Nógrád. 1972. december (28. évfolyam. 283-307. szám)
1972-12-03 / 285. szám
KYEUMÖVELÖ SOROK J r z s ö n y Az új iskolának új pedagógiát! Bö Nem tudom, ki hogy van a nógrádi vendéglátóiparral, de egy vonatkozásban feltétlenül dicséret illeti meg. Miközben sok helyen szinte tobzódtak az idegen elnevezésekben, nálunk — nagyon helyesen — inkább a környék színeit csillogtatták meg. Csak úgy hirtelenében tekintve végig a megyénkén: Salgótarjánban a Karancs, Balassagyarmaton az Ipoly Szálloda fogadja az ideérkezőt; ebédelhet az ember a Salgó- ban, Pásztón az Ágasvárban, vagy a Mátraban, íeketézhe- tünk a szécsényi Rákócziban, vásárolhatunk a salgótarjáni Pécskóben... Nemrég a rétsági Börzsönyben üldögéltünk. Arról nem volt vita közöttünk, hogy nyilvánvalóan a közeli és hasonló nevű hegységről keresztelték el ezt a fiatal kisvendéglőt. De honnan származik magának a hegységnek a neve; van-e valami jelentése a névnek; egyáltalán: feltételezhetünk-e valamiféle kapcsolatot a név, a jelentés és a hegység között? Körülbelül ezekről a kérdésekről folyt az eszmecsere a társaságban. Nem lesz talán haszontalan, ha közzéteszem most a beszélgetés lényegét. A börzsöny, berzseny szót ma már kevesen ismerik. Pedig a hegység neve ezzel a szavunkkal azonos. A Magyar Nyelv Értelmező Szótára még felveszi a címszavai közé. Szerinte a börzsöny főnév több helyen az alkörmös nevű növényt jelöli. Azt a növényt tehát, amelyet az ország egyes helyein ételek megfestésére használnak. Szombathely környékén például ezzel festették régen a céklaként élvezett cukorrépát. Van azonban a szónak egy másik jelentése is. Némely vidéken börzsönynek hívják a vöröshagyma héjának kifőzött levét is. Hogy ezt a levet mi végre készítik? Általában a húsvéti tojást színezték'— s talán még színezik is — vele. A régi magyar nyelvben a berzseny, börzsöny szó használata általános volt. Leggyakrabban főnévként, s nem ritkán igeként fordult elő. Egy XVII. századi műben például a következőket olvashatjuk: „Nagy szükség volna annak több bérsén orcája megfestésére.” Vagy egy másik, valamivel későbbi könyvben ez áll: „Minden festők szeretik: míniumot, berzsent és bányait mind kalmárnál keresik.” Igei alakban Gvadányinál is találkozunk ezzel a szóval: „Berzsenyezi két ráncos orcáját.” Régi és új adataink egyaránt azt bizonyítják, hogy a börzsöny, illetve berzseny szavunk eredeti jelentése piros, piros festék. Az alkörmös és a vöröshagyma piros levét is ezért nevezhetik így. De nagy költőnk, Berzsenyi Dániel családneve is erre a szóra megy vissza. Most már csak az a kérdés, hogyan válhatott ez a névszó, a Hont, Kemence, Perőcsény, Diósjenő, Nagyoroszi táján húzódó hegység nevévé. A válasz kétféle lehetne. Lehet, hogy a hegység azért kapta a Börzsöny nevet, mert lejtőin feltűnően sok az al- körmösnek nevezett növény. Ez a növényfajta azonban nem jellemző a Börzsönyre. Marad tehát a másik feltételezés. Ősszel a Börzsöny gerincei, hegyhátai annyira meg- vörösödnek, mintha csak piros festékkel öntötték volna le őket. Piros festékkel: — tehát börzsönnyel. Aki egyszer is látta már a Börzsönyt októberben vagy november elején: nem kételkedhet még egy kicsit, sem az utóbbi féltételezés helyességében. AZ A NAGYSZABÁSÚ program, amelyet pártunk Központi Bizottsága a magyar iskolaügy fejlesztésére felvázolt, különböző szinteken valósul meg: a Tudományos Akadémiától és a Művelődésügyi Minisztériumtól kezdve a legkisebb falusi iskoláig dolgozni kell rajta. Ebben a rövid írásban elsősorban ránk, pedagógusokra háruló feladatok kérdésével szeretnék foglalkozni: a korszerű pedagógia bevezetésének szükségességével és ennek bizonyos szemléletbeli akadályaival. Tapasztalatom szerint a pedagógiai munka korszerűsítésének szükségessége sem a széles társadalmi köztu- datban, sem a pedagógusok tudatában nem vert kellőleg gyökeret. Pontosabban, ezen a téren is még erősen meny- nyiségi szemlélet uralkodik: a megújulást elsősorban olyan technikai elemek bevezetésétől várják, amelyek valóban alkalmasak az oktatás feltételeinek megjavítására, de önmagukban még nem jelentenek korszerű pedagógiát. Ha iskoláink pedagógiai gyakorlatát figyeljük, egyik legszembeötlőbb tényező, hogy számos konzervatív elem él békésen egymás mellett a leghaladóbb pedagógiai eszmékkel és gyakorlattal. És ez nemcsak különböző iskolákban van így, hanem egyazon testület, sőt egyazon pedagógus tudatá- ‘ ban, illetve gyakorlatán belül is. Nem szorul külön bizonyításra, hogy a pedagógiai munka hatékonyságát a legnagyobb mértékben éppen ez a felemásság, ezeknek a diszparát elemeknek együtthatása gátolja. Ha valahol a matematika gondolkodásra nevel, de a történelem csak a verbalizmust erősíti, a magyar érzelemgazdag, de a földrajz csak száraz adathalmaz, abból csak káosz keletkezhet. Véleményem szerint még az iskolareform bevezetésekor elkövettünk egy alapvető hibát. Nagyon vulgárisán úgy fogalmazhatnám, hogy a kérdés propagálásában indokolatlanul nagyobb hangsúlyt kapott, hogy mit változtatunk, mint az a véleményem szerint lényegesebb kérdés, hogy miért van szükségünk ezekre a változtatásokra. Nem elemeztük kellőképpen azt a társadalmi szituációt és az ehhez kapcsolódó megváltozott pedagógiai feladatrendszert, amely egy új pedagógia bevezetését indokolttá és egyben elengedhetetlenné tette. Ugyanakkor az új feladatrendszert elsősorban tartalmi oldaláról közelitettük, és elmaradt a módszer tani felkészítés a pedagógusok számára. Azután csodálkoztunk, hogy az új tartalmakat közvetítő hagyományos pedagógiai munka nem hozta meg a várt eredményt. Hogy egy nem a legsikerültebb hasonlattal éljek: az történt, hogy új és modem hadrendbe állítottuk a pedagógusokat (iskolarendszer struktúrája), elláttuk őket korszerű fegyverzettel (a korszerűsített tananyag), de nem tanítottuk meg ókét a korszerű fegyverek használatára (korszerű módszertani kultúra). Nem valami eredendő emibe- i ri rosszaság a pedagógusok részéről a hagyományos módszeres eljárások alkalmazása, egyszerűen nincsenek felkészítve az újra. És itt nyugodtan feltenném a kérdést: a pedagógia tudománya felkészült-e már erre a változásra, a pedagógusképzés közvetíti-e már ezeket az űj eredményeket, amelyeket a gyakorló pedagógustól számon kérünk? Azt hiszem, mindkét kérdésre negatív választ kell adnunk. Azt hiszem, hogy azok a jelszószerű válaszok, amelyeket a módszertani kérdésekre akár a tudomány ad, akár a szakigazgatás előír, nem alkalmasak egy korszerű módszertani kultúra széles körű elterjesztésére. Részletesen szabályozottak azok a tevékenységek, amelyek önmaguktól is sámán mennének és eligazítás nélkül maradunk azokban a kérdésekben, ahol valóban tájékoztató iránymutatásra lenne szükség. Tulajdonképpen számolni kellene azzal a ténnyel, hogy a jelenlegi pedagógustársadalom minőségi összetétele nem mindemben alkalmas a .jelszómódszertan” gyakorlati realizálására, mert az csak valóban ai- kotójellegű pedagógiai gondolkodás esetén lehetséges kivételes esetekben. Ez pedig az átlagtól nem kérhető számon kötelezően. A PÄRTHATÄROZAT sokoldalú elemzéssel tárta fel, hogy nevelésügyünk minden figyelemreméltó eredménye ellenére sem tekinthető megnyugtatónak, vagy pláne rózsásnak. Véleményem szerint, jelenleg nagymértékben visszafogja a fejlődést az a tény, hogy sem a nagyközönség, sem a pedagógusok tudatában nem él egyértelműen egy korszerű, a hagyományostól minőségileg különböző nevelésre való áttérés szükségességének a tudata. Nem egyszer találkozunk olyan igényekkel, amelyek a régi „jó” iskola normáit szeretnék visz- szahozni a hozzá kapcsolódó módszerekkel egy merőben megváltozott helyzetben. Van a jelenlegi helyzetnek egy érzékelhetően kitapintható konzervatív kritikája is. Rendkívül lényegesnek tartom, hogy a határozat szellemében ettől a konzervatív kritikától elhatároljuk a saját álláspontunkat, az esetleg jelentkező felületi érintkezések ellenére is. Jelenlegi iskolarendszerünk problémái nem abban gyökereznek, hogy bizonyos hagyományos normáknak nem felelnek meg, hanem abban, hogy adós a korszerű követelmények hatékony megvalósításával. Hogy egy példával világítsam meg a kérdést: nem a régi iskola kaszárnyafegyelme. vagy szolgai engedelmessége hiányzik, hanem az öntudatos fegyelem és a szocialista tanár—diák viszony. Nem a receptivitás elégtelenségét, hanem az aktivitás hiányát kérjük számon tőle. Az előzőkben talán úgy tűnhetett, hogy a pedagógu- sok felelősségét akarom csökkenteni és áthárítani más tényezőkre nevelésügyünk jelenlegi helyzetéért. Távol áll tőlem az a szándék, és éppen ezért a pedagógusok felelősségének hang- súlyozásával kezdem a problémák felsorolását. Nálunk társadalmilag elismert, sőt, törvényerőre emelt az a gondolat, hogy minden jövőjével törődő közösségnek különös gondot kell fordítania ifjúsága képzésére. Ez az alapállás pedig megköveteli, hagy tegyen a társadalom nagyméretű anyagi erőfeszítéseket az ifjúság nevelése érdekében. De nincs ennél rentábilisabb beruházás, ezt ma már a közgazdászok is elismerik. Szükséges, hogy az irányításnak legyenek merész és korszerű koncepciói. De nem lehet nagyobb bűnt elkövetni a jövővel szemben, mint beszűkíteni a jelen szűkös keretei közé. Végül, hogy a végrehajtás, a megvalósítás terén megingathatatlan kitartás érvényesüljön, vagyis a gyakorló pedagógusok felelőssége. Ebben a hármas egységben vizsgálja és határozza meg a párthatározat köznevelésünk perspektíváit. Nem egyszer tapasztalhattuk már, hogy az ötletszerűen kiagyalt, következetesen végig nem vitt, vagy anyagi eszközökkel nem megfelelően dotált reformálása, korszerűsítési törekvések csak a zűrzavart növelik az iskolákban. Többek között azért is tapasztalható bizonyos idegenkedés pedagóguskörökben a reformoktól. Ugyanakkor szilárd meggyőződésem, hogy még az anyagi feltételeknél is lényegesebb követelmény, hogy a nevelőik szelleme, beállítottsága készen álljon az újítások végrehajtására. Nemcsak abban az értelemben, hogy hajlandók alávetni magukat bizonyos újítási követelményeknek, mint lojális állampolgárok, hanem belső meggyőződésből maguk is akarják az újat, meg legyenek győződve annak elengedhetetlen szükségességéről és maguk is kutassák annak kiterjesztési lehetőségeit személyes pedagógiai ambícióból. Hiszen az ő világoslátásuk- tól, lelkesedésüktől és pedagógiai fantáziájuktól függ, hogy bármilyen reform elképzelései termékeny gyakorlattá váljanak az iskolai életben. Véleményem szerint ezen a téren tapasztalhatók még bizonyos fogyatékosságok. A pedagógustársadalom egészében még nem egyértelműen alakult ki a korszerűsítés szükségességének a tudata, elég nagy a kibúvókat keresők, a kákán is csomót keresők száma. Pedig ezzel a mentalitással egy új dolgot nem bevezetni és kipróbálni, hanem csak lejáratni lehet. A HATÁROZAT szellemében ezért kell nagyon alaposan megindítani azonnal egy széles körű pedagógiai propagandát először a pedagógusok, azután a társadalom széles rétegei körében is. Az bizonyos, hogy a helyzetben végbemenő változások olyan mélyek és olyan gyorsak, hogy eleve le kell mondanunk az egyetlen igazi, nagy reform gondolatáról, amely egy csapásra mindent megold és utána hosszú, csendes, változásmentes stabilitás következik. Ennek helyébe egy olyan reform gondolatát kell kialakítani. amely feljesztések szinte végtelen sorozatából áll, amelyek szinte vissza- csatolásszerűen állandóan tökéletesítik a nevelési folyamatot. Egyre magasabb szinten valósítják meg a pedagógiai fokozatosan alkalmazkodást a felgyorsult fejlődésben levő világunkhoz. RÉ6IMÚDI Istenem be szépei alkotói — milyen szépek lányaid, a fák, kőmellű fiaid, a hegyek, gyíkfutású riadt csermelyek, hómezőid, hómezőkön a szarkák, varjak szirmos lábnyoma, meg a rigó, sárga, s fekete, a cinke ha feje fekete, s az a másik, az a kékfejű, meg a pucér nyakú keselyű, s ők is, az ártatlan gyilkosok, sasok, vércsék, héják, karvalyok, még a tövisszúró gébics is, s a tulipán, s a szamdrtövis, hát még a csillagszívű kutyák, macskák, őzek, tevék, impalák, és a hal ha tóból fölbukik, vizet unván ha napfényt iszik, tücskök aranycérna szava és papcsúfoló békabrekegés, s be szépek fürtös záporaid, villámlobbantó kanócaid, felhős eged, én mennyezetem —c mi dolgom hát a Holdon nekem? Zelk Zoltán M egilletődve, bár teljes tudatossággal kísértem figyelemmel a tévé képernyőjén az olasz filmsorozatot Odüsszeusz bolyongásairól. S bár az írott Odüsszeia is keltett bennem olyan éraelmeket, hogy ez a költemény kevésbé szolgál a lélek igényeinek kielégítésére, mintsem okulásul megtévedt férfiaknak, akik először akkor tévedtek meg, midőn házassági hűséget fogadtak szabadságuk elrablójának, másodszor pedig akkor, amikor egy más nemhez tartozó szirén csábításának engedtek. Elvégre nem tehetjük meg, hogy fülünket a példabeli epizód tanulságai alapján viasszal tömjük be. Nincs is annyi viasz, s mamár olyan szirének is jócskán akadnak, akiknek hangot se kell hallatniuk, hiszen némán is oly csodásak, hogy majd megszólalnak. De térjünk vissza a filmhez, amely annyi életből merített jó tanáccsal szolgál. Mindenekelőtt a fő tanulság! Az a férj, aki csata híján elvonul az élelmiszerboltba tejért, és forintért élesztőért, vagy teszemazt kimegy a meccsre, s ezt követően 15—20 esztendeig nem tér vissza a családi házba, a hitvesi ágyba, az ne veszítse el minden reményét, hiszen mindent meg lehet magyarázni. Nem szólván arról, hogy korunk hölgyei külön-külön is megközelíthetetlen Pénelopék, akik húsz esztendő kegyetlen ostromát tán- toríthatatlanul állják, legyenek bár az ostromlók a legdélcegebb ifjú fejedelmek. A hűség ugyanis korunk erénye. Igaz, a magáramaradt hölgyet akkor sem érheti vád, ha néhány évtized múltán türelmét vesztve szól oda pely- hedző állú süldőfiának :„Hej, haj, apád megint csak jócskán elmaradt! Lefuthatnál: hátha azt az átkozott kártyát verik megint a klubban!” Persze, a mai pletykás világban az is előfordulhat, hogy a szirének, istennők és nimfák karjaiban vergődő fér- jecskéről mindenféle mendemondák kelnek szárnyra, hogy most itt látták egy szőkével, most amott egy feketével, nem szólván arról, hogy a gaz szatirja (nyilván, hogy Kirké megbabonázott teheneihez ne kelljen nyúlnia) VASÁRNAPI Hűtlen férjek bolyongásai telt keblű, masszív lábú, kisportolt, tizenéves szüzekre vetette ki hálóját, hogy éhét imigyen a tenger élő világából pótolja. Az efféle vádak ugyan cseppet sem kellemesek, viszont vajmi könnyű védekezni ellenük. A húsz év után hazatérő, okos férj ilyenkor az istenekre, nimfákra, nagy- és kiskirályokra, mindenféle boszorkányokra kenje a dolgát. Például: „Kis- szívem, igaz ugyan, hogy Jolánkával, kit az égiek teljes ártatlansággal sújtottak, egy viharos éjszakán fertelmes bűnbe estem, de nem tehettem másként, hiszen disznóvá változtatott főnökömet és titkárnőjét nem varázsolta volna vissza ismét főnöknek és titkárnőnek. S ez esetben az a tökfej Paca- los lett volna a diri, aki alig várja, hogy az első adandó alkalommal kitörje a nyakam!” Vagy egy másik példa: „Éjszakákon át könyörögtem Alhenae istennőnek, hogy adjon tutajnak való fát és jó szelet, de ő próbatételként csak egy tutaj nőt adott, akinek nekem kellett vernem a szelet hét teljes esztendőn át, amíg tizennyolc esztendősből huszonöt esztendőssé nem cseperedett, amikoris tudvalévőén éppen letellett a próba.” Arra is akad védekezőszer, ha a várakozásban kiszikkadt nejek alkohol mohó fogyasztásával vádolják késlekedve megtérő férjeiket. Hiszen nem akart az a szegény férj egyebet, csak a Küklopsz királyt leitatni. Csakhogy az gyanút fogott, hogy mérgezett az ital, s ezért minden hörpintés előtt a férjeken tett kóstolópróbát. Egy ilyen óriás pedig bírja ám az italt, nem csoda, ha férjek-urak kidőlnek mellette. S ha még ezeknél is kényesebb kérdésekké! támadna a gyanú tüskéjévé felingerelt, hűséges Pénelopé, akkor a férj hivatkozzon arra, hogy lótuszt evett, s így érthetően nem emlékszik semmire. Mert az istenek, akik megáldották nem kívánt kéjek végtelen halmazával, a buja percek emlékének kiultrázásá- val büntették őt, mielőtt hazaengedték volna. Lehetséges hivatkozni a barátokra is, akik maguk is igazolhatják: mennyi szenvedésen, megpróbáltatáson esett át szegény férj hazatértéig. Illetve csak igazolhatnák, ha az istenek újabb csapásként nem sújtották volna a barátokat is szörnyű feledéssel. Ily esetben viszont nincs más, mint sértetten vállalni az eset következményét, el nem mulasztván a szemrehányást: „Micsoda asszony az, aki húsz esztendő elteltével sem férje hazaérkezésén örvendez, hanem inkább a bizalmatlanság légkörét kelti maga körül, amire bizony szegény férj soha nem adott okot.” De hát minek is sorolom én az Odüsszeia gazdag tanulságait, amikor nézők milliói tekinthették meg és raktározhatták el magukban, hogy milyen nehéz is a férjek dolga, s milyen szép is az asszonyi hűség, ami húsz esztendő múltán is olyan erős, mint Zeusz haragja. S az igazi asszony még magyarázatra sem vár. Megelégszik azzal, ha az álruhában hazaérkezett férj széjjel üt a léhűtő, ifjú udvarlók között, ~ hogy azok nagybőgőnek nézzék az eget. persze, akad néhány különleges helyzet, amikor az Odüsszeusz bolyongásaiból eltanult érvek a jámbor férj bolyongásaira nem alkalmazhatók, így például: ha Pénelopé nem veszi be a cuclit, s egy szót sem hisz el húsz esztendő valódi, bár csodásnak tetsző történeteiből. Vagy ha a szűz utánamegy a férjnek és kiveri a huppot a törvényes asszonnyal.. Meg más effélék. Mert hát azért néhány évezred mégiscsak eltelt. S változnak az idők! Versényi György NÓGRAD - 1972. december 3., vasárnap 7
