Nógrád. 1972. szeptember (28. évfolyam. 206-231. szám)

1972-09-24 / 226. szám

Egy tévedés A lapokban az utóbbi időkben számos té­ves közlés jelenik meg Madách főművének. Az • ember tragédiájának fordításáról. Több helyütt is olvasható, hogy a tragédiát ötven nyelvre fordították le. A hibás feltételezés korrekciója a nagy, 150 éves Madách-évfor- duló közledtén minden bizonnyal nem feles­leges. Az ember tragédiája fordításai és kiadásai: 1. Angol fordítások: William Loew, 1908. C. P. Sanger 1933, 1953, 1956, Ch. H. Meitzer es Paul Vajda 1933, 1948, 1957, C. W. Horne 1963, 1964, 1967, 1970, Joseph Grosz 1966, Watson Kirconnel 1933, részletek. 2. Arab fordítás: Isza el Enauri 1969. 3. Bolgár fordítások: Konstantin Belcseff 1939, Georgi Krumow 1968. 4. Cseh fordítások: Frantisek Brabek 1893, 1904, Kamil Bednar és Ladislav Hradszky 1960. 5. Dán fordítás: Carl Dumreicher 1933. 6. Eszperantó fordítások: Cezaro Bárczy 1914, Kálmán Kalocsay 1924, 1065. 7. Észt fordítás: Jean Kross 1970. 8. Finn fordítások: Otto Manninen 1924, részletek, Toivo Lyy 1943. (Megjegyzés: An- na-Maija Raittila 1973-ban kezdi meg a Tra­gédia finn fordítását. Ez lesz a második tel­jes finn Tragédia-fordítás.). 9. Francia fordítások: Amadéé Saissy 1881, részletek Ch. de Bigault Casanova 1896, 1896, 1896, C. Vautier 1931, 1931, Roger Richard 1960, 1960, Jean Rousselot 1966. 10. Héber fordítás: Avigdor Hameiri 1924. 11. Holland fordítás: A. S. C. Wallis 1887, 1887, 1922. 12. Horvát fordítás: J. Jovanovics 1890. 13. Japán fordítás: Imaoka Gyuiesiro 1945, 1965. 14. Latin fordítás: Stephaus Tamasko 1888, Ur- és Eszkimó-szín. 15. Lengyel fordítások: Julius Woickievic (alias J. Hen) 1885, T. Prazmowßka 1898, Lew Kaltenberg 1960. 16. Német fordításoki Dux Adolf 1862, részletek. Ez volt a Tragédia első fordítása, Ha oda ülök, a korrigálása amelyet még Madách Imre is ' olvashatott. Alexander Dietze 1865. Ez volt a Tragédia első teljes fordítása. Alexander Fischer 1886, 1886, 1886, Josef Siebenlist 1886, Andor Spo- ner 1887, 1891, 1899, Julius Lechner 1888; több kiadása van évszám nélkül, Eugen Pla­ner 1891, Ludwig Dóczi 1891, 1892, 1893, Jenő Mohácsi 1933, 1933, 1935, 1937, 1959, 1964, 1967, 1970, Leopold Stahl 1938, Elsa Reitter Podhradszky 1940, Rudolf Henz 1967, Prein- reich Gyuláné 1931, részletek, Claude D’acy 1965, részletek. 17. Olasz fordítások: Antonio -Fonda 1908, Antonio Widmar 1936, Umberto Norza 1937, 1948, Folco Tempesti 1956, Ignazio Balia és Alfredo Jeri 1961. 18. Orosz fordítások: V. A. Stein 1900, V. A. Mazurkevics 1904, N. A. Holodovszkij 1904, Zinaida Krasennyinyikova 1905, Leonid Martinov 1964. 19. örmény ‘fordítás: Fogolyén András. 20. Román fordítás: Octavian Goga 1934, 1940, 1964. 21. Szerb fordítások: Z. J. Jovanovic 1890, V. Jankulov 1939, Sz. Stefanovics 1940. 22. Szlovák fordítások: Hviezdoslav—Or- szágh Pál 1905, 1931, Valentin Benlak (alias Fra Makarius) 1950, Ctibor Stitnicky 1966. 23. Szlovén fordítás: Vilko Novak és Tine Debeljak 1940. 24. Svéd fordítás: Olof Lundgren 1936. 25. Ukrán fordítás: Murányi János 1942, részlet, Mikola Lukas 1967. 26. Yiddis fordítás: Josef Holder 1934. Hírunk van arról, hogy elkészült, vagy ké­szül a mongol, norvég, grúz, spanyol és tö­rök fordítás. Madách főművének, Az ember tragédiájá­nak tehát eddig — 26 nyelven 67 fordítása és e fordításoknak 99 kiadása van. Megjegyzzük, hogy .a Tragédia magyar szövegének eddig 110 kiadása jelent meg. Legújabb, helyreállított szövegű, illusztrált díszkiadása Madách Imre születésének 150. évfordulójára néhány hét múlva jelenik meg. Szabó József szélén vagyok LUXUSHOTEL a Balaton- parton. A napfény harmatot regge­lizik. Mérike néni bandukol le B lépcsőkön. Karikalábai bi­zonytalanul süppednek a sző­nyegbe, karján a táskája, mint egy függőón. — Gud móning, Mérike néni! — Móning, móning! Hová üljek? — A teraszra tessék. Az el­ső vendégnek kivételesen akad még szabad szék. Ma megint nagyon friss volt. — Yes! Tudja, ha később jövök, ezek a fiatal pincérek úgy dobják elém a reggelit. Hová üljek? — kérdi. újra. Ügy teszek, mintha nem venném észre a toporzékolá­sát. Ügyis más helyre ül, mint amit ajánlok, de neki jó, ha mégis hellyel kínálják. Türelmem egyre türelmetle­nebbé teszi izgága énjét. — Kekeó van? — érdeklő­dik csak úgy állva. — De megszűrve, -mert ki nem áll­hatom a bőrét. — Yes, van — mondom két nyelven a két szót, mert ő is keveri az angolt a magyarral. Az egyiket még nem tudja, a másikat már nem tudja. De jól megértjük egymást.. — Ha ide ülök, — gondol­kodik fennhangon — a köze­pén vagyok, ha oda ülök, a szélén vagyok. Innen nem lá­tom a sokadalmat, onnan nem látom a Balatont, ráadá­sul a fehér széket se szere­tem, mert a kórházra emlé­keztet. Tudja, nekem súlyos epeműtétem volt. Egy híres bostoni professzor végezte... — Arra ment rá az egyik villája és egyik kocsija. Le­mondott a Lipton’ s teáról, és tőlünk visz haza teakeveré­ket, meg olcsó cigarettákat. — Magának ördöge van. Honnan tudja mindezt? — Az elődeitől. Míg szájtáva csodálkozik, egy széket csúsztatok alája és észre sem veszi, hogy már ül. Éppen a szálán. És mondja, csak mondja a magáét, mi­közben engem is megcsap a súlytalanság lebe, a lebegő se'-'vá nem '".''ozás. Mercedesek vonulnak a roncs telepre, a tengerparti nyaralókat elárasztja a ten­ger, börtönné válnak a felhő­karcolók és a Szabadság-szo­bor úgy dönti össze vala­mennyit, mint a sorba állított dominókat. A KAVÉSKONYHAN me­leg van, de nekem a hideg futkos a hátamon. Iszonyo­dom a Mérike néniktől, az ajándékba hozott ócska ron­gyaiktól, a korcs kivándorlók pökhendiségétől, míg azt se tudják talán, ki az1 új elnö­kük. Tálcámra teszem a kakót és a teraszra indulok. A Mérike néniben fellází­tom a lelket. Aztán ő beoltja otthon a barátnőit. Az ilyen öregasszonyok jobban viszik a hírt, mint őt szendvicsem­ber. — Itt a szűrt kakaó. — Szfenk jú. — Pliz. Megvárom, míg elszürcsöl geti az első kortyokat. No. most. — Mérike néni! Meg tud­ná nekem mondani, hogy mii keresnek az amerikaiak Viet­namban? Leteszi csészéjét, hunyorog egy ideig, csak aztán felel: — Hát, azt hiszem, többet mint itt maga — és nevet hozzá. — Mérike néni én úgy ér­tem. .. — .. .pontosan? Nem tudom, de ők keresnek sok-sok dol­lárt. A tálca megáll kezemben. — Mérike néni! Tán azt is' tudja, melyik ipart lendí­tették föl legjobban? — Ejnye, ejnye — mulat bölcs vigyorral az ex-Mariska néni —, hogy 'miken nem tö­ri a fejét kora reggel egy pincér? — Nos, melyiket? — Hát a koporsóipart — súgom a füléhez hajolva. Fölnéz rám, pislog. Ezt már nem érti. Se félre, se egyene­sen. Belekrákog a csendbe, és hangot váltva kérdi: — Mondja, aludt maga az este? Nem szokott ilyen ösz- szevieszaságokat beszélni. Makacsul ismétlem: — Azt hittem, tudja, mi­lyen szabadságot keresnek az amcsik Vietnamban. — A szabadságot nem úgy kell érteni — kezdi Mérike néni, de hirtelen elharapja a szót, mintha tüzet érintett volna. — Különben nem poli­tizálok. Az asztalon összecsipegeti a morzsákat, szoknyáját leve­ri. Mérike néni ideges. Már arra sincs kedve, hogy a lányokról meséljen, akiket a lokáljába szerződtetett. Majd holnap. . ÖREGES sietséggel távozik. Karikalábai keresztbe rán- dulnak, alakját árnyképpé dönti a fény. Talán ő maga is fölbukna, ha egyensúlyát nem tartaná a táskája, amely úgy csüng a karján, mint Új bérlő wvwyvwywwww A Külső Gázszag utca 114. első emelet 9-es számú laká­sába új bérlő költözött, Droz- nicsek Árpád személyében. Miután a bútorszállító mun­kások az utolsó széket is el­helyezték a szobában, szavaló­kórusban megköszönték a gavalléros borravalót, aztán eltávoztak. Droznicsek egy percig csendben ült vadonat­új otthonában, majd munká­hoz látott: egy hangszórót erő­sített a lakás ajtaja fölé, , és a szobában felállított mikro­fonba beszélni kezdett: — Figyelem, figyelem! Mik­rofonpróba! Egy... Kettő... Három ... Négy... Ezután pattogott zománcú pléhlábast vett elő, és kala­pácsával kolompolni kezdett. A ház lakói kirohantak a folyo­sóra. Droznicsek' megismételte: Mikrofonpróba! Egy ... ket­tő... három... négy... Jó napot kívánok! Nevem Droz­nicsek Árpád. Ebben a perc­ben költöztem e házba. Előző lakhelyemen pokollá tette életünket az állandó suttogás, pletykálkodás. Né­hány lakó mindenféle osto­baságot terjesztett a szom­szédjáról. Napirenden voltak a veszekedések. Ekkor elha­tároztam, ha új házba köl­tözöm, a pletykák megelőzé­se végett minden lényegeset elmondok magamról, így, a hangosan beszélőn keresztül. Tehát 2200-at keresek a Kóc- feldolgozónál. Van egy tizen­kilenc éves lányom, aki első házasságomból született. Ö minden héten, szerdán és pén­teken délután meglátogat. S, hogy valóban az édeslá­nyomról van szó, igazolásaim egy héten keresztül megte­kinthetők a házfelügyelőnél. Minden hét csütörtökjén este hat órakor meglátogat egy csi­nos, szőke hölgy. Nem a fele­ségem, de hogy szándékaim komolyak, erről meggyőződhet a ház kollektívája által vá­lasztott megbízott, akivel majd elmegyünk háztűznézö- be, Magdika szüleihez. Egye­lőre elégedjenek meg ennyi­vel. Alkalomadtán folytatom hangosbeszélőmön önleleplezé­seimet. Remélem, így elke­rülhetjük a rosszindulatú sut­togást. Köszönöm szíves meg­jelenésüket. Azzal szerelni kezdte az aj­tóról az erősítőberendezést. A ház lakói lakásaikba vonultak, hogy alaposan megtárgyalják az, esetet. Csak a földszint 2- ből, a nagyothalló " özvegy Stancákné hajolt közel szom­szédjához: — Mondja, miből telik en­nek mikrofonra? ... FESTÖÁLLVÁNY (Iványi Ödön rajza) SZABÖ GYULA ŰJ VERSEIBŐL: NAPPALOK keskeny lábnyomok útját követve ballagok bús menetben nézem hogy elhagyott kit úgy szerettem ellopott csiliág-álmaím kajánul rámnevetnek lehettem volna hit-szegő mártír vagy ál-eretnek bölcs lettem mondják s hallgatásom vad-vizek rejlő zátonya édes szájízem néha mint . hidegtől fonnyadt áfonya itt élek mégis oly közel kinek neveztél az vagyok mögöttünk tüzes éjszakák mögöttünk tüzes nappalok K I S J O C Ó a macskák nem karmolnak a macskák mit csinálnak? keresed rejtett titkait a kétéves világnak mosolyt és könnyet osztogatsz rád-szabott hordócskát dobálsz ha nénik bácsik kérdezik mi az? hogy ülsz? hogy állsz? TANYA ott áll az erdő földre-dobva oda-osont a ház is lopva » friss a sár körötte kert vaskapu néma zöldre-vert gyalogút ősi fák között ráhajló fűbe-öltözött sziszeg a kémény mert a szél valamit mindig elmesél T E Te benne élsz az őszi csendben, az elhalkuló tájban nyári hajnalokban könnyem prizmájában. Te benne élsz az alkonyaiban, téli éjszakában májusi esőkben fenyők illatában. Várnai Dea j NÓGRÁD- 1972. szeptember 24., vasárnap U t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents