Nógrád. 1973. április (29. évfolyam. 77-101. szám)
1973-04-04 / 79. szám
\Netn köszönte meg Kultúr éhségem, több hetes kielégítő táplálék hiányában, olyan mértéket öltött, hogy — egyébként halhatatlan — lel kémét éhhalál íenyegette. A műsorfüzetből megállapítottam, hogy éjszakai előadásban bemutatják a Kémek királya című afgán—perui — burgenlandi kooprodukciös filmet. • — Ez kell nekem! — mondottam elégedetten, és fél liter méregerős kávét ittam meg, hogy a késői órákra is biztosítsam a szórakozáshoz múlhatatlanul szükséges éberséget. A sötét vászon mélyén derengő lidércfény jelent meg. Halkan, lábujjhegyen közel- gett. Valahol ajtó nyikorgóit, krrrrcs... majd váratlanul állati sikoly. Koponyámban jéggé fagyott a velő. A kazamatában súlyos léptek osontak, majd megjelent az egész vásznat betöltő két Cipő! Az egyik sántított. Valahol a Sátán kutyája ugatott, a cipő haladt. A sikátor sarkán ott leselkedett a vak. kezében a botja. És a vak botján ott sárgállott a szarvasvipera mérge... Körmeimet régen lerágtam, most a csontot szopogattam. De győzött az igazság, mert a Kém királyt végül is megették a vöröshangyák. Kiosontunk a moziból. A holt és a gyér lámpák fekete, imbolygó árnyakat vetettek a házfalakra. Halk borzongással hajtottam fel kabátgalléromat. Nem adom olcsón az életemet! Mindenre felkészülve megragadtam a zsebemben pisztolyöngyújtómat. Egy kapu alól kinyúlt a Kéz. A Kézben fehér rúd, majd holtsápadt arc közel- gett a rúd felé. és a végén a szájába vette. Fúvócső! Életem egy hajszálon füg- gött. A Rém felrikkantott: Tűz! — De már nem volt ideje lőni. Biztos kézzel kirántottam a pisztolyöngyújtómat, csattanás, tűz villan, és egy perc múlva izzani kezdett a fú- vőcső vége. — Ezt nem köszönöd meg, vége a játszmának... — hörögtem diadalittasan. Tényleg nem köszönte meg. Deák Gusztáv Útkereső filmek és a közönség keresése A F1LMFÖIGAZGATOSAG filmátvételi irányelveinek egyik nagyszerű alapéLve: . .valamennyi ország filmtermésének legértékesebb és legszínvonalasabb alkotásait kell elérhetővé tenni a magyar közönség számára”. Sőt —. s ez új törekvés—, megérthetővé! Természetesen nem úgy, hogy az új for- manyelven szóló filmeket a haladó, de eszközeikben szokatlan alkotásokat száműzzük a mozivászonról. EllenkezőJeg: segítjük az úgynevezett „műveszfiLmek” találkozását a közönséggel. Mégpedig azáltal, hogy a közönséget megtanítjuk a filmművészet sajátos nyelvére. E népművelői törekvés mán- az ország több városában hajszálgyökeret eresztett, az egyetemi városokban pedig immár hagyománya is van. Ma már minden városban. — sót egyes nagyközségékben is — .művészmozik” mutatnak be értékes, de nehéz „veretű”, a rendezőegyéniség sajátos formanyelvén megfogalmazott műveket.' A moziüzemi vállalatok és a művelődési intézmények filmsorozatokkal segítik a művészid- mek és a közönség találkozásét. Mennyiben bensőséges valódi találkozás ez? A bemutató önmagában — csak lehetőség erre. Film és ember „párbeszéde” csak akkor jön létre, ha a művésamoziprograim olyan filmesztétikái neveléssel párosul, mely lehetővé teszi az alkotói befogadást. Hogy a nézőből — látó legyen! És éppen itt — a láttatásmál — jelentkeznek az indulás elégtelenségei. A „második hálózat” filmjeinek bemutatása előtt többnyire elhangzik valamilyen „bevezető”, a mű megtekintését azonban ritkán követi eszmecsere. Pedig a kérdés a nézőben mindig a film sugalmazására születik meg, megtekintése után van (lehet!) vitája vele. Ha ki-ki hazaviszi a megválaszolatlan kérdéseket, akkor a művel történt találkozás felszínes, örömtelen marad. A rnűvészmozik rövid élettörténete azt példázza, hogy a filmközönség java igényli a fajsúlyos alkotásokat. S ebből a célból létre is jött valamilyen szövetség a moziüzemek és művelődési intézmények között, így a film „látványa” jobbára megadatott. A közönség és film párbeszéde elleniben dadogó. Mi tehát a feladat? 1. Minden megyében képezzenek filmesztétikában jártas embereket, akik nemcsak informatív bevezető előadásokra, hanem a lényeg együttes keresetét jelentő eszmecserék vezetésére is alkalmasak. Ez különösen az olyan városok, nagyközségek gondja, ahol nincsenek egyetemek. 2. Törekedjünk arra, hogy a művészi!írnek alkalmi nézőitől — a bérleteseken át — eljussunk a filmklubok tagjainak közösségéig. .Az igaza filmklubok hiánya ma még sok helyütt gátolja az oldott és kellemes eszmecserék kibontakozását. A vetítőtermekben nincs vendégmarasztaló hangulat, nincs feszültséget oldó kávé; így a beszélgetés ott is kissé kényszeredett, ahol ezzel megpróbálkoznak. A jövő útja ez lenne: klubhelyiségben, klubliangujatban, klubszerű formában — lassan közösséggé váló közönség beszélgessen a filmről! Pénzkérdés? Inkább ügyszeretet és népművelői állhatatosság kérdése. Hallottam olyan esetet, hogy a tágasabb vetítőterembő! (ahol a 30—40 néző valósággal elveszett) nem sétáltak át vetítés után az intézményen belül működő — és a filmvetítések estéin éppen szünnapos — ifjúsági klubba. Egyik művelődési ház 5—6 éve bemutat „Nagy rendezők — nagy filmek” sorozatot, de saját pinceiklubjába még soha nem invitálta eszmecserére a film nézőit! így a bérletesek csak a film megtekintésére nyertek előjogot, de eleve lehetetlen, volt, hogy a klub oldott vitáiban közösségre is találjanak. A FILM MILLIÓK művészete: ez a megállapítás ma is igaz. Akikor miért gondol közművelődésünk mégis a .kevesek” film- igényére? Azért, ment a film, mint önálió művészet, megteremtette, és állandóan gazdagítja, keresi a maga sajátos formanyelvét. S ha a közönség kezdetben szűkebb, majd egyre szélesebb rétege nem tanulja meg ezt a nyelvet, akikor a tömegek számára a legjobb alkotások vesznek el. Balogh Ödön Armin Münch rostocki festő-grafikus .^Amohitka-kisérlet” cimü ciklusa au atomkísérletek ellen tiltakozik. Münch műveit a rostocki kiállítási csarnokban tekinthet* meg «• közönség Szüts Lászlói Az eltörött mozdulatok eltörött mozdulatainkat szétlebbenő gőzfelhőkben meginduló busz peronján mozicsarnokba érkezően gépkocsiban havas mezőben. már mindenütt — jaj mennyi mennyi — eltörött mozdulatainkat lassan ki győzné számbavenni? halomba rakva emeletnyi hevernek csak egymásra hánytan aranyló műfogsor-hegyek az auschwitzi éjszakában női hajak erdeje lágyan összemosódva és zizegve apróra tördelt életek lei illeszthetné őket egybe? jön a tavasz már hitegetve jön a tavasz s majd jön a nyár is felejteni nem tud a világ emlékezik még a világ is nyakadon csilloghat gyöngykaláris kezed tétován visszaint és eltörött mozdulatainkat őrzi tovább a drótkerítés. KÖZMŰVELŐDÉS ÉS TUDATFORMÁLÁS T ársadalmi életünk fejlődésének jele, hogy korábban olyan, speciálisan szakmainak számító területek, mint a közoktatás, művészeti élet, vagy közművelődés, a szélesebb közvéleményben is fokozódó érdeklődést keltenek- E változás oka kettős. A kulturális élet különböző területein erősödött a törekvés a társadalmi kapcsolatok fejlesztésére a jelentkező igényeknek és a gyakorlat egységének erősítésére. Másfelől a társadalom különböző rétegeiben is hat a felismerés: a társadalom és egyén életének szerves tartozéka a művelődés. Mindennapjait és prespektíváit befolyásolják a kultúra különböző elemek A kültúra társadalmi üggyé válik — ma még a figyelem és érdeklődés szintjén, távlataiban pedig az alkotó cselekvés foká-n. Ez az élénkülő figyelem hosszabb ideje tart, mégis az elmúlt hónapokban — főként a Központi Bizottság novemberi állásfoglalását követően — tovább erősödött. A novemberi állásfoglalás ugyan - is — noha az első reagálások a gazdasági és életszínvonalpolitikai döntéseknek szóltak mégsem csak gazdaság- politikai és szociális kérdésekben jelölte meg a X. kongresszus határozatainak végrehajtását szolgáló cselekvési irányokat. A párt egész eddigi politikája mellett foglalt állást. A politika legfőbb területein külön-kiilön és kölcsönhatásaiban elemezve egységes politikai cselekvései programot fogalmazott meg a társadalmi élet legkülönbözőbb területein dolgozók számára. Egyaránt felelős cselekvő magatartást igényel a gazdasági és a kulturális élet kommunista dolgozóitólÉrthető természetesen, hogy az állásfoglalást követő első hetekben ki-ki elsősorban saját munkaterületére vonatkozó döntésekre koncentrált. Ma, a végrehajtás folyamatában erősödik a felismerés: az egyes területeken adódó feladatok kölcsönösen feltételezik egymást, megvalósításuk összefügg más területeken végzett munkánk eredményeivel és fogyatékosságaival. Az osztálypolitika következetes érvényesítését szolgáló törekvés, amely a Központi Bizottság novemberi állásfoglalásában megnyilvánul, kettős értelemben is meghatározza a kulturális élet különböző területein dolgozó kommunisták munkájáít- Még erőteljesebben fejeződik ki az igény a kulturális élet munkai-társadalmi szervezetek konkrétabb művelődéspoliti- kásszempontú szervezése iránt. Ez az alkotóműhelyek és kulturális szolgáltató intézmények munkájában az osztályszemlélet egyértelmű kifejeződését, az üzemi-politikai tevékenységét teszi szükségessé. Másrészt ennek alapján megnőttek a közművelődés feladatai a szocialista köz- gondolkodás elemeinek terjesztésében, a világnézetileg elkötelezett kultúra közvetítésében is. Az elmúlt néhány évben — elsősorban a nagy történelmi-politikai évfordulók időszakában — már sokat tettek könyvtáraink, múzeumaink. művelődési otthonaink e téren. Vetélkedők, ismeret- terjesztő előadások, kiállítások, kiadványok, pályázatok és műsoros összeállítások, filmhetek rendezvényein egy új értékrend, magatartásmo- dell terjesztésével vettek részt a lakosság tudatformálásában. Segítették mai munkánk történelmi gyökereinek megérté- tétését, alakították a lakosság történelemszemléletét hozzájárultak a társadalmi céljainkkal azonosuló, cselekvő közéleti magatartás szélesebb körű elfogadtatásához. A mai feladatok kevésbé látványos, nemcsak ünnepi alkalmakhoz kapcsolódó munkát igényelnek- A közéleti kültúra, a társadalmi ismeretek terjesztése, a szocialista magatartásnormák, a marxista gondolkodásmód közvetítése, a Központi Bizottság novemberi állásfoglalása után még inkább feladata a közművelődésnek. Arra a lendületre és felgyűlt tapasztalatra, amelyet e munkában népművelőink megszereztek, az elkövetkező években szükség lesz, hogy a hétköznapok gyakorlatában folytassák eddigi munkájukat. Az új körülmények között mindenekelőtt a fokozottabb tudatossággal és rendszeresebben végzett tudatformáló köz- művelődési munka iránt nőtt meg az igény. Ennek tükröződése a megyei közművelődési intézmények munkájában, terveik megfogalmazásában nyomon követhető. A TIT által a közelmúltban szervezett politikai fórumsorozat, a megyei múzeumi szervezet és a szocialista brigádok egyre épülő kapcsolata, a Petőfi ’73 bemutatása alkalmával szervezett filmviták, néhány irodalmi színpad felelős módön politizáló műsora, több üzemi ifjúsági klub vitaestjei, rendezvényei arról tanúskodnak, hogy művelődési intézményeink megfelelően reagálnak a jelentkező ~ társadalmi igényekre. Ma még azonban gyakorta tapasztalható az a helytelen szemlélet is, amely az évfordulók elmúltával elvégzettnek, lezártnak tekinti a közgondolkodás fejlesztését szolgáló kulturális munkát, egy-egy politikai kampány idején látja csak időszerűnek a nagyobb aktivitást e területen. Másrészt előfordul, hogy a kulturális intézmények, a szakmai munka művelődéspolitikai, ideológiai vonzatait szem elől tévesztve általános értelemben vett, vagy szűkén szakmai szempontú művelődési tevékenységre koncentrálnák. Így fordulhat elő, hogy az amatőr mozgalomban a formai modernség, korszerűség álruhájában, avantgarde törekvések, kispolgári életérzések kapnak nagyobb nyilvánosságot, pódiumot. A kényelmességnek engedve, divathatásoknak behódolva, maradhatnak vita nélkül a tömegekre ható kulturális cselekvés lehetőségeit tagadó nézetek cikkekben, eszmecserékben. A pozitív emberi tartalmak, magatartáspéldák, a társadalmi tevékenység értékeinek következetesebb felmutatása, mindennapjaink alkotó örömeinek és távlatainak bemutatása, közvetítése a kultúra, a művelődés eszközeivel ma még sokak számára nem eléggé vonzó feladat. Élnek téves beidegződések, amelyek ezt az igényt, valamiféle „rózsaszínű” látással, a valós problémák felvetésének, a felelős kritikai szó elutasításával azonosítják. Azok a kommunista közművelődési szakemberek, akik munkájukat a Központi Bizottság novemberi állásfoglalásának szellemében folytatják, ezeket a „félreértéseket” biztonsággal utasíthatják vissza, hivatásuk és elkötelezettségük alapján. A tudatosabban és elkötelezett módon politizáló köz- művelődés kialakításában ma a művelődési intézmények legfőbb támasza az a politikai erő. amely a Központi Bizottság novemberi állásfoglalásának is alapja volt, s amely annak egységes végrehajtásában is1 megnyilvánul. Támasza a párt vezető szerepének következetes érvényesülése a társadalmi élet minden területén, így a kulturális életben isA z érdekeltek körében, az előkészítés alatt álló közművelődés-politikai döntéseket nagy várakozás előzi meg. Munkájuk társadalmi feltételeinek javulását, tevékenységük erkölcsi elismerésének növekedését sürgetik. A kétségtelenül indokolt várakozás azonban nem a passzív időtöltés időszaka, hanem a felkészülésé és a mai igényeknek megfelelő cselekvésé. Kiss Aurél NÓGRÁD - 1973. április 4., szerda
