Nógrád. 1972. december (28. évfolyam. 283-307. szám)

1972-12-14 / 294. szám

Tanácskozik az országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról) aalkodásí, a szocialista épí­tés céljait. A fejlődés során szükségleteknek telmerülő, általunk jól is­fejlesztését. Beszé- mert gondok megoldása mind­kölcsönös megfelelő dét így fejezte, be: — összességében gazdasági építőmunkánk eredményeivel elégedettek lehetünk. A pár­tunk X. kongresszusán jóvá­hagyott gazdaságpolitikai irányelvek érvényesülnek, si­kerrel oldjuk meg a gazdasági feladatokat. Amint a Közpon­ti Bizottság novemberi ülésén elfogadott állásfoglalás meg­állapítja, gazdaságirányítási rendszerünk jó eszközként szolgálja a szocialista tervgaz­annylunk számára felelősség- teljes, körültekintő munkát je­lent. Ezt a munkát minden szinten vállalni kell, és vál­lalni is fogjuk. Az országgyűlés tegnapi .ülésén felszólalt Kovács Ist­vánná Pest megyei, Lendvai József Veszprém megyei, Ta­kács Imréné Csongrád me­gyei, Gácsí Miklós Borsod megyei képviselő. Ezután szünet következett, majd dr. Beresztóczy Miklós elnökletével folytatódott a ta­nácskozás. Felszólalt • Szép­völgyi Zoltán budapesti, Kosz- tolánczi Jánosné Somogy me­gyei, dr. Szabó József Ba­ranya megyei, Vilmőnyi Mária Hajdú-Bihar megyei, Spisák András Szabolcs-Szatmár me­gyei és Gyöngyösi István He­ves megyei képviselő, akik a törvényjavaslatot elfogadták. Ezután ebédszünet követke­zett. Ebédszünet után Apró An­tal elnökletével folytatódott az ülés. Péter János külügymi­niszter emelkedett szólásra. már János Pest megyei, So­mogyi oózsef budapesti képvi­selő. rw / r Zárszó Megnőtt jelentőségében a szocialista világrendszer ~ Ä mostani időben űj, nagy változások vannak fo­lyamatban az egész nemzet­közi életben. Ezekkel a vál­tozásokkal összefügg népgaz­daságunk alakulása, jövő évi gazdasági életünk, s politikai, életünk fejlődése is. Épper; ezért külpolitikai beszámoló­mat a nemzetközi élet új, nagy változásaival. kezdem^ — mondotta bevezetőjében Pé­ter János külügyminiszter, majd így folytatta: — A ma folyamatban levő nemzetközi változások széles­körűek és mélyrehatóak, meg­lepő eseményekben gazdagok. Érintik a nemzetközi kapcso­latok minden lényeges terüle­tét, és a szó szoros értelmé­ben kiterjednek a földkerek­ség minden kontinensére. Ezeknek az új, és nagy válto­zásoknak a lényege a követ­kezőkben foglalható össze: megkezdődött a legégetőbb nemzetközi kérdések tartósnak ígérkező rendezése, tárgyaié- , M sok útján, s az eddig elért tagallama, másfelől pedig sa­történelemben szinte példát­lan hősiességért, amellyel sok- sok évi harc után, a régiek után, az új agresszor ellen ki adta bontakoztatni hősies el­lenállását, s politikai, kato­nai, stratégiai és taktikai vál­lalkozások, harcok és ellent­mondások sorozatával, sok bölcs és nagyon mélyen át­gondolt akcióval meg tudta akadályozni a támadót kato- hatékonyság javítása. Ezeket a Mivel több képviselő nem jelentkezett felszólalásra, az elnöklő dr. Beresztóczy Mik­lós bezárta a vitát, és meg­adta a szót a pénzügyminisz­ternek, aki válaszolt a vitá­ban elhangzottakra. Faluvégi Lajos bevezetőben elismeréssel állapította meg, hogy gondolatokban gazdag volt a véleménycsere: az or­szággyűlési bizottságokban 90- en, a parlament plénumán pedig 37-en szóltak hozzá a költségvetési törvényterve­zethez. Számos