Nógrád. 1972. augusztus (28. évfolyam. 179-205. szám)

1972-08-08 / 185. szám

Heves utcai harcok Quang Triben (Toly+oiás az 1. oldalról) Egy másik DNFF-közlés szerint a felszabadító erők július 30-a és augusztus 4-e között 260 ellenséges katonát tettek harcképtelenné Dong Tranhnál, továbbá a Bastogne katonai támaszpont felszaba­dításáért folytatott harcokban. Öt ellenséges repülőgépet megsemmisítettek, köztük négy F—4-es típusút. ★ Az amerikaiak háborús bűn­tetteit vizsgáló nemzetközi bi­zottság Vietnami Demokrati­kus Köztársaságban tartózko­dó ténymegállapító csoportjá­nak három tagja vasárnap Hanoiban nyilatkozatot adott a rádiónak és annak a vé­leményének adott hangot, hogy az amerikai légierő szándéko­san bombázza a VDK gát- és öntözőrendszereit. A szakér­tők közül Sean Mac Bride, volt ír külügyminiszter négy napot töltött két észak-vietna­mi tartományban. Látta Nam Dinh környékén az egyik gát­ban okozott pusztítást. A gát­ra egykilométeres szakaszon több mint ötven bomba hul­lott. A közelben semmiféle stratégiai pont sincs. Pierre Weil francia víz­ügyi szakértő elutasította azt az amerikai állítást, amely szerint a gátakon katonai kon­vojok mennének végig. Ki­jelentette, hogy ezek a gátak egyáltalán nem olyan erősek, hogy kibírnák az ily módon rájuk nehezedő hatalmas súlyt. „Nekem úgy tűnik, hogy az amerikai pilóták már csu­pán kedvtelésből is bombáz­zék a lakóházakat, templomo­kat, kórházakat és az isko­lákat” — mondta. Yves Lacoste földrajztudós felháborítónak nevezte, hogy az amerikaiak olyan földbe fúródó bombákat is használ­nak, amelyekkel céljuk ' a barlangokba, vájatokba, pin­cékbe menekülő emberek el­pusztítása. * Az Egyesült Államok nem szándékozik beszüntetni a VDK elleni légitámadásokat — tűnik ki Laird amerikai hadügyminiszter egyik vasár­napi televíziós nyilatkozatából. A hadügyminiszter a nyilván­való tényekkel szemben is­mét azt állította, hogy az észak-vietnami gátak soha­sem szerepeltek az amerikai légitámadások célpontjai kö­zött. Egyben ő is kijelentette azt, ami miatt a gátbombázá­sok a legnagyobb felháboro­dást keltették, nevezetesen azt, hogy ezek a támadások katonailag nem indokoltak. Egyéb kérdésekről szólva az amerikai hadügyminiszter el­vetette a Nyugat-Európában állomásozó amerikai fegyve­res erők és a Földközi-tenger térségében hajózó amerikai 6. flotta korlátozására tett javas­latokat. (MTI) Izrael nem tárgyal Jarringgal Vasárn&p megtartotta szo­kásos heti ülését az izraeli kormány. Arnon 6ajtótitkár szerint a Líbiának szállított francia Mirage gépek ügyét és az újból mozgásba lendülő Jarring-misszió fejleményeit vitatták meg a miniszterek. Ami az első kérdést —tud­niillik azt, Egyiptom rendel­kezésére állnak-e majd a lí­biai Mirage-ok a két ország egyesítése után — illeti. Eban külügyminiszter azt a nézetét juttatta kifejezésre, hogy kö­vetkeztetésekre jutni túl korai volna még. Ugyancsak Eban tájékoztat­ta minisztertársait arról, hogy Tekoah, az ország ENSZ-nagy- követe Gunnar Jarring előtt megerősítette Izrael jól ismert álláspontját: mindaddig nem hajlandók konstruktív együtt­működést teremteni a svéd diplomatával, amíg az föl nem adja a megszállt arab területek teljes kiürítésére vo­natkozó feltételét. E kérdés­ben az izraeli sajtó szerint el­lentétek vannak Eban, vala­mint Rabin, washingtoni nagy­követ között. Az ellentétek természetéről nincs közelebbi információ. Hétfőn harmadik évébe lép a tűzszünet az egyiptomi—iz­raeli fronton. Hivatalosan Egyiptom több mint egy éve nem ismeri el a Rogers-terv nyomán létrejött fegyvernyug- vás érvényességét, de a szem­benálló felek között említés­re méltó incidens nem történt. 1970. augusztus 7-e óta össze­sen 44 izraeli katona vesztet­te életét, de egyikük sem a Szuezi-csatoma mentén. Ugyancsak az évforduló al­kalmából tett nyilatkozatot a Wafa palesztin hírügynökség. Politikai kommentátora sze­rint a palesztin gerillák „foly­tatják a harcot, még ha a hivatalos arab ágyúk örök­re csendben maradnak is”. (MTI) George McGovern és — a kép jobb oldalán — Sargent Shriver, a Kenne­dy fivérek sógora, a demokrata párt új alelnökjelöltje Ossi viharok előtt Bonnban most Igen nagy a csend. Elcsitultak a szociál­demokrata—szabaddemokrata koalíció és a Barzel vezette ellenzék közötti csatározás zajai, s most mintha tespedt- síg uralkodott volna el a nyu­gatnémet belpolitikán. So­ványka híradások érkeznek arról, hol üdült Brandt, s hol az ellenzéki vezérek, de amo­lyan igazi, húsba vágó jelen­tés már napok óta nem érke­zett. A gazdasági és pénzügyi miniszter kiválása a kor­mányból — s feltehetően az SPD-ből — egy időre felboly­gatta a nyugalmat, aztán min­denki napirendre tért az eset fölött: így kellett történnie, hát így történt. Ha azonban valaki vélet­lenül egy követ dobna a bon­ni politikai állóvízbe, igen furcsa hullámzásnak lehetne szemtanúja, mert a felszín ugyan hallgat, de a mély an­nál beszédesebb. Abban a boszorkánykonyhában, amely, ben olyan kellemetlen bűzzel főztek a keleti szerződések ratifikálása idején, nem oltot­ták ki a tüzet. Ügy tűnik: ősz­szel a régi parazsat lobbant- ják majd lángra, s az ellen­zék azzal a hévvel indul a választási harcba, amellyel kísérletet tett Brandt kancel­lár és csekély többségű koalí­ciójának megbuktatására. Valószínű csalódnak azok, akik arra tippeltek, hogy a Brandt—Scheel kettős a rati­fikációs vitával, a konstruk­tív bizalmatlansági indítvány kivédésével túljutott a bajok nehezén. Potenciálisan ugyan erősödött a tábor, ténylegesen azonban korántsem annyira, Azok a belpolitikai problámák ugyanis, amelyeket Barzelék olyan sikerrel lovagoltak meg, továbbra is fennállnak, s egy­re kevesebb az esély a meg­szűnésükre. Az ellenzék vi­szont miközben nyalogatja- gyógyítgatja a külpolitikai kérdések miatt vesztett csatá- b'an szerzett sebeit, egyre in­kább feleszmél: több megfi­gyelő szerint hosszú-hosszú listát állítottak össze, amit majd Bundestagban a kor­mány orra alá tolnak. Persze, azért az ellenzék sorsa sem fenékig tejfel. A régi „nagy koalíció” ugyan­úgy hordozza saját baját, mint annak idején, amikor még ki nem ütötték a nyereg­ből. Barzel és Strauss mind nehezebben árulnak meg egy gyékényen. Nem arról van szó az ő vitájukban, hogy milyen politikát folytassanak, milyen programmal induljanak a vá­lasztásokon, hanem a vezérség dolgát nem tudják egymás kö­zött eldönteni: mindketten a majdani kormány élén szeret­nének állni. Ez a helyzet ter­mészetesen kihat a CDU—CSU egységére, végeredményben azonban vihar csak egy po­hár vízben, ha arról van szó, milyen módon „tegyék hideg­re” ellenlábasukat, Brandtot és kormányát. A szociáldemokrata—sza­baddemokrata táborban ta­pasztalható csendes készülő­dés. valamint a CDU—CSU berkeiben zajló taktikázás, a közvélemény megtévesztését szolgáló csendes, de konzek­vens ágálás arra utal. hogy Bonnban, bár hamarosan hű- vösödi'k az időjárás, nagy őszi viharokra van kilátás. Mint már említettük, Brandték, mi­közben sikerrel léptek egyet előre európai helyzetük meg­szilárdításának útján, kissé el­feledkeztek a belső kérdések megoldásáról. Azok mentek a maguk útján. Így aztán, ért­hető, ha a stabilitás megin­gott. s mostanság nem a leg­nagyobb nyugalommal szól­nak az NSZK belső egyensú­lyáról. Az instabil belső hely­zet vonatkozásai még inkább felszínre kerülnek ezután, mi­vel a gazdasági és pénzügyi csúcsminiszter, aki állítólag kezében tartotta az egész gaz­dasági életet — leköszönt. Utódját ugyan könnyen meg­találták, de kérdés, be tudja-e majd tölteni azt az űrt. ami a kormánykoalícióban kelet­kezett. Megfigyelők véleménye sze­rint bizonyos vákuum támadt a Brandt koalíciójában. Szá­molni kell tehát behatolási kísérletekkel. Egyebek között azzal, hogy a CDU—CSU régi gyakorlatának megfelelően újabb szociáldemokrata vagy éppen szabaddamokrata hon­atyákat próbál átcsábítani sa­ját zászlaja alá, s ily módon mér csapást majd Brandtékra. Ök természetesen védekezni fognak, s a csatározások nyo­mán Európa ismét a bonni ügyektől lesz hangos. Sokan és sokféleképpen pró* 2 NÖGRÁD - 1972. augusztus 8., kedd Belfast Andersontown nevű negyedében az angol hadsereg gumigolyókkal tüzet nyitott katolikus tüntetőkre Amin kiutasító rendelete A Szovjetunió gazdasága 1972 első felében Idi Amin tábornok, Ugan­dái elnök rendelkezésére a brit útlevéllel rendelkező „ázsiaiak” (indiai és pakisz­táni származású ugandai la­kosok) kiutasításáról. Előreláthatóan 40—80 ezer embert érint. Amin egy újabb — vasárnap elhang­zott — beszédében fönntar­totta az ellenük emelt váda­kat. Megismételte, hogy sza­botálták Uganda gazdasági életét, „fejték a tehenet, de nem táplálták úgy, hogy több tejet adjon”. . Londonban a belügyminisz­térium egyik képviselője kö­zölte, hogy az újabb beván­dorlók rohama problémákat fog okozni az amúgy is túl- nepesedett brit városokban Nagy-Britannia évi átlag­ban körülbelül 3000 kelet-af­rikai családnak adott beván­dorlási engedélyt. (MTI) hálták már elemezgetni, mi­lyen esélyekkel indul a vá­lasztási küzdelemben a két szembenálló tábor. Ami a kül­politikai ügyeket illeti, feltét, lenül Brandtnak szurkolnak többen, mivel Adenauer és Strauss után ö volt az első, aki felismerte: az NSZK elszige­telődik a kontinensen, ha nem megy az események elé, s nem igyekszik rendezni a há­ború befejezése óta függőben levő, s az európai stabilitás szempontjából is lényeges kér­déseket. Barzel és tábora vi­szont éppen ez ügyben kötött bele lépten-nyomon a koalí­cióba. s pontosan azt a kül­politikát igyekezett lejáratni, amelyik leginkább megfelel a Német Szövetségi Köztársaság érdekeinek. Belpolitikai vonat, kozásban Barzeléknek van egy csomó adujuk, s alkalom- adtán ezeket majd ki is játsz- szák. A nyitott kérdés viszont az: mit néz a német válasz­tó. Ha a pillanatnyi helyzet­ből indul ki. Barzelnek nyert ügye van. Ha azonban hosz- szabb távon gondolkozik, s a kül- és belpolitikát így nézi. Brandt kiütéssel győzhet az őszi választásokon. A szavazásig még van né­hány hónap. Ezalatt, ha nem is generálisan, de részben megoldhatnak gondokat. Fő­ként akkor, ha az ellenzék se zavarja a mostaninál intenzí­vebben a kormány funkcioná­lását. Ahogy azonban Barzelt és csapatait ismerjük, aligha számíthatunk, megértésre. Fel­tehetőleg még lélegzethez sor nagyon engedik jutni a ka­binetet: támadásaik megélén­külnek, s akkor teljes lesz az őszi vihar Bonnban. Szolnoki István 1972. első felének eredmé­nyei arról tanúskodnak, hogy a Szovjetunió gazdasági és szociális téren az 1971—75-re szóló ötéves tervben megsza­bott feladatoknak megfelelően fejlődik. Az ipari termelés a múlt év első fél évéhez képest közel hét százalékkal növekedett, az iparban 5,4 százalékkal emel­kedett a termelékenység.' A kolhozok és szovhozok si­keresen teljesítették a tavaszi vetés tervét. Bővült a gabo­nafélék, a gyapot, a cukorré­pa és más növények vetéste­rülete. Pótolták a kedvezőt­len téli időjárás folytán je­lentős területen tönkrement őszi vetést. Az ország számos részén csapadékhiánnyal kel­lett megküzdeni. A forró, szá­raz idő meggyorsította a ga­bonafélék érését, aratásuk az1 ország fő gabonatermő vidé­kein már megkezdődött. Javult az állattenyésztés helyzete, termelése tovább nö­vekedett, húsból, tejből, tojás­ból meghaladta a tavalyi első fél év termelését. Az állatte­nyésztési termékek. állami fel- vásárlási tervét teljesítették. Az állam népgazdasági be-. ruházásai megközelítették a 34 milliárd rubelt és 6 száza­lékkal múlták felül az 1971 első fél évben üzembe helye­zett beruházásokat. Az ország gazdasági telje­sítőképességének növekedésé­vel a beruházásokat olyan lé­tesítmények tucatjai és a nagy gazdasági komplexumok jel­lemzik, mint a Káma partján épülő gigászi autógyár, a, nyu­gat-szibériai olajmedence fel­tárása. a legújabb — ötezer köbméteres — kohó alapjai­nak lerakása a Krivoj-Rog-1 gyárban, a kolosszális vízi és hőerőművek építése az ország keleti részein stb. Az elmúlt fél évet, mint az új ötéves terv eddigi másfél évét együttvéve is, a szovjet műszaki-gazdasági fejlődés mélyreható minőségi változá­sai jellemzik. Ebben az időszakban gyor­sabb ütemben fejlődött a vil- lanyenergia-ipar, az elekro- nikai ipar, a műszeripar és egészben véve a gépipar. A fémfeldolgozó és gépipar ter­melése a fél év folyamán 11 százalékkal nőtt. ezen belül a szerszámgépipari minisztéri­um területén 11, a műszer­ipari és automatizálási minisz. térium területén 15, a gépko­csiipari minisztérium területén 14 százalékkal stb. Az ipar „izomereje”,.a szer­számgépgyártás, elérte' az évi 210 ezer egységnyi termelés színvonalát. Ma a világon csak két ország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok képes ilyen mennyiségű szerszám­gépet, ennyi idő alatt, előállí­tani.. : .1 ' A szovjet ipar műszaki' fel­szereltségének minőségi válto­zásaira mutatnak a villamos- energia-ipar eredményei. Az első fél évben összesen több mint 7 millió kilowatt kapa­citású turbinát gyártottak és ehhez csaknem 7 millió kilo­watt összteljesítményű gene­rátor járult. Ezekkel a gépek­kel a világ néhány legna­gyobb vízi és hőerőművét fel lehet szerelni. Az 500 000—1 200 000 kilo­watt teljesítményű szovjet ge. nerátorok családját az Elekt­ro—’72 nevű moszkvai nem­zetközi kiállításon már bemu­tatták. E generátorok közül nem egy, de számos más kü­lönleges szovjet elektromos gép Is világviszonylatban egyedülállónak számít. A kilencedik ötéves terv fő feladatként az életszínvonal lényeges emelését írta. elő. A fél év folyamán javultak a dolgozók életkörülményei. Ezt a következő adatok mutatják: továbbra is teljes a munkaké­pes lakosság foglalkoztatott­sága; fél év alatt a dolgozók száma — a kolhozokat nem számítva — 2,4 millióval nőtt; a munkások és alkalmazottak havi’ átlagbére 3,5 százalékkal, a kolhoztagok keresete pedig 5 százalékkal emelkedett. Nö­vekedett az élelmiszerek és. a tartós használati cikkek fo­gyasztása. 1972 első felében az állam és a lakásépítő szövetkézetek erejéből mintegy 550 0Q0 úí lakást .építettek és adtak át á dolgozóknak. Ezen felül, sok házat építettek a kolhozok és állami hitellel a lakosság sa­ját erejéből is. A Szovjetunió lakossága 1972. július 1-én elérte a 247,5 millió főt és az összehasonlí­tási időszakban csaknem 2,5 millióval gyarapodott. Mark Makszimov

Next

/
Thumbnails
Contents