Nógrád. 1973. február (29. évfolyam. 26-49. szám)
1973-02-01 / 26. szám
Színészarcok Nagy Gábor Muzsikáló fiatalok Odaadom és következetesen Egyik este Arthur Miller: Pillantás a hídról című drámájának előadása után az esztétikumra oly fogékony hölgyek egy szőke fiatalembert ostromoltak autogramért, mégpedig Nagy Gábor színművészt. Nagy Gábor a Vígszínház ‘14 éves színművésze tavaly végezte el a főiskolát. Korábban — születi példájára — képzőművész szeretett vol- ia lenni, de nem vették fel a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba. Érdeklődése az általános gimnáziumban fordult az irodalom, a színház felé. Az iskolai drámai szakkör műsorainak állandó főszereplője volt. Rendszeresen részt vett különböző szintű magyar kiejtési versenyeken, így érlelődött meg benne a gondolat: színész lesz. Jelentkezett. Elutasították. Nem adta fel. Hitt magában, s másodszorra sikerült. Azóta A fekete város Fab- ricius Antalaként megismerte az egész ország. Természetesnek tekinthető hát, hogy beszélgetésünket a sikerrel és az első nagy szereppel kezdtük. — A fekete város forgatása idején harmadéves színi- növendék voltam. Természetes, hogy nagyon örültem a szerepnek. De a siker eszembe sem volt. Akkor csak a feladatra gondoltam, s minden igyekezetemmel arra törekedtem, hogy tudósomhoz mérten a legjobban játsszam el. A tévéfilm kiugró siker: a nagy mozik műsorára is felkerült. Fabricius megformá- lója, Nagy Gábor pedig egy- csapásra országosan ismert, híres Színész lett. Hogyan érzi magát e siker fényében? — A taps, a gratulációk, az ismeretség, vagyis a siker a színészembernek mindig jólesik. Én sem vagyok kivétel: örülök a sikernek. Egy kicsit mégis szomorú vagyok, mert túlságosan csak a filmbeli hősszerep után ismernek. Remélem megért, hogy mit akarok mondani: az a szerep csak egy rész volt belőlem, de szinte mindenki azzal azonosít. Mindenáron ki akarok kerülni az árnyékából: nem Fabricius Antal, hanem Nagy Gábor szeretnék lenni. Ne higgye, hogy ez nagyképűség. Nem, ez szükségszerű. De ahhoz, hogy kikerülhessek Fabricius alakjából, sok-sok szerep kellene. Most kell kipróbálnom színészi önmagam, mert most dől el, hogy valóban művész leszek-e, vagy belesüppedek a karaktereÜzlet a főutcán A salgótarjáni Rákóczi úton végigmenve, a kirakatok közül az egyik legnépesebb, s legszebb kirakat a Népművészeti és Házüpari Szövetkezeté. A járókelők sokasága, ha csak egy-egy percre Is, de meg-meg- állnak előtte. Ki kíváncsiskodva, ki vásárlási szándékkal. A boltba belépve három-négy vevőnél több alig fér el benne. A vitrinek mögött megtalálhatók a magyar népművészet legkülönbözőbb darabjai, a kulacstól kezdve a kalocsai csipkéig, a színes szőttesekig, szőnyegekig minden. A „picike” üzlet vezetője, vagy ahogy önmagáit nevezte, „mindenese”, Görgényi Frigyesné. Mióta foglalkozik a bolt vezetésével? — Csak egy éve, de máris mondhatom nagyon szeretek itt dolgozni. Sok érdekes ember megfordult itt. De én magam is szeretem a magyar népművészetet. — Honnan kapja szép áruit? — Az országból két helyről, a központunktól Budapestről, és a megyénkben működő szé- csényi Háziipari Szövetkezettől — Kik a vásárlói? — Nagyon vegyes a vevőköröm. Vállalatoktól, intézményektől kezdve a szomszédos csehszlovákok is szeretnek ide járni. De merem mondani, hogy aki a városunkba érkezik, nálam majdnem mind megfordulnak, és természetesen a salgótarjániak. Amíg beszélgetünk addig is nagy a forgalom, vevők jönnek, mennek. Egyiküket megszólítom, Orosz Gézánénak hívják, salgótarjáni lakos. Szép asztalterítőt és hozzá hat alátétet vásárolt. — Mi a legkeresettebb? ■— A „sláger” a lila színű mintás ágyhuzat. A szécsényi párna, -futó és -terítő garnitúra, és a szegedi papucsok. — Mikor a legkelendőbb az áru? — Karácsony előtt van a csúcs, de júliusban, vagyis az üdülési idényben mutatkozik a legnagyobb kereslet a bolt árui iránt. Tőlem már vittek matyó mintával hímzett blúzt a franciaországi Nizzába. Az NSZK-ba csongrádi szőnyeget, Kanadába kalocsai csipkét... Ma délelőtt pedig egy belga hölgy csikóbőrös kulacsot vásárolt. A főutcán levő népművészeti bolt olyan, mint egy ékszeresdoboz. De drágakövek helyett a magyar háziipar remekei kínálják magukat otthonaink díszítéséhez, olyan szépek és kívánatosak, amelyeknek híre már a tengerentúlra is eljutott. T.V. men belüli, az alkatom által meghatározott szerepekbe. Főiskolai tanárom, Ádám Ottó korán felismerte a „skatulya” veszélyét, s ezért legtöbbször karakteremen kívüli, sok esetben szélsőséges figurák megformálásával bízott meg. — Hogyan került a Vígszínházhoz? — Harmadéves koromtól kezdve itt voltam gyakornok. Mindjárt megkaptam az Adáshiba egyik szerepét. A darabbal jártunk Romániában, Bécsben is. Az utazás alatt meg a fogadásokon emberként is megismertem azokat a csodált művészeket, akikkel estéről estére együtt szerepelhettem; A munka utáni időkben sokat beszélgettünk, életről, mesterségről, színészetről, mindenféléről. Személyes kapcsolat alakult ki közöttünk: jól éreztem magam a színháznál, befogadtak. A felkínált szerződést tehát örömmel elfogadtam. — Milyen szerepeket játszik a Vígszínházban? — Szakonyi Károly: Adáshibájában játszom, és most próbáljuk az új Déry-dara- bot, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról-t.. A szolnoki színház felkérése Rodolphó szerepére nagyon | jólesett, mert akkoriban a Vígszínháznál éppen nem próbáltam semmit. Űj egyéniségekkel, nagyszerű emberekkel és művészekkel ismerkedtem meg, akiktől nagyon sokat tanulhattam. Amikor Rodolphőről, a szerep nehézségeiről, az ezzel kapcsolatos benyomásairól faggattam, nagyon találóan és szimpatikusán vágta ki magát: — Nem biztos, hogy az a jó asztalos, aki választékosán el tudja mondani, hogy ő milyen csodálatos bútorokat csinál. Először megnézem a készítményeit, az asztalát, a szekrényét, s ha azok funkcionálisan és esztétikailag is kielégítenek, vagyis bebizonyosodtak a mondott szavak, csak akkor jó asztalos. Vagyis mindenki a saját munkájával bizonyítsa tehetségét, s ügyeskedés nélkül végezze azt. amire hivatott. Sulyok László „így látom Petőfit" rajzpályázat A Nagybátonyi Állami Zeneiskola tulajdonképpen négy intézmény. Nagybátonyban van a központi iskola, kihelyezett tagozat működik Kts- terenyén, Máfcranovákon. és Pásztón. Látszólag nehéz így összefogni a munkát, de a tanárok lelkes munkája, a .sok közös hangverseny és élmény ellensúlyozza ezt a széttagoltságot. Hangszerek — hangezínek — Évek óta kiegyensúlyozott a növendéklétszámunk — mondja Szüts Pál igazgató. — Jelenleg több mint kétszázötvenen tanulnak zenét, iskolánkban. Mátranovákon csökkent, Pásztón emelkedett növendékeink száma. Nagy gondot fordítunk tanulóink szereplési lehetőségére. Ezzel nemcsak pódiumot biztosítunk számukra, hanem — a fejlődés mérése mellett — egyben újabb barátokat is szerzünk a komoly muzsikának. Ma már kialakult hamgversenyközön- ségünk van, amely elsősorban a szülőkből tevődik össze. Nó- vendékkoncertjeinket Hangszerek—hangszínek, Muzsikáló fiatalok. Délutáni muzsika címmel rendezzük, meghatározott feladatkörrel. A nagybátonyi zeneiskola tanárai nemcsak a jelenlegi növendékeikkel foglalkoznak elismerésre méltóan. Júniusban Zenegimnazisták koncertje címmel tartották meg a zeneművészeti szakközépiskolákban továbbtanuló volt diákok hangversenyét. A koncerten csupán az jelentett problémát, hogy a Budapesten, Győrött. Miskolcon, Debrecenben jelenleg továbbtanuló 12 volt nagybátonyi növendék köziül ki legyen az a nyolc, aki a hangversenyen fellép. Eredményesen szerepeltek a nagybátonyi zeneiskolások az elmúlt esztendő zenei versenyein is. öt növendék vett részt az Egerben megtartott észak-magyarországi hegedű- versenyen. Egy tanuló (Ihász József) második, kettő pedig (Árva Judit és Orsó Erzsébet) harmadik díjat nyert. Orsó Erzsébet Szegeden is remekelt, az országos hegedűverseny döntőjében harmadik lett. Sikeresen működtek közre tanulóik a Nagybátonyban megtartott V. megyei kamarazene-fesztiválon és a Balassagyarmaton megrendezett megyei négykezes zongoraversenyen is. Sikeres versenyek A zeneiskola tanárai a nyári és a téld szünidőben is rendszeresen foglalkoznak a zenei pályára készülőkkel. — Többször egész napos foglalkozásra hívjuk növendékeinket — mondja Szüts Pál —. de ügyelünk arra, hogy pihenésre, játékra és az iskola udvarán végzendő társadalmi miunkára is sor kerüljön. Igen jó kapcsolat alakult ki a községi tanács és a zeneiskola között. A tanács külsőleg rendbe hozatta az iskola épületét, amely így már esztétikailag is jobban, megfelel rendeltetésének. A múlt esztendőben két zongorával gyarapodott hangszerállományunK. líiabb sikerek forrása Évről évre fejlődik és gyarapodik a Nagybátonyi Állami Zeneiskola. Tanárai és növendékei mindig ott vannak a környék zenei tárgyú rendezvényein, a Ki mit tud? bemutatóitól kezdve a Röpülj páva körök szakmai tanácsadásán keresztül a kórustalálkozókig. Újabban a sokak számára ismeretlen, de a zenei fejlődés szempontjából nélkülözhetetlen, ritka hangszerek (oboa. kürt, harsona, gordon) népszerűsítését tűzték ki célul. A kezdet biztató, a tanárok és növendékek lelkiismeretes és következetes munkája újabb sikerek forrása lehet, (M) Pótszilveszter a Tarján vendéglőben Lassan „melegedett” a levegő kedd este a Tarján vendéglő pótszilveszterén, amelyet azoknak a vendéglátóipari dolgozóknak a számára Yendezett az étterem vezetősége, akik az óév utolsó napját is munkában töltötték, A megfelelő ízléssel összeállított műsor, a felszolgált kitűnő ételek és italok azonban fokról fokra növelték a jókedvet, s éjfél felé már valóságos szilveszteri hangulat uralkodott. Az estére a vendéglátóipari dolgozókon kívül meghívták az étterem törzsvendégeit is, s ezzel a figyelmességgel valóságos baráti, mondhatnók családias találkozónak lehettünk tanúi, ahol együtt szórakozott vendég és szakmabeli. A vendégek a konyha mintegy 25—30 féle készítménye között válogathattak. Italból sem volt hiány: háromféle sör, 42 fajta minőségi bor, valamint hazai és külföldi aperetifek várták, hogy az ünnepi asztalra kerüljenek. E bőség láttán akaratlanul is az Arany János-i verssorok jutottak eszünkben: „Vadat és halat, s mi jó falat / Szem, szájnak Ingere...” — szolgáltak fel a szorgos házigazdák. A műsort, melyet annyi emlékezetes és nagy siker részese, Koós János neve fémjelzett, nagy várakozás előzte meg. S nem csalódtunk, Koós és a minden elismerésünket megérdemlő partnerei. a konferanszié, Varga D. József, a Fővárosi Operettszínház tagja, s a fiatalok, a szép hangú Sebestyén Ági, a legutóbbi táncdalfesztiválról ismert dekoratív megjelenésű Cserháti Zsuzsa és a Vidámfiúk, Liliom Károly és Pálfi Péter mindent megtettek annak érdekében, hogy a vendé gek hamisítatlan szilveszter! hangulatban érzzék magukat. Az énekesek kíséretét a zongorán mesterien játszó Autt Ede táncdalszerző látta eL A műsor után, éjfélkor kor- helybablevest szolgáltak fel az -étterem fáradhatatlan pineérei. Ezután került sor a pótszilveszter legizgalmasabb eseményére, az újévi malac kisorsolására. A szerencsés nyertes Bene Ferenc piaci pecsenyesütő, Fortuna kivételes kegyeltje, aki az estén három díjat is nyert, A nyeremények kisorsolása után a hangulat tovább fokozódott, s a vendégek elszán- tabb része hajnalig ropta a táncot a vendéglő együttesé nek vidám zenéjére. S. L. A nagybátonyi Bartók Béla Általános Iskola és a 308. >z. József Attila Úttörőcsapat, Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából ,így látom Petőfit” címmel rajzpályázatot hirdetett gimnáziumi, szakmunkásképzős és általános iskolai tanulók részére. A kiírt pályázat célja az volt, hogy Petőfi élete és művei iránti érdeklődést tovább ■ okozzák, s az irodalmi és képzőművészeti kifejezési eszközök összekapcsolását fejlesszék. A pályázaton három intézmény tanulói vettek részt. A nagybátonyi gimnázium, a 209. sz. Zsinkó Vilmos Szakmunkásképző Intézet és az általános iskolai tanulók ősz- szesen 148 rajzot küldtek a bíráló bizottsághoz. A beérkezett pályamunkákat Lóránt János és Somoskői Ödön festőművészek, Ve- nesz Ernő és Kerekes László, a Megyei Művelődési Központ vezetői, Kicsiny Miklós, a nagybátonyi Bányász Művelődési Ház igazgatója bírálta. A neves művészeti szakemberekből álló zsűri a beérkezett 148 rajzból tíz tanuló mun káját díjazta, s több tanuló beérkezett pályaművét a kiállításon való részvételre al kalmasnak találta. A díjakat és jutalmakat az 1973. február 17-én kezdődő kiállítás megnyitásakor adja át a zsűri a nagybátonyi Bartók Béla Általános Iskola aulájában. A kiállítás megnyitása alkalmával lesz az eredményhirdetés is, amit a résztvevő tanulók nagy érdeklődéssel várnak mind a három iskolában. NÖGRÁB — 1973, február L, csütörtök LÁNG ÉS TÖVIS XH. — Mit parancsol? Elhebegem, hogy csak nézelődöm, mire megismétli érthetőbben : — Mit parancsol: snapszot, bort, vagy sört? Elnevetjük magunkat. Bemutatkozom. Kicsi szobájába tessékel. A padlótól a plafonig könyvek halmaza. Ide ritkán vetődik be a napfény, enyhe dohosság illata lengedez. A plébános bort hozat. Hiába tiltakozom, meg kell ízlelnem a gyöngyösi ne-, dűt, legalább egy kortyintást. Elmondja, hogyan él itt, remeteségében. Időnként utazgat, kitekint a világba. Levelez honi és külföldi ismerőseivel, paptársaival. Körbemutat a szobájában a könyvekre, színes levelezőlapokra, folyóiratokra célozva: — Ez itt Európa! Sőt: a nagyvilág! Itt mindent megtalálok, ami az emberiség kultúrkincse. Vannak lemezeim is. — Honnan is való? — kérdezi, miközben föltesz egy Bach-fúgát. Megmondom. Elmosolyodik: — Óh, Debrecen! A kálvinista Róma! Jártam már ott! — Amikor azt Is megmondom, hogy az apám pedig falusi kántortanító volt és még most is fejből tudom az összes dicséretet és zsoltárt. mert még én is akkor jártam iskolába, amikor konfirmálni kellett — még Inkább ki tárulkozik és szívélyesen marasztal. Megértem. Nagyon ritkán vetődik erre olyan ember, akivel művészetről, filozófiáról el lehet csevegni, finom, behűtött bor mellett. De engem most a színdarabtéma érdekel, bennem most minden ekörül forog, minden gondolatot ez ránt magához, mint mágnes avas- reszeléket. — Ugye, ezt a helyet a „csoda tette” híressé? — kérdezem. — Finoman elmosolyodik: — Inkább a hit a csodában! — Bizonyára plébános űr is tudja, hogy itt valamikor illegális kommunista találkozók is voltak a búcsúk ürügyén. — Hogyne! Ha jól emlékszem a dátumra: 1929. novemberében volt itt egy ilyen körmenet. Mindenkinek piros szegfű volt a kezében. Itt beszélték meg a szervezkedést. — Elhallgat, aprót kortyol, majd kedvesen, magyarázó- lag hozzáfűzi: — Nem vagyok ortodox! Elvégre ők is a boldogságot keresték e földön! Először itt kezdett megfogalmazódni bennem a színdarabnak az a része, amelyben Furák Terézről lesz sző. Itt és ekkor találtam meg hozzá egy építőkockát, a plébános adata alapján. Később ez be is került a darabba. Ilyen és látszólag hasonló apróságok, tünékeny pillanatok és találkozások adtak újabb és újabb támpontokat, gondolatokat, arcokat és fordulatokat Mindezt csak utólag látom így, akkor még túlságosan közelről néztem mindent, s az élmények nem váltak széjjel élesen: mi a lényeges, md a lényegtelen. Mindenesetre a plébános is megmaradt emlékezetem kaleidoszkópjában. Egyik este az étteremben megismerkedtem egy fiatalemberrel. Nekiszegeztem a kérdést: — Mit tud a várossá alakulásról? — — Most ünnepeljük — felelte természtes könnyedséggel és meghúzta a vállát. — Külön nem foglalkoztam vele. Nekem van mivel „szórakoznom”. — Hol dolgozik? — A tűzhelygyárban. A ZIM* beru — És mivel „szórakozik”? — Újítás. Kell a pénz lakásra, új bútorra, ruhára. — Nős? — Sajnos. Öt éve. — Miért sajnos? — Mert albérletben lakom. — Talán gyerek is van? — Gyerek? Albérletben? Ne tréfáljon! Kikötik előre, hogy csakis gyerek nélkül! Mintha kiírnák: kutyát behozná ti- Los! Természetesen ez is nagyban elősegíti a népszaporodást! Egy hosszú hajú, farmeres legény, akit az utcán szólítottam meg, arra a kérdésre, hogy kik voltak a nógrádi nagyok, hanyag eleganciával azt felelte: — Mindig a „fejesek” »nagyok! — Majd látva bosszan- kodásomat hozzátette: — Egyébként csodálkozni fog:, Mikszáth, Madách, Balassi Bálint, Benczúr Gyula. Na, mit szól hozzá? Nem nézte volna ki belőlem, igaz? Ez a „szerelés” csak nyáron van így. — És egyébként? — Diák vagyok. — Mit tud Szalvai Mihály- ról? — A neve ismerős. Egy orvos ismerősömet arról faggattam: hányán születtek itt az utóbbi húsz esztendő alatt? — Pontosan nem tudom — válaszolta. — De egy biztos: sokkal kevesebben, mint kellett volna. — De hiszen a statisztika szerint a város 11 OOO fővel gyarapodott! — Igen, a bejárókkal. De kevesebben születtek, mint amennyi új lakás épült. (Zárójelben jegyzem meg: 6000 űj lakásról van szó!) Persze — fűzte hozzá még — az is tény, hogy egy évszázadot ugrottunk. Új kórház, fölszerelés, sokkal több orvos és a tüdőbaj például szinte már egyáltalában nem létezik nálunk. (Folytatjuk)
