Nógrád. 1973. február (29. évfolyam. 26-49. szám)

1973-02-09 / 33. szám

Raf« fszmail (balról), Szá­dat egyiptomi elnök nemzet' biztonsági ta­nácsadója Moszkvában tartózkodik. Képűnkön: Gromiko kül ügyminiszter köszönti Iez- mailt fii nap Csehszlovákiában Erősödnek a nemzetközi kapcsolatok elnök-érsek újabb fél évtizede Minden jel arra vall, hogy Makari ősz érsek, a Ciprusi Köztársaság elnöke újabb öt esztendőre megőrzi államfői tisztségét. A szigetköztársaság alkotmánya ugyanis kimond­ja, hogy ha egy bizonyos határidő leteltéig a hivatalban levő elnökkel szemben az ellenzéki erők nem állítanak el­lenjelöltet, az automatikusan elnyeri magas tisztségét újabb fél évtizedre. Ez a határidő csütörtökön déli 12.30 árakor lejárt. El­lenjelöltet nem állítottak, márpedig közismert, hogy a szigeten nagyon is léteznek ellenzéki erők. Alkotmányjogilag tehát immár kész tény, eldöntött dolog Makariosz hatalmi­nak prolongálása, fentebb mégis ezt a fogalmazást használ­tuk, hogy „minden jel arra mutat”. Ez az óvatosabb formula nem véletlen. Az elnök ellenzéke mőgőt olyan, jórészt külföldi erők állnak, amelyek több ízben is bebizonyították, hogy nem sokat törődnek alkotmányjoggal, vagy éppen népakarattal. Nem szorul bővebb bizonygatásra. hogy az elnök vonalával szembenálló, az úgynevezett enózist, vagyis a Görögország­gal való egyesülést szorgalmazó jobboldali csoport honnan kapja nem elhanyagolható közvetlen támogatását. Arra pedig, hogy ez a támogató, az athéni junta hogyan került hatalomra, még mindenki emlékszik. Görögországban akkor óriási baloldali felendülés volt és a közelgő válasz­tásokon komoly veszélyben forgott a jobboldali-konzervatív, az amerikai érdekeket aggályos, alapossággal kiszolgáló kurzus. Hiába követelte ezeket a választásokat az ország népe és alkotmánya, a katonai puccs Damoklész-kardja bi­zony lesújtott. Nincs biztosíték arra, hogy az ezredesek nem próbálják-e hasonló módon, a hírhedt Grivasz tábornok lei- használásával „megoldani” a ciprusi helyzetet. Makariosz 1960. óta megtestesíti a függetlenség, a pozi­tív sem’egesség politikáját. Nem csoda, hogy szálka Athén és a NATO-fóvárosok, mindenekelőtt Washington szemében. A szigeten az elmúlt napokban is bombák robbantak, in­cidenseket provokáltak. A határidő mégis ellenjelölt nélkül járt le és ez szinte jelkép: Cipruson Makariosz vonalával szemben nincs igazi alternatíva. A magyar néphadsereg kijelölt alakulatai megtartották téli gyakorlatukat. Képünkön: munkában a tüzérségi megfigyelő Szükségállapot Dominikában Joaquin Balaguer dominikai elnök szerdán kihirdette az országban a szükségállapotot. Mint mondotta, az intézke­désre a vasárnap partra szállt tíz gerilla elleni hajtóvadá­szattal kapcsolatban került sor, s célja az, hogy elejét vegyék „az 1965-öshöz hason­ló polgárháborús helyzet ki­alakulásának”, s „fenntart­sák az országban a békét és a nyugalmat.” Balaguer elnök szerdai rá" dió* és televízióbeszédében közvetett utalást tett rá, hogy a tíz beszivárgott gerilla ve­zetője valóban a holtnak hitt egykori ideiglenes elnök, Caa- mano ezredes. Az elnök meg­erősítette azt a hírt. hogv kedden a hadsereg egységei összecsaptak a gerillákkal. Balaguer a tömegtájékoztatási eszközök biztosította nyilvá­nosság előtt vádolta meg új­ból Juan Bosch volt elnököt a Dominikai Forradalmi Párt vezetőjét azzal, hogy ő áll a gerillatevékenység mögött. A Santo Domingó-i lapok értesülései szerint egyébként úgy tűnik, hogy a gerillák ki­szabadultak az üldöző kor- mánycsapatok gyűrűjéből. Ba­laguer