Nógrád. 1972. december (28. évfolyam. 283-307. szám)

1972-12-24 / 303. szám

A huszonnyolcadik szabad karácsony Millió és millió család otthonában gyullad ki ma este a békét, a sze­reltet szimbolizáló gyertyafény a fenyő- faágakon. így lesz ez Salgótarjánban is. Ezen az esten azonban a salgótarjániak azokra a hős szovjet katonákra is gondol­nak, akik huszonnyolc évvel ezelőtt ép­pen a szeretet, a béke ünnepének esté­jén a legszentebb ajándékot tették a fe- nyőgallyak alá: a város felszabadulását. Huszonnyolc év telt el azóta. De ma is érdemes idézni a Vörös Hadsereg egyik parancsnokságának akkori hadi jelentését: „A harmadik gárda légi des zan t-h adosz- tály jobb szárnyával két kilométerre So­moskőújfalutól délre bal szárnyával pe­dig három kilométerre ért el kedvező te­repszakaszt. E hadosztály nyolcadik lö- vészezrede felszabadította Salgótarjánit. A második gárda lövészezrede pedig el­érte Zagyvarónát. A negyvenkilencedik lövészhadtest magasabb egységei leküzd­ve az ellenség ellenállását, a lakott terü­leteken és a rendkívül sok magaslaton elfoglalták Salgótarjánt, Zagyvapálfalvát, Baglyasalját... ” Ennyit a ha dl jelentésről. A krónika viszont azt is feljegyezte, hogy huszon­nyolc évvel ezelőtt, 1944. december 24-én este Kazár felől egy kozák vágtatott vé­gig a havas forgács! úton. A leiden tőt néhány órával később követték a hango­san dübörgő tankok és gépkocsik. Salgó­tarján szabad lett Hányszor leírtuk már, hogy az emberi­ség életében huszonnyolc év nem nagy idő. így van ez Salgótarján felszabadulá­sának évfordulóján is. Mégis e rövid idő ellenére évről évre hatalmas lépésekkel haladt előre ez a város. Mintha az az ajándék, amelyet 1944. december 24-én este a kozák katona, a felszabadító Vö­rös Hadsereg, ha jelképesen is tett a sal­gótarjániak szegényes karácsonyfája alá: a felszabadulást, gyümölcsöző, eredmé­nyekben rendkívül gazdag esztendőket hozott. És ezt nem kell bizonyítani. Elég ha csupán a már Európa,- világszerte is­mert városközpontot említjük művelődési központjával, szállodájával, üzletsorával és új lakóházaival, vagy ha az új város­negyedek kialakulását, köztük éppen a szibériai testvérmegyénkről, Kemerovóról elnevezett városnegyedet tekintjük, békés építőmunkánk gyümölcsét látjuk beérett- nek. Az évforduló ürügyén a számok egész sorát hívhatnánk bizonyságul a régi ke- nyértelen Salgótarján megváltozott arcá­nak igazolására. De nincs erre szükség hiszen szemünk előtt születik az új Sal­gótarján. A munkások, a technikusok, mérnökök, tervezők közös összefogásának nagyszerű példáját bizonyítják az új, kor­szerű, modern emeletes lakóházak, intéz­mények, iskolák, óvodák. Kell-e ettől több bizonyíték? Kell-e et­től nagyobb ajándék a salgótarjániak ka­rácsonyfája alá. 1972. december 24-én. A szeretet, a béke ünnepén ma este együtt ül a család. Emlékezünk. Emléke­zünk az elmúlt huszonnyolc évre, emlé­kezünk a kozák katonára, a felszabadító Vörös Hadiseregre. Mert néki, nékik kö­szönhetjük immár a huszonnyolcadik bé­kességben, szabadon eltöltött karácso­nyunkat. Szén a sztaniolpapírban KoUáth Bálint két karácsonya MÉG MINDÉG dús haja teljesen őszbe vegyült már. Hatvannyolc éve ellenére für­gén mozog. Bár nyolc éve már nyugdíjas, megérdemelt pihenését tölthetné, de a sal­gótarjáni Kolláth Bálint nem tud nyugodni. Vérében van a mozgás. Hol a városi pártbi­zottságon, hol a belvárosi I-es pártalapszervezet irodájában, vagy pedig vasárnaponként az utcán, meghitt, baráti kö­rében lehet találni. Szervez és irányít, hiszen az I-es kör­zet párttitkára ma is. Beszél­getnek és emlékeznek. Emlé­keznek a múltra, szót válta­nak a máról, a holnapról. — Nem volt ez mindig így. Igaz, ma már sok ember szemében ez közhelynek szá­mit, de így igaz. A múltat el­felejteni aligha lehet. De nem is szabad — vélekedik a be­szélgetés során, amikor is ayitott könyv lett előttem Kolláth Bálint élete. Az útkaparó, a kubikus fia 1926-tól él Salgótarjánban. Volt cipészsegéd, önálló kis­iparostársával. Aztán 1936- tól minden évben hosszabb- rövidebb ideig katona, míg­nem 1944. december hetedi­kén többedmagával elhatá­rozta, hogy Hegyeshalomnál nem lépi át a határt, „lelép”. Szilveszter délutánján lépett a már felszabadult Salgótar­ján utcáira. Megtörli szemüvegét, kinéz az utcára. Az egyik ember ka­rácsonyfát visz a hóna alatt, a másik csomaggal bajlódik. Ünnepre készülnek valameny- nyien. — Az előbb azt mondottam, hogy a múltat nem szabad felejteni. Ilyenkor sok kará­csony jut eszembe, s azokra is emlékszem. Cipészkisipa­ros voltam. Azt hihetné a mai ember, hogy milyen jól mehetett nekünk. Egy kará­csonyt elmondok. Kilencszáz- harmincötöt írtunk. Még a békeévek közé sorolható. Bá­lint már öt-, Károly meg két­éves volt. Vészesen közelgett a karácsony. Se pénz, se ajándék, se karácsonyfa. Most már elmondhatom, hogy akkor éjszaka, térdig érő hó­ban mentünk, hogy az est lep­le alatt egy kis gallyat sze­rezzünk. Ez már megvolt Kellett az ajándék. Két kis falovat készítettem a gyere­keknek. Ez is megvolt. De mi legyen a fán? A diót arany, meg ezüst színűre fes­tettük. Gvu faszálat dugtunk bele, hogy feltehessük a fára. Vettünk vékony fehér, meg sztaniolpapírt. Azt felvágtuk, s szenet és fát tettünk bele. A néhány szem szaloncukor mellett az lógott a fán. Sza­lagokkal, meg vattával díszí­tettük még a zöld gallyat... De tudtak örülni ennek is a gyerekek... — HOGY MOST mi lesz a két unokám fenyőfája alatt? — teszi fel szinte önmagá­nak a kérdést. Igaz, nagyok már az unokák. Az egyik elsőéves orvostanhallgató Bu­dapesten. Most, októberben KISZ-aranykoszorúval tüntet­ték ki. A másik ipari tanuló, asztalos lesz. Mi is lesz a fa alatt? Ügy három—négyezer forint érétkű, az biztos, Ruha, szép cipő, no, meg sok könyv. Az unokák már mások. A fiaim közül az egyik kovács az acélgyárban, a másik esz­tergályos a tűzhelygyárban. Számukra még más volt a ka­rácsony. Aztán mindég javult. Az egyiknek már saját gép­kocsija is van ... Mindég javult a karácsony. A mából ismét a múltba té­rünk vissza. Dátumokat jegy­zek fel, Kolláth Bálint életé­nek egy-egy állomását. Azt, amikor 1944. szilveszterére hazaért, a szovjet katonai parancsnokságon jelentkezett. Az acélgyári olvasóban száz főből álló cipészműhelyt szer­vezett, hogy csizmákat, ba­kancsokat készítsenek a har­coló katonáknak. S ebből a brigádból többen már nem is váltak szét. Itt határozták el. először heten, hogy megala­kítják a szövetkezetei, már 1945. júniusában. És az élet ment egyre gyorsabban. Az elsők között lépett be a párt­ba. Azóta megszakítás nélkül párttitkár, vagy vezetőségi tag. Szövetekezeti, majd KI- SZÖV-elnök. És most nyugdí­jas. Nyugdíjas, de pártmun­kás. — Valahol az országutat jártam, amikor éppen kará­csony estéjén szabad lett Sal­gótarján. Ugye, milyen szép karácsonyi ajándék lehetett ez egy városnak? S mindég szebb, egyre gazdagabb. Hu­szonnyolc éve mindég gazda­gabb. Talán ez nem tartozik a karácsonyi ajándékok kö­zé? Dehogynem! A várost va­lahogy mindég összehozom a családdal. Hiszen a város is egy nagy család. Amikor még szenet, meg fadarabot tettünk a sztaniolpapírba, akkor nem­csak mi. hanem a város is szegény volt. Amikor már há­rom—négyezer forint értékű ajándékot tudunk az unokák fenyőfája alá tenni, akkor a város is gazdagabb. Hiszen a mindenki karácsonyfája alatt Látom azt a sok-sok ajándé­kot, amit mi úgy mondunk: új létesítmények. Az óvodák, az iskolák, a kulturális in­tézmények. Az új otthonok. Hiszen az idén is hány, meg hány család költözik új ott­honába, s már egy korszerű lakásban gyújtják majd meg a csillagszőrókat, a gyer­tyákat. Kell-e ettől szebb karácsonyi ajándék egy csa­ládnak? ... Most valaki azt mondhatná, hogy a párttítkár beszél belőlem. Talán igen, talán nem. De éppen arról van szó, hogy ezeket nem fe­ledhetjük, nem tagadhatjuk. Még a fenyőfa alatt is ön­magukért beszélnek... A já­tékok. a villanyautók, a lé­pegető babák mellett a való­ság, az új otthon, ahol ezek­ben gyönyörködhetnek... A SZTANIOLPAPÍRBA csomagolt szén- és fadarab, a fából faragott ló helyett a villanymotor, a rakéta. A dü- ledező, roskadozó házak he­lyett az új, a modem otthon. Ez Kolláth Bálint két kará­csonya. Somogyvári László ÜNNEPI SZÁMVETÉS Irta: Devcsie^ lUlíficlö! Salgótarjáni IV ár ősi Bizottságának Év •Iso titkára Vpjya mindenütt VCBC a mérleg- készítés, a számvetés ide­je. 1972 számunkra kiemel­kedő jelentőségű. Ebben az évben emlékeztünk meg — a város dolgozóival együtt — a várossá nyilvánítás 50. év­fordulójáról. A történeti erp- lékezés során különös gona­dal kezeltük a szocialista épí­tés 28 éve alatt összegyűlt ta­pasztalatokat, napjaink ered­ményeit. Az ünnepi év sike­rei további serény munkára, helyzetünk elemzésére, újabb teendőink számba vételére ösz­tönöznek bennünket. Ez azt jelenti, hogy megvizsgáljuk, hol tartunk a pártunk X. kongresszusán, a megyei és városi pártértekezleten elfo­gadott határozatok, célkitűzé­sek megvalósításában. Ezt a munkát — az ered­mények értékelését, a gondok okainak elemzését, a további teendők kijelölését — aktu­álissá, hangsúlyozottá teszi a KB novemberi állásfoglalása is. Városunk történetében egy év csak egy mozzanat, egy fo­lyamat rövid szakasza lehet, mégis jelzi, hol tartunk, mi­lyen irányba és ütemben ha­ladunk. A számadás azt mu­tatja, hogy 1972-ben tovább léptünk előre terveink, célja­ink megvalósításának útján. A tervek, célok pedig jól tük­rözték és tükrözik az itt élő emberek céljait és törekvéseit. A mi pártunk cselekvésében ez mindenkor fontos, de kü­lönösen hangsúlyozottan igaz ez egy munkásváros — vá­msunk esetében. Mit mutat évi munkánk összegzése? Az összképet nézve joggal és büszkén mondhatjuk, hogy jelentős sikerekkel zárjuk az évet.. Salgótarján gazdagabb lett, így tartalmasabbá vált az itt élő emberek élete is. Az ötéves terv második évének végén úgy értékeljük helyze­tünket, hogy a jelentkező problémák ellenére — amivel szembetaláltuk magunkat, és aminek zömét megoldottuk — folyamatosabban halad a terv teljesítése és meggyorsult egy sor területen fejlődésünk üte­me. Eredményeink akkor is jogos büszkeséggel töltenek el bennünket, ha tudjuk azt is, hogy hány kérdés vár meg­oldásra, hogy nagyon sok te­rületen kell még munkánkon javítani. A számadás egy cikk kere­tében nem terjedhet ki min­denre. Indokolt, hogy elsősor­ban azzal foglalkozzunk, ami legközvetlenebbül érinti a munkások, a városban élő dolgozók életét. Ez is termé­szetes, hiszen a mi céljaink, törekvéseink középpontjában mindig a dolgozó ember áll. Ezért is került munkánkban a legkiemelkedőbb helyre la­kásprogramunk megvalósítá­sa. Az év eredménye: 600 új lakás. Ez azt jelenti, hogy mintegy 2000 ember kapott új otthont egy év alatt. Ez új rekordot is jelent, mert váro­sunk eddigi történetében eb­ben az évben épült a legtöbb lakás. Közvetettebben, ugyan­akkor szélesebben is érinti a lakosságot közintézmény-háló­zatunk további gazdagodása Rekordidő alatt, határidő előtt felépült a zeneiskola, amely ideiglenesen otthont adott a Számviteli Főiskola kihelye­zett tagozatának. Az építkezés üteméről, az elkészült épüle­tekről csak büszkeséggel lehet beszélni. A város lakói, já­rókelők, nyugdíjasok sokat szemlélik az épülő lakberen­dezési áruházat, a garzonház magasra törő épületét, a vá­rosközpontban épülő földmű­vesszövetkezeti ABC-áruházat. Az új épületek egyre jobban kialakítják a városközpont Rétságról jelentjük Filmklub 1973. A filmklub első bemutatkozására az 1973. évben január 11-én kerül sor; a „Szerelmem Hirosima” cí­mű filmet mutatják be a fel­tehetően nagyszámú érdeklő­dőknek. ★ „Pótszü vesz tér:, Biz a címe az Asztalos János Művelődési Központban január 7-én be­mutatásra kerülő műsornak, amelyen meghívott művészek szerepelnek majd. Nemcsak címében, valóban pótszilvesz­ter lesz ez a műsor; a decem­ber 31—i családiasabb ünnep­ség „pótléka”. képét, és a megvalósult alko­tások öröme egyszer még el­feledted azt a bosszúságot is, amit a csatornázás, az útbur­kolat rekonstrukciója, az épí­tőanyagok szállítása időnként jelentett. A más területen folyó, ke­vésbé látványos építkezések — mint az új sportcsarnok, az épülő rendelőintézet és a most átadott vagy építés alatt álló iskolai, egészségügyi, keres­kedelmi stb. közintézmények — mind egy-egy mozaik az igazán most várossá alakuló Salgótarján életében. A számadásunkban nagy súllyal szerepelnek ipari üze­meink. Helyzetük és fejlődé­sük döntő a Város életében. 1972-ben új gyárat avattak — a BRG salgótarjáni gyáregy­ségét, ahol több száz — zö­mében fiatal — munkás dol­gozik. Most egy újabb gyár, a VEGYÉPSZER avatása előtt állunk. Egy munkásvá­ros történetében ez jelentheti a legszebb ünnepet és az év­fordulók legméltóbb megün­neplését. Nem kis nehézség után rendeződött a kohászati üzemek rekonstrukciójának ötéves programja a célok és pénzügyi lehetőségek össz­hangjának megteremtésével. Megkezdődött a síküveggyár nagyarányú — több mint 300 milliós nagyságrendű — fej­lesztése. A munka előkészíté­se és gyors megkezdése di­cséri az üveggyár lelkes kol­lektíváját és a gyár vezetői­nek céltudatosságát és követ­kezetességét. A sort azzal zár­hatjuk, hogy nincs egyetlen nagyüzemünk, emelyikben ne épülne új rész. Gyáraink újabb és újabb termékkel je­lennek meg a belföldi és kül­földi piacon, mind korszerűbb termékstruktúrával öregbítik iparunk, városunk hírnevét. 4 ,m .VJ üzemek megvál- .) tozott csarnoka, a szociális intézmények mind job­ban megváltoztatják a munká­sok, az ott dolgozó emberek éle­tét, munkakörülményeit. A műszaki fejlődés, a korsze­rűbb termelési struktúra mind magasabb műveltséget és szakértelmet tételez fel és alakít ki. A munka eredménye, a cé­lokkal, feladatokkal való azo­nosulás, mind több embert kapcsol be a fejlődést, hala­dásunkat segítő társadalmi mozgalmakba, üzemi, városi összefogásba. Mindennél job­ban példázzák ezt a kommu­nista szombatok ezres részt­vevői. A „Húszezer munka­napot Salgótarjánért” mozga­lomban több ezren vettek részt ebben az évben; mun­kások, hivatalok dolgozói, orvo­sok stb. Eddig összesen 20 359 munkanapot teljesítettek a vá­ros szépítésében, fejlesztésében. Az összefogás, a teendőkkel való azonosulás egyik leg­szebb példája az üzemek, hi­vatalok, szocialista brigádok segítségével terven felül lét­rehozott több mint három­száz új óvodai férőhely. Tar­talmasabbá vált kulturális életünk azzal, hogy a mun­kások, a fiatalok művelődé­sére irányította és irányítja továbbra is a figyelmet. Ez a program lehetőséget teremt a társadalmi erők összefogá­sára is. A kép nem lehet teljes, de tükrözi fejlődésünk arányait, méreteit, irányát, eredménye­inket. A mérlegkészítéshez az is hozzátartozik, hogy a sikerek mellett ne feledjük el meg­oldatlan problémáinkat és to­vábbi teendőinket sem. Központi Bizottságunk no­vemberi állásfoglalása világo­san megszabja teendőinket az elkövetkező évekre. Az állás- foglalásban megfogalmazot­tak végrehajtásának megkez­dése és maradéktalan megva­lósítása közös érdekünk és feladatunk. Helyzetünk ismerete birto­kában, az állásfoglalásból ki­indulva, terveink további megvalósítása, gondjaink megoldása érdekében 1973- ban — munkánkat tovább fejlesztve — teendőink között kiemelkedő jelentőségűek vannak. Mindannyiunk közös érde­ke, hogy meggyorsítsuk, terv­szerűbbé tegyük beruházása­inkat, rövidítsük le építési idejüket. Sem a népgazdaság­nak, sem városunknak, üze­meinknek nem közömbös, hogy mikor lépnek be az új termelőberendezések, mikor adják át az új lakásokat. Mennyiségi fejlődésünk elle­nére itt még sok a teendő. Beruházásainknál még mindig gyakori, hogy a tervezettnél később készülnek el, bizony­talanság, tervszerűtlenség van mind az előkészítésnél, mind a kivitelezésnél. Emiatt ké­sőbb kerülnek átadásra — ezt a helyzetet fel kell számolni. Mindez azért is fontos, mert 1973-ra újabb, mintegy 700 lakást, egy sor közintéz­ményt kell átadni. Folytatni és gyorsítani kell az üzemek rekonstrukcióját, építését. Másrészt új feladatok megol­dása is megkezdődik az 500 férőhelyes kollégium, új szak­munkásképző-intézet, új mozi építésével. Nem elégséges az előreha­ladás, ezért növekvőek teen­dőink a vállalatok belső mechanizmusa, a munka- és üzemszervezés fejlesztésében. Az életszínvonal fejlődését megalapozó gyorsabb előreha­ladás nem képzelhető el a termelőmunka hatékonyságá­nak, szervezettségének na­gyobb ütemű fejlesztése nél­kül. Napirendre kell újra tűznünk és előre kell lép­nünk a termelőberendezések jobb kihasználása, az önkölt­ség csökkentése, a takaréko­sabb, átgondoltabb gazdálko­dás sokoldalú fejlesztése te­rén. Ennek megértetése, és a gyakorlati végrehajtása mind­nyájunk érdeke. A célok, tervek megvalósí­tása, a siker attól függ, és függött mindig, hogy az al­kotók^ — emberek, munkások* vezetők — mennyire tudtak azonosulni a tennivalókkal. Nem járunk el önkényesen tehát, ha a mindennapi te­endők sokaságából az alkotók! megnyerését emeljük ki. A „nagy” kérdések, a „bok­ros” teendők mellett több fi­gyelmet kell fordítani min­den szinten városunk lakói­nak — az üzemek, hivatalok dolgozóinak — véleményére, mindennapos ügyeire, problé­máira. Mit jelent ez? Néhány adat: csak a városi tanácsot több ezren keresik fel ha­vonta; csak ezrekben lehet mérni a gazdasági vezetők, hivatalok, intézmények ügy­félforgalmát. Százak és százak szólalnak fel párt-, tömeg­szervezeti rendezvényeken, termelési tanácskozásokon, tanácstagi beszámolókon. A véleményekben, javaslatok­ban, kérdésekben zömében a köz ügye iránti törődés, a jogos, megoldandó kérdések felvetése az uralkodó. Az élet mindennapi problémáinak in­tézése tehát szervezettséget, türelmet és nagyobb haté­konyságot igényel. A lakos­ság mindennapi problémái­nak, a megvalósítható javas­latoknak a gyors, hatékony in­tézése a fejlesztéssel, a ter­meléssel azonos rangú köz­ügy. A zárszámadás — ha nem is teljes —, de mind sikerekben, mind teendőkben gazdag. A sikerek, a gondok, a feladatok lelkesítenek, ösz­tönöznek mindannyiunkat. Az év végén az ün­nepekre, a pi­henésre, 'az új évre készü­lődés izgalma jellemzi Sal­gótarján lakóit is. A mi vá­rosunk úgy ünnepel, úgy ké­szíti évi zárszámadását, hogy emlékezik a város felszaba­dulására. Az év végi mérle­gek pozitívumai, a mind gaz­dagabb élet nemcsak a mun­káskezeknek köszönhető, ha­nem a felszabadító szovjet hadseregnek, a szovjet nép­nek is. Azoknak, akik 28 év­vel ezelőtt elhozták a „füstös”, a „kormos” munkásvárosnak a szabadságot. A számvetésnél emlékezzünk hálával rájuk. NÓGRÁD - 1972. december 24., vasárnap 3

Next

/
Thumbnails
Contents