Nógrád. 1973. április (29. évfolyam. 77-101. szám)

1973-04-01 / 77. szám

Amatőrök, dilettánsok, műkedvelők Szerb Antal filmen Amatrirftk, cliic'fcteaisok, mű­U-ed velők, iirofilfe: mo&taajiá= bau felélénkült a vita e meg­iiatarozasoU körüL. Az ok: a-c amatórmoKgalom »cinte észrevétlenül átalakult. Egyik, kis Moson megyei fa­luban, egy sokat dolgozó, so­kat is olvasó, immár csak­nem százkilós öregasszony az örömtől kifényesedő arccal mesélte: hogyan is volt az, amikor ő a Gül Babában Lei­lát játszotta!? Valahonnan előkerült egy kopott amatőr fénykép is, melyen a színját­szó garda, mint az iskolai közös felvételeken ül, guggol es áld. Természetesen jelmez­ben. Hogy így is megörökít­sék az edőadas emlékét... S ki tudja, hány ilyen ko­pott fényképet őrizgetnek fal­vakban és városokban, a haj­danvolt műkedvelő színját­szók! Aminthogy néhány alé- hu/.ugatott, agyonhasznált műsorfüzet Is kallódhat még itt-ofct, csasztuskáktoal, egyfel- vonásosokkal, gyenge vagy rossz darabocskakkal. a negy­venes évek végén, az ötvenes évek elején váltak salátává a sok-sok kézben, mert hát mindig kevés volt a megfele­lő új darab. S ezek híjái! az operett meg a kabarétréfa v isszaszivár gott a most már társadalmi célokat, népműve­lő feladatokat, sőt politikai agitációt vállaló csoportok műsoraiba. Nem árt visszaidézni ezt a nem is túlságosan távoli múltat, hogy jobban érzékel­hessük, hol tart ma az ama­tőr versmondó-, színjátszó- mozgalom. Itt van mindjárt a versmondás, az irodalmi szín­padok elterjedésének viharos korszaka. Az 1960-as évek elején gombamódra szaporod­tak a versmondó csoportok A magyarázat egyszerű, nem keid. díszlet, nem kell kosz­tüm, s az irodalmi anya-g színvonala is könnyen bizto­sítható, hiszen műsorfüzet­re sincs szükség: a magyar es a világirodalom egész ki­meríthetetlen kincsestára a vers mondók rendelkezésére feli! Volt persze a színjáték visszaszorulásának más oka is. Azelőtt kulturális missziót töltött be egy-egy csoport, amikor olyan helyekre vitte el a színjáték élményét, ahol korábban soha, vagy csak nagy ritkán szerepelt valódi színház. De hová Lett ez a funkció, mióta a nézők mil­liói naponta az ország leg­jobb színészeit láthatják ját­szani, méghozzá saját laká­sukban — a képernyőn? Bi­0-) Játék a színpadon zony, elolvadt, semmivé, fe­leslegessé vált a korábbi funkció. Az amatőr színját­szás majdnem bele is rok­kant ebbe. Évszámra alig lehetett versen kívül valami érdem­legeset hallani az amatőrök­től. Am jötték a fiatalok. Először csak szavaltak. Aztán felfedezték a versek és szín­darabok oratórikus előadásá­nak lehetőségét, s ezzel együtt a színpadi térformák, a színpadi mozgás és a fény hatáskeltő eszközeit. Aztán jött a beat- és a gitárzene — meg a klasszikus muzsika is —, s bevonult az irodalmi színpadokra, ahol a fiatalok egyre inkább játszani is akar­tak. Nem úgy, mint a pro­fik. Olyan szövegekkel és olyan helyzetekben, amelyek nem feltétlenül kívánják meg a színpadi átélés hagyomá­nyos eszközeit. S megszüle­tett a pódiumjáttók. Aliik a rádióban március tizennegyedikén este végig­hallgatták a Szóljatok szép szavak, Petőfi Sándor vetél- kedősorozat döntőjének köz­vetítését Kiskőrösről, azok ér­zékelhették igazán, milyen hallatlan átalakuláson ment át ez a mozgalom egy év­tized alatt! Két balmazújvá­rosi fiatal például a színpad­ra cipelt, időnként megkon­gatott harang tövében olyan félelmetes Petőfi-siratót sza­valt, énekelt, kantáit el, hogy hatása