Nógrád. 1973. március (29. évfolyam. 50-76. szám)

1973-03-18 / 65. szám

= S P O R T = j ________________________________________ L akat Károly dr s Két újonc is szóhoz jut az SBTC ellen... — Az egyik Dákai, haaaá nevelés. Hórihorgas legény, főleg a kapu előtt számítok fá, a másik Knapi'k, akit ta­valy a fővárosból, az EMTK- bói igazoltunk. Az NB Ill- ban „nevelkedett” a fiú, s megérett arra, hogy bizonyít­son. .. így kezdte a beszélgetést a szakma kitűnő „mestere”, La­kat dr., és rögtön elmondta a leglényegesebbeket. „Ember­emlékezet óta nem megy Tarjánban a tatabányaiak­nak, s. ráadásul most máshol sem megy a dunántúli bá- nyászcsapatnak.” „Mínusz hárommal kezd­tünk” — panaszolta moso­lyogva, ami azt jelenti, hogy mindössze egy döntetlenre telt a két fordulóban (0:0 a Csepel ellen) az együttes ere­jéből. A Rába ETO 2:0-ra verte a bányászokat, így te­hát 180 perc alatt egyetlen bajnoki gólt sem sikerült rúg­niuk Tóth Kálmánéknak.., Aztán még azt is megtudtuk, hogy továbbra is kapusprob- léma van Tatabányán, aztán, hogy Göröcs nincs a legjobb formában, s nem biztos, hogy a kezdő csapatban lesz.., — Még kétszer kikapunk, s mi is ott vagyunk a „gö­dör” szélén — kesergett a jó humorú edző. S ahogy lát­tuk és hallottuk, egyáltalán nincs meggyőződve arról, csapata Salgótarjánban győz­ni fog. — Megmondom őszintén, reális számítás szerint x-et és 1-et írtam volna a totó- szelvényre, erre a mérkőzés­re. Mindenesetre az x-nek na­gyon örülnék mai helyze­tünkben. Az SBTC ugyanis esélyesebb és nem szabad el­felejteni, otthon játszik. No meg: az Újpesti Dózsa ellen sokáig vezetett, s a Dózsa csak az utolsó pillanatban tudott győzni, a Csepel ellen pedig Csepelen játszott x-et... Azt mondják sokan Tata­bányán, hogy a csapat sokkal többre képes annál, amit je­lenleg nyújt. De a játékosok elégedettek önmagukkal, s amellett bizonyos fokú fá­sultság vett erőt a gárdán. Hogy ez így van-e, vagy nem, nehéz lenne megállapítani, mindenesetre a nagy tudású edző érti a dolgát annak is, hogyan tüzelje fel a fásult lab­darúgókat. .. Éppen ezért várnak az „ősi” bányász- rangadótól. labdarúgóber­kekben — Tatabányán — jó küzdelmet és legalább dön­tetlent. A tatabányai gárda Salgó­tarjánban a következőkből kerül majd ki: Csepecz, Rothermel, Horváth L„ Ko­vács, Knapik, Nyíró, Szabó, Göröcs, Nagy, Takács, Dá- kai, Arany, Hernádi, Tóth K., Lacákó, Kőműves. Nagy József Á labda Az ember mór több ezer év óta ismeri a labdát, ezt a rendkívül szórakoztató játék­szert. Egyiptomban öt—hatezer- évvel ezelőtt használt labdát ta­láltak. (Most a londoni Bri­tish-múzeumban látható __) A rég i kínaiak emlékei között is ott van a labda. De ne időzzünk sokat a múlt­nál. Ma már a fűző nélküli, szelepes labdánál tartunk. Megkértük Bognár Istvánnét, aki Mátrakeresztesen hosszú ideje foglalkozik a labdakészítéssel, mondjon el egyet s mást a lab­dakészítés titkaiból. Először is nézzük a labda bőr külsejét, az úgynevezett „külsőt". ~ A bőrkülsőnek is megvan a maga váza — kezdi magyaráza­tát Bognárné — és ez a váz ad­ja a labda formáját, ez bizto­sítja a gömbölyűségét. — Hány részből tevődik össze a labda? — Tulajdonképpen hat részből áll, és ezt a hat részt bontják 2, 3, 4, újabban 5 szeletre. így lesz a labda 12, 18, 24 vagy 30 szeletes. Ha a hat részt összevarrjuk, a varratok vonalán az összefogott bőrből, kemény, de rugalmas ívek keletkeznek. Ezek az összefüggő ívek alkot­ják a labda vázát - mondja nagy szakértelemmel az ügyes kezű asszony. — A tapasztalatok szerint a sok szelet miatt csökken a bőr rugalmassága? — Igen, de így nem tágul olyan gyorsan a bőr - hangzik a hozzáértő válasz. — Persze, a megnyúlást egyébként is csök­kenti a textilanyaggal történő alábélelés. Meg aztán, ez bizto­sítja, hogy meglegyen a külső kellő súlya is. — A labdakészítés melyik mozzanata igényel különösebb figyelmet, pontosságot? — Mindenekelőtt a belső gumi bevarrása és az utolsó öltések jó eldolgozása. — Hány labdát készített ed­dig? — kérdezem Bognárnét, — Azt hiszem, számuk már meghaladja az ezret. Szívesen csinálom, bár magam nem vagyok nagy híve a labdajáté­koknak. De ha valami jó lab­darúgó-mérkőzésre van kilátás, örömmel üiök a tévé képernyő­je elé. Befejezésül néhány gyakorlati tanácsot od Bognárné a sport­körök szertárosainak. — Edzés, mérkőzés után min­dig engedjék le a labdát. Nem teljesen, csak annyira, hogy ne feszüljön a bőr. Még akkor is végezzék el, ha nem egy, ha­nem egy tucat labdáról van szó. Ezzel meghosszabbíthatják „életképességüket". Adorján László Az első tavaszi győzelmet várják a Tarfániak Sikerült, megérkezett az el­ső pont idegenből. Értékes döntetlent harcolt ki az SBTC Csepelen. Örültek a játéko­sok és a szurkolók egyaránt a csepeli pontszerzésnek és ami örvendetes volt, hogy a döntetlen mellett mindkét fél­időben. akadt 15—20 perc, ami­kor az SBTC irányította a játékot. Reális eredmény a 3:0, bár... Nos, igen, a Sté- aének voltak helyzetei, bár az is igaz. hogy a tarjám kapu aLőtt is kimaradt jó néhány helyzet. Hét közben nagy kedvvel készült a tarjaim csapat a Tatabánya elleni találkozóra. Szerdán — szokás szerint — egymás ellen játszottak a fe­kete-fehérek és pénteken, amikor délután befejezték az edzést az SBTC salakos pá­lyáján a klubház előtt 5 óra Után autóbusz várta a játé­kosokat. A rejtekhely ezúttal Parádfürdő, mert a tarjám kempingben nem kaptak he­lyet a stécisták. A Diósgyőr ellen már biztosítva van a hely, így a vasgyáriak elle­ni mérkőzésre hazai környe­zetben készül majd az SBTC. Parádfürdő sincs messze, és a környezet is nagyon kelle­mes. Nem is jönnék haza Bástiék csak közvetlenül a mérkőzésre, az ebédet is itt költik él a Heves megyei für­dőhelyen. Répás Bélával beszéltünk az elutazás előtt, aki azt fejte­gette, hogy a két hazai mér­kőzést feltétlen meg kell nyer­ni. s akkor ,»sínen van a csapat!” A szurkolók is na­gyon várják az első tavaszi győzelmet, bár tudják» hogy a Tatabánya ellen mindig ke­mény csatát vívott az SBTC. Csata ide, csata oda, az el­telt három évben nem nyert a Tatabánya Tarjánban és re­mélhetőleg nem nyer vasár­nap sem, A tarjáni fiúkat fűti a vágy az őszá 2:l-ért» amikor rendkívül peches mér­kőzésén l:0-ás SSBTC-vezetée után hozta vissza — ahogy mondani szokták — a sírból a két pontot a Tatabánya. Eprezóval van törleszteniva- ló, ha hozzávesszük az őszi vereség mellé a négygólos vereségeket Elszánt győzni- akarás van a fiúkban, fogad- koznak, hogy itthon marad a két pont. Nem árt, ha meg­jegyezzük hogyan alakult a két csapat eredménye 1965 óta tarjáni szempontból; 2:2» 1:1, 1:1, 1:4, 1:4, 1:2, 0:0. 4:1, 1:0, 1:2, 3:1, 0:4. 3:2, 1:4 és 1:2. Moór edző nem változtat a Csepel elleni együttesen, így a 3. tavaszi találkozóra az ismert összeállításban lép pályára az SBTC. Magyar—Gecse, Kegye» Var­ga, Sáfrány, Kmetty. Répás, Basti» Horváth, Kovács. Jeck. A kíspadon Szőke, Kajdí és Pozsár áll készenlétben <sz. 1.) Tömegsport Gazdag szám „MISS MECCS*9 VÁLASZTÁS ARGENTÍNÁBAN "A labdarúgó-mérkőzések né­zőszámának visszasesése vi­lágjelenség. Sokan a televízi­ós közvetítéseket, mások a túl­ságosán defenzív játékot okol­ják elsősorban. Szép szám­mal akadnák olyanok is, akik szerint akkor töltenék meg a. nézők újból a lelátókat, ha sikerülne valami meglepően új dologgal kedveskedni a szurkolóknak. 0 téren minden bizonnyal dicséretre méltó kezdeménye­zéssel rukkoltak ki az Ehar- le Juniors csapatának veze­tői, akik minden hazai mér­kőzésük alkalmával „Miss meccs”-et választatnak a kö­zönséggel. A sok szép nő je­lentkezése érthetően felfris­sítette a férfiközönség lan­kadó érdekődését, akik kö­zül sokan — rossz nyelvek szerint — nem annyira a mérkőzések, mint inkább a választás ,»izgalmáért” láto­gatják a stadionokat, 'A klub menedzsere által ki­dolgozott ,,szabályok” szerint a, megválasztandó hölgy szép­ségén kívül az is döntő, hogy mennyiben járatos a foci­sportban. Mindenkor ponto­zás alapján választják meg tehát egy-egy mérkőzés szép­ségkirálynőjét, E vetélkedők máris nagy népszerűségnek örvendenek és ami a lé­nyeg, tetemesen megnőtt álta­la a nézők száma. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek tömegsportbizottsa- ga a napokban összegezte az elmúlt év tapasztalatait. Az SKSE-klubban megtartott gaz­dag számvetés alkalmával Ba­lázs József, a tömegsportbi­zottság elnöke vonta meg a tavalyi év mérlegét Kiemelte, hogy a mai korszerű techni­ka és az ezzel járó kényelmes életmód káros hatásait ellen- súlypzza a testedzés. Hangsú­lyozta, hogy a tömegsportbi­zottságnak törekvése volt az elmúlt évben, de a jövőben is: meglegyen az emberek igé­nye a mozgás iránt. Az egész­séges, edzett embertípus ki­alakításában nagy szerep jut a tömegsportnak. Emellett a sportnak a személyiségformá­ló hatását sem szabad figyel­men kívül hagyni. Sőt. szem előtt kell tartani a verseny- sport segítését, támogatását Is. A kohászati üzemek tömeg­sportbizottság e fenti ténye­zők előtérbe helyezésével irá­nyította, szervezte az elmúlt évben a gyár dolgozói által közkedvelt üzemi vetélkedő­ket, bajnokságokat. Az üzemi labdarúgó-bajnok­ságban tíz együttes szerepelt és nagy küzdelem után a gazdálkodás csapata szerezte meg az aranyérmeket jelen­tő I. helyezést a karbantar­tás, valamint a központosított Irodák dolgozói előtt A leg­sportszerűbb labdarúgó-együt­tesnek járó vándorserleget is­mételten a huzalmű csapata nyerte el. Itt valóban a tö­megsportjellegnek tulajdoní­tottak nagy jelentőséget, hi­szen volt olyan mérkőzés is, amikor a huzalműiek harmin­cán is megjelentek egy mér­kőzésre. A tekézők mezőnyében a minőségi ellenőrzési főosz­tály csapata bizonyult a leg­jobbnak. Veretlenül nyerte meg a bajnokságot, a karban­tartó együttese előtt. A tömeg­sportbizottság elnöke összefog­lalta még a brigádok kispá­lyás mérkőzéseit, a KISZ-szel és MHSZ-szel rendezett lö­vészversenyeket, sportvetélke­dőket. Szólt az országos Ko­hász-Hengerész Kupa küzdel­meiről. Akadtak azonban negatív vonások. Nem kívánatos ese­mények, továbbá fegyelemsér­tések is, amelyek zavarták a sportolni vágyók kedélyét, hangulatát, a tömegsporttól vetés zottság munkáját. Volt olyan labdarúgócsapat, amelyik hét fővel jelent meg a találkozón, egy másik együttes levonult a pályáról Sajnos, voltak parázs hangulatú mérkőzések, ahol nem kímélték egymást a játé­kosok. így inkább pankráciő-, mint tomegsportjelleget öl­tött egy-két mérkőzés, mely­nek következtében három mérkőzés követekezett be. Esetenként kisebb összekocca­nást eredményezett a felszere­lés hiánya, amelyet igyekeztek mielőbb pótolni, jobb szerve­zéssel kiküszöbölni. Balázs József végezetül ki­emelte még: a tömegsporttal foglalkozó aktíváknak a jö­vőben is az a feladatuk, hogy a gyár valamennyi dolgozója előtt ismertesse, népszerűsít­se a sportolás hasznosságát. E] kell érni. hogy az emberek szükségletüknek tekintsék a sokoldalú testedzést. Ennek megértetése nem könnyű, de rendkívül szép, megtisztelő feladat. Csak így válik lehető­vé, hogy a dolgozókat kimoz­dítsuk az egyoldalúságból és életerős, testileg és szellemileg egyaránt egészséges generációt neveljünk a jövő számára. é NÓGRAD — 1973. március 1&, vasárnap §1 MERKUR Személygépkocsi* értékesítő V ál lalat értesíti kedves vásárlóit, hogy 1913. március 19-töl március 21-ig típusmódosítási igényeket fogad el — d beszerezendő mennyiség erejéig — az alábbi típusú személy gépkocsikra; SKODA 100 L, ára 76 000 Ft (1973, második félévi szállításra) SKODA 110 L, ára 79 000 Ft (1973. évi szállításra) Típusmódosítás? igényt jelenthetnek be. akik 1972. de­cember 31-ig Skoda személygépkocsit rendeltek vállala­tunktól, és jelenleg is érvényes előjegyzésük van. Kérjük, hogy típusmódosítási szándékukat ajánlott levélben jelent­sék be vállalatunknak: MERKÚR Személygépkocsi-értékesítő Vállalat, 1392 Budapest, VL Szív u. 60. A típusmódosítási igényeket az eredeti befizetések Idő­pontja, illetve sorszáma szerint vesszük előjegyzésbe, s a besorolásról 30 napon belül értesítést küldünk. A Skoda 100 L és a Skoda 110 L típusú gépkocsik műszaki adatairól felvilágosítást adnak autószalonjaink: Budapest, V., Martineüi tér 8, Telefon: 204-018, Budapest, VI., Népköztársaság útja 8. Telefon: .124-219, Budapest, VI„ Lenin tart. 77. Telefon: 117-290 MERKÚR SZEMÉLYGÉPKOCSI -ÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT. Felhívás! A KPM Közúti Igazgatóság Salgótarján, 1973. március, áp­rilis és május hónapban, a Salgótarján—Cered útvonal egyes szakaszán (1400—300 és a 10 300—12 800 km útszelvények között) az út korszerűsítésével kapcsolatban robbantási végez. Kérjük az útvonalon közlekedőket és a hatóságot, bogy a megjelölt útszakaszokon fokozott figyelemmel közlekedje­nek. A kürtjelzés a robbantási munka végzésére való fel­hívást jelenti, A veszélyeztetett területet biztonsági örök zárják le, akiknél piros zászlócska lesz. Utasításaikat mindenki a saját érdekében tartsa be. KPM Közúti Igazgatóság

Next

/
Thumbnails
Contents