Nógrád. 1973. március (29. évfolyam. 50-76. szám)
1973-03-02 / 51. szám
z Világ proletárjai, egyesüljetek! Körséta néhány ü. emberi Munkások a fizetésemelésről AX MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TAN ACS XAPJA XXIX. ÉVF., 51. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1973. MÁRCIUS 2., PENTEK Fizetésemelés — áruellátás Ismeretes, hogy a Központi Bizottság tavaly novemberi állásfoglalása és a kormány intézkedése folytán március 1- től központilag elrendelt béremelésben részesülnek a szocialista iparban, építőiparban dolgozó fizikai munkások és a termelést közvetlenül irányító műszakiak. Hogy az említett intézkedés forintban milyen összegű vásárlóerőt jelent, pontosan még nem tudjuk. Annyi biztos, hogy éves szinten, beleszámítva az önerőből végrehajtásra kerülő bérfejlesztéseket is, Nógrádban csak a megyeszékhelyen 70—90 millió forint között növekszik az említett munkások vásárlóereje, illetve fizetőképessége. A megnövekedett bérek nem március elején, hanem a hónap dereka körül kerülnek kifizetésre, mégis önként adódik a kérdés: megyénk kiskereskedelme felkészült-e a várható nagyobb forgalomra, a megnövekedett vásárlóerő lekötésére? Ugyanis nem mindegy, hogy a felemelt bérek és egyéb kifizetett pénzbeni juttatások, mint vásárlóerő a megyében marad, vagy máshová vándorol. Biztos, hogy nem mindenki költi el azonnal megnövekedett keresetét ruhára, cipőre, magasabb értékű élelmiszerre. Lesz, aki továbbra is a xakarékba rakja, mások külföldi útra teszik félre, de sokan Vesznek, akik a tavasz beköszöntését várva idényjellegű cikkeket, árukat akarnak vásárolni. Vajon megtudják-e majd tenni? Van-e elegendő, s olyan választékú áru, amit a vevő •keres? Kereskedelmünk kellően felkészült-e a varható nagyobb vásárlóerő fogadására és lekötésére? A Pécskő Üzletház igazgatója szerint igen. A korábbi időszaktól eltérően gyakoribbá teszik az árubeszerzést, kellő választékban biztosítanak olcsó gyermekruházati cikkeket, ugyanakkor eleget kívánnak tenni az igényesebb vásárlóknak is. A Centrum Áruházat sem éri váratlanul a megnövekedett kereslet. A különböző nagykereskedelmi vállalatokkal most folyó tárgyalások nemcsak nagyobb árukínálatot, hanem bőségesebb, az igényekhez jobban igazodó választékot ígérnek. Szükség van a vásárlóerő helybeli lekötésére, mert a növekvő forgalom kétszeresen előnyös megyénknek: jól járnak a dolgozók, a forgalom után fizetendő nagyobb adóból pedig különböző formákban — vízhálózatra, csatornaépítésre stb. több jut visz- sza a lakosságnak. Az említett célok érdekében újabb kezdeményezésekkel rukkolt elő a Pécskő Áruház. A szövethét után — amelyet egybekötöttek ajándékozással is — megrendezték a konfekcióáruk hetét. Ennek során vevőankétot rendeztek az igények jobb megismerése, és a vevőkkel való jobb kapcsolat kialakítása céljából. Ezt követően kerül sor az olcsó cipők hetére. Olcsó, keresett árut is kínálnak majd a vásárlóknak. A Centrum Áruház vezetősége tovább kívánja folytatni az év elején megkezdett akciósorozatát. Ezzel be akarja bizonyítani, hogy a tavaly novemberi párthatározatból ráháruló feladatokat nemcsak érti, hanem végre is fogja hajtani. , J . , Megyénk kereskedelmenek dolgozói most újra vizsgáznak ; hozzáértésből, leleményességből, ötletességből, kulturáltságból, V. K, Ölest tartott Hlinísa zásáról, valamint a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elA kormány Tájékoztatási tanács a tájékoztatót jóváhaHivatala közli: a Miniszter- gyólag tudomásul vette. A tanács csütörökön ülést tar- tárgyalásokat eredményesnek nőkének jelentését a vállalatot!. ítélte, és meggyőződését fe- ti döntési hatáskörbe tartoA kormány megtárgyalta jezte ki, hogy azok hozzájá- zó beruházások előkészítéséFock Jenőnek, a Miniszterta- rultak a két baráti, szocialis- nács elnökének február 14— ta ország gyümölcsöző kap- 16 között a Csehszlovák Szó- csolatainak továbbfejlesztésé- cialista Köztársaságban tett hez. barát! látogatása- x xhuy> a vietnami A kll kormány eínökenek a D«k Párt*a Központi Bi' testvéri barát/« a szívélves- zottsá£ának titkára, állammi- testverx baratsa„, a szívélyes niszter február 18—21 között nek és megalapozottságának vizsgálatáról. A beruházások jelentős részének vállalati hatáskörbe történt leadása általában meghozta a kívánt eredményt. A vállalatok többsége felelősséggel dönt a rendelkezésre álló pénzeszközök ség és a kölcsönös megértés hazánlJban tett látogatásáról ^‘használásáról. Előfordul szellemeben folytatott targya- ... L ,,, azonban, hogy nem alakitiák lásain _ melyeken áttekin- ki megfelelően a beruházóti dbbcrwlll -v,, mi „ ivi illCtilClClUCIl ct UCI untied sehszlovák szívély^ elvt*sl légkörben sok előkészítésének vállalaton tették a magyar kapcsolatok alakulását és a lezajlott tárgyalások0n tájé- nemzetkozi helyzet időszerű kérdéseit — a nézetek teljes azonossága jutott kifejezésre. A tárgyalófelek megállapí, ji ' i i ______ _ lar. utctii v icuictmudu nádid t\ui i t ott^' helyzetről. Köszönetét mona marxizmus—lenmizmus es a szocialista internacionalizmus kapcsolatai eredményesen jej- lődnek. A megbeszéléseken fokozott figyelmet fordítottak a gazdasági együttműködésre. belüli rendjét, nem fordítanak kellő figyelmet a fejlesztési célok elbírálására és esetenként nem veszik számításbe más vállalatok hasonló fejlesztéseit. A kormány úgy határozott, hogy az igazgatók döntési hatáskörének fenntarmegörzésében és a szocialista f“so ^vább kell javi„w„i* „ viet- tam a beruházások elokeszitekoztatta a magyar párt-, és állami vezetőket a fegyverszüneti megállapodás aláírása után Vietnamban kialakult dott azért a támogatásért. Muuuwjiu raren»«.«"»«.,- amelyet a magyar nép a béke is elvein alapuló, sokoldalú építőmunkában nyújt a nami népnek. A kormány megtárgyalta és amelynek eddigi dinamikus elfogadta az Országos Tervhi- ütemét fenn kívánják tartani vatal elnökének előterieszté- az ötéves tervidőszak hátra- sét a vállalati beruházások ügyeket tárgyalt levő részében is. A Miniszter- döntési rendjének szabályosét, s ezt, valamint a végrehajtást a felügyeleti szerveknek fokozottabban ellenőrizniük kell. A kormány ezután egyéb (MTI) Ünnepi megemlékezés az MHSZ negyedszázados jubileumáról A Magyar Honvédelmi Szövetség Országos Központja a szövetség megalakulásának ge. litikai és társadalmi életűnk több más vezető személyisé25. évfordulója alkalmából csütörtökön ünnepi megemlékezést rendezett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagytermében. Az ünnepségen megjelent és az elnökségben foglalt helyet Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese, a Magyar Partizán Szövetség elnöke — a szövetség alapító tagja: Czr Ugyancsak az elnökségben foglaltak helyet számosán a jubiláló szövetség alapító tagjai, és egykori vezető funkcionáriusai közül. Részt vett a megemlékezésen a néphadsereg, valamint a társ fegyveres testületek tábornoki és parancsnoki karának több tagja. Ott voltak a baráti országok Budapesten akkreditált katonai és légügyi attaséi. nege Lajos vezérezredes, hon- a VDK és a DVK nagykövetvédelmi miniszter. Borbánéi ségének képviselői. János, az MSZMP KB ősz- A Himnusz hangjai után az tályvezetője, Rács Sándor elnöklő Rostás István. az rendőr-vezérőrnagy, a belügy- MHSZ jogelődjének, a Ma- miniszter első helyettese, gyár Szabadságharcos SzövetPop Árpád vezérőrnagy, a munkásőrség országos parancsnoka, Pap János, az országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke. Trombitás Dezső miniszterhelyettes, a kormány honvédelmi bizottságának titkára, továbbá poségnek az alapító tagja volt főtitkára üdvözölte az ünnepség valamennyi részvevőjét. Ezt követően Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára mondott ünnepi beszédet. (MTI) Péter János parixsi megbeszélései Péter János külügyminiszter csütörtökön délelőtt Párizsban Anthony Royle angol külügyminiszter-helyettessel találkozott, majd William Rogers amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszélést. A külügyminiszter csütörtökön este részt vett Binh asszonynak, a DIFK külügyminiszterének fogadásán, pénteken pedig a Gromiko szovjet külügyminiszter által adandó ebéden. Szurdi István hazaérkezett Eredményes tárgyalások, az 1973. évi belkereskedelmi vá- lasztékcsere-jegyzőkönvv és a két minisztérium közötti műszaki-tudományos együttműködési megállapodás aláírása után Szurdi István belkereskedelmi miniszter csütörtökön hazaérkezett Moszkvából. A megállapodás alapján a két ország belkereskedelme a tavalyihoz képest háromszorosára növeli közvetlen árucsere-forgalmát. Mennyivel emelkedett a fizetésed? — kérdezik egymástól az Ipoly Bútorgyár Szocialista cimet elnyert Komarov Brigádjának tagjai Megyénk szocialista üzemeiben dolgozó fizikai munkásoknak, a termelést közvetlenül irányító műszakiaknak — kormányhatározat alapján — március 1-ig meg tellett kapniuk a fizetésemelésről szóló papírt. Ennek ismeretében kerestünk fel néhány üzemet, beszélgettünk el dolgozókkal. Kulcsár József felvétele náitak fel differenciálásra. A nőknél a kötelező 4 százalékon felül 40 fillért adtak differenciálás címén, 30 fillért az ifjúság, illetve a nőhatározat alapján. Ezenkívül vállalati bérfejlesztésből is 4 százalékot biztosítottak a női dolgozók részére is. Az előbb említett intézkedések folytán a nőknél és a fiataloknál a béremelés mértéke eléri a 12 százalékot. Ez 90 főt érint A kötelező összegnél többet kaptak a nehéz fizikai munkát végzők, ■ és az egészségtelen munkakörben tevékenykedők. Ezeknél a dolgozóknál a kötelező 4 százalékot újabb 4 százalékkal toldották meg. ... Elégedettek vagyunk... A kora délelőtt órákban kapták kézhez a fizetésemelésről szóló papírt az Ipoly Bútorgyár érintett dolgozói. A Szocialista címet elnyert Komarov Brigád tagjai közül Ur- bán Tibor, asztalos szakmun- kás-brigádvezető fizetése ha- Nem tudjak pontosan vonta 310 forinttal lesz nagyobb mint korábban volt. Uram István szakmunkás bére 250 forinttal emelkedik havonta. Litavszky Pál betanított munkás, aki szakmunkát végez, kétforintos órabéremelésben részesült. Az ő kategóriájában elérte a maximumot. Bárány Hona anyag- mozgató, aki fél éve dolgozik a gyárban, 250 forinttal kap többet mint korábban. Az előbb említett dolgozók mondták, hogy elégedettek bérük emelésével. Egyébként a gyár vezetői a A Kőbányai Porcelángyár balassagyarmati telepének központja úgy dötött, hogy a fizetésemelésről szóló papírokat március 15-ig kell átadni a dolgozóknak. Valószínű emiatt tudtak kevesen és konkrétan válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen mértékben nő majd a keresetük Benyovies Tamásné betanított munkás azt mondta: úgy tudom, hogy 60 vagy 80 fillérrel nő az órabérem. Dénes Lászlóné, ezüstöző, úgy számol, hogy a jelenlegi 8 főközponti alapból és az önerő- rintos órabére 8,60 forintra. bői 1021000 forintot fordítottak béremelésre. A központi keret 560 000 forint volt, amelyből 61 000 forintot haszErősödjék tovább a barátsági munka rangja, becsülete Egy híján harminc MS2BT- tagcsoport működik már megyénkben. Az elmúlt évre azonban nem elsősorban a számszerű fejlődés volt jellemző, hanem sokkal inkább a szovjet—magyar barátsági munka módszereinek újszerűsége, változatossága, a gazdag, szép tartalom. A tagcsoportok .ügyvezető elnökei és az illetékes párt- alapszervezetek titkárai jöttek össze tegnap Salgótarjánban, a megyei pártszékház tanácstermében, hogy mérlegre tegyék a tavaly végzett munka eredményeit, megvitassák az idei feladatokat, s közben sok hasznos ötletet, tanácsot adjanak egymásnak, Batta István, az MSZMP megyei bizottságának osztály- vezetője köszöntötte a tapasztalatcsere-tanácskozás résztvevőit. Elmondta, hogy az elmúlt évben gazdag programot bonyolítottak le az MSZBT- tagcsoportok, külön kiemelte a nagy sikerű kemerovói heteket, s a szovjet állam megalakulásának 50. évfordulója bériának. s uestvérmegyenk- alkalmából rendezett szép ün- nek, Kemerovónak. népségeket. Országusan több mint 100 Ezt követően Várkonyi ezren vesznek részt a Kell a Lászlóné, az MSZBT kulturá- jó könyv olvasópályázaton, a lis osztályának vezetője érté- beküldött pályázatok száma kelte az elmúlt évet jellemző barátsági munkát. Az 1972-es esztendő — számos nagy jelentőségű évfordulójával, eseményével — teljes értékű munkát követelt a tagcsoportoktól. A tagcsoportok az eddigi hagyományokat új módszerekkel, ötletekkel, hasznos kezdeményezések sorával ötvözték, s így megáll- ták helyüket, nem maradtak el a követelmények mögött. Külön kiemelést érdemel az meghaladja a 75 ezret, s a résztvevők több mint 600 ezer kötet könyvet olvastak el a mozgalom keretében. A számok beszédesen bizonyítják a pályázat sikerét, az oroszszovjet irodalom népszerűségét. Salgótarján adott otthont tavaly az Aurora orosz-szovjet vers- és prózamondó-versenynek. Az amatőr fiatalok országos versenye a kulturált körülmények, a rangos meév három legnagyobb akciója, zőny révén sokáig emlékeze- a szibériai hetek, a Kell a jő tes marad még. könyv olvasómozgalom és olvasópályázat és a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója. A szibériai hetek megyénkben kemerovói hetek címmel zajlottak le, s a renA jó, művészileg értékes szovjet filmek látogatottságának, népszerűségének növelése céljából nyolc magyar szerv meghirdette az Ez a való világ című fi lmrejt vénypádezvénysorozatnak nagy része lyázatot. A művészi szempont- galomban. A tagcsoportok az van abban, hogy a nógrádiak bői érdekes szovjet filmeket idén is azon lesznek, hogy is alaposabb ismerőivé váltak is gyakran kíséri közömbös- tovább erősödjön a barátsági a Szovjetunió szívének, Szí- ség, érdektelenség, s ez nem munka rangja, becsülete utolsósorban a válogatást mellőző, helytelen propaganda számlájára írható. Ezt követően Várkonyi Lászlóné ajánlásokat adott a tagcsoportok ügyvezető elnökeinek az idei program kidolgozásához. Az ügyvezető elnökök beszámoltak tagcsoportjuk munkájáról, s elmondták gondjaikat is. A hozzászólások mindegyike értékesnek bizonyult, hiszen valamennyiből ötletet, érdekes javaslatot meríthettek a résztvevők. Az MSZBT-tagcsoportok útkeresése a végéhez közledik, s tanúi lehetünk, amint az új, helyes módszerek egészséges tempóban kialakulnak. Tartalmilag gazdagodott a tagcsoportok munkája, erősödött mozgalmi jellege. Sok fiatal érdeklődik a barátsági munka iránt, s a szocialista brigádok is egyre inkább megtalálják helyüket a mozilletve 8,80 forintra emelkedik Amennyiben az ezüstözők részére kért bért a központ megadja, akkor több mint 9 forintra nő a teljesítményhez kötött órabére. A telephelyen 456 fő részesül a központi és vállalati bérfejlesztésből. Az összeg nagyságát nem tudták meg mondani, mivel ezt is a központban, a munkaügyi osztályon intézik, nincs lebontva telephelyre. Jelentősen nő a bérszínvonal A Magyar Kábel Müvek balassagyarmati kábelgyárában a fizetésemelésről szóló papi rókát akkor gépelték, amikor ott jártunk. Elmondták azt is. hogy igen kevés idő maradt a bérfejlesztés végrehajtására. A gyár béremelésben részesülő dolgozódnak bérszínvonala ebben az évben 878 000 forinttal lesz nagyobb, mint 1972- ben. Ebből az összegből 287 ezer forintot tesz ki a kötelező emelés, 160 ezer forintot használnak fel differenciálásra, 265 ezer forintot biztosítanak az idén belépő új dolgozók bérére, 166 ezer forintot költenek él év közi béremelésre és a termelés növelését elősegítő feladatokra. A számítások szerint az idén az egy főre eső bérszínvonal 2574 forinttal lesz nagyobb, mint 1972-ben volt. (Folytatás a 2. oldalon.)