Nógrád. 1973. május (29. évfolyam. 102-125. szám)

1973-05-10 / 107. szám

Színházi esték Sancho Panza királysága Don Quijote, a búsképű lo­vas Getvantes óta megszám­lálhatatlan irodalmi alkotás vezéralakká. Jelenleg a fővá­ros: Huszonötödik Színházban játsszák Gyurkó László: A búsképű lovag, Don Quijote de la Mancha szörnyűséges kalandjai és gyönyörűszép ha­ldia című művét. A Fővárosi Operettszínháziján Darvas Ivánnal a címszerepben mu­tatták be height—Wasser­mann: La Mancha lovag ja című musicaljét. Nemrégiben adták elő Szegeden is Luna- rsarszkij: A megszabadított Don Quijote című drámáját, amelyben a búsképű lovagot a Szolnokról Szegedre szerző­dött ifj. Üj’iky László alakít­ja. Filmen is többször láthat­tuk a búsképű lovagot és hű­séges szolgáját: 1926-ban né­ma film készült róluk Zoro és Huru főszereplésével, 1933-ban Saljapin híres Don Quijote alakítását vették film­re Massenet operájából egy párizsi filmstúdióban. Cserka- szovval a címszerepben. 1960- ban Hollywoodban készült film ebből a témából, s újab­ban musical-filmen is feldol­gozták, ebben Sophia Loren alakítja a búsképű lovag sze­relmét, Dulcineát. S a sok között foglal he­lyet Lengyel Menyhért meg­zenésített komédiája, a Sancho Panza királysága, amelynek zenéjét Lendvay Kamilló sze­rezte és verseit Görgey Gá­bor írta. s amelyet 1971-ben elsőként a veszprémi Petőfi Színház mutatott be. most ne- dig a szolnoki Szigligeti Szín­ház újított föl. s adott elő A herceg (Kürtös István) és Sancho Panza (Polgár Géza) a komédia egyik jelenetében Salgótarjánban is, tegnap és tegnapelőtt. A darab ítéletéhez figye­lembe kell vennünk, hogy szerzője Lengyel Menyhért a századeleji drámaírás neves alakja volt, afféle felkapott drámaíró, aki különösen a Belvárosi Színház igazgatója­ként futószalagon gyártotta a színpadi műveket.. Előbb Lon­donban telepedett meg. majd 1937-ben az Egyesült Álla­mokba költözött, ahol kedvelt hollywoodi forgatókönyvíró­ként működött, s többek kö­zött a Tájfun, a Lenni vagy nem lenni, az Angyal és Macska című művek fűződ­nek nevéhez. Az ötvenes években Olaszországban tele­Űj könyv a városról A napokban látott napvilá­got Pogiány Frigyes érdeklő­déssel várt könyve, Salgó­tarján új városiközpontja cím­mel. Pogány Frigyes egyetemi tanár, Ybl- és Állami-díjaa. a műszaki tudományok kandi­dátusa, az Iparművészeti Fő­iskola főigazgatója régen fog­lalkozik a városi főterek és városnegyedek műemléki és építőművészeti értékelésével, számos dolgozattal gazdagí­totta a városesztétübai irodal­mat, így többek között: A városszépség problémái (1949), Terek és utcák művészete (1954 ), Belső terek művészete (1955.) és 1965-ben jelent meg Párizsról szóló, a most mél­tatott könyvet megelőző mű­ve. A Salgótarján új városköz­pontja című könyv a Mű­elemzés sorozat második kö­tete, amelynek célja, hogy az egyik legkevésbé értett mű­vészeti ág, az építészet he­lyes szemléletére nevelje a közönséget Az új kötet szer­zője szerint a salgótarjáni vá­rosközpont és az egész újjá­épülő város kimagasló példá­ja annak, hogy az építészet milyen ízlésformáló hatással lehet az ember és a társada­lom tudatára. így ír ugyanis tanulmánya elején: „Az építész, a város­építő hol orvosa, hol szülő­je a bonyolult organizmus­nak. Orvosa akkor, amikor a régit, a már meglevőt kell gyógyítani, szülője pedig, ha száz területen új települést kell létrehoznia, mert egy még bonyolultabb szervezet, egy ország élete követeli az új sejtek, szervek megterem­tését. Salgótarjánban korunk építészei valamiképpen egy­szerre orvosai és szülői is ennek a városnak, hiszen a régi szegényes kis település­ből valójában újat teremtet­tek. És mégis az új, a kor­szerűen alakuló városban nem szakadtak el azok a szálak, amelyek a változás, a fejlő­dés folyamatában egy telepü­lés «egyéniségének«, atmosz­férájának átmentését, bizto­sítják, ha folyamatosan el Is nűnnek az elavult házak, új arculatot nyernek a terek, utcák.” Ezt. követően a salgótarjá­ni várostelepülés szerkezetét és logikáját vázolta a szerző, külön kihangsúlyozván a he­lyi szervek pozitív szerepét: Ja megyei, a városi tanács és pártbizottság vezetői rendkí­vüli megértésének és aktivi­tásának volt köszönhető, hogy az építészeti elgondolások megvalósulhattak.” A salgótarjáni városköz­pont jellegét, kalafcülását kö­zelíti meg négy építőművész közreműködésének pozitív méltatása által. A Karancs Szálló tervét Jánossy György készítette, amely Korompay Andor általán os városrende­zési tervével is egyeztetve „valójában már meg is hatá­rozta az új városközpont jel­legét, funkcióját és általános építészeti koncepcióját.” A József Attila Megyei Művelő­dési Központ tervét Szrogh György 1962-'ben készítette, abban az időben, amikor a központi tér egységes beépí­tési terve is nagy vonalakban kialakult és a Karancs Szál­ló már állt. A főtér déli ol­dalán a Pécskő Áruház Finta József alkotása. Külön tag­lalja a mű Magyar Géza sal­gótarjáni alkotói működését, köztük is elsős orbn a teret határoló sávházat. A szerző általában nagy el­ismeréssel méltatja az alko­tók művészetét, alkotásaik­nak harmonikus beilleszkedé­sét a városközpont egységes képébe. Véleménye minden bizonnyal nagy egyetértésre tarthat számot, egyedüli kivé­tellel, ez pedig a Pécskő Áru­ház objektuma. Szakemberek és főleg a városlakók vitat­ják, hegy tervezésénél figyel­men kívül hagyták az áru­házi funkciót, sőt zárt, sú­lyosnak ható betonfalait- a városképből „kilógónak” és hangulattalannak találják. A kötetet Lelkes László huszonhét fényképe és Rubik Ernő több rajza teszi szemlé­letessé. Külön említést érde­méi Pogány Frigyes védőbo­rítója. A sorozat szerkesztője, Dávid Katalin is dicséretes munkát végzett. A tetszetős kiállítású, viszonylag olcsó kötet megyénkben méltán számíthat az átlagosnál na­gyobb érdeklődésre. (Képző- művészeti Alap Kiadó Válla­lata.) ★ Ismételten fölhívjuk a fi gyeimet, hogy holnap, május 11-én pénteken délután fél négykor Pogány Frigyes, a könyv szerzője Salgótarján­ban. a főtéri állami könyves­boltban találkozik az olva sókkal és dedikálja könyvét. L. Gy. pedett le, ahol 1963-ban Iro­dalmi munkásságáért Róma város irodalmi nagydíjával tüntették ki. Egyébként ő írta Bartók csodálatos táncjátéká­nak. A csodálatos mandarin­nak szövegkönyvét is. Bámu­latos karrierjének tudatában arra is