Nógrád. 1973. január (29. évfolyam. 1-25. szám)

1973-01-07 / 5. szám

#

A disznó bánja

’Az időjárás különösebben nem kedvez a disznóölésnek, mert túlságosan enyhe, de ez nem gátolta Szabó János Pált hitkén, hogy megtartsák a disznóölést. Kálmán István, a nagy nevű hentes és mészáros volt a mestere a levágott sertés elkészítésének. Ö mondta, hogy a szezon legnagyobb sertését vágta azon a napon Lltkén. Háromszáz kilogrammhoz közelített a súlya. Ezzel aztán volt baj. De megérte. Kolbász tömege készült. Szalonna egy esztendőre való. A sonka sem kevesebbre és a vágást jó hangulatú tor követte. A képen: készül a kolbász Kulcsár-felvétel

A TÁRGYALÓTEREMBŐL:

Alkohol az alkohol ellen

Orosz B. András életének sorsdöntő napja nem sokban különbözött a többitöl. Délután befejezte a munkát a aagybátonyl Búzavirág Tsz- ben, és hazament. Megszokott kép fogadta; apja erősen italos állapotban a lócán fekve, magában beszélt. Nem találta otthon a helyét, elment hazulról. Este fél tíz tájban ért ismét haza, ekkorára sikerült magát annyira leinnia, hogy nem sokban különbözött otthon maradt apjától. Ketten voltak a lakásban, mert Orosz B. András édesanyja már korábban elmenekült otthonról férje részeg szidalmai elől a lányához, ott készítette el a vasárnapi ebédet. A szitkozódásból kijutott a fiúnak is, aki bekapcsolta a rádiót, hogy ne hallja apja trágár szavait. Lefeküdt a heverőre és a fal felé fordult. Az apa azonban kikapcsolta a rádiót, és tovább átkozódott. A fiú ekkor elveszítette önuralmát; úgy megütötte apját, hogy az földre esett. Amikor feltápászkodott, a fiú másodszor is megütötte. Azután megragadta, kivonszolta a tornácra, majd az udvaron levő kerekes kúthoz cipelte. Rövid, de annál vadabb dulakodás után fejjel lefelé bedobta a kútba. Ezután bement a házba a zseblámpáért. Levilágított a kútba, de semmit nem látott, hágót nem hallott. Megborzadva saját tettétől, leengedte a vödröt, és lekiáltott: „ha tudsz, kapaszkodj a Vödörbe”. De

maga is tudta, hogy már minden hiába. Egy ideig még mozdulatlanul bámult a sötétségbe, azután lassan felegyenesedett, és a kapu felé indult. Feljelentette magát a rendőrségen.

A boncolásnál megállapították, hogy az áldozat már akkor halott volt, amikor a fiú a kútba dobta. Az italtól és a dühtől bódultán addig fojtogatta, míg eltörött a nyelvcsontja. A brutális bűn- cselekményre a vádlott öccsé- nek tanúvallomása szolgált némi magyarázattal. Elmondta, hogy amikor kisebbek voltak, apjuk többször is megverte, édesanyjukat:

—■ Anyám sokszor menekült hozzánk és sírva panaszkodott: apátok már megint részeg, és olyan csúnyán beszél, hogy nem lehet" kibírni.

A vádlott vallomásából Is az derült ki, nem tudta elviselni, hogy apja éveken keresztül durván szidalmazta édesanyját. A konokul ismétlődő perpatvarok, apja örökös részegsége, durvasága pokollá tette az életüket.

— Minden korábbi aljassága eszembe jutott akkor — így vallott. Mindehhez tudni kell, hogy az ő életmódja sem sokban különbözött apjáétól. Iszákos életmódja miatt rendőri felügyelet alatt állt, amelynek szabályait többször megszegte, és ezért esetenként pénzbírsággal, elzárással bünA munlcCTsművelődés tanácsi feladatai

A Nögrád megyei Tanács mű, Jődésügyi osztályán intézkedési terv készül a munkásművelődés tanácsi feladataival kapcsolatban. A terv előreláthatóan márciusra készül el, s két fontos fejezetben határozza meg a tennivalókat. Egyrészt a salgótarjáni munkásság művelődési helyzetének javítását szolgáló tanácsi feladatokat foglalja ösz- sze. Másrészt a nem salgótarjáni üzemekben dolgozó munkásokra átvihető általánosításokból eredő feladatokat tárgyalja. Különösen fontos tervet nyújt a továbbiakban Dáliául a szocialista brigádoknak és az ifjúsági kluboknak.

tették. Ital és logika ritkán fér meg együtt; nem volna meglepő, ha apja részegeskedése feletti elkeseredésében fordult volna az italhoz. Nem tudhatjuk. De ha így is volna, ez nem nyom semmit a latban,

A Megyei Bíróságon dr. Gulyás Sándor tanácsa kilencévi szigorított börtönre ítélte, és tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a huszonhét éves Orosz B. Andrást, aki 1972. október 21-én megölte az apját, mert az a nap is olyan volt, mint a többi. Nyomasztóan — szerinte —, elviselhetetlenül ugyanolyan. Ennyit lehet felhozni védelmére. Nem többet, és nem kevesebbet.

— IGEN, TIZENÖT éve

vagyok a Vakok és Csökkentlátók Országos Szövetsége Nógrád megyei szervezetének titkára. Sejtettem, hogy ezért jött, de nem tudom, mit mondhatnék. A sorstársak gondjait, problémáit próbálom megoldani, ennyi az egész. A problémák? Főképpen az elhelyezkedésben segítünk nekik. Háromszázötven tagunk közül harminc dolgozik. Vannak köztük telefonközpontosok, kefekötőik, alkalmi munkások. Segélykérésekkel is sokan fordulnak hozzánk. Elintézzük, amit lehet. Voltam én már „békéltető bíró” is. Az egyik sorstársnak látó a felesége. Persze, sok baj volt a férjjel, aki eléggé nyűgös természetű, amióta nem lát. Az asszony meg türelmetlen volt. Sokat veszekedtek, majdnem válás lett a dologból. Beszéltem az asszonnyal, kértem, legyen belátóbb. Kanál sincs csör- dülés nélkül, mondtam, és még a látók is összezördülnek néha. Addig beszéltem, amíg ki nem békültek. Azóta nincs velük semmi baj.

— Hogy miért mondom őket sorstársaimnak? Mert magam sem látok. Tizenhét éves koromban veszítettem el a szemem világát, három nap alatt. Ennek már harmincöt éve. Abba kellett

Színészarcok

Andai Györgyi

Amikor Andai Györgyit, a szolnoki Szigligeti Színház fiatal művésznőjét megpillantottam a Szent Johanna színpadán, alig hittem a szememnek, hogy ugyanazt a halk szavú, kissé tétova léptű tanácstalan tekintetű lányt látom, akivel korábban előadás előtt beszélgettem. A színésznő nemcsak külsejében változott meg, hanem átváltozott vérmérsékletében, karakterében is. Egy lett a figurával, Jeanne-nal. Mozgása légiesen könnyed, szinte táncos volt, ahogyan a tanulatlanul is okos, Loire-mentd kis parasztlányként belibbent a színre a férfiasán ömtelt és harsány várkapitány, Robert de Baud- ricourt elé. hogy isteni küldetésének tudatában az angolok feletti győzelmének hitét és erejét plántálja át a hitetlen, reményét vesztett katonába.

Andai Györgyi nevét — több sikeres filmszerep révén — már főiskolás korában megjegyezte a közönség. Főszerepet játszott Fábri Zoltán Hangyaboly, Gábor Pál Utazás Jakabbal és Magyar József bemutatás előtt álló Vőlegény című filmjében.

— Ma a véleménye a filmről?

— A film elsősorban ipar, s ezen túlmenően a rendező művészete. A színész alkotómunkája teljesen a rendező akaratának alárendelt... A színész igazi lehetősége a színház.

Az idén végezte el a főiskolát. A következő évadra szóló vígszinházi szerződéssel a tarsolyában indult Szolnokra,

—- Nem világot megváltó álmokkal jöttem a színházhoz. Nincsenek nagy terveim: szerepeket akarok és jól megcsinálni azokat.

