Nógrád. 1973. január (29. évfolyam. 1-25. szám)
1973-01-12 / 9. szám
A barátság utján ft z elmúlt évben, melyre még vissza-visszatekintünk, számos fontos esemény, tevékenység között is különösen figyelemreméltó az a munka, amelyet a magyar- szovjet barátság ápolása érdekében az MSZBT-tagcso- portok országszerte, így megyénkben is végeztek. Alig több mint egy évvel az MSZBT-kongresszus után jóleső érzéssel állapítható meg, hogy a Nógrád megyei tagcsoportok száma örvendetesen növekedett, a programok száma,' s a politikai és kulturális tevékenység színvonala emelkedett. Az új szervezeti formában egyre több helyütt találták meg a magyar— szovjet barátság ápolásának, mélyítésének helyi lehetőségeit. 1972-ben tíz új tagcsoport alakult, s kezdte meg munkáját a pártszervezetek irányításával, támogatásával, a nagyobb múltra visszatekintő csoportok tapasztalatainak felhasználósával. A kedvező változás, a nagyobb aktivitás, az önálló cselekvési formák terjedése, a tudatosabb politikai nevelő- munka több tényező együttes hatására bontakozott ki. Mindenekelőtt a pártszervezetek fokozottabb figyelme, törődése, az általuk támasztott igények növekedése és konkrét támogatása teremtett a legfiatalabb tagcsoportok számára is kedvező légkört, biztosított megfelelő cselekvési terepet. A pártmunka minden szintjén egyre tudatosabban nevelési és közéleti cselekvési tényezőként, jelentős erőket összefogó mozgalomként látják a tagcsoportokat. A politikai aktivitásra nevelő, felkészítő iskolának tartják e mozgalmat, ahol ki-ki a maga érdeklődésének, hajlamainak megfelelő tevékenységi területet találhat. így gazdagodott a tagcsoportok munkaprogramja az elmúlt évben a hagyományos levelező és ismertető formák kereteit túllépve dokumentációs tevékenységgel, élmény- beszámolókkal, komplex kulturális eseményekkel, tudományos ülésekkel és tudatosan .irányított, szervezett is- «nerettsrjesztő munkával. Gazdag cselekvési lehetőséget kínáltak -—se lehetőségekkel tagcsoportjaink bátran és sokoldalúan éltek — a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére rendezett politikai és kulturális programok. Több tagcsoportnak volt alkalma találkozni a hazánkba, megyénkbe látogató küldöttségek tagjaival. E találkozások szinte minden alkalommal túlnőttek a hagyományos vendégbarátság aktusainál, a kölcsönös és szívélyes érdeklődés egymás élete és munkája iránt a barátság szálait fűzte szorosabbra. Élménnyé tette a képekről, újságokból, televízióból szerzett ismereteket, benyomásokat. Készültek ezekre a találkozásokra a vendéglátók és a küldöttek is, s készülésüket nem a protokoll, hanem az élő, elvtársi és baráti kapcsolatok szabályai Irányították. Erre vallanak akár a Salgótarján várossá nyilvánításának félszázados Jubileumára érkezett kemerovói küldöttek programjainak tapasztalatai, akár az elmúlt hónapban megyénkben járt művészegyüttes forró hangulatú fellépései, szívélyes beszélgetései üzemi munkásokkal, termelőszövetkezeti tagokkal. Kevesen fogják egyhamar elfelejteni Rútságon, vagy Pásztón, Balassagyarmaton, vagy a kohászati üzemekben, Dorogházán azt a nézők és előadók között gyorsan létrejött kontaktust, amely csakis barátok, egymáshoz közelálló emberek között alakulhat ki. A megyében különösen gazdag kulturális pogrommal emlékeztek meg tagcsoportjaink, tömegszervezeteink és intézményeink a Szovjetunió fennállásának félévszázados jubileumáról. A nyitányt a kemerovói hetek rendezvényei jelentették. Sínnek keretében az őszi hónapokban szervezett programokkal a két megye közti testvéri kapcsolatok erősítésével emlékeztek meg a nógrádi tagcsoportok a nevezetes évfordulóról. Azt a fényképkiállítást, amely testvérmegyénk életét dokumentálta Rútságon, Pásztón, Balassagyarmaton és Salgótarjánban, sok- ezren nézték meg, s alkottak maguknak valamelyest képet Szibéria gigantikus méreteiről, gazdaságáról, az ott élő emberek hősi és nagy sikereket hozó munkáiról. HasonT lóan nagy sikere volt a Hazafias Népfront által szervezett vándorkiállításnak is. A TIT szervezésében csaknem 100, a KISZ koordinálásában újabb 30 élménybeszámoló előadáson a megye tanulóifjúsága, üzemi munkássága szerezhetett benyomást Kemerovo társadalmi, gazdasági, kulturális életéről. Sikere volt a Moziüzemi Vállalat által szervezett szibériai filmsorozat vetítésének is. Elsősorban a diákfiatalok körében elevenedett meg iskolai tananyag egy-egy fejezete, a mozivásznon vált élővé a korábban megszerzett Ismeret. Több üzemben és középiskolában szerveztek a KISZ-esek „Ki tud többet a Szovjetunióról?” címmel vetélkedőt élénk érdeklődés mellett. Sokak számára felejthetetlen élmény marad az Auróra ’72. orosz és szovjet vers- és prózamondó veráeny országos döntője. A salgótarjáni verseny légköre, a hallott teljesítmények színvonala egyaránt élménye maradt a versenyzőknek és a közönségnek. A gálaesten olyan fiatalok léptek a pódiumra, akiknek többsége évek óta szívesen, ami még több: nemes szenvedéllyel tolmácsolja irodalmi színpadokon, klubokban, műsoros esteken az orosz és szovjet irodalom legértékesebb alkotásait. Ez a nagyszabású kulturális esemény számos barátot és olvasót szerzett Jevtusenkónak, Rozsgyesztvenszkijnak, Majakovszkijnak. Az országos találkozó megyei szervezői — a KISZ megyei bizottsága és a József Attila Megyei Művelődési Központ — nemcsak az ifjúság kulturális neveléséhez járultak hozzá az emlékezetes programmal, hanem a magyar—szovjet barátság ápolásának is jó szolgálatot tettek. A központi és megyei szervezésű akclik, programok mellett az egyes tagcsoportok számos önálló, sajátos lehetőségeiket figyelembevevő rendezvénnyel járultak hozzá politikai és kulturális feladataik teljesítéséhez. Az önálló, heiyi programok szerepe ebben az évben tovább növekedik, hiszen a jubileumi év múltán is az eddig végzett munka szintje minden tagcsoportot kötelez. A hétköznapok kevésbé látványos, de hatásában és tartalmában az ünnepivel egyenértékű munkájának feltételei ez évben tovább javultak, tagcsoportjaink számos politikai tapasztalattal gazdagodtak. Ezek birtokában, a pártszervezetek támogatásával elsősorban a tagcsoport belső életét kell még tartalmasabbá, még rendszeresebbé tenni. A z ügyvezető elnökségekben a tagcsoportok fiatalabb tagjai az ifjúsági mozgalom számos hasznos és vonzó tevékenységi formáját hasznosíthatják a magyar— szovjet barátság további mélyítése érdekében. S a közös munka a közéleti-politikai cselekvésben nagyobb tapasztalattal rendelkező idősebbekkel erősebbé teszi a tagcsoportot, tartalmasabbá életét, így a megye MSZBT-tagcso- portjai ez évben is maradéktalanul megfelelhetnek politikai és kulturális hivatásuknak. Kiss Aurél Egyre „népszerűbbek'" az irányítőszámok Ezekben a > napokban ' a megszokottnál valamivel nagyobb a forgalom a salgótarjáni főpostán. Akik eltévedtek az irányítószámok „er- s dejé”-ben, gyakran -fordulnak ide segítségért, Bácskai Károly, a hivatal vezetője asztalán is sokszor cseng a telefon. — Sokan idegenkednek még az irányítőszámok felírásától? — A feladott leveleknek körülbelül ötven százalékéra már ráírják. Ahhoz képest, hogy csak néhány napja vezettük be az irányítószámok rendszerét, . ez elég jónak mondható. A vállalatok és a közintézmények természetesen hamarabb átálltak, mint a magánszemélyek. — Fogynak a tájékoztatók? — Az országos betűsoros jegyzékből tízezer darabot már elvittek. Nyugodtan mondhatom, hogy Salgótarjánban minden családot elláttunk vele. — Jelent valami hátrányt a levelemre nézve, ha nem írom rá az irányítószámot? — Most még nem. De ha már elérjük, hogy a leveleknek legalább nyolcvan százalékára felkerüljön a szám. aszprint is csoportosítjuk majd a leveleket. Akik felírják a számot, attól kezdve bízhatnak az eddiginél gyorsabb kézbesítésben. A szám nélkül feladott levelek viszont esetleg huszonnégy órával később érnek majd rendeltetési helyükre, mert az ilyen küldeményeket a rendszerezés- megfelelő négyjegyű számot a nél szükségképpen félre kell borítékra. Nem boszorkánytenni egy kis időre. Ezért ság, csak néhány másodperc, akinek fontos a gyors kézbe- és egy kis figyelem kell hoz- sítés, tanácsos lesz felírnia a zá. (Sz. K.) „Ha én dol r, más is dolgoz NEM tudom, amióta legutóbb a Fém- és Vastömeg- cikik-készítő Kisipari Szövetkezet rétsági üzemében jártam, fcörtént-e változás, de akkor igen nagy volt a „hajtás” az egyik műhelyben. Tizenháromezer kempingszékkel kellett többet készíteni a szokott — termékre, teljesítményre és percre kidolgozott — programnál, ami a dolgozók munkaidejébe éppen belefér. Erre a gyártmányra százezer darabos megrendelés érkezett Kanadából. Az üzemvezetőhelyettes mondta: — Huszonegyen dolgoznál? ebben a részlegben;’ A napi megszabott teljesítmény 2500 szék. De az emberek annyira igyekeznek, hogy most már ott tartunk, egy nap alatt 2900—3000 is elkészül. Különösen Keresztes György „minibrigádja” jeleskedik a munkában. Ha elhiszi, ha nem, ők hárman naponta 700 kész kempingfizéket adnak ki a kezükből. Néhány perccel később már a kis üzemvezetői „üveg- kalitkában” beszélgettem a brigádvezetővel. — Miért csinálja? — kérdeztem. Magamban el is restellettem rögtön a dolgot Mit lehet erre válaszolni? Ha vaIaika tudja, hogy az üzemnek mindenképpen teljesítenie kell a megrendelést, akkor mát tehet? Talán mondja, hogy nem csinálja? S ha majd neki lesz szüksége szorult helyzetben. megértésre és segítségre? Várhat-e támogatást a munkahelyétől? S a munkatársaitól, akik netán helyette is dolgoztak? NEM VÁRTÁM tőle soha ki nem mondott igazságok megfogalmazását, amik a meglepetés és a felfedezés erejével hatnak, Keresztes György mégis keresgélte a szavakat Nehezen formálódtak a mondatok. Mintha nem tartaná illendőnek kimondani az okokat, az indítékokat, any- nylra kézen fekvőek és magától értetődőék. Csupa szemérmességből. Ahogy akadnak tartózkodó emberek, akik a legmélyebb érzéseikről, a gondjaikról sem szívesen beszélnek. — Tudja, engem az élet keménységre szoktatott —mondta. — Heten vagyunk testvérek. Nagy család, sok gond, sok kiadás, 60k munka. S mi megtanultunk dolgozni. És azt is megtanultuk, hogy az ember csak a két keze munkájával teremthet magának megélhetést. És még valamit. Megbecsülést. Most már én is családos vagyok. Két lányom van, az egyik harmadikos, a másik elsős. Hatvanháromban házat építettünk. Van még mit szépíteni rajta. Minek tagadnám? Kell a pénz is. De higgye el, az elismerés, a megbecsülés, a jó szó néha a tömött borítéknál is többet ér. Milyen a családi ház? „Három szoba hall.” így mondta Keresztes tjyörgy. S magam is meglepődtem, hogy mennyire természetesen hangzott a szájából ez a rövid mondat. Ügy látszik, a „hal”, ez az „úrias” kifejezés új tartalmat kap a munkásemberek szótárában. Három embertől napi 700 kempingszók rendkívüli teljesítmény. Nem akárki tudja megcsinálni. Akik erre vállalkoztak, azokról feltételezhető, hogy nemcsak akarnak, hanem bírnak Is sokat dolgozni. Megvan hozzá az erejük, az ügyességük és a kitartásuk. Vajon hogyan válogatta az embereit a brigádvezető? — NEKEM van egy alapelvem — mondta. — Ha valaki mellettem akar dolgozni, akkor csak ezt kell megjegyeznie as betartania. Nem várok lehetetlent. Csak azt, hogy amíg én dolgozom, addig más is dolgozzék... K. 8. Osztrák import helyett A Salgótarjáni Kohászati Üzemek kovácsoló gyárrészlegének hagyományos kapcsolata van a Miskolci Mezőgazdasági Gépjavító Vállalattal. A Miskolcon készülő mezőgazdasági gépekhez többfajta alkatrész készült eddig is a gyárban. A traktorok részére szükséges kétperemes futógyűrűből már nagy mennyiséget gyártottak Salgótarjánban. S miután az itteni kovácsszakemberek termékei osztatlan elismerést arattak, most a Miskolci Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat lemondja az eddig Ausztriából Importált négyperemes futógyű- rű-alkatrészeket és a salgótarjániakat kérte fel az új terméknek számító munkadarab kétperemes futógyűrű minőségi színvonalon történő előállítására. A gyár kovácsszakemberei máris hozzáláttak az új termék gyártási feltételeinek megteremtéséhez. Az igények szerint 1973. első negyedében szeretnének elkészíteni 18 ezer darab négyperemes futógyűrűt. Ezzel a tavaszi mezőgazdasági munkák sikerét is szolgálják. Bő választék előzékeny kiszolgálás — többek között ezek íHni'ők a sző«»lityi AFÉSZcsemcgeboltra Mai kommentárunk Fiatal agrárszakem berek Pótolhatatlan szellemi tőkét jelentenek a mezőgazdaság? üzemekben dolgozó fiatal agrárszakemberek. A velük való foglalkozás kötelessége minden mezőgazdaságot irányító szervnek, üzem vezetőjének. Ez a tevékenység meghatározhatja, hogy jól érzi-e magát a fiatal szakember a munkahelyén, vagy nem? Arról nincsen szó, hogy egy fiatal mezőgazdasági szakembernek — csak azért mert fiatal — elvtelen engedményeket tegyen a tsz vezetője. Követelje mag tőle a munkát, miinél nagyobb mértékben foglalkoztassa, oktassa. Ez a tevékenység nem időszaki munka, hanem egész éven át tartó, állandó feladat, Tagadhaiatlan, a fiatal szakemberekkel való foglalkozás tartalma időszakonként változik. Ha valaki az aratás, vagy az őszi betakarítási munkák idején akar a fiatalokkal tanfolyamokon, vagy más tanácskozásokon foglalkozni, vagy részükre órákon keresztül erkölcsi prédikációkat tartani, az nem érti a feladat lényegét, nevetségessé lg válik. Most, tél idején viszont nagyobb erre a lehetőség, jobban megengedheti magának a mezőgazdaság dolgozója, hogy elmélyüljön elméleti, politikai kérdésekben, megvitassa a nyári tapasztalatokat, elemezze a végzett munkát. A fiatal szakemberekkel az ilyen irányú foglalkozás sem lehet kioktató, vállveregető, lekicsinyl^ mert ez bántó. Az a vezető, aki így közelíti meg fiatalabb munkatársát, az eleve kudarcra van ítélve. Azért kell erről beszélni, mert, sajnos megyénkben egyesek okot adtak erre. Nagy igyekezettel foglalkoztak az illetékes szervek azzal, hogy minél több fiatal mezőgazdasági szakember kerüljön a nógrádi mezőgazdasági üzemekbe. A törekvés sikerrel járt. Jelenleg 123 ifjú szakember dolgozik a mezőgázdaségban, nem is kis szorgalommal és sikerrel. Ezek között íőagronómus, főállattenyésztő, közgazdász, brigádvezető, mezőgazdasági gépészmérnök található. Ez utóbbiból még szükségeltetne jó néhány, mert kevesen vannak, más szakmákban viszont az igényeknek megfelelően telítettek a helyek. Ehhez természetesen párosul a középfokon végzett fiatal szakembereknek a száma is. Érthető, ha a fiatal szakemberek növekvő számára tekintettel, a párt- és államigazgatási szervek, a tsz-szövet- ségek — elsősorban a Palóctáj Tsz Területi Szövetség — foglalkozott -például a fiatal szakemberek klubjának létrehozásával. Komoly programot dolgoztak ki. Az érdekeltek is örömmel fogadták, hogy fórumot teremtenek számukra, ahol elmondhatják gondjaikat, bajaikat, kicserélhetik tapasztalataikat, együtt örülhetnek elért sikereiknek. A klub szervezése, amilyen lelkesedéssel indult, olyan szépen alábbhagyott. Félő, hogy a fiatal szakemberekkel való foglalkozás is így elhalványul. Az elmúlt években — szerencsére csak néhány tsz-ből — elmentek fiatal szakemberek, a megyét is elhagyva, mert nem érezték jól magukat. Mellőzték, nem foglalkoztatták őket, véleményeiket semmibe vették, fiatalos lendületükért megszólták, amihez nem kis mértékben az idősebbekben fellépő féltékenykedés is , hozzájárult. Pártalap- szervezeteknek, tsz-vezetőségeknek, személyzetiseknek arra kell egységesen ügyelni, hogy ez ne forduljon elő. A téli esték igen alkalmasak arra, hogy mindent tisztázzanak, ami tisztázásra szorul a fiatal mezőgazdasági szakember körül. A nézeteltérései? tisztázására is jut most idő. A továbbképzésükre is gondolni kell. Mint szellemi tőkét kezeljék a fiatalokat az üzemekben — akik nagy értéket jelentenek. — tí. — NÖGRÄD - 1973. januőt 12., péntek