Nógrád. 1972. december (28. évfolyam. 283-307. szám)
1972-12-08 / 289. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A t. MS IMP N Ó GRÁ D MEGYEI BIZOTTS ÁGA ES A axegyei TANÁCS LAPJA XXVlíi. EVF., 289. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1972. DECEMBER 8., PÉNTEK Ölest tartott a Minisztertanács Tájékoztató a szovjet párt- és kormányküldöttség látogatásáról Állami feladatok a KB novemberi állásfoglalásával kapcsolatban Fokozott figyelem az export gazdaságosságára Határozat az öntözéses gazdálkodás fejlesztéséről A kormány Tájékoztatási méréssel szólt a, magyar nép Hivatala közli: a Miniszter- vívmányairól, a szocialista tanács csütörtökön ülést tar- társadalom építésében elért tott. . sikereiről. A tárgyalófelek Fock Jenő, a Miniszterta- megelégedéssel állapították nács elnöke tájékoztatta a meg, hogy a Magyar Népkormányt Leonyid Brezsnyev- köztársaságnak és a Szovjetnek, a Szovjetunió Kommu- uniónak a marxizmus—leniniz- nista Pártja Központi Bízott- mus és a szocialista interna- sága főtitkárának vezetésével, cionalizmus elvein alapuló vi- a Szovjetunió párt- és kor- szonyát a teljes bizalom és a szú időszakra szóló gazdasági kapcsolatok, az együttműködés új, korszerű formáinak nagy jelentőségét. Megállapodtak abban, hogy különleges figyelmet fordítanak a közös tervezésre és a termelés kulcsfontosságú ágazatainak közös fejlesztésére, a szakosítás és a kooperáció- szélesítésére. A felek hangsúmányküldöttsége november 27. kölcsönös megértés jellemzi. iyozták, hogy megtesznek és december 1. között hazánkban tett hivatalos, baráti látogatásáról. A barátság, a szívélyesség és a testvéri egység légkörében folytatott tárgyalásokon a felek véleményt cseréltek országaik társadalmi, politikai és gazdasági fejlődésének legfontosabb kérdéseiről, a szocialista és a kommunista építés jelenlegi helyzetéről. A szovjet küldöttség nagy élisMind szorosabbá válik a test- minden szükséges lépést a véri együttműködés a politi- szocialista gazdasági integrá- kai, a gazdasági és az ideoló- ■ giai életben, ami megfelel a szovjet és a magyar nép alapvető érdekeinek. Töretlenül fejlődik a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés, növekszik az áruforgalom a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió között. Kiemelték a tervszerű, tartós, hoszció komplex programjának kö- vetkezétes valóra váltására, amely elősegíti a népgazdaság hatékonyságának növelését és gyorsabb fejlődését a KGST valamennyi tagállamában. Erősödnek a magyar—szovjet kapcsolatok az oktatás, a tudomány, a kultúra terén is. (Folytatás a 3. oldalon) Bírák esküje Atel részt vett már bírósági tárgyalásom — 8 az áU lampolgároik tekintélyes hányada kisebb-nagyobb ügyeikben tanúként már megismerte a bírósági tanácsterem életét — maga is észlelhette, milyen felelősségteljes munka nehezedik azoknak a vállára, akik a bírói emelvényről a népköztársaság nevében ítéletet hirdetnek. Államunk módosított alkotmánya ezt a felelősségteljes miunkát emelte rangjának még jobban megfelelő helyre, amikor kimondotta, hogy a bírákat a népköztársaság Elnöki Tanácsa választja. A bírói függetlenség elvét demonstrálja az 1972-es 4. törvény, amely a bíróságok munkájának kereteit tartalmazza. Mindennek jegyében kerül sor — ünnepi eseményként — a bírák ünnepélyes eskütételére. Pénteken, a Parlament lesz az első színhelye az ünnepi aktusnak: a megyei bíróságok elnökei, a munkaügyi bíróságok elnökei és a katonai bíróságok elnökei és bírái, összesen öt- venheten bírói esküt tesznek. Ezt követi december 11-én a főváros területén és Pest megyében működő 500 bíró eskütétele, majd december 22-éig valamennyi megyénkben a bírák esküje. Idáig: az esemény. Ünnepi megújítása voltaképpen annak az eskünek, amellyel — sok-sok bírónk immár évtizedek óta — a nép, az állam szolgálatában végzik fáradságos, áldozatos munkájukat. Felhangzanak a szavak: „a hatáskörömbe tartozó ügyekben részrehajlás nélkül, lelkiismeretesen, a nép érdekeinek szolgálatában eljárok és minden- igyekezetemmel azon leszek, hogy bíród működésemmel a Magyar Népköztársaság fejlődését előmozdítsam”. Az eskü pedig — s ezt mindenki, aki az igazságszolgáltatásnak ezen a nehéz, de szép posztján tevékenykedik, tudja — kötelez. Magyarországon évente kétmillió különböző ügyet tárgyalnak az igazságszolgáltatás és a hozzá kapcsolódó területek szakemberei. Ebből a hatalmas tömegből több százezer a bíróságokon folyó polgári, illetve büntetőper. S január 1-től tovább gyarapodik a munka, még több faradságot, energiát követel, dolgozni kezdenek a munkaügyi bíróságok is. Esküt tesznek a bírák. S akár a parlamenti kristály- csillárok fénye világít a szárnyaló mondatokhoz, akár a megyei bíróságok tanácstermeinek lámpái — ünnep az eskü tétele. Demonstrálja azt a függetlenséget, hogy saját lelkiismerete az első, közvetlen számon kérő a munkáról. És szimbolizálja azt; hogy — felelős a Magyar Népköztársaságnak, tulajdonképpen egész társadalmunknak, minden szóért, amelyet kimond a tárgyalóteremben, minden döntéséért, amelyhez nevét aláírja. Köszöntjük bíróságainkat, köszöntjük az esküt tevő bírókat valamennyi poszton, amelyre választották őket. S ha az ókorban az igazságosztás istenét, íustitiát bekötött szemmel is ábrázolták, jelképezve befolyásolhatat- lan6ágát, az ítélkezés tisztaságát — ma már ezekhez a szimbólumokhoz odatartozik a bölcsesség, az emberismeret, társadalmunk céljainak őrzése, vigyázása is. V. M. Rémuralom Dél* Vietnamban A saigonl 3. számú katonai körzet hadbírósága nemrég ítéletet hirdetett 8 egyetemista, illetve középiskolai tanuló perében. Az 1972. április 30-a óta'fogva tartott diákokat annak a vádnak alapján ítélték el, hogy „a lakosság létjogosultságáért küzdő mozgalomhoz” tartoznak és „megbontották a közrendet”. Az ítéletek kihirdetése után heves tiltakozó mozgalom kezdődött a saigoni diákkörökben. A fiatalok követelik az önkényes ítéletek hatálytalanítását, a fogva tartott összes tanulók és egyetemisták szabadon bocsátását. (VNA) A népfrontra is tartozik A fiatalok nevelése | KI RÍ ■ * közös úgy Rendkívül fontos kérdéssel, az ifjúságpolitikai " határozat végrehajtásával, az ezzel kapcsolatos megyei tapasztalatokkal foglalkozott tegnapi ülésén a Hazafias Népfront megyei elnöksége. A Központi Bizottság ifjúságpolitikai határozata a népfrontbizottságok komoly feladatává tette az ifjúsággal való foglalkozást, a fiatalok nevelését. A járási bizottságok részletes intézkedési terveket készítettek — megbeszélve a községi vezetőkkel — a legfontosabb teendőkre. Az intézkedési terveknek máris megmutatkozott a hatása, de még nagyobb következetességre, felelősségre és hozzáértésre van szükség a fiatalok nevelésében. Az eddiginél jobban kell törekedni arra, hogy a fiatalok sokkal aktívabban vegyenek részt a községpolitikai feladatok végrehajtásában, a társadalmi munkában. A községi bizottságoknak jobban kell segíteniük a fiatalok szabad idejének okos és célszerű felhasználását. Különösen a népfrontklubok tehetnek ezért sokat, ha érdekes és jó programokkal várják az ifjúságot. Hasonlóan nagyobb törődést .érdemel a pályaválasztás segítése. A népfrontelnökség amellett is állást foglalt, hogy a népfrontbizottságok — minden szinten — készítsenek együttműködési megállapodást a KISZ-bizottságokkal. Erre azért is szükség van, mert a közvélemény nagy érdeklődéssel fordul a fiatalok felé, akiket egyre inkább végzett munkájuk alapján ítélnek meg. Ezt követően az elnökség tagjai megvitatták a következő évi munkaprogramot, a tanácstagi beszámolók tapasztalatait, valamint a most folyó falugyűlések eddigi tapasztalatait. Gyula látogatása a megyében Kállai Gyula, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága és az Elnöki Tanács tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke tegnap délután Salgótarjánba érkezett. A vendégeket a megyei pártbizottság székházában Géczi János, a vendégét a megye politikai, gazdasági-kulturális lés egészségügyi helyzetéről. Szólt a jövő feladatairól is. Tegnap, a kora délutáni órákban Kállai Gyula elvtárs a házigazdák kíséretében megtekintette a karancsberényi , ., . ... , - ... partizán- és felszabadulási megyei pártbizottság első tit- £mlékmúzeumot; aho] d, kara, országgyűlési képviselő fogadta. Ezután baráti, elvMolnár Pál, a Nógrád megyei Múzeumok igazgatója tartott tájékoztatót. Kállai Gyula elvtárs ma folytatja Nógrád megyei programját. Megtekint néhány üzemet, kulturális intézményt, este pedig Rétságon a járás és A szívélyes légkörben lezaj- a nagyközség párt-, állami, valóit beszélgetésen Géczi Já- lamint termelőszövetkezetek nos tájékoztatta megyénk vezetőivel találkozik. társi beszélgetésre került sor, amelyen részt vettek Kállai Gyula, Géczi János mellett a megyei pártbizottság titkárai, a pártbizottság osztályvezetői, megyénk politikai és társadalmi szervezeteinek vezetői. Dr. Mészáros Károly miniszterhelyettes Salgótarjánban Salgótarjánba látogatott tegnap dr. Mészáros Károly, a közlekedés- és postaügyi miniszter első helyettese, a MÁV vezérigazgatója, vezető munkatársaival. A délelőtti órákban a megyei tanácson megbeszélést folytatott a megye vezetőivel a megyét és Salgótarjánt érintő jövő évi közlekedésfejlesztési elképzelésekről. A miniszterhelyettes délután találkozott a minisztériumhoz tartozó salgótarjáni vállalatok és intézmények tő ívelj. Rövid tájékoztatást adott a vasúti és közúti közlekedés, a postai szolgáltatások helyzetéről, az utóbbi időben elért fejlődésről, a további tervekről és azok megvalósításának feltételeiről. A baráti beszélgetésen a Salgótarjáni Posta, a Távközlési Üzem, a Volán 2. számú Vállalat és a Közúti Igazgatóság vezetője beszámolt mindennapi munkájukról és eredményeikről. Dr. Mészáros Károly a késő délutáni órákban kíséreté* Bonyodalmak és tetemes késés után Elindult a Holdra az újabb Apollo Hangoktól kísért fényjelzés a kapcsolótáblán Váratlan, feszült izgalmak közepette indult el a Hold felé csütörtökön hajnalban az Apollo—17 űrhajó. A floridai Kennedy-fokon összegyűlt tömeg („mintha népvándorlás lett volna” — írja a DPA) Lélegzetvisszafojtva figyelte, aiminit a visszaszámlálást kétszer is megszakítják, s amint a hatalmas Satumus rakéta még mindig a 39/A jelzésű ki- lüvőpadon vesztegel az „utolsó lehetséges rajtidőpont” — közép-európai idő szerint reggel hét óra 31 perc — vészes közeledtével. Fél hat tájban azonban valamennyi nézőn és szakértőn „úrrá lett” a megkönnyebbülés: helyi idő szerint nulla óra 33 perckor, közép-európai idő szerint hat óra 33 perckor a Saturnus V-öt begyújtották, s a több mint 100 méter magas rakéta, csúcsán az Apollo-űr- hajó parancsnoki kabinjával és Holdra szálló egységével elindult a Hold felé. ♦ Íme a kalandos rajt eseménysora: Két és fél órával a tervezett indulás (közép-európai idő szerint 3 óra 53 perc) (Folytatás a Z, oldalon) gazdasági és társadalmi veze- vei visszautazott Budapestre. Nehéz, de eredményes évet zárnak Termelőszövetkezeti vezetők tanácskozása Évzáró tanácskozást ren- erőfeszítéseket tettek vezetők, deztek csütörtökön Fásztón a tagok és alkalmazottak. A járási pártbizottság székházé- csapadékos tavaszt rendkívül ban. A pásztói járás 17 tér- esős nyár követte, így számot- melőszövetkezetének elnökei, tevő gabonaveszteség kelet- párttitkárai, főagronómusai és kezett. A befejezés előtt álfőkönyvelői vettek részt a ta- ló őszi munkák ugyancsak nácskozás munkájában. A megkövetelték az összefogást, szövetkezetek vezetőit Zeke A betakarítás, a mélyszántás, Sándor, a járási pártbizottság a szerves és műtrágyázás, a titkára köszöntötte. Ezután H- szállítás, a háztáji frontján lés Gyula, a járási hivatal eredményes munkát végeztek élelmiszer-gazdasági és ke- a szövetkezetek. Az őszi ve- reskedelmi osztályának veze- tést zömmel időben és megfője értékelte az idei év ta- felelő minőségben elvégezték, pasztalatait. Az őszi mélyszántásban a Nehéz, de eredményes évet teljesítés 88,5 százalékos, a zárnak idén a pásztói járás szerves trágyázásban 59 száza- közös gazdaságai. Az objek- lékos, a tavaszi növények alá tív és szubjektív nehézségek elvégzendő alapműtrágyázás leküzdése érdekében jelentős 65 százalékosnak mondható a járásban. Kitűnő termést takarítottak be kukoricából, cukorrépából, silókukoricából, és lucernából. Kukoricából például májusi morzsoltban számítva • hektáronként a tavalyi 28,2 mázsa helyett, az idén 40,9 mázsa átlagtermést értek el. A gabonakiesés mellett szőlőből sem sikerült a várt termést betakarítani, hiszen a tavalyi 36,3 mázsa helyett ez évben csak 34,7 mázsa hektáronkénti mennyiség termett. A közös gazdaságok bruttó jövedelme a tervezett 120,6 millió helyett 121,5 millió lesz. A tagok részesedési alapjából az idén közel 69 millió forintot fizettek ki. A szövetkezetek bruttó jövedelme tavaly óta négy százalékkal emelkedett, és egy százalékkal magasabb a tervezettnél. Alaphiány Csécsén, Felsőtoldon és Pásztón várható. A közös gazdaságok előtt álló legfontosabb tennivalókról is szó esett. Alapvető, hogy a zárszámadást és a jövő évi terveket jól előkészítsék. A körültekintő, pontos leltár a reális alapokon nyugvó zárszámadás előkészítésének feltétele. A zárszámadás során átfogó képet szükséges adni az éves tevékenységről, a tények felsorakoztatása mellett le kell vonni a megfelelő következtetéseket Az indulás pillanat» Az éves számvetést előli z- szító tanácskozás hozzászólásokkal fejeződött be.'