Nógrád. 1973. január (29. évfolyam. 1-25. szám)

1973-01-18 / 14. szám

vKivízsoálták: Szabályosan jártak el... D. Zoltántól, a balassagyarmati Kórházból kaptunk levelet. Ezt ír­ja: „Szemüveget írattam, a hely­beli OFOTÉItT boltban készítették «1 január 4-én. A szemüveget át is. vettem, sőt fel is tettem, és ügy indultam vissza a kórházba. Imikor a kórterembe értem az «gyík társam figyelmeztetett, hogy a szemüvegem egyik lencséje el van törve. Valóban így volt. Na­gyon megijedtem, s másnap visz- vzamentem az OFOTÉRT-ba. Ott közölték velem, hogy semmi baj, az üveget ki lehet cserélni, * csak akkor mondták AZ OLVASOK FÓRUMA Tanácskoztak a vasút szocialista brigádvezetői A Hatvan—salgótarjáni Fő- munkáját ékesen bizonyítja, korhatárhoz, ezzel szemben nökséghez tartozó szocialista hogy az elmúlt évben is el- nem látják biztosítottnak az brigádok vezetői a közelmúlt- nyerték az Él üzem címet. A utánpótlást, főleg az utazó­ban tartották meg ez évi kitűzött versenynek minden szolgálatnál, első tanácskozásukat. feltételét túlteljesítették, va- Több brigádvezető a bérpo­Salgótarján állomáson Mól- lő" litikával kapcsolatban fejtette nár Béla állomásfőnök érté- ^ baleset nem fordult elő. ^ nézetét, melyet nem tar­lepődtem meg, amikor kelte a hét szocialista brigád Bu^a^t1“k°l^>íatósá2aMAX fottak,hel?'e^nek, főleg a —hogy fizessek 28,30 fo- elmúlt évben végzett munka- ,.P ® §. pin® vil nyugdíj előtt álló dolgozókra h ti tot az üvegért és három fo- ját, melyek során megállapí- képviseltette magat Pillér Vil- tekintettel. A továbbiakban a » 1 J iitciyeiv jyuicui o7prnp|vphpn aki a tnhhi »T r . , . ,, , ■ intőt a javításért, holott az el«- tóttá, hogy a legjobbak közé hanesú N°grád ,megyel P«yamesterl /« napon is megfizettem amit tartozik Nyerges Sándor 25 , , al°val ®fyul, ,,7 szakaszok pályamesterei, va­számoitak érte. ügy érzem, hogy [ős brigádja, akik az elmúlt ff021?» hogy jo volna leire- iamint a szocialista brigádok m -• -• • ' • • vállalásukat ián hozni a DrigadvozctoK ta- t« ~ teljesítették. H szemüvegkeretre is jár, meg az évben tett vállalásukat 180 “V“*í “ if V?tt*k 3 T üvegre is hozzii.iániiás és jótállás százalékra teljesítették. A , ’ . , í j , , , hibán, ahol a meglevő ered­is. Nem vagyok tisztában azzal, párt-, a szakszervezeti és a menyeik mellett beszéltek hogy helyesen jártak-e el? Ké- gazdasági vezetés a tanácsko- ^ rwwr« gondjaikról, problémáikról, rém. segítsenek!'' x zás során egységesen abban hS*Í melyek megoldásához a párt-, SÄSWÄt aS'SWÍ pÄTI & «Sfoir TSSSÍ Zt- szociális létesítmények meg­zetés segítségét kérték. A , mának növelése a fontos, ha- válaszokból kiderült, hogy a A panasz nyomán, az lile- nem a meglevők tartalmi leY.° hiányosságaival toglalko- jövőben is biztosítanak min­fékestől. az OFOTÉRT ba- munkájának színvonalát kell ^U. den lehetsé§est a brigádoknak assaavarmati boltiának ve- fokozni. f clolgozoinak el- ahhoz> hogy munkájukat még oV 1 öregedéséről, a jelenlegi ősz- eredményesebben végezhessék, zetőjétől kértünk tájékozta- A kisterenyei vasútállomás szetétel szerint a dolgozók 80 tót, amelyet ezúton ajánlunk szocialista brigádjainak jó százaléka áll közel a nyugdíj- Szűcs Ferenc olvasónk szíves figyelmébe; hisz’ vele szemben nem tör­tént szabálytalanság. Äz érsekvadkerti tanács elnöke írja „D. Zoltán január 4-én bol­tunkat szemüvegvásárlás cél­jából felkereste. Az SZTK- Brsekvadkert község .négy- kerten gond legyen 'a kenyér- pon a kenyér, hisz’ a meg­keretnél jobb minőségű kere- ezer lakosa panaszát tőlmá- ellátás. rendeléseket sorra, és teljes tét kért és választott, amiért csolom, amikor tájékoztatom Görbe Imre mértékben kiszállította. A ba­56 forintot, az üveg 15 száza- önöket arról, hogy a kenyér- * < lassagyarmati sütőüzem tájé­ékáért 7,10 forintot fizetett, ellátás sem mennyiségileg, sem * koztatása alapján Berényi Közöltük a beteggel, hogy a minőségileg nem megoldott. A fenti levél vétele után István azt is elmondotta, hogy jobb minőségű keret árát a Érsekvadkerten 50 éve mű- azonnal kapcsolatot teremtet- a kenyér a reggel 6 órai in- íennálló rendelkezések értei- ködött sütőüzem, melyet a tünk a Nógrád megyei Sütő- dítás helyett ezen a napon mében levonni nem tudjuk. A Nógrád megyei Sütőipari Vál- ipari Vállalatnál Berényi 1st- gépkocsihiba miatt, csak reg­beteg ezt tudomásul vette, lalat 1973. január 1-től meg- vánnal, a termelési osztály gél 8 órakor indult Érsekvad- iiZemüvegét kifizette, összesen szüntetett azon a címen, hogy helyettes vezetőjével, aki a * kertre; Valószínű ez járult 63,10 forintot. A szemüvegét nem gazdaságos fenntartani, szükséges ellenőrzés és vizs- hozzá ahhoz, hogy az érsek- az ígéH határidőre elkészítet- Ezen intézkedést írásban ki- gálát után a következőkről vadkerti lakosság — mint a tűk, személyesen vette át, fel- fogásoltam, melyre azt az ige- tájékoztatott bennünket: levélből kiderült —- kenyér­próbálta, és szemén is vitte retet kaptam, hogy garantál- _ A ievéiben szereplő ja- gondokról beszélhetett, el. Január 5-én ismét felke- ják a község kenyérellátását nu^r 13-án az érsekvadkerti *-este boltunkat azzal: a kór- minőségi romlás nélkül. Saj- kenyérboltba leszállították a A szerk megjegyzése-a Sti- házban vette észre, hogy nalattal kell közölnöm hogy rendelésnek megfelelően egy- tótoarf Vállalat Snt^a fenti- uvege eltörött. Az üveg vas- a lakosság kenyerellátasa szer i6o kg. kenyeret. A szál- ékből is kiderül ^rendelés- tagsága es egyeb fizikai tu- visszaesett, olyannyira, hogy Któieevek és megrendelések , , rí, T, . f, ,.. lajdonsága miatt magától el naponta keres mel a lakos- Lmokét a boltok"“« ^ .TÄbtSl nem tönk. A szemüveg át- sag egy-egy csoportja pana- juttattak a vállalathoz a to- re van szüksége a község la- yételekor megállapítottuk, szaval Ma, például 1973. ja- vábbiakról az alábbiak sze- Osságának akkor az ilénvek hogy szemüveget erősebb nyo- nuár 13-án (szombaton) fel rint tanúskodnak: helyef tolmérésével a ffik más erhette, ennek követkéz- 10 órakor kenyer nem kap- . „ neiyes leimeresevei a dohok lében törhetett el az üvege. ható. Id. Urbán János Érsek- . A 2‘ “• *0 kilogramm vezetői - javasoljuk- - a Az üveg lemérése után kő- vadkert. Hősök tere 12. szám kenyeret rendelt es kapott; - jövőben okosabban gazdái- zöltiik a vevővel, hogy bal alatti lakos keresett meg, hogy üvegének pótlása 28,30 forint, öt kiskorú unokájának nem Munkapad mellett Kulcsár felTo Ki a felelős? a 3. sz. bolt 150 kilogrammot kódjának. De arra is van le­rendelt és kapott; a 4. sz. bolt hetőségük a már jól bevált mert az 5- SZ- bolt 160, a 14- sütőipari gyakorlat alapján, ■ orrnáltságának kiigazítására nem lehet kapni a községben «?. bol‘ »®* és a Kovácsné- ha kevésnek bizonyul a napi ..... ___fele volt 80 kilogramm kényé- megrendelésük, telefonon kér­é s a munkadíj a keret de- tudott kenyeret adni. rét rendelt és kapott január jenek a sütőüzemtől pótszál- 13-án. Így a Sütőipari Válla- lítást, hisz’ ilyen esetekben, is lat nem hibáztatható azért, megvan a megoldás lehetősé­- tj ­három forint, így második kenyeret. alkalommal 31,30 forintot fi- Telefonon hívtam a halas zetett, amit tudomásul vett sagyarmati sütőüzem vezető és ki is fizetett. A fizetésről jét, Beke elvtársat, aki kö- hoav Érsekvadkerten kevés” ép blokkot kért, amit át is aa- zölte, hogy 06 órakor elindí- nek bizonyult az említett ná­lunk kérelmére. Egyben kér- tóttá a kény ér szállítmányt nek blzonyult az említett nu­te, hogy az előző nap kifize- Ersekvadkertre. Lehetne még tett 63,10 forintról is adjunk sorolni a tanács részéről tett blokkot. Közöltük, hogy biok- intézkedéseket, de ehelyett a kot adni nem tudunk, mivel Szerkesztőséget kérem, hogy előző napi fizetésről utólago- segítsenek soraim közlésén túl san a blokk sorszáma miatt Ersekvadkert lakosainak ke­nem áll módunkban adni, de nyérellátási gondjainak rneg- a fizetés tényét igazoló jegy- oldásában. zéket szívesen adunk. A ve- Községünk mezőgazdasági vő ezt nem kérte. A második település és olyan, ahol a Salgótarján egyetlen taváról van sző, ha még egyálta­lán annak lehet nevezni. A vízválasztói tó ugyanis a jelek szerint halálra van ítélve. Évek óta itt működik a Salgótar­jáni Horgász Egyesület, tagjai pedig szívügyüknek tekintik n tó sorsát. A salgótarjáni erőmű árkot ásatott az olajos szennyvíz levezetéséhez, hogy minél kevesebb kerüljön a tóba. Sajnos, az olajos, szennyes víz csak a tóba folyik., 1972-ben a horgászegyesület tíz mázsa halat hozatott, de nem sok örömünk van benne, mert egyre több olaj került a tó vizébe és ennek következtében 365 ponty pusztult el. A keletkezett kárt senki sem térítette meg. Novemberben szintén tíz mázsa halat hozatott az egyesület, s most ugyanaz a veszély fenyegeti a halállományt, mint az elmúlt évben. Ki a felelős mindazért, hogy a halállományt évről évre tönkreteszi az olaj? — azt hiszem joggal vetődik fel e kérdés. Most azért szólok, hogy a halakra költött ezrek ne vesszenek kárba, ne legyen kietlen a tó környéke, hogy az ide kívánkozó családok tavasszal újra megtalálják a hét végi szórakozást és kikapcsolódást a nehéz heti munka után. Németh László Salgótarján., Schuyer F. út 32, Jogi tanöcsado: Egyéni tulajdonú bérlakás előtt kinek a kötelessége a járda tisztán tartása K. Jánosifé (Salgótarján) tőü, illetve a lefolyást akadá­lyozó egyéb anyagoktól való megtisztításáról is köteles gondoskodni. Előírja a tanács- rendelet azt is, hogy az ólmos alkalommal azért került az legtöbb kenyéralapanyagot tuajdonban^ tovő^bér-' esőtől,’ jégtől_vagy hótól el­egy darab üveg 28,30 forintba, jelentő búzát termelnek, jog- ' *""" ‘ J~~ mert ekkor már az üvegpótlás gal várja el a lakosság, hogy nem receptre, hanem privát a kenyérből ne szűköidökjön. kérés alapján történt, és ilyen Ha a Nógrád megyei Sütőipa­esetben az üveg teljes érté- ri Vállalat nem tudja a be­két kell a vevőnek fizetnie, lyl üzemet működtetni, sem plusz a munkadíjat — fejezte átadni a helyi termelőszövet­lakásban lakik. Az ugyan- kossá vált járdát (járdasza- csak a házban lakó tulajdo- kaszt, gyalogjárót, lépcsőt mossál szeretné elkerülni az stb.) a szükséghez képest na- áilandó vitát arról, hogy ki- pon ként többször is fel keli nek a kötelessége a járda hinteni. A felhintésre bomlós, tisztán, és sikosságinentesen szerves anyagot nem tartai- tartása, mert ennek elmulasz- mázó szóróanyagot (fűrész­be munkatársunknak adott kezeinek, vagy ÁFÉSZ-nak, tása tavaly is majdnem sú- port, homokot, hamut, kis nyilatkozatát boltvezető. Vojth Beadvány kutyaügyben István akkor tartsa be ígéretét, és lyos balesethez vezetett. ne engedje, hogy Érsekvad- A 9/1970. (ix. 5.) E. ü. M.— illetékesek figyelmébe! a városi tanács vb építési és közlekedési osztályának 15541/1971. sz. határozatára épülő tanácsrendelet szabá­lyozza — többek között — az utak, járdák tisztán tartá­A napokban ajánlott levelet hogy még idegen kutyákat is sának a kérdését. E tanács- kapuuik Bognár Gyulánétól Sál- hoznak az amúgy is szűkös lép- n ji. g őriéi méhen az go turjánból, a Vöröshadsereg ut csöházba a rajfenntartás céljából, "onoeiet o. 8 erieimeoen az iü-ből, aki egyben a lakóbizott- ami azt jelenti, hogy olykor-oly- ingatlan előtt levő járdasza- ság elnöke, s nyugodtan nevez- kor tíz—tizenkét kutya van az kasz állandó tisztán tartásáról, hetjük ezúttal a beadvány szóvl- udvarban egvszerre. Ez veszélyez- _ . , „ ..n, ’ 'ójének is, noha a levelet rajta teti nemcsak a házba lépő ide- a no eltakarításáról, a síkos kívül a ház több lakója is alá- geneket, de a ház lakóinak köz- járdarész behintéséről a tu- irásával látta él. Levelükben in- lekedését is, mind a lépcsőház- taiénnn<4 köteles gondoskodni tézkedést sürgetnek, melyre úgy ban, mind az udvarban. Arról ‘ §°na0SKOan!. erezzük nem árt odafigyelni. nem Is beszélve, hogy az éjszakai Ahol a gyalogkozlekedes Cel­műszakban dolgozók nappal, a ját szolgáló Útterület, a jár- „Ismetelten egy sajnálatos ügy- nappall műszakban dolgozók éj- „.Of^ra-Wv, -éiiárn használt gyei kell a lap hasábjain kérész- ss,aka pihenni nem tudnak az ál- mmorgalom celjara nasznalt tül a T. Illetékesekhez fordulnunk, ian(ió csaholásuktól. Több alka- utterulettol nincs' félismerhe- mlvei már eddig is több alkalom- iommal előfordult már az is, töen elkülönítve ott a tisz- ma! kértük intézkedésüket, de hl- hogy a kutyák a ház lakóit meg- rti=i köt elezetfcséeek i-.ba. támadták, ebből veszekedés, és tantartasi _ KOteiezcttsege-K A Vöröshadsereg út 10-es számú verekedés is származott. El kell szempontjából az v ingatlan házban több lakó kutyatenyésztés- mondjuk azt Is, hogy ebben sei foglalkozik. Ez önmagában házban laknak Idős, beteg embe- még nem sokat mond a mi gond- rek Is, akikre egy Ilyen ,kutya- jainkról, de az már igen; és ta- incidens’ végzetes lehet, ián köztudomású is, hogy amikor A kutyát nem tartó lakók ké- •>gy kutyának kölykei vannak, rcse, hogy az állatokat az udvar- szinté ragadozóval vetekszik, fé- ' ból távolítsák el. Ennek intézé- Hink a közelükben lenni. Külö- sét most újólag kérjük az illeté- asösen szeretnénk hangsúlyozni;, kés hatóságoktól.5* szemcséjű salakot) kell hasz­nálni. E célra tüzelés után róanyag beszerzéséről a tisz­tításra kötelezett köteles gon­doskodni. Mindebből világosan kitű­nik, hogy a járdaszakasz gya­logjáró, lépcső stb. tisztán tartásának elmulasztásából származó minden jogkövet-; kezmény — beleértve a síkos járdán történt elcsúszás mi­att bekövetkezett balesetből származó kártérítési követe­lést is — elsősorban a tulaj­donost terheli. Természetesen a tanácsrendelet sem zárja k! annak a lehetőségét — külö­nösen abban az esetben, ha a tulajdonos nem lakik az épü­letben —, hogy közös meg­egyezés alapján, esetleg meg­előtt levő egy méter széles határozott összegriek a lak. területsávét kell járdának te- való betudása ellenében kirvteni. A tulajdonos a járdasza­kasz melletti folyókának és ezt a feladatot a bérlő vállal­ja át. A későbbi, esetleg ko­moly anyagi kihatással is já- csatornanyílá&nak hótól, jég- ró viták elkerülése érdekében azonban, helyes, ha ezt a megállapodást vagy a lakás- bérleti szerződésben, vagy kü­lön megállapodásban írásban rögzítik. Milyen igényeket támaszthat az üzemi balesetet szenvedett dolgozó munkáltatójával szemben rokkantsági nyug­díjba helyezése után? J. Vince (Nagybátony) 1971. májusában üzemi balesetet szenvedett, amelynek eredmé­nyeként 1972. augusztusáig táppénzes beteg volt, majd rokkantsági nyugdíjba he­lyezték. Táppénzes ideje alatt az üzem kiegészítette táp­pénzét, majd baleseti járadé­kot is megállapítottak részé­re. Nyugdíjának megállapítá­sa óta sem baleseti járadékot, sem kiegészítést nem kap. Jár-e valami járadék rok­kantsága után? — kérdezi le­velében. Azzal, hogy táppénzes ide­je alatt munkáltatója .kiegé­szítette táppénzét a balesetet megelőző átlagkeresetére, el­ismerte anyagi felelősségét a baleset bekövetkezéséért. A munkáltatónak ez a kötele­zettsége akkor is fennáll, ha a dolgozót üzemi balesetből eredő munkaképesség-csök­kenés miatt rokkantsági nyug­díjba helyezték. Ilyen esetben tehát a nyugdíjmegállapítás után is fennáll a volt mun­káltató anyagi felelőssége, olyképpen, hogy a nyugdíjat kell kiegészíteni Ez a kiegé­szítés történhet rendszeres havi járadék, vagy meghatá­rozott összeg egyszeri kifize­tése, úgynevezett végkielégí­tés formájában. Sajnos, olvasónkra ez a szabály nem alkalmazható, mert bár ez leveléből nem tűnik ki, de utánajárásunk során azt állapítottuk meg, hogy olvasónk hatvanhét szá­zalékot meghaladó munka­képesség-csökkenése — amely alapján rokkantsági nyugdí­ját megállapították — nem üzemi balesetéből, hanem egyéb megbetegedéséből szár­mazik. Ez pedig azt is jelen­ti, hogy munkaviszonyának megszüntetésével megszűnt munkáltatójának az üzemi balesetből eredő anyagi fele­lőssége is. Tájékoztatást kaptunk arról is, hogy a Társadalombiztosí­tási Igazgatóság nyugdíjosz­tálya olvasónk rokkantsági nyugdíjának megállapítása al­kalmával munkabérként vet­te figyelembe az 1972. június 15-től megállapított baleseti járadékot is. jogsérelem tehát ez esetben-sem érte olvasón­kat. Dr. J. S. NÓGRÁD — 1973. január 18., csütörtök ( i

Next

/
Thumbnails
Contents