Nógrád. 1972. december (28. évfolyam. 283-307. szám)

1972-12-21 / 300. szám

Bemutatjuk a szovjet köztársaságokat Lett Szov/et Szocialista Köztársaság A Lett SZSZK, a Balti-ten- ;er partján fekszik, Észtor- íág és Litvánia között. Terü- te 63 70o négyzetkilométer. _,k osság a csaknem két . és >1 millió. Fővárosa Riga. 1918. decemberében Lettor- zág északi részén győzött a zovjethatalom, a déli terüle- ák azonban német megszállás att voltak. 1920-ban inter- enciós csapatok szállták meg északi országrészt iß, s '.rehozták a lett burzsoá ..öztársaságot. A forradalmi tömegek 1940, Júniusában megdöntötték az ellenforra­dalmi rendszert, júliusban ki­kiáltották a Lett Szovjetköz­társaságot, amely csatlakozott a Szovjetunióhoz. Ma a Lett SZSZK a Szov­jetunió iparilag egyik legfej­lettebb köztársasága. Legfon­tosabb iparága a gépipar, ezen belül is a rádiótechnikai ipar. a mozdony- és mikrobusz- gyártás. Fejlett a halászat és az állattenyésztés. Mggg|| Ajándék gyerekeknek — felnőtteknek Csengős mozdonyok Valentin Kata jer: Hajrái Képzeljük magunkat a ha­talmas szibériai sztyeppe szélé­re. A látóhatár csak nyuga­ton határolt, az Ural fenséges, komor nyúlványain pihenhet meg a szem. A mező kiégett es sivár. Évszázadok óta. Ég­hajlata a legkeményebb kon­tinentális klíma: nyáron min­dent felperzsel, télen mindent megdermeszt. Az ember csak sínylődött ezen a tájon Ázsia es Európa határán. A vad szélviharok zónája ez, ahol a történelem forgószelei is sokszor földig taroltak min­dent. De hirtelen benépesül a táj- Emberek, gépek ezrei özönlenek a hegy keleti lábá­hoz, sátrak barakkok nőnek ki a földből, a gépek karja belemar a tájba. Gát épül a kis folyó útjába, tó kerekedik ott, a szél útjába hatalmas betonkolosszusok merednék. Vasutak, utak szalagjai in- dázzák be a gyér füvű mezőt, reflektorok fénypászmái, gé­pek robaja riasztja el a pusz­ta egyhangúságát. Százezer ember gigászi küzdelme az ele­mekkel. a hővel-faggyal. szél­lel, vízhiánnyal, az IDÖ-vel. Épül Magnyitogorszlc városa. A semmiből, Ázsia és Euró­pa határán. Az Ural több millió tonna vasércet rejt a gyomrában, erre épül a gyár. Gyorsan, hatalmas lendülettel, óriási lelkesedéssel. Erről a lendületről és lelkesedésről szól Katajev regénye. Műfa­ját tekintve „termelési re­gény”. Űj maga a műfaj is. Az irodalom mindig is ismerte a MUNKÁT. Homérosz kedv­telve írja le Achilles pajzsát, a kovácsok, ácsok és más mesteremberek munkáját. Dalok szólnak a munkáról — u legelső dalok. A munka, ' mint téma ősi, mint a szere­lőm, halál, béke, háború, élet. Katajev tehát. nem e b- ben hozott újat- Eredetisége, frisesége (mert később az unalomig koptatták, szür- k tették a rossz epigonok a té­mát) abban van, hogy az író szemtanúként, krónikásként ki- (vagy be?) megy a ter­melésbe, a nagyüzemibe, a táj és történelemformálóba és leírja. Üj volt ez Tolsztoj epi­kus hömpölygése, Csehov bá­nata, Dosztojevszkij messia­nizmusa után. A harmincas évek elején vagyunk, az el­ső ötéves tervek idején, ami­kor a polgárháborúból, inter­vencióból fellélegzett hatal­mas ország egyetlen lendület­tel be akarja hozni a törté­nelmét. Ipart kell teremteni! Katajev remek fogással, egyetlen nap, egyetlen beto­nozóbrigád történetében ra­gadja meg az építkezés és a kor lendületét, lelkesedését. Egyszerre ír tudósítást —, sa regény mégis több mint ri­port, expresszív erejű prózát, ugyanakkor lírai vallomást is. Ez a kor még mentes a ké­sőbbi sztálini túlzásoktól tor­zulásoktól. A hatalmas ipar­telep úgy robban bele a táj­ba, hogy vele, benne nőnek fel az emberek is a feladathoz- Az ember, a pajzsot kalapáló iparos hisz abban, hogy for­málja a történelmét, acélt önt a sivó pusztában, leküzdve ázsiai elmaradottságát. Egy lendülettel kell olvasni' a re­gényt is, mert olvastatja ma­gát. A fordítás Határ Győző mí­ves munkája. Horpácsi Sándor Az ELZETT Fémlemezipari Művek győri gyáregységében ebben az évben 26 millió fo­rint értékű közlekedési játékot gyártottak, köztük a közkedvelt elektromos csengős mozdo­nyokat, melyek a napokban „indulnak” az ország különböző játékboltjaiba MTI fotó Matusz Károly Az ajándékozni vágyó agyá­ban így karácsonytájt kavar­gó gondolatok három közpon­ti kérdés köré csoportosulnak. Az első: mit vegyünk sze­retteinknek? Éneklő baromé­tert, kakukkos órát, rózsaszínű mohairkutyát, ezüst kande­lábert, amelyek láttán repes­het a szunnyadó gyermekié­lek, vagy hallgassunk a job­bik eszünkre, és a megaján­dékozott sanyarú arcával mit sem törődve tegyünk a fa alá pamutzoknit, meleg alsót, vagy unalmasan elegáns nyakken­dőt? Ha sikerül dönteni a hasz­nos és felesleges között, az üzletek reklámtáblái még min­dig képesek megzavarni az alig kitisztult gondolatokat. Hosszas tűnődésre készteti például az embert ez a tábla: „A japán mikroszkóp a leg­szebb, legcélszerűbb ajándék’’. Mindenesetre hasznos felvilá­gosítás azok számára, akik esetleg azt hiszik, mákot lehet vele darálni, vagy éppen tyúk­szemet vágni. Nem, kérem, a mikroszkóp pontosan azt a célt szolgálja, amelyet minden tisz­tességben megőszült mikrosz­kópnak szolgálnia kell: nagyit. Emberek, emlékek Bankett A bankettre a tanácselnök, is eljött. Az egész hivatal kö­rülötte tolongott, koccintásra, jó szóra várva. A jó szó ké­sett, aikadt hát mindenkinek egy jó szava önmagáról. Az elnök derült, feloldódott, ami­hez egy kicsinység az elfo­gyasztott szesz is besegített. Évődött ás megkérdezte régi barátját, az igazgatót: — Kártyázol-e még, Pis­tám? — Nem, már rég nem ját­szom — válaszolta, az igazga­tó és rezignál tan hozzátette még: — Hiszen együtt fogadtuk meg veled, hogy többé nem veszünk kártyát a kezünkbe. Nem emlékszel? Ez akkor volt, amikor az a sipista ki­fosztott bennünket. — Édesapám, hogyne emlé­keznék. Bár ennek már ép­pen. húsz éve — válaszolta az elnök nevetve és csorogtak a könnyei. Körötte mindenki nevetett. — Tudja, elnök elvtárs —, mondta a legdicsekvőbb —én most is játszom, de csak kis 6 MÓGRAO - 1972* docombw Ml, csütörtök alapon. Gyenge jellem va gyök, a feleségem is mindig ezt mondja. Még szerencse, hogy ilyen erős ember a mi vezetőnk, mint ön, aki még idejekorán abbahagyta,*» Illat Veronika, hivatalunk üd­vöskéje fejfájás, mindenféle kínzó közérzet és izzadás el­len parfümöt hasznáL Idegen mozdulatokkal a halántékára, nyakszirtjére, mindenhová kenegeti az erős illatot. Az illat belegni az egész könyve­lést, beissza magát a ruhák szövetébe, a szőke és barna, valamint ősz férfihajakba is. A feleségek odahaza idegzsá- bát kapnak az illattól és egy szót sem hisznek Veronika mániájából. Minden asszony mást sejt a gyanús illat mö­gött. Csak egy asszony volt közöttük, akit reál- és humor­érzékkel áldott meg a Te­remtő. Fogta magát és bejött a hivatalba, beleszippantott a levegőbe és megkérdezte Ve­ronikát: — Naponként mennyit fo­gyaszt, szívem? A választ hallván halkan felkacagott és ennyit mon­dott még: — Hiszen ettől már egy Trabant is elkocogna, Öregúr Külvárosi hentesbolt, zárás előtt. Hárman vagyunk benn, a hentes, én és egy bácsi a jobbomon. A kolbászokat gusztálom, a bácsi is, a hen­tes az órát. Balról jobbra visz a szemem, a bácsi jobb­ról balra tottyan, összeütkö­zünk. — Hogyan történt ez? Ho­gyan létezik ez? —- kérdezem felhorkanva, — Hiszen csu- pár ketten vagyunk a bolt­ban, maga fogja magát és ne­kem jön. Vajon hogyan talált meg engem ebben a tumul­tusban? — Szellemeskedem dühösen. Az öregűr kedvesen fel­nyerít, bár hangja már néma csődöré. — Kedves fiatal barátom, ugyanazt mondhatnám én is. — Valóban — mormogom. A villamoson az ajtóban állok, és magamban eldön­tőm: főzni kell ezt a kol­bászt, nem sütni. — Leszáll, öregúr, vagy csak nézelődik? — kérdi nye­rítve egy hang a hátam mö­gött és ez még a csikóé. — Nézelődöm, csupán —- válaszolok halkan, nehogy azt higyje a fiú, talán még kö- töztoödöm (soha) És hogy ajándéknak célsze­rű-e? Ha alkalmas a férj ka­bátján talált ismeretlen ere­detű hajszálak tüzetes meg­vizsgálására is, feltétlenül. És egyébként? Hát istenem. Jó, ha van, mint a kőszáli sas. Nem kevésbé fontos kérdés, mennyit költsüníc, és ez szoro­san kapcsolódik a harmadik kérdéshez; eláruljuk-e, mit veszünk, vagy okozzunk meg­lepetést. Teszem azt, nem ha­gyom, hogy piszkos, anyagi szempontok a hatalmukba ke­rítsenek, és átérezve az ünnep szimbolikus jelentőségét, csak egy díszes kulcskarikát veszek. Engem viszont, ne adj isten, meglepnek egy nercbundával, Roppant kínos. De mégsem vásárolhatok vaktában motor­csónakot, mert hátha nem ka­pok nercbundát, csak egy fa­papucsot. Nehéz gond. Az egyetlen megoldás hetekkel előbb körülsöndörögni hozzá­tartozóinkat. hogy kipuhatol­juk, mit szeretne kapni. El­vonszolni valamennyi díszes kirakat elé és érdeklődni; „Tetszik neked ez az aranyo­zott kardmarkolat, drágám?” Vagy: „Mi a véleményed er­ről a kecses szamovárról?” És amikor hangot ad tetszé­sének, éberen vigyázni, nehogy meglássa szemünkben a dia­dalmas villanást, mert ha megsejti szándékunkat, vége a meglepetésnek, amire ugyan­úgy igényt tart, mint a sza­movárra. Arra is ügyelni kell, hogy körülbelül azonos érté­kű tárgyakra hívjuk fel a fi­gyelmét, ez jól érzékelteti anyagi lehetőségeinket. Ha pedig minden körülte­kintésünk dacára a kapott ajándék kétszer értékesebb lesz az adottnál, magára vessen az ebadta tapintatlanja! Se. K. Csak 3 napig ! Balassagyarmaton a KERA VILL-boltban. Minden VIDEOTON televíziót 500 Ft-tai olcsóbban adunk! Nógrád megyei I parcikk-kiskereskedelmi Vállalat

Next

/
Thumbnails
Contents