felszólalásból kicsengett, hogy gazdasági és pénzügyi politikánk határo­zott, de nem merev. Ezen az úton fogunk továbbhaladni — jelentette ki a pénzügyminisz­ter. — Két tó törekvés lesz a jövő esztendőben a termelő ágazatokban: a gazdasági szerkezet megfelelő átalakítá­sa (különös tekintettel az autóbuszprogramra, a szá­mítástechnikára, a könnyűipar rekonstrukciójára és más, ha­sonlóan nagy feladatokra), il­letőleg a termelékenység és a Péter János dasági Segítség Tanácsának ,aai és politikai céljainak el­érésében. A vietnami nép harcával nemcsak saját ügyét védte, hanem a népek egyete­mes ügyének is nagy szolgála­tot tett — jelentette ki a kül­ügyminiszter. Péter János elvtárs beszéde további részében elemezte a Magyar Népköztársaság dip­lomáciai tevékenységét, s bő­vülő nemzetközi kapcsolatain­kat. Ezután kérte az ország- gyűlést, hogy a költségvetési törvényjavaslatot fogadja el, majd befejezésül hangsúlyoz­ta: törekvéseket alátámasztották, megerősítették a felszólalások — hangoztatta. A kormány y mondta Falu­végi Lajos —, már kétszer foglalkozott az MSZMP Köz­ponti Bizottságának állásfog­lalásával kapcsolatos felada­tokkal, e feladatok megoldá­sáról szóló munkaterwel. Eh­hez kapcsolódik majd az a szokásos kormányjelentést elemző áttekintés, amely a parlamenti ülésszakról készül, értékelésként és a teendők foglalataként. ígéretet tett ar­ra, hogy a vitában felmerült valamennyi kérdésre az illeté­uimiL u au cuuis ,, ----- . ~ Külpolitikai tevékenyse- miniszterektől választ t árgyalási eredmények azzal ját problémáink rendezésében, günkkel arra törekszünk, hogy ijapnajs a felszólalók. Végeze­biztatnak, hogy megoldáshoz nemzetközi és nemzeti ügye­vezetnek azokon a területe- . k öaszehang0it érvényesíté- WHFB? áihelyekert ma még nyílt, fegyveres harcok foly- , .. , nak, és átterjednek a tárgya- szerű országok széles körének íások azokra a területekre is, egyik alkotó tagja, amelyeken egyébként bármely a nemzetközi viszonyok ked­vező változásait minél teljé­iül azzal summázta a vita tanulságait, hogy a felszólalá­sebben érvényesítsük, és hasz- so^bß] a kormányzati munka sével, mint a különböző rend- náljuk fel a szocializmus és a béke ügye, a Magyar Nép- köztársaság javára. Konkrétan és pontosan: a Magyar Nép- vetés végrehajtása során Az űj, nagy változások elő- köztársaság vonatkozásában készítésének és irányításának ez azt jelenti, arra törek- legalapvetőbb magyarázata szünk, hogy a Magyar Szoci- • ----- alista Munkáspárt X. kong­r esszusán megfogalmazott irányelveknek megfelelően mi­nél kedvezőbbek legyenek a nemzetközi feltételek, a szó- ban és részleteiben egyhangú- cializmust építő Magyar Nép- lag elfogadta. Ezután kijelentette külügy- köztársaság számára. . , ....................... m iniszterünk, hogy a Ma- Az országgyűlés csütörtökön gyár Népköztársaság mind Felszólalt még Darvasi 1st- 10 órakor a népgazdasági ter- véebement "változások'lényegét belpolitikájában, mind külpo- ván budapesti képviselő, a vezésről szóló törvényjavaslat litikájában legelső és legfon- Magyar Hírlap főszerkesztője, tárgyalásával folytatja mun hogy a m^t folyri a még tosabb elvnek tekinti szövet- mos János Fejér megyei, Kai- kaját. (MTI) várható tárgyalások tartós bé- 8^8* ős testvéri kapcsolatát e kéhez, a harmadik világhábo- Szovjetunióval, annak partja­plllanatban újabb háború ki­törése lenne várható. A mai nemzetközi élet ilyen új és nagy változásainak minősíté­sét illetően, helytelenül jár­nánk el, ha a jelentőségüket túlértékelnénk, vagy lebecsül­nénk. A külügyminiszter felszóla­lása további részében össze­foglalta a nemzetközi életben abban van, hogy a szocialista világrendszer, s minden egyes szocialista ország együtt is, és külön-külön is megnőtt je­lentőségében. Iránti bizalom csendült ki, s erre számítanak, építenek is az 1973. évi terv és költség­Az elnöklő Beresztóczy Mik­lós ezután szavazásra bocsá­totta a törvényjavaslatot, az országgyűlés az 1973. évi ál­lami költségvetésről szóló tör­vényjavaslatot általánosság Megkezdődött a* FKI* XX. kongresszusa Szerdán délelőtt a Párizs környéki St. Ouen-ban meg­kezdődött a Francia Kommu­nista Párt XX. kongresszusa. A kongresszust Francois Bil- loux, a politikai bizottság tag­ja nyitotta meg, majd Georges Marchais, a FKP főtitkár- helyettese terjesztette elő a központi bizottság jelentését. Marchais referátumában hangsúlyozta: Franciaország­ban, a jelenlegi rendszer sú­lyos válsága és a baloldali egység létrejötte következté­ben, új politikai helyzet ke­letkezett. Ebben a helyzetben immár komoly lehetőség kí­nálkozik arra, hogy a rövide­sen megtartandó nemzetgyűlé­si választásokon vereséget mérjenek a hatalmon levő reakciós erők koalíciójára és a baloldal győzelmet arasson, A kommunistáknak mindent meg kell tenniök a baloldal, a demokrácia győzelme érde­kében. (MTI) Csak egyetlen ajánlást fogadtak e! IXem alakult ki egysége® álláspont Kairóban Tizenhét arab ország vezér­kari főnökének kairói érte­kezlete a szerdára virradó éj­jel kézzel fogható eredmények nélkül véget ért. Szaadeddin Sazli, egyiptomi vezérkari főnök, illetve Ahmed Iszmail hadügyminisz­ter erélyesen fölszólította a küldötteket a vita során, hogy szorosra kell zárni a sorokat Izraeléi szemben „amíg nem késő”. A két egyiptomi föl- szólalás elhangzása után a tanácskozás már c?ak rövid ideig tartott, s tizenkét órá­val megkezdése után véget is ért. Sazli tábornok, a MEN A hírügynökségnek adott nyilat­kozatában kijelentette, hogy országa, valamint Szíria és Líbia az Arab Köztársaságok Szövetségének tagjai — „a közelgő ütközetet maguk fog­ják megvívni Izraellel; ter­heit a harcnak maguk fogják viselni.. Az egyetlen ajánlás, ame­lyet a vezérkari főnökök ked­den elfogadtak, a közös fegy­vergyártásra vonatkozik. (MTI) VDK—amerikai tárgyalások Határidő nélküli halasztás Párizsban Sine die (határidő nélkül) elnapolták Le Dúc Tho és Henry Kissinger megbeszélé­seit és az amerikai nemzet- biztonsági főtanácsadó szerdán este Párizsból Washingtonba utazott, de helyetteseik szak­értői szinten folytatni fogják tanácskozásaikat — közölte szerdán Ronald Ziegler, a Fe­hér Ház szóvivője. Sejtem engedte, hogy l^e Dúc Tho és Kissinger esetleg újból találkozni fog. Azt mondotta ugyanis, hogy „üze­netváltás útján közös megál­lapodással fognak dönteni a további ülésekről”. Hozzáfűz­te, hogy Kissinger és te Due Tho „ezeknek az üzeneteknek a csatornáján továbbra is fenntartja egymással a kap­csolatot”. Addig is Párizsban maradnak a technikai szakér­tők, hogy folytassák tárgyalá­saikat. A Fehér Ház szóvivője egyébként arról is tájékoztat­ta a sajtót, hogy Nixon elnök szerdán reggel újabb 45 per­ces megbeszélést tartott Haig tábornokkal, Kissinger helyet­tesével, aki néhány nappal ezelőtt érkezett vissza Párizs­ból az amerikai fővárosba. (AFP) Eles ítélet a gyarmatosítók ellen Az ENSZ közgyűlése 89 szavazattal 8 ellenében, 18 'tartózkodás mellett élesen el­ítélt minden olyan kormányt, elsősorban Portugália és a Dél-afrikai Köztársaság kor­rá veszélyének végleges kikü­szöböléséhez vezethetnek. Ki­jelentette: — Mi abban a meggyőző­désben veszünk részt a mai nemzetközi viszonyok új, nagy változásaiban, azokban a < tár­gyalásokban is, amelyekben Közvetlenül részesek vagyunk, azokban is, amelyeket csak szemlélünk, de amelyekhez diplomáciai csatornákon ke­resztül hozzá tudunk jutni, hogy valóban tartós békéhez, á nemzetközi biztonság meg­erősítéséhez, a termonukleáris háború veszélyének az elhá­rításához vezetnek. — Tisztelt Országgyűlés! — Központi Bizottságunk novemberi ülése a párt X. kongresszusa határozatainak végrehajtását vizsgálva, a nemzetközi''viszonyokkal fog­lalkozva megállapította, hogy á szocialista ' országok kül­politikai tevékenysége a ha­ladó erők támogatásával nagy eredményeket ért el a nem­zetközi viszonyok javítása te­rén. Ezeknek az. eredmények­nek a kialakulásában a mai kedvező nemzetközi viszonyok előkészítésében a maga mód­ján és erőihez mérten a Ma­gyar Népköztársaság Is részt vett. Egyfelől úgy, mint a szo­cialista országok közösségének szerves része, mint a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gaz­val, kormányával és népeivel. Méltatta a Szovjetunió párt­ós kormányküldöttségének ma­gyarországi látogatását, a tárgyalások eredményeit. Mint mondotta, a közös közlemény is híven fejezte ki szovjet vendégeink őszinte örömét a magyar nép alkotó munkájá­nak eredményei felett, és ez nekünk is öröm. Péter János ezután az euró­pai biztonsági konferencia elő­készítésével foglalkozott. Rá­mutatott: sok munkába és erőfeszítésbe került, hogy el­jutottunk a most Helsinkiben folyó előkészítő tárgyalásokr hoz. További nagyon sok munkára és erőfeszítésre lesz szükség ahhoz, hogy az elő­készítő tárgyalások valóban elvezessenek a biztonsági és együttműködési konferencia tényleges megtartásához. Péter János beszéde tovább; részében azt hangsúlyozta, hogy az európai nemzetközi légkör javulása együtt haladt a tárgyalásos rendezés esé­lyeinek növekedésével az em­beriség mai legsúlyosabb problémájával kapcsolatban, a délkelet-ázsiai háború, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság elleni agresszió és a dél-vietnami intervenció vo­natkozásában. Mély tisztelettel és meghatottsággal emlékezett a vietnami népre, vezetőire, és széles tömegeire azért a NÓGRAD - 1972. decembei 14., csütörtök Hét és fél órás séta a Holdon Cernanék „fumarolát" találtak a bolygón Közép-európai idő szerint vum nyúlványait képező „kő­szerdán hajnalban nulla óra 28 perckor vette kezdetét az Apollo—17 űrhajósainak má­sodik holdsétája. Alighogy kiszálltak a hold- kompból, Cernannak és Schrmittnek rendbe kellett tennie a go-kart formájú hold­autót, amelynek előző nap megrongálódott a jobb hátsó sárhányója. Houstonban egész éjszaka az elveszett sárhányó­darab pótlásának mikéntjén törték fejüket a szakembe­rek, s végül egyszerű, de an­nál hatásosabb megoldást ta­láltak. Indítványozták a hold­bélieknek, hogy a már szük­ségtelenné vált műanyagbur­kolatú holdtérképeikből il­lesszenek össze négy lapot, s erősítsék a sárhányó megma­radt darabjához. Ez meg is történt, s Cernanéknak már nem kell tartaniuk attól, hogy az „elviselhetetlen” hold­por, amit a kerekek felcsap­nak. elborítja az öltözéküket. lavinákból” Cernanék szikla­darabokat hoznak a Földre, mégpedig olyanokat, amelyek­nek életkora egyidős a Holdé­val: 4 milliárd 500 millió éves. A második holdséta igazi szenzációja a negyedik „meg­állónál” történt. Itt ugyanis Cernanék alkalmasint egy ,-minivulkánt” fedeztek fel, ami bizonyítéka lehet annak, hogy a Holdon jóval koráb­ban vulkánikus tevékenység folyt. A kis, narancsszínű folt Cérnán parancsnoknak tűnt PeL Ha a narancsszínű foltról bebizonyosodik, hogy „rozsda” — Schmitt szerint „eloxidáló­dott sivatagi homok” — akkor oxigénnek vagy víznek kell jelen lennie. Ez az, írja az AP szakértője, amiért a leg­több tudós nem hisz a dolog­ban. Az egyik houstoni geológus Közel kétórás autókázás szerint nagy mértékben való­után jutottak el az űrhajósok a 2000 méter magasra becsült „déli masszívumhoz”. A Hous­tonban dolgozó geológusok ar­ra számítanak, hogy a masszí, színű, hogy az űrhajósok „fu­marolát” találtak. A „fumaro- la” a vulkáni tevékenység utolsó szakaszában keletkezik, a Földön, is számos ilyet lehet találni. Kicsi, gyakran aprócs­ka lyukak vagy repedések ezek, amelyeknek a belsejéből gőzök vagy gázok szivárognak elő. Az illető geológus szerint Cernanék „fumarolája” egy idővel ezelőtt még vízgőzt bo­csátott ki magából, ami az­után oxidálta a környéken le­vő ásványokat. Azon a helyen, ahol Cérnán és Schmitt vulkáni tevékeny­ség nyomaira bukkant, már az Apollo—15 asztronautája, A1 Worden is hasonló jeleket, kisebb „hamuhengereket” ta­lált. Jóllehet az általa felszín­re hozott lelet nagyfokú két ségeket ébresztett Houston­ban, a DPA szerint megvolt a — habár mégoly kicsi — reménye annak, hogy az Apol­lo—17 utasai „fumarolát” fe­deznek fel. Hét óra harminchét perces volt a második holdséta, s szerdán reggel pontosan nyolc órakor Schmitt és Cérnán visszatért a holdkompba. Au­tójukon ez alkalommal közei 19 kilométernyi utat tettek meg. (MTI) mányát, amelyek az ENSZ 1960-as nyilatkozatát figyel­men kívül hagyva nem haj­landók függetlenséget adni gyarmataiknak és azok népé­nek. Az elfogadott határozat elítéli továbbá a NATO azon tagjainak politikáját is, ame­lyek „támogatják Portugáliát és "Afrika más fajüldöző rend­szereit a népek jogos törek­véseinek elfojtásában”. A közgyűlés szociális, kul­turális és húmanitárius bi­zottsága által megszövegezett határozati javaslat ellen sza­vazott a többi között Nagy- Britannia, Franciaország, Iz­rael, Olaszország, Portugália, Spanyolország és az Egyesült Államok. (Reuter) Ma teszi le az esküt Brandt Szerdán Bonnban az új sző vetségi gyűlés alakuló ülésé: a képviselők titkos szavazás sa.l megválasztották a ház el nőkét, majd a négy parla menti alelnököt. Az 518 képviselő közül (ez úttal a 22 nyugat-berlini kép viselőnek is volt szavazat joga) 438-an adták voksuka a szociáldemokrata Annema rie Renger asszonynak a sző vetségi gyűlés elnökévé val rnegv á 1 as ztás ára. A nyugatnémet páriámén csütörtökön délelőtt 11 órako ül ismét össze a kaneellá: megválasztására. Brandt kan cellar —, akit a páriámén újabb négy évre erősít me: tisztségében — csütörtököt délután négy órakor tesz majd le a hivatali esküjét. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents