Nógrád. 1973. március (29. évfolyam. 50-76. szám)
1973-03-07 / 55. szám
r A tanulóifjúság testi nevelése A testnevelő házaspár kiváló eredményei SPORT ■ A nasrvbéfconvl Barkóik Bela , Általános Iskolánál egy pedagógus házaspár a működésének tízéves jubileumát ünnepli ebben a tanévben. Sok ilyen pedagógus házaspár,; van a megyében, ezért pem is az a különös eset, hogy a törzsgárda jelvény viselésére lesznek jogosultak, mert ez természetes. <A Petre házaspárnál nem az a jelentős, hogy mind a ketten pedagógusok, mert ilyen is sok van a megyében, még talán az sem. volna feltűnő, hogy az általános iskolában azonos tárgyat oktatnak — mert — ha nem is sok —, de ilyen házaspár is akad bőségesen. Az viszont felkelti a figyelmet. hogy a feleseg a magyar, a féri pedig matematika-kémia mellett testnevelő szakos. s ilyen fiatal korban már „az Oktatásügy Kiváló Dol- iíozója”. Már az eleién is nyugodtan elmondhatjuk, hogy nem is akármilyen felkószült- ségűek ezt a tanítványok sokaságának a sporteredménye igazolta az elmúlt tíz év alatt. Az egri tanárképző főiskolán végeztek. 1964-ben kerültek Nagybátonyba Friss diplomával a zsebükben telepedtek le a községbe, és azóta a „fő” szakjuk mellett testnevelést tanítanak kiemelkedő szinten. De nézzük sorban az eredményeket. Már 1965-tői folyamatosan bekerültek a sportszerető tanítványok az úttörő-olimpia országos döntőibe, az atlétika egyéni számaiból, majd később a négy- uisacsapat is. Azóta minden évben megnyerték, illetve elérték azt a helyezést, amivel a megyei és a kerületi versenyek után bejuthattak az úttörő-olimpia országos döntőibe. 1969-ben az .úttörőolimpia győztes négytusacsa- uataként jutalomból egy hŐ- nap'ig a Szoyjetúniőbán, .„'ft Krím-félszigeten. Ártyekben versenyezhettek a nagybáto- n^i úttörők. A legnagyobb élmény ai volt a számukra — mondja a testnevelő házaspár —, amikor a versenyek során a milliós városok csapatainak \ ersenyében: Moszkva, Lenin- grád, Kijev. Varsó Helsinki Bukarest és Ulánbátor mellett Nagybátony „falu” is szerepelt és Oravecz József úttörő a kis- labdadobás nemzetközi bajnoka lett. Most, amikor az MSZMP Központi Bizottsága 1972. júnl. usi közoktatás-politikai határozata is kiemelten foglalkozik 46 IÍVJVUIÖI tCRUItvniC.'WCl, LCl kerestük a Petre házaspárt, hogy lapunknak adjanak tá- lékoztatást a munkájukról, az eredményekről és a terveikről. A házaspárra jellemző szerénység igen nehéz helyzetbe nozta a botcsinálta riportert. Nem magukról, hanem a gyerekek eredményeiről beszéltek. Petre Józsefné és a férje elmondja, hogy a testnevelés a közösségi szellem ápolására, fejlesztésére — különösen az általános iskolában — kitűnően alkalmas, tárgy. Megtanítja'' a fiatalokat az - akadályok leküzdésére, a gyorsaság. ügyesség, fegyelem, pontosság, a lelkiismeretes munka készséggé válik e ..tárgyat" művelő fiataloknál Ezért tudták már két évvel korábban megvalósítani „A jó tanuló — jó sportoló” mozgalmat, aminek nagy sikere volt a nagyba tony í általános Iskolában. Fontosnak tartják — mondja a házaspár —, hogy a testnevelés ne öncélú munka legyen. tanítsa meg a fiatalokat arra, hogy kellő önfegyelemmel készüljenek mindenből a feladat elvégzésére. Alapvetőnek tartják a sport tömegmozgalommá való fejlesztését. Ezt tükrözi az a tény, hogy a tornaterem reggel fél nyolctól este nyolcig foglalt. Nagyon helyesnek tartják, hogy az állami oktatás továbbfejlesztéséről hozott párt- határozat kiemelt módon foglalkozik az ifjúság testnevelésének helyzetével is. Elmondják. hogy a fiatalok mozgásigénye alig van kielégítve, a tanulás mellett kevés ideje marad az ifjúságnak a mozgásra. Ezért a testi fejlettségük. a kulturált mozgásuk, a fizikai állóképességük nem fejlődik megfelelően, amin sürgősen javítani kellene. A tömegsport keretén belül — sportszakkörön is ~ lehetősé" van arra. hogv a fizikai és fiziológiai hatásokat megfelelő tudatossággal szervezze a testnevelő tanár. A fiatal testnevelő házaspár lakásának a falán, és az iskolában az úttörőcsapat helyiségében láthatók a versenyeken szerzett trófeák, önkéntelenül is megkérdeztük: melyik, re a legbüszkébbek. A féri a feleség művészitoma-ered- ménveire, a feles4" pedig arra. hogy a férjet a pedagógus- pártalapszervezet titkárnak választotta meg. Ez a bizalom minden eredménnyel felér, egy ilyen nagy pedagógusközösségben, mint a nagvbáto- nyi. Gyenes László A fó Iran ff i nah ans Sii'lC—SK SE Előkészületi labdarúgó-mérkőzés lesz ma délelőtt 11 órakor Salgótarjánban, az SBTC tóstrandi edzöoályájan. A Csepel ellen készülő NB I-es együttes az SKSK-vel játszik barátságos mérkőzést. A találkozót azért rendezik délelőtt ll-kor, mert vasárnap a Csepel elleni mérkőzés is hasonló időpontban kerül megrendezésre. Teke Nfí II. Nyitány nagyarányú vereséggel Az NB II-es nagygolyós teke-csapatbajnokság nyitányán a Tisza-parti városban, Szegeden az AK együttesétől nagyarányú vereséget 7:1 (2633:2401 fa) szenvedtek az St. Öblösüveggyáriak. Az előkészületek során mutatott jó teljesítményektől most szinte minden versenyző elmaradt. Eredmények: SZAK: Sán- tha 466, Bernáth 447, Szamos- szegi 410, Masitz 433, Borbély 446. Kopasz 452 fa. St. öblösüveggyár: Huram Gy. 412, Mag 429, Huram T. 401, Puszta 395, Kovács A. 387, Klauber 384 fa. Az St. Öblösüveggyár az elmúlt évben dobogós, a büszke második helyezést érte el az NB II-ben. Éppen ezért a Szegeden elszenvedett nagyarányú vereség után keserű szájízzel távoztak a Tisza-parti városból. A II. fordulóban március 11-én az Ózdi Kohász együttesét látják majd vendégül délelőtt 9.30 órakor. Ezen a mérkőzésen szeretnék kiköszörülni a csorbát Szoros h'izdelmfk A Salgótarjáni Kohászati Üzemek KISZ-bizottsága és az MHSZ lövészklubja az elmúlt évben meghirdette a fiatalok körében a hatfordulós Honvédelmi Kupa iövészverseny; Ebből három fordulót még 1972-ben megrendeztek a IV. forduló küzdelmét a napok ban bonyolították le a polgári védelmi szervezet tárójában. A versenyen különösen a felnőtt férfiak között alakult ki szoros küzdelem. Erről tanúskodik az élmezőny állása is: l. Angyal Zoltán 73, 2. Pintér Pál 72, 3—4. Rusznyák Béla, Kiéiben Rezső 70—70 köregységgeL A nők mezőnyében Deák Magdolna győzött ebben a fordulóban 52, mig a férfi if júságiaknál Gordos László 71 köregységgel szerepelt a legjobban. A négy forduló ösz- szesített eredménye alapján a felnőtt férfiaknál csapatversenyben az alábbi a sorrend: l. Villamos központ (I.) 827, 2. KSZGY (I.) 742. 3. Villamos, központ (II.) 660 köregység. Vívótervek az Ipoly partján A szakosztály, az atléták és labdarúgók mellett versenyzők tekintetében a legnépesebb. Negyvenöt—ötven fő látogatja rendszeresen az edzéseket és készül a ’73-as év feladataira. Ezen felül körülbelül 20 általános iskolás is mint utánpótlás-reménység heti egy edzésen ismerkedik a vívás rejtelmeivel. A felkészülést már tulajdonképpen tavaly szeptember 1-én elkezdték. A ’72-es évad befejezése után a július, augusztus hónapok levezető edzései és a pihenés után kezdték az alapozást heti három alkalommal a Balassi Gimnázium tornatermében. Ez edzésterv szerinti munka később a technikai elemek gyakorlása, iskolázás és az erőnlét tartása köré csoportosult. A vívók zömmel a gimnázium tanulói és a felnőttek közül a kábelgyár dolgozói. Az edzéseket Rozmán Vilmos vezetőedző és Aigner József irányítják. Ezen felül idős kora ellenére igen hasznosan besegít a nagy tapasztalattal rendelkező szakosztályvezető, Kardhordó Miklós is. Itt kell megemlíteni, hogy gondja a szakosztálynak, hogy több szakemberré volna szükségük az edzéseknél, mert így keveset tudnak egy-egy versenyzővel foglalkozni, amely a szakmai felkészülés rovására megy. Az évi 50 ezer forintos költségvetési összeg nem oldja meg teljesen a vívók gondjait. Ismeretes, hogy ma már minden jelentős versenyen, már a III. osztályúakon is, villanygéppel vívnak. A szakosztálynak egy tőr és párbajtőr kombinált gépe van, valamint négy-öt fegyvere. A vívók népes számát tekintve, . ez Igen .elenyésző szám. Mivel mindenki egy versenyen saját fegyvert használ. így sokan elesnek attól, hogy indulhassanak a technikai felszerelés fogyatékossága miatt. Ugyancsak elesnek a versenyzők több esetben, hogy minősítést szerezzenek, éppen azért, mert nem áll rendelkezésre megfelelő számú tőr. vagy párbajtőr. Kaptak ugyan ígéretet már egy használt gép jutányos áron való megszerzésére, de ez sajnos, a mái napig csak ígéret maradt Minimum még egy találatjelző gépre és egy pór fegyverre lenne szükségük, hogy előbbre léphessenek. Mindezen gondok ellenére, tavaly hárman szereztek II. osztályú minősítést. Paulusz Judit női tőr, Oláh József férfitőr és Aigner József a kard fegyvernemben. Ezen felül sok III. osztályú versenyzővel rendelkeznek és szinte minden szakosztályi tagúk rajt- engedélyes. Jelenleg a felkészülés folyik az ózdi vidéki bajnokság küzdelmeire, amely ebben a hónapban lesz. Ezen felül túljutott a csapat a megyei ifjúsági és serdülő kiválasztó verseny küzdelmein és itt a kővetkező feladat az országosra való felkészülődés. Ugyancsak készülnek részt venni a megyei és országos közép isko-: lás versenyeken ís. Tavaly a csapat a III. osztályú bajnokságban a 6. helyen végzett. Cél, hogy ebben az évben legalább itt, vagy ha lehetőség nyílik, előbb végezzen. A jövő érdekében előrelépést fog jelenteni a sportiskolából kikerült és úi tehetségek csatasorba állítás.: is. Itt kell megjegyezni, hogy a kapcsolatuk egyébként igen jó, úgy az iskolával, mint a? elnökséggel Igénylik és vár ják is a további támogatást és segítséget a gyarmati vívók hírnevének öregbítése érdekében. A versenyzők erejükhöz mérten és az adott lehetőségek határain belül mindent megtesznek a versenyeken a további sikerek és helyézések eléréséért (reifer) Kímélni akarja a ház asszonyát 7 'Segítse elő második Nőnapi ajánlatunk : Háztartási kisgépek különböző típusai — Konzervek és készételek széle* választéka Korszerű háztartási tisztító- és mosószerek — A kornak megfelel modern bútorok, melyek mind megtalálhatók m szécsényí ÁFÉSZ szcikiiz!e%eib@n 1 Szaktanácsadós, udvarias kiszolgálás. Korszerű háztartás — febb szc bad idő!