fel kell figyelnünk, hogy mint felkapott szerző hajlamos volt elnagyolt mű­vek kibocsátására is. Joggal sorolhatjuk ezek kö­zé Lengyel Menyhért Salgó­tarjánban most először bemu­tatott Cervantes-átdolgozását, a Sancho Panza királyságát is, amelynek 1919. januárjá­ban volt az ősbemutatója. A Nemzeti Színházban Sanchót Rózsahegyi Kálmán. Don Quijotét Sugár Károly, a her­ceg lányát, Biancát pedig Ba­jor Gizi alakította. Ez az át­dolgozás is láthatóan sebtiben készült mű. amely inkább színpadi hatásra törekedett, mintsem a jellemek kidolgo­zására, s a következetes, lo­gikus drámai felépítésre. Ha­tásos színpadvégi poének, kül­sőségek biztosítják a tapsot és sikert, egyébként a darab nem hagy nyomot a nézőben, azonnal örömmel elfelejti. Amire emlékezni érdemes, a szolnokiak vendégjátékából is, az csupán a nagyszerű szí­nészi játék, ami egyes szere­pekben (a vázlatos szöveg miatt is!) többnyire túlját­szott. Mindenképpen Polgár Géza, Jászai-díjas, a címszereplő vi­szi a darabot. Kimunkált, szép, elmélyült alakítás az övé. noha sokkal nehezebb a helyzete, mintha a rokon Az- dak szerepét alakítaná a Ka­ukázusi krétakörből, hiszen a darab kevés módot ad arra. hogy elhigyjük: őt a nép jog­gal megkedvelte igazságossá­gáért. s érdeme szerint védi meg a miniszterek ármánya ellen. Érdekessége nagyszerű alakításának, hogy mint a veszprémi színház tagja. 1971- ben is ő játszotta ezt a va­lóban játékos, s talán egye­dül kimunkált szerepet Szí­vesen fogunk emlékezni a né­pes szereplőgárdából SziU’ás- sy Annamária apródnak is ki­tűnő alakítására, a miniszte­rekre: Huszár Lászlóra. Ha­lász László Jászai-dijasra, Czibulás Péterre és Hollósi Frigyesre; Sebestyén Éva fő- udvarhölgyre, s az udvarhöl gyekre: Agrády Ilonára, Vaszy Borira, Boross Máriára. Kür­tös István, a herceg nem ko- médiázott. túl komolyan vet­te szeretjét, s rövidre szabott szerepében Györgyfalvay Pé­ternek sem nyílott sok lehe­tősége a csillogásra. A Sze­gedről vendégrendezésre visz- szatért Bor József külsödle ges eszközökkel igyekezett pótolni azt, ami a darabból egyébként is hiányzott. Szerencse, hogy nyári me­leget hozott a május. így ugyanis könnyebb elviselni és megmagyarázni a könnyű szó­rakozást. Lakos György NÓGRÁD — 1973. május 10., csütörtök Először Salgótarjánban látható Madách grafika« és kisplasztikabemutató-kiállítás Figyelmet érdemlő kiállítás. sorozat színhelye volt a salgó­tarjáni Bolyai János Gimná­zium Derkovits Gyuláról eine, vezett iskolagalériája ebben az évben is. A galéria jelen­tős tárlatokat szervezett a tan. év során, jól szolgálva a kép­zőművészeti ismeretterjesztést, a fiatalok vizuális kultúrájá­nak fejlesztését. A napokban nyílt meg a ga- léria idei tanévi utolsó kiállí­tása, a Madách grafika- és kis- plasztikabemutató-tárlat. A tárlat a Művelődésügyi Mi­nisztérium Képzőművészeti Főosztályának megbízásából készült alkotásokat mutatja be. Az anyag Salgótarjánban látható először, Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeum csak ezután mutatja be. A Madách-évforduló jegyé­ben készült akotásoknak mél­tó bemutatóhelye ez a mo­dern iskolagaléria Salgótar­jánban, Nógrád megyében, ahol a Madách-emlékek ápo­lásának nemes kultusza alakul ki. A tárlat rangja pedig a tanulóifjúság módszeres kép­zőművészeti nevelésében je­lentős. A felfrissült formavilág a képzőművészetben nagyobb erőfeszítést kíván a közönség­től is. Az alapismereteken túl a különböző törekvések meg­értését. A modern művészet to­vábbi fejlődésének is egyik legfontosabb előfeltétele a mo­dem látáskultúra. Ügy tűnik, az esztétikai analfabétizmus, s érdektelenség ellen már évek óta eredményesen küzd az Iskolagaléria, amely a ma­ga eszközeivel rendszeresen neveli a tárlatokat szívesen látogatók, s a képzőművészeti törekvéseket igazán értők tá­borát. A- kiállítás ezenkívül, se­gít abban is, hogy Madáchról alkotott képünk tovább gaz­dagodjék. többoldalúvá váljék. Az utóbbi időszakban a Tragé­dián kívül sorra színpadra ke. rültek Madách többi drámái is Az ember tragédiájához Számos közismert illusztráció készült, a madáchi életmű többi darabja azonban kevésbé volt illusztrált. A Művelődés- ügyi Minisztérium talán ezért is adott megbízásokat — Az ember tragédiáját kivéve — a többi Madách-mű illusztrá­lására. Ezen illusztrációk önmaguk­ban is megállják helyüket né­melyik közülük inkább hagyja érvényesülni az irodalmi él­ményt, a mű gondolatának hűséges tolmácsoló ja. Más ré­szük önálló gondolatokat is felvet a festészet, a grafika, a képzőművészet nyelvén, Vala­mennyi műalkotás a művészi őszinteség jegyében fogant, s a madáchi gondolkodás mély átérzéséről vall. Annak ellenére kellemes meglepetés a tárlat, hogy tud­juk: a legtöbbet illusztrált ma. gyár szerzők közé tartozik Madách. Itt a legtöbb illuszt­ráció a Mózes-hez készült. Csohány Kálmán, Pető János, Würtz Ádám, Ágotha Margit lapjai is ehhez készültek. Ér­dekes megfigyelni a felfo­gásbeli különbözőséget. Ez egyúttal az árnyaltabb Ma- dách-kép kialakítását is to­vább segíti a maga sajátos eszközeivel, a modern megol­dásbeli. felfogásbeli eszközök­kel. Czinke Ferenc Munkácsr­ól'! as grafikusművésznek, az iskola tanárának lapjai is sze­repelnek a kiállításon. A Csák végnapjaihoz készített illusztrációt. Megoldásában fi­gyelmet érdemel, hogy a Csák végnapjait a Tragédiá­hoz „köti”, nem minden alap nélkül. Értékesek az érmék is, Bor­sos Miklós. Szőllősi Enikő, Kis« Nagy András stb. mun­kái, megannyi megoldásválto­zatot képviselnek. Természetesen, a kiállításon minden művész egyéni stílusa jól érvényesül, a kiállítás egésze mégis harmonikus. Ügy tűnik, á témák kitapint­ható közös vonásai, mága a madáchi gondolkodás, a ma­dáchi életmű ma is meglévő jelenvalósága nyomán alakult ki a tárlat harmóniája. A ki­állítás minden bizonnyal a madáchi életmű eddig kevés­bé ismert alkotásai iránt is felkelti az érdeklődést (tóth) Kórodi-hangverseny A Kórod! András vezényel­te Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar hétfői hangversenyét az évad egyik legjelentősebb zenei eseményeként tartja számon a krónikás, aki más­fél száznál több — a zenét sze­rető és megbecsülő — társá­val együtt elismeréssel és tisz­telettel adózott a koncert köz­reműködőinek. A jelenlegi számviteli főiskola —- a le­endő zeneiskola — koncert­termében első ízben felcsen­dülő muzsika az otthonadás és -teremtés öröme mellett, őszintén és nyíltan kifejezte a komoly zene új fórumának szükségességét, az elhangzott műveket kellő értékítélettel fogadó résztvevők igényessé­gét. Meghatározta a hangver­senyterem helyét és szerepét a város és a megye zenei éle­tében, további perspektívát ad­va a két-három esztendeje Csipkerózsika álmából feléb­redt és új lendületet vett együttmuzsikálási kedvnek. Hazai zenei életünk kiváló­sága, a Salgótarjánba ellátoga­tó Kórodi András új színt adott a szimfonikus együttes­nek: a vonóskar hangzásához simította a fúvósok játékát, megteremtve a zenekari hang­zás — alkalmamként hiányolt — kiegyenlítettségét. Kórodi nem a hangok egymásutánisá­gában, hanem egymásközötti- ségében keresi a zene értel­mét, gondolatait világos vo­nalvezetéssel közli muzsiku­saival. Bach h-moll szvitjé­nek örömteli felszabadultsága, a Mozart-muzsika szenvedé­lyessége és nemes gazdagsága (Esz-dúr simfonia concertante, K. 364.) a teljességre való tö­rekvés jegyében szólalt meg. Egyedül Händel Vízi zenéjében érződött visszafogottság, a vonósok tompábban, a fúvó­sok bátortalanabbul szóltak. Az egy-két esetben előforduló ritmikai problémák a még in­tenzívebb felkészülésre hívják fel a zenekar figyelmét, mi­előtt a pontatlanság általános gyakorlattá válna. A kritikai megjegyzésektől függetlenül, a zenekar érett játékot produ­kált, fennállása óta a legegyen­letesebb teljesítményt mutatta. A h-moll szvit fuvolaszóla­mát az együttes szólistája, Szvoren András játszotta. Szvoren ösztönös előadó, ám jól oldja meg feladatát, szép hangja megfelelő dinamikával párosul. A Mozart-műben az Állami Hangversenyzenekar két kitű­nősége: Dőry Zoltán hegedű- és Mauthner Anna brácsamű­vész működött közre. Dőry határozottsága, Mauthner ki­vételesen szép hangja és mély­ből fakadó muzikalitása ki­emelkedő zenei élményt je­lentett. Az első tétel könnyed eleganciája, a lassú drámai szenvedélyessége, a zárótétel sziporkázó szellemessége ma­gával ragadó volt. A pianók tartalmassága, a forték fé­mes csillogása a zenei anya­nyelv maradéktalan elsajátítá­sáról beszélt. (Érdekességként, a koncertterem akusztikájával kapcsolatban megemlítendő, hogy míg a mélyebb fekvésű hangok melegen, bársonyosan szólalnak meg, addig a hege­dűk magas hangjai színtele­nek maradnak. Remélhetőleg, ezen majd segít a megfelelő falburkolat.) Köszönet és elismerés az igényes hangversenyért, az együttes tagjainak, valamint a közreműködő szólistáknak. Ze­nei életünk fejlődésének mér­céje a továbbiakban csakis a Kórodi vezényelte koncert le­het. Li L (H) nmiKiimKmtnmiiiiiiiiiiiiiiMixMiminiiiminiiniitKmiiiiiinnHiimimiiiiimiiiiimitniiiniiniiiiiii FEKETE SÁNDOR: PETŐFI ÉLETE iiiiHiiuimiiiimiiiitiiiiiiiiHMiiiiiitiiiimiimiiiiimiiii'iiMimiiMiiiiiiiiiiitimiiiiiiniiiiminmii'tiim Itt ..rostokoltak” több mint egy hónapon át, 1840. márci­us végétől május elejéig. In­nen indult tovább a költő zászlóalja — de nem Tirolba, hanem lefelé, gyalogmenet­ben, Zágrábnak, Petőfi azonban nem tartott velük. A piszkos laktanyák népe közt akkoriban oly gya­kori tífusz ágynak döntötte. Kórházba vitték. Meg sem gyógyult