A pályán való indulása szerencsésnek mondható; első szerepe. Csomós Marival felváltva Shaw Szent Johannája, a következő is főszerep: Hervé Nebánosvirág című operettjében Corinna, a hisztériás színésznő megformálása. Tehát két egymástól ná- gyon is különböző színészi feladatot jelentő szerep.

— Milyen szerepeket, színházat kedvel?

—. Amióta a2 eszemet tudom, mindig a bonyolult feladatok izgattak. Ezért nagyon szeretném egyszer eljátszani Ibsen szenvedő asszonyhősét, Nórát, meg Csehov zárt világukból állandóan kitörni készülő, de tehetetlen, magányos nőalakjait. Csehovnál nincs megoldás, csak meddő útkeresés, cselekvőképtelensé- gl állapot. Alakjait nagyon közel érzem magamhoz. Valóságos Csehov-bolond vagyok. Ügy hiszem, másik kedvelt szerzőm — Tennessee Williams nagyon sokat tanult tőle, látásmódban, karakterformálásban, drámatechnikában egyaránt. Az emberi gondolat — és érzésvilág rendkívül

összetett. Így lehetek és vagyok híve, az említettek mellett, Brechtnek is, aki minduntalan kizökkent a játékból, gondolkodásra késztet.

Ahogy kedvenc szerzőiről, szerepekről beszél, úgy kezdem lassan megérteni Andai Györgyi művészi hitvallását, emberi lényegét, gondolkodását, magatartását. A kételkedő, a gondolkodó színészek fajtájából való.

— Befejezésül könnyedebb dologról: van-e hobbyja a művésznőnek?

— Nincs hobbym, de szenvedélyesen szeretek vitatkozni, veszekedni. Szeretem a szerelmet. Imádok szerelmesnek lenni. Állandó kiegyensúlyozatlanságomnak ez egyik lényeges összetevője — és nem mosolyog az elmondottakon, mint néhányan várnánk, mert mondatait nem jó heccnek, de nagyon is igaznak szánta. Sulyok László

Nem kell komolyan venni

Az év első hete még mindig a nagy fogadkozások és a jókívánságok jegyében álL

Csak az a baj, hogy túlságosan általánosak ezek a fogadkozások és jókívánságok. Általában elhatározzuk, hogy új életet kezdünk. Na, és mi történik? Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Miért? Mert csak úgy általánosságban nem lehet új életet kezdeni. Ahhoz újra kellene születni. Ami elvégre lehetetlen.

Így vagyunk az újévi jókívánságokkal is. Csupa általánosságokat kívánunk egymásnak, boldogságot, bort, búzát és békességet, holott mindenkit személyhez szólóan, testalkatához és jelleméhez mérten kellene köszönten!. Jómagam ezennel elő is állok néhány testreszabott jókívánsággal, hogy példát mutassak.

Lássuk hát, kinek mit is lehetne kívánni?

A revizornak, minden rendű és rangú ellenőrnek röntgenszemet, hangyaszorgalmat és oroszlánszívet, hogy legyen szeme, ereje és bátorsága felfedni minden törvénytelenséget és szabálytalanságot. A hatalmaskodó főnöknek bumerángot, amely arra üt vissza, aki elhajítja.

A lusta és hanyag embernek selejt ötszázforintosokat. Hadd tudja meg, mennyit ér a munkája.

Az önző, a magának élő embernek kívánjunk lakatlan szigetet, ahol kedvére magányos lehet. Az anyagi és I társadalmi előnyöket hajszolónak, a harácsolónak görény- | illatot, amit mérföldekről megérez a tisztességes ember. Legalább időben kikerülheti. A törtetőnek, a köpönyeg- j forgatónak, az elvtelennek gumigerincet. Nehogy belefáradjon a sok hajlongásba. Ráadásul színjátszó ruhát és lólábat, hogy könnyű legyen felismerni.

Kívánhatunk a megvesztegethetőnek alkonypírt az arcára. Ha már el nem saégyelli magát, gyűljön lángra a képe, ha akár csak üres borítékot is lát. Az úrhatnám polgárnak — ne kerteljünk, mondjuk ki kereken — aranyeret, egyrészt azért, mert az első fele úgyis jól hangzik. Másrészt, hadd legyen végre valamije, amivel nem büszkélkedhet

Az összeférhetetlennek, a rágalmazónak harcsabajuszt és haltorkot, hogy beszéd helyett, amikor leginkább szeretne, csak hápogni tudjon. A duhajnak, a verekedésnek vajszívetv hogy saját durvaságától sírva fakadjon. A tolvajnak ólomlábat, amivel se elbújni, se elszaladni soha ne legyen képes.

S, végezetül a „botcsinálta” humoristának fakutyát, ami mindenen tud nevetni. Illetve mindenen csak nevetni tud. Pláne akkor, ha nem kell komolyan venni...

Egy lélegzettel

hagynom a középiskolát. Munkácson a Vakok Intézetébe kerültem, ahol megtanultam a kefekötést. Persze, előbb a vakírást és -olvasást. 1942-ben pedig kértem a szövetséget, hogy valahol vidéken keressenek nekem munkát. Így kerültem a tarjáni acélgyárba. Huszonnyolc évig voltam itt drótkötő. V Nehéz volt, nagyon nehéz. Teljesen Idegen környezetbe csöppenni látónak sem könnyű, nem egy teljesen vak embernek. De azért megálltam a lábamon. Még meg is nősültem. A feleségem lát, hogyne.

— Szóval mondom, én igazán megértem a sorstársakat. Csak azokat nem értem, akik megadják magukat a sorsnak, és ahelyett, hogy megpróbálnának talpra állni, a családjukat örökös panaszokkal terhelik, és nyűggé válnak a környezetük számára. Gyakran látogatom őket, és a csüggedőkkel megpróbálom megértetni, hogy valahogyan fordítva kellene gondolkozniuk. Mert ők lázadoznak a sors ellen, de ugyanakkor elhagyják magukat. Pedig úgy helyes, ha az ember elfogadja a megváltoztathatatlan tényeket, de nem törődik bele, hogy magatehetetlenné vált. Mondom nekik mindig, hogy ne üljenek bent a szobában, ne keseregjenek, hanem tanuljanak meg tájékozódni. Először csak a lakáson belül. Azután menjenek ki a kertbe. Sétáljanak a kerítésig, meg vissza. Ha elfáradnak, üljenek ki a napra, és hallgassák a madarak csicsergését. A természet is sok örömöt nyújthat az embernek. Vagy hallgassák a rádiót. Ha belépnek a szövetségbe, az előfizetési díjat is megsöprolhatják. Tizenkét forint az évi tagdíjunk. ennyit csak megérnek a kedvezmények. Aztán aki megtanulta már a vakolvasást, kölcsönözhet postán könyveket a pesti központunktól. Tízezer kötet könyv van ott. Magnetofonszalagot is lehet kölcsönözni, Hogy el ne felejtsem, a sakkozás is jó szórakozási lehetőség. Látott már vaksakkot? Nem? No, majd mutatok egyet. Itt van, látja, a sötét bábok fejébe bevertek egy szöget. Le lehet tapogatni a táblán. Persze nehéz dolgok ezek. De akarni kell, akarni Én még Pesten is tudok tájékozódni. A metró mozgólépcsőjétől sem tartok. A múltkoriban fönt voltunk a vejemmel. Mondtam neki a metrón, hogy menjünk ki egy kicsit a Deák térre, járjunk egy keveset. Aggódott, hogy el találunk tévedni. „Ne félj semmit” — mondtam, és kimen tünk. Nem is volt semmi baj,

— Tudja, szeretem figyelni az embereket, hallgatni a hangjukat. Sok mindent elárul ám a hang a tulajdonosáról. Néha biztosabbak az ítéleteim, mint látó koromban. Szoktam is mondani, hogy a látók nem érnek rá látni.

— IGAZAN ÍRNI akar rólam? Ha ír, Sidó Endre vagyok, nem András. Bocsásson meg egy pillanatra. Hallom, hogy erre jön a lányom, meg a kisunokám. Csak kiköszönök nekik, egy pillanat. No, már itt Is vagyok. Látta őket, igen? No, hát ilyen a kisunokám. Ha sétálni megy a mamájával, mindig bekiabál nekem. Szép gyerek, én tudom.,.

Ss. K.

NÓGRÁD — 1973. Január 7,s vasárnap ■ £$