Nógrád. 1973. február (29. évfolyam. 26-49. szám)

1973-02-17 / 40. szám

\ Mozogva élni! Ne legyeit lyukas a kezünk Bosszantó dolog, ha elej­tünk valamit. Küiünüoen ak­kor, ha az elejtett tárgy en­nek következtében helyrehoz­hatatlanul károsodik. Nem jó dolog például elejteni felhú­zás közben az óránkat De az értékes 6zép pohárért is kár, ha kicsúszik a kezünk­ből. Vannak olyan emberek, akikkel gyakran előfordul, hogy valamit elejtenek, vé­letlenül eltörnek. Ugyanezek az emberek sűrűbben szen­vednek a köznapi életben ki- sebb-nagyabb sérüléseket. Ez pedig már nem véletlen do- , log, érdemes rajta elgondol­kozni. A véletlen, amit általában okolunk a kisebb-nagyobb sárokért vagy sérülésekért tulajdonképpen — nem vélet­len. Arról van szó, ugyanis ebben az esetben, hogy a tár­gyakat sűrűn elejtő egyén nem rendelkezik bizonyos tulajdonságokkal. Ezt gyűjtő­néven egyszerűen ügyetlen­ségnek hívjuk, de ez nem fe­di pontosan a fogalmat A jobb megközelítés érdekében vizsgáljuk meg az üvegpohár eltérésének néhány gyakrab­ban előforduló lehetőségét Az asztal szélén álló pohár „halála” sokszor úgy követ­kezik be, hogy kezünkkel, vagy testünkkel „véletlenül” leverjük. A másik gyakori eset, hogy a pohárért nyú­lunk, de nem jól számítjuk ki a mozdulatot s kezünkkel le­verjük. Máskor a kézben le­vő poharat elengedjük — szinte akaratunktól függetle­nül — s az a földire esik. Mindhárom esetben akad vaiami közős. Az asztalon ál­ló pohár véletlen leverése ab­ból adódik, hogy a „tettes” részben figyelmetlen, részben pedig nem jól számítja ki sa­ját mozgásirányát. Hasonló a probléma a mellényúlással és a véletlen elejtéssel is. Ezt el­lenkező előjelű példák is jól mutatják. Egy kisgyermek játszadozás közben levert egy poharat. A mellette ülő férfi reflexszerűen kinyújtotta a lábát, s földet érés előtt a po­hár cipője puha tetejére esett és csak onnan fordult le a földre. A pohár így termé­szetesen nem törött eiL A po­hár megmentőjéről kiderült, hogy aktív labdarúgó, s az is, hogy szinte önkéntelenül tette lábát a lehulló tárgy alá. Egy másik hasonló esetnél a lehulló poharat egy fiatal lány kapta el már földközel­ben a kezével. Ö röplabdázó volt, s szintén tudat nélkül kapott a hulló pohár után, mert megszokta, hogy a pá­lyán váratlanul érkező labdá­kat sem szabad leesni hagy­ná. A példák azt mutatják, hogy vannak emberek, akik rendelkeznek az önkéntelen figyelem és mozgáskészség képességével, mások pedig nem. Az nyilvánvaló, hogy a sportemberek ilyen készsége a gyakorlás folyamán fejlődött ki, míg az ezzel nem rendel­kezők — az ügyetlenek — nem végeztek ilyen irányú gyakorlatokat. Az élet viteléhez, szükséges bizonyos figyelőkészség gyors és koordinált mozgásképesség. Akik ennek híjával vannak, sokat csetlenek-botlanak, s ráadásul állandóan fokozott balesetveszélynek vannak ki­téve. Kézenfekvő tehát, hogy az ilyen fogyatékosságon se­gíteni kell. Ehhez legjobb módszer a rendszeres sport- tevékenység, s ezen belül is a különböző labdajátékok. A mozgó labdával bánni, komoly mozgáskészséget, figyelmet, sőt reflexet követel. Labdáz­zunk tehát minél gyakrabban. Kapjuk ed a magasra dobott labdát, próbálkozzunk meg célba dobni Sose búsuljunk, ha eleinte nem sikerül. Ne feledjük, gyakorlat teszi a mestert Hasznosak a sportszerű lab­dajátékok. Az asztalitenisz például nagy mértékben fo­kozza figyelőkészségünket, kifejleszti a reflexeket. Ki­rándulásokon alakítsunk csa­patokat, s kézilabdázzunk. Ka­punak megfelel akár két le­tűzött ág is. Bárhol űzhető a tollaslabda is, kellékei nem drágák; Ha ügyességünket, figyelő- képességünket fejleszteni kí­vánjuk, sose tévesszük szem előli, hogy a fő dolog a rend­szeresség és a fokozatosság. Eleinte csak keveset vállal­junk, ha fáradunk, ne foly­tassuk a gyakorlást. A fáradt ember ugyanis nem képes a tanulásra, képességei nem fejlődnek. A rendszeres és fejlődő terhelésű gyakorlás viszont felfrissít, fizikai álla­potunkban is javulást ered­ményez. Ne nyugodjunk bele tehát ügyetlenségünkbe, segítsünk rajta. Ezzel szebbé tesszük életünket Honvédelmi Kupa lövészverseny Az MHSZ 25 éves Jubileu­ma tiszteletére, valamint a Vörös Hadsereg megalakulásá­riak évfordulója alkalmából rendezik a Honvédelmi Kupái l ivészverseny III. fordulóját Salgótarjánban, a zagyvara­kodói lőtéren. A február 25- en, vasárnap sorra kerülő lö­vészversenyen a város fia­taljait és az ifiúgárdlstákat várják a rendezők. Volán 2. sz. Vállalat érte­síti ügyfeleit, hogy a Volán 2. sz. Vállalat Salgótarján. | Üzemanyag-átvevő 1. nyomatú bélyegző elveszett, érvénytelen! Akitől többet várnak / Tehetséges futballista, nagy nyeresége lehet a csatárso­runknak — így beszéltek a PKSE-szurkolók úgy három évvel ezelőtt, amikor Maksó Miklós Hasznosról a pásztói láfedárúffóósapathöz került. Az akkor 18 éves szőke hajú fiú az alacsonyabb osztályban már sokszor felhívta magára a fi- gyemet. Technikás, ügyesen cselező és bátran kapura törő játékos hírében állott. — Kiskaromban a csatár­sor minden posztján játszot­tam, de úgy érzem az igazi helvem a támadósor közepén van — mondja magyc- 'zólag. Az első csapatba nehéz volt bekerülnie. Gyakran ült a kis- padon. Érzése szerint túl gyakran. Végre, másfél év után Sashalmon sor kerülhe­tett a bemutatkozásra. — Csereként álltam be. Jól ment a játék és a győztes gólt nekem sikerült megsze­rezni. Sikeres debütálása után váltakozva szerepelt. Jó né­hányszor bizonyította tudá­sát, de bizony többször adós maradt a várt jó játékkal. — Nagyon szeretek futbal­lozni. Jól érzem magam a csapatban» de eléggé balsze­rencsés vagyok. Jóformán minden évben akadt egy-két olyan sérülésem, ami hosz- szabb-rövidebb ideig megaka­dályozott a játékban — érvel kellő meggyőzéssel. Szeretné végre teljes bajnokságban azt nyújtani, amit várnak tőle. És amire kép>es. Természetesen sérülés nélkül. — Sajnos vannak gyengé­im — mondja. — Javulnom kell a csapatjátékban és fo­koznom kell a lövőerőt. Nem (szeretek ígérgetni, de változ­tatni fogok edzéseim intenzi­tásán is. Azt hiszem van tar­tozásom és nem akarok adós maradni. Szorgalmán, akaraterején múlik minden, hogy adóssá­gát törleszthesse. Reméljük, hogy igazi sportemberhez mél­tóan megtartja a szavát. A. L, I ^ Xógmegyei Patyolat Vállalat 20 éve a lakosság szolgálatában ! FEST. IUBOS, TESZT ÍT. eKprcss-halöridöre is ! Átvevőhelyek: a megyei és tárást székhelyeken és a nagyobb községekben ! SPORT Sakk Szakmunkástanulók versenye Salgótarjánban A Mü.M 211-es szakmunkás- képző intézetében került meg­rendezésre pénteken délelőtt Salgótarjánban a szakmun­kástanulók 1973. évi megyei egyéni bajnoksága. A Munka­ügyi Minisztérium és a Ma­gyar Sakk Szövetség ebben az évben első ízben rendezi meg a szakmunkástanulók orszá­gos bajnokságát, ahol a me­gyék és a főváros legjobbjai ülnek asztalhoz április 9—11 között. A salgótarjáni megyei dön­tőt megelőzően Balassagyar­maton, Nagybátonyban és a megyeszékhely szakmunkás- képző intézeteiben a háziver­senyeken megközelítően száz leány- és fiútanuló vett részt, s a legjobbak kerültek a me­gyei döntőbe. A lányok hatos döntőjében körmérkőzést vívtak a részt­vevők és a győzelmet pont­veszteség nélkül, jó játékkal Berzák Rozália II. éves sza­básztanuló szerezte meg. A holtversenyt a több sötét szín­nel nyert játszma döntötte el, miután a Berger-Sonneborg számítás és az egymás elleni eredmény sem hozott döntést. Végeredményt: 1. Berzák Rozália (Mü.M. 211. St.) 5, 2. Szőllősi Júla (Mü.M. 209. N.-bátony) 3. 3. Czikora Olga (Mü.M. 211.' St.) 3, 4. Szőllősi Zsuzsanna (Mü.M. 209. N.-bátony) 3, 5. Révai Ildikó (Mü.M. 211. St.) I, 6. Ott Mária (MüM, 209. N.-bátony) 0 pont, A fiúk döntőjében tízen vol­tak jogosultak részt venni, s a versenyt ötfordulós svájci rendszerben vívták. Végered­mény: "1. Abri Ferenc (Mü.M. 211. St.) 4,5, 2. Kassai Sándor (Mü.M. 211. St.) 4, 3. Szilá­gyi Dezső (Mü.M. 211. St.) 3,5, 4. Magyar Árpád (Mü.M. 217. Bgy.) 3, 5. Telek Nándor (Mü.M. 211. St.) 2, 6. Oláh László (Mü.M. 209, N.-bátony) 2, 7. Demus József (Mü.M. 217. Bgy.) 2, 8. Almási László (Mü.M. 209. N.-bátony) 2. 9. Halmi Zoltán (Mü.M. 209. N.-bátony) 2, 10. Nagy János (Mü.M. 217. Bgy.) 0 pont Az országos döntőn Berzák, Ábri és Kassai képviseli Nógrád megye színeit. Az el­ső ízben kiírt és megrende­zett döntő kifogástalan ren dezésben került lebonyolítás ra. Valamennyi résztvevő tisz­teletdíjat, illetve könyvjutal­mat kapott, amelyet Krenács Sándor, a salgótarjáni intézet igazgatóhelyettese adott át a verseny résztvevőinek. a sportmozgalomról ? A kérdésekkel kapcsolatban zik meg az évforduló napjá- a következőkre hívjuk fel ról. a_ versenyzők figyelmét: az el- A válaszokat kérjük leve- so EB megrendezésének idő- lezőlapon, a fejtörőszelvény pontját több forrasmű más- mellékelésével szerkesztőségünk keppen állapítja meg Éppen címére február 28-án déli 12 ezert mi a legkésőbb megje- óráig beküldeni. lent adatot vettük alapul, ____________________________ a mely a Népsport 1970. június j Kl ra|1 tvd? 16. Naptár rovatában emléke- .—_______________________ E lőkészületi mérkőzések iiisterenyei B. Építők—Egercsehi Bányász 4i3 (2:2) Ki mit tud Az V. forduló kérdéseire több helyes válasz érkezett, ám többen a 4. kérdésnél bi­zonytalankodtak. A helyes vá­laszok a következők: 1. Holczreiter Sándor, Föl­di Imre. 2. öt (pehely, köny- nyű, közép, kisnehéz, félne­héz, nehéz), 3 osztrák, 2 né­met. 3. Tatabánya. 4, 1959. Varsó. 5. 1958. Stockholm. A helyes válaszadók közűi 100 forintos könyvutalványt nyert Kosár József Somlyóbó- nya, egv-egy könyv a jutalma i következőknek: Bágyinszki Géza (Balassagyarmat), , Fáb- ri Gábor (Balassagyarmat) és Xomoróczi Csaba (Balassa­gyarmat). A VI. forduló kérdései* 1. Ki volt az a versenyző, aki a súlyemelősportban első­ként tett szert világhírnévre és a századforduló idején arat­ta sikereit? 2. Melyik francia versenyző nyert a két világháború között többször olimpiai, világ- és Európa-bajnoki aranyérmet? 3. Ki volt a magyar súly­emelősport első kiválósága, aki más sportágban is ered­ményesei) szerepelt? 4. Az első nemzetközileg Is kiváló eredményt melyik ma­gyar versenyző érte el? 5. A .súlyemelésben melyik év hozta meg a nagyarányú fejlődést? Kisterenyén 100 néző előtt játszottak a hazaiak és a sá­ros pályán kemény mérkőzés volt. A gólokon Dudás (2), Králik, Tarlós!, illetve Petrá­nyi (2), Kovács osztozott. Ma, 14.30 órai kezdettel a Kiste- renyei pályán az Ózdvidéki Bányász együttesét fogadják a hazaiak. SKSE—SÜM8E 4.0 (1:0) Karancskeszi, v.: Sütő. SKSE: Vári — Gáspár, Szol­noki, Kapás, Csala, Pünkösdi, Antal. Boros, Földi, Szeberé- nyi. Marcsok. Cs.: Marton, Táj ti, Csatlósi, Pálmák SÜMSE; Molnár — Koszta, Pindroch, Král I., Fehérvári, Dollencz, Král IÍI., Szántó, Bodor, Kálnai, Győri. Cs.:Si­mon, Horváth, Tanner, Már­ton. Az SKSE lépett fel támadó­lag. A 15. percben Boros rú­gott gólt. Félidőben mindkét csapat 3—3 játékost cserélt. A csere az SKSE csapatának tett jót, mert 6 perc alatt Boros két gólt rúgott, ezzel mester- hármast ért el. A 4. gól a 22. percben Pünkösdi 11-eső­ből esett. A mérkőzés jól se­gítette a felkészülést a sze­zonra. (farkas) Vásároljon a MÉK zöldség-gyümölcs cs Nógrád megyei MÉK, az mg tsz-ek és szövetkezeti közös vállalatok 1973. íebruár 19-én tartja zárszámadő küldöttgyűlését. élelmiszerüzleteiben, éresse telepeit!

Next

/
Thumbnails
Contents