Nógrád. 1973. április (29. évfolyam. 77-101. szám)
1973-04-22 / 94. szám
V.3t Világ proletárjai, egyesGfj’efekl NŐ AD A lenini úton járunk Kitüntetések, koszorúzások Lenin születésének 103- évfordulóján V s / m p no <;n A r> ,m t uv r ívül;*, o' r i á „ ^ m ,■***_ <\ t. j am ács iái-ja XXIX ÉVF. 94. SZÁM ARA: 1 FORINT 1973 ÁPRILIS 22., VASÁRNAP Dinamikusan fejlődő üzem Kiváló Gyár címet nyerte el az öblösüveggyár Az Üvegipari Müvek 1972. évi eredményei , alapján megkapta a Kiváló Vállalat címet. Az ide tartozó tizenkettő gyár közül öt, köztük a salgótarjáni öblösüveggyár is az elmúlt évi jó munkája eredményeként elnyerte a Kiváló Gyár megtisztelő címet. Ebből az alkalomból tegnap ünnepséget rendeztek a gyár népművelési otthonában. A megjelenteket — köztük Devcsics Miklóst, a megyei pártbizottság titkárát, Nagy Oszkárt, az SZMT titkárát, a városi pártbizottság és tanács vezetőit, a testvér-, partnervállalatok, valamint Salgótarján nagyüzemeinek képviselőit — Vonsik László, a gyár pártbizottságának titkára köszöntötte. Ezután dr. Szűcs János, az Üvegipari Művek vezérigazgató-helyettese moncfcott ünnepi beszédet. — A salgótarjáni öblösüveggyár az Üvegipari Művek egyik legdinamikusabban fejlődő gyáregysége. Négy év alatt csaknem megduplázta a termelését, ugyanakkor a létszám csak 7,2 százalékkal emelkedett. Ebben jelentős szerepe van a beruházásoknak, a földgáztüzelésre való áttérésnek, ,az automaták üzembeállításának. valamint a világítási áruk termelésbővítésének. Ez a műszaki fejlődés jelentkezik a munka termelékenységének növekedésében is: négy év alatt 64 százalékkal nőtt. Az előbb említett időszakban az export jelentősen emelkedett, ma már csaknem eléri az évi termelés ötven százalékát. A külföldre szállított árukból négy év alatt a gyár bevétele — dollárból és rubelből — csaknem megháromszorozódott. — A termelés gyors ütemű növekedésével egyidőben emelkedett a gyár nyeresége, — 1972-ben elérte az 54,2 millió forintot. Rendszeresen nőtt a dolgozók jövedelme. Négy év alatt keresetük 20,7 százalékkal lett magasabb. Az elmúlt évben pedig 6 százalékkal emelkedett a bérszínvonal, ugyanakkor 23 napi bérnek megfelelő nyereséget fiaettek ki a dolgozóknak. — Az elért eredményekben jelentős része van a szocialista munkaversenynek, a szocialista brigádmozgalomnak. Ez utóbbiban a gyár dolgozóinak 69 százaléka vesz részt. 1972- ben a versenyző 194 kollektíva közül 126 nyerte él a megtisztelő címet, Az eredmények ismertetése után a feladatokról szólta vezérigazgató-helyettes. Elsősorban a munka- és üzemszervezésben rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet. ' Végezetül Varga Gyula igazgató aranyláncot és -medált, aranygyűrűt, és más jutalmakat adott át a törzsgárda- tagoknak és a Szocialista címet elnyert brigádoknak, győztes üzemeknek. Ezeíkét- százhatvanhároin dolgozót jutalmaztak meg az ünnepség alkalmával. A csapadék kedves a mezőgazdaságnak A vetés mellett a növényvédelemre és növényápolásra is gondoljunk A hét elején megérkezett a varva várt csapadék, igaz, hideg időjárás kíséretében. Az áprilisról elmondhatjuk, hogy szeszélyes. A hónap elejét 24 —25 fokos meleg: orkánszerű szél, de legfőképpen a szárazság jellemezte. A száraz- időjárásban nem keitek ki a máskor — ilyenkor már ja- Wáfoan burjánzó — korai gyomnövények, így az első talaj előkészítő munkákkal nem lehetett azokat gyéríteni. A bekövetkezett esős időjárás miatt a későbbiekben hirtelen nagymértékben fog jelentkezni a gyomosodás. Éppen ezért a gabonaféléknél, de minden növénynél fokozott jelentősége van az időbeni és szakszerűen elvégzett vegyszerezésnek. Fontos, hogy a mechanikai gyomirtó eszközöket is kijavítsuk. Aki megfelelően felkészült, azt nem érte váratlanul a várva várt eső, és nem jelentkezhet a nagyobbmérvű gyomosodás sem. A tavasza vetési munkák az esőzések ellenére zökkenőmentesen haladtak. Tavaszi árpából 7300 hektár került elvetésre, jó minőségben, a hét végéig. A zab vetése is befejeződött. Területe közel öt százalékkal magasabb a tervezettnél. Várhatóan a jövő hét közepére a burgonya ültetése is befejeződik. Tanácsi szektorban 4800 hektár a terv, amelynek 96 százalékát már elültették. A tsz-ek csökkenő területen — a balassagyarma ti és a saé- csényi járás tsz-ei — összesen 870 hektáron ültettek el burgonyát. Több üzemnél gondként jelentkezett, hogy nem időben és megfelelő minőségben tudták beszerezni a vetőburgonyát. Megkezdődött és a lehetőséghez viszonyítva megfelelő ütemben halad a kukorica vetése. Eddig a tsz-ek 2100 hektáron vetették el a kukoricát. A termésátlagoknál tapasztalt nagy szóródás egyik oka volt a nem megfelelő tőszám beállítása. A szükségletnek megfelelő mennyiségű vetőmag elvetése ezért nagyon fontos. A bömegtakarni ány-bázis biztosítása érdekében a tsz-ek közel 3400 hektáron terveznek silókukorica-termesztésit. A hét végére közel tíz, százalékát már elvetették. Az elmúlt napokban lehullott közel 30 milliméteres csapadék serkentőleg hatott mind az őszi vetésű, mind a tavaszi vetésű növények fejlődésére. Az őszi vetéseknél viszonylag ritka az állomány, ezért az elkövetkező munkákat komplexen és még nagyobb szervezettséggel kell végrehajtani. Minden kis időt ki kell használni a növényvédelem, a növényápolás és a vetések mielőbbi és minél jobb minőségben való elvégzése érdekében. Az emlékünnepség egyik kitű illetett je, Bővia Ferenc, szécsényf propagandista, átve Lemin-emlékplakettet dr. Boros Sándortól, a megyei pártbizottság titkárától Kedves, bensőséges ünnep- munkája kedvesé politikai ségre került sor tegnap Sál- légkörben folyik, mert a párt gótarjánban, a megyei pártbi- politikája, irányvonala szilárd, zottság székhazában. V. I. Le- Ezután a Központi Bizottság nin születésének 103. évfordu- 1972. novemberi állásfoglalá- lója alkalmából hívták össze sát méltatta, amelyről etaion- megyénk legjobb pártpropa- dotta, hogy kiállta a gyakor- gandistáit, akiket Batta István, lati próbát, mert a párt porn, megyei pártbizottság ősz- litikáját a folytonosság, a ru- tályvezetője köszöntése után rugalmasság jellemzi, az állás- dr. Boros Sándor, a megyei foglalás őszinte és nyílt volt, pártbizottság titkára üdvözölt, éppen ezért kedvező íogadta- A megyei titkár ünnepi kő- tásban részesült a párttagok és szöntőjében a többi között el- párton kívüliek között egya- mondotta, hogy azok a proRa- ránt. gandisták, akik Lenin szüle- Méltatta a propagandisták lésének évfordulóján eredmé- munkáját. Megyénkben csak- nyes propagandamunkájuk el- nem ötvenzer emberhez jut el ismeréséül Lenin-emlékplakett a párt politikája a propagan- kitüntetésben részesülnek, el- diétákon keresztül, akik élő, látják hivatásukat, amit ön- emberi szóval hirdetik a szóként, ellenszolgáltatás nélkül a cializmus igazságát Végül a közösség javára vállaltak. Dr. párt megyei végrehajtó bizott- Boros Sándor ünnepi köszöntő- sága nevében őszinte köszöne- jében méltatta Lenin életét, tét mondott a propagandisták ■munkásságát, majd kijelentet- munkájáért, akik segítenek te, hogy a Magyar Szocialista abban, hogy a dolgozók széles Munkáspárt a lenini úton jár, tömege ismerje, és értse meg azon kíván a jövőben is jár- pártunk lenini politikáját, ni. Ezután az eredményes proEzután mérleget vont a párt pagandamunkáért a Lenin- propagandamunká járói, amely emlékplakettet nyújtotta át. egyre hatékonyabb, az ideoló- Salgótarján város propagan- giai, politikai és a cselekvési distái közül Szabó Aladár, egység szerves része, segíti a Szuchacsev Vladimir, Szabó párt munkáját, a társadalmi József, Kubovje Tibor, Petries aktivitást, amelyben a kitün- Károly, Hegedűs Béláné, Tó- tetetteknek nagy szerepe van. tok Sándor. Kurdi Gyula, a Ünnepi beszédében szólt arról salgótarjáni járásból Czeme is, hogy a párt propaganda- Gyula, Gyurcsib László, Susán Miklós. Varga Tibor, Bajchi Scuö, Gyenes Lászlómé, Brizna Jánosné, a pásztói járásból Gáspár József, Molnár Béla, a ssécsényi járásból Bővíz Ferenc, Kovács György, Raters« - gyarmat városból Fodor Imre, Török István, Pálcti Ferenc, a balassagyarmati járásból Ledeczky Mihály, Holtai Imre, a rétsági járásból Csiszár István és Kelemen Tibor propagandistáknak. Átnyújtotta a Lemín-emlék- plakettet az Állami Építőipari Vállalattól Gótai Gyulának. a BM-szervektől Nagy Lászlónak, az MSZMP Oktatási Igazgatóságától Gordos Jánosnak. A KISZ-bizottság javaslatára a Lenin-emlékplakett kitüntetésben részesült Ja- kabffy Béláné, Kósy Zoltán, Daróczí János, Huszár János. Nagy Pál, a szakszervezet részéről Sipös Ferenc és Vajda István részesült kitüntetésben. A Lenin-emlékplakett kitüntetésben részesült lapunk munkatársa, Bodó ■ János is. A kitüntetettek nevében. Szabó Aladár, a salgótarjáni városi, pártbizottság titkára mondott köszönetét, aki a többi között azt hangsúlyozta: a propagandisták feladata Lenin tanítását továbbítani. V. I. Lenin születésének 103. évfordulója alkalmából tegnap koszorúzási ünnepségre is sor került. A hála és a kegyelet koszorúit helyezték el Salgótarjánban. a megyei tanács előtt levő Lenin-szobomál. Koszorúzási ünnepséget rendeztek a Lenin nevét viselő baglyasaljai művelődési otthonnál, illetve a művelődési otthon előtti Lenin-emlékszo- bornál. Május elsejére készül a megye Húsvéti népszokás Kulcsár József felvétele Szorgalmas készülődés jellemzi e napoK-Uam megyénk gyárait, üzemeit. Próbálnak a kultúrcsoportok, verseket, mozgalmi dalokat tanulnak az általános és középiskolások, hogy a városok és falvak apraja-nagfoa méltóképpen megünnepelje május elsejét. Április 30-án a megyeszékhelyen este hat órától a Kohász és a Bányász fúvószenekar ad térzenét a Tanácsköztársaság és a Lenin téren. Ezt megelőzően Zagyvaróna és Zagyvapálfalva dolgozóit szórakoztatják. Nyolc árakor örömtüzet gyújtanak a Pipi- sen. A május elsejei ünnepség Salgótarjánban délelőtt tíz órakor kezdődik, hagyományosan három robbantássá!. A város szignáljának elhangzása után Lipták József, az SZMT vezető titkára köszönti inajd a varos lakott. Balassagyarmatom a Nyir- jesben rendeznek majálist. Ide látogatnak a város és a környező települések dolgozód. Ünnepi beszédet Skoda Ferenc, az MSZMP városi bizottságának titkára mond. A majálison sportbemutatókat, különböző játékokat, versenyeket rendeznek. , Pásztón ugyancsak felvonulással kezdődik az ünnepség. A járási székhely lakói a sportpályára menetelnek. Szécsényben hagyományosan a ligetben tartanak nagygyűlést és különböző bemutatókat A megye más településein is hasonló rendezvényekre kerül sor. A legtöbb helyen az időjárástól függően majálisokat rendeznek a szabadban, a falvak lakói közösen, énekszóval és zászlókkal felvont^ wa ünnepük május elst^ü.