Nógrád. 1973. március (29. évfolyam. 50-76. szám)
1973-03-29 / 74. szám
„Csali elkezdeni és abbahagyni nehéz" NÓGRÁDI TELEK Belső utak átadása — Öntözik a lucernát — Tej. vaj az ünnepekre Jogi tanácsadó Kinek kell megfizetni a kötelező járműbiztosítás elmaradt díját ? ítélkezni, nem vitás. De az ítélkezésben ez nem játszik szerepet. Én például még a folyosóra sem szeretek kimenni a tárgyalás szünetében, nehogy elfogultsággal vádolhasson valaki, ha valamelyik peres fél beszélgetni kezd velem. Állítom, hogy mindig tárgyilagosan döntök, az érzelmeim nem befolyásolnak. De mindenesetre vannak. Hogy ez miben nyilvánul meg? Például abban, hogy én bizony tö- rölgettem a szememet, amikor egy veszélyes bűnözőt ítéltünk el. miközben haldoklóit az édesanyja. Nagyon sajnáltam szegény asszonyt. — Mi az a tulajdonság Ön szerint, ami elengedhetetlenül szükséges a népi ülnök jó munkájához? — Kis gondolkodás után mondja: — Azt hiszem az, hogy a magáénak érezze az ügyet, amivel foglalkozik. Szinte bele kell bújnia a másik bőrébe. Mert könnyű kimondani, hogy egy év. két év öt év börtön. De tudni kell, hogy mit jelent az a valóságban. — Szóval: a felelősségtudat a legfontosabb? — Igen. persze — bólint rá. — No látja, egy hivatásos bíró bizonyára így mondaná. Másképpen fogalmazunk. de ugyanazt gondoljuk. És ez a lényeg, nem? Sz. K. Egy ősi város megújul Azerbajdzsán építészek kidolgozták Baku fejlesztési és rekonstrukciós tervét, s elnyerték vele az első díjat azon a pályázaton, amelyen a többi 14 szövetségi köztársaság építészei is részt vettek. A tervben harmonikusan társulnák a gyorsan fejlődő új lakónegyedek az ősi kaukázusi város történelmi nevezetességű központjával. A múlt minden műemléke — köztük a híresneves történelmi-építészeti komplexum, az Icseri-Seher — érintetlen marad. A városközpontban új parkok és terek létesülnek azokon a helyeken, amelyeken ma még a lerombolásra megérett épületek állnak. Az új lakónegyedeket a hegyoldalak festői teraszain alakítják ki. Belorusszia energetikai rendszere Szerény, közvetien, megnyerő modorú asszony Spagina Béláné. A megjelenése, visel-- kedése mégis tekintélyt sugároz, az olyan ember maga- biztosságát. aki tudatában van az őt övező tiszteletnek, megbecsülésnek Valahányszor ránézek, ezek a szavak iárnak a fejemben: „tisztességben őszült meg”. És ez igaz is. Húsz évet töltött egv munkahelyen a ZIM-ben. és közel tizenöt éve népi ülnök a Salgótarjáni Járásbíróságon. — Most már nyugdíjban vagyok — mondja. — így több energiát fordíthatok a bírósági munkára. — A két elfoglaltság közül melyik mellett volt nehezebb kitartani? — Kulcsátvevő voltam a gyárban, és az bizony nehéz munka. Az ülnöki munkát csak elkezdeni és abbahagyni nehéz. Amikor első ízben megválasztottak, nem is tudtam, mire vállalkozom Addig az időpontig összesen egyszer jártam a bíróságon, mint tanú. Azóta minden évben egy hónapot itt töltök. Ügy jövök ide. mintha haza mennék. .. — Sokan úgy vélik, hogy az ülnök, miután nem rendelkezik alapos jogi tudással, másodlagos szerepet tölt be a bíró mellett. — Nem így van — rázza a fejét határozottan. M. Sándor (Nagyoroszi) olvasónk 1972. augusztusában vásárolt egy használt személygépkocsit, ezzel vállalva — írja levelében — mindazokat a közterheket, ami törvényesen jogos, és amit magára nézve kötelezőnek tart. Ilyen kötelező köztehernek tartja a kötelező gépjármű- biztosítás ez évi díjának rendezését is, amiért két esetben is felkereste januárban az Állami Biztosító illetékes ki- rendeltségét. Meglepetésére a biztosító mindkét esetben az elmúlt évi befizetésről szóló csekk felmutatásához kötötte az ez évi díj rendezésének a feltételét. Ézek szerint nem is kötelező a kötelező gépjármű-biztosítás. kérdezi levelében. Olvasónk kérdésére egyértelműen azt kell