mindenkit lenyű­gözhetett. Szegedi egyetemis­ták kitűnő beatzenére dolgoz­ták fel színpadi játékká 1848. március tizenötödikét, s nemcsak szavaikkal, dalaik­kal, hanem — mint az akro­baták — egész testükkel vesznek részt a játékban. Bu­dapesti fiatalok olyan ferge­teges, aranyos kedélyű A helység kalapácsát produkál­tak, hogy profiktól sem telt volna különb. Tatabányai, za­laegerszegi fiatalok bohócos kedvű, de tragikus hangokat is megütő pódiumjátékokkal kerültek be a döntőbe. Mindegyik más és más te­hát. S ha valaki azt szeret­né előszámlálná: melyek a leglényegesebb változások a színjátszó mozgalomban, ak­kor itt kellene kezdeni. Nincs „Gül Baba” és nincs műsorfüzet! Mert ma már nem csak előadó, tolmácsoló az amatőr színjátszó, hanem alkotó is. Szinte nem akad olyan csoport, amely ne ma­ga írná, állítaná össze műso­rait. Valljuk be, húsz-huszon­öt évvel ezelőtt a mozgalom leglelkesebb hívei se merték remélni, hogy eljön az idő, amikor ,,a magukat mutogat­ni kívánó emberek” — s ezt sem szabad mindig csak el­ítélően emlegetni! — nem csupán szereplésvágyból vesznek részt a munkában, Iranern az önművelésért és az önálló alkotásért is! Egyebek között ezért helytelen min­denfajta összehasonlítás a hivatásosokkal. Tehetséges fiatal amatőrökből lehet, S lett is már hivatásos színmű­vész. (S a közlekedő csator­nákat mindig is fenn kell tartani!) De a két dolog nem összehasonlítható. Még akkor sem, ha az amatőr mozgalom­nak kedvezett az a színházi hullám, amely az elmúlt év­tizedben olyan új hatásesz­közöket is szívesen beemelt a hivatásos színház színpadára, amelyekkel korábban inkább csak az amatőrök éltek. A hivatásos színház első­sorban mások, a közönség számára kíván művészi él­ménnyel szolgálni. (Hol jól, hol rosszul, de ez a felada­ta.) Az amatőr színjátszás mindenekelőtt saját tagjai önművelésére, alkotó fantá­ziájának felszabadítására hi­vatott. Másodlagos kérdés: hányán látják őket? Egyéb­ként, ha mást nyújtanak, mint a lűvatásosok, ha a ma­guk gondolatait, érzéseit tud­ják adni, akkor mindig lesz közönségük is. S éppen ez a Legrokonszemveseb'b a mai helyzetben: ez a lenyűgöző önállóság, ez a műsor-önki­szolgálás. A növekvő szabad­időben egyre több embernek lesz módja arra, hogy töb­bet foglalkozzék önmaga ki­tel jesitesé vei. S akinek ez a kiteljesedés színjátszással, szavalással, műsorszerkesz fesse], rendezéssel tűnik el­érhetőnek, ezt a lehetőséget fogja választani. S ami ugyancsak nem mellékes: e munka során olyan emberi alkotóközösség tagja lehet, amelynek melengető emléke, lám, még egy avas illatú Gül Babía előadása után is egy életre elkísér... A. mai színjátszók nem mű­kedvelők. nem dilettánsok Amatőrök, s jó lenne, ha ezt a közvélemény is rangnak tartaná. Aminthogy az is. Bernáth László A filozopter szerelmei Egy tv-játék forgatása közben A rendező szól: „Csendet, felvétel indít!” A csapónak nevezett, felvételnél segédke­ző fiatalember kezébe veszi a csapót, ráírja a 28-as számot, odaáll a felvevőgép és a szí­nész — jelen esetben Ruttkai Éva — közé, hangosan azt mondja, hogy 28 és a fekete tábla felső részére csuklóval erősített léccel rácsap a csa­póra. Ez a kép és ez a hang biztosítja a film szinkronitá- sát, a kép és hang egyidejű­ségét. De hiába csattan a csa­pó — a művésznő mozdulat­lanul áll az ajtó előtt — nem tud bejutni a szobába, ahol a partnere, filmbeli szerelme. Darvas Iván. vár reá. Az aka­dály egy hatalmas dán dog, „aki” lustaságból, vagy