elnök szerdán helikop­terrel Ocoába repült, és meg­beszélést tartott az ezen a vi­déken tevékenykedő katonai egységek parancsnokaival a gerillák elleni harcról. (MTI) NÓGRAD - 1973. február 9., péntek Husszein kész tárgyalni Izraellel A „félhivatalos” látogatáson az Egyesült Államokban tar­tózkodó Husszein Jordániái király Washingtonba érkezése óta megbeszéléseket folytatott Nixon elnökkel, Rogers kül­ügyminiszterrel és Richardson hadügyminiszterrel. A tárgya­lásokon az amerikai fél to­vábbi anyagi és katonai tá­mogatást ígért a hasemíta urakodóhak. Husszein a Washington Eve­ning Star-News című lapnak adott interjúban elmondotta, hogy kész különtárgyaláso- kat folytatni Izraellel, ameny- nyiben a rendezés „fő elveit” diplomáciai csatornákon ke­resztül már korábban mind­két fél elfogadja. A Jordániái király ezzel összefüggésben célzott arra. hogy az Egyesült Államok szerinte közvetítő szerepet játszhat a közel-keleti konf­liktus politikai rendezésében. Azt mondotta, hogy Jordánia „rugalmas álláspontot” foglal­na el az Izraellel folyó tár­gyalásokon Jeruzsálem és a Jordán folyó izraeliek által megszállt nyugati partvidéke kérdésében. Végül kijelentet­te, mielőbb szeretne találkoz­ni Szádat egyiptomi elnök­kel, hogy megvitassák az iz­raeli—arab konfliktus tárgya­lásos rendezésének kilátásait. Mose Dajan izraeli had­ügyminiszter Jeruzsálemben zsidó ügynökségek képviselő­inek találkozóján mondott be­szédében elismerő szavakkal szólt mind Husszein király elgondolásairól, mind az Egyesült Államokról. (MTI) Vasutassztrájk az VSA-ban Az Egyesült Államokban 16 északkeleti állam vasúti forgalmát megbénító sztrájk kezdődött csütörtökön 0 óra 1 perckor, miután szerdán éj­félkor lejárt a 30 napos „ön­kéntes lehiggadási időszak”, amelyet a munkaügyi minisz­térium korábban megszabott a munkabeszüntetés elodázásá­ra. Az ország legnagyobb va­súti társasága, a Penn Cent­ral 28 000 dolgozója a mun­kacsapatok létszámának csök­kentése, azaz 5700 munkás ál­lásának megszüntetése, illetve a munkaintenzitás növelése elleni tiltakozásul sztrájkol. (MTI) „A part gasöasáffS prog. earnja nyílt távlatokat ad és gazdaságunk túl tud lépni a nemzeti Jellegen, be tud kapcsolód! a KGST- országok azéles körű In­tegrációjába. ami nagy le­hetőséget biztosit nemcsak iparunk, hanem mezőgaz­daságunk számára Is.” (Vasil Bllak előadói beszéde.) AZ CT KELLEMES volt és nagyon veszélyes. Ha csak azt írom le, hogy alig 100 kilométeres szakaszon 14 súlyos balesetet láttunk, már elegendő arra, hogy megmagyarázzuk óvatossá­gunkat. Prágából Mostig a távolság nem nagy, alig 100 kilométer. Aztán elérke­zik az ember egy gyönyörű hegyvidékre, mely nagyon hasonlít a ml Mátránkhoz, annak környékéhez, csak azzal a különbséggel, hogy nálunk több az erdő, sző­kébbek a völgyek, és sű­rűbben vannak a községek. Azon a vidéken — Most iparváros környékén — in­kább a csupasz hegyek uraik odóak és a hideg. Ügy mondják, hogy Csehszlová­kiának két hideg pontja van, az egyik Jiihlava, az ország földrajzi középpont­jában, a másik pedig Most városa és vidéke a nyugati határszélen. Innen már csak 30 kilométer, vagy még annyi sem a Német Demok­ratikus Köztársaság. A meglepetések sorozata fogadja a látogatót Most- ban. Ahogy Prágából jö­vünk, a jól kiépített széles műút egy merész kanyarral befordul az új városba. Mintha csak Salgótarjánban járnék, á zagyvapálfalvi úton. Hosszú, 4—6 lépcsőhá­zas sorházak sorakoznak egymás mögött, közöttük szépen gondozott parkok, a háttérben pedig a felhőkbe szúrnak a gyárkémények. Talán ott van az a gyár 16, amit most keresek. De nem! Még tovább megyünk, elő­ször a füstö6, öreg, szürke óvárosba. Keskeny utcákon, amelyek hol kitárulkoznak és térré szélesülnek, hol pedig összeszűkülnek, hogy alig tudják egymást kerül­ni a gépkocsik, — A vegyipari gyárat ke­ressük. — A Zaluzii? — kérdezett vissza az overálos férfi, az­tán előre mutatott — még messze van. legalább 8 ki­lométer innét, csak tovább ezen az úton. A köd még egyszer meg­zavar, aztán sikerült meg­találnom a hatalmas köz ponti épülettömböt. Inner már kézről kézre adogattak egészen a negyedik emele­tig. Frantisek Tvrz, a beru ­házási főosztály vezetőjének irodájáig... Csehszlovákiában a vegy­ipari egyesülést a Chemo- petrol képviseld. Az egyesü­léshez II hatalmas kombi­nát, gyár tartozik, közöttük is az első helyen emlege­tik a Chemické Závody Ceskoslovensko-sovefského pratelstvi, Záluzi v Krusnych horách-t Ez a hosszú nevű kombinát egyi­ke a legkonszerűbb gyárak nak a köztársaságban. A Szovjetunióból — a Barát­ság kőolajvezetéken keresz­tül — kapják az olajat, a termeléshez szükséges alap­anyagot, az összes feldolgo­zott alapanyag 97.4 száza­lékát. Ez is mutatja a nem­zetközi együttműködés gaz­dasági jelentőségét, a Ba­Waldheim Pakisztánban Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, aki szerdán dálután érkezett Üj-Delhiből Rawal- pindibe, még este több mint egyórás megbeszélést tartott Zulfikar Ali Bhutto pakisztá­ni elnökkel. A tanácskozás után a pa­kisztáni államfő fogadást adott vendége tiszteletére. A va­csorán Waldheim beszédet mondott, s kijelentette, hogy az olyan kétoldalú megálla­podások, mint például a Pa­kisztán és India között létre­jött szimlai egyezmény, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az ENSZ is lépéseket te­gyen a fennálló vitás problé­mák megoldása érdekében. Bhutto ezzel kapcsolatban az ENSZ felelősségének kérdését feszegette és hangoztatta, hogy véleménye szerint a világszer­vezetnek közben kellene járnia Indiánál az 197I-es decembe­ri indiai—pakisztáni háború 90 000 pakisztáni hadifoglyá­nak kicserélése éidekében. A világszervezet főtitkára csütörtökön folytatja pakisz­táni tárgyalásait. (MTI) 7. rátság olajvezeték hasznát. A Chemopetrol — termé­szetesen vállalatain keresz­tül — több mint 2000 kü­lönféle terméket gyárt. A gyárakban és a kombiná­tokban összesen 40 000-en dolgoznak. Ebből a létszám­ból 2 ezren a kutatásban és a tervezésben, 7300-am a technikai-gazdasági részle­geknél, tízezren a TMK- ban és a javítóüzemekben. A termelőüzemeknek, gyár­egységeknek 20 700 mun ká­sa van a vegyipari kombi­nátnál. Egy év alatt az összes megtermelt érték a Che­mopetrol gyáraiban elérte a 18,5 milliárd koronát! — Nagyszerű eredmény ez! Frantisek Tvrz elvtáre már nem így vélekedik. —• Hiába szépek a Che- mopetrolnál az eredmények, sajnos, mi lecsúsztunk a második helyre. — Mi? — IGEN, A MOSTANI gyár, mert a napokban he­lyezték üzembe Bratislavá- ban az új vegyipari kom­binátot, amelyik pillanat­nyilag már nagyobb a mienknél. De ismétlem, csak pillanatnyilag, mert min­den reményünk megvan ar­ra, hogy rövidesen utolér­jük, sőt el is hagyjuk majd a pozsonyiakat. Hiszen na­ponta 1,2 millió koronát építünk be és ebből a beru­házási programból is lát­szik, hogy igen gyors ütem­ben fejlesztjük a kombiná­tunkat. Ehhez még csak annyit szeretnék megjegyez­ni, hogy a csehszlovák vegyiparban naponta az összes beruházás értéke el­éri a 3 millió koronát. Az adatokból is világos, hogy az ország napi vegyipari beruházási összegének csaknem a felét éppen a mi vállalatunk kapja. É6 ha már itt tartunk, adjunk valamit — egy kis ízelítőt — a „mi Vállala­tunkról”. A mostani vegy­ipari gyárban 11 700-an dol­goznak és évente 3,6 mil­liárd korona értékű termé­ket állítanak elő. A gyár az északcseh szénmedencében található, kezdetben moto­rok számára üzemanyagot állított elő, de a második világháború alatt igen nagy károkat szenvedett és a fel- szabadulás után teljesen újjá kellett építeni. Később végérvényesen átállt a szov­jet kőolaj-alapanyag feldol­gozására és ma már jelen­tős exporttal fe rendelke­zik az általa gyártott ter­mékekből. A mo6ti vegyipari kombi­nátnak is szoros, minden­napos kapcsolata van Ma­gyarországgal. Mégpedig nem is akármilyen. Az or­szág egyik legnagyobb és nemzetközi hírű vegyipar: vállalatával — a Péti Nit­rogén Művekkel — jött lét­re néhány év alatt igen eredményes és hasznos együttműködés. Nemcsak abból áll ez, hogy a két gyár szakemberei, vezetői látogatják egymást és meg­beszélik munkájukat, de rendszeresen tájékoztatják a cseh és a magyar testvé’- gyárát az ammóniaterme­lésről és megegyeztek ab­ban, hogy amikor bárme­lyik vállalatnál hiány mu­tatkozna ebből a fontos ter­mékből, a másik azonnal „expressz” szállítja a kí­vánt mennyiséget. Ugyanígy együttműködnek a szakemberoserében is, szinte állandóan megtalál­hatók a vegyészmérnökök Mostban, illetve Péten, ahol kicserélik termelési tapasz­talataikat. Már csak azért is jő ez a nemzetközi kapcsolat, mert Mostban is, Péten is a két ország egyik-egyik legna­gyobb beruházását valósít­ják meg, több milliárd fo­rintos, illetve koronás ér­tékben és alig néhány esz­tendő alatt. így aztán az együttműködés gazdasági eredményekkel, a határidő csökkentésével is jár a két nagyberuházáson. AZT IS MONDOTTAK a távoli gyárban, hogy üdül­tetés szempontjából is egy­re inkább Magyarország fe­lé közelednek. Eddig Bul­gáriában pihentek a mosti vegyipari vállalat dolgozói. Szeretnék közelebb hozni a nyári pihenés helyét, ezért ebben az évben négy cso­portban — csoportonként 39 dolgozót *— küldenek a magyar tengerhez. Sőt. az is tervükben szerepel, hogy közelebbről megismerjék a Mátra vidékét, Eger kör­nyékét. Olyan gondolatokat is melengetnek, hogy a leg­szebb magyar üdülőhelye­ken nyaralókat bérelnek. Ezért aztán nem vélet­len, hogy tört magyarság­gal, é6 így búcsúztak tőlem: — A viszontlátásra Ma­gyarországon. a Balatonnál Gotyár Gyula (Folytatjuk) Az AGROFIL ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZETI KÖZÖS VÁLLALAT, Salgótarján, Fülemüle u. 9, megvételre felajánlja az alábbi gépi berendezéseit: 1 db TR 7.5 m-es szállítószalag 2 db TR 10 m-es szállítószalag 1 db MM 15 m-es szállítószalag 2 db 6-os kőtörő I db kőtörő (granulátor) 1 db vibrórosta I db KL 10—100/32 kompresszor (elektromos meghajtású). Részletes felvilágosítás személyesen a vállalat telephelyén. vagy Salgótarján 19-72 telefonon. VÁLLALATUNK 1973. SZEPTEMBER 1-ÉVEL FELVESZ ipari tanulókat az alábbi szakmákra: KŐMŰVES, ÁCS, FAPADLÖZÖ ÉS MÜANYAGBURKOLÖ HIDEGBURKOLÓ, GÉPLAKATOS, ÉPÜLETBÁDOGOS, KÖZPONTIFÜTÉS-SZERELÖ, VlZ-GAZ SZERELŐ, ÉPÍTŐGÉPÉSZ, MÜKÖKÉSZfTÖ. Vidékieknek tannlóotthon-elhelyezést és teljes ellátást biztosítunk. Az említetteken kívül bejárásos képzésről gondoskodunk SZOBAFESTŐ ÉS MAZOLÖ (TAPÉTAZÓ), VILLANYSZERELŐ SZAKMARBAN. Jelentkezés: 43. SZ. ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT. Szakoktatási csoport. Budapest, XI., Dombóvári üt 17—19.

Next

/
Thumbnails
Contents