Nógrád. 1973. január (29. évfolyam. 1-25. szám)
1973-01-14 / 11. szám
Madách Imre: Az ember tragédiája (Részlet) X. SZÍN. (Farkas András illusztrációja) TANÍTVÁNY: Kegyes voltál magadhoz hívni, mester, ígérvén, hogy tudvágyamat betöltőd, S mélyebben engedsz a dolgokba néznem, Mint másra célszerűnek tartod azt ÁDÁM: Igaz, igaz, szorgalmad oly kitűnő,, Hogy ez előnyre méltán tart jogot TANÍTVÁNY: ím, itt vagyok, lelkem vágytői remeg Belátni a természet műhelyébe, Felfogni mindent és élvezni jobban, Uralkodván felsőbbség érzetével Anyag- s szellemvilágban egyaránt. ÁDÁM: Sokat kívánsz. Paránya a világnak, Hogy lássad át a nagyszerű egészet? Uralmat kérsz, élvet kérsz és tudást. Ha súlyától nem dűlne öszve kebled S mind ezt elérnéd, Istenné leendnél Kevesbet óhajts tán elérheted. TANÍTVÁNY: Bármely titkát fejtsd hát meg a tudásnak, Nagy férfiú, én csák nyerek vele. Most érzem, semmit fel nem fogok. ADÄM: Jól van tehát, látom, te érdemes vagy, S a legrejtettebb szentélyig beviszlek; Lásd a valót, mint én látom magam De nem les-é avatlan hallgató? mert Az az igazság rettentő, halálos, Ha nép közé megy a mai világban. Majd jő idő, oh! bár itt lenne már, Midőn utcákon fogják azt beszélni. De akkor a nép sem lesz kiskorú. Most adj kezet, hogy el nem árulod, A mit megértesz. így! halljad tehát! TANÍTVÁNY: Mint reszketek vágytól és félelemtől..! ÁDÁM: Mit is mondái előbb, fiam, nekem? TANÍTVÁNY: Hogy lényegében semmit nem fogok feL ÁDÁM: (Vigyázattal): No, látod, én sem, — s hidd el, senki más. A bölcselet csupán költészete Azoknak, mikről még nincsen fogalmunk. S egyéb tanok közt ez legjámborabb még; Mert csak magában múltat csendesen, Agyrémekkel hímzett világa közt. De számtalan egyéb oly társa van, Mely fontos arccal rajzol a porondban, Egyik vonalt örvénynek mondogatja, Szentélynek a kört, hogy már-már kacagsz A vígjátékon, a midőn belátod, Mi rettentő komoly csíny az egész Mert míg szorult kebellel és remegve, Kerüli minden a por-rajzokat, Itt-ott kelepce áll, s a vakmerőt, Ki általlépi, véresen megejti, Ily dőreség áll, látod, szüntelen Utunkba, szentséges kegyeletül Védő a már megalakult hatalmat. TANÍTVÁNY: Ah értlek, értlek, s így lesz-é őrökre? ÁDÁM: Egykor nevetni fognak az egészen. Az államférfit, kit nagynak neveztünk, Az orthodoxot. a kit bámulánk — Komédiásnak nézi az utókor, Ha a valódi nagyság lép helyébe, Az egyszerű és a természetes, Mely ott ugrat csupán, a hol gödör Van, Ottan hagy utat, a hol nyílt a tér. S a tant, mely most őrültséghez vezet Szövevényes voltával, akkoron Bár nem tanulja senki, minden érti. ♦MAIJACH IMRE izázStven esztendeje, ISÍ3. Január íl-én született Alsósztreeovin. A Jubileum és az előkészületek alkalma, bői közlünk részleteket főmflvéből. Az ember tragédiájából. Farkas András az illusztrációkat a Tragédia finn kiadásához készítette. 8 MÓGRÁD - 1973. január 14., vasárnap Lassan bealkonyoőott, Ős & sötéttel együtt nagyra nőttek a fák. Lágyabb lett a föld, a levegő meg olyan sűrű, hogy majdnem meg lehetett simogatni. A fiú meg a lány a sarkon búcsúzkod tak. Már nem fáj annyira a fejem — mondta a lány —, kiszellőzött az úton. — Sokat tanultál ma? •— Sokat! — mondta, és a fiú vállára hajtotta a fejét. — Elkészülsz vele? — Van még három napom ... Hosszú, barna ház állt mögöttük; sötét volt minden ablaka. Csak a túlsó végén, valami üzlethelyiségből szűrődött ki egy kis sápadt fény. — A verseket is hozzáolvastad? — Csak a felét — Pedig mindet kellett volna... Akkor hirtelen kinyílt az üzletajtó. Egy öregasszony lépett ki rajta. Kezében teli vödröt tartott. — A verseket okvetlenül olvasd el; azokat mindig kérdezni szokták! — Elolvasom — bólintott lehunyt szemmel a lány. Az öregasszony nagy, billegő mozdulattal az árokba öntötte a vizet, aztán visszaindult A fiú simogatni kezdte a lány haját. Amikor az öregasszony az ajtóhoz ért, felkiáltott. — Tört volna el annak a keze, aki először inni adott magának! így kell hazajönni, minden este? A fiú keze megállt aztán lehanyatlott. Az öregasszony nem csukta be az ajtót. Valami morgás hallatszott odabentről, majd újra az 6 hangja. — így leinni magát? Száradjon el a kezem, ha még- egyszer pénzt adok neki! Csenő következett: nem hallatszott más, csak a seprő suhogása. — Ha az öregnél vizsgázol — mondta a fiú —, ne félj. 0 igazán jóságos bácsi. — Nem félek — mondta a lány. — Vizsgáztam már nála. Az öregasszony újra kezd— Nincs még egy ilyen ember! Dolgozni már nem akar, még a fát is én vágom, de inni, azt igen... Szavaira tompa nyögés felelt. — Mindig a szemét nézd, és nyugodtan beszélj. Akkor nem lesz baj most sem. — Szép szürke szemei vannak. Mindig azokat szoktam nézni! A szobában megcsörrent valami, aztán zuhanás hallatszott. — Már menni sem tud! — kiabálta az öregasszony. — Ügy leitta magát, hogy mindenbe belebotlik! De rettenetes! ^ — Biztosan segíteni fog! — mondta a fiú. — Ö mindenkinek segít. — Máskor is segített — mondta a lány, és lehajtotta a fejét. Az öregasszony újra felcsattant — Menjen arréb! Nem látja, hogy útban van? — Titeket nagyon szeret. Azt mondta, régen volt ilyen jó évfolyam... Néhány percig csend volt odabent, csak az öregasszony dohogása hallatszott. Aztán hirtelen nagy csörömpölés, meg a kiömlő víz zuhogó hangja. — Az átkozott! — jajdul föl az öregasszony. — Kiöntötte a vizet. Ezért dolgozom? Ezért gyötröm a beteg derekam? X víz lassan sűrűsödő patakokban csurgott át a küszöbön. — Mindig ezt kell csinálnom! Mások után takarítani! En aztán jól megkaptam az élettől! — De a verseket — mondta lassan a fiú —, azokat feltétlenül nézd meg. — Megnézem. Feltétlenül megnézem — mondta a lány. — Maga mellett csak Ilyen sors jutott. Csak a kínlódás, a veszekedés! Agyondolgoztam magam, aztán ezt kaptam vénségemre. Jobb lenne inkább meghalni! A fiú szólni akart, de nem jött ki hang a torkán. Csak álltak egymás mellett, és nézték a földet. Odabent újra megzörrent valami, aztán megint csörömpölés hallatszott. — Még- ezt is összetöri? — kiáltott az öregasszony. — Menjen innen! Menjen innen, maga, átkozott! A lány megrázkódott; arcát a fiú vállához szorította. Aztán az öregember megjelent az ajtóban. A sárga fényben megvillantak torz vonásai. Az öregasszony ütött még egyet, majd lehanyatlott a keze. Nehézkes léptekkel indult vissza a szobába. Az öreg az ajtófélfának támaszkodva állt egy ideig; amikor már nem bírta tovább, szép lassan lecsúszott a küszöbre. A fiú mind a két karjával átölelte a lányt. Táskája a földre esett. Aztán az öregasszony kijött, fölráncigálta az öreget, és behúzta a szobába. Az ajtó nagyot csörrent utánuk! Odakint erősebben fújt a szél; megemelte a lány haját. — Sanyikám! Ugye, mi soha? Ugye, soha, de soha... — Soha — mondta a fiú, és megszorította a lány kezét. DEMfiNY OTTÓ: VITÉZ Költó a nyitott sír előtt — átfújja őt a szél. > Alom-lugas, Polgárlány? Halk idill zöngicsél. Kulacs, vándorbot. A gúnyát vastag por lepi. Lehetett volna oktató! Szűrét ki tette ki? A bálozók, a kényesek, a karneváli had. ő, aki sohasem volt irigy; papír fölött vigad. S ha verset ír — keserveset Barokk báj lengi be. ^ Vágya — miként az orra — nagy. Tüzel sötét szeme. És oskoláról álmodik, hol jó parasztfiak... Sípol a tüdő, vér bugyog. Avarba hull a makk. Gondolatmorzsák A legjobb barit is gyanússá válik, ha meg akarja mutatni a bélyeggyűjteményét. Az őszinteség káros dolog. A kártyás is veszít, ha belelátnak a lapjába. ★ Megfigyeltem, hogy amikor az egér interpellál, a macskáknak mindig ragyog a szeme. ★ Jaj Európának, mióta női csizmák taposnak rajta.x * A varjak hatalomátvétele óta sztrájkéinak a postagalambok. ir A békák azért brekegnek, hogy biztosítsák a többséget a szavazáson. * Az igazság az volna, ha az árulót megbüntetik, a kakas se vigye el szárazon. *! Végső érvük csak a nőknek van. Bosszant, hogy mindenből kimaradok. * Szeretem a rókát, van bennük valami egymásból. LÉPCSŐK Cs. D« te. Akácz László: Ugye, mi soha... Fkélélőtt kapta az értesítést, hogy átveheti a személyi ^ igazolványát a kerületi rendőrkapitányságon. Az üzemi postás adta a kezébe. Remegni kezdett a gyomra, nem tudott a munkájára figyelni. Az a francos személyi, ilyen az ő szerencséje. Valahol legbelül nyugtatgatta egy hang; nyugi öregem, nem tudnak semmit, mert különben már személyesen jöttek volna érted. Letörölte a homlokáról az izzadságot és elindította a gépét Munkaidő után lassan készülődött. Alaposan lezuhanyozott, percekig vacakolt az ingével. Tarhonya, a haverja még meg is kérdezte: — Mi van Col, csak nem randira készülsz? A Col, a Colos rövidítése volt, így nevezte mindenki hórihorgas termete miatt. Az edzője ragasztotta rá a nevet, Kálmán bácsi, a fiatalok bálványa. Szűk szavú, kemény emberke, már 15 éve gyúrja a vállalat kosarasait. „Sportszerű életmód, rendszeres edzés! Ezt véssétek az agyatokba fiúkák!” — szokta mondogatni minden edzésen. Kálmán bácsiban az a jó, hogy a mérkőzéseken lelket önt az emberbe. ű is, valahányszor biztató helyzetbe kerül, hallja az öreg rekedt kiáltását: „Col, dobj kosárra!” És ő, Col, olyankor mindig dob és mindig talál. Kálmán bácsival csak egy baj van:-nem érti meg, hogy nem lehet jelen minden edzésen. Képtelen hosszabb időre magára hagyni Apót, aki már két éve magatehetetlen. Mondja. ugyan mindig; menj csak fiam, nincs nekem szükségem semmire, nem kell mindig az ágyam mellett rostokolni! Nevetséges; .mündig” így mondja az öreg. Pedig csak esténként jut ideje arra, hogy ellássa a lakást, hogy rendet tegyen, kotyvasszon valami meleget Apónak, meg kimossa a legszükségesebbeket. Női dolgok ezek, tudja jól, mégis szí- i vesen csinálja. Úgy belerögződött, olyan családiasak ezek az esték, ö tesz-vesz, Apf meg beszél, beszél, kibeszéli az egész napi szótlanságát. Nem csak udvariasságból figyel ezekre a mesékre, valóban érdeklik az érdekes történetek. Apó fiatal ével, komiszságai. Fenéket komi6Zságok! Apó nem is tudna rossz lenni a nagy. meleg szivével. Ennek köszönheti ő is, hogy nem kellett a gyerekkorát nevelő- intézetben töltenie. .. .Toprongyos kis figura érkezett az intézetbe, egy a sok közül. Adtak rá formaruhát, kijelölték a helyét az ebédlőben. Egy hét sem telt el, amikor a kis koszos — ő volt az — nekilódult a kerítésnek. Óriási volt a kerítés — azon túl a világ... Az öreg kertész éppen hazaindult, amikor rátalált. Kérdezett emberi hangon, ó meg bőgve vála- 6zolgatott. „Mit kezd maga a kis fizetéséből egy ilyen kölyökkel?’’ — kérdezte másnap az igazgató. „Majd elboldogulunk” — felelte a kertész. így került Apóhoz. Gyakran kérdezik a gyárban: „Mit kezdesz a tanulófizetésedből egy olyan rozoga vénséggel?” ű is azt feleü amit Apó annak idején: „Valahogy elboldogulunk...” A kerületi kapitányság előtt egy rendőr állította meg: •— Második emelet 24. — morogta. Második emelet 24. Megérkeztünk. Mielőtt bekopogott volna, akaratlanul végigsimított a kabátján. — Várjon sorára — mordult oda az asztal mögül egy fekete szépség. Hogy teszi magát, játssza a kimértet, de azért a szeme sarkából idepislog. Kilenc, tíz, tizenegy... ó egek, tizenegy gomb van elől a blúzán. Ezzel aztán vacakolhat reggelente. „Jöjjön csak fiatalember” = hallotta valahonnan messziről. Most vette csak észre, hogy az irodából még egy szoba nyílik. Ez a százados, vagy mi a csoda, lehet vagy 150 centi. Jól összekerültek. Col és a 150 centis százados. Röhej, de megnyugtató. Ez nem fogja őt pofon csapni, annyi biztos. Különben is, miért csapná pofon? Visszaadja a személyiét és kész. Esetleg fizetnie kell valamennyit a hanyagságáért. . meg ilyen szövegek. A tizenegy gombos becsukta az ajtót. — Hát fiatalember, hogy is van a személyivel? Most mit méreget itt engem? Mi az, mi is van? Megtörtént már jobb helyeken is. hogy elhagyták. — Én nem is tudom, véletlenül eL . véletlenül..., biztos kiesett a táskámból — hadarta zavartan. Nyugi, nyugi öregem, csak semmi pánik. Nem hívjuk fel magunkra a figyelmet. Nem képzelődünk, semmit nem tudnak ezek itt. — Becses véleménye szerint hol történhetett az eset? Na, ez gúnyos volt egy kicsit. Azt kell mondani, hogy a vonaton, igen a vonaton, mert az állomáson még megvolt. .. — Csak a vonaton száza.,. (na, most mi a fenének nevezze?) — Szóval a vonaton? — Igen, tetszik tudni, mert az állomáson, amikor a jegyet váltottam, még megvolt. — Úgy, jól van fiam, foglaljon helyet. Tériké! Hozzon egy csomag Fecskét! Szóval a tizenegy gombost Terikének hívják, és ez az úr itt hosszabb beszélgetést tervez. — Kérem, rágyújthatok? — Gyújtson csak, fiam Szóval a vonaton? Miért hihetetlen az. hogy valaki elhagyja az igazolványát a vonaton? Mit lovagol ezen a szón?