tisztességesen, beosz­tották egy transzportba és mennie kellett a társai után. Ősszel hadgyakorlat követke­zett. Ez már sok volt. A szün­telen nélkülözésektől, bántal- maktól, tífusztól sújtott, agyonhajszolt szervezet nem bírta tovább — ismét kato­nakórházba került. E szerencsétlenségből fa­kadt katonaéletének legna­gyobb szerencséje. Az ezred- orvosnak feltűnt a vézna ba­ka. aki olvasnivalót kért tőle — nem szokták ilyen kérés­sel zaklatni. A derék orvos szolgálatképtelennek minősí­tette az olvasgató közlegényt, majd felülvizsgáló bizottság elé küldte. „Gyenge testalkat, hajlam a tüdőbajra és a szív­edények tágulására” — álla­pította meg a bizottság. 1841. február 28-án kapta meg „bú­csúlevelét”, az obsitot. Tizennyolc éves és két hó­napos volt akkor. És már ob­sitos. „...Csillámlani kezdett szerencsecsillagom...” Az ifjú obsitos 1841. febru* egv pár bakancsot, fehéme- árjában tűnt fel Sopronban, műt és egy fehér posztókucs- Egy rend viseletes egyenruhát, mát kapott az obsit mellé, szerzett még egy görcsös bo­tot is — így jelent meg sop­roni barátai körében. Azok örömmel fogadták, de segíte­ni nem tudtak rajta. Tovább- állt hát. Pápára gyalogolt. Ke­resete nem volt, szülői támo­gatásra aligha számíthatott. Megpróbálkozott a tanulással, de nem érezte jól magát Pá­pán. Itt sem állomásozott hát sokáig, néhány heti ba­rangolás után hazaindult — szüleihez, Dunavecsére. A szülők, akik másfél évig nem láthatták fiukat. bizo­nyára szeretettel fogadták. Ezt olvashatjuk ki abból a le­vélből is. amelyben későhb maga a költő mesélte el vi­szontagságait egy volt iskola­társának: „...örültek, hogy a katonaságtól megszabadultam, de — képzeld barátom! — azt akarták, hogy mészáros le­gyek én és mesterember! En­nek két oka volt. Először az atyám engem mindig jobban szeretett volna látni: húst mérni, mint jambusokat, trocheusokat faragni. Másod­szor — s ez már fontosabb! — szüleim elszegényedtek, annyira, hogy engem tanulá­somban segíteni nem voltak képesek. Azonban — gondol­hatod —, hogy ha még tíz ily’ fontos ok lett volna is, eb­ben velők meg nem egye­zem”. Nem ís egyezett. Két hónapig volt ideje arra. hogy viszonylag nyugodt körülmé­nyek között felmérje helvze- tét. Világosan tudta, hogy nem folytathatja apja mester­ségét, hivatásérzetével ezt nem lehetett volna összeegyez­tetni. Munka nélkül viszont nem maradhatott Dunave- csén, szülei terhére. Keresnie kellett' egv olyan pályát, ame­lyen művészi vágyainak él­het és meg is élhet. Nem volt más választása — ván­dorszínésznek kellett állnia. így lett 1841 nyarán egv vándortársulat tagja. Sokat nem tudunk e háromhóna­pos kóborlásról. 1841. őszén már ismét Pápán bukkan fel, innen írja egy barátjának, hogy „szerencsecsillaga né­mileg csillámlani kezdett” ... A szerencse mindenekelőtt abból állt, hogy Pápán taní­tott akkoriban a tudós Tarczy Lajos professzor, ki már ta­vasszal is továbbtanulásra biztatta Petőfit. Most is se­gített a költő felvételében — megengedték neki, hogy a gimnázium VII. (logika, böl­cseleti) osztályába járjon, no­ha Selmecen, a VI. osztály­ban. félévkor megbuktatták. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents