Nógrád. 1973. március (29. évfolyam. 50-76. szám)
1973-03-02 / 51. szám
ifleffdicsirlük... tábla A Lampart Z1M salnőt.arjani gyáregységében dolgozik Baksa Barna, a karancslapuj- tői gépkocsivezető. Munkáját példamutatóan végzi, min t szakszervezeti bizalmi, és mint a szocialista brigádvezető helyettese is helytáll. Négyszeres Kiváló Dolgozó és 1955. óta dolgozik, mint gépkocsi- vezető. Eddig több mint 500 ezer kilométert vezetett balesetmentesen. Baksa Barna példamutatóan, odaadóan végzi munkáját. iémr Szükségessé vált Salgótarján ban, főleg a gépkocsivezetőd panaszai alapján, a Báthori István út és a Zrínyi MiklA utca kereszteződésénél eg' „Állj, elsőbbségadás kötelező” KRESZ-tábla elhelyezése. Ez, a Zrínyi utca végén felépített garázssor, s az ez által megnövekedett forgalom miatt Is időszerű, hiszen a „beláthatatlan” kanyar tábla nélkül komoly balesetveszélyt Jelent. 1 vasút—közút szintbeli kereszteződéséről... Zaporozsee Renault—16 Fiat 128 2942 320 403 Öreg kocsi nem vén kocsi A gépkocsigyártás történetét bemutató legelső kollekció a francia Renault-cég tulajdona. Ami a második legnagyobb gyűjteményt illeti, e téren a szakemberek véleménye megoszlik, többségük azonban arra hajlik, hogy a belga Ghislan Mahy autókereskedő gyűjteményét részesíti előnyben. Ez 600 autóból áll. s ezeknek születési dátuma e járműfajta létrejöttétől kezdve a második világháború küszöbéig terjedt. A 100 kiállítási tárgy jó műszaki állapotban van, és akinek kedve tartja kipróbálhatja őket. A kisvárosi múzeum látogatói nemcsak régi gépkocsimodellekkel ismerkedhetnek meg, hanem olyan autókkal is. amelyek a maguk idejében különböző hírességek tulajdonai voltak. Ennek az érdekes múzeumnak a tulajdonosa szilárd meggyőződéssel állítja, hogy a régi autók sokkal tartösab- bak a maiaknál. Szavait Mahy egy 1913-as évfolyamú \ ..Darrack” bemutatásával erősíti meg. Ezt a kocsit az ötvenes években, a Pireneusokban találta, s egy amerikai vontató segítségével Belgiumba akarta szállítani. Útközben azonban a vontató felmondta a szolgálatot, és az út hátralevő részét a mai modern gépkocsik „nagyapjának” vontatókötelén tette .heg, Kellemes meglepetés Napirenden van a probléma, hogy a gépkocsivezetők nincsenek tekintettel másokra. Hadd említsünk meg egy ellenpéldát. Amikor Geoffrey Bocke odalépett egy hotel előtt parkoló gépkocsijához, karcolást vett észre a kocsi ajtaján. Hamarosan megfeledkezett volna a dologról, nem feledkezett meg azonban a gépkocsivezető. aki a karcolást ejtette. Névtelen levelet .írt a közlekedésrendészetnek, arra kérve őket. keressék fel a károsult gépkocsi tulajdonosát, és nyújtsák át a levélben mellékelt 50 frankot, amely- lyel megtéríteni kívánja az általa okozott kárt. Most Leckén a sor: azon fáradozik, hogy felkutassa az ismeretlen. becsületes gépkocsivezetőt, szeretné kifejezni ugyanis köszönetét. Megrójuk... A tolvaj varjú A franciaországi Vallonéban Michel Drayne autókulcsait csörgetve akart elzavarni egy varjút, amely vadonatúj gépkocsijának hűtőjén sétált. A madár azonban nem zavartatta magát, sőt! Ügyes csellel kikapta Draye kezéből a kulcsokat és elrepült. A fényes zsákmányt egy közeli épület negyedik emeletén egy párkányra helyezte. A kulcsokat végül is tűzoltóiéira segítségével szerezték vissza. Naponta négy gép jármába leset! Megyénben is növekedett a gépjárművek száma, 1973. január 1-én 23 617 volt a nyilvántartott gépjármű. A gépjárművek számának növekedésével együtt járt a balesetek emelkedése is. Az Állami Biztosító Nógrád megyei Igazgatóságához az 1972. evben 1450 gépjárműbalese- tet jelentettek be a károsultak, s ez azt is jelenti, hogy minden, hatodik jármű közúti baleset részese volt. A kötelező gépjármű-felelősségi biztosítás alapján bejelentett káresetek száma 1972- ben elérte az 1100-at, míg 1971-ben csak 900 bejelentés érkezett. Az 1972. évben a kifizetett kártérítési összeg megközelítette a hárommillió forintot, s ha ezt összevetjük az 1971-ben kifizetett egymillió 800 ezer forint kártérítéssel, megállapítható, mennyire szükséges volt a kötelező gépjármű-felelősségi biztosítás kiterjesztése minden belföldi rendszámmal ellátott gépjárműre. Köztudott, hogy kötelező gépjármű-felelősségi biztosítás alapján nem mindenesetben nyújthat kártérítést az ÁB, ezért szükséges a CAS- CO-biztosítás is. 1972 november 18-án H. I. nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette személygépkocsiját, mely a csúszós úttesten megpördült, s nekiütközött egy lakóháznak. A gépkocsiban jelentős anyagi kár keletkezett, s megrongálódott a lakóház fala is. Kötelező gépjármű-felelősségi biztosítás alapján csak a másnak, jelen esetben a ház- tulajdonosnak okozott kárt tudja az ÁB megtéríteni, s a személygépkocsi-tulajdonos kárát nem, mivel az ő hibájából keletkezett a kár — ha nem rendelkezik CASCO-biz- tosítással. H. I. azonban előrelátó volt, s nagy értékű gépkocsijára már a tulajdonba vételkor CASCO-biztosi- tást kötött. így részére 15 123 forint kártérítést fizettek CASCO alapján, tehát megoldódtak a baleset okozta anyagi gondjai. Sajnálatos azonban, hogy nem minden gépkocsi-tulajdonos ilyen előrelátó, a megyében közlekedő 5467 magántulajdonú személygépkocsinak csak 32,2 százaléka CASCO- biztosított. 1972-ben CASCO- biztosítás alapján több mint 300 esetben jelentették be az AB ügyfelei kárigényüket, s a kifizetett kártérítési összeg egymillió 561 ezer forint volt. Sok esetben egy-egy káresemény kapcsán 15—20 ezer formtot meghaladó kártérítési összeg kifizetésére is sor került M. Gy. totál kárára közel 40 ezer forint CASCO-kártéritést kapott. CASCO-biztosítés hiányában még soká kellett volna várnia, hogy tönkrement gépkocsiját újjal pótolja. 1973. január elsejével bevezetésre került a közületi CASCO-biztosítási rendszer, mely módot ad arra, hogy motorkerékpárok kivételével mindenféle gépjárműre igénybe vegyék mind a magántulajdonosok, mind a közületek a CASCO-biztosítási módozatainkat. Különösen veszélyes járművek a vontatók, traktorok, melyekből 1211 van a megyében. Ezekre is köthető ez év elejétől a CASCO-biztosítás. Hány kocsit adtak el tavaly? Érdekességek o A Max Planck intézet professzora Willi Wirths azt állítja, hogy a közúti balesetek megelőzésének legjobb módja a helyes táplálkozás. Tanács: mielőtt volánhoz ülnénk, együnk meg egy tojást. A tápanyagokban gazdag tojás erősíti az idegrendszert és növeli a gépkocsivezető koncentrálóképességéi. * Nem sok öröme lehetett annak a cipőtnlvainak. aki egy San Francxscó-i autó csomagtart iából elemeit négy. cipőkkel teli bőröndöt. Feltéve természetesen, ha nem valamiféle csodalényről van szó. A bőröndökben Ugyanis kizárólag bailábas cipők voltak. A rendőrség tájékoztatása szerint a négybőröndnyi láDbeii egy cipőügynök mintakészlete volt. A rádió gyakraij közöl híreket tragédiákról. E tragédiák hallatán az emberek megborzadnak. Néhány napig az esemény otthon, a családi körben, munkahelyen, baráti társaságban beszédtéma lesz. Január 30-án Kecskemét és Fülöpszállás között a Volán 9-es számú Vállalat autóbusza sorompó nélküli vasút—közút szintbeli kereszteződésében belerohant a Kecskemét felé közlekedő személyvonatba. A súlyos szerencsétlenségnek 36 halálos áldozata volt, 21 személy került kórházba. Az autóbusz vezetője megszegte a KRESZ 56. paragrafus (1) bekezdését: „Vasúti átjárón csak akkor szabad áthaladni, ha a jármű vezetője kellőképpen meggyőződött az áthaladás veszélytelenségéről.” A kecskemétihez hasonló tragédia ritkán fordul elő. De sajnos, gyakoriak a vasúti átjárókban történő balesetek, melyeknél gyakran a véletlenen múlik, hogy nem válik a tragédia a kecskemétihez hasonlóvá. Tavaly a MÁV vonalain 151 alkalommal ütköztek össze vonatokkal közúti járművek, U4-szer pedig lezárt sorompónak rohantak. Megyénkben a maconkai vasúti átjáró a gép- járművezetők réme. Ritka év az, amelyikben nem követel áldozatot. Az őrhalmi sorompót pedig évente ütik ki, van úgy, hogy többször is. Említhetném a baglyasaljait is, ahová már többször zárták be az utasokkal telt autóbuszt is. Ez csak egy kis „csokor” a sokból. A MÁV a negyedik ötéves terv időszakában 600 millió forintot fordít a biztosító berendezések korszerűsítésére. Egyre több fénysorompót és félsorompót szerelnek fel. Felülvizsgálják a vasút—közút szintbeli kereszteződéseit, megszüntetik a szabad kilátást gátló körülményeket. Sajnos, a tapasztalatok szerint a balesetek többsége a biztosított vasúti átjárókban történik. Pedig ezeket már jó előre jelzik, a legtöbb a járművek vezetőjén múlik. Miért múlik a járművek vezetőin? Erre a KRESZ 56. paragrafusa e ;yértelműen választ ad. Az (1) bekezdését előbb említettem, de nézzük tovább. (2) bekezdés: A vasúti átjáró előtt meg kell állni; a) ha a sorompó le van engedve, illetőleg leeresztését megkezdték; b) ha előcsengős sorompónál a csengő szól; c) ha a fénysorompó világító piros fényt ad; d) ha a jelzőőr „Megállj!” jelzést ad; e) ha az áthaladás előtti megállás kötelezettségét jelzőtábla jelzi. (3) bekezdés; ha a fénysorompó sem villogó piros fényt nem ad, sem a zöld fény folyamatosan nem világít (üzemzavar), a vasúti átjáró előtt meg kell állni, és azon csak akkor szabad áthaladni, ha a vezető meggyőződött arról, hogy az áthaladás veszélytelen. (4) bekezdés: vasúti átjáróban járművel megállni, megfordulni, tolatni, gépjárműnél pedig sebességet váltani tilos! (5) bekezdés: vasúti átjáróban vagy annak közvetlen közelében az előzés — kivéve emberi vagy állati erővel vont járműnek vagy kerékpárnak megelőzését gépjárművel — tilos. Sokan e szabályokat nem ismerik. De vannak sietős emberek, akik ugyan ismerik a szabályokat, mégis fittyet hánynak a csengőnek, de olyanok is akadnak, akik a már leereszkedő sorompó alatt igyekeznek átjutni, nem törődve saját és mások életével. A fénysorompóval és a tab Iával védett vasúti átjáróba- pedig gyakran nem a villogó piros vagy az „Állj, elsőbbség adás kötelező!” tábla a mérv adó, hanem az, hogy van-t közelben rendőr. Pedig ezt nem azért tették oda, hogy ti rendőrnek eggyel több oka le hessen a bírságolásra. Műszaki hiba esetén a fénj sorompónál meg kell állni. Itt is érvényesül az előbbibe:: hasonló nézet. A villogó zöld is műszaki hibát jelent. Ezt kevesen tudják, pedig a KRESZ 58. paragrafus (3) bekezdésében egyértelműen le van írva, ha a fénysorompó sem villogó piros fényt nem ad, sem a zöld fény folyamatosan nem világít, üzemza var van és meg kell állni. A KRESZ nem mindig ír elő megállási kötelezettséget. A biztonságos átkelés lehetőségéről azonban feltétlenül és minden esetben meg kell győződni, még akkor is, ha a sorompós vasúti átjáróban a sorompók nincsenek leenged- vé. A biztonsághoz szükséges a vasúti átjáró előtt a sebesség csökkentése is. A vasúti átjáró felé közeledve tehát annyira kell lassítanunk, hogy gépkocsink és a hozzánk közelebb eső sínpár közötti távolság elegendő legyen a megálláshoz, beleszámítva az űrszelvényt is. A tragédiák csak megerősítik azt, hogy a kötött pálya, a vasútvonal mindig, minden esetben elsőbbséget élvez. Több ezer tonnás szerelvények általános legkisebb fékúttá- volsága 700 méter; a fizika törvényei szerint képtelenség, hogy a vonatok vezetői a baleseti veszélyt észlelve szerelvényeiket meg tudják időben állítani. A járművek vezetőinek kell úgy közlekedni, hogy az áthaladás biztonságos legyen. Gőlián András Érdekes adat, bizonyára érdekli az olvasókat, hány gépkocsit értékesített tavaly a MERKUR? Eláruljuk, hogy összesen több mint 56 ezer gépkocsit és ezek közül 49 179 jutott a magánosoknak, míg a közületek részére 7309-et adtak el. A típus szerinti eladás a következő volt: Fiat 500, 850 60 Polski Fiat 1300 989 Polski Fiat 1500 1813 Volkswagen 1300, 1303, 1600 258 Zsiguli (Lada) 19 971 Zastava 521 Egyéb 97 Trabant Limousine 7312 Trabant Combi 1156 Wartburg Limousine 1428 Wartburg de Luxö 2316 Wartburg Tourist $54 Skoda S—100 6027 ARO M—461 181 Moszkvics 412 2537 Moszkvics Combi 384 Volga M—24 5 GAZ 69 5 A síkos utak alaposan próbára tették a gépjárművezetőket. A képünkön látható bales'! szerencsés kimenetelű volt, mert sérülés nem történ t, ugyanakkor a társadalmi ti Ujdont több mint félszáz ezer forint kár érte. Nem árt a figyelmeztetés; síkos úton, óvatosan közlekedjünk! Szentgyörgyi János 20 éves magyarnándori lakos még tavaly decemberben vezetői engedély nélkül, ittasan vezette motorkerékpárját, ráadásul pótutas is volt az ülésen, bukósisak nélkül. A merész motorost 1800 forintra bírságolták. Jobbágy László 29 éves nógrádkövesdi férfi szeszes italt ivott és úgy ült a tehergépkocsi volánja mellé. A bírság összege 1200 forint. Kovács József, 23 éves homok- terenyei fiatalember is tehergépkocsit vezetett, amelyen a megengedett 8 személy helyett 13-an tartózkodtak, egy üveg sört is felhajtott Kovács indulás előtt. A szabálysértőt 1500 forintra bírságolták. Motorozni indult és előtte likőrt ivott Sulyok László, 20 éves nagybátonyi lakos. A könnyelműség 1000 forint pénzbírságba került Sulyoknak, Összeállította: Szokács László NÓGRÁD — 1973, március 2., péntek 5