Nógrád. 1973. január (29. évfolyam. 1-25. szám)
1973-01-14 / 11. szám
Egymillióval főbb munkavédelemre Évről évre jelentős erőfeszítéseket tesz a ZIM salgótarjáni gyáregysége az egészséges és biztonságos munka- feltételek megteremtésére. Tavaly majdnem négy és fél millió forintot költött az üzem erre a célra. Főleg a sajtoló üzemrészben javultak a munkakörülmények nagy mértékben, ami abban is tükröződik, hogy egyik évről a másikra, mintegy felére csökkent a balesetek száma. Az idei munkavédelmi komplex terv még a tavalyinál is nagyobb összeget, egymillió forinttal többet, ötmillió-négyszázezer forintot irányoz elő a munkakörülmények további javítására. Tartalmasabb, változatosabb ellátás Mint ismeretes, az egészségügyi és szociális intézményekben — kórházakban, klinikákon, csecsemő- és szülőotthonokban, bölcsődékben stb. — a napi élelmezési nyersanyagnormát januártól több mint 15 százalékkal emelték. Vannak olyan intézmények is, ahol az emelés aránya meghaladja az átlagot. A kórházakban, klinikákon, szülőotthonokban például a korábbi 15,40 forintról 19-re, a szanatóriumokban 20,40-ről 24-re, a csecsemőotthonokban 11,50-ről 13,20-ra, a szociális otthonokban 13-ról 15,60 forintra emelkedett az ellátottak napi élelmezési nyersanyag- normája Az egészségügyi és szociális intézményeknél országosan evente mintegy 150 millió forint pluszt jelent az élelmezési nyersanyagnorma emelése. A múlt évben erre a célra mintegy 750 milliót irányzott elő a költségvetés. Az emelés eredményeként az idén már csaknem 900 millió forint áll rendelkezésre az intézményeknél az élelmezéshez szükséges nyersanyagok beszerzésére. (MTI) FelsSpetényben kezdődik Zárszámadási menetrend A megye termelőszövetkezeteiben hamarosan megkezdődnek a zárszámadási közgyűlések. Manapság a szövetkezetek székházaiban szorgalmasan dolgoznak az éves mérlegen, a munkálatok sokszor a késő estébe nyúlnak. Párttaggyűléseken, vezetőségi üléseJanuár 25-én Ecsegen, január 27-én Hasznoson, január 29-én Taron, január 30-án Kálión, január 31-én Kutasón lesz közgyűlés. A salgótarjáni járás 13 közös gazdasága közül Kazáron, Cereden és Karancslapujtőn részközgyűlést tartanak. A járás elken foglalkoznak az éves ső zárszámadó közgyűlését ja- számvetéssel, hogy azután a nuár 27-én Mátraverebélyben közgyűlés elé terjesszék. tartják. Február 2-án KaA megyében elsőként Fel- rancslapujtőn, február 3-án sőpetényben rendezik meg ä Homokterenyén, Kazáron és zárszámadást, január 20-án. A Somoskőújfaluban bofiyolíta- balassagyarmati járás közös nák le évzáró közgyűlést. A gazdaságai közül január 26- szécsényi járásban három terűn Terényben és Nógrád- kövesden, január 30-án Szügyben és Csitáron, február 2-án Becskén és Cser- hátsurányban tartanak zárszámadó közgyűlést. Januárban a pásztói járásban 5 közgyűlést bonyolítanák le. melőszövetkezetben rendeznek januárban zárszámadást. Január 27-én Hollókőn és Ma- gyargécben, január 31-én pedig Nagylócon lesz zárszámadó közgyűlést. — R — Űj felnőtt- \ Eszmények oktatási forma Balassagyarmaton A dolgozók általános Iskolájának rövidített formája, az úgynevezett 160 órás forma január 1-tól működik Balassagyarmaton. E felnőttoktatási forma népszerűségnek örvend a dolgozók körében. így végzi például az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályát a Húsipari Vállalat 25, a fémipar 35, s még több intézmény számos dolgozója. E felnőttoktatási forma többek között azért népszerű, mert rövid idő alatt nyújt lehetőséget a hiányzó ismeretek pótlására. Miről szól a film? Ez kérem nem költői kér- des. Ez a neve az új rejtvényjátéknak, amelyet a salgótarjáni November 7. Filmszínház látogatói találtak ki. Ha feliratos filmet adnak, nem lehet játszani, annál inkább, ha szinkronizáltat. Példának okáért fehér házfal tűnik fel a filmvásznon, amely előtt magányosan áll egy asszony fekete ruhában. A világ minden szenvedése ott ül az. arcán, de sohasem fogjuk megtudni, mitől szenved olyan mérhetetlenül, mert mintha a világ minden papírzacskóját egyszerre gyűrnék, gyömöszölnék a nézőtéren. Csak találgatni lehet. A következő filmkockán egy férfi telefonál. Mond valamit, azután belefúj a kagylóba. Közben hatan bejönnek a nézőtérre; széknyikorgás, ajtócsapkodás. A filmszereplő a fülébe dugja az ujját, mérgesen rázza a fejét. Ű sem hall, ez is valami. Kéklő tenger a vásznon, a hullámok haragosan csapkodják a parti sziklákat. De amit hallani lehet, az nem a habok moraja. Sőt, már nem is ■ moraj, mert felsipít egy felháborodott hang: ne az — Ha beszélgetni akar, jöjjön moziba, nézze meg ember! — De asszonyom, maga sokkal hangosabban beszél — jegyzi meg valaki, de azonnal letorkolják; — Ha most maga is beszélni kezd, még nagyobb lesz a zaj, nem veszi észre? — Hát azért hallgasson el legalább maga — szól vissza az előbbi férfi. — Micsoda dolog ez? Énrám szól, amikor én éppen azért szólok, hogy csend legyen végre? Hogy hová szalad az a macska ott a filmen? Nem tudom, mert már legalább százan pisszegnek. Talán éppen azért szalad. De lehet, hogy egy egér fut előtte. Vagy egy kutya mögötte. Biztosan ugat is, de ezt a hangorkánt nem képes szegény túlugatni. Mindenesetre találgassunk. Aki nyer, kap egy csomag savanyú cukrot, és többször nem indulhat a versenyben. Miért pont savanyú cukor a díja? Mert legközelebb ő zörög majd a zacskóval, hogy mások is játszhassanak. Sz. K. Tüzek a hűsffistölikben Ebben az évben már több mint százezer forint értékű húsáru égett el a gondatlanul végzett füstölés miatt. Nóg- rádban is előfordult már az új esztendőben, hogy majdnem begyulladt a füstölő, és csak az éberségen múlott, nem egy helyen, hogy nem keletkezett tetemes anyagi kár. A disznóölések még januárban is tartanak és folynak a házi füstölések is. A tűzoltó-parancsnokság fel hívja a figyelmet: húsfüstölőt csak éghetetlen anyagból szabad készíteni, a füstölő elhelyezésénél be kell tartani a megfelelő tűztávolságot, gondoskodni kell a fokozott ellenőrzésről, felügyeletről. a Bolyai Gimnáziumban A tar jani Bolyai Gimnáziumban hamarosan sor kerül az egri diáknapokra készülődő tanulóik előzetes bemutatkozására. Jelentkezett többek között az iskola énekkara, irodalmi színpada, szavalok és szólóénekesek- Az iskolai bemutatón döntik majd el, kik érdemesek arra, hogy az iskolát a diáknapokon képviseljék. ♦ Ebben az évben is megrendezi a gimnázium hagyományos farsangi bálját, amelyre előreláthatólag február közepén kerül sor. • ★ A hónap végén az iskola Kazinczy- — szépkiejtési — versenyt rendez tanulói részére. ★ Január 16-án kerül sor az elmúlt félév munkájának értékelésére a szülői értekezletek keretében. Ez alkalommal a közoktatás-politikai határozatról is tájékoztatják a szülőket. Az iskola tizenegy tanulója pályázik az idén külföldi egyetemi ösztöndíjra. A most leadott jelentkezési lapokat a Szovjetunió és az NDK orvosi, műszaki egyetemeire továbbítják. * Hnssoakét mustrák gép. Huszonkét konfekcióipari gépet vásárolt egy felszámolt osztrák harisnyagyártói a Budapesti Harisnyagyár. A berendezéseket február végéig a nagyba tonyi gyáregységben helyezik üzembe. — Lövészklub. Pásztón a Mikszáth Gimnáziumban lö- vészkiub alakul. A fegyvereket már beszerezték, hamarosan megválasztják a klub vezetőjét is. — Az első véradók. A pásztói járásban először a tar iák vették ki részüket az önkéntes véradóakcióból január 12-én. A vezetőség jő szervező munkájának is szerepe van abban, hogy igen sokan: 80- an adtak vért. — Beértek a jóízű hazai narancsok. A szegedi egyetemi botanikus kert üvegházában a narancsfa gyümölcsei sárgára értek. A szépen fejlett termések egyenként legalább negyedkilósak. Formájúk. szebb, zamatuk jobb az importált narancsénál— A tigris szájában. Hát- borzongató, de szerencsés kimenetelű kalandban volt része egy 14 éves ausztráliai fiúnak, aki városának, Perth- nek egyik utcáján a kíváncsiskodók első sorából nézte végig egy eirkuszi előadás hírverését A bemutatón szereplő egyik tigris hirtelen ráugrott a fiúra és szájába kapta fejét. Ezzel azonban úgy látszik el is párolgott a fenevad harci kedve, mert békésen tűrte, hogy az ápolók nagy üggyel-bajjal kiszabadítsák fogai közül az áldozatot. A fiú végül is a fején elhelyezett 27 öltéssel megúszta az esetet. — Világrekorder-várományos magyar trófeák. A hazai vadászat történetének egyik legsikeresebb éve volt a tavalyi — tájékoztatták a MÉM vadászati osztályán az MTI munkatársát, összesen 2139 szarvastrófeát bíráltak el, ebből 135 aranyérmet érdemelt, 384 ezüstöt és 704 pedig bronzérmet. Ezeken a sikereken túl talán legörvendete- sebb, hogy továbbra is Magyarország tartja a világrekordot; 1972-ben ugyanis a korábbi években elejtett, s azóta világrekortiemek minősített szarvasnál három ponttal Jobb” példányt ejtettek el a Zala megyei Lenti mellett. A trófea egyelőre csak világrekorder-várományos, ugyanis a cím odaítéléséről a nemzetközi tórfeabíráló bizottság dönt majd. — Tüzelőhiány. Az Egyesült Államokban uralkodó szokatlanul hideg időjárás nyomán több városban tüzelőanyaghiány lépett fel. Texasban számos iskolát bezártak és több gyár csak rövidített munkaidővel működik. NAPTÁR 1973. január 14., vasárnap, Bódog napja. A Nap kel: 7-28, nyugszik: 16.19 órakor. A Hold kel: 11.42, nyugszik: 2.47 órakor. ★ 1973. január 15., hétfő, Loránd napja. A Nap kel: 7.28, nyugszik: 16.20 órakor. A Hold kel: 12.29, nyugszik: 4.05 órakor. Helyenként esel Várható időjárás ma estig: időmként kissé megnövekvő felhőzet csapadék nélkül. Mérsékelt, a keleti megyékben helyenként még élénk északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap, általában kevéssel fagy» pont felett, a tartósan ködös helyeken mínusz 3 fok körül. (MTI) Hetven három négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, a 2. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 73 fogadó ért el, nyereményük egyenként 60 514 Ft. Három találata 5681 fogadónak volt, nyereményül?: egyenként 389 Ft. A két- találatos szelvények száma 162 027 db., ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a . nyereményilleték levonása után értendők. (MTI) — Sérült miniszter- Törött lábakkal és összezúzott csuklóval került ki országúti balesetébői Egon Jensen dán belügyminiszter. Kocsija pénteken mintegy háromszáz más járművel (!) együtt egy súlyos összeütközés-sorozat részese volt. A rendőrség szerint, a fővárosba vezető úton a tömegkarambolt a rendkívül ködös időjárás és a csúszós úttest okozta. A miniszter gépkocsija — akárcsak két másik autó — tüzet fogott. Jensen állapota nem ad aggodalomra okot. Mint látható, a salgótarjáni távolsági autóbusz-állomáson semmi sem korlátozza az utasokat a tülekedésben. Aki ügyesebb, előbb szállhat fel: a terelőkorlát, amelynek két tartóoszlopa kivehető a képen, inkább hátráltatja a közlekedést mint segíti. Mindösz- sze arra jó, hogy legyen mit kerülgetni, de a sorrend meghatározását semmiféleképpen nem szolgálja. Ta-lán, ha az autóbusz a korlát mellett áll na meg... — fodor — Ä hirtsfah figyelmébe A veszettség megszüntetése érdekében ragadozóirtást végeztek január 5-tól kezdődően a Börzsönyben, a Szokolya, Kóspallag és Márianosztra községek által határolt területen, és ezért az említett községekhez tartozó erdőkben sztrichninnel mérgezett csalétkeket helyeztek el. Ismeretes, hogy a sztrichnin egyike a legveszedelmesebb, gyorsan ölő mérgeknek, ezért a kihelyezett mérgezett falatokhoz, szokatlan tárgyakhoz, elhullott állatokhoz nyúlni nemcsak tilos, de életveszélyes. A veszélyre a méregfalatok mellé kitett: „A mérgezett anyagot érinteni, elvinni nem szabad” feliratú táblák is felhívják erre a figyelmet. Orvosi ügyelet Salgótarjánban az Úttörők útja 3/a. szám alatt ma reggel 6 órától este 6 óráig dr. Cserkút! Gábor, este 6 órától hétfő reggel 6 óráig dr. Rezsabek Maria az ügyeletes orvos. Indokolt esetben az ügyeletes orvost a 11-44-es telefonon lehet hívni. A gyógyszertári ügyeletét Salgótarjánban a Pécsim Üzletházban levő gyógyszertár látja el. Balassagyarmaton a városi kórházban ma egész nap hétfő reggel 7 óráig dr. Tolnai László az ügyeletes orvos. A salgótarjáni járás (Salgótarján, SZTK-rendelö, 15-31-es telefon) ügyeletes orvosa dr. Serfőző István, Nagybátonyban a 3-as sz- orvosi rendelőben dr. PU- majer Nándor tart ügyeletet. Körzeti óvoda Kéibodonyban Figyelmet érdemlő kezdeményezéseként a Kétbodonyl közös Tanács körzeti óvodát szervezett a hozzátartozó községek részére, önállóan egyik községben sem lehetett volna megoldani az óvoda megindítását, kis településekről lévén szó, sem Kisecseten, sem pedig Szentén nem állt rendelkezésre a szükséges gyermeklétszám. A körzeti óvoda Két- bodonyban szeptember 1-én kezdte meg működését, a három községből összesen 35 gyerekkel. A gyerekek Kisecsetről és Szentéről a menet- rendszerű autóbusszal járnak óvodábá, az óvoda dolgozóinak, illetve nyolcadik osztályosoknak kíséretében, minden nyolcadikos diák egy-egy kis óvodást „patronál” az autóbuszon. Az óvodát á régi tanácsházából alakítják át, ehhez a kétbodonyi termelőszövetkezet mintegy százezer forinttal járul hozzá, a munkálatok februárra befejeződnek. Az óvoda addig megfelelő körülmények között iskola- épületben működik. — Vágják a nádat. A Velencei-tavon, a 15—20 centiméter vastagra hízott jégen, már dolgoznak a korszerű nádvágó gépek, a „pelikánok”. Két „pelikán”, négy törpe traktor és negyven munkás takarítja be a termést. A Velencei Nádgazdaság a tervek szerint az idén 600 ezer kéve nádat „arat le”. A munkával jól haladnak, a hét végén levágták az idei 200 ezredik kévét felkészült az < influenzára a Chinoin Hazánk legnagyobb gyógyszergyára, a Chinoin felkészült az influenzás megbetegedések gyógyszerezésére. Életmentő, nagyhatású szereikből, így a Tetránból akár megkétszereződő igényeket is képes kielégíteni Beszerezte a két fontos antibiotikum alapanyagtöbbletét i6. így a szövődményes megbetegedések^ gyógyításában kiváló hatású Oxacillin és MetticiUin a szokásosnál 2—3-6zor nagyobb mennyiségben is gyártható. NOGRAD. a Magyal Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapla Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján Petén a. L Telefon: 89-94. 83-95. 83-96. « 17. i?őszeikesztő: 13-9?- 14-40. Sportrovat: tl-’S'l. fhszaka! szerkesztés 13-05. Kiadja a Nógrád megyei lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: VIDA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u 1. Telefon: 10-39 terjeszti: m Magyar Posta. Előfizethető! a helyi postahivataloknai és • kézbesítőknél Előfizetési dij egy hón.ip.-a ts terhit. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Salgótarján. Petőt! u, j, Pv.: Szvoboda Zoltán mb. igazgató. Index-szám: 25 ms.