válaszolnunk. hogy a kötelező gépjármű-biztosítás még akkor is kötelező, ha az Állami Biztosító szervei az esedékes befizetés megtörténte előtt — érthetően — tisztázni kívánják az elmúlt időszakra esedékes befizetés megtörténtét is. A kötelező gépjármű-biztosítás szabályait előíró 42/1970. (X. 27.) Korm. számú rendelet. valamint a végrehajtásra kiadott 38/1970(XII. 2.) PM. sz. rendelet értelmében ugyanis — amely a módosító szabály kiadásával sem változott — a kötelező gépjármű-biztosítási díj befizetési kötelezettségét nem személyekhez, hanem a forgalmi rendszámtáblával ellátott gépjárműhöz kötik, ennek megfelelően a befizetések megtörténte is a forgalmi rendszámok szerint van nyilvántartva. Ez viszont azt is jelenti, hogy a gépjármű mindenkori tulajdonosa köteles bizonyítani, hogy biztosítási díjhátraléka nincs. Olvasónk ezt maga is elismerte azzal, Jó ember Áz ej .leli őr rendes őrjárata után visszatér bódéjába és egy embert talál benne, aki éppen fel akarja magát akasztani. Az öngyilkosjelölt kérleli: ..Kegyelem, hagyj meghalni! Hagyj egy pillanatra magamra!” De az éjjeliőr csak akkor enged, amikor máa- a kezében tartja a pénzt: „Jől van, megértő leszek. Akaszd föl magad gyorsan és tűnj él!” — Nem is lehet így A törvény szerint, ha a két ülnök nem ért egyet' a tanácsvezető bíróval, az ő döntésük érvény esüL Azokat a jogi ismereteket pedig, amelyek szükségesek egy ügy eldöntéséhez, a bírák minden esetben átadják nekünk. A többi már csak igazságérzet és emberismeret dolga. Azonkívül ülnöki akadémiára is járunk. Sokat tanultam ott. nagyon érdekesek voltak az előadások. Szinte hiányoztak nekem. amikor véget értek. Mondtam is az elnök kartársnak, hogy üresek lesznek a hétfői napjaim. „Nem lesznek üresek” — mondta, — „majd el tetszik jönni ide a bíróságra, azután elbeszélgetünk”. De nemcsak ő. valamennyi bíró ilyen segítőkész és udvarias. Például nagyon meghatott, hogy a nőnapi ünnepségre meghívták a női ülnököket is. Végtelenül kedvesek, közvetlenek és figyelmesek voltak, ök úgy bánnak velünk, mint egyen- rangúakkal, nem tudom, mi indíthat másokat arra a feltevésre. hogy miénk alárendelt szerep. — Mi a véleménye arról a másik előítéletről, hogy a nők nem annyira a tényekre figyelnek, mint inkább személyes benyomásaikra? — Hogy a nők akkor sem hagyják otthon érzéseiket, amikor a bíróságra indulnak hogy a vétellel egyúttal mindazokat a közterheket is átvállalta, ami törvényesen jogos. Olvasónk konkrét problémája megoldása érdekében javasoljuk — minthogy a személygépkocsi volt tulajdonosa még csak nem is válaszolt — levélben keresse meg az Állami Biztosító megyei igazgatóságát, és a forgalmi rendszám közlése mellett — amennyiben rend- számcsere volt, úgy a régi és az új rendszámot is közölni kell — kérjen tájékoztatást az elmúlt évi kötelező gépjármű-biztosítás rendezéséről. Amennyiben az nyer bizonyítást. hogy az előző tulajdonos valamilyen oknál fogva elmulasztotta rendezni az elmúlt évi díjat, úgy az Állami Biztosító olvasónktól is jogosan követelheti az elmaradt díj befizetését. Ez esetben viszont olvasónknak is Joga van keresetet indítani a volt tulajdonos felé az elmaradt díjnak megfelelő összeg megtérítése iránt. Mindez elkerülhető akkor, ha a használt gépjárművet vásárló személy a tulajdonjog átírásával egyidőben a kötelező gépjármű-biztosítási díj rendezésének a kérdését is tisztázza, az esetleges hátralékot pedig a vételárból levonja. A légi vár romja alatt, a Börzsöny lábainál húzódik meg Nógrád község, a megye névadója. Sokat fejlődött az utóbbi években. Egyik legfontosabb új létesítménye a művelődési otthon szárnyépülete volt, ami közel hétszázezer forintba került. A modem. érdekes homlokzatú épület akármelyik község dicséretére válna. Elkészült a pedagógus ikerlakás is, mely 480 ezer forint értékű. A ravatalozóhoz 38 ezer forint önkéntes hozzájárulást fizetett a lakosság, a község 224 ezer forintjához. A Rózsa Ferenc úton 150 ezer forintból építettek olyan hidat, aminek a terve egymillió forint volt. Két év alatt Nógrádban és társközségében. Berkenyén húsz méter híján 2500 folyóméter járdát építették, 263 A lukomolszki vízi erőmű építkezésén befejezték a harmadik energiaszolgáltató egység szerelését, amelynek teljesítménye 300 ezer kilowatt. Gyorsított ütemben fejlődik Belorusszia energiaszolgáltatása. Kilenc jelentős energia- szolgáltató egységet helyeztek üzembe, amelyek összteljesítménye majdnem 1,2 millió kilowatt. A legutóbbi ötéves tervben felépítették a második ezer forint értékben. Itt a lakosság 82 ezer forintnyi társadalmi munkát végzett. Szilárd burkolatú járda készült a nógrádi Felszabadulás, Táncsics, Petőfi, Dózsa, Szondi és Kossuth utcákban, valamint Berkenyén a Rákóczi, Petőfi és Jókai utcában is. A társközségekben útfelújítást, illetve -építést is végeztek, egymillió 160 ezer forint értékben a berkenyéi Petőfi utcában, valamint a nógrádi Kossuth, Mikszáth és Szondi utcákban. A két községben 600 folyóméter villanyhálózatbővítés történt 81,5 ezer forintért. Kikövezték a vasútsort 86 ezer forintért. Vizet kapott az iskola. A vízvezeték és -derítő építésére 45 ezer forintot fordítottak;, és vásároltak egy 500 literes hidrofort. Fodrászműhely is létesült, s a szolgáltatás Berkenyére is kiterjed. A község- fejlesztési alapból ösztöndíjjal DRÉGELYPALÁNK. A Szondi Termelőszövetkezetben 20 katasztrális holdon zabot vetnek. Az árpa vetésével már egy hete végeztek. Az eper és málna termőterületén kapálnak. NAGYBÁTONY. A FŰTÖ- BER Vállalatnál tegnap adták át a belső betonúthálózatot valamint a gázelosztó vezetéket. Ma az iparvágány használatba vételi bejárására került sor. Folyik az új nagycsarnokban a gépek elhelyezése. Minden valószínűség szerint sikerül teljesítenie a vállalatnak az első negyedév tervét, amely körülbelül 43 millió forintot jelent. IPOLYTARNÖC. A téglagyárban a hónap közepén indult meg a nyerstéglagyártás, azóta körülbelül 450 ezer darab kisméretű tégla készült el. Már begyújtottak a kemencébe is és megkezdték az égetett tégla kihordását A napi teljesítmény 30 ezer kisméretű tégla — Végre van telefonunk! — Nem is tudtam. — Hogyhogy? Maga nem olvas telefonkönyvet? Az áruház liftjébe beszáll három férfi. — A negyedikre kérem — szólal meg az első. — Az ötödikre — mondja a második. — És ön? — fordul a harmadik férfihez a liftkezelő. — Teljesen mindegy — hangzik a válasz. — Azért utazom, hogy ^felejtsek. — Mennyiért varr egy öltönyt? — ötszáz márkáért, uram — válaszol a szabó. — Akkor megkérem, ne tegyen zsebet a ruhára. Ezentúl úgy sem lesz rá szükségem. + A beteg már a műtőasztalon fekszik narkózisban, de még látja, hogy a sebész arcára illeszti a fehér maszkot. „Nem szükséges” — mondja a beteg, —, „így is tudom, hogy ön dr. Fischer.” ★ Foghatom-e ezen a rádiókészüléken Ausztráliát?” — kérdezi a bazárban a vevő. „Természetesen” — válaszolja a boltos. „De csak Űj- ZélandióL” hőerőművet Polockban. Mo- giljovban, Grodnóban. Bob- rujszkban. A hőerőművek ellátják a városokban levő jelentős vegyipari üzemeket gőzzel és fűtéssá. Megvalósult az elektromos hálózat- rendszerek kiépítése. A belorusz energiarendszert (a köztársaság minden erőművét) egyesítették az északnyugati részek hálózatával és a „Béke” nemzetközi energiarendszerrel. fodrásztanuldt áfüwmak be, aki az idén szabadul. Nógrád fejlődik. A „KISZ- lakótelep” bővítésére kisajátításokat határozott el a község. Erre az idén 30 ezer forintot szán. Kétszázötven hét végi telket alakítottak Id, jöttek is rá a vevők még Budapestről is, s az új tulajdonosok már dolgozgatnak a parcellákon, az almafák alatt. Március 21-én adták át a terület ellátására szolgáló két új közkutat. Van még gond is. Például az óvodai férőhely. Kicsi az óvoda, évente húsz jelentkezőt kell elutasítani hely hiányában. Bajban vannak a gyermekgondozási segélyen levő kismamák. Segíteni kéne a helyzetükön, csak hát sokba kerül. Nagyot fejlődött Nógrád, s most újabb dolgokra tartalékolja anyagi erejét a község. — R — 6 NÓGRÁD - 1973. március csütörtök Dr. J. S. Község a vár tövében SZURDOKPÜSPÖKI. Ötvenezer forintos költséggel nagyobb várószobát alakítottak ki a község orvosi rendelőjéhez. A munka befejezés előtt áll. Ugyancsak hamarosan elkészül az új csecsemőgondozó rendelő, amelyet egy helyiség szabaddá tételével alakítottak ki. mive] az előző nem felelt meg az igényeknek Helyreállították a községben a vízvezeték-hálózat hibáit. Emellett vizet kapott a nevelői lakás. Folvik a mellékutak bánvatörmelékkel és kavicscsal történő beszórása A fuvart a tanács, az anvagot a termelőszövetkezet adja. SZÜGY. Óvodára tartalékolnak a községben. Még ez évben elkészül a terv. A 75 férőhelyes létesítmény felépítéséhez a községi tanács vezetői számítanak a felsőbb szervek, valamint a község lakosságának támogatására. Befejezés előtt áll a Béke utcai híd. amelyre 300 ezer forintot költött a község. Fás Két színész beszélget. — Nem szeretem, ha a nézők, mis én a színpadon vagyok, az órájukat nézegetik... — Engem ez nem zavar. Sokkal bosszantóbb az, amikor az órájukat a fülükhöz emelik, és rázzák, vajon nem állt-e meg. * Novákné énekelni tanul. Férje megadással tűri. De a feleségének valami azért gyanús: — Miért mész ki mindig az erkélyre, amikor én énekelni kezdek? — Nehogy az emberek azt higgyék, hogy verlek... MEGNYÍLT a salgótarjáni 'Strand vendégtől Csendes környezetben, szolid HL osztályt! árak. Kitűnő választék, kulturált kiszolgálás, tánczene. Nyitvatartás: 11—22.30-ig. Szeretettel várjuk kedves vendégeinket! A Középületépítő Vállalat három hónap alatt átképez kőműveseket, lakatosokat és segédmunkásófeat acélvázas gipszkartonr vá lasz fa l-szere lőnek. Jelentkezés a következő címen*: 1373 Budapest, V., Molnár a. 19. _________________ — S — Budapesti kiemelt munkára keresünk kőműveseket ácsokat, kubikosokat segédmunkásokat 16 éves kortól is. Jelentkezés: „Április 4." Építőipari Szövetkezet, Budapest, VIII., Aurora u. 23—25, Munkaügy. PALOTÁS. A helyi tsz-ben tegnap elkezdték a lucerna öntözését, hogy a száraz idő ellenére is megfelelő termést hozzon a fontos takarmánynövény. Háromszáz holdat öntöznek. de az öntozőmű kapacitása szükség esetén 1000—1200 holdat is elbír. PÁSZTÓ. A tejüzemben már az ünnepekre készülnek. Április 4-re és húsvétra szeretnék igény szerint ellátni a lakosságot. Az átlag 26 ezer literes napi tejtermelést a húsvéti ünnepek előtt 35 ezerre kívánják emelni. Ugyancsak kétszeresére emelik a vajtermelést is, vagyis heti 220 helyett 440 mázsát hoznak forgalomba. illetve juttatnak a társvállalatokhoz. Az eddigi akadozó ellátással szemben az idén az étkezési tehéntúróval sem lesz baj az ünnepek körül. ebből is kielégítik az igényeket. A PRQHIRDE TE SEK 2 SZOBÁS, komfortos családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Vác, Földvári tér, ABC- áruházban. FIGYELEM! Megnyitottam pékségemet Somlyó-bányatelepen. Megközelíthető a 2/a .ieizesü autóbusszal. JÖ állapotban levő garazsirozott 850-es Fiat eladó. Cím: Ka- rancskeszi. Szécsényi u. 107. HABOMSZOBAS szövetkezeti lakás eladó. Salgótarján, Pécskő u. 8. II. e. 8. ELADÓ R 16-os 1 éves. Salgótarján, telefon; 25-82. VBKM 7. sz. VAV gyára salgótarjáni munkahelyeire felvételre keres villanyszerelőt« lakatost, hegesztőt, valamint segédmunkásokat. J elentkezni lehet: Salgótarján, ötvö-! zetgyár VAV-ki- rendeltségén, Dob- rik Sándornál.