egy­szerűen azért, mert nem könnyű hatalmas testét meg­mozdítani — élő gáttá válik. Ez a kutya megakadályozza a felvétel megindítását is. Ré­vész György rendező, a pipá­ját szortyogtatja, a világosí­tók kioltják a lámpákat, és Kormos Gyula asszisztens gú­nyos megjegyzést tesz az aka­dékoskodó ebre. Minden kez­dődik elölről. Csapó 29. Darvas Iván elmegy az aj­tó előtt, a kutya feláll, elin­dul a szobába, mögötte Rutt­kai Éva halad, de látszik raj­ta. hogy miden pillanatban védekező állásba kíván lép­ni az óriási kutyával szem­ben. Az eb azonban szeren­csére teljesen flegmatikus, mit sem törődik a Kossuth- díjas művésznővel, nagy nyu­galommal felugrik a fiatalem­ber. a filozopter ágyára és hívogatóan néz a művésznő felé. Ruttkai Éva azonban nem ugrik fel az ágyra, ha­nem megáll azon a helven, amelyet imént Révész György kijelölt számára. Itt kell áll­nia Ruttkainak ps itt kei] fe­küdnie az ebnek És újra el­hangzik a bűvös szó: „Fel­vétel indít!” Csapó. K özvéleményünket ezekben a hetek­ben kétségtelenül a választások kérdése foglalkoztatta a legélénkebben. A jelölő gyűlések a sajtó, televízió, rádió jóvoltából a legkülönbözőbb kér­dések kerültek és kerülnek megvita­tásra. s ma valóban megvalósulva látjuk József Attila hajdani álmát: a dolgozó nép okos gyülekezetében hány- juk-vetjük meg gondjainkat, örömein­ket gátló bajainkat. A jelölő gyűlések, rétegtalálkozók szervezőinek, rendezőinek nem közöm­bös. hogy milyen a résztvevők aktivi­tása. hányán és milyen, intenzitással vesznek, vállalnak szerepet a köz­életi tevékenységben. S e tevékeny­ség vizsgálatánál már n,em lehetünk egyértelműen elégedettek. A figyelmes szemlélő, elemző, érde­kes jelenséget észlel. Mintha az a bi­zonyos arany középút jellemezné a hozzászólásokat. Nagy. országos hord­erejű kérdések ritkán kerülnek szóba, legtöbben úgy vélekednek: ezekről a kérdésekről úgy is a felsőbb szervek, az „okosok” döntenek. De nem mindig esik szó apró ügyekről sem. ezekről a jelenlevők röstellnek beszélni, nem te­kintik közügynek a nyilvánosság előtt való pellengérezésüket. Míg az első jelenséget természetes­nek tartjuk, hiszen annak valóban nem sok értelme van, hogy egy tizenöt— húszfős gyűlés valamelyik szónoka hirdesse meg a végső harcot az ameri­kai imperializmus ellen (félreértés ne essék, nem gaztetteik nyilvánosság előtt való elítéléséről van szó), a kis ügyek elhallgatása nem egészséges do­log. Két szempontból sem: egyrészt a hallgatás csak tovább növeli a mérget, másrészt hasonló jelenségek tovább- burjánzásának is szabad utat biztosít. Heltai Jenő „Meséskönyvének” eg.v remek története jut eszembe. Az „Ab­dul Mabul bolhája” című kis történet­ben egy keleti mesét használ fel alap­anyagul, hogy azon keresztül figyelmez­tessen: a hibákat addig igyekezzünk kijavítani, amíg azok a fejünkre nem nőnek. Abdul Mabul egy gyenge, jő­VASARNAP1 JEGYZET Bolha és elefánt tékony pillanatában nem üti agyon ha­szontalan. bolháját hanem engedi a nagyvilágba. A haszontalan vérszívó pedig összeugraszt családokat, esztelen öldökléseknek, hatalmas háborúknak lesz „értelmi szerzője”. Abdul Mabul már ekkor rádöbben tévedésére, meg is van benne a jó szándék, hogy jóvátegye hajdani tévedését. De a bolhából ek­korra már hatalmas elefánt lesz, amely ormányának egyetlen, fúvásával elsöpri Abdul Mabult, akinek csak a keserű tanulság marad: bolha korában kellett volna elbánni a gonosszal. Ilyen „bolha”-ügyeknek látszanak azok a jelenségek, amelyeket a magu­kat hatóságoknak előléptető vállalatok, közszolgáltatási intézmények ténykedé­sei során tapasztalhatunk. A minap Salgótarján kellős közepén, a legna­gyobb csúcsforgalomban festette né­hány ember a gyalogos átkelést bizto­sító zebrát. Sikerült néhány perc alatt világvárosi torlódást produkálni. de szóvá nem igen tette senki, hiszen kis ügy/ s nem a honpolgárok kötelessége figyelmeztetni a hivatalt, hogy az ilyen munkákat egészségesebb, forgalommen­tes időben csinálni. A jó ivóvíz előteremtése egyik leg­gy ötrőbb gondja megyénknek. Egyre- másra alakulnak a víztársulások, hogy az állami támogatás mellé a kisebb közösség támogatását is előteremtsék e fontos probléma megoldásához. A víz­ügyesek munkája elleni panaszok leg­több helyen már az eget ostromolják. Való igaz. hogy hetekre, hónapokra sártengerré változtatják az utcákat, szinte megbénítják a forgalmat. Jobb szervezéssel csökkenteni lehetne az egészséges növekedés okozta bajokat. Ugyanakkor azonban lehetne „söpörni” a saját porta tájékán is. A régi falu­nak szinte íratlan törvénye volt, hogy szombatonként és jeles ünnepek előtt mindenki tegye rendbe a portáját, az előtte elhúzódó útszakaszt is. Ez a jó szokás a legtöbb helyen kihalt, sőt. egyre gyakoribb a panasz, hogy a ré­gi középkori városok mintájára a szennyet az utcára szórják. De ezt szóvá tenni már a „rossz szomszédság török átok” fogalom alá tartozna, te­hát nem is történik különösebb közbe­lépés. A „szagos” ügyek szellőztetése is ilyen tabu téma. Pedig sem megyeszék­helyünkön. sem pedig falvainkban nin­csenek rendben ezek a dolgok. Szinte minősíthetetlen a nagy forgalmú ven­déglátóipari intézmények ilyen rendel­tetésű létesítményeinek állapota (a WC. címet a legnagyobb jóindulattal sem érdemlik meg), de még gyakran a kulturális intézmények, közlekedési vá­róhelyek környéken is találkozunk hányingert okozó jelenségekkel. A ha­tóságok szigorú intézkedései mellett az egyéneknek is lehetne olykor figyel­meztető beleszólásuk ezekbe az ügyek­be. fk példákat lehetne sorolni az unalo- mig. Itt talán csak még egy kér­dést. A palóc ember mindenkor is ne­vezetes volt arról, hogy szereti megbe­csülni vendégeit. Dicséretes, jó szokás ez. Az azonban már kevésbe, amikor mindenki túl akarja licitálni a mási­kat. Hogy ma olyan gyakran látunk részeg embereket, nem csak az alko­holizmus terjedésének következménye. Ha nálunk bemegy egy öttagú társa­ság egy ivóba, azzal a jámbor szándék­kal, hogy megiszik egy pohár italt, ép­pen a fent emlegetett vendégszeretet eredményeként nyolc—tíz körnél ki­sebb mennyiséggel csak akkor ússza meg. ha kiteszi magát a megvető „smu- cig” ember címnek. Mindenki úgy érzi, hogy azonnal viszonozni kell a szíves­séget és így a jó szándékú barátság családi ég egyéni kellemetlenségek for­rása lesz. Mindennapjaink „bolháit” hát üssük agyon azon nyomban, ne engedjük, hogy elefánttá nőjjenek. Csukly László Egy filozopter szerelmei, Horváth Gyula, Darvas Ivát* (Matz Károly felvétő) dőjét igazgatja és egy verses­kötetben lapozgat. Minden ké­szen áll a következő felvétel­re. Csapó 36. Ruttkai ismét belép a szín­re, ám Kocsis Sándor ope­ratőr udvariasan figyelmezte­ti, hogy várni kell néhány percig, míg a bűnések szét­dobják a szoba egyik sarkát. A kutya közben letargiába süppedve fekszik az ágyon, Darvas Iván csokornyakken­Csapó 31. Révész Györgyé a szó: „Mi­előtt berendezik az enteriőrt, amelynek sarkában ül majd Ruttkai Éva. elmondanám a következő jelenetről az el­képzelésemet.” Ilyenkor mit tehet az em­ber? Nagy fiegy elemmel hall­gatják a rendezőt. Mély áhí­tattal figyel a színész, az ope­ratőr. az asszisztens, a hang­mérnök, a díszlettervező, és minden rendű és rangú sta­tiszta. Mielőtt azonban az el­képzelésre sor kerülne, valaki döbbenten veszi észre, hogy a budai magánlakás sarkában ott maradt a tulajdonos rádi­ója, egy 1969-ben készült Orion, amely típus semmikép­pen sem illik bele az 1930- as években lejátszódó törté­netbe. Míg a lakást korhűvé teszik, a dog békésen pihen, a lulajdonosnő zöld plüs fotel­jében. Révész György folytat­ja: „Iván betoppan. Éva ész­reveszi. és felkiált. Maga itt van? Hogy került ide?” — Madelon beengedett. A könyvből, ami nálam maradt, minden kiderült. — Így tehát maga Bátky János, London, Towers Street, Így találtam ide. — Képzelem Madelon mit művelt itt. (Madelon egyenlő a dán dog.) Csapó 32. — Ó, maga itthon van? Darvas: — Nem is tudomj — Hogy került ide? És folytatódik még egyszer, lásd az előző csapó tartalmát. Csapó nélkül. Szerb Antal a magyar irodalom „tragikus nemzedékének” egyik alakja volt. Talán a legtehetségesebb. A 20-as évek. a vihar előtti csend és fülledtség fölé az idil ködrétege borult, de a köd felett nem az ég ragyo­gott, hanem a háború, a kon­centrációs tábor, a munka- szolgálat, a sárga csillag, a végelgyengülés, a halál A filozopter vidám szerelmei mögött a csillogó szellemes párbeszédek, és a diákos sze­relmek mögött nem felejtheti el a néző. hogy az olvasó azt a sötét hátteret, amely derék­ba tiporta Szerb Antal. Rad­nóti. Fenyő és társai világát. Szerb Antal írásaiból kh* csendül a vágyakozás ,.a cso­dák iránt” és ezeket a csodá­kat a 30-as évek angol-fran­cia irodalmában próbálja fel­kutatni. Hősét, a filozoptert Londonba viszi. Bátky János talán kissé emigráns, talán kissé ősdiák, aki az intellek­tuális izgalmaiban, szellemes gondolatokkal átszőtt szerel­meiben az elhagyott hazát ke­resi, a külföldön élő idegen magányát próbálja enyhítenie Szerb Antal az irodalom tu­dósa kirándul a szellem bi­rodalmának egy másik terü­letére, a könnyed líra, a szkeptikus érzelem, a fölényes szerelmek területére. A tu­dós értelme és gondolatai szi­porkázó okos ötletsorozattá válnak, mégis a dialógokból alig ismerünk rá a Magyar irodalomtörténet írójára. A tv-film szövege magas és mély könnyed és meggondolkozta- tó, szellemes, helyenként tri­viális és mégis egy nagyon te­hetséges író jellegzetes voná­sait viseli. „A filozooter szerelmei” cí­mű tévéjáték az első Szerb Antal-írás, amelyet filmre vettek. Talán az „Utas és holdvilág” is egyszer erre a sorsra jut. A televízió nézői előreláthatólag május folya­mán tekinthetik meg a Lon­donba szakadt pesti filozop­ter és három szerelmének szarkasztikus hangvételű tör­ténetét , Sényj Imre SZOROR GYULA: Alom A hálókocsi régi volt, öreg faragások díszítették az ágyat. Az ablakon a déli nap beáradt, Kint vízy homok meg csontfehér kövek. A komoma e fényben ágyazott. Sokáig és sután tudakozódtam, melyik vonalon menjek, s valahonnan kapok-e még az éjjel vonatot? S ő kimondta egy állomás nevét, egy szárnyvonal utolsó állomását, mely iszonyatos régen bennem élt, ahol mindent a kezdet csendje jár át, ahonnan este lassan kidöcög a hálókocsi, üresen, sötéten, s még nyárfa zúg a friss párnák fölött, s fecskék szállnak keresztül a fülkéken. NOGRAD — 1973. április 1., vasárnap r y

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents