Nógrád. 1972. november (28. évfolyam. 258-282. szám)

1972-11-22 / 275. szám

A munka Munkás kellene, még több és nem holnap, hanem már ma. Ez a vélemény nem egye­dülálló, találkozni vele a FÜ- TöBER-nél, a vegyigépgyárban, a BRG salgótarjáni üzemében, a Ganz-MÁVAG-nál Mátrano- vákon. Elsősorban megyénk új, dinamikusan fejlődő üze­meire jellemző ez, de vannak régebbi gyárak, vállalatok, ahol alig jobb a helyzet. Néni véletlen az MSZMP Központi Bizottsága legutóbbi állásfog­lalása, mely szerint: ..Az ipari termelés struktú­rájának korszerűsítésére irá­nyuló munka érdekében, a fejlődés szempontjából jelen­tés állami nagyüzemek szá­mára biztosítani kell a szük­séges munkaerőt, mert még gyakori, hogy munkaerő hiá­nyában nagy értékű termelő­berendezések kihasználatla­nok. A minisztériumok a ter­melési feltételek korszerűsíté­sével együtt dolgozzák ki a belső munkaerő-tartalékok fel­szabadítására, átképzésére és átcsoportosítására vonatkozó terveket, ide értve a megfele­lő kereseti viszonyok és mun- kafeltéte’ek megteremtését is a fejlesztendő területeken.” Az állásfoglalás igazságát megyénk területéről sok köz­ismert példával lehetne erősí­teni. Nálunk is lehet találni elég gyakran álló gépeket, be­rendezéseket, ugyanakkor ta­pasztalni az élőmunkával va­ló pazarlást. Az egyik helyen hiányzik a munkaerő, a mási­kon viszont kapun belüli mun­kanélküliség, csellengés van. Nem egy üzemnél a kevesebb létszámmal is jól megoldják a feladatot. Másutt az embe­rekhez csak azért ragaszkod­nak, mert esetleg az átlagbér­mutatót kedvezően befolyásol­ja jelenlétik. Mert ilyen is van. Rosszul értelmezett vál­lalati érdek ellentétes az egyéni érdekkel is. A mun­kás ott ugyanis, ahol képessé­gének megfelelően valóban hasznos munkával tölthetné idejét, bizonyára a borítékja is vastagabb lenne. Szükséges tehát a központi terv, az intézkedés, de ez nem csökkenti az üzemek, vállala­tok felelősségét az élőmunká­val való takarékosságban. A munka- és üzemszervezés ha­tékonyabbá, céltudatosabbá té­telével igen jelentős munkaerő- tartalékot lehetne feltárni. A felszabaduló munkásokat ugyanis várják olyan munka­helyek, ahol az egész társa­dalom számára nagyobb érté­keket hozhatnak létre. Ebben segít majd a nagyobb üze­meknél a bértömeg-gazdálko­dás bevezetése. A párt életszínvonal-poli­íii Ul* az ara tó buszon? SZÉCSÉNYBEN az autó­busz öt percig állt. Ezt az öt percet használta fel a dohányzók szektája a rá­gyújtásra. Leszálltunk, és szaporán fújtuk a füstöt. A kalauznő ezalatt a lépcsőn állt, és némán szemlélte a gyülekezetei. Indulás előtt egy perccel figyelmeztetően így szólt: — Nehogy fel tessék szállni a cigarettával! Do­hányozni csak lent szabad. Valaki megjegyezte, hogy látott már dohányzó utaso­kat ezen a járaton. — Arra pontos szabályok vannak, hogy mikor lehet, és mikor nem lehet — mond­ta titokzatos arccal a kala­uznő. — Majd szólök, ha rágyújthatnak. — Mit lehet tenni? En­gedelmesen eldobtuk félig szívott cigarettáinkat, és felszálltunk. A busz foly­tatta útját. Alig fél óra múlva hallom a kalauznő hangját a busz végéről: — Álljon meg, álljon meg! A vezető csikorogva fé­kezett, valamennyien ijedt érdeklődéssel fordultunk hátra. Három fiatalembert láttunk, akik a busz végé­ben megbújva cigarettáz­tak, és a kalauznö egyre magasabbra csapó hangját hallottuk: — Már megmondtam, hogy nem cigarettázhatnak! Azonnal szálljanak le. ad­dig nem indítom a buszt, amíg itt vannak! Az egyik ifjú ember nyil­ván megkérdezte, hogy mi­ért tilos a dohányzás, mert ezt a választ hallottuk: — Ha csak egy olyan utas van a buszon, aki kifogá­solja, már nem szabad. No lám. A demokrácia hazájában, ahol a parla­mentben minden kérdést többségi szavazással dönte­nek el, mégiscsak van az életnek egy olyan területe, amelyet teljhatalmú diktá­tor irányít, és ez a diktá­tor a nemdohányzó autó­buszutas. Joga van akara­tát rákényszeríteni a töme­gekre, esetleg fél óráig vá­rakoztatni az óhaját ked­vük ellenére tiszteletben tartó utasokat, az akaratá­val szembeszegülőket pe­dig húsz-huszonöt kilomé­teres gyaloglásra kárhoz­tatni. De vajh’ ki S, és merre van hazája? — Hogy képzelik, hogij megmondom? — csattant fel a düh végső határán a kalauznő. — Szoláglati titok is van a világon! Bizony van. Ezért óva in­tek mindenkit, nehogy a jövőben fennhangon meg­kérdezzék az utazó kö­zönséget, van e valakinek kifogása a cigarettafüst el­len, mert az illető még el találja árulni magát, és így a kérdező menthetetlenül a szolgálati titok kifürkészé- sének bűnébe esik. De vajon mi történjék akkor, ha a kérdés előbb hangzik el, mint a kalauz fölébe suttogott tiltakozás? Nehéz kérdés. A logika kö­vetelményei szerint ilyen esetben a kalauznak gyor­san figyelmeztetnie kellene a nemdohányzókat inkog­nito juk megőrzésének jo­gára — elvégre senki sem köteles kitenni magát c megvadult dohányosok dü­hének — és titkos szavazást kellene elrendelnie. A mi autóbuszunkon er­re nem volt szükség. Az események arra engedtek következtetni, hogy a ka­lauznő és a titokzatos utas között a diplomáciai jegy­zékváltás már korábban megtörtént. Hogy mikor, és milyen formában, azt sűrű homály fedi. Őszintén szól­va, egy pillanatra felme­rült bennem a sanda gyanú, miszerint ez az álruhás Harun AI Rasid nem is lé­tezik, és a kalauznő az, aki ki nem. állhatja a iüstöt. Én legalábbis nem láttam, hogy bárkivel, bármilyen formában is értekezett volna az utasok közül. Láttam viszont a jövőből felbukkanó víziót: KÉT MARKOS legény a tetten ért dohányosok meztelen talpán nyomja el az égő bűnjelet, miközben a „diktátor” kettős védő­őrizetben száll le a busz­ról úticéljánál, ahol két lefüggönyözött, azonos márkájú fekete^ gépkocs. várja, hogy soha senki ne legyen biztos benne, me­lyikbe szállt be. Mert biztos, ami biztos. . I Se. K. Újabb Űj termék. A nógrádmegye­ri Fémtömegcikk Ktsz-nél az alu'.' ’ Műmöntvények után ú’Vob termék gyártását veze­tik be, a Budapesti Felvonó­termék gyár számára készítenek lift­kapcsoló alkatrészeket. A gyárral hárommillió forintos megállapodást kötöttek. erő Vállalat — vagy hatáság ? kája világos célokat határo­zott meg. Ennek elérése attól is függ, hogy a rendelkezésre álló munkaerőt valóban ott foglalkoztatjuk-e, ahol legha­tékonyabb. Ennek érdekében azonban még szakítani kelle­ne az elég sok helyen tapasz­talható önös és rosszul értel­mezett vállalati érdekekkel. Megyénk ipari struktúrája állandóan és dinamikusan vál­tozik, fejlődik. Ennek megfe­lelően kell, hogy kialakuljon az élőmunkával mindenkor takarékoskodni tudó munka­erő-gazdálkodás. Az üzem- és munkaszervezés erősítésével, fokozásával tudunk csak ezen az úton előbbre jutni. Szük­séges, hogy a különböző vélt, látszólagos, pillanatnyi érde­keket alávessük a közösség, az egész népgazdaság érdekeinek. Az MSZMP KB legutóbbi állásfoglalása és határozata többek között erre is figyel­meztet Megyénkben már lehet pél­dát’ találni arra, hogy egyik régi vállalat segítette a má­sik új vállalatot jó szomszéd­ként azzal is, hogy átengedett kulcsembereket. Bizonyára szükség lesz erre a jövőben is. Nemcsak a mái említett jó szomszédság kötelez erre, ha­nem központi érdek is. B. J. Atomiudósok 3 g yap otterm észt ésért Az Üzbég Magfizikai Intézet tudósainak javaslatára a kö­zép-ázsiai köztársaság gyapot­termesztői vetés előtt külön­leges sugárzásnak vetik alá a gyapotmagvakat. Ezzel az el­járással a gyapothozam 100 százalékos emelkedését érik el. A szovjethatalom megala­kulása óta Üzbegisztánban 10- szeresére nőtt a gyapotterme­lés. 1971-ben meghaladta a 4,5 millió tonnát. A gyapot termelékenysége tekintetében a Szovjetunió az első helyet foglalja el a világ legnagyobb gyapottermelő országai kö­zött. NE MONDJUNK ezúttal neveket. Koránt­sem azért, mintha az alább következő esetek elkövetői megérdemelnék a méltányosságot, hanem, mert ugyanilyen és hasonló eseteket banki fel tudna sorolni saját gyakorlatából. Kezdjük tehát a példákkal. Az egyik szol­gáltató vállalat plakátokat helyezett el vala­mennyi kirakatában, s felszólította „a la­kosságot”, hogy nála levő holmiját eddig és eddig vigye el, a továbbiakban leltározás, át­alakítást stb.. stb. miatt nem vállal felelős­seget. Személyre szóló értesítést senkinek sem küldött. Egy másik — építőiparhoz tar­tozó — vállalat emberei megjelentek egy utcában, s mert az ott parkoló gépkocsik a munka megkezdésének útjában voltak, egy­szerűen felrakták azokat a járdára. Termé­szetesen előzetes értesítés nélkül, s az értékes „tartós fogyasztási cikkekben.” okozott esetle­ges kárért sem volt hajlandó a hátát tarta­ni. Egy harmadik — történetesen kereske­delmi — vállalat sorozatosan elmulasztotta fontos közszükségleti cikkek beszerzését, s a vásárlók panaszaira — csak egy vállrándítás volt a válasz. A sort, a példákat még bárki hosszan folytathatná. A szolgáltatást igénybe vevő, a vásárló, az új lakásba beköltöző, egyszóval: az állampol­gár először bosszankodik, aztán — ki-ki vér- mérséklete szerint — a felsőbb szervhez for­dul vagy egyszerűen tudomásul veszi egyes vállalatok (Arany János kifejezésével élve) packázásait. Belenyugszik, hogy ennek így kell lennie, hiszen a “vállalat az államé, te­hát a társadalom nevében beszél — vagy ép­pen nem áll szóba — az állampolgárral. Pedig nem erről van szó. Igaz, hogy a vállalatokat az állam alapította, s gadálko- dásukról, vagyoni helyzetükről a „tulajdo­nosnak”, tulajdonképpen a társadalomnak kötelesek számot adni. De a vállalat — le­gyen az akár ipari, építőipari, kereskedelmi, Közlekedési vagy bármilyen jellegű — sem­mi esetre sem hatóság. Ha a vállalat eladja saját termékeit, vagy a boltjában levő áru­cikkeket, ha kimossa-vasalja az ágyneműt, vagy megjavítja a tv-készüléket, ha felépíti a lakóházat, vagy úticéljához szállítja uta­sait — csupán azt teszi meg, amiért az ál- íampolgár fizet. A vállalat és az állampolgár között tehát egyszerű üzleti kapcsolat van, s ez egyaránt ad jogokat és szab kötelessége­ket mindkét félre. De semmi esetre sem csak az egyikre. A hatósággal szemben a állampolgár — ügyfél. Lehet panaszos vagy panaszolt, fel­peres vagy alperes, kaphat a hatóságtól idé­zést vagy kérheti meghallgatását, egyszóval: számos válfaja lehet a hatóság és az állam­polgár közti kapcsolatnak, de ez mindig az egész társadalmat (vagy annak helyi szerveit) képviselő hatóság és az egyes ember viszo­nyát fejezi ki. Ide tartozik ugyan az is, hogy éppen az utóbbi időben ez a kapcsolat is mind közvetlenebbé, szívélyesebbé válik: ma már ritkaságszámba megy az egykor általá­nosan. elterjedt „hivatalos” hang. Hiszen ugyanazt a célt — mint a példák ezrei mu­tatják — könnyebben el lehet érni udvarias hangnemben. Vállalat részéről az udvariatlan, sőt utasí­tó, ellentmondást nem tűrő hang — legtöbb­ször a monopolhelyzet bői adódik. Amelyik vállalat „egyeduralkodónak” érzi magát, ab­ban a biztos tudatban engedi meg magának a parancsolgató hangnemet, hogy „eszi, nem eszi, nem kap mást”. A gazdaságirányítási reform óta igen sok területen szűnt meg egy-egy vállalat kiváltságos helyzete — s ez meghozta eredményét a hangnemben is. Is­mét kár volna a példákat sorolni, annyira nyilvánvaló:' egykor csak „kérvényre” vála­szoló vállalatok azóta megtanulták nem csak azt, hogy egyenjogú emberként tárgyaljanak a pénzüket hozzájuk vivő emberekkel — de még azt is, hogy reklámmal, cégüket népsze­rűsítő propagandával helyettesítsék a koráb­bi „leiratokat”. Példa rá — tegyünk egyetlen kivételt a névtelenség alól — a posta, amely pedig bi­zonyos hatósági jogköröket is élvez. Rövid idővel ezelőtt még sok bosszúságot okozott szinte mindenkinek (hiszen ki ne venné igénybe a posta szolgáltatásait), hogy új és még újabb rendelkezéseinek megtartására szólította fel a nagyközönséget. Ma pedig — minden lehető módon reklámozza a január­ban életbelépő irányítószám-rendszert. (Ami, sajnos nem jelenti az,t, hogy már minden postahivatalban, minden tisztviselő viselkedé­se megváltozott volna.) Nem egyszer csupán némelyik tisztviselő — vagy akár egy boltvezető, építésvezető stb. — kiskirálykodó hajlamai okozzák, hogy a vál­lalat — hatóságot játszik. A helyi tanácsok sokat tehetnek (és cselekednek is) az ilyen jelenségek ellen, hiszen elég egy „fentről” elhangzó szó, s máris megváltozik a hang­nem. A „kiskirályok” lélektanához tartozik, hogy azonnal engednek, amint önmaguknál nagyobb „hatalommal” találkoznak. Hiszen tulajdonképpen a szocialista törvé­nyességet is sérti, ha egyes vállalatok, egyes (kisebb vagy magasabb rangú) beosztottai hatósági szerepkörre tolják fel magukat. A szocialista társadalomban minden intézmény­nek, hivatalnak, hatóságnak megvan a maga helye és feladatköre. Adott — és törvényben körülírt — a vállalatoké is. Aki ezen túlmegy, a törvényeket szegi meg. NEM EMLÍTETTÜNK neveket, hiszen egy múlóban levő, idejét meghaladott jelenségről volt 6zó. Aki magára ismer, bizonyára igyek­szik maradi kötöttségeitől szabadulni. Aki viszont- a városban, a községben, a maga szűkebb környezetében találkozik valame­lyik vállalat „hatóságosdi”-jával, lépjen fel ellene. A szocialista társadalom neveben, amely éppen úgy védi az állampolgárok jo­gait, mint a vállalatokét — s éppúgy nem en­gedi, hogy túllépje hatáskörét az egyik, mint a másik. UH ■ ­Várkonyi Endre Hajdúszoboszlón a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Isko­lában 1962. óta képeznek növénytermesztő gépész szakmun­kásokat. A szakmunkástanulóknak az elméleti oktatás mel­lett meg kell ismerniük nyolc féle erőgép és több mint száz­féle munkagép szerkezetét és működését. Hajdúszoboszlón hagyományai vannak a mezőgazdasági szakemberképzés­nek, az iskola jövő évben ünnepli 75 éves jubileumát. Képünkön: a szakmunkástanulók a csillagkeretes rendsod­rógép működését tanulmányozzák MAI KOMMENTÁRUNK Tusi facsat a A lakosság tűzifaellátásával különösebb gond nincs. Az októberi hirtelen érkezett hűvösebb időjárás idején kisebb torlódás volt a TÜZÉP-telepeken. Salgótarjánban például a tüzelő iránti igények ugrásszerű emelkédése következtében sorbanállás keletkezett. Ez viszont nem volt általános. A kereskedelem igyekezett a tüzelőt a lehetőségekhez képest minél előbb a fogyasztóhoz továbbítani. Általánosságban ma is ez a jellemző, mégis a tüzelő­ellátással kapcsolatosan érdemes néhány, gondot megbeszél­ni. Elsősorban a tűzifaellátásból keletkezett gondokat. Mind­ezt pedig azért, mert a termelőgazdaság és a kereskedelem csak egy kicsivel Is jobb összhangjának megteremtésével az ellátásban előforduló legkisebb zavarok is megszüntethetők. Szemtanúi voltunk, hogy a közelmúlt egyik vasárnap­ján az erdészet gazdasága területén negyven tehergépkocsit állított munkába, hogy a fatelepeken tűzifát szállítson. Eny- nyi járműnek a mozgatása sok pénzbe kerül. Ha az erdé­szet ezt a költséget munkával nem tudja megkeresni, szá­mukra veszteséggel jár a törekvésük. Azon a vasárnapon is igen keserű szájízzel hagyták abba a munkát, mert a TÜZEP-ek két térést fogadtak, aztán lezárták a telepet, ar­ra való hivatkozással, hogy több tűzifa tárolására nincs he­lyük. Tulajdonképpen egész esztendőben így folyik a tűzifa­csata. Az erdő- és fafeldolgozó gazdaságot azzal vádolni, hogy nem biztosítja télre a szükséges tűzifát, a legrosszabb indulattal sem lehet. Ellenkezőleg: egész esztendőben terv­szerűen készültek az igények kielégítésére. Ez azt jelenti, hogy az erdei „fadepókat” feltöltötték és innen megszakítás nélkül szállítják a fát a legközelebbi állomásokra. Egyszó­val itt rend van. Az természetes, hogy az erdészet számára az lenne a legelfogadhatóbb, ha a legkedvezőbb időjárásban végezhetné a nehéz, erdei útviszonyok miatt egyébként igen Eáradságos és költséges szállítást. Ezt gátolják meg a keres­kedelmi partnerek. Egy néhány számadat ennek bizonyítására. A két fél szerződést kötött tűzifaszükségletének évi kielégítésére. Az erdészet ezek szerint 10 500 tonna fát köteles a TÜZEP- telepekre szállítani. November elejéig ebből a mennyiségből 8500 tonnát vettek át. Amikor az erdei szállításra kedvező időjárás volt, lezárták a tűzifatelepek kapuit. Ezzel szemben ezekben a hetekben — amikor bekövetkezett a kedvezőtle­nebb időjárás — sürgették a tűzifa szállítását. Az éves szál­lítási szerződést többek között azért kötötték, hogy az erdé­szet, erejéhez mérten, beosztással végezhesse munkáját. Ha ettől el kell térnie, az már neki is gondot okoz, sőt, nem tervezett kiadást. A termelőüzem és a kereskedelem további jó kapcsola­tának elmélyítése érdekében a szerződés megszegéséből ere dő vitákat elkerülhetik, ha a felek hűek maradnak a meg­állapodáshoz. Egymást támogatva kell dolgozniuk, amelv azonos érdekekért, a lakosság zavartalan tűzifaeH^á^áérí folyik. B. Gy. NÓGRÁD - 1972, november 22., szerda • 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents