Nógrád. 1972. október (28. évfolyam. 232-257. szám)
1972-10-22 / 250. szám
Századunk „góliátjai" Az exíkavátorak a technika „góliátjai”, a ma ismert legnagyobb gépkomplexumok. Szerkesztésüknél jóformán csak a szerkezeti anyagszilárd- 'ság az egyedüli „ellenfele” a mérnöki fantáziának, méreteik, teljesítményük felsó határa ugyanis nincs megszabva: minél nagyobb kapacitásúak, annál gazdaságosabban dolgoznak. Az exkavátorok legismertebb munkaterülete a külszíni bányaművelés, ahol rendszerint az a feladatuk, hogy eltávolítsák a kisebb-nagyobb vastagságú fedőréteget, majd kitermeljék a szenet, ércet, kavicsot stb. Napjainkban nem egy olyan exkavátor dolgozik a világon, amelynek 50 —100 ezer tömörköbméter a napi teljesítménye, de már a 200 ezer köbméteres marókerekes kotró tervei is készen állnak. Az exkavátor „lelke” a hatalmas forgó marótárcsa, amelynek kemény vágóélű „puttonyai” kétirányú mozgást végezve vájnak bele a megmozgatandó rétegbe. Szállítószalagokon, rakodószalagokon, surrantókon vezet tovább a kitermelt anyag útja a tehervagonokig, vagy a lerakodó- helyökig, A legújabb konstrukciók marófejeit már olyan szerkezettel is ellátták, amely esős, téli időben előmozdítja a tapadó anyagok kiürítését. Egy-egy „góliát” energia- szükséglete egy kisebb település áramellátására is elegendő lenne. Diesel-motoros „erőmű” látja el energiával a hatalmas gépkomplexumokat. Fogyatkozó gólyák Röntgensugár helyett — ultrahang A* ultrahangtechnika ma már nélkülözhetetlen segítője az orvostudománynak. A röntgensugaras átvilágítás Jelentősége fokozatosan csökken, mióta rájöttek, hogy az ultrahang-sugárnyalábbal való „röntgenezés” teljesen ártalmatlan a vizsgált személyre nézve; így hosszabb vizsgálódást, folyamatos megfigyelést is lehetővé tesz. Használata azon alapszik, hogy az emberi bőr, izom, csont stb. különböző ellenállást tanúsít a behatoló sugarakkal szemben. Az ultrahang más-más intenzitással verődik vissza az egyes szövetek határfelületeiről és ezek a különbözőségek rajzolják fel a katódsugárcső képernyőjére a szervek körvonalait. A képen szovjet kutatók által konstruált légcső- és tüdővizsgálatra alkalmas ultrahangos készülék (szonda) látható, mely jóformán fájdalommentessé teszi a szervezet belső világáról való informálódást. A gólyák száma, sajnos, egyre inkább fogy több országban, így az NSZK területén is. Az ornitológusok és biológusok ennek okát a mocsarak elszennyeződésében, a mezők kiszáradásában, a rovarok vegyszerekkel történő kiirtásában látják. A Wilheknshave- ni Ornitológiái Intézet igazgatója is elsősorban a technika fejlődésének tulajdonítja a gólyák pusztulását. A gólyák szerinte részben táplálékhiány miatt pusztulnak el, részben pedig altkor, amikor repülés közben egyszerre két szárnyukkal érnek hozzá a magasfeszültségű vezetékekhez. Az NSZK-ban a gólyák száma az elmúlt 7 évben kb. ötszázzal csökkent. Klímaváltozások és a történelem Milyen volt Földünkön az időjárás az éveszázadok távlatában? Ez a kérdés nemcsak a meterológusokat, geológusokat, de a történészeket is izgatja. Számos történelmi esemény alakulása ugyanis a szakértők szerint részben időjárási tényezőkkel magyarázható. Az egyik ilyen kérdés, amely régóta foglalkoztatja a történészeket: mi . lehet annak az oka, hogy a vikingek, ezek az ügyes és bátor hajósok, viszonylag hirtelen felhagynak hódító útjaikkal azokon az európai és észak-atlanti vonalakon, amelyeken történelmük büszke, dicső , napjait megírták? Napjainkban radioaktív izotópok segítségével vissza lehet pörgetni az elmúlt évszázadok időjárási viszonyait Földünkön és pontosan meg lehet határozni a jegesedési és az enyhébb időszakokat. A kutatók szerint a sarki és az egyenlítői vidékek hőmérsékleti különbsége az elmúlt századokban is döntően befolyásolta a széljárási viszonyokat. Sarki jégminta vizsgálatok során az oxigén izotópjai arányából ki tudják számolni azt a hőmérsékleti különbséget, amely a jéghely keletkezésekor a sarkvidék és az egyenlítő vidéke között fennállt. A jégkorszakban ez a különbség 20—25 százalékkal volt nagyobb, mint az enyhébb periódusban. Másrészt a kutatók azt is megállapították, hogy az elmúlt évszázadokban, amikor a sarkvidékeken melegebb volt a hőmérséklet, akkor ezekben a korszakokban kisebb volt a hőmérsékleti különbség az egyenlítő és a sarkvidékek között. A szakértők ebből többek között azt a következtetést vonják le, hogy a múltban Földünkön a melegebb korszakokban enyhébb volt a széljárás, mint a hidegebb időszakokban. Ezt a feltevést egyébként geológiai példák is alátámasztják. A jégkorszakokban keletkeztek az erősebb széljárások következtében a homokdűnék és a löszképződmények. A Góbi-sivatag és Ausztrália sivatagos dűnéit a jégkorszakokra vezetik vissza. Grönlandi jégminták vizsgálatai szerint a XII—XIII. századbeli felmelegedés után kőTUDOMÁNY' Szovjet tudomány — 1972. A láthatatlan mikrobák új szakmája A láthatatlan mikrobák seregei az élelmiszeripar, a mezőgazdaság területén a termelés fokozásával szolgálják az emberiséget. A mikroorganizmusok újabb feladatukat teljesítve az „élet anyagát”, a nélkülözhetetlen fehérjéket termelik. A mikrobák segítségével előállított takarmányfehérjék termelését ismerteti az ö&sz- szövetségi Fehérje-bioszintézis Kutató Intézet igazgatóhelyettese, Szergej Konovalov. — Mit jelent az állattenyésztés szempontjából a fehérjetermelés? — A fehérje a legfontosabb és leginkább hiányzó tápláléka az embernek és takarmánya az állatoknak. A világnak a jelenleginél 2 millió tonnával több állati és 1,5 millió tonnával több növényi fehérjére lenne szüksége. A kutatók a természet titkait feltárva új, hatékony módszereket dolgoznak ki fehérjék előállítására. — Miért tarthat számot érdeklődésre a mikrobafehérje? — Egy kilogramm mikroorganizmus 24 óra alatt 10 kg fehérjét termel. Hasonló intenzitással növekvő borjú 1 nap alatt mérhetetlen naggyá fejlődne. Ugyanakkor a mikroba-fehér jetermelés kevésbé munkaigényes, mint a mező- gazdaság, független az éghajlati sajátosságoktól és az időjárás szeszélyeitől, a talaj minőségétől. A vágóállatokkal ellentétben a mikroorganizmusok kifejezetten igénytelenek. — Milyen takarmányt kapnak a mikrobák? — A Szovjetunióban negyven évvel ezelőtt hozták létre a hidrolízisipart, amely fa-, napraforgó- és kukoricahulladékból gyárt takarmányélesztőt. Bármilyen olcsó és elérhető a hidrolízisipar alapanyaga, időszakosan hiánycikk. Ezért előnyösebb a könnyen szállítható és az év minden szakában rendelkezésre álló alapanyagként a kőolajat és a földgázt felhasználni. A mikroorganizmusok ezeket is szívesen elfogyasztják. — Mondana néhány szót a kőolajból nyert fehérjékről? — A szovjet tudósok még a harmincas években felfedezték, hogy a mikroorganizmusok bizonyos szénhidrogéneket képesek megemészteni. Megállapítást nyert, hogy az élesztők aktívan fogyasztják a kőolaj parafinos szénhidrogénjeit. A paraílnt „kimazsolázva” jelentősen javul az olaj minősége. A korszerű olajfeldolgozókban is költséges berendezések végzik a parafin kivonását. Viszont a mikroorganizmusok olcsón elvégzik ezt a feladatot biológiailag értékes anyagtömeget halmozva fel. így egy csapásra két feladatot oldhatunk meg. A kőoíajparafinból tenyésztett élesztők amínosav-tartalma azonos értékű a háziállatok, szárnyasok húsával és a halakéval. Jelentősen magasabb a növényekénél, mivel azokból három nélkülözhetetlen amínosav hiányzik. A kísérletek során bebizonyosodott, hogy fehérjét leghatékonyabban kőolajból állíthatunk elő. Szokásos takarmányozással a sertéseknél naponta 300 gramm súlygyarapodást érhetünk el. Ha a ta- • karmányba viszont kőolajfehérjét keverünk a súlygyarapodás 600—650 gramm lesz. A tenyésztési idő és a fajlagos takarmányt elhasználás jelentősen csökken A fiatal szarvasmarháknál a tejet pótolja. — A kőolajszármazék takarmányélesztők titkát világszerte kutatják. Hol tartanak jelenleg a szovjet tudósok? — A Szovjetunióban hatalmas gyárak épülnek kőolajalapú takarmányfehérjék előállítására. Ez azt jelenti, hogy az elmélet után a gyakorlati megvalósítás területére léptünk. Ez nehéz feladat volt, mert sem külföldi, sem hazai tapasztalatok nem álltak a rendelkezésünkre. A speciális szovjet üzemek több tízezer tonna takarmányélesztőt, kőolajparafin-takar- mányt állítottak elő. Elkészült egy 240 ezer tonna/év teljesítményű takarmányélesztőgyár műszaki terve. .... —— ■' *T udományos hírmagyarázónk írja: A Venus feltárja titkait Négyhőnapos űrutazása alatt a Vénusz—8 jelzésű szovjet önműködő űrállomás nagy mennyiségű tudományos információt juttatott a földi irányító központba a bolygóközi tér fizikai viszonyairól. A kísérlet legfontosabb szakasza azonban július 22-én, délelőtt tíz órakor kezdődött, amikor magasan a Venus felett leválasztották az űrállomásról a bolygóra aláereszkedő műszertartályt. Ehhez bonyolult előkészületekre volt szükség. Először is földi rádióparancsra a vegyi áramforrások hozzákapcsolódtak a naptelepekhez, s az akkumlátorok feltöltődtek a küldetés végrehajtásához. Ezt követően mínusz nyolc fokra csökkentették a műszertartály belső hőmérsékletét, hogy a Venus légkörének sűrűbb rétegeibe való belépéskor keletkező roppant hőség ne tehessen kárt a műszerekben. Leszállás közben a műszerek 50 kilométeres magasságtól folytonosan mérték a Ve- nus-légkör jellegzetességeit, és további 23 percen át a Vevetkezett Földünkön az a kisebb jégkorszak, amely megszakításokkal a XIX. századig tartott. Ebben a hidegebb időszakban megváltoztak a klímaviszonyok és valószínű, hogy a megnövekedett szélerősség és a változó szél járás késztette arra a vikingeket, hogy felhagyjanak hódításaikkal, tengeri portyáikkal a jólbevált útvonalaikon. A történészek sokáig azt sem értették,- hogy mi lehet annak az oka, hogy a Tahitiszigetéről kiinduló polinéz hajósok Üj-Zélandot még elérték, de vándorútjukat Ausztráliába, Tasmániába már nem folytatták. Lehetséges, hogy őket is a hidegebb időjárással együtt emgnehezedett navigációs viszonyok, erősebb szelek késztették arra, hogy felhagyjanak tengeri útjaikkal, amelyeket primitív járműveiken hajtottak végre. nus felszínén Is folytatták működésüket — ez az első eset a tudományok történetében, hogy közvetlen adatokhoz sikerült jutni egy másik bolygó felszínéről. mérések alapján immár nincs kétség aziránt, hogy a Venus felszínén a hőmérséklet eléri az 500 fokot, a nyomás pedig körülbelül száz atmoszféra. A Venusra leereszkedő űrállomásoknak tehát olyan roppant nyomást kell elviselniük, mint egy másfél kilométeres tengermélységbe merülő tengeralattjárónak, és az ólom olvadáspontjánál magasabb hőmérsékletet kell elviselniük. A szovjet Venus-űrszondáknak nemcsak a hőmérsék- letet^ és a Venus légköri nyomását sikerült megmérniök, hanem felderítették a légkör vegyi összetételét is. Kiderült, hogy a Venus szokatlan légköre 93—97 százalékban széndioxidból áll, s csupán 2—3 százaléknyi nitrogént tartalmaz. Gyakorlatilag nincs oxigén benne, és a vízgőz részaránya sem nagyobb 1 %-nál. A légkör összetételét a műszertartály gázelemző készülékei határozták meg nagy pontossággal. Egy-egy műszer súlya alig 1 kilogramm volt, és időkapcsoló szerkezet helyezte működésbe őket a műszertartály belsejében. Jóllehet a szovjet Venus-űr- állomások, továbbá a Mariner—5 jelzésű amerikai űrszonda, amely' 1967-ben elrepült a Venus mellett, bolygótestvérünk számos rejtélyéről fellebbentette a fátylat, sok fontos kérdés máig is megválaszolatlan maradt. Egyelőre például a tudósoknak feltevésük sincs róla, miért különböznek a Venus viszonyai ilyen alapvetően a földi viszonyoktól. Miért ilyen roppant magas a hőmérséklet például a Venus felszínén? Lehetséges, hogy ez az „üvegházhatásra” vezethető vissza, arra, hogy a széndioxiddús légkör nem engedi ki a világűrbe az infravörös sugárzást — a Földön fontos szerepe van ennek a mechanizmusnak a túlhevülés, a hőhalál megakadályozásában. Ám az is lehet, hogy a Nap sugarai egyáltalán nem érik el a Venus felszínét, hanem teljességgel elnyelődnek a légkör felső rétegeiben, a felhőkben. Ha megmérhetnénk a Venus-felszínre jutó napsugárzást, eldönthetnénk, hogy melyik mechanizmus a felelős a magas felszíni hőmérsékletért. Ezért nagy fontosságú hogy a Vénusz—8 űrállomás műszertartálya a Venus nappali oldalán szállt le. Sajnos, még ma sem ismerjük pontosan a vastag felhő- takarót felépítő részecskék vegyi összetételét, továbbá a felhőzet vízszintes és függőleges szerkezetét. Nem tudjuk, hogyan jött létre a Venus légköre és hogy miért tártaim ;z ilyen sok széndioxidot. Rejté’y továbbá az is, hogy míg a bolygó felszíne 243 nap alatt, a felhőzet viszont négy nap alatt tesz meg egy teljes fordulatot. És miért ellentétes irányú a Venus tengelyforgása a többi bolygóéhoz viszonyítva? Nincs kizárva az sem, hogy a Venus legalsó felhőrétege alatt valamilyen, a földhöz hasonló környezet van, amely talán a primitív élet bizonyos formáit is hordozhatja. A tudományos kutatók felteszik, hogy a Venus jelenleg fejlődésének, evolúciójának olyan korai szakaszában van, amelyen a Föld már régen átjutott — ebben a fejlődési szakaszban talán a Földnek is úgyanolyan széndioxiddús légköre lehetett, mint most a Ve- nusnak. A Venus rejtélyeinek rendszeres tanulmányozása, megfejtése így fényt vethet saját bolygónk geológiai régmúltjára, továbbá a naprendszer eredetére és fejlődésére is. NÓGRÁD — 1972. október 22., vasárnap 1] /
