Nógrád. 1972. október (28. évfolyam. 232-257. szám)

1972-10-22 / 250. szám

Vasas Károly: SZOBORKOMPOZÍCIÓ SZEPESSI JÓZSEF ŰJ VERSEIBŐL: Ha nem esik az eső Ha nem esik az eső, nem fúj goromba szél az égen bárányfelhő a fákon zöld levél derül ezer virág az újszülött parkban — lágy selymű ... ágy ringó hűs fuvallam dajkálja lelkemet s kuncog a Lét halkan — be szép ez emberek! Vihart ígér az ég vihart ígér az ég, dörög, villámlik fenyegetőn sötét szemében pára, köd s méreg facsarta könny Bőszült haragján bárcás kacag, az árva parkban bizarr vidámság, ó csodás: avar-gúny, cserge-dállam S Harsog reá a fergeteg. mint sértett, büszke állat (sötét szemében könny remeg méreg facsarta bánat) Bár jönne égi háború Ilyen sötét és szomorú tán sosem volt még a világ elöntött mindent ezer ború s hullámzó, mély nagy némaság megfulladtak a Házak, az utcák néptelen kongnak mindenütt semmi s bánat parkok, virágok — Holtak Ilyen sötét és szomorú tán sosem volt még a világ elöntött mindent vad háború s Hullámzó, mély nagy némaság az élet bágyadt, halk szaván mint sápadt, vézna gyermek Bár jönne égi háború, feldúlná ezt a csendet. Szerkesztői üzenetek Szerkesztőségünk postája az utóbbi időben megszaporodott, egyre több szerző jelentkezik versekkel, elbeszélésekkel, ri­portokkal, véleményünket, il­letve írásaik közlését kérve. Elöljáróban kijelenthetjük, hogy ezt örvendetes jelenség­nek tartjuk, nemcsak azért, mert ebben a bizalom meg­nyilvánulását is látjuk, hanem azért is, mert az írás, az a szándék, hogy a szerzők ki akarják fejezni érzéseiket, gondolataikat a világról, él­ményeikről, még akkor is hasznos tevékenység, ha az írások nem ütik meg a közöl­hetőség 'mércéjét. Vannak, akik eleve szarkasz­tikus megjegyzéssel bocsátják útjára írásukat, feltételezve, hogy a szerkesztőségben az ismeretlen szerzők kéziratai­nak útja eleve csak a papír­kosárba vezethet. Pedig — és ezt nyomatúkkal szeretnénk írni — minden szerkesztőség­nek, szerkesztőnek az a leg­szebb álma, hogy a sok-sok kézirat között egyszer egy-egy olyanra is akadjon, amelynek szerzője kirobbanó tehetség, hisz’ ezek útjának egyéngeté- se minden írástudó kötelessé­ge. De azt is tudni kell minden kezdő írónak, hogy a régi mondás, mely szerint a költő nem lesz, hanem születik, csak úgy és akkor igaz, ha mellette széles körű ismeretet, sok-sok tanulást, önkínzó gyötrődést is feltételezünk. Bíráló, tanácsot adó tevé­kenységünket a jövőben sze­retnénk rendszeressé tenni, szerkesztőségünket egy olyan kis „alkotóműhellyé” is fej­leszteni, ahol az első szárny- próbálgatásokhoz segítséget, tanácsot adhatunk. Natasa L-nek, Kalló: „Gyö­nyörű történet” című elbeszé­lése, témaválasztása jó. A pu­bertás korú gyermekeknél gya­kori, hogy fiatal tanárukba, vagy tanárnőjükbe szerelmesek lesznek és ez nemcsak segítő­je, de gátlója is lehet előre­haladásuknak. A téma fel­dolgozása is elbeszélő-, megje- lenitőtehetsógről árulkodik. Egyelőre azonban nem elég fegyelmezett, az elbeszélés gyakran csap át értekezésbe. Lélektanilag sem teszi teljesen hitelessé a történetet. Kisebb átdolgozással azonban írása közölhetővé válna. Kérjük küldjön több írást. Bálint Mária, Vanyarc: Ver­sei egyenetlenek. Nemes szán­dék és godolat vezérli őket, ehhez azonban nem találja meg a megfelelő formát. Va­lószínűleg életkori jelenség, hogy a szentimentalizmustól. sem mentes. Ezek az írásai nem közölhetők, de ha való­ban szükségét érzi az írásnak, van rá remény, hogy közölhe­tőt is fog írni. Karnis Gyula, Salgótarján: „Eszter” című elbeszélése ar­ról, árulkodik, hogy van elbe- széíőtehetsége. A művészvi­lágból vett téma azonban még nem eléggé motivált. Kékjük küldjön más írást is. Karáth László, Salgótarján: Beküldött két verse határozott tehetséget árul el. Van képal­kotókészsége, a szavak zené- je? ,a versépítés is modern, nehány helyen talán túlságo­san , is az. Talán csak azt ró- hatjuk fel hibának, hogy egy­szerre akar katedrálisokat épí­teni. Kíváncsian várjuk kisebb, talán kevésbé a filozófiai tni-n- denséget megörökítő verseit. Bangó Bertalan, Jobbágyi: Beküldött verse nemes érzés­ről, a vietnami nép harcával való azonosulásról vall. Saj­nos, mint vers, nem tudja ki­fejezni ezt a nemes szándékot, csak verses formába öntött gondolatok. B. Harmat Mária, Gyön­gyöshalászi ; Beküldött írásait ha jól érezzük szándékát: prózaversnek szánta. Látszólag ez könnyebb, mert nem köti annyira a ritmus követelmé­nye. Vannak viszont más. bel­ső nyelvi kötelezettségek ezek­nél az írásoknál. Ezt legjobban még a „Nagyanyám” című írá­sa közelíti meg. Hoffmann Tibor, Balassa­gyarmat: „Forradalmárok” cí­mű írása nemes szándékú, de ebben a formájában nem több, mint a témáról fellelhető meg­állapítások összefoglalása. A hozzájuk fűzött észrevételek itt-ott naivak. F. A., Salgótarján: Ügy érezzük, hogy beküldött hu­moros írásait merő humorból küldte be azzal a kéréssel, hogy közöljük. Báli János, Karancsság: „Kopasz Kovács Ambrus meg a konyhabútor” című írása kellemes olvasmány, de nem haladja meg az anekdota szintjét. Éppen azért jelenlegi formájában kissé terjengős, rövidítve közülhetőnek tart­juk. Varga Tibor, Nagyoroszt: „Kenyér, kés” című verséről egymagában nehéz véleményt mondani. Annyi mindenesetre ínegállapítható, hogy erősen Juhász Ferenc hatása alatt született a vers. Küldjön több írást Toldi Miklós, Salgótarján: Beküldött írásai, annak elle­nére, hogy bőven alkalmazta a futurizmusra jellemző külö­nösségeket, nem nevezhetők versnek. Botos Gyula, Salgótarján: Beküldött versei rigmus, illet­ve magyarnótaszövegek, eb­ben a műfajban sem elsőosz- tályúak. Csépe János, Hugyag: „Uta­zások” című verse íráskészség­ről vall. Kérjük küldjön több írást. Varga László, Szilaspogony: „Kicsi szívek” című verse kis­sé szirupos, venselési érzéke azonban van. Több írás alap­ján biztosabban. ítélhetnénk. „Csendes hétköznapok”, Sal­gótarján: Beküldött két elbe­szélése kedves, de nem több, mint tollgyakorlat. özv. Gyurcsik Lászlón é, Nagybátony: Mindkét verse szép gondolatokat tartalmaz. Kifejezőkészsége és verstani ismeretei azonban hiányosak, így a két írást, sajnos, nem közölhetjük. Nagy Zoltán, Kopasz: Be­küldött írásai közül a „Meghí- vás egy folyóhoz” című hippy- története a legsikerültebb. A modernkedés és a meglehető­sen. homályos eszmei mondan­dó miatt azonban ez sem kö­zölhető. Simon Éva, Kisterenye: Ka­masz-dal című verse kedves írás, jó a verselési készsége is. Tájékozódás céljából kér­jük küldjön további írásokat. Dénes Géza, Hajdúdorog: Brecht-fordítását köszönettel vettük, s amikor témája sze­rint aktuális lesz, közölni is fogjuk. Kerekes Gábor, Budapest: „Csurom szeretettel” készített riportparódiáját kissé erőlte­tettelek tartjuk, s így sajnos, nem közölhetjük. Tóth Imre, Szécsény: Je­szenyinről szóló értékes tanul­mányát terjedelménél fogva nem közölhetjük lapunkban. Tanulmányát’ és versét is át­adtuk a Palócföld című folyó­irat szerkesztőségének. Fűzik Ildikó, Budapest: A dr. Kálmánfi Béla folklór­gyűjteményéről szóló ismerte­tését köszönettel vettük és azt a közeljövőben közölni is fogjuk. \ Lakos György: Különös szíváíülietés A reggeli lapokból hiányoz­tak a nagy szenzációk, sem egy vonatrablás, sem egy új Profumo-ügy, még a világpo­litikában is csak az amerikai népirtó háború szolgált a bor­zalomra éhes olvasók morbid igényeinek kielégítésére, né­hány elképesztő és megrökö- nyítő képpel az indokínai or­szágokból. Egyetlen lap, még­pedig az egyébként esemé­nyek után kullogó, tudvalé­vőén anyagi csőddel küszködő Londoni Reggel jelent meg ordító, arasznyi címbetűkkel: „MERÉNYLET EGY AMERI­KAI ÁLLAMFÉRFI ELLEN”. A rövid híradás szerint a éj­szakai órákban teljes titok­tartás mellett érkezett az an­gol fővárosba a magas rangú amerikai politikus, valószínű­leg az elharapódzott kábító­szeresem nészés és az ezzel kapcsolatos angol—amerikai konfliktus tisztázása ügyében. Az államférfi, akinek kilétét egyelőre homály fedi, éppen autóba készült szállni, ami­kor két oldalról géppisztoly­sorozatot lőttek ki rá. A me­rénylők terve azonban nem sikerült, mert egy önfeláldo­zó külvárosi régiségkereske­dő ki az amerikai géppel hú­gát várta, testével fogta fel a gyilkos golyókat. A magas rangú amerikai politikus kér­te angol házigazdáit, hogy te­gyenek meg mindent a hős angol polgár életének meg­mentéséért. A cikk a követ­kezőképpen fejeződött be: „Mr. John Blanch-et, egy sze­rény régiségbolt tulajdonosát, szétroncsolt testtel szállították Russel professzor magánklini­kájára, ahol értesülésünk sze­rint a professzor szív- és szemátültetést hajt végre raj­ta.” A kopkurrens lapok a Lon­doni Reggel megalapozatlan­nak tetsző, inkonkrét híradá­sát rosszul sikerült kacsának fogták föl, s egyben az utol­só kísérletek egyikének a csőd elkerülésére. Az óvato­sabbak azonban elmenesztet­ték riportereiket és fotósaikat a Russel-villába, ahol hatal­mas kőkerítés mögött, pompás park közepén az exkluzív ma­gánklinika működik. Délben már a konzervatív The Daily Telegraph is közölte a hírt és újabb szenzációként tálalta, hogy egy nemrégiben kivég­zett spanyol apa- és anya- gyilkos szívét plántálják át a jámbor régiségkereskedő tes­tébe. Több lap esti kiadása már arra is ígéretet tett, hogy a Torredo nevű spanyol ban­dita egész bűnlistáját közölni fogják, különös tekintettel ti­zenhét gyilkosságának bruta­litásaira. ★ Mr. Blanch mindezekről vajmi keveset tudott, teljes kábulatban aludt át három napot, de a negyediken vi­szonylag frissen ébredt, csak tudata alatt zavarta valami idegenség, mint amikor elő­ször helyezte be szájába pro­tézisét. Ennél jobban csak az zavarta, hogy fél szemét kö­tés takarta, s a világot olyan­féleképpen észlelte, ahogyan a céllövést gyakorló katona. Fájdalmat nem érzett és csak nagyon halványan emlékezett arra, hogy a repülőtér csar­nokából, ahol a magas, baju­szos, mogorva férfit, egy régi, ifjúkori megtévedésének tanú­ját felismerte — lélekszakad­va menekül kifele, át az éj­szakai, gyérülő forgalmon. Az­tán jöttek a lövések ... A professzor megnyugtatta. — Minden rendben, uram. Torredo valamit mégis leveze­kelt megbocsáthatatlan bűnei­ből. Egy hét múlva már sé­tát tehet a parkban. — Ki az a Torredo? — kérdezte elvékonyodó han­gon. iS NÓGRAD — 1972. október LVv vasárnap — Ne beszéljen, kérem. Óvakodjon minden megerőlte­téstől. Meg fog mindent tud­ni idejében. Torredo különben sem olyan figura, akit öröm vagy dicsőség ismerni. Tíz nap sem telt el, s már a park fái alatt személyesen olvashatta a gaz Torredo iz­galmassá hizlalt * bűnlajtsro- mát, különösképpen azóta foglalkoztatta a legendás bandita alakja, amióta tudo­mást szerzett az átültetett szív eredetéről. A professzor­tól is többször megkérdezte: — Csak nem csinált belő­lem bűnözőt? Még csak az kéne, hogy ... Szegény nyolc­vanéves anyám! . A professzor mosolygott az aggodalmon. — A szívátültetésnek sem­mi kihatása nincs az egyéni­ségre. ön ugyanolyan becsü­letes és hű alattvaló marad, mint eddig volt. Még a vér­átömlesztés sem járhat ilyen utókövetkezménnyel, mint­hogy a vért is Torredótól vették még a kivégzése előtt... Blanch azonban nem ha­gyott föl aggályaival. — Professzor úr, mondta egy reggelen. Gyanús jele­ket figyeltem meg magamon. Például pipázni szeretnék, pe­dig életemben nem dohányoz­tam. — No, erről egyelőre nem lehet szó! — És Torredo is pipázott. Séta közben bicegni támad kedvem, Torredo is bicegett. Máskor meg azon kapom ma­gamat rajta, hogy neki aka­rok támadni az ügyeletes nő­vérnek. Torredo nagy nőfaló volt. • — Túl sokat olvasott össze arról a gengszterről, pedig megtiltottam a személyzetnek ... De azok az átkozott új­ságírók még ide is becsem­pészik ... Ami pedig a höl­gyeket illeti: csinos a sze­mélyzet és ön elhagyta a ve­szedelmes ötven évet. Velem Is előfordul, hogy nekirohan­nék némelyiknek, ha nem lenne önmérsékletem. — Nekem az önmérsékle­tem is tovatűnt — panaszolta Mr. Blanch. — Valami nincs rendben az ön elméletével professzor. Mégiscsak egy va­gány vére csordogál az ere­imben. ★ A bábítószerszempészést a fogyasztás növekedése tette központi kérdéssé. Az ameri­kaiak az angol és a francia rendőrség tehetetlenségével indokolták, hogy az ópium- és hasisutánpótlás a francia és angol kikötők érintésével mind1 zavartalanabbul jut ki az Államokba. Egyes ameri­kai újságcikkek bűnrészesség­gel vádolták meg a angol és francia rendőröket és nyomo­zókat. Az angol belügyminisz­térium és Scotland Yard a megnyilatkozásokat barátság­talan lépésként fogta föl és arra biztatták a kormányla­pokat, hogy cikksorozatban számoljanak be az amerikai kábítószer-kereskedelemről, kihangsúlyozván azoknak a közéleti férfiaknak és művé­szeknek nevét, akik részt vesznek benne, nem szólván az FBI-ről és a CIA-ról, akik évek óta nehezítik az Inter­pol nyomozómunkáját. Érthe­tő tehát, hogy a bizalmas tár­gyalások elhúzódtak és az in­kognitóban Londonban tartóz­kodó amerikai államférfi még mindig nem tért vissza állo­máshelyére. A tárgyalások in­tenzitása is nőtt, alig szakí­tották meg a villásreggelit, az ebéd és vacsora idejére, de még az ebéd is munkaidőnek volt tekinthető. Ezen a napon mégis megszakították tíz perc­re a tanácskozást, az ameri­kai ugyanis Russel professzor­ral óhajtott találkozni. A prefesszor pontosan érke­zett. — Állok rendelkezésére — mondta. — Öh, nem vagyok beteg — emelte föl buddhistaként két tenyerét a diplomata — Mr. Blanch-ről, az én kedves megmentőmről érdeklődnék. Szeretném megköszönni neki, amit értem tett. — Egyelőre nem hagyhatja el a klinikát. — Ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mo­hamedhez. Az angol belügyminiszter ádámcsutkája vitustáncot járt. — Ez túlontúl kockázatos. Külöriösen az előzmények után. .. — Minek vannak a Yard emberei? — kérdezte iróní- kusan az amerikai, s még sér­tőbben hozzátette. — Egyéb­ként mit tudnak a támadóim­ról? — Minden bizonnyal a csempészhálózathoz tartoznak és jólértesültségük felér... Az angol miniszter Yiem ta­lált megfelelő példát, de ame­rikai vendége kisegítette: — Felér a Scotland Yardé­val. Az angolok komoran egy-

Next

/
Thumbnails
Contents