Nógrád. 1973. március (29. évfolyam. 50-76. szám)

1973-03-21 / 67. szám

«4 szép és boldog élei „MOST LÉGY OKOS!” Vinkler László festőművész kiállítása nyílt meg a napok­ban Salgótarjánban, a Megyei József Attila Művelődési Köz­pont klubjában. A művész 1912-ben született Szabadkán, a Képzőművészeti Főiskolát 1930—1935 közt végezte el Budapesten, ezután Rómában töltött egy évet a Collégium Hungáriáimban. Jelenleg a rsaegedi tanárképző főiskola rajztanszékének tanára. Több egyéni kiállítást rendezett Itt­hon és külföldön, Budapesten, az Ernst Múzeumban 1959-ben mutatkozott be, murális alko­tásai is ismertek: Szeged, Pe- tőfi-telepi templom freskói (1936—1942), Felső-Tísza-partl csónakház mozaikja (1958). Vinkler László salgótarjáni kamaratárlata, szegedi gyűj­teményes kiállításának kis ré­sze, amely a hónap végéig te­kinthető meg, máris érdeklő­dést keltett a közönség köré­ben. Bizonyára közrejátszik ebben az a változatosság is, amely a néző elé tárul a ki­állításon, s mintegy kereszt- metszetét nyújtja az életmű utóbbi periódusának. Tollraj- zok, táblaképek, s úgyneve­zett tusöntvények láthatók Itt. Valamennyi formai szem­pontból is sajátosságokkal bír. A tusöntvényekben minde­nekelőtt az anyag dinamiká­ját kívánta kifejezni a mű­vész, megragad ezekben a festői indulat spontaneitása, az anyag mozgásának, sza­badságának élménye. Ugyan­akkor az előadás egyszerisége még izgalmasabbá teszi e la­pokat. A reneszánsz horizont megszűnt, más a ma emberé­nek geometriációs élményvi­Szőr Mikor a kocsiban elfoglalta helyét, á tükör alatt himbá- lódzó szorbaba kacéran rárö­högött, mintha ezt tette volna ■mindenkivel, aki negyediknek érkezik. Elöl a szülők ültek, hátul, szokott helyén a lány. s az ügyeletes hódoló helyén a fiú. Az utolsó tanítási napról mentek haza, s hogy a srác ne menjen stoppal, haza szál­lítják a borzas főiskolást, no meg szerették volna végre látni is. A lány aranyhaját vidáman kapta fel az abla­kon betüremkedő hideg szél, •néha ránevetett a mellette ülőre és kapkodva mesélni kezdte az elmúlt napok él­ményeit. Később egymás sza­vába vágtak, vidámak voltak, a hangulatot csak pillanatok­ra zavarta meg a lány hall­gatásra intő tekintete — bő­ven akadt takargatni való. A főiskolán is legszebbnek tartott lányt, egy neves beat­zenekor gitárosától próbálta elhódítani a fiú — bókokkal, érzelmekkel, róla készült festményekkel — s bár tud­ta. ezek a gyöngéi, nem volt egészen az övé. Az utazás per­cei, a szülők megismerése ezt még jobban megerősítette. Néha feltörő feszélyezettség- gel nézett pucolatlan cipőjé­re és farmerjának rojtjaira. Ogy találta, nem illik így a lága, zaklatottabb, dinamiku­sabb (Széttört horizont stb.). Külön világ a tollrajzoké. Érdekes tanulmányozni, mi­ként változtatja meg az esz­köz az improvizációs jelen­tést. A toll Vinkler László kezében figuratív és mitikus formákat hív elő. Ha a tollat papírra teszi. álomszerűén jönnek elő a rég rejtett lelki tartalmak, amelyekről — úgy tűnik —, a művész is azáltal szerez tudomást, hogy rajzol. Katalógusának előszavában írja a művész: „Nézzék toll- rajzaimat, amelyekről úgy hiszem dionysoszi dallamok­hoz hasonlítanak.” A festmények (Nyári este, Alvilág stb.) az eszközösen megkonstruált tér színpad­látványát nyújtják, optikai térstruktúrák, optikai meta­morfózisok. És sorsok drama- tizációi. A Nyári este olyan, mint egy háromtételes zene­darab az életről. Élet és ha­lál lényeges sarkpontjai a létnek. Lettünk, nem leszünk, mégis megmaradunk. Válto­zunk, hiszen ma már nem vagyok az, aki tegnap vol­tam. Ugyanakikor meg is ma­radunk, hiszen munkánk, cse­lekedeteink, viszonylataink révén sok-sok „emléket” ha­gyunk magunk után, alkotá­saink, tetteink a lélek táplá­lékául szolgálhatnak mások­nak: ezt hívják emberi kultú­rának. Enélkül élni nem le­het. Vagy legalábbis nem szép és nem érdemes. Képein át így vall Vinkler László, s hangsúlyozza: nem azt kell lefesteni amit látok, hanem azt a viszonyt, amely köztem és a látvány között van. Egy­baba kocsi kínos rendjéhez, félve maga alá húzta lábait, zava­rában végigsimította borostás állát, majd sietve vicces té­mára terelte a szót. Együgyű dalokba kezdett, megszokott pózának fölényével a lányra nézett, hogy meggyőződjön arról, nem csinált-e valamit rosszul. A téma a következő napok­ra terelődött. Névnap, szülinap, ajándékok, bulik, bundák, konyakok emlegetése, s a fiú ettől még jobban maga alá húzta lábait, megigazította tincsekben lógó haját, és ügyetlenül elmesélt ő is egy névnapi sztorit, mikor egy­szerre két rokontól ugyanazt a könyvet kapta. Ezen jót nevettek, a hangulatot mégis hűvösnek érezte, s a tükör alatt himbálódzó szőrbaba vigyorgása csak aláhúzta ezt. A röpködő szavak még mindig betöltötték a kocsit, mikor Pestre értek. Lopva utoljára megszorították egy­más kezét. A fiú kezdemé­nyezett, a lány feszengve fo­gadta, óvta mozdulatait a szülői tekintetektől. Hamar túlestek a búcsúzá­son, s a fiú pár perc múlva egy kék buszon a ráköszönő ismerősök feje felett, felsza­badulva kereste a rávigyorgó szőrbabát, nem találta. MORVAY LÁSZLÓ Termelési tanácskozás a Moziüzemi Vállalatnál 'A Nógrád megyei Moziüze­mi Vállalat termelési tanács­kozást tartott központi dolgo­zói és a kiemelt filmszínhá­zak üzemvezetői részére. A tanácskozás résztvevői meg­hallgatták Kiss Imrének, a vállalat igazgatójának beszá­molóját az elmúlt évi mun­káról, eredményekről és a kollektív szerződésben rögzí­tettek végrehajtásáról, majd megvitatták az 1973. évi fel­adattervet. A tanácskozás döntött a május 1-én kiosz­tásra kerülő Kiváló Dolgozó és Kiváló Filmszínház, vala­mint a Szocialista Brigád cím odaítéléséről is. Kiosztották a 20 éves törzsgárdajelvénye- ket, valamint a vállalat em­lékplakettjét, melyeket a vál­lalatnál húsz, vagy annál több év óta dolgozók kaptak. A termelési tanácskozást az elmúlt évi nyereségrészese­dés kifizetése zárta. A vállalat eddigi gyakorla­tához híven három részlet­ben rendezi meg a termelési tanácskozásokat. A balassa­gyarmati, rétsági és a szécsé- nyi járás nyugati felének mo­ziüzemi dolgozói március 25-én Balassagyarmaton, a pásztói, salgótarjáni és a szé- csényi járás keleti felének dolgozói április 1-én Salgó­tarjánban vesznek részt a tegnapihoz hasonló termelési tanácskozáson. 4 MÖGRÄD = 1973. március 2L, szerda úttal e képek azért készül­tek. hogy viszonyt teremtse­nek önmaguk és a nézők kö­zött, hogy valljanak arról: al­kotójuk hogyan próbál úrrá lenni a konfliktusokon, ame­lyekkel együtt az emberi élet szép és boldog. A Nyári este című képe első „tétele” a konkrét élet első szakasza, a boldog gyerekkor, Shnber és állat szoros kapcsolata. Az eW síkon látható fiúról vala­miféle alig megnevezhető nyugodt boldogság sugárzik, kis lovat tart a kezébe, öröm ragyog az arcán. Nem közöm­bös dolog valami élőt kézbe venni. A második síkon az önmagunkban való állati lét felnőtt korabeli költőisége, amely a mítoszokban fogal­mazódik meg. A harmadik sík a mitologikus, rituális szimbólumokkal igyekszik so­kat elmondani áz ember és természet viszonyáról, az életről. Más táblaképeken is mindenütt ott a tragikum, a szorongás mellett az élet öröme, a vágy az élet mérhe­tetlen gazdagsága iránt, a szép emlékek, a kellemes je­len becsülése. Csillagképek és bálványok formájában, egy gyümölcsös tál, egy kislány­portré képében, vagy az érzé­ki lét titkolt nosztalgiáinak megsejtetésében. Valóban megérezzük e kis tárlaton, hogy ember és ter­mészet között cserefolyama­tok zajlanak, a természet öntudatra vált az em­berben. De hol az ember és természet határai? Régen az emberi lét határa ott volt, ahol a bőr betakarta a testet. Ma a bonyolultság messzire •ment, az egyszerűség mindin­kább az emberi nosztalgiák közé tartozik. A kettő között feszül a mi életünk. E fe­szültségek közt az emberi élet szép, boldog, de tragikus is. A tragikuma az, hogy tu­dunk „mindent”, hogy ismer­jük a feszültségeket, s azt is, hogyan oldódnak meg. Hogy a konfliktusokat magunkban, szűkebb és tágabb környeze­tünkben naponta meg kell oldani, amelyeket a történe­lem, a biológiai és társadalmi lét támaszt. Vinkler László a saját vívódását példaként ajánlja fel alkotásain keresz­tül a látogatóknak. Mint mű­vész, ez a legkevesebb, amit tehet. S a legtöbb is ugyan­akkor. Tóth Elemér A magyar Ugaron Kovács András legújabb filmje A heti filmmfl- sor a filmek olyan széles vá­lasztékát nyújtja, hogy mindenki íz­lése és érdeklődé­se szerint válo­gathat. A néző olykor zavarba is jöhet, hogy a ko­molyabb tartal­mút. vagy a hangzatosabb cí­műt válassza-e? Filmismertetőnk címe ezért int mérlegelésre. A balassagyar­mati Madách Filmszínházban március 22—24-én színes angol wes­ternfilmet, a Pisz­tolypárbajt ját- sza érett nézőinek. 25—26-án a Trenyov színművéből forga­tott Ljubov Jarovája című filmet vetítik, az egyik leg­szebb szovjet filmszínésznő. az Oleszjából is ismert Lud­milla Csurszina főszereplésé­vel. Székely István másodszor is filmre vihette Szép Ernő regé­nyét. a Lila ákácot. A neves mester nem_ kelt csalódást. Tóth Manci kabarétáncosnő és Csacslnszky Pali bankhiva­talnok, amatőr költő szerel­mét a tőle megszokott szín­vonalon vitte filmre. A film megyei bemu táj óára március 27-én kerül sor, s 31-ig ját- szák. 28-án csak egy előadás­ban vetítik a filmet, mert este az Art Kino előadásában, a Havannában egyedül című nagy sikerű kubai filmet mu­tatják be. Vasárnap matiné előadás­ban a Hahó, öcsi című ma­gyar mesefilm kerül közönség elé. A sikerfilmek sorozatban március 23-24-én a Pisztoly­párbaj című angol. 26—27-én a Lányok pórázon című fran­cia filmet vetítik. Louis de Funes főszereplésével. A salgótarjáni November 7. Filmszínházban magyar film­csemegével kezdődik a hét. Március 22—24-én játszák A magyar ugaron című.v Kovács András rendezte. La- tinovits Zoltán és Drahota Andrea főszereplésével. 25— 28-án a Pisztolypárbaj című angol western kerül bemuta­tásra. A nézők újra láthatják a filmben a kitűnő amerikai filmszínészt, Kirg Douglast, és az olasz Raf Vallonét. Szombat délelőtt tíz órakor az ölj meg, csak csókolj cí­mű olasz filmvígjáték kerül közönség elé, míg matiné elő­adásban március 25-én a Cser­men című szovjet kalandfii* met vetítik. Két filmet ajánlunk külö­nösen nézőink figyelmébe: a szovjet Ljubov Jarovaját és A magyar ugaron című fil­meket. Ljubov Jarovája kommunis­ta tanítónő férje áruló lett. s a polgárháborúban a fehérek oldalán harcol. A két ember tragikus szerelmi történetében a magánélet konfliktusai mel­lett megszólalnak az embert becsület, helytállás és a társa­dalmi hovatartozás kérdései ts. A magyar ugaron című film nemzeti történetünk egyik leg­zavarosabb korszakát. az 1919—20-as évek magyar való­ságát dolgozza fel, értelmisé­gi környezetben, az újra gon- dolkodtátás és a nyílt vitat­kozás szándékával. Kovács András író és rendező gondo­latainak szenved élvességét a kitűnő színészi játék még to­vább erősíti. Változatos műsorprogram Pásztón Gazdag kulturális progra­mot ígér március utolsó két hetében a pásztói Lovász Jó­zsef járási Művelődési Köz­pont. Március 21-én délelőtt, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 54. évfordulóján Világifjúsági találkozó ’73 címmel a járási ifjúsági ve­télkedő döntőjét tartják meg a KISZ pásztói járási bizott­sága és a művelődési köz­pont rendezésében. Szombaton. 24-én este tánc­estet rendeznek a TOP! együttes fellépésével. 27-én Pásztón és Hasznoson nagy forradalmár költőnk, Petőfi Sándor életéről és munkássá­gáról emlékeznek meg szüle­tésének másfél százados év­fordulója alkalmából. A mű­sorban Bodza Klári népdal­énekes, valamint Várnagy Katalin, Borhy Gergely és Zeke László, az Állami Déry­né Színház művészei lépnek feL A nagy sikerű filmklub utol* só előadásaként 28-án a Dide­rot regényéből készült fran­cia filmet, Az apácát vetítik, Anna Karinával a címsze­repben. 29-én az Állami Dé­ryné Színház együttese Végb Antal égető társadalmi prob­lémákat feszegető színművét, a Boldogságkeresőket mutat­ja be. 30-án járási úttörő torna versen nyel zárul a Lo­vász József járási Művelődési Központ márciusi programja. Drága d?p!omák — kevés haszonnal Egy évtized alatt, az állami iparban a mérnökök és tech­nikusok száma megkétszere­ződött. A népességen belül a felsőfokú végzettségűek ará­nya mindössze 1,5 százalék volt 1915 előtt, napjainkban már 4,3 százalékot tesz ki. Bonyolultabb világunk egyre több kiművelt emberfőt kíván, igényel, követel. A gazdaság- fejlesztés intenzív szakasza előtérbe állítja — mint döntő erőforrást — a műszakiak gyarapodó táborát, s még in­kább azt, e sereg miféle erő­dök bevételére képes? A hat­vanas években átlagosan hat- hét százalékkal nőtt eszten­dőnként a műszakiak száma a KGST-országokban. A szám­szerű bővülés a gazdasági nö­vekedés természetes kísérője; a mennyiségi módosulások való értelmüket azonban a minőségi változásokkal kap­hatják meg. Az első lépés Apróhirdetések, üzemi ső- hajtozások, pályázatok bizo­nyítják: a műszakiaknak sem gond az elhelyezkedés. A hat­vanas években a felsőfokú ok­tatásban a műszaki hallgatók száma a két és félszeresére nö­vekedett, a végzősöket három­négy állás várja. Az első lé­péssel, a képzéssel nincs kü­lönösebb baj. Annál több a megszerzett tudás kamatozta­tásával. A gazdaságfejlesztés intenzív szakaszának teendői­ről szólva joggal állapítja meg a párt Központi Bizott­ságának novemberi határoza­ta: „El kell érni, hogy vala­mennyi gazdasági egységben lényegesen korszerűsödjön a szervezettség.” Ami elsősor­ban a szellemi kapacitások szervezett fölhasználását kö­veteli meg. Számítások szerint az ál­lam egy-egy diplomás kikép­zéséhez 800 ezer forinttal já­rul hozzá! Drága mulatság tehát adminisztráltatni, mű­szaki rajzokat készíttetni, mű­vezetői feladatokat elláttatni a mérnökökkel. Holott sűrűn, sok helyen erre kényszerül­nek. Rész és egész A különböző munkakörök más és más képzettséget kö­vetelnek. Azaz: megfelelő műszakit kell az adott helyre állítani. Ahol nem így tör­ténik, ott a részek összhang­jának hiánya miatt maga az egész is szervezetlenné válik. Fölösen használódik — s ke­veset kamatozik — a szellemi tőke, megbénulnak az alkotó energiák, s a termelési szer­vezetben ismétlődő lázak — túlórák, növekvő gépállások, anyagellátási zavarok, a se­lejt arányának emelkedése — jelzik azt a betegséget, amely hosszú ideje gyógyításra vár. Több, mint 140 ezer műsza­ki tevékenykedik az állami iparban, túlnyomó részük — 109 ezer fő — a nehézipari ágazatokban. Ezen belül a legnépesebb csoportot a gépek és gépi berendezések gyártá­sában, majd a közlekedési esz­közök gyártásában találjuk. Az építőipar 21 ezer műszaki­nak ad foglalatosságod Nem lekicsinyelhető sereg! S ha hozzátesszük, hogy immár évek óta a felsőfokú oktatás­ban a műszaki hallgatók szá­ma 32 ezer körül van, évről évre 6300—6500 a végzősök csoportja, közgazdasági sza­kon pedig 1400—1700, akkor az utánpótlás miatt sem kell aggodalmaskodnunk. Amiatt már, sokkal inkább, hogyan, s hol épülnek be a gazdaság molekuláiba, sejtjeibe és szer­veibe a nemzetközi szakiro­dalomban „fehér gallérosok”- ként jelölt emberek. 3ól fizetett adminisztrátorok? Egy széles körű- felmérés megállapításai szerint a mű­szakiak idejük több mint fe­lét olyan adminisztrációs te­endőkkel töltik, amelyek el­végzéséhez jóval alacsonyabb képzettség is elegendő lenne. E „jól fizetett adminisztráto­rok” munkaóráik másik felét sem teljes egészében arra hasz­nálják. használhatják —, amire kellene. Meghökkentően kevesen dolgoznak például kutatáson, fejlesztésen. Az iparban ösz- szesen 196 kutatóhelyet tarta­nak nyilván, s ezeken 9800 egyetemet, főiskolát végzett műszaki tevékenykedik, a teljes tábor mindössze 6,5--7 százaléka! Ugyanakkor a munkában levő kutatási té­mák, fejlesztési feladatok szá­ma meghaladja a 15 ezret! Az elaprózottság, a koncentráció hiánya a két adat összevetésé­ből is nyilvánvaló. Igaz, tavaly 605 szabadalmat jelentettek be a műszaki tu­dományok köréből, de tény az Is, hogy a 44 műszaki kutató és fejlesztő intézetben a 16 ezres összlétszámból 4,3 ezret tesz ki a tudományos mun­katársakéi S nem az a baj, hogy az ún. kisegítők aránya magas — sőt, ez feltétele a hatékony kutatásnak, fejlesz­tésnek —, hanem az, hogy a lehetséges szellemi erőforrá­soknak csak töredéke szolgálja a legfontosabbat, az új meg­oldások keresését, a gyártás és a gyártmányok korszerűsí­tését. A tettek ideje A műszakiakkal való pazar­ló gazdálkodás már sok yitát kiváltott, s még több bírála­tot szült. Fogalmazhatunk úgy 'is: a diagnózis egyértelmű. Mégis, a gyárakban, a válla- latoknál ma is általános gya­korlat. hogy míg szemrebbe­nés nélkül új, és újabb mér­nököket sorolnak be a műhe­lyek, üzemek létszámába, ad­dig a kutató-, a kísérleti rész­legekbe, a gyártmányfejleszté­si, technológiai osztályokra „sajnálják” megadni a gyara­pítás státuslehetőségét. Fö­löslegesnek ítélik ezt, vélvén, a „termelők” seregét kell nö­velni. E látszat azonban mind üzemi, mind népgazda­sági méretekben drága árat követel; a pocsékolásnak . soha nincsenek jogos indokai, s itt végképp nem lelni ilyeneket Elsősorban nem több em­berre van szükség, hanem a meglevők mainál sokkal éssze­rűbb, a gazdaság változó szer­kezetét tükröző csoportosításá­ra. Arra. hogy a diploma, a felsőfokú végzettség ne csupán drága — az egyéni és a tár­sadalmi ráfordításokat össze­gezve mintegy egymillió fo­rintot érő — papír legyen, ha­nem olyan kamatozó kötvény, amelyet tulajdonosa éppúgy, mint a közösség a magáénak érez. tehát úgy Is használja, hasznosítja azt, azaz a társa­dalmi érdekeknek megfelelő­en. Mészáros Ötté

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents