Nógrád. 1972. december (28. évfolyam. 283-307. szám)
1972-12-24 / 303. szám
A huszonnyolcadik szabad karácsony Millió és millió család otthonában gyullad ki ma este a békét, a szereltet szimbolizáló gyertyafény a fenyő- faágakon. így lesz ez Salgótarjánban is. Ezen az esten azonban a salgótarjániak azokra a hős szovjet katonákra is gondolnak, akik huszonnyolc évvel ezelőtt éppen a szeretet, a béke ünnepének estéjén a legszentebb ajándékot tették a fe- nyőgallyak alá: a város felszabadulását. Huszonnyolc év telt el azóta. De ma is érdemes idézni a Vörös Hadsereg egyik parancsnokságának akkori hadi jelentését: „A harmadik gárda légi des zan t-h adosz- tály jobb szárnyával két kilométerre Somoskőújfalutól délre bal szárnyával pedig három kilométerre ért el kedvező terepszakaszt. E hadosztály nyolcadik lö- vészezrede felszabadította Salgótarjánit. A második gárda lövészezrede pedig elérte Zagyvarónát. A negyvenkilencedik lövészhadtest magasabb egységei leküzdve az ellenség ellenállását, a lakott területeken és a rendkívül sok magaslaton elfoglalták Salgótarjánt, Zagyvapálfalvát, Baglyasalját... ” Ennyit a ha dl jelentésről. A krónika viszont azt is feljegyezte, hogy huszonnyolc évvel ezelőtt, 1944. december 24-én este Kazár felől egy kozák vágtatott végig a havas forgács! úton. A leiden tőt néhány órával később követték a hangosan dübörgő tankok és gépkocsik. Salgótarján szabad lett Hányszor leírtuk már, hogy az emberiség életében huszonnyolc év nem nagy idő. így van ez Salgótarján felszabadulásának évfordulóján is. Mégis e rövid idő ellenére évről évre hatalmas lépésekkel haladt előre ez a város. Mintha az az ajándék, amelyet 1944. december 24-én este a kozák katona, a felszabadító Vörös Hadsereg, ha jelképesen is tett a salgótarjániak szegényes karácsonyfája alá: a felszabadulást, gyümölcsöző, eredményekben rendkívül gazdag esztendőket hozott. És ezt nem kell bizonyítani. Elég ha csupán a már Európa,- világszerte ismert városközpontot említjük művelődési központjával, szállodájával, üzletsorával és új lakóházaival, vagy ha az új városnegyedek kialakulását, köztük éppen a szibériai testvérmegyénkről, Kemerovóról elnevezett városnegyedet tekintjük, békés építőmunkánk gyümölcsét látjuk beérett- nek. Az évforduló ürügyén a számok egész sorát hívhatnánk bizonyságul a régi ke- nyértelen Salgótarján megváltozott arcának igazolására. De nincs erre szükség hiszen szemünk előtt születik az új Salgótarján. A munkások, a technikusok, mérnökök, tervezők közös összefogásának nagyszerű példáját bizonyítják az új, korszerű, modern emeletes lakóházak, intézmények, iskolák, óvodák. Kell-e ettől több bizonyíték? Kell-e ettől nagyobb ajándék a salgótarjániak karácsonyfája alá. 1972. december 24-én. A szeretet, a béke ünnepén ma este együtt ül a család. Emlékezünk. Emlékezünk az elmúlt huszonnyolc évre, emlékezünk a kozák katonára, a felszabadító Vörös Hadiseregre. Mert néki, nékik köszönhetjük immár a huszonnyolcadik békességben, szabadon eltöltött karácsonyunkat. Szén a sztaniolpapírban KoUáth Bálint két karácsonya MÉG MINDÉG dús haja teljesen őszbe vegyült már. Hatvannyolc éve ellenére fürgén mozog. Bár nyolc éve már nyugdíjas, megérdemelt pihenését tölthetné, de a salgótarjáni Kolláth Bálint nem tud nyugodni. Vérében van a mozgás. Hol a városi pártbizottságon, hol a belvárosi I-es pártalapszervezet irodájában, vagy pedig vasárnaponként az utcán, meghitt, baráti körében lehet találni. Szervez és irányít, hiszen az I-es körzet párttitkára ma is. Beszélgetnek és emlékeznek. Emlékeznek a múltra, szót váltanak a máról, a holnapról. — Nem volt ez mindig így. Igaz, ma már sok ember szemében ez közhelynek számit, de így igaz. A múltat elfelejteni aligha lehet. De nem is szabad — vélekedik a beszélgetés során, amikor is ayitott könyv lett előttem Kolláth Bálint élete. Az útkaparó, a kubikus fia 1926-tól él Salgótarjánban. Volt cipészsegéd, önálló kisiparostársával. Aztán 1936- tól minden évben hosszabb- rövidebb ideig katona, mígnem 1944. december hetedikén többedmagával elhatározta, hogy Hegyeshalomnál nem lépi át a határt, „lelép”. Szilveszter délutánján lépett a már felszabadult Salgótarján utcáira. Megtörli szemüvegét, kinéz az utcára. Az egyik ember karácsonyfát visz a hóna alatt, a másik csomaggal bajlódik. Ünnepre készülnek valameny- nyien. — Az előbb azt mondottam, hogy a múltat nem szabad felejteni. Ilyenkor sok karácsony jut eszembe, s azokra is emlékszem. Cipészkisiparos voltam. Azt hihetné a mai ember, hogy milyen jól mehetett nekünk. Egy karácsonyt elmondok. Kilencszáz- harmincötöt írtunk. Még a békeévek közé sorolható. Bálint már öt-, Károly meg kétéves volt. Vészesen közelgett a karácsony. Se pénz, se ajándék, se karácsonyfa. Most már elmondhatom, hogy akkor éjszaka, térdig érő hóban mentünk, hogy az est leple alatt egy kis gallyat szerezzünk. Ez már megvolt Kellett az ajándék. Két kis falovat készítettem a gyerekeknek. Ez is megvolt. De mi legyen a fán? A diót arany, meg ezüst színűre festettük. Gvu faszálat dugtunk bele, hogy feltehessük a fára. Vettünk vékony fehér, meg sztaniolpapírt. Azt felvágtuk, s szenet és fát tettünk bele. A néhány szem szaloncukor mellett az lógott a fán. Szalagokkal, meg vattával díszítettük még a zöld gallyat... De tudtak örülni ennek is a gyerekek... — HOGY MOST mi lesz a két unokám fenyőfája alatt? — teszi fel szinte önmagának a kérdést. Igaz, nagyok már az unokák. Az egyik elsőéves orvostanhallgató Budapesten. Most, októberben KISZ-aranykoszorúval tüntették ki. A másik ipari tanuló, asztalos lesz. Mi is lesz a fa alatt? Ügy három—négyezer forint érétkű, az biztos, Ruha, szép cipő, no, meg sok könyv. Az unokák már mások. A fiaim közül az egyik kovács az acélgyárban, a másik esztergályos a tűzhelygyárban. Számukra még más volt a karácsony. Aztán mindég javult. Az egyiknek már saját gépkocsija is van ... Mindég javult a karácsony. A mából ismét a múltba térünk vissza. Dátumokat jegyzek fel, Kolláth Bálint életének egy-egy állomását. Azt, amikor 1944. szilveszterére hazaért, a szovjet katonai parancsnokságon jelentkezett. Az acélgyári olvasóban száz főből álló cipészműhelyt szervezett, hogy csizmákat, bakancsokat készítsenek a harcoló katonáknak. S ebből a brigádból többen már nem is váltak szét. Itt határozták el. először heten, hogy megalakítják a szövetkezetei, már 1945. júniusában. És az élet ment egyre gyorsabban. Az elsők között lépett be a pártba. Azóta megszakítás nélkül párttitkár, vagy vezetőségi tag. Szövetekezeti, majd KI- SZÖV-elnök. És most nyugdíjas. Nyugdíjas, de pártmunkás. — Valahol az országutat jártam, amikor éppen karácsony estéjén szabad lett Salgótarján. Ugye, milyen szép karácsonyi ajándék lehetett ez egy városnak? S mindég szebb, egyre gazdagabb. Huszonnyolc éve mindég gazdagabb. Talán ez nem tartozik a karácsonyi ajándékok közé? Dehogynem! A várost valahogy mindég összehozom a családdal. Hiszen a város is egy nagy család. Amikor még szenet, meg fadarabot tettünk a sztaniolpapírba, akkor nemcsak mi. hanem a város is szegény volt. Amikor már három—négyezer forint értékű ajándékot tudunk az unokák fenyőfája alá tenni, akkor a város is gazdagabb. Hiszen a mindenki karácsonyfája alatt Látom azt a sok-sok ajándékot, amit mi úgy mondunk: új létesítmények. Az óvodák, az iskolák, a kulturális intézmények. Az új otthonok. Hiszen az idén is hány, meg hány család költözik új otthonába, s már egy korszerű lakásban gyújtják majd meg a csillagszőrókat, a gyertyákat. Kell-e ettől szebb karácsonyi ajándék egy családnak? ... Most valaki azt mondhatná, hogy a párttítkár beszél belőlem. Talán igen, talán nem. De éppen arról van szó, hogy ezeket nem feledhetjük, nem tagadhatjuk. Még a fenyőfa alatt is önmagukért beszélnek... A játékok. a villanyautók, a lépegető babák mellett a valóság, az új otthon, ahol ezekben gyönyörködhetnek... A SZTANIOLPAPÍRBA csomagolt szén- és fadarab, a fából faragott ló helyett a villanymotor, a rakéta. A dü- ledező, roskadozó házak helyett az új, a modem otthon. Ez Kolláth Bálint két karácsonya. Somogyvári László ÜNNEPI SZÁMVETÉS Irta: Devcsie^ lUlíficlö! Salgótarjáni IV ár ősi Bizottságának Év •Iso titkára Vpjya mindenütt VCBC a mérleg- készítés, a számvetés ideje. 1972 számunkra kiemelkedő jelentőségű. Ebben az évben emlékeztünk meg — a város dolgozóival együtt — a várossá nyilvánítás 50. évfordulójáról. A történeti erp- lékezés során különös gonadal kezeltük a szocialista építés 28 éve alatt összegyűlt tapasztalatokat, napjaink eredményeit. Az ünnepi év sikerei további serény munkára, helyzetünk elemzésére, újabb teendőink számba vételére ösztönöznek bennünket. Ez azt jelenti, hogy megvizsgáljuk, hol tartunk a pártunk X. kongresszusán, a megyei és városi pártértekezleten elfogadott határozatok, célkitűzések megvalósításában. Ezt a munkát — az eredmények értékelését, a gondok okainak elemzését, a további teendők kijelölését — aktuálissá, hangsúlyozottá teszi a KB novemberi állásfoglalása is. Városunk történetében egy év csak egy mozzanat, egy folyamat rövid szakasza lehet, mégis jelzi, hol tartunk, milyen irányba és ütemben haladunk. A számadás azt mutatja, hogy 1972-ben tovább léptünk előre terveink, céljaink megvalósításának útján. A tervek, célok pedig jól tükrözték és tükrözik az itt élő emberek céljait és törekvéseit. A mi pártunk cselekvésében ez mindenkor fontos, de különösen hangsúlyozottan igaz ez egy munkásváros — vámsunk esetében. Mit mutat évi munkánk összegzése? Az összképet nézve joggal és büszkén mondhatjuk, hogy jelentős sikerekkel zárjuk az évet.. Salgótarján gazdagabb lett, így tartalmasabbá vált az itt élő emberek élete is. Az ötéves terv második évének végén úgy értékeljük helyzetünket, hogy a jelentkező problémák ellenére — amivel szembetaláltuk magunkat, és aminek zömét megoldottuk — folyamatosabban halad a terv teljesítése és meggyorsult egy sor területen fejlődésünk üteme. Eredményeink akkor is jogos büszkeséggel töltenek el bennünket, ha tudjuk azt is, hogy hány kérdés vár megoldásra, hogy nagyon sok területen kell még munkánkon javítani. A számadás egy cikk keretében nem terjedhet ki mindenre. Indokolt, hogy elsősorban azzal foglalkozzunk, ami legközvetlenebbül érinti a munkások, a városban élő dolgozók életét. Ez is természetes, hiszen a mi céljaink, törekvéseink középpontjában mindig a dolgozó ember áll. Ezért is került munkánkban a legkiemelkedőbb helyre lakásprogramunk megvalósítása. Az év eredménye: 600 új lakás. Ez azt jelenti, hogy mintegy 2000 ember kapott új otthont egy év alatt. Ez új rekordot is jelent, mert városunk eddigi történetében ebben az évben épült a legtöbb lakás. Közvetettebben, ugyanakkor szélesebben is érinti a lakosságot közintézmény-hálózatunk további gazdagodása Rekordidő alatt, határidő előtt felépült a zeneiskola, amely ideiglenesen otthont adott a Számviteli Főiskola kihelyezett tagozatának. Az építkezés üteméről, az elkészült épületekről csak büszkeséggel lehet beszélni. A város lakói, járókelők, nyugdíjasok sokat szemlélik az épülő lakberendezési áruházat, a garzonház magasra törő épületét, a városközpontban épülő földművesszövetkezeti ABC-áruházat. Az új épületek egyre jobban kialakítják a városközpont Rétságról jelentjük Filmklub 1973. A filmklub első bemutatkozására az 1973. évben január 11-én kerül sor; a „Szerelmem Hirosima” című filmet mutatják be a feltehetően nagyszámú érdeklődőknek. ★ „Pótszü vesz tér:, Biz a címe az Asztalos János Művelődési Központban január 7-én bemutatásra kerülő műsornak, amelyen meghívott művészek szerepelnek majd. Nemcsak címében, valóban pótszilveszter lesz ez a műsor; a december 31—i családiasabb ünnepség „pótléka”. képét, és a megvalósult alkotások öröme egyszer még elfeledted azt a bosszúságot is, amit a csatornázás, az útburkolat rekonstrukciója, az építőanyagok szállítása időnként jelentett. A más területen folyó, kevésbé látványos építkezések — mint az új sportcsarnok, az épülő rendelőintézet és a most átadott vagy építés alatt álló iskolai, egészségügyi, kereskedelmi stb. közintézmények — mind egy-egy mozaik az igazán most várossá alakuló Salgótarján életében. A számadásunkban nagy súllyal szerepelnek ipari üzemeink. Helyzetük és fejlődésük döntő a Város életében. 1972-ben új gyárat avattak — a BRG salgótarjáni gyáregységét, ahol több száz — zömében fiatal — munkás dolgozik. Most egy újabb gyár, a VEGYÉPSZER avatása előtt állunk. Egy munkásváros történetében ez jelentheti a legszebb ünnepet és az évfordulók legméltóbb megünneplését. Nem kis nehézség után rendeződött a kohászati üzemek rekonstrukciójának ötéves programja a célok és pénzügyi lehetőségek összhangjának megteremtésével. Megkezdődött a síküveggyár nagyarányú — több mint 300 milliós nagyságrendű — fejlesztése. A munka előkészítése és gyors megkezdése dicséri az üveggyár lelkes kollektíváját és a gyár vezetőinek céltudatosságát és következetességét. A sort azzal zárhatjuk, hogy nincs egyetlen nagyüzemünk, emelyikben ne épülne új rész. Gyáraink újabb és újabb termékkel jelennek meg a belföldi és külföldi piacon, mind korszerűbb termékstruktúrával öregbítik iparunk, városunk hírnevét. 4 ,m .VJ üzemek megvál- .) tozott csarnoka, a szociális intézmények mind jobban megváltoztatják a munkások, az ott dolgozó emberek életét, munkakörülményeit. A műszaki fejlődés, a korszerűbb termelési struktúra mind magasabb műveltséget és szakértelmet tételez fel és alakít ki. A munka eredménye, a célokkal, feladatokkal való azonosulás, mind több embert kapcsol be a fejlődést, haladásunkat segítő társadalmi mozgalmakba, üzemi, városi összefogásba. Mindennél jobban példázzák ezt a kommunista szombatok ezres résztvevői. A „Húszezer munkanapot Salgótarjánért” mozgalomban több ezren vettek részt ebben az évben; munkások, hivatalok dolgozói, orvosok stb. Eddig összesen 20 359 munkanapot teljesítettek a város szépítésében, fejlesztésében. Az összefogás, a teendőkkel való azonosulás egyik legszebb példája az üzemek, hivatalok, szocialista brigádok segítségével terven felül létrehozott több mint háromszáz új óvodai férőhely. Tartalmasabbá vált kulturális életünk azzal, hogy a munkások, a fiatalok művelődésére irányította és irányítja továbbra is a figyelmet. Ez a program lehetőséget teremt a társadalmi erők összefogására is. A kép nem lehet teljes, de tükrözi fejlődésünk arányait, méreteit, irányát, eredményeinket. A mérlegkészítéshez az is hozzátartozik, hogy a sikerek mellett ne feledjük el megoldatlan problémáinkat és további teendőinket sem. Központi Bizottságunk novemberi állásfoglalása világosan megszabja teendőinket az elkövetkező évekre. Az állás- foglalásban megfogalmazottak végrehajtásának megkezdése és maradéktalan megvalósítása közös érdekünk és feladatunk. Helyzetünk ismerete birtokában, az állásfoglalásból kiindulva, terveink további megvalósítása, gondjaink megoldása érdekében 1973- ban — munkánkat tovább fejlesztve — teendőink között kiemelkedő jelentőségűek vannak. Mindannyiunk közös érdeke, hogy meggyorsítsuk, tervszerűbbé tegyük beruházásainkat, rövidítsük le építési idejüket. Sem a népgazdaságnak, sem városunknak, üzemeinknek nem közömbös, hogy mikor lépnek be az új termelőberendezések, mikor adják át az új lakásokat. Mennyiségi fejlődésünk ellenére itt még sok a teendő. Beruházásainknál még mindig gyakori, hogy a tervezettnél később készülnek el, bizonytalanság, tervszerűtlenség van mind az előkészítésnél, mind a kivitelezésnél. Emiatt később kerülnek átadásra — ezt a helyzetet fel kell számolni. Mindez azért is fontos, mert 1973-ra újabb, mintegy 700 lakást, egy sor közintézményt kell átadni. Folytatni és gyorsítani kell az üzemek rekonstrukcióját, építését. Másrészt új feladatok megoldása is megkezdődik az 500 férőhelyes kollégium, új szakmunkásképző-intézet, új mozi építésével. Nem elégséges az előrehaladás, ezért növekvőek teendőink a vállalatok belső mechanizmusa, a munka- és üzemszervezés fejlesztésében. Az életszínvonal fejlődését megalapozó gyorsabb előrehaladás nem képzelhető el a termelőmunka hatékonyságának, szervezettségének nagyobb ütemű fejlesztése nélkül. Napirendre kell újra tűznünk és előre kell lépnünk a termelőberendezések jobb kihasználása, az önköltség csökkentése, a takarékosabb, átgondoltabb gazdálkodás sokoldalú fejlesztése terén. Ennek megértetése, és a gyakorlati végrehajtása mindnyájunk érdeke. A célok, tervek megvalósítása, a siker attól függ, és függött mindig, hogy az alkotók^ — emberek, munkások* vezetők — mennyire tudtak azonosulni a tennivalókkal. Nem járunk el önkényesen tehát, ha a mindennapi teendők sokaságából az alkotók! megnyerését emeljük ki. A „nagy” kérdések, a „bokros” teendők mellett több figyelmet kell fordítani minden szinten városunk lakóinak — az üzemek, hivatalok dolgozóinak — véleményére, mindennapos ügyeire, problémáira. Mit jelent ez? Néhány adat: csak a városi tanácsot több ezren keresik fel havonta; csak ezrekben lehet mérni a gazdasági vezetők, hivatalok, intézmények ügyfélforgalmát. Százak és százak szólalnak fel párt-, tömegszervezeti rendezvényeken, termelési tanácskozásokon, tanácstagi beszámolókon. A véleményekben, javaslatokban, kérdésekben zömében a köz ügye iránti törődés, a jogos, megoldandó kérdések felvetése az uralkodó. Az élet mindennapi problémáinak intézése tehát szervezettséget, türelmet és nagyobb hatékonyságot igényel. A lakosság mindennapi problémáinak, a megvalósítható javaslatoknak a gyors, hatékony intézése a fejlesztéssel, a termeléssel azonos rangú közügy. A zárszámadás — ha nem is teljes —, de mind sikerekben, mind teendőkben gazdag. A sikerek, a gondok, a feladatok lelkesítenek, ösztönöznek mindannyiunkat. Az év végén az ünnepekre, a pihenésre, 'az új évre készülődés izgalma jellemzi Salgótarján lakóit is. A mi városunk úgy ünnepel, úgy készíti évi zárszámadását, hogy emlékezik a város felszabadulására. Az év végi mérlegek pozitívumai, a mind gazdagabb élet nemcsak a munkáskezeknek köszönhető, hanem a felszabadító szovjet hadseregnek, a szovjet népnek is. Azoknak, akik 28 évvel ezelőtt elhozták a „füstös”, a „kormos” munkásvárosnak a szabadságot. A számvetésnél emlékezzünk hálával rájuk. NÓGRÁD - 1972. december 24., vasárnap 3