Nógrád. 1973. április (29. évfolyam. 77-101. szám)

1973-04-08 / 82. szám

Levél a versről

HAJDANI önképzőbéli kői* tötársam — ma lelkes irodalomtanár —, Móra Ferenc

szavaival kéred, hogy a líra ünnepén írjak néhány gyalogjáró szót a költőről, a versről. Űgymond: hozzam emberközelbe ezt a témát, hogy megértsék a te gyermekeid, a gimnazista lányok és fiúk.

Nos, beszélj először is a' költőről, csapjon vidámságba az órának ez a része, rombold le a bálványt, magyarázd meg, hogy a költő éppen olyan ember, mint más. Vidám vagy szomorú, zárkózott vagy kitárulkozó, felszabadult vagy elkeseredett, szóval éppen olyan, mint más. Többnyire kenyérkereső foglalkozása is van, "mint az átlagembereknek. Van, aki a verseken túl beteget gyógyít, diákot. tanít, újságot ír — a mostani költők nem hasonlítanak a népmesék garabonciására.

Az emberekben ős kívánosi- ság lakozik, gyakran megkérdezik — hiszen olyan titokzatosnak látszik —, hogyan is születik a vers? Ha tőled megkérdezik, fordulj az osztály felé, és kérdezd;

— Éreztetek-e már olyan szomorúságot, hogy szinte fojtogatta a torkotokat?

Erre kórusban kiáltják:

— Igen!

Rámutatsz egy szőke hajú kislányra:

—- Nos, te mit tettél, amikor kibírhatatlanul szomorú voltál ?

— Én — feleli a kislány — párnába fúrtam az arcomat, es zokogtam.

Kérdezz csak tovább!

— Hát olyan bosszúság ért- e már benneteket, amit csak fogcsikorgatva, ökölbe szorított kézzel lehetett elviselni?

Egy langaléta fiú felpattan, és azt mondja őszintén: *

— Megmondom az igazat, én olyankor káromkodtam.

Hát az igazi vers is ilyen elementáris emberi indulatok

után születik a világra. Ha valami úgy fáj, hogy párnába temetett arccal kellene zokogni, a költő az asztalra könyököl és ír. Ha a káromkodás rakétáit kellene az égre lövöldözni. a költő verset ír. Ha minden porcikáját átjárja a jó, meleg boldogság, költeményt ír, és az a költemény annyit jelent. mintha más ember vidám nótára gyújtana.

És még azt is el kell mondani a költőről, hogy ízig-vér- ig közösségi ember. Nemcsak tulajdon bánata miatt szomor- kodik, nemcsak önnön öröme felett ujjong, hanem olyan emberekkel is együttérez, akiket személyesen nem is is- mre. Gyakran önkéntes prókátor, és azt mondja ki, amit más érez vagy gondol, és így születnek azok a költemények, amelyeket gyűjtőnéven társadalmi lírának aevezünk.

ÉN MINDEN szép verset, szeretek, de a lírának ezt a fajtáját különösen sokra becsülöm.

Szólj arról is. hogy miért éppen ez a nap a magyar költészet pirosbetűs ünnepe.

Mert ezen a napon született József Attila, akit — túlzás nélkül állíthatom — minden száz fiatal költő közül kilencvenkilenc ősének, mesterének, példaképének tekint. Alkalmasabb ünnepnap tehát nem is adathatott volna a magyar költészetnek. Az pedig a természet gyönyörű csodája,

gyönyörű ráadása, hogy a

Mama, „született Pőcze Borosa”, éppen akkor hozta világra az ő nagy fiát, amikor fű serken, rügyek robbannak, vizeket fodroz a szél, az élet millió színe szinte követeli a költő tollára a verset. Azt hiszem — egyszer talán utána is lehetne járni —. de azt hiszem, a magyar költészet legszebb versei akkor születtek, amikor a madarak is a legszebben énekelnek.

Idén a költészet napjának külön ünnepe is van. Tizedik születésnapját ünnepli. Már elkészült az immár hagyományos antológia,, a múlt esztendei szép versek gyűjteménye. Az ünnepi alkalomhoz méltóan ünnepi köntösben, aranyszínei díszített borítóval. És több ez a könyv, sokkal több, mint egyetlen esztendő szép verseinek a betakarítása. Ez a könyv a mai magyar költészet keresztmetszetét, térképét tárja az olvasó elé.

Milyen is ez a költészet? Hasonlítsd, mondjuk, a kerthez. amelyben különböző és különböző virágok pompáznak. Hasonlítsd például hatalmas kórushoz, de olyan kórushoz, amelyben még a szólamok is külön hangokra bomlanak. Mert lám. megfér egymás mellett például Ladányi Mihály formailag már- már ziláltnak látszó, de gondolatilag sistergő szabadverse és Vas István szinte a szonett törvényei szerint fegyelmezett, súlyos, tömör költeménye, Simon István egyszerű szókimondása és Juhász Ferenc mindenséget ostromló vers-lávafolyama; szerelmes versek megférnek súlyos közgondokon töprengő költeményekkel, marxista költő alkotása nem marxistáéval, és ez nem gyengíti a szocialista költészetet, hanem egyre igényesebb alkotások születésére serkent.

Vagy tíz esztendeje Robert Rozsgyesztvenszkij, a szovjet líra egyik kitűnősége, azt mondta büszkén: „Nálunk ma olyan közkedvelt a költészet, hogy maholnap népszerűségben lehagyjuk a futballistákat.”

EZ ARRÓL jutott eszembe, — majdnem e! felejtettem

megírni —, hogy idén a „Szép versek” hetvenkétezer példányban jutnak el az olvasóhoz.

Simon Lajos

BARANYI FERENC:

Reminiszcenciák egy Petőfi-versre

„Fa leszek, ha fának vagy virága” (Petőfi Sándor)

Nő még nem volt ilyen igaz hozzám, ha csillag lehetnék — beragyognám, ha felhő lehetnék — száraz árnyam kisérgetné őt a pára-nyárban, ha forgószél lennék — táncba vinném, keringőznénk háztetők gerincén.

Ha sebes folyóban fuldokolna: deszkaszál Lennék, belém foigódma, s ha ő maga lenne a folyó — hát én lennék rajta a duzzasztógát, mely futása elé falat vonva erejét sodróra százszorozza.

Ha futásom elé falat vonna, hogy botlástól lábamat megóvja: odaparancsolnám őt a falhoz, amit védelmemre rakott, ahhoz — s kiröpülnék.

Lennék puslta töltény. Szívébe hatolnék és megölném.

Amatőrök, műkedvelők, dilettánsok

Filmkamera a klubokban

..Eladó »Pentax 8« 2x8 mines montázsasztal 1500 forintért.”

„Admira 16 A. I. Elektric típusú felvevőgép négy darab objektívvei, kifogástalan állapotban eladó.”

Az Amatőrfilm című sokszorosított lapból vettük az idézeteket: az utolsót, a VII. évfolyam 1—2. számból. De szinte minden alkalommal találkozhatunk hasonló hirdetésekkel. Mert az amatőrfilmes mozgalom egyik legsajátosabb vonása, hogy a technikának meghatározó szerepe van. S tegyük hozzá: ez a technika elég drága. Kispénzű ember nemigen tudja megvenni a felszerelést, mely ráadásul sohasem elegendő, mindig bővítésre, kiegészítésre szorul, hiszen a teljesebb felszerelésnek kedvező tartalmi, művészi következményei lehetnek. (Gyatra felszereléssel csak nagyon korlátozott tematikai, műfaji körben lehet elfogadhatót produkálni.)

Több tízezer

Nem véletlen hát. hogy Magyarországon, mintegy tíz— tizenöt esztendeje, mióta az amatőrfilmezés egyre több hívet szerzett, a csoportok, a filmklubok játsszák a döntő szerepet. Persze, házi használatra, családi és útifilmek ezrei készülnek, hiszen a lakosság birtokában már több tízezer kamera van. Egyénileg, önerőből azonban legfeljebb csak néhány jobb keresetű orvos csinált már színvonalas amatőrfilmet. A fel- szabadulás előtt létezett ugyan egy szűk körű amatőrfilmes társaság — közéjük tartozott Fehér Tamás is, aki ma hivatásos játékfilmrendező —, de 1945. és 1957. között sem a technikai feltételek, sem a társadalmi lehetőségek nem voltak megfelelőek ahhoz, hogy ez a mozgalom tömegméretűvé váljék.

Amikor 1957. után ismét lehetett kamerát és vetítőgépet vásárolni a boltokban, azonnal több ezer gép fogyott el. Azóta a behozatal egyenletes, a választék pedig bővült: a csehszlovák gépek után kitűnő szovjet és japán márkákkal. S a technika iránt mindig fogékony fiatalok úgy segítettek a lapos pénztárca gondjain, hogy ösz- szeálltak, s lehetőségek szerint biztosítottak maguknak egy-egy mecénást is. Nagyüzemet, gyárat, egyetemet, művelődési házat. Itt jöttek létre a filmklubok, ahol a

legeredetibb egyéniségek természetesen egyedül rendeznek filmet, de nemcsak anyagi támogatást kapnak — gépet, lámpát, nyersanyagot —, hanem a szellemi és a gyakorlati támogatást is a klub adja, hiszen a forgatókönyvet általában közös vita után fogadják el, s maga a filmkészítés is mindig közös munkát, legalább négy-öt, de néha nyolc-tíz ember együttes fáradozását igényli.

Kell a felkészültség

S éppen ebben rejlik a mozgalom legnagyobb erénye, közművelődési funkciója. A filmkészítés komplexitása ugyanis szinte minden fontosabb tudományos témakörben tájékozódást, tájékoztatást kíván. Szó volt már a technikáról. A technika azt is jelenti, hogy legalább minimális műszaki-mechanikai ismeretekkel: a lencsék miatt minimális optikai-fénytani, a filmnyersanyag- és előhívásl problémák miatt minimális kémiai ismeretekkel is kell rendelkeznie annak, aki filmet kíván készíteni.

S ez még csak a technika, mint minimum. Mert ennél Is fontosabb az irodalmi tájékozottság, a művészettörténeti kultúra, a dráma és a színjátszás dramaturgiai és lélektani vonatkozásainak ismerete. Mindenekelőtt pedig a filmesztétikáé. Mivel pedig az amatőrök gyakran — Magyarországon szerencsésen túlnyomó többségükben — a dokumentum műfajban próbálkoznak. tekintve, hogy ez számukra könnyebb, elérhetőbb a játékfilmnél, nélkülözhetetlen a társadalomtudományokban, mindenekelőtt a történelemben és a szociológiában való minimális jártasság is.

Aki azt gondolja. hogy mindez naiv kívánságlista, az még akkor is téved, ha kétségtelen tény, hogy a klubok „stábjai” eleve úgy állnak össze, hogy az egy-egy területen jártasabb fiatalok rendszeresen egy-egy részfeladatot végeznek. Ez iga2 ugyan, de a forgatókönyvvitákon valamennyien részt vesznek, s aki operatőr vagy író egy filmnél, az is szeretne időnként rendezni — es megfordítva.

Azt lehetne tehát mondani, hogy a közművelés korszerű formái közül a legsokoldalúbb előnyökkel az amatőrfilmezés rendelkezik. Ehhez képest még mindig sajnálatosan kevés támogató akad, aki a klubok fenntartását vállalná. Néhány helyen a már régebben megvásárolt drága felszerelés is raktárban porosodik. Kétségtelen problémája az amatőrfilmes mozgalomnak, hogy képzett szakembervezetőt találni itt még nehezebb, mint egyéb műfajokban, és még súlyosabb a pénz- és helyigény, amit sok művelődési ház alig tud, vagy alig mer vállalni, kielégíteni. Pedig érdeklődő éppen a fiatalok között mindig nagyon sok vari. Még a 8—10 évesek között is! Egy lelkes amatőrfilmes be is bizonyította már, hogy éppúgy, mint a rajzban, a festészetben. bizonyos technikai minimum és segédlet mellett oly bájos, fantáziadús, kedves gyermekfiimek készülnek, mint amilyenek általában a gyermekrajzok.

Érdemes áldozni

Érdemes lenne hát nagyobb

áldozatokat is vállalni, mert a közművelődésbe fektetett energiák sehol sem gyümölcsöznek Ilyen gazdagon. S hogy a „végtermékek”, azaz a filmek sem érdektelenek, a tévénézők is meggyőződhettek a Pergő képek pályázatán díjat nyert produkciókat látva, s majd hamarosan a békéscsabai országos amatőr- filim-fesztiválon is, amelynek legnagyobb műveivel bizonyára ugyancsak találkozni fogunk a képernyőn is.

Beraáth László

i\ lyan társadalomban élünk, amely nem csupán biztosítja, hanem egyre erőteljesebben igényli is a benne élők aktív részvételét mindennapjaink formálásában. Olyan körben élünk, amely információs eszközaineik rendkívüli fejlettsége révén kisebb és nagyobb világok tömegének részlet- problémáit is megláttatja: minden érdeklődővel. Felelősségteljes közéleti életet élni napjainkban — nem jóindulatú elhatározás kérdése. Nyilvánvaló feladat, melytől senki sem mente- sithetd magát.

De nyilvánvaló az is, hogy az olló két szára — a felelős közéleti cselekvésre ösztönző igény mint elv, és az ezt az elvet követő gyakorlat —, között van némi távolság. Természetesen. A társadalom adta lehetőségek és az általános igény, a központilag biztosított információk önmagukban

„sok is — kevés is” ahhoz, hogy a munkapadoknál állók, földet művelők, íróasztal mellett íoglalatoskodók hétköznapi tevékenységét folyamatosan áthassa a „tiéd az ország — magadnak építed” szocialista módon értelmezett elve. Kell az is (vagy talán másképpen el sem képzelhető), hogy a legkülönbözőbb kollketívák konkrét helyi és napi feladataikkal kapcsolatban, gondjaik, örömeik felvetése során találjanak rá újra és újra az elv nagyszerűségére és gyakorlatának nélkülözhetetlen — mprt láthatóan eredményes — voltára.

Ez viszont a másik oldalon feltételezi azt, hogy az ilyen módon munkálkodni akaró ember a kornak és társadalomnak megfelelő műveltséggel rendelkezzék — közvetlenül is aktualizálható, praktikusan felhasználható ismeretekkel. /

Ha az ilyesfajta műveltségben isVASÁRNAPI JICYUT

Arányosabb m ű veltsé ggy a rap it ást

méretek szervezett szervezési módjait kutatjuk, akkor — félek, hogy — nem lehetünk különösen elégedettek magunkkal. Statisztikai adatok ismerete híján is meg merem kockáztatni azt az állítást, hogy a politikai ismeretek-általános műveltség-szakmai műveltség-esztétikai ízlés szintjét emelő feladatrendszerben aránytalanul sok energiát fordítanak illetékes szerveink az ízlésíbrmálás szférájára. Az „aránytalanul sok” jelzőjét nem az szüli bennem, mintha nem látnám az e téren mutatkozó teendők jelentőségét. Pusztán arra gondolok, hogy az irodalmi, művészeti, szórakoztató akciók, rendezvények megteremtésére fordított jelentős energiák miatt esik a kelleténél kisebb hangsúly a politikai, szakmai, jogi, etikai stb. ismeretek fejlesztésére (S hagyjuk most figyelmen kívül azokat az eseteket, uhol és amikor semmire sem fordítanak gondot, s nem „ejtenek hangsúlyt”). Vétkesek ebben a közművelődésben közvetlenül résztvevő szervek, intézmények éppúgy, mint a tömegeket foglalkoztató egyes munkahelyek.

Valamiféle kultúraellen esség szólna belőlem? Korántsem. Egyszerűen arra gondolok, hogy egyenletesebb „terheléssel” kellene törekednünk a célul kitűzött — sokoldalúan és harmonikusan fejlett — személyiség kialakítására.

hogy az irodalmi, művészeti ismeretek

— tértől és időtől függetlenebb jeUeS hogy miben látom az aránytalanság okait? Nehéz ezt általános érvénynyel megfogalmazni, hiszen az indítékok széles Skálája mutatkozik helyenként változóan. Egyik ok talán az, hogy az irodalmi, művészeti ismeretek

— tértől és időtől függetlenül jellegük miatt — könnyebben „eladhatók” a legkülönbözőbb időkben és színtereken. Míg a többi terület ismeret- anyagának átadása konkrétabb és differenciáltabb felkészülést kíván a „feladótól”. Nagyobb energiát az előkészületben, nagyobb felkészültséget a kikerekedő vitákhoz — fokozottabb felelősséget.

Pedig — nagyon leegyszerűsítve és kissé erőszakoltan kapcsoljuk össze még egyszer az előbbiekben már vázolt sort: politikai ismeretek-általá- nos műveltség-szakmai műveltségesztétikai ízlés. S nézzük a feltételezett folyamatot. A poltikai ismeretek növekedése feltételezi azt, hogy az egyes ember konkrétabb helyét látja a világban, társadalmunkban, munkahelyén. Általános műveltségének növelését belső igénnyé erősíti — s a műveltségnövelés folyamatában szakmai ismereteit is növeli. S végül így mindhárom tényező közelebb segíti (segítheti) a művészetekhez. Míg a politikákig felkészületlen, munkájával minimális képzettségi fokon is megelégedő ember egyben (feltételezhetően) nem rendelkezik a kulturálódás iránti különösebb igénnyel — s nem valószínű, hogy átgondoló-feldoigozó befogadója lenne irodalomnak és művészeteknek.

Nos, így emelek én itt és most szót az aranyosabb művel tsé ggyarapításért.

, , vktn

BUDA FERENC:

ARCUNK

Kemény szel. csapkodó gonosz eső, nehéz vaksággal keresztelő,

holdámyék űri hidege, siralomcsütörtök éjideje.

Féllegben, ködben, létlen lovon, bikaalakban viaskodom.

Vitorlatollaim vassá, váltam ördöggé, farkassá.

t'ejvágó kasza, jaj, fekete, arcod és arcom árvúl bele,

baltavágások, haláljegyek — nélküled, magamban mivé legyek?

Bújnék rettegve karod alá, kibontott melled rám kiabál,

Istennel naponta találkozó, életet dajkálva élhordozó.

Ereid tapintom, fájdalmaid, ó jaj, kékeres lábszáraid,

görcseid, szorongó félelmeid, világgal teljes mély öbleid!

Feléd a porból kapaszkodom, domború hasadat magasztalom,

medencéd kapuját, gerincedet, vaarostély mögött virágszemed,

csípőd, a tudásban bővelkedöt, terheket viselő titkos erőd,

dicsérem derekad, lábad, öled, szerelem-tiporta füveidet!

Te vagy az ország, otthon, haza, megáldott méhednek van igaza.

Beléd én jajszóval kapaszkodom, kívüled fölöttem nincs hatalom.

FIÖGRÁD — 1973. április vasárnap