen­tek a helyszínen megnézni, miben kell leginkább segíteni, hol szorít a cipő? — Jobban megismerjük így egymás gondjait — mondta Holkó Ferenc, aki egyben me­gyei tanácstag is. — Tizenhat esztendeje vagyok tagja a vá­rosi tanácsnak. Rengeteg ér­tekezleten, ülésen, összejöve­telen, tanácskozáson vettem részt. Ezt a mostanit mégis­csak üdvözölni tudom. Re­mélem, az elsőt követi a többi rendszeres találkozás is. Ne jy tanácstag jött össze a beszélgetésre. Ott volt Szalva József, a Hazafias Népfront területi elnöke, és Horváth Gyula területi párttitkár Is. Az elnök és a tanácstagok egyre jobban belemelegedtek a beszélgetésbe. Nagy Imréné veszi át a szót. — A körzet egyik fele acél­gyári, a másik az Ingatlanke­zelő Vállalat felügyelete alatt all. Ez időnként gondot okoz. Tataroztak nemrégiben a há­zakban. Az Ingatlankezelő Vállalat' csináltatta. De min­den lakásban szabályos listát lehetne összeállítani a rosz- szul elvégzett munkáról, az összecsapott vagy éppen ott­hagyott dolgokról. A padláste­ret szinte teljesen tönkretet­ték a munkások az egyik ház­ban. Áttörték a falat, aztán otthagyták Ezt nehdlz megér­teni. Ha csinálunk valamit, kiadjuk a pénzt, miért nem olyan, amilyennek lennie kell? ... üiíT.vMrrüT Gusztáv ta­nu Mag es a népfrontelnök szinte egyszerre veti fel az oly’ régóta napirenden levő Malinovszkij út sorsát. Min­denki tudja, hogy rossz az út, évek óta átépítésre vár. Fon­tos része a városnak, hisz’ az acélgyárba erre járnak a gép­kocsik. — Éppen elég gondot okoz — válaszol a tanácselnök. Ren­geteget tárgyaltunk külön­féle vállalatokkal, szervekkel. Aki a legtöbbet segíthet, a kohászati üzemek. Nem is vonják ki magukat. Viszont a megígértnél kevesebb pénzt tudnak áldozni az útra. Fél­milliót szánnak a korszerűsí­tésre. A tervek elkészültek, és most még az év második felé­ben hozzá is kezdenek a mély­építők. De ... Itt meg kell állni egy szóra. A tanácsnak is kevés a pénze, ezért a legjobb meg­oldást kellene megkeresni. A mélyépítők felbontják az út­testet, mert el kell dönteni, elbírják-e a föld alatt levő közművek a további építkezé­seket? Annak nincs értelme, hogy százezreket áldozva meg­csináljuk az utat, aztán két- három év múlva rájöjjenek a szakemberek: hiba csúszott a számításba, ki kell cseréim a közműveket. Volt már erre példa Salgótarjánban ... Ha a csatornák még állják a sarat, egymillió elég a korsze­rűsítésre. Ha nem. szakaszo­san építik, elvégezve a közmű­vek cseréjét is. Ehhez persze pénz, türelem és megértés kell. Holkó Ferenc még elmond­ja: gondban vannak a zagyvái rakodó környékén lakók. Évek óta hírlik, hogy lebontják a házakat. Aztán húzódik, ha­lasztódik, az ügy, az emberek bizonytalanok. • — Azt kérjük az elnök elv­társtól, legközelebb az ingat­lan vezetőit is hozza magával, ha ilyen megbeszélésre kerül sor. Hadd jussunk közös ne­vezőre ... Ottmár Béla és’ Nagy Im­réné a Salgó úti járda érde­kében emelt szót. Az egyik ol­dalon nincs gyalogjáró. Az út forgalmas, iskola van a kör­nyéken. Az acélgyári oldalon lakók pedig mit tehetnek egyebet; az út szélén járnak- kelngk. Ott tolják a kismamák a babakocsit, szaladnak a gyerekek. Hogy milyen hamar lehet ebből baj, azt talán nem is kell mondani... — Járdát építeni, sok pénzbe kerül — mondja ismét Ozs­várt József. — Meg kell ezt alaposan nézni Mivel főútvo­nalról van szó, a KPM vezető­ivel is tárgyalni kell. Azt ja­vaslom, legelőször talán oda sétáljunk el. Felvetődik egy nagyon okos ötlet: — A nagyüzemek hívják össze rendszeresen az ott dol­gozó tanácstagokat. Jobban tá­jékozódnak a tanácstagok gondjairól. Megvitatják a lehe­tőségeket, több szem többet lát alapon. —- A kohászati üzemekben ez már megvalósult — közli Holkó Ferenc. — A gyár ve­zetői világos .választ adtak, az ajtó mindig nyitva áll a ta­nácstagok előtt. A TANÁCSTAGI találkozó lassan vége felé közeledik. Szó esett kis és nagy dolgokról, járdákról, kerítésekről, vil­lanyvilágításról. Látszólag ap­ró problémák ezek, de akik nap mint nap bosszankodnak miattuk, azoknak nem. Ponto­san azt a célt szolgálta az ösz- szejövetel, hogy mindezeket megelőzzük... És ez a lé­nyeg. —csatai— Új üzemek - újabb szakmák FALUSI kovácsunk büszkén emlegette, ,hogy édesapjától tanulta a mesterséget. Meg Ms élt belőle tisztességgel, amíg a kalapácsot emelni bírta. Vajon, ma ki állíthatja biz­tonsággal, hogy fiatal korában tanult szak­májából fog nyugdíjba menni? A bányászok semmi esetre se. Több ezer embert az élet arra kényszerített, hogy felnőtt korban mun­kahelyet változtasson, új szakmát tanuljon. Az új üzemekkel, új szakmák honosodtak meg megyénkben. Néhány évvel ezelőtt vaj­mi keveset hallottunk elektronikai műsze­részekről, a rádió- és tv-szerelőket csak a szolgáltatóiparban tudtuk elképzelni, ma pe­dig főleg ilyen szaképzettségü munkásokat keresnek a BRG salgótarjáni gyáregységében. Vegyi gépeket, berendezéseket és különböző tartályokat sohasem gyártottak Nógrád me­gyében. Érthető, hogy az új gyárban, nagy gond, ha nincs elegendő jól képzett hegesztő és szerkezetlakatos. Ha valaki azt mondja, hogy az új üzemek különleges szakmunkásigénye csak átmeneti változást jelent, attól azt kérdezem, hogy a bányagépgyár és a ZIM salgótarjáni gyára vajon most olyan szakmunkásokat keres mint a korábbi években? A bányagépgyár ma már nemcsak hagyományos gépeket és berendezéseket gyárt, egyre inkább alkal­mazkodik a megrendelők igényeihez és a technika gyors ütemű fejlődéséhez. A ZIM Salgótarján régi ipari üzemei közé tartozik,, de szembeötlően megfiatalodott, nemcsak külsőleg, nemcsak az épületek újak, hanem a gépek és a termékek jelentős része is. A régi gyár már nem boldogulna, ha ma is hagyományos tűzhelyeket és különböző típu­sú kályhákat gyártanának. Ég nem élnének - meg itt a munkások, ha csak ezekhez érte­nének. A gyár és a munkások alapvető ér­deke diktálta, hogy az országos gázprogram­ba bekapcsolódjanak, gáztüzelésű berendezé­seket gyártsanak. Mindez nemcsak újdonsá­got, hanem nagyobb műszaki felkészültséget követelt a vezetőktől és a munkásoktól is. Ma már gáztűzhelyeket, elektromos tüzelésű berendezéseket, olajkályhákat gyártanak. A vásárló jót, korszerűt és szépet akar kapni a pénzéért, a piaci verseny azt követeli, hogy ZIM-ből jó minőségű termékek kerüljenek ki, elfogadható áron. A tervezés, az előkészí­tés és gyártástechnológia kidolgozása fon­tba, de mindezek megvalósításához jól kép­zett, szorgalmas munkásokra van szükség. Hogyan vélekedik a szakmunkás-utánpót­lásról Horváth László, a salgótarjáni Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója? Az üzemek 1996 tanulót igényeltek az 1973/74-es tanévre, 427 tanulót vettek fel. Nem akadt elegendő jelentkező. Talán túlzott az üze­mek igénye? Az iskola igazgatója szerint há­rom év múlva, amikor a most felvett fiata­lok végeznek, 800 új szakmunkásra lesz szükség a környező üzemekben. Tanműhely is lenne, az intézet és az üzemek vállalnák a 800 fiatal oktatását, de nincs elegendő je- Jentkezö. Hengerészt, forrasztárt és Öntőt egyet sem tudtak felvenni. Kevés a hegesz­tő, a csőhálózat- és berendezésszereló, a gén- lakatos* a szerkezetlakatos. Veszélyesen ke­vés az esztergályostanuló. Viszont TiiegKo- zelítőensikerült elegendő elektronikai mű­szerészt szerződtetni és ez mindenképpen kedvező a BRG számára. Szembeötlő, hogy a legóvatosabb becslések szerint is legalábu 179 szerkezetlakatost kellett volna első éves tanulónak felvenni, de csak 49 iratkozott be. Hogyan fogják őket a VEGYEPSZER, a bá­nyagépgyár éss az építőipar között elosztani? Akárhogyan, mindenképpen kevés lesz. A* említetteken kívül övék óta kevesen jelen l- keznek kovácsnak, asztalosnak, ács-állványo­zónak és kőművesnek és így egyre nehezebb helyzetbe kerül a kohászat és az építőipar. Salgótarjánban 1968-hoz képest felér* csökkent az első évre felvett szakmunkás- tanulók izáma. Igaz, ezekben az évjáratok­ban kevesebb gyerek született, de a gimná­ziumokba többen jelentkeznek mint ameny- nyire szükség van. Az új üzemek a követke­ző években fokozott szakmunkáslétszámot igényelnek, de ezzel sem a szülők, sem a fiatalok elképzelése nincs összhangban. Gyors es eredményes intézkedésekre van szükség. Anyagi ösztönzéssel, alaposabb pályaválasz­tási tanácsadással és tudatformálással segí­teni lehet. A BRG nagyon szép és korszerű, új üzem. D« nincs tanműhelye. A szakmunkásképző inté­zet minden szükséges műszerrel rendelkezik, amely az elektronikai és a rádió-, tv-szerelő szakma oktatásához szükséges. Az intézet új tanműhelye a BRG szomszédságában ess.is 1975-re készül el. Addig az iskola, a kohá­szat összefogásával és főleg, ha a BRG ter­melőrészlegeit gyakorlati oktatás céljaira jól kihasználják, az átmeneti nehézségekei megoldhatják. A VEGYÉPSZER-nek jól felszerelt tan­műhelye van. De nincs elegendő hegesztő, esztergályos és szerkezetlakatos. Ezért a2 eddiginél is nagyobb gondot kell fordítani a tanulóképzésre és a felnőttek átképzésére. Értelemszerűen ugyanez vonatkozik a bánya­gépgyárra, az üzem rekonstrukciója új 'hely­zetet teremt itt is. ŰJ ÜZEMEK, új iparágak honosodtak meg megyénkben. Az épületek, a szükséges gépek megvannak, most újabb erőfeszítések­re van szükség, hogy az iskolában és üzemi tanfolyamokon szakembereket képezzenek. Ez népgazdasági, ez üzemi érdek. A feltétélek adottak. r. u Csizmadia Ferenc egy hatal­mas téesz elnöke. Szegény pa­rasztfiú volt, a szocializmusban vitte föl az isten a dolgát. Sze­di is az idegcsillapítót. Bár egy világfi könnyedségével irányít, az agrármérnök és a főkönyvelő szakértelmével tervez. Az ör­mény keresedő ravaszságával köti az üzleteket, az angolok si­ma modorával tárgyal, és a ma­gyar paraszt szívósságával húz­za fölfelé a szövetkezetét. Re­pülővel jár Moszkvába és Lón. donba. Szófiában is így szólít­ják kollégái: Feri. Csak egy kissé furán ejtik nevének ma­gánhangzóit. ötvenhatban járá­si tanácselnök volt. Ahogy pis­lákolni kezdett az élet, haza­ment a falujába, könyörgött, agi­tált, szervezte a szövetkezetét. „Ha hazajössz, ha te leszel ná­lunk az elnök, Feri. Csak akkor.’’ - mondták a földik. Tizenöt év! Talán a földeken mérhető le leg­%Az elnök jobban. Multimilliomos téesz, szőlő, állat, kocsi, ló és sok ezer ember, mind a legjobb. Nagy pénzt keres a falu, az elnököt most már Ferikének hívják az asszonyok, pedig haja derese- dik, ötvenéves már. Különös fi­gura, különös lelkű ember. Feri is, elnök is, nagyvonalú és ki­csinyes, bátor és óvatos. Gaval­lér és zsugori. Milliókban, új kultúrák telepítésében gondol­kodik, angol és orosz nyelvű szaklapokat olvas, magyarul gyakran vét a nyelv szabályai ellen. De sohasem vét az élet szabályai, a tagság érdeke el­len. Náluk a melléküzemág: ha­talmas üvegházban szegfű és odébb a savanyító, mindkettő felbecsülhetetlen értékű. Külö­nös reprezentáció: bevisz a savanyúéba, belemar a hordós­káposztába, markából eszi a ká­posztát, biztat, kínál engem is. Azt módja, így ettük együtt a hadifogságban is. Közben oda­szól a mesternek: „Egy csipet­tel több sót, Sanyi bácsi I” Az irodán a minisztériumból vár­ják, külföldi vendégeket hoztak. Kezembe nyomja a borral teli demizsont, elkísér a pénztárhoz. Borsos árat fizetek. Szenvtelenül bámulja arcomat. „Megfogjuk a forintot. Ebben a gazdasági mo­dellben csak így lehet boldogul­ni, öregem.” Kajánul vigyorog, aztán tisztességesen. „Gyertek el vasárnap hozzám ebédre, csirkét vág az asszony." Még kiadja az ordrét a csinos titkárnőnek. „Mancika, a vendégeknek szer­vírozzanak egy kancsóval o muskotályból. Adjanak metszett poharakat hozzá. Ezeknek o né­meteknek mi szállítjuk a cseme­geuborkát” - kacsint rám. (SUHA) Társastáncverseny 'Balassagyarmaton Miként eddig is lenni szo­kott, nagy érdeklődés kísérte Balassagyarmaton az orszá­gos jellegű társastáncversenyt, amelyre június 9-én és 10-én került sor a városi tanács dísztermében. Rengeteg edzés, gyakorlás után álltak a par­kettra a gyarmati társasklub tagjai és a vendégversenyzők. A standard és a latin-ameri­kai táncok művészi megjele­nítésével és a szebbnél szebb versenyruhákkal nagy közön­ségsikert arattak valameny- nyien, mindkét napon. A kulturláis program egyik szenzációja volt az utánpót­láscsoport, az iskolás korúak jelentkezése a versenytánco­sok között, őket is, miként a nagyokat,' pontozták. Az első három helyezett Fülöp István —Illánk Erika, Pásztor László —Urbán Ibolya és Pólyák Ferenc—Tóth Márta lett. Az ezüstjelvény büszke és bol­dog tulejdonosaj is gyarmati kisdiákok soraiból 'kerültek ki. Amíg z közönség szórako­zott a több órás programon, »ddig a versenyb.zottságnak W.' moly munkát adott az érte­kelés. Filla Edéié, a gyarrr° tiak táncpedagógusa odaadó, lelkes és magas szín ona-u oktatómunkája és a 'ancoso.. szorgalma és tehetsége megint'' szép sikereket hozott a klub­nak, .a városnak. Ruzsinszkj Erzsébet—Tóth István, valamint Dorogi Ist­ván és Dorogi Istvánná az előkelő második, illetve har­madik helyen végeztek a C- osztályban. Eleganciájuk, tu- dásuk, továbbá a hangulatos tánczene remek szórakozás., szép élményt jelentett a kö­zel százfőnyi 1 tánckedvejo közönségnek. Elekes Éva Plank Erika és Eiilöp István senyeu első helyezést nyert ezüst jelvényszerző tánever- Foló: Szóké Dezső NÓGRAD — 1973. június 15